Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-04 / 02. szám

1988. január 4. • PETŐFI NÉPE • 5 BÓCSAI PETŐFI TERMELŐSZÖVETKEZET A KORSZERŰSÉG MÉRCÉJE — A NYERESEG A főkönyvelő dilemmái i Iparcikk-matuzsálemek A Bócsai Petőfi Termelőszövetkezet központi irodaháza boltíves tornácával, fehérre meszelt falával üde színfolt a Kiskunságon egyhangúan kanyargó, Bajára vezető út mentén. A paraszti múltat idéző épület szolid szövetkezetét sejtet. Somogyi Attila főkönyvelő szobájá­ban vágni lehet a füstöt. December utolsó napjaiban a gazdálkodó szerve­zetek pénzügyeiért felelősek nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Készül a merleg és az 1988. évi terv. Mondják azt is, most dolgozik meg a főkönyvelő a fizetéséért. Alig néhány perces szüne­teket tartva gyújt rá újabb és újabb Symphoniára. Ideges — mondja, de nem a mérlegkészítés miatt. Pedig en­nek a gazdaságnak is kijutott 1987-ben a „jóból”. A téli fagy megadta a kegye­lemdöfést a maradék 37 hektár szőlő­nek, amit az eredmény terhére selejtez­ni kell. A tavaly előtti őszi porbavetés és a negyedik éve tartó szárazság miatt a kombájnoknak alig volt mit betakarí­tani. Ennél azonban sokkal jobban izgat­ja a főkönyvelőt a szövetkezet jövője. Tőle tudom, hogy a szabályozórend­szerhez igazították termelési szerkeze­tüket, munkaszervezési módszerüket, így sikerült elérniük, hogy minden ezer forint eszközük (vagyonuk) 200 forint nyereséget hozott,’ s a közelmúltban volt olyan évük is, hogy a nyereségük meghaíadta a kifizetett bért. Ami akár­hogyan is vesszük, jól működő gazda­ságot feltételez. Kérdőjelek és háztáji ólak A Petőfi Tsz iegjélentősebb ágazata az állattenyésztés, ezen belül a baromfi­nevelés. Ez adja az összes árbevétel te­kintélyes részét: háromnegyedét. A jó- - szágoic mintegy felét, vagyis több mint i 1500 tonnát a háztáji ólakban nevelik. — Eddig minden simán ment — mondja beszélgetőpartnerem. — Az í 1980-ban indult szervezőtevékenysé- ‘ günk eredményeként ma már negyven család tart, 200—300 ezer forintért fel- j épített ólban baromfit. A módszer ná- ‘ lünk a következő: az ól a sajátja és munkabéréért otthon gondozza a szö­vetkezet tulajdonában levő baromfit; a szövetkezet takarmányát eteti. A kpzös állománnyal szemben egyedüli különb­ség a helyszín. Az új adózás és még sok más minden miatt többen jelezték: nem tudják, folytassák-e ezt a munkát: Ne-1 > künk az is gondot okoz, hogy decem­berben kell lekötni a jövő évi naposba­romfit és takarmányt. De mennyit kös­sünk le? Itt a közösben új ólakat építeni nem tudunk, mindenképpen szüksé­günk lenne az eddigi módszer további alkalmazására. Molnár Gyula háztáji ágazatvezető szinte végszóra érkezik. Keressünk fel egy otthon csirkét nevelő tagot — jön az ötlet —, más az ő szájából hallani a problémákat. Knébelpeisz Jánosáét otthon talál­juk. Persze, hol is lenne? Éppen mára várja a háromezer csirkét elszállító te­herautót. Négy ok miatt bizonytalan­kodik a jövőtől. — Az utóbbi időszakban igen rossz a rémi keltetőből kapott naposbaromfi minősége. Kelésgyöngék, kólikásak és a mikoplazma már bennük van — mondja. —- Háromezerből kétszáz el is hullik. Nem bírják a terhelést. A vakci- názás sem segít. A táp minősége is csapnivaló. Korábban ugyanannyi idő alatt 1,90—2,06 kilogramm közötti súlyra gyarapodtak, most örülhetek, ha az átlagsulyuk eléri az 1,60—1,70 kilogrammot. A költség pedig ugyan­annyi. Azután itt a téli és a nyári ár. Ezt a mostani turnust még nyári áron ve­szik át, pedig 16 hektoliter olajat fűtöt­..........' m m mmmimMm JUGOSZLÁV REMÉNYEK Kiút a válságból? Mit várnak az új esztendőtől, déli szomszédaink? Ez a kérdés ezúttal kü­lönösjelentőségre tett szert Jugoszlávi­ában. Az emberek újévi kívánságainak sorában már nemcsak a személyes vá­gyak fogalmazódnak meg, hanem egy­re erőteljesebben az az óhaj is, hogy végre megleljék a kiutat az országot esztendők óta gyötrő társadalmi és gazdasági válságból. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezt a kívánságot az élet kényszerí­tette ki. Az a rideg tény, hogy egyes becslések szerint ma már a csaknem 23 milliós lakosság mintegy 60 százaléka él a szegénységi szint körül, hogy leg­alább egymillió a munkanélküliek sza­ma, hogy az inflációs ráta 1987 nyarán háromszámjegyű lett, és 1988-ban a drágulás lényegesen átlépheti az elvisel- hetoség határát. Az emberek rádöb­bentek, hogyha nem történnek határo­zott lépések a krízis leküzdésére, akkor a bajok csak szaporodni fognak, és a megélhetés még nehezebb lesz. Ezt a felismerést bizonyította a többi között a párt központi bizottságának legutóbbi kibővített ülése. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének decem­beri plénumán elhatározták, hogy már­ciusra összehívják a párt országos érte­kezletét, mégpedig kettős feladattal. Egyrészt, hogy tegyen meg mindent az egység helyreallítasa, újbóli megszilár­dítása érdekében. Másrészt, hogy egy széleskörű akcióprogramot is elfogad­janak, amely a legsürgetőbb gazdasági teendőkre összpontosít, és azok meg­valósításának társadalmi-politikai fel­tételeit is biztosítja. Aki jobban odafigyel a jugoszláviai eseményekre, az tudja, hogy egyik fel­adat megvalósítása sem könnyű. „Az ország biztonsága szempontjából kivé­telesen nagy jelentőségű a koszovói helyzet alakulasa” - mondta Branko Mamula flottatengernagy, honvédelmi miniszter a jugoszláv parlament leg­utóbbi ülésszakán. A honvédelmi mi­niszter megnyilatkozása nem véletlen: a nacionalizmus és a szeparatizmus erői megerősödtek az utóbbi időben Jugo­szláviában, s igen nagy kárt okoznak im­már nem csupán Koszovóban, hanem másutt is. A nemzeti egység helyreállítá­sa létkérdéssé vált. Ennek eléréséhez nemcsak a politikai és gazdasági dönté­sek átgondolása szükséges, de elkerül­hetetlenné vált vezetők leváltása is, pél­dául Koszovóban és Szerbiában. Figye­lemre érdemes, hogy az utóbbi lépesek megtételéhez a maga döntéseivel, a mos­tani jugoszláv válság kialakulása óta először ösztönzést adott a párt plénuma. • A közös baromfiólakban dolgozók is érdekeltek az eredményességben. (Straszer András felvételei) • Molnár Gyula és Somogyi Attila szá­molgatja, mi lesz a háztáji baromfineve­lés sorsa. • Knébelpeisz Jánosné már döntött. tünk el. A két ár között kilogrammon­ként 2 forint a különbség. Azután itt van az adó is. Ha minden így marad, ahogy jelenleg tudjuk, akkor abba­hagyjuk. Recseg a szerkezet Az irodába visszaérve a főkönyvelő a továbbított véleménnyel tulajdon­képpen egyetért. Az adózásról a követ­kezőket mondja. ■ — A jogszabály szerint, ahogy mi értelmezzük, mivel az otthoni baromfi­nevelésért munkabért fizetünk, így mi vonjuk a bérre eső adót. Ha viszont az ellenőrző szerv másként értelmezi a jogszabályt, ami nem egyértelmű, ak­kor az ott előállított érték háztáji állat­tartás során keletkezett, s az 500 ezer forint feletti része már adóköteles. Egy- egy ilyen ól éves bruttó árbevétele elér­heti az egymillió forintot. S az adómen­tes 500 ezer forint feletti rész 10 száza­léka képezi az adó alapját. A szövetkezet meghatározó sajátos­sága, hogy igen gyenge homoktalajon gazdálkodik. Ezért is voksoltak az ál­lattenyésztés fejlesztésére, akkor a leg­gazdaságosabbnak a baromfi tartása tűnt. Kézenfekvő, hogy a melléküze­meket is fejlesztették. — Hogy fog alakulni a műanyag- üzemünk jövedelmezősége? — teszi fel magának a kérdést Somogyi Attila, s előhúz az egyik fiókból néhány Magyar Közlönyt. — Az alapanyagok árát, amikhez egyébként nem is könnyű hoz­zájutni, 20 40 százalékkal emelik. Ja­nuár 1-jétől a termékek árát 6 százalék­kal csökkenteni kell. Itt van a szállító­ágazatunk is. Olyan adóterheket kell majd fizetni, hogy igencsak meggondo­landó, folytassuk-e ezt a vállalkozást. A főmunkaidő becsülete? A mezőgazdasági üzemekben egy ilyen rossz esztendő után nem kis gond a bérek bruttósításához a fedezetet megteremteni. — A fix és az órabéresek keresetének bruttósítása egyszerű matematikai fel­adat — hallom erről a véleményét. — De mi lesz a teljesítménybéresekkel? Mi a kísérleti keresetszabályozás nyúj­totta lehetőséget kihasználtuk, súlyos adóterheket vállalva elértük, hogy ne legyen a teljesítménynövekedéssel pá­rosuló bérszínvonal emelésének adó­korlátja, így három év alatt az 53 ezer forintos bérszínvonalunk 80 ezresre nőtt. Ugyanebben az időszakban a gaz­daság teljesítménye 50 százalékkal nö­vekedett. Megteremtettük a főmunka­idő becsületét. Dolgozóink többségé­nek egyetlen jövedelemforrása a közös­ben végzett munka lett. Itt a termelés növeléséhez nem volt szükség vgmk-k, szakcsoportok alakítására. De mi lesz ezután? Ha a többletmunkát is bruttó- sítjuk, akkor a szövetkezet megy tönk­re, ha pedig a dolgozó vállalja a „túló­rában” keresett jövedelem utáni adó­zást, akkor talán inkább visszafogja a lendületét. Akár így lesz, akár úgy, az eddig nyereséges ágazatok vesztesége­sek lehetnek. S annyi tartalékunk már nincs, hogy ezt elbírjuk. Az élet a Bócsai Petőfi Termelőszö­vetkezetben sem állhat meg. Termelé­sük közgazdasági háttere, amihez ed­dig jól tudtak alkalmazkodni, az új év­ben alaposan megváltozik. A jövőjük­ről egyelőre csak kiforratlan terveik, elképzeléseik vannak. A tisztánlátás­hoz még idő kell. Czauner Péter A jugoszláviai krízis leglátványo­sabb jele ma kétségkívül a gazdaság rossz állapota. Most az infláció legyű­rését tekintik legfontosabb feladatuk­nak déli szomszédaink. Ennek érdeké­ben a szövetségi kormány kísérletet tett az árak és bérek befagyasztására, szi­gorú takarékossági intézkedéseket ren­delt el, ám egyelőre kevés sikerrel. Az árak egyre emelkednek, az inflációs rá­ta már 180 százalékos az 1987 végére várt 130 százalék helyett, a termelőka­pacitások hasznosítása országos szin­ten mindössze 63 százalékos, több ezer vállalat veszteséges, mindennaposak a sztrájkok. Branko Mikulics kormányfő a leg­többet bírált ember ma Jugoszláviá­ban, s ő az is, aki a legélesebben világít rá az ország problémáira, aki a leg- nyersebben tárja az emberek elé azt, hogy mi mindenről kell lemondaniuk a válság leküzdése érdekében. Már több­ször alakult úgy a helyzet, hogy a meg­figyelők Mikulics lemondását várták, ő azonban úgy tűnik — nem hátrál meg. Karácsony előtt ezt nyilatkozta a titográdi televíziónak: „Mindaddig, amíg kilátás van arra, hogy sikert tu­dok felmutatni, addig harcolni fogok.” A jelek arra mutatnak, hogy mind többen osztják ma Jugoszláviában Mi­kulics véleményét. Azzal a kikötéssel, hogy 1988-ban már nemcsak harcolni, de cselekedni is kell. K. M. Ili „A termékszerkezet-váltás hatása a versenyképes­ségre”. Ezzel a címmel készítettek fölmérést pár évvel ezelőtt az egyik megyében. Már a cím is feltűnt: azt sugallta, hogy a termékszerkezet-váltás fontosabb, mint a versenyképesség. A tanulmányt olvasva be is bizonyosodott: valóban ez a szemlélet uralkodott ak­koriban. Vállalaton kívüli fölötti szférákban egy ideig az volt a megítélés mércéje: változik-e a termékszerkezet, vagy azonos marad. Az, hogy az új termék nyereséges-e, vagy éppen csak kevésbé veszte­séges, mint a régi, amit kiszorított, csak másodlagos, harmadlagoá szempont volt. Nem lehetetlen, hogy egyes testületekben nagyobb rokonszenvet élvezett az a vállalat, amelyik új termékeivel veszteséges volt, mint amelyik régi termékeivel nyereséget hozott az országnak. Átlagéletkor: 16 év Szerencsére azóta megváltozott a látásmód. Egy­részt azért, mert a vállalatok hafiicm is elegendőt, de — nagyobb önállóságot élveznek; nincsenek any- nyira ráutalva egy-egy testület íróasztal mögött kiala­kított véleményére. Másrészt és ez. összefügg az előzővel a piac értékítéletének rangja nőtt: ma a felsőbb szervek szemében is az a kedves vállalat, ame­lyik adót méghozzá jókorát fizet be a költségve­tésbe, és nem pénzt szivattyúz el onnan, hogy fedezze ráfizetéseit. Örvendetes ez a változás, még akkor is, ha súlyos gazdasági helyzet kényszerítette ki. A valóság szorí­tott rá bennünket, hogy divatos fogalmak helyett egy régi, bevált eszközt: a pénzt, illetve az ezt kitermelő, a piacnak ténylegesen kellő teljesítményt tegyük a megítélés alapjává, legalábbis ha gazdálkodókról magánüzemek'ről, szövetkezetekről, vállalatokról van szó. A változások jeleként megfogalmazódott egy böl­csesség is, miszerint: a korszerűség mércéje a nyere­ség! Azaz minél több pénzt hoz a konyhára egy ter­mék, annál maibbnak kell azt tekintenünk. Kissé eltúlozva: mindegy, hogy lópatkóval vagy éppen nyomtatott áramköri lapokkal keressük meg a profi­tot, lényeg, hogy a bevételeink jócskán haladják meg a ráfordításainkat. Többjei is arra mutat, hogy ez az utóbbi szemlélet — bár nemigen hangoztattuk, s ma sem büszkélked­nek vele sehol a világon — a gyakorlatban jócskán érvényesül. Mit mondanak erről a hazai adatok? A többi közt azt, hogy 2,6 százalék és 16 év. Vagyis: 1986-ban 2,6 százalék volt a teljesen új ipari termék­ből elért vállalati bevételek aránya. (Egy százalékkal több, mint az előző évben.) Valamint: ipari terméke­ink átlagéletkora nem kevesebb, mint 16 esztendő. Hogy ezek a tények elfogadhatók-e vagy sem, azt nehéz megítélni. Hiszen az ipari termékek közé tar­toznak azok a szabványosított csavarok is, amelyek évtizedek óta, s valószínűleg még évtizedek múlva is változatlan formában szükségesek. És azok a beren­dezésorientált áramkörök — boák — is, amelyek egy-két év alatt elavulnak. Nyugaton nem mérik Sokatmondóbb a kép, ha figyelünk a részletekre. A gépiparban az ipari átlagnál jóval magasabb: 4,5 százalék volt tavaly a vadonatúj gyártmányokért be­folyt pénz hányada, ugyanitt a termékek életkora az átlagnál lényegesebb kisebb: 11 év körül mozog. A kohászatban viszont mindössze 0,3 százalék a rész­arány, s 26—27 év a gyártmányok átlagos életkora. E szembeállítás is jól mutatja az egyébként nyilvánva­ló körülményt: a váltás nem csupán szándék, vállal­kozókedv kérdése. Határt szab a változtatásnak a termékek jellege, valamint a módosításhoz kellő be­ruházások nagysága is. Emellett a számok önmagukban nem mindig ad­nak könnyen értékelhető információt. Hiszen a vado­natúj termékek aránya nem mindig használható adat. Kiderülhet, hogy az új gyártmány nem válik be, s hamar el is tűnik a színről. Ezért a statisztikusok a 3 év körüli termékéletkort kezelik fontos adatként: a gépiparban ezek hányada megközelíti az egynegye­det! És mit mondanak a külföldi felmérések? Egyetlen szóval lehet felelni, ám ez igen tanulságos: semmit. A KSH iparstatisztikai osztálya megpróbált összeha­sonlításokat készíteni, csakhogy kiderült: a fejlett gazdaságú országokban nem végeznek hasonló méré­seket. Egyfelől talán azért, mert érvényesül a „korsze­rűség mércéje a nyereség” elve. Másfelől, mert ennek az elvnek a hosszú távú érvényesülése szavatolja, hogy a termékek döntő része korszerű azaz a mai igényekhez igazodó, olcsó és jó minőségű — legyen. Régi áru — kicsiny haszon Ám nálunk a helyzet egyelőre más. Gyakran ta­pasztaljuk, hogy valós piaci érdek egy-egy korszerűt­len termék további gyártása. Igaz, ma még úgy-ahogy nyereségesen, de előre látható, hogy az alacsony szín­vonal konzerválása elöbb-utóbb a piacon is megbosz- szulja magát. Ezért hát szorgalmaznunk érdemes a termékszerkezet korszerűsítését —de nem a korábbi: adminisztratív, testületi módszerekkel! Hanem érde­keltséggel, fejlesztési forrásoknak — köztük külföldi működőtökének vállalatokhoz való juttatásával, a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe való mind szo­rosabb beépüléssel. Hozzá kell-e tenni ezekhez: a termékszerkezet-váltás felgyorsulása is — mint sok más fontos dolog —- attól függ, mekkora lépésekkel halad előre a magyar reform. M. P. ■ Ilii­m Ifit |||| ■ V- I Itlfl WmmM Érzékeny technika Légi balesetek okai «Mt Nem túlzott az a megállapítás, hogy aki manapság aggodalom nélkül indul el egy vasárnapi autókirándulásra, az ugyanolyan gondtalanul ülhet be egy korszerű utasszállító repülőgép kényel­mes kabinjába is. A köztudat veszélye­sebbnek tartja a légi közlekedést, noha évente ezer alatt van a világon a halálos balesetek száma, míg a gépkocsi évente több mint százezer áldozatot követel. Ennél az összehasonlításnál persze még figyelembe kell venni a lényegesen szé­lesebb körű autóhasználatot, de a légi közlekedés kedvezőbb mutatószámo­kat ad akkor is, ha a balesetek számát a megtett ún. utaskilométerekre vonat­koztatjuk. A balesetek okainak felderítése min­dig a rendelkezésre álló adatok gondos összegyűjtésével indul. A menetrend- szerű járatok repülés közben rendsze­resen rádiókapcsolatot tartanak a föld­del; az irányító állomások „kézről- kézre” adják a gépet, beszélgetéseiket pedig magnetofonszalagra rögzíti. Igen fontos a helyi környezet vizsgálata es a fennálló'meteorológiai helyzet elemzé­se is. Adatokat szolgáltathatnak a sze­rencsétlenséget túlélő utasok, valamint a külső szemtanúk is. Sajnos, a megfi­gyelők beszámolói gyakran ellentmon­danak egymásnak, hiszen a megfigye­lők a zuhanó gépet más-más időpont­ban látják. Földi kapcsolat és szemtanúk hiá­nyában a balesetet kiváltó ok felderíté­se elsősorban a géproncsok vizsgálata alapján történik. Már a roncsok elhe­lyezkedése is elárul egyet-mást a szak­értőknek. Ha például a géprészek, szárny- vagy farokdarabok Stb. egy­mástól távolabb hullanak le, feltételez­hető, hogy a törés már a levegőben következett be, mondjuk hirtelen meg­növekedett légterhelés, esetleg rezgési jelenség folyamányaként. A roncsdarabok összeillesztése után következik a balesetet közvetlenül elő­idéző. az elsődleges szerkezeti sérülés megállapítása. Ez nem könnyű feladat, hiszen a gépen a földhöz csapódáskor másodlagos törések is keletkeznek, ugyanakkor a tartályokból, valamint a széttört vezetékekből kiáramló üzem­anyag gyakran lángba borit mindent. Főként a sérült darabokon mutatkozó nyúlások nagysága és iránya, valamint a törések felülete az, ami nyomravezető felvilágosítást adhat. Az idegen beha­tások, robbanások által előidézett sérü­lések jellegzetes törésképet mutatnak. Jól felismerhetők az ismétlődő tartós igénybevételek (például rezgések) kö­vetkeztében előálló fáradásos törések is, amelyek veszélye főként abban rej­lik, hogy váratlanul, külső figyelmezte­tő jel nélkül léphetnek fel. Utólag vi­szont a jellegzetes törési felületekből, valamint éppen a nyúlások hiányában lehet rájuk következtetni. A helyszíni szemlét rendszerint labo­ratóriumi vizsgálatok követik. Ellenőr­zik a szerkezeti részek anyagának szi­lárdságát, és ha az szükséges, mestersé­ges terhelésekkel hasonló töréseket idéznek elő a roncsokon, és ily módon következtetnek arra, hogy a baleset al­kalmával a gépre, illetve egyes részeire valójában mekkora terhelések hatot­tak. t A nagy repülőgépgyárak újabban hasznos tapasztalatokat gyűjtenek a kísérleti úton előidézett „mesterséges balesetek" értékelésével, filmezésével, a beépített automatikus védő-, tűzoltó- stb. berendezések kipróbálásával. Képünkön egy szerencsés baleset; a gép a startnál lecsúszott a kifutópályá­ról, és összetört az egyenetlen talajon. Ilyen esetben tűz szokott kitörni, de meg tudták akadályozni. (KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom