Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-02 / 01. szám
PETŐFI NÉPE Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának intézkedési tervében —mely a gazdasági-társadalmi kibontakozást hivatott szolgálni — megfogalmazódott: „Kevés a felsőfokú végzettségű szakember, de a Kecskeméten és Baján működő felsőfokú intézményekben és tudományos intézetekben felhalmozódott kutatói tapasztalat sem hasznosul kellőképpen az oktatáson kívül. Az érintettek bevonásával meg kell vizsgálni, hogyan vállalhatnának ezek a szervezetek az eddigieknél nagyobb szerepet a gazdasági-társadalmi megújulásban, és milyen módon lehetne ezeket a saját területükön országos jelentőségű központtá fejleszteni. ” Melyek a legfontosabb lépések a megoldás felé? Milyen kapcsolatok, összefüggések, ellentmondások figyelhetők meg a megye műszaki, illetve agrárműszaki képzésre specializálódott főiskoláin? — Egyebek mellett ezekre a kérdésekre vártunk választ azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelynek résztvevője volt: Hodossi Sándor, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának titkára, Balázs Sándor akadémikus, a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet Fejlesztő Vállalat főigazgatója, dr. Király László, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karának főigazgatója, dr. Kulcsár Béla, a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola főigazgatója és Vaskó László, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Bajai Vízgazdálkodási Intézetének igazgatója. Lapunkat Koloh Elek képviselte. HODOSSI S.: — Talán nem felesleges már a legelején leszögezni, hogy a pártdokumentumok az értékteremtő szellemi tevékenység felértékelődését hangsúlyozzák. Tehát nem a felsőfokú oktatás prioritását, hanem az értékteremtés fontosságát. A megyében egyetem nincs, ezért a tudományos intézetek mellett elsősorban a főiskoláktól várjuk, hogy egyre jelentősebb szerepet vállaljanak a kibontakozási program sikeres megvalósulása érdekében. A korszerűség kulcskérdése gazdaságunknak. Jogos követelmény, hogy a felsőfokú oktatási intézmények oktatói ismerjék a legkorszerűbb technikákat, technológiákat, s ne tegnapi vagy tegnapelőtti ismereteket adjanak a hallgatóknak. El kell kerülni, hogy a fiatal üzemmérnök, amikor átveszi a diplomáját, elavult tudás birtokosa legypn. KULCSÁR B.: — Ehhez talán tegyük hozzá, hogy a legkorszerűbb ismeretek birtoklásában az oktatás színvonala mellett az állandó önképzésnek is nagy szerepe van. A legújabb szakkönyvek, külföldi szakfolyóiratok ebben sokat segíthetnek, de sajnos változatlanul nehéz, körülményes a beszerzésük, az árukról nem is beszélve. KOLOH E.: — Tehát ahhoz, hogy a főiskolákon valóban kiemelkedő legyen az oktató és kutató munka, hiányos a feltételrendszer? Valószínű, hogy az elvárások és a mai lehetőségek között más hiányosságok, ellentmondások is mutatkoznak. Hogy látja ezt Balázs Sándor akadémikus? BALÁZS S.: — Mindenképpen tudomásul kell venni, hogy a felső- oktatás viszonylag hosszabb időre előretekintve tud szakembereket képezni. így azok, akik a legkorszerűbb ismereteket tanulják jelenleg az egyetemeken, főiskolákon, ebben a programban még nem játszhatnak különösebb szerepet. Vagyis a korábban végzett szakemberekre hárul az a feladat, hogy hatékonyabb munkával, nagyobb erőfeszítésekkel hozzájáruljanak e program teljesítéséhez. A felsőfokú képzés gondja —- a mezőgazdaságot tekintve — kettős: az egyik, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben meglehetősen nehézkes a végzettek elhelyezkedése. S ez nem azt jelenti, hogy nincs rájuk szükség, hanem azt, hogy nagyon korlátozott a bérkeret mindenütt. A másik gond, hogy a támogatás hiánya miatt korszerűtlenek a kutatás feltételei ezekben az intézményekben. Mégis azt kell mondani, hogy ennek ellenére nemzetközileg is elismert eredményeket mondhatnak magukénak, ami az oktatók-kuta- tók kvalitását dicséri elsődlegesen. A kibontakozási program megvalósításának is alapfeltétele a jól felkészült, korszerű ismeretekkel rendelkező szakember, s ebben a vonatkozásban én nem látom pillanatnyilag tragikusnak a helyzetet. Akár az állattenyésztést, akár a növénytermesztést nézzük, az eredmények, amelyek a szakemberek révén a mezőgazdasági üzemekben realizálódnak, még mindig nemzetközi szintűek. A feltételrendszer javítása azonban nagyon fontos, hogy az egyetemeken, főiskolákon végzett szakemberek a jövőben is kiemelkedően produkáljanak az adott üzemekben. A felsőfokú oktatási intézményeknél pedig ott a gond, hogy ha hosz- szú távon sem teremtenek megfelelő feltételeket a kutatáshoz, a megfelelő szintű oktatáshoz, egy idő után ez a konkrét gyakorlati eredményekben is megmutatkozik majd. KOLOH E.: — így ítélik meg ezt a főiskolát vezetői is? VASKÓ L.: — Igen. A vízgazdálkodási intézet abban látja a megoldást — s itt kapcsolódhatnánk a megyei pártbizottság intézkedési tervéhez —, ha az üzemek által igényelt kutató-fejlesztő feladatokból többet kaphatna, jobban kihasználva szellemi kapacitását. Ez lehetővé tenné, hogy fokozatosan javítani tudjuk az eszköz- állományunkat is. KOLOH E.: — Úgy tudom, hogy a víz- és a szennyvíztisztítás terén nagy dolgokra képes ez a bajai intézmény. VASKÓ L.: — Valóban van olyan laboratóriumunk, amely egyedülálló az országban, és sokkal többre hivatott, mint hogy csak szemléltessen az oktatásban. Persze ebben lehet, mi is hibásak vagyunk, mert lehet, hogy nem tudjuk igazán jól „eladni magunkat”. Nem vagyunk eléggé ismertek. A másik, hogy sokkal jobban lehetne, kellene kamatoztatni azokat a mérnöki tapasztalatokat, amelyekkel oktatói gárdánk rendelkezik. Szervezett formára gondolok, nem maszek munkavállalásokra, s nemcsak a kutató-fejlesztő feladatokra, hanem a gyakorlati mérnöki tevékenységre is. Mindezeket kénytelenek leszünk egyre jobban hangsúlyozni, hiszen a jelek szerint a támogatások jövőre csökkennek, s valamilyen módon meg kell próbálnunk eltartani önmagunkat. Magas- és mélyépítés, közműépítés, természetvédelem, környezetvédelem, tehát minden olyan más területen is szívesen vállalunk megbízatásokat, amelyek illeszkednek intézményünk profiljához. Jelenlegi szellemi kapacitásunk lehetővé tenné, hogy évi 15- 18 millió forint bevételre tegyünk szert ilymódon — ellentétben a jelenlegi kétmillióval. Most minden községi és városi tanácsot megkeresünk, hogy jelezzék iskolánknak, ha az- említett területeken megoldatlan gondjaik vannak. KOLOH E.: A kapcsolatok ki- szélesítése — akár üzleti megfontolásból is —, a felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni legfontosabb elvárások egyike a megyei pártbizottság intézkedési tervében. Gondolom, a kertészeti főiskolának kevesebb behoznivalója van ezen a téren, mint a bajai vízgazdálkodási intézetnek. KIRÁLY L.: — Több tekintetben valóban rendkivül kedvező helyzete van karunknak, hiszen itt van, Kecskeméten, a zöldségkutató intézet, a szőlészeti és borászati kutatóintézet, a gyümölcskutatónak a szarkási telepe, Helvécián működik egy fajtaminősítő telep, s harminc kilométeres körzeten belül olyan mezőgazdasági nagyüzemek sora található, ahol a szőlő, gyümölcs és dísznövény szinte valamennyi fajával foglalkoznak. A kutatóintézetek vezetői, munkatársai közül sokan tanítanak főiskolánkon. Vagyis a legújabb kutatási eredmények és az említett intézmények eszközei jelentős mértékben szolgálják oktatásunk eredA felsőfokú oktatás, a kutatás és a műszaki fejlesztés kapcsolatai ményeit, azt a célt, hogy a legkorszerűbb ismeretek birtokosai lehessenek hallgatóink. Tekintettel arra, hogy országos beiskolázású a főiskolánk, a megye 15—20 mező- gazdasági nagyüzemén kívül további 90—100 nagyüzemmel építhettünk ki gyümölcsöző kapcsolatot más vidékeken is. Persze ezek mibenléte változó. Konkrét példaként említhető a kecskeméti területi szövetség, mely alapítványt hozott létre, s ennek jóvoltából, minden évben egy tonna szőlő árát adja a hallgatók kiemelkedő szellemi produktumainak díjazására. Hasonló segítséget kapunk a helyi pincegazdaságtól, a konzervgyártól, s más nagyüzemekkel is folyamatban vannak tárgyalások alapítvány-ügyben, amelynek fejében olyan szakdolgozati témákkal foglalkoznak hallgatóink, amelyek hasznosíthatók. Persze, ahogy előnyökből, úgy gondokból sincs hiány. Ilyen egyebek mellett, hogy — az egyetemmel ellentétben, amelynek a kara vagyunk — nem rendelkezünk önálló kutatói státuszokkal. Ez általában nem a konkrét munka elvégzésénél, hanem a kutatások értékesítésénél okoz leginkább nehézségeket. Mert egy oktatónak arra nincs ideje, hogy menedzselje szellemi produktumait, legyenek azok bármilyen ki- emelkedőek, hasznosak. KOLOH E. — Ebben az egyetem már nem partner? KIRÁLY L.: — Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ki-ki a maga kutatásaival foglalkozik elsősorban. Egyébként oktatóink közül igen sokan részt vesznek különböző, a fővárosban kezdeményezett kutatásban. Az értékesítési gondjainkat talán érzékletesebben megvilágítja a síkfólia gépi lefektetésének ügye. Közismert, hogy ez a találmány a kecskeméti kertészeti főiskolán folyó kutatások eredménye. A múltkoriban pedig láthattuk a tévé Delta című műsorában ezt a síkfóliát, de még csak nem is említették főiskolánkat. Közben megannyi külföldi szakfolyóirat is közölt írást erről, ám hogy ezek a kutatások hol folytak, azt megemlíteni e kiadványok is elfelejtették. Tehát valamiféle védettség kellene, s akkor az értékesítés is nagyobb hasznot jelentene. Úgy tűnik egyébként, hogy ma az agrárkutatási eredményeket - „nem illik” megfizetni. Méltatlanul keveset kapnak munkájukért kutatással foglalkozó oktatóink. Talán az említett jelenségek miatt rs. Szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy ma az agrárkutatásokat nem szellemi értéknek, hanem szabad prédának tekintik legtöbbször. Ha nem így volna, mintegy 10 millióval több bevételhez juthatna főiskolánk évente. HODOSSI S.: — Az eddig elmondottak alapján nyilvánvaló, milyen a feltételrendszer szerepe ebben a láncolatban. Vagyis ha egy felsőfokú oktatási intézmény olyan környezetben működik, ahol a profiljának jelentős gyakorlati bázisa van, akkor az számos előnnyel jár. Továbbá megfogalmazódott, hogy szellemi kapacitásnak sem vagyunk hiányában, viszont a gyakorlat, illetve a politika is megfogalmaz egy bizonyos igényt. A politika elvárása az — azzal együtt vagy annak ellenére, ami beszélgetésünk során eddig elhangzott —, hogy változtassunk áldatlan helyzetünkön, mert vegyük tudomásul, hogy korszerűtlen a termékszerkezetünk és rossz minőségűek a termékeink, indokolatlanul magas az anyag- és energiafelhasználásunk . . . Szemmel láthatóan hiányzik egy láncszem a szellemi és a gyakorlati produktumok között. Ezt elsődlegesen az érdekeltségi szabályzók és egy olyan hálózat hiányával lehet magyarázni, amely más, nálunk fejlettebb országokban ezt a transzmissziós szerepet felvállalja. KOLOH E.: — Ezek megvalósítása viszont már nem megyei, hanem országos feladat. HODOSSI S.: — Azért a helyi politikai vezetés is kezdeményezhet. Ilyen volt például a biotechnika területén felhalmozott megyei ismeretanyag gyakorlati hasznosításának lehetősége, konkrétan Balázs akadémikus gombatermesztési szabadalma is, amelynek hasznosítására céltársulás létrehozását kezdeményeztük. „Kirándulhat” ezekre a területekre is a politika, de tudjuk jól, hogy nem ez az elsődleges, alapvető feladata. Reméljük azonban, hogy mint példa követésre talál majd hamarosan. KIRÁLY L.: — Én egyszer megpróbáltam végigvinni egy kutatási eredmény ügyét. Azóta sem. Egyszerűen azért, mert egy főiskola nincs arra berendezkedve, hogy az oktatói, kutatói munka mellett az említett hiányzó láncszem pótlására is vállalkozzék. Sem személyi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkezünk ehhez. így nem marad más, mint egyszerűen tudomásul venni, hogy a kutatóink nagy része az íróasztalának kutat, mert arra nem marad energiája, hogy az értékesítéssel is foglalkozzon. . KOLOH E.: — És mit csinálhat, mit segíthet ebben a politikai vezetés? HODOSSI S.: — Felterjesztésekkel élhet a központi szervek felé, s Bács-Kiskun ebben mindig élen járt. Ugyanakkor kérheti — saját példája alapján a kérdés országos szintű rendezését. KOLOH E.: — A korszerű termelés korszerű technikát, techoló- giát követel. S Balázs Sándor akadémikus szavaira utalva: a jelenlegi stabilizációs program megvalósításában a korábban végzett szakembereknek kell legnagyobb szerepet vállalniuk. De megfelelnek-e ők az elvárásoknak? Másképpen kérdezek: kezdeményezik-e a vállalatok szakembereik továbbképzését a főiskolákon? VASKÓ L.: Bajai intézményünkben 1985 óta van lehetőség arra, hogy az üzemmérnökök magasabb képesítést jelentő szaküzemmérnöki képzésben részt vehessenek. Jelenleg három szakon történik ez a továbbképzés, amelyek a következők: vízépítési, vízellátási és vízkezelési, valamint csatornázási és szennyvíztisztítási. Eddig nagyon jók a vízügyi ágazat visszajelzései e továbbképzési formáról, melyet a következő tanévtől kezdve a vízrajzi és a vízrendezési szaküzemmérnöki képzéssel bővítünk. Mindebben a főiskola elsődlegesen a szervezői, koordinálói szerepet látja el: e továbbképzések előadói zömmel az ágazatok különböző területein működő szakemberek. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert így iskolánk közvetlenebbül kötődik egyes vállalatokhoz, másrészt mert valóban a gyakorlatban kipróbált korszerű technológiák válnak az oktatás részévé. Emellett céltanfolyamokat, kihelyezett továbbképzéseket is szervezünk. Ezek eleinte kicsit nehezen indultak, de azóta egyre népszerűbbek. KULCSÁR B.: — A GAMF-on is 1985-ben indult a szaküzemmérnöki továbbképzés, amely kétéves, levelező rendszerű. Ezen kívül a céltanfolyamok és a szakmunkások speciális ismeretéinek bővítését szolgáló továbbképzések, amelyekre jelentkezni lehet. Kétségtelen, hogy a legnépszerűbb a szaküzemmérnöki. Ezt hat szakon indítottuk, s közülük öt ma is közkedvelt. Tapasztalataink szerint a továbbképzés mögött mindenképpen létező inspiráló erő az érdekeltség, hiszen a tandíjak elég magasak, amelyeket rendszerint a vállalat egyenlit ki. KIRÁLY L.: — Nálunk a növényvédő és tápanyag-gazdálkodási szakon százak várnak arra, hogy részt vehessenek a szaküzemmérnöki továbbképzésen. Itt az érdek különösen élesen jelentkezik, hiszen aki elvégzi, jogot szerez arra, hogy növényvédősként dolgozzon valamelyik gazdaságban, hatóságijogosítványt kap, hogy a veszélyes mérgeket használhassa, vagyis kicsit monopolhelyzettel, ugyanakkor egy új szakmával dicsekedhet. Emellett a kertészeti biotechnológiai és a kertészeti forgalmazási szaküzemmérnöki képzést indítottuk el legutóbb. Ezek kicsit döcögősen haladnak, mert még sem a vállalat, sem a hallgató nem látja, milyen érdekek fűződhetnek az itt kínált ismeretek megszerzéséhez. A MÉM kijelölt továbbképzési központja főiskolánk a Duna—Tisza közén, ami azt is jelenti, hogy a legkülönbözőbb tanfolyamok, szakirányú továbbképzések — amelyek száma évente ötszáz és ezer között ingadozik — nálunk zajlanak. Rendkívül széles skálán. Ennek egyébként van egy nagyon kedvező hatása, mégpedig az, hogy az ország legkülönbözőbb részeiről érkező szakembereknek így módjuk van megismerni a főiskolánkat, tudják, milyen szintű oktatás folyik falaink között, s ez igen nagy befolyással van a hallgatóink elhelyezkedési esélyeire. Érdekességként még valamiről szeretnék szólni e témával kapcsolatban. Szinte egyedülállónak mondhatók virágkötő tanfolyamaink. Leginkább a kiskereskedők jelentkeznek ezekre, s maguk fizetik a tandíjat. Nos, ők azok, akik meg is követelik, hogy az oktatók „mindent beleadjanak”, mondván, hogy egy hónap alatt behozzák a tandíjat annak az egyfajta koszorú kötésének a tudományával, amelyet főiskolánkon szereznek. KOLOH E.: — Az érdek jelentőségének tipikus példája. S ha ezen a szemüvegen át nézzük a kutatást, már nem is olyan hihetetlen, hogy a nálunk fejlettebb országokban ha csak egyetlen nagyobb jelentőségű eredményt ér el egy kutató, az már elegendő ahhoz számára, hogy egész életében ne kelljen egzisztenciális gondokkal küszködnie. S ha már a határainkon túl tartunk, ne menjünk el egy másik nagyon fontos kérdéskör mellett sem; a nemzetközi eredmények áttekintésére, ismeretére gondolok. A főiskolákon van erre lehetőségük az oktatóknak, hallgatóknak? S ami ezzel ösz- szefügg: milyennek ítélik az idegennyelv oktatásának színvonalát a felsőfokú oktatási intézményekben? BALÁZS S.: Abból az egyszerű tényből kell kiindulni, hogy a nemzetközi kutatási eredmények ismerete nélkül rettenetesen nehéz új eredményeket elérni és szinte lehetetlen az elvárt volumennek megfelelő exportot produkálni. Tehát ott kellene kezdeni, hogy minden egyetemi és főiskolai oktató rendelkezzen megfelelő —- azaz az új igények szerint elvárt — ide- gennyelv-ismerettel. S ez a követelmény természetesen a hallgatókra is érvényes kell hogy legyen. Kapcsolatok külföld felé csak így teremthetők. Nekünk néhány évtized alatt sikerült olyan kutatói gárdát kialakítani, amely a külföldi kapcsolatokat, az idegennyelvek ismeretét tekintve jelentős. Ezek birtokában könnyebben átvehetők a határainkon túl született kutatási eredmények, új ismeretek. KULCSÁR B.: — A nyelvtanulást nagyban segítené, ha hallgatóink külföldre utazhatnának. Ennek megvalósítására igen nagy energiát forditottunk az utóbbi időben: négy szocialista országgal építettünk ki kapcsolatot, ahová termelési gyakorlatra mehetnek diákjaink. A nyugati államokkal ugyancsak előnyös lenne hasonló együttműködést kiépíteni, de azt hiszem, kevés olyan felsőfokú oktatási intézmény van az országban, amelyik ezt önerőből meg tudja oldani. HODOSSI S.: — Nyelvtanulásról lévén szó, nekem az a véleményem, hogy ennek nem a főiskola az ideális közege. Ott már csak a szaknyelv elsajátítására lehet koncentrálni, nem az alapok megtanítására. Az az általános és középiskolák feladata. Még akkor is, ha azt mondjuk, nyelvet tanulni soha nem késő. * * * Áttekintve a megye műszaki főiskoláinak oktatói, kutatói tevékenységét, hamar kiderül, hogy ma még számos tényező nehezíti azt, hogy ezek az intézmények a kibontakozási program termékszerkezetváltási törekvéseihez közvetlenül, zökkenőmentesen kapcsolódni tudjanak. Olyan változást sürgető gondok mutatkoznak, mint például az érdekeltségi rendszer tökéletlensége vagy egy transzmissziós szervezet hiánya. S vitathatatlan, hogy korszerűen oktatni, kutatni csak a mindenkori nemzetközi eredmények ismeretében lehet. Ehhez viszont fontos feltétel, hogy szakembereink megfelelő szinten tudjanak, beszéljenek a magyaron kívül más nyelveket is. Sajnos ha jobban belegondolunk, a felvetett problémák, hiányosságok nem is annyira újak, mint a most elkezdődött esztendő.
