Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-18 / 14. szám

1988. január 18. • PETŐFI NÉPE • 3 Megmenthetők? Huszonöt külterületi lakott helyet sorolt 1968-ban a megyei tanács a fejlesztendők közé. A Kalocsa környéki szállások közül Negyvenszálláson, Hülyén, Részteleken, Keserűteleken, Halomszálláson és Csornán engedé­lyezték új, közművesített házak építését, ígértek jobb ellátást. Noha a kecskeméti akadémiai tele­püléskutató csoport vizsgálatai szerint általában kedvező irányú folyamatok mentek végbe a megye településhálóza­tában, mérséklődtek az erőteljesebb és a gyengébb megtartó képességű falvak között a különbségek, kérdésessé vál­hat 8-10, periférikus fekvésű, mozaik- szerűen elhelyezkedő település sorsa. A megyei tanács 33, többszörösen hát­rányos helyzetű lakott helyet tart nyil­ván. Mintegy ötvenezren élnek a négy körzetbe csoportosítható települése­ken. . Bontanak Felsőerektől Alsómégyig Különösen a Kalocsa vonzáskörzet­hez tartozó terület öregedett el. A haj­dani szállásokból 1891-ben önállósult Homokmégy és Szakmár, valamint a századunk első felében községgé nyil­vánított Öregcsertő és Drágszél változó sikerrel próbálta leküzdeni az elzártsár gukból, a gazdálkodás általában ked­vezőtlen körülményeiből adódó hátrá­nyokat. A külterületi lakott helyek többsége az életképesnek bizonyult te­lepüléseken is sorvadozik. A szakmári belterület és Újtelek ki­vételével mindenütt sokkal többet bon­tottak, mint építettek. Az elmúlt negyedszázadban 60 házat bontottak le Alsóerek, Felsőerek, And- rásszállás, Gombolyag, Öregtény, Lu­dasszállás településeken. Pillanatnyilag 31 — többnyire elfogadható állapotú — épület várja sorsa eldöntését Szak­már térségében. Mind kevesebb ember­nek terítenek a még lakott otthonok­ban. Pécsiszállásról és Andrásszállásról még a hetvenes években költözött el az utolsó lakó. Ki az anyaközségbe Szak- márra, ki Kalocsára, ki az ipari köz­pontokban dolgozó gyerekekhez, ki a temetőbe. Fogyatkozik Felsőerek is. Homokmégy körzetében a felére zsu­gorodott Alsómégy, Mácsa, Hülye né­pessége. Őr jég emlékét lassan-lassan csak a feljegyzések őrzik. Visszafordíthatatlan folyamat? A harmadánál is kevesebbre csök­kent a szakmári szállások lélekszáma 1960 óta. Félő, hogy a következő évez­red elején egyik-másik szálláson senki sem lesz, aki megkondítaná a harangot a volt település emlékére (mostanában forgatott emlékezetünk és felelőssé­günk ébrentartására filmet Ludasszál­lásról, az utolsó lakójáról Szobolits Bé­la egy lapunkban megjelent riport nyo­mán). A megyei pártbizottság kezdeménye­zésére a szakmári pártbizottság és a tanács javaslatokat dolgozott ki a szál­lások és az értelemszerűen ide sorolha­tó Újtelek (Résztelek, Keserűtelek) né­pességmegtartó képességének javításá­ra. A megyei tanács különböző osztá­lyain is felmérték, hogy mit tehetnének a szállásokért. A kalocsai városi párt- bizottság alapos jelentésben vizsgálta a város vonzáskörzetébe tartozó sajátos települések helyzetét, kereste életerejük növelésének lehetőségeit. Az említett vizsgalatok, dr. Bárth János múzeumigazgató, Schön Ferenc pártbizottsági munkatárs közléséi és személyes tapasztalataim alapján szá­momra nyilvánvaló, hogy a gazdasági, társadalmi, törvényszerűségek évtize­dek óta hátrányosan befolyásolták a szállások sorsát. A feltételek tudatos módosításával sem nyerhetik vissza ko­rábbi szerepüket, életerejüket. A rend­szerünk lényegéből adódó esélyegyen­lőség mint cél, az ott élők tudásában, tapasztalataiban, kötődéseiben meg­testesülő nemzeti érték védelme azon­ban megköveteli helyzetük javítását, a korábban elmulasztottak legalább részleges pótlását, a szemléleti torzulá­sok kiigazítását. Mivel a szállásokra többnyire jómó­dú gazdák költöztek, különösen súlyo­san érintette az ott élőket az ötvenes évek embertelen parasztpolitikája. So­kan másodrangú állampolgároknak érezhették magukat. Ma sem szívesen beszélnek arról, hogy közülük kit dol­goztattak Recsken, különböző bünte­tőtáborokban. Kínlódó nagyüzemek A mezőgazdaság nagyüzemi átszer­vezése tovább gyengítette e települések vonzását. Sajnos, minden szálláson ön­álló, szegény termelőszövetkezet ala­kult. A Bács-Kiskun megye élelmiszer- gazdaságának 25 éve című, 1970-ben ki­adott monográfia szerint kivétel nélkül a megmaradásért küszködtek. A Piros­telek Termelőszövetkezet (Szakmár) például „a község gombolyagi szállásán alakult 1961. januar 6-án, 93 taggal, 600 kh területen. Mindössze 304 ezer forint volt közös vagyona. Megalakulását és lehetőségeit alapvetően befolyásolta a településforma. „A járás legkisebb ter­melőszövetkezete képtelen nagyobb be­ruházásokra. Az alakulástól fokozato­san csökken a tagok átlagéletkora. Nem maradnak a fiatalok a mindentől távol eső kis szállásokon, ahol főleg csak a hagyományos paraszti munka lehetősé­ge áll előttük.” A Felsőereki Rákóczi Termelőszö­vetkezet hiába részesült „megkülön­böztetett állami támogatásban” kedve­zőtlen adottságai miatt. A többnyire szikes földön nem jutottak a-ról b-re, noha már a hatvanas években sok mű­trágyát használtak. Valamivel jobban boldogult ,a volt részteleki szálláson szerveződött Re­ménység Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet, bár itt is fejfájdítóan rossz a szikes rét- és legelőterületeik aránya. Az elsők között ismerték föl a gépesítés előnyeit, ennek köszönhetően elégedet­ten írhatták, 1970-ben: „Az utóbbi 3 évben 15 fiatal kérte felvételét”. Lehangoló folyamatokra utal az a közlés, amely szerint az önálló gazda­sági, épületek nélkül alakult alsóereki Új Elet Mezőgazdasági Szövetkezet „40 ezer Ft-ért megvásárolta irodának és raktárnak a helyi iskolát". A kis Homokmégy számos termelő- szövetkezete már a hatvanas években fölismerte az összefogás előnyeit és egy évtized alatt, egyesülésekkel kialakítot­ták a környékben az üzemegység rend­szerű termelést az elsők között megvaló­sító Aranykalász Termelőszövetkezetet. Gyors egyesülésének és az ösztönzési lehetőségeknek köszönhette a parányi Drágszél viszonylagos stabilitását. A kezdet kezdetétől.gyakori mérleghi­ánnyal küszködő Öregcsertői Petőfi Termelőszövetkezet tagsága éppen az elmúlt év végén látta be, hogy önállóan képtelen kifizetni felgyülemlett adóssá­gait. Csak akkor számíthatnak biztos megélhetésre, ha beolvadnak egy erő­sebb, jobban vezetett közösségbe. így döntöttek, a jövőben a Keceli Szőlő­fürt Szakszövetkezet üzemegységeként dolgozik a kétszázegynéhány tagú volt szövetkezet mintegy száz munkaképes tagja. Nem tanyák! Településpolitikánk egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szállásokkal. Többségüket — noha nem azok, mint ezt dr. Bárth János kutatásai is meg­győzően igazolták — tanyának minősí­tették, esetenként visszafejlesztették. Az építési tilalmak miatt azok sem épít­kezhettek, akiknek ehhez pénzük és kedvük volt. Élet- és településformájuk az elmara­dottság jelképévé vált, mind többükben eluralkodott a feleslegesség nyomasztó tudata. Természetesen a mozgékonyabbak, az ügyesebbek távoztak a leggyorsab­ban. A közvetlen környezetükben olykor lenézett, néha zaklatott emberek a tár­sadalom egyenrangú tagjainak érezhet­ték magukat, biztosabb jövőt remélhet­tek Dunaújvárosban, az új kalocsai gyá­rakban, némelyek fővárosi vagy még tá­volabbi vállalatoknál. Mindezek következtében 20 év alatt — 1950 és 1970 között — hozzávetőle­gesen hétezren vándoroltak el a térség­ből. A természetes elöregedés, a váro­sok növekvő vonzású és egyéb okok miatt, a létkörülmények változása elle­nére tovább fogyatkozik Szakmár, Ho­mokmégy, Óreecsertő, Drágszél és a kapcsolódó szállások lakossága. A helyzet alaposabb szemrevételezé­sére először a jó földű, két évtizede többeket építkezésre, házfelújításra késztető Hülyére autóztam. Heltai Nándor (Folytatjuk) Vevők és boltosok Az elmúlt év végi nagy roham után úgy látszik, most már valamivel csöndesebb időszak következik, állapítjuk meg így január derekán a boltokat járva. Sokan csak kíváncsiságból néznek be egy-egy üzletbe, szemügyre venni, kérdezgetni az új árakat. Nincs nagy forgalom, a polcok egyébként is még foghíjasak, csak kevés helyen teltek meg áruval. Időbe telik, mire magára talál a hatalmas méretű forgalomba, a „min­dent veszek” jelszavú tumultusba, a sosemvolt méretű átárazásba belefáradt kereskedelem. Hallani keserű hangokat is a boltosok körében. Néhol késlekednek a túlóra odaítélésével, másutt — indok mindig akad — nem is akarják kifizetni az előzetesen ígért és valóban megérdemelt pénzeket. Egyszóval, megy a kötélhúzás, a dolgozókat elég rossz hangulatra kárhoztató következetlen bánás­mód, amiből jó esetben a vásárló nem vesz észre semmit. Mint ahogy a decemberi nagy „ostrom” ide­jén sem láttuk, hogy roskadoznak a fáradtságtól az eladók, raktárosok, áruszállítók, pénztárosok, a hi­ányzó cikkeket — saját járművet sem kímélve — „felhajtó” boltvezetők. így utólag nyugodtan megál­lapíthatjuk, hogy jól vizsgázott a magyar kereskede­lem, amelyet pedig oly sokat bíráltunk, csipkedtünk, noszogattunk — okkal, és ok nélkül is — év közben. A legrosszabbul megfizetett társadalmi rétegek egyike hősiesen helytállt, s bár az ostor vége ezúttal is rajtuk csattant, nem hagyta magát elsodortatni a felbolydult hetekben. Aki tárgyilagos tudott inaradni, az mást is észre­vett a rendhagyó időszakban. Egy mondatban kife­jezve, azt a tényt, hogy még mindig sokat kibír a magyar népgazdaság, főként a lakosságot — ha döc- cenőkkel is — ellátó élelmiszer-termelő, s jó néhány ipari és szolgáltató ágazat. Vagyis nem lett csőd, nem lett rolólehúzás, mint távoli „jóakaróink” megjósol­ták. Mindig volt mit a „tejbe aprítani” szó szerint is, mert nem hiányoztak az alapvető élelmicikkek, s be­szereztük — ha a felkúszó árak miatt morogva is :— a háztartás ünnepi készleteit. Vagyis minden nehézség ellenére az ellátás ebben a kis országban megfelelt a „sok évj átlagnak”, s valamivel jobbnak tűnt, mint néhol a környező helyeken. Mindezt pedig nem azért kell újra megállapítani, hogy a gondokról eltereljük a figyelmünket, hanem saját nemzeti önbecsülésünk okán, amire ugyancsak nagy szükségünk lesz a elkövetkezőkben. Mert telje­sen új körülmények közé kerültünk valamennyien. A témánknál maradva, például mi vevők és boltosok. Akik jó lenne, ha nem „ősi ellenségként” állnánk szemben egymással, mint néha megtörtént a korábbi, idegeinket felborzoló napokban. Vevőként is tudjuk azt, hogy a boltos nem oka és okozója, sőt ugyanúgy szenvedő alanya a főleg kisgyermekeseknek, egyedülálló nyugdíjasoknak — nehezen elviselhető áraknak. Csak közvetítője ennek az állapotnak. De a pult mögött állóknak is észre kell venniük, hogy változott a világ, vagyis a vevő lelkiál­lapota nem a régi. Jó lenne, ha valamennyi üzletben, boltban úgy fogadnák a vásárlót, ahogy illik, ahogy azt minden piacilag fejlett országban elvárja az, aki pénzt hagy ott valahol. Nemcsak elvárja, de meg is kapja az udvarias, készséges kiszolgálást, és — ami még nálunk szokatlan, némely boltban a kasszánál is ismeretlen — ezt a bűvös és lekötelező szót: — Kö­szönöm! Mondják, van már olyan honfitársunk, aki zseb- számológéppel indul bevásárolni. Bizony, ma^ már számolunk mindannyian, van aki csak régimódiasan, fejben, más a korszerű technika segítségével. Megnéz­zük az árcédulát és figyeljük, mit ütnek be a fürge ujjak, megszámoljuk a visszaadott pénzt és eltesszük, elkérjük a blokkot is, s emiatt ne tessék úgy nézni ránk, mintha zsugoriak lennénk. És ha igen? Sokan élnek még nálunk havi háromezerből... Számol­nunk kell, hogy megéljünk, hogy ne szaporodjanak tovább a gondjaink, egyénileg és országos méretek­ben sem. Tartsunk hát össze vevők és boltosok. Kölcsönö­sen becsüljük meg egymást. Végtére is — ahogy mon­dani szokás — egy csónakban ülünk mindnyájan, s ennek a járműnek partot kell érnie. F. Tóth Pál ÜLÉST TARTOTT A KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A javaslatok beépültek a programokba A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség előtt álló idei kiemelkedő fontosságú, s az ifjúsági mozgalom megújulását is igénylő feladatokról, va­lamint azok gazdasági hátteréről tár­gyalt szombaton a KISZ Központi Bi­zottsága az ifjúsági szövetség székházá­ban megtartptt ülésén. Elöljáróban Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára tájékoztatta a testületet azokról a politikai eseményekről, dön­tésekről, illetve folyamatokról, ame­lyek az egész magyar társadalom, s benne az ifjúság számára is meghatáro­zott jelentőségűek. Értékelte a kor­mány és a KISZ vezetői között decem­berben lezajlott megbeszélést, hangsú­lyozva: ez a találkozó mint munka- módszer bevált, előkészítésébe a ko­rábbiaktól eltérően bevonták az ifjúsá­gi szövetség tagságát. Ezeket a találko­zókat a jövőben évente megrendezik, hasonlóan nyílt tájékoztatással. Indít­ványozta, hogy a megyei és a városi KISZ-testületek a maguk szintjén ha­sonlóan nyílt, konkrét feladatok meg­oldása érdekében összehívott tálálko- zókat szervezzenek, s azokról folyama­tosan tájékoztassák a tagságot. A Jövőnk a tét akció javaslatainak sorsáról megállapította: jóllehet a kor­mány tételesen nem válaszolt ezek mindegyikére, a javaslatok nagy több­sége találkozott a párt és a kormány törekvéseivel, beépült a különböző programokba. E konkrét javaslatok ki­sebb részéről a közeljövőben különbö­ző szinteken születik döntés, ugyan­csak a KISZ bevonásával. így például a lakásgazdálkodás anakronizmusá­nak felszámolásával, a foglalkoztatás­politikával összefüggésben a bérre­formmal, a társadalombiztosítás, a szociálpolitika, a nyugdíjrendszer re­formjával, a politikai intézményrend­szer korszerűsítésével, az oktatási rend­szer fejlesztésével kapcsolatban várják a KISZ segítségét. Az ülésen részt vett és felszólalt Né­meth Miklós, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára is. Elemezte az 1987-es év gazdasági fejleményeit, szólt a további feladatokról, amelyek megol­dásához a KISZ, é,s rajta keresztül min­den fiatal segítségét kérte. A tájékoztatókat követően a KISZ Központi Bizottsága megvitatta a KISZ-szervezetek és -intézmények, va­lamint az úttörőelnökségek 1988. évi költségvetését. A Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség az idén 1 milliárd 358 millió forinttal gazdálkodik, ez re­álértékben 10-12 százalékkal kevesebb a tavalyihoz képest. A KISZ Központi Bizottsága elfo­gadta a testület, valamint az intézőbi­zottság és a titkárság munkatervét. (MTI) A Honvédelmi Minisztérium pályázata A Honvédelmi Minisztérium pályázatot hirdet azoknak a nyolcadik osztályos tanulóknak, akik kedvet, tehetséget éreznek a katonai hivatás iránt, és vállalják a haza fegyveres szolgálatát. A pályázók felvételüket kérhetik középiskolai honvédkollégiumokba, illetve tiszthelyettesképző szakközépiskolákba. Az ország tíz vidéki nagyvárosában működő középiskolai honvédkollé­giumba felvett pályázók az adott város kijelölt polgári középiskolájában tanulnak. Sikeres érettségi vizsga után három évig a Magyar Néphadsereg katonai főiskoláin folytathatják tanulmányaikat. A kiemelkedő eredmény­nyel érettségizők egyéb hazai és külföldi lehetőségek közül is választhat­nak. Tanulmányaik befejeztével a Magyar Néphadsereg hivatásos tisztjei­ként kezdik meg szolgálatukat. A néphadsereg hét vidéki helyőrségében működő — gépjármű-technikai, szállító és üzemanyagos, elektroműszerész, híradástechnikai műszerész, repülőgép-szerelő és -műszerész, építőgép-szerelő, élelmezési és zenész — tiszthelyettesképző szakközépiskolájában a hallgatók a negyedik tanulmá­nyi év végén érettségi vizsgát tesznek, és hivatásos tiszthelyettesként kezdik meg szolgálatukat. A tiszthelyettesképző szakközépiskolákban jó rendű tanulmányi ered­ménnyel végzők — amennyiben kérik — a katonai főiskolákon folytathat­ják tanulmányaikat. A kollégiumi, valamint a tiszthelyettesképző szakközép-iskolai hallga­tók teljes és ingyenes ellátást, valamint zsebpénzt, tanulmányi pótlékot kapnak, és térítésmentesen hivatásos gépjármű-vezetői jogosítványt szerez­hetnek. Emellett utazási és számos egyéb kedvezményben részesülnek. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, egészségi alkalmasság a hivatásos katonai szolgálatra. A jelentkezőknek a főbb tárgyakból magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, orosz nyelv legalább jó rendű tanulmányi eredménnyel kell rendelkezniük. A pályázók részletesebb információt, valamint jelentkezési lapot iskolá­juk igazgatójától kaphatnak. A lapokat kitöltés után az iskola a megyei hadkiegészítési és területvédelmi —- Budapesten a fővárosi hadkiegészítő — parancsnokságra küldi meg. A jelentkezési okmányok beérkezésének határideje január 31-e. A pályázók egészségi alkalmassági vizsgálaton, majd a megjelölt taninté­zetben felvételi beszélgetésen vesznek részt. HÁLAPÉNZ Már harmadik hete fekszem a kór­házban. Pontosabban, az utóbbi idő­ben már remekül érzem magam: olva­sok, sétálok. A főorvos szerint a baleset után úgy kellett engem szétszedni, meg­foltozni, mint egy rossz biciklit. Kép­zelhetik, mennyire hálás vagyok orvo­saimnak. Csak egy-két helyen maradt rajtam heg, főleg olyan helyen, ahol idegen szemek előtt rejtve marad. A fe­leségem pedig egyáltalán nem bánja: „Örülj neki, hogy ilyen kis szépséghi­bával megúsztak Igaz, ha amputálni kellett volna a lábad, én akkor is szeret­nélek!” Szóval, a mai nagyvizit előtt igen kedvezőek a kilátások . . . Hurrá! A főorvos úr még ma kiír. Végleg! Mehetek haza! Rendkívül le­kötelez, főorvos úr! Amikor bementem a főorvos úr szo­bájába, mély alázatot és tiszteletet érez­tem iránta. Ez az ember szinte újra szült engem, mert fél lábbal már a sír­ban voltam . . . — Nézze, uram — mondta ekkor a főorvos úr —, maga igazán derekasan kiállta a próbát. Nehéz, de jó beteg volt. Nem akarom itt latin szavakkal ecsetelni, hogy milyen és hány műtétet végeztünk magán, s közben milyen komplikációkat hárítottunk el. Beval­lom őszintén, hogy sokat tanultam ma­gától .. . ., vagyis magán, a gyakorlat­ban. Ezért rendkívül hálás vagyok . . . Ezzel a főorvos úr a zsebembe csúsz­tatott egy tömött borítékot. Salga Attila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom