Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-20 / 16. szám

1988. január 20. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT A BSK megóvta a MAFC elleni mérkőzését Egy botrány utórezgései Már eltelt egy hét a múlt szerdai MAFC—Baja (123—106) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés óta, mégsem nyugszanak a kedélyek. A televízió csütörtökön szellemes, trükkös képes kavalkádot mutatott be a találkozóról, ám a tudósítás mégis foghíjasra sikere­dett, miként a Népsport sem tért ki néhány, „apróbb” részletre. S mivel tegnap (kedden) a Baja óvást nyújtott be a Magyar Kosárlabda Szövetség­hez, ezért mi megkérdeztük a másik felet is. A történteket Kovács József, a BSK vezetőedzője foglalta össze. — Több mint harminc esztendeje va­gyok a kosárlabdapályák környékén, de ilyet itthon még nem éltem át — mondta.— A szünetben (48—48-as ál­lásnál) a műegyetemisták vendégjáté­kosa csataüvöltéssel keresztülrohant a pályán — az ott melegítő csapattársai sem tudták lefogni — fölszaladt a lelá­tóra és ököllel belecsapott egy szurkoló arcába. Csak a többi bajai szurkolón múlott, hogy nem lett tömegverekedés. — Mit tettek a játékvezetők és az ellenőr? — kérdeztük. — Szécsi és Hajniss azt mondták, hogy ők nem láttak semmit és ez külön­ben sem tartozik rájuk. Horváth Fri­gyes, az MKSZ főtitkára szerint ez a kérdés a rendezőkre tartozik, így ő sem foglalt állást. Én természetesen pem akartam, hogy. folytatódjék a játék, mert akkor nem láttam semmi meg­nyugtatót arra vonatkozóan, hogy esetleg a továbbiakban nem fordul-e elő újabb véres ámokfutás. Aztán a játékosaim győztek meg arról, hogy a mérkőzést folytassuk, hiszen a meccset a pályán kell megnyerni A feszült lég­körben végül is kikaptunk, de hangsú­lyozom: nem á vereség fáj, mert még ezzel együtt is megőriztük előkelő he­lyezésünket a tabellán. Ez a szellem tűrhetetlen a pályák környékén. A szabályok értelmében az óvást (és a kétezer forintot) mindig az egyesület­nek kell benyújtania, ezért kértük állás- foglalásra Csuvár Zoltánt, a BSK ügy­vezető elnökét. Kettős megközelítésből kell nézni ezt az ügyet — mondta. — Azért óv­tunk — jóllehet nincs sok esélyünk —, mert az elfogadhatatlan, hogy a fővá­rosi mérkőzések többségénél nincs megfelelő rendezői gárda, amely bizto­sítaná a lelátó rendjét. Másrészt: egy sportoló sohasem önbíráskodhat, főleg a pályán kívül, még ha igaza van, ak­kor sem. Azért kell rendező, hogy a magáról megfeledkező szurkolókat adott esetben, ha indokolt, kivezesse a teremből. Emellett meglepő volt a já­tékvezetők és az ellenőr passzivitása, ami ezután akár példát is teremthet arra, hogy ezt is megengedhetik ma­guknak a játékosok, büntetlenül. Kovács Zoltán Kedden Zalaegerszegen, a Zala Me­gyei Bíróság dr. Mesterházy István bünfétőtanacsaTnegkezdte á ZTE volt vehetői büntetőügyének tárgyalását. A per eredetileg 1987. november 3. és 6. között lett volna, de a vádlottak elfo­gultsági panaszt tettek a Zala'megyei bírák ellen. A Legfelsőbb Bíróság el­utasította kifogásukat. Az első tárgyalási napon ismertették a vádat és meghallgatták a vádlottakat. Az ügyész Prenner László elsőrendű és Molnár József másodrendű vádlottat mint társtetteseket folytatólagosan el­követett, különösen nagy vagyoni hát­rányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, szintén folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével, va­lamint a gazdasági ellenőrzés meghiúsí­tásának vétségével; Sipos László har­madrendű vádlottat folytatólagosan el­követett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint bűnsegédet, és folytatólagosan elköve­tett magánokirat-hamisítás vétségével mint társtettest vádolja. Molnár József, a ZTE elnöke, Prenner László, a sport­egyesület gazdasági osztályvezetője, Si­pos László pedig a kosárlabda­szakosztály technikai vezetője volt. A vádirat szerint irányításuk alatt, 1983-tól 1986 végéig, a ZTE-nél több mint 4 millió forint költségvetési hiány keletkezett. A nevezett egyesületi veze­tők ugyanis 1983-tól rendszeresen meg­szegték a gazdálkodásra vonatkozó előírásokat, az évi költségvetésben meghatározott • pénzügyi kerethez ké­pest minden esztendőben jelentős több­letfelhasználást engedélyeztek: A költ­ségvetési túllépések következménye­ként az egyesület rendre fedezethiány­nyal zárt. Ez elsősorban abból adódott, hogy nem tartották be a labdarúgók személyi ösztönzésére vonatkozó sza­bályokat. Növelte a klub kiadásait, hogy a sportolók átigazolása során jogellenes kifizetések történtek. Ezeket, illetve az ugyancsak jogtalan bérkiegé­szítéseket és más, el nem számolható költségeket, valamint egyéb többletjut­tatásokat fiktív számlákkal fedezték. A sportolók jövedelmének kiegészí­tésére úgy kerestek „legális” lehetősé­get, hogy azok hozzátartozóit fiktíven alkalmazták. Bútorokat, lakberendezé­si tárgyakat vásároltak, majd selejte­zéssel ezeket a játékosok tulajdonába adták. Mindezt — mutatott rá az ügyész — azért tehették, mert a ZTE- nél a számviteli és pénzügyi előírások nem érvényesültek, a bizonylati fegyel­met megsértették, a nyilvántartások hi­ányosak, szabálytalanok, gyakran el­lenőrizhetetlenek voltak. A bíróság szerdán, a tanúk kihallga­tásával folytatja a bizonyítási eljárást. HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK Q| ASZTALITENISZ Kiskunfélegyházán, a Lenin Tsz asz­talitenisz-csarnokában január 18-án, hétfőn rendezték meg a diákolimpia megyei asztalitenisz-döntőit. Ezen a versenyen már csak a körzeti selejtezők legjobbjai vehettek részt. A mintasze­rűen lebonyolított versenyen a lányok­nál a kunszentmiklósiak, a fiúknál a kiskunfélegyháziak uralták a mezőnyt és osztották el egymás között az érme­ket. A győztesek az országos döntőn indulhatnak május végén, a Győrben megrendezésre kerülő versenyen. Eredmények: DC-rendszerű csapat- versenyen. Lányok: 1. Kunszentmiklós (Érti Blanka, Váczi Anikó, Kovács Klára). Testnevelő: Szigeti Csaba. Edzők: Vörös János és Papp Sándor. 2. a Kecskemét Zrínyi Ilona Ált. Iskola, 3. Csólyospálosi Ált. Isk. és a Kunszál­lási Ált. Isk. Fiúk: 1. Kiskunfélegyházi József A. Ált. Isk. (Laczkó Tamás, Dinnyés'Gá­bor, Rekedt Zoltán). Testnevelő: Ke­fék Csaba. Edző: Erdélyi Endre. 2. Kecskeméti Magyar Ilona Ált. Isk. 3. Csólyospálos és Kalocsai Ének-Zenei Ált. Isk. Egyéni verseny. Lányok: 1. Érti Blanka, 2. Váczi Ánikó, 3. Kovács Klá­ra (mind Kunszentmiklós) és Nagy Ibolya (Zrínyi). Fiúk: 1. Laczkó Tamás (Kkfházi Jó­zsef A. Ált. Isk.), 2. Nagy Attila (Ma­gyar I. Ált. Isk.), 3. Dinnyés Gábor és Rekedt Zoltán (Kkfházi József A. Ált. Isk.). Baján, az Újvárosi Általános Iskolá­ban került megrendezésre az 1988. évi körzeti asztalitenisz egyéni bajnokság újonc és ifjúsági korcsoportban. Eredmények: újonc fiú: 1. Balogh G. (Hercegszántó), 2. Rácz Zsolt (Baja), 3. Éerkó (Hercegszántó). Újonc leány: Rumbach Sz. (Herceg- szántó), 2. Sághy A. (Hercegszántó), 3. Sághy M. (Hercegszántó). Ifjúsági fiú: 1. Cziczovszki (Baja), 2. Vavra (Csávoly), 3. Páncsics (Csávoly). A totó 4. heti, január 23—24-ei szelvényén olasz A és B osztályú mérkőzések találhatók. 1. COMO—JUVENTUS. Olasz A osztály. A Como milánói útja vereséggel zárult, míg a Juventus Firenzéből ponttal (1—1) tért haza. Tippünk: X, 2. 2. EMPOLI—SAMPDORIA. Olasz A osztály. A Napoli elleni rangadón Geno­vában, vereséget szenvedett a Sampdoria, de így is jó a pozíciója. Az Empoli Pescarában játszott döntetlenre, de továbbra is sereghaj­tó. Tippünk: 2, X. 3. ROMA—ASCOLI. Olasz A osztály. A Roma veronai győzelmével bravúros telje­sítményt nyújtott. Az Ascoli Cesenában hagyta a két pontot. Tippünk: 1. 4. TORINO—AVELLINO. Olasz A osz­tály. A Torino javíthat mérsékelt szereplé­sén, mivel ismét otthon játszik, a kiesés ellen küzdő Aveliinóval szemben, hiszen hazai környezetben kikapott az Intertől. Tippünk:' 1. 5. VERONA—FIORENTINA. Olasz A osztály. A legutóbbi fordulóban hazai pá­lyán játszottak és a Verona a Roma ellfcn vesztett, a Fiorentina pedig a Juventussal döntetlent játszott. Tippünk: X, 1. 6. BARI—PADOVA. Olasz B osztály. A Bari idegenben nyert, és megerősítette he­lyét az élmezőnyben. A Padova hazai pont­vesztése már nem jelent meglepetést. Tippünk: 1, X. 7. BOLOGNA—BARLETTA. Olasz B osztály. A Bologna Arezzóban is nyert. Hazai pályán a sereghajtó ellen is győzhet. Tippünk: 1: Ifjúsági páros: 1. Marosovics, Czi­czovszki, 2. Kállai, Páncsics, 3. Vavra, Kulimák. atlétika Szombaton rendezték meg Kiskun­halason, a Városi sportcsarnokban a hagyományos Lánchíd Kupa teremat­létikai verseny elődöntőjét. Nagy volt az érdeklődés, mert 17 általános iskolá­ból négyszáznál több fiú és leány in­dult. A rendezők jó munkáját dicséri, hogy végig zökkenőmentesen bonyolí­tották le a versenyt. Az elődöntőből a legjobb 8—8 versenyző jutott a Kecs­keméten sorra kerülő döntőbe. Az 1 —3. helyezetteket közöljük. Fiúk: 5—6. osztályosok. Súlylökés medicinlabdával (41 induló): 1. Ádám Attila (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Horváth (Kisszállás), Hatvanyi (Solt- vadkert). 7—8. osztályosok. (40 indu­ló): 1. Borsos János (Baja, Központi Ált. Isk.), 2. Bozóki (Csikéria), 3. Gye- lus (Baja Központi Ált. Isk.) Magasugrás 5—6. osztályosok (20 induló): 1. Tóth Gábor (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Somoskövi (Csikéria), 3. Kovács Z. (Kiskunhalas, Fazekas G.). 7—8. osztályosok (16 induló): 1. Tóth Zoltán (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Nemes (Kiskunhalas, Alsóvá­ros), 3. Fehér (Kiskunhalas, ÁMK). Távolugrás 5—6. osztályosok (50 in­duló): 1. Rigó Róbert (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Szabadszállási (Kiskő­rös), 3. Feldusz (Csátalja). 7—8. osztá­lyosok (43 induló): 1. Szüllő Zsolt (Ba­ja, Központi Ált. Isk.), 2. Mészáros G. (Soltvadkert), 3. Gyarmati (Baja, Közp. Ált. Isk.). 35 m futás, 5—6. osztályosok (67 induló): 1. Berki István (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Tóth Sz. (Kiskunhalas, Fazekas G.), 3. Torma (Kiskunhalas, ÁMK). 7—8. osztályosok (43 induló): 1. Tóth Zoltán (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Gyöngyi (Kiskunhalas, Alsóvá­ros), 3. Morvái (Soltvadkert). 1000 m futás 5—6. osztályosok (46 induló): 1. Vilmos János (Kisszállás), 2. 8. BRESCIA—AREZZO. Olasz B osz­tály. A Brescia Triesztben, az Arezzo saját otthonában vesztett legutóbb. Tippünk: 1, X. 9. CATANZARO—PIACENZA. Olasz B osztály. Atalantában négy gólt kapott a Catanzaro, míg a Piacenza erejéből csak döntetlenre futotta. Tippünk: X,' 1. 10. CREMONESE—TRIESTINA. Olasz B osztály. A Triestina 7. győzelmét aratta vasárnap, mégis kiesőjelölt, az elvett pontok miatt. A Cremonese jobb gólkülönbségével őrzi 3. helyét. Tippünk: X, 1. 1T. GENOVA—MODENA. Olasz B osz­tály. A két gyengén szereplő együttes a kiesés elkerüléséért küzd. Tippünk: X. 12. MESSINA—ATALANTA. Olasz B osztály. Az Atalanta fölényes (4—0) győ­zelmével tartja a feljutást jelentő 2. helyet a táblázaton. Ä Messina Leccében vereséget szenvedett. Tippünk: X, 1, 2. 13. PARMA—LÉCCÉ. Olasz B osztály. A Parma római pontszerzése eddigi helyezé­sének a megtartására volt elegendő. A Léccé nyert és változatlanul az esélyesek között maradt. Tippünk: X. + 1 mérkőzés: 14. PESCARA—INTERNAZIONALE. Olasz A osztály. A minden csapatrészében jobb Inter Pescarában is esélyesebb. Tippünk: 2, X. A további mérkőzésekre tippjeink: X, 1. D. I. Kárpáti (Madaras), 3. Takács P. (Kis­kunhalas, Fazekas G.). 7—8. osztályo­sok (40 induló): 1. Mészáros Gábor (Soltvadkert), 2. Papp (Mélykút), 3. Gász (Baja, Központi Ált. Isk.). Lányok súlylökés medicinlabdával, 5 —6. osztályosok (39 induló): 1. Kürti Ágnes (Kiskunhalas, Fazekas G.), 2. Dikán É. „(Baja, Központi Ált. Isk.), 3. Zsoldos Á. (Kiskunhalas, Alsóváros). 7—8. osztályosok (27 induló): 1. Éber Ágnes (Baja, Központi Ált. Isk.), 2. Ács A. (Kiskunhalas, Alsóváros), 3. Pestuka Sz. (Baja, központi Ált. Isk.). Magasugrás 5—6. osztálygsok (18 induló): 1. Regős Diána és Ábrahám Nóra holtversenyben (mindkettő Kis­kunhalas, Fazekas G.), 3. Zobolyák E. (Kiskunhalas, Fazekas G.). 7—8. osz­tályosok (14induló): 1. Tóth Franciska (Soltvadkert), 2. Barna E. (Baja, Köz­ponti Ált. Isk.), 3. Tanács É. (Kiskun­halas, Alsóváros). Távolugrás, 5—6. osztályosok (39 induló): 1. Molnár Mónika (Baja, Köz­ponti Ált. Isk.), 2. Ábrahám B. (Kis­kunhalas, Fazekas G.), 3. Kiss V. (Kis­kőrös). 7—8. osztályosok (34 induló): 1. Riavitz Natália (Baja, Központi Ált. Isk.), 2. Miklósa T. (Kiskunhalas, Fa­zekas G.), 3. Kovács M. (Baja, Köz­ponti Ált. Isk.). 35 m futás, 5—6. osztályosok (54 induló): 1. Molnár Mónika (Baja, Köz­ponti Ált. Isk.), 2. Szmurán A. (Mada­ras), 3. Tósaki Sz. (Kiskunhalas, Faze­kas G.). 7—8. osztályosok (44 induló): 1. Roszinszki Mónika (Jánoshalma), 2. Pörzsölt L. (Jánoshalma), 3. Sági A. (Kiskunhalas, Alsóváros). 1000 m futás, 5—6. osztályosok (39 induló): 1. Regős Diána (Kiskunhalas. Fazekas G.), 2. Sörös R. (Soltvadkert), 3. Martonosi E. (Kiskunhalas, Alsóvá­ros). 7—8. osztályosok (29 induló): 1. Denczinger Beáta (Kiskunhalas, Alsó­város), 2. Lerner R. (Baja, Kiscsávoly), 3. Konkoly R. (Baja, Központi Ált. Isk.).' Az iskolák közötti összesített pont­verseny végeredménye: 1. Kiskunhalas, Fazekas Gábor Általános Iskola 182,5 ponttal. 2. Baja, Központi Általános Iskola 132 ponttal. 3. Kiskunhalas, Al­sóvárosi Általános Iskola 123,5 pont­tal. Budapesten, az országos ifjúsági ser­dülő A korcsoportos fedettpályás atlé­tikai versenyen a Kiskunhalasi AC- Medosz atlétái néhány figyelemre mél­tó eredményt értek el. Az ifjúsági súly­lökésben (6 kg) Mig György 14,82-es eredménnyel 2. lett. A serdülő A kor­osztályban a 3000 m-en Asztalos Sán­dor 9:18,5-ös idővel ugyancsak a máso­dik. Az 1973-as születésűek között a 3000 m-es futásban Mackó László 9:35,6-os idővel első helyezett. |H CSELGÁNCS ___________ T atabányán, az ifjúsági 1. korcso­port (junior) vidékbajnokságon a Kecskemét SC cselgáncsozóinak ered­ményei: 60 kg: 2. Srákány László, 65 kg: 5. Kovács József, 78 kg: 5. Somogyi End­re, + 95 kg: 2. P. Szabó Zoltán. Ifjúsá­gi II. o. rangsorverseny, Szolnok. 49 kg: 3. Csabai (KSC), 68 kg: 5. Lakatos (KSC) e kosárlabda ] NB H-es női mérkőzés: Kiskunfél­egyházi Vasas—Kisújszállás 99-45 (34- 36). Kiskunfélegyházi Vasas: Borbás (10), Maros (12), Kisczakó (18), Mát­rai (12), Rádi (6). Csere: Pólyák (11), Görög (10), Juhász (15), Dányi (5), Mig. Edző: Kurucz István. Majd kétéves küzdelem után befeje­ződött az első megyék közötti levelezési csapatverseny. A győzelmet Szabolcs- Szatmár megye szerezte meg. A hatta­gú Bács-Kiskun megyei csapat (Salán- ki, Czibulka, Bóka, Wiedner, Lévai, Nagy) szintén jól szerepelt, a harmadik helyen végzett a maratoni versenyen. Ä Tóth László Kulturális és Sakk Egyesület szimultánbemutatót rende­zett a kecskeméti Piarista Gimnázium­ban. Ábel Lajos sakkmester 27 középis­kolás diákkal játszott egy időben. A házigazdák mellett a város más isko­láiból is akadtak résztvevők. Győzni senki nem tudott közülük a Dutép SC edzője ellen, döntetlent hárman értek el: Iszer Tamás, Szakolczai Péter és Gyimesi Zoltán. Ma még lehet nevezni a hagyomá­nyos kecskeméti T. Nagy Antal-emlék - versenyre. A 9 fordulós, svájci rendsze­rű sakktorna első fordulóját január 21- én, csütörtökön 17 órától rendezik a Kecskeméti Spartacus versenytermé­ben. A további fordulókat hétfői és csütörtöki napokon rendezik. a VÍZILABDA I Kecskemét városi bajnokság: Vízmű öregfiúk—Piarista Gimnázium 8-4. G.: Villám (6), Péczeli (2), illetve Nagy R. (3), Tóth Z. (1). Efl labdarúgás * 2 * 2 Az elmúlt hét végén teremlabdarú­gótornát rendezett Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban a Ka­tona József Gimnázium Diák Sportkö­re. Eredmények, középiskolások, 1—2. osztályosok: 1. Katona József Gimn. 2. Széchenyi I. Kereskedelmi és Vendég- látóip. Szakközépisk. 3. 607. sz. Gás­pár András Ipari Szakközépisk. Kü- löndíjak a legjobb kapus: Herczeg Atti­la (KVSZI), a legjobb játékos: Valter Sándor (Katona), a legeredményesebb játékos: Bállá Mihály (Katona). 3—4. osztályosok: 1. 623. sz. Vágó Béla Ipari Szakközépisk. 2. Katona Jó­zsef Gimnázium, 3. Piarista Gimnázi­um. Különdíjasok, a legjobb kapus: Hor­váth Zoltán (623), a legjobb játékos: Török László (607), a legeredménye­sebb játékos: Ladányi Károly (623). Olympos Kupa általános iskolás te­remlabdarúgó-torna 6. osztályosok: 1. Buday Dezső Általános Iskola, 2. Ti- szakécske, 3. Molnár Erik Általános Iskola. Legjobb kapus: Kulmann Zsolt (Nyárlőrinc), a legjobb játékos: Mol­nár Zoltán (Buday D. Ált. Isk.), a lege­redményesebb játékos: Sz. Tóth Kor­nél (Molnár E. Ált. Isk.). 7. osztályo­sok: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola, 2. Buday Dezső Általános Iskola, 3. Zója Utcai Általános Iskola. Különdí­jasok, a legjobb kapus: Kirí Mihály (Lánchíd u.), a legjobb játékos: Molnár Pál (Lánchíd u.), a legeredményesebb játékos: Barna Zsolt (Zója utca). Szabadszálláson másodízben ren­deztek teremlabdarúgó-emlékversenyt a két éve elhunyt edző, Pintér László emlékére. A hat csapat részvételével megrendezett tornát a Honvéd Radnó­ti SE nyerte, és a döntőben nagy küzde­lemben 5-4 arányban győzött az Izsák csapata ellen. Végeredmény: 1. Honvéd Radnóti SE, 2. Izsák, 3. Csen­gőd, 4. Tass, 5. Szalkszentmárton, 6. Orgovány. Különdíjasok, a legjobb ka­pus: Petrás Ernő (Honvéd R. SE), a legeredményesebb játékos díját Jakus György (Izsák) kapta. A Petőfi Népe totótanácsadója MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 8.55: Képújság 9.00: Tv-torna nyugdíjasoknak 9.05: 12 000 földecske folyók és sziklák között — NSZK ismeretterjesztő film 9.50: Méhes György: 33 névtelen levél — tv-játék (ism.) 11.00: Magyar képeskönyv — Táncszvit 11.25: Képújság 17.00: Hírek 17.05: Majomsziget— Kana.dai rövidfilm 17.35: Gondolatok a felkelő nap országáról — Jugoszláv filmsorozat III/2. rész: A csoda nyomában 18.20: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.35: Álljunk meg egy szóra! 18.45: Tévétorna 18.50: Cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Móricz Zsigmond 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Századunk. Végjáték a Duna men­tén. „Kocsis, ne hajtsd a lovakat!.. 21.00: A hét műtárgya — Leonardo da Vin­ci: Lovas (Szépművészeti Múzeum) 21.05: Egészségünkre! — Kívánságműsor az egészségügyi dolgozók kérései alap­ján 22.35: Nézze meg az ember! 22.50: Képes nóták — Videoklip-összeállí- tás külföldi sikerekből 23.15: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 16.50: Képújság 16.55: Nachrichten — Hirek német nyel­ven. A pécsi körzeti stúdió műsora 17.00: Elhagyott tárgyak — Szovjet tv-film 17.55: Felvidéki népdalok 18.00: Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió információs és riportmagazinja 19.00: Képújság 19.05: Andrew Lloyd Webber: Requiem — Angol film (ism.) 20.05: Krimileckék — Történetek ínyen­ceknek. NSZK bűnügyi tv-filmsorozat: 1. Két tized. 2. Út a sikerhez. 3. Öngyilkos marathon. 4. A titkos képlet 21.05: Hiradó 2. 21.20: Mihail Velicskov: Majd holnap... tv-játék. Bevezető. 22.10: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Népművészet. 16.45: Járási Komszomol-bizottság munkája a volgog- rádi területen. 17.30: Világhíradó. 17.50: Lenin élete. 19.00: Híradó. 19.40: Az átala­kítás reflektorfényében. 19.50: Az ember lelki élete. 21.00: Világhíradó. 21.10: A. N: Szkrjabin: II. szimfónia. 22.00: „Ártatlan bűnösök" című film. 23.30: Hírek. 23.35: L. Csurszina, a Szovjetunió kiváló művésze. ÚJVIDÉKI TV: 16.45: Műsorismertetés magyarul. 16.50: Tv-napló — magyarul. 17.05: Rek­lám. 17.10: Tv-napló. 17.30: Sorozatfilm gyerekeknek. 18.00: Zenés műsor. 18.30: Teleobjektív — Tájékoztató műsor romá­nul. 18.55: Reklám. 19.00: Ma —Tájékoz­tató műsor szerbhorvátul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magya­rul. 19.55: Reklám. 20.00: Ütközet Moszk­váért — Szovjet játékfilm II. rész. 22.30: Tv-napló. 22.45: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.20: Hírek. 16.15: fskola-tv. 16.35: Orosz nyelv gyermekeknek 1. rész. 16.50: Pityke őrmester — Magyar rajzfilmsorozat 3. rész. 17.00: Sízők — Szlovák gyermek­film. 18.30: Telesport. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mesé (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ez az év nem kedvez a paradicsom­nak — Tv-játék. 21.05: Dzsesszműhely. 21.30: Időszerű események. 22.00: Ez tör­tént 24 óra alatt! 22.15: A világ nagy váro­sai: Lisszabon. 22.45: Slavia UK Bratislava — Kommunalnyik Minszk női kézilabda­mérkőzés — A kupagyőztesek kupájáért. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix— Gazdasági magazin (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Nótacsokor 9.37: Beszélni nehéz... (ism.) V, 9.49: Dalposta 10.05: Irodalmi világjárás— Frankföld 10.35: Új zenei felvételek gyerekeknek 10.50: A kamarazene kedvelőinek 11.43: Népdalok, néptáncok 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Törvénykönyv — A jogsegélyszol­gálatról 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: A citrusfa levelei (16.) Népmesék (2.) 14.25: Operaslágerek 1 5.00: Zengjen a muzsika! 1 5.30: A véges végtelen — A gép anyagból összetett összefüggés 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéve­seknek 17.00: Múltidéző — Jelenidejű történelmi magazin 17.30: Nóták 18.02: Tolnai Gábor: Szóbeli jegyzék 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Légi katasztrófa — Friedrich Schütze-Quest dokumentumműsora 19.55: Barangolások Japánban. V/2. rész -— Sapporói éjszakák 20.40: Zempléni Mária népdalfelvételeiből 21.00: Klasszikus operettekből 21.30: Index — Világgazdasági magazin 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Vallások világhíradója 23.00: Operaest — Renata Tebaldi felvéte­leiből 23.50: Régi fúvószene 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Fúvószene 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Postabontás— Népzenei összeállí­tás 12.58: Műsorismertetés 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: Színe-java — Válogatás a sorozat régebbi adásaiból 15.05: Gólok, méterek, történetek. Buda­pesten 16.00: Tartóshullám — Könnyűzenei ma­gazin 17.05: Diákfoci 17.15: A KFT együttes lemezeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.29: Reklám 18.30: „Ahogy mi zenélünk" — Fiatal elő­adók műsorából 19.05: Jákó Vera összes nótafelvételei 19.33: Filmzene 19.50: Műsorajánlat 19.55: Albumajánlat 20.50: Tükörképek — Civil kurázsi 21.05: Közkívánatra! —Vissza a feladónak 23.20—0.14: A Fleetwood Mac együttes 1987-es „Tangó az éjszakában" című al­buma » 0.15—4.20: Éjfél után ... BARTÓK RÁDIÓ: 6 05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Operarészletek 9.07: Wilhelm Furtwrängler hangver­senyfelvételeiből 10.35: A Rádió Dalszínháza: Hárman Pá­rizsban — Zenés játék 11.49: Pillanatkép 11.54: Új Vivaldi-lemezeinkből 12.32: Jevgenyij Nyesztyerenko dalfelvé­teleiből 13.03: Műsorismertetés 13.05: Bioritmus — Életmód, egészség, környezet (ism.) 13.25: Operába hívogató —Erkel: Hunyadi László 13.56: Századunk zenéjéből 14.25: Slágerről slágerre— Külföldi újdon­ságok 15.05: Híres csellisták XVl/3. rész— Pablo, Casals 16.18: Egyetemi és főiskolai kórusok nem­zetközi találkozója — Budapest 1987. VI/3. rész 16.51: Operakettősök Kb. 17.52: Az új magyar zene a rádióban — a közönség, a kritikusok és a KÓTA 1987. évi díjáért VI/2. rész 18.30: V materisnkom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műso­ra Szegedről 19.03 Műsorismertetés 19.05—19.35: Iskolarádió: Francia társal­gás kezdőknek (ism.). Gyakorlatok az orosz társalgási sorozathoz. Különkiadás az angol társalgási sorozathoz 19.35: Az Amadeus vonósnégyes felvéte­leiből XV/5. rész 21.00: Zenekari muzsika 22.04: Wagner és a franciák — Gérard de Nervaltól Paul Claudelig XV/7. rész 23.00: Ausztráliai legendák

Next

/
Oldalképek
Tartalom