Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

művelődés mennyi osztályában rajzot, gimnáziu­mában pedig esztétikát tanít. Találko­zásunkkor arról kérdeztem, hogyan lesz e kiállításból egy komplex nevelési program része. — Fontosnak tartom, hogy gyakran találkozhassanak kortárs művészek al­kotásaival a gyerekek. Rendszeresen járunk kiállításokra, de ha tehetem, idehozom az épületbe egyes alkotók­nak azokat a munkáit, melyek kapcsol­hatók az intézmény karakteréhez, ta­nítványaim alakuló szemléletéhez. Szappanos István, az iskola egykori tanára, semmilyen szempontból sem számít idegennek, sokféle kezdeménye­zés, eredményes kísérlet fűződik a ne­véhez e falak között is. Most látható képei zenét (is) tanuló diákjaim számá­ra különösen érdekesek, hasznosak le­hetnek. Hozzájárulhatnak ahhoz,- hogy segítségükkel a zenei és a vizuális kife­jezésmód — természetesen sokfélekép­pen érvényes — párhuzamait felfedez­hessék maguknak. Jó esetben megta­nulhatják közben azt is, hogyan lehet játszani, élni saját gazdagodásukra, egymás örömére, külön-külön is a kife­jezőeszközök nyújtotta szabadsággal. Károlyi Júlia Zenei • Az éjszaka ■ _. . kapuja (montázs) ® Fényben indíttatású • Virágzó sás képek A Kodály iskola egyik földszinti termében a következő hetekben izgalmas anyag várja az érdek­lődőket. Kisebb része konkrét tájélmény — fák, facsoportok, pontosan határolt terek, templomablakok, harangok — a külső és a belső csyid variációira. Az anyag tekintélyesebb és rendhagyóbb része zenei inspirációjú, nonfiguratív kompozíció. Színek és formák jellegzetes ritmusaira „átírt” öntörvényű zenei világok. Az olajpasztell-képek egy végső képi kompozíció­ban több mint impresszióként arról beszélnek, hogyan „működik”, működhet ben­nünk a zene — a most látható művek alapján Bach, Ravel, Muszorgszkij, Debussy muzsikája. < ... j Szappanos István, a Kecskeméti Ta­nítóképző Főiskola tanszékvezető ta­nára, akinek nem csak a megyében is­mert alkotói és pedagógiai munkássá­ga, festő-rajztanárként invitálja leg­újabb kiállítására meghívóján az ér­deklődőket. Még az anyagot látva sem értettem, miért szól felerészben „rajzta­nárként” a meghívás. Amikor télefóí rton találkozót kértem és megkérdez-- tém, a válasz, ha lehet, még kíváncsib­bá tett, mely szerint: „nem is a képek a legfontosabbak ebben az ügyben ,..” — Hanem akkor mi? — tettem föl nem sokkal később, immár személye­sen a kérdést. — A jelenlegi kiállítás kettős felada­tot lát el. Elsősorban egy kompié/ iíe- velési kísérlet -része. Mindenekelőtt' a gyerekek számára készült. Fontos, hogy bármelyiküknek bármikor hozzá­9 Ravel: Bolero (Méhesi Éva reprodukciói) férhető, kevés szervezéssel is módszer­tanilag igen jól kihasználható legyen. A második feladat egészen más jellegű. A Kodály iskola, így december köze­pén, minden esztendőben megünnepli névadója születésnapját, főként persze zenével, hangversenyekkel. De ünne­pelhet kiállítással is: a zenei indíttatású képek az idei évfordulóhoz is kapcsol­ják rendezvényünket. — Nem először fordul elő műveiben a zenei témaválasztás. E képek az e tárgy­ban szokásos — részint irodalmi — ábrázolást teljes mérték­ben kiiktatják. Milyen előzmények után születhetett meg a most látható, meglehetősen elvont sorozat? A zeneélmények sorsa sokszor nagyon érdekes ... Sokáig, tulajdonképpen évtizedekig hordoztam ezeket. Mindig izga­tott, hogy vannak-e közös pontok, és ha igen, hogyan érinti kézhét két/más-más természetű művészeti ág. Ügy tűnik, hogy egy idő után szinte észrevétlen: alig ellenőrizhetően kialakulhatnak és megtalálhatják a közös formát. Merész vállglkozásnak tartom az efféle kalandokat. A téma jelenlegi formájában, öt-hat éve foglalkoztat, a ___ színes megoldások viszont frissebbek: 1H az utóbbi két esztendőben születtek. :— Pedagógiai munkásságában sem számít előzmény nélkülinek az ehhez ha­sonló társítások felhasználása. — Több korosztály erősítette meg, hogy az egybeterelheto és egybe is terelt élmenyek sokkal maradandóbbak. Konkrét eredmények bizonyítják pél­dául a legkisebbek körében a zene es a rajz együttes felhasználásának hasz­nosságát. Az óvodai, de az iskolai ne­velésben is minden korosztály számára kiváló lehetőségnek kínálkozik a mód­szer, a lényeglátás élményszerű elsajá­títtatására, az esztétikai minőségek le­tisztítására, pontosítására. Bruncsák András, a kiállítás szerve­zője az iskola felső tagozatának vala­DEÁK MÓR: Egyforma álarcok alatt Megedződtem már minden bajra. Felneveltél, hazám. Nem is értem, hogyan lesz árva, kinek van anyja, van hazája — és ez fáj igazán. Jó fiadként nem bántalak, Bánt többi jó fiad. Egyforma álarcok alatt rád s énrám hasonlítanak — mert sími sem szabad, Talán úgy, ahogyan a csend — nem védhet meg a nyelv — ; a szavak mögött megjelent, ■ s rossz lett- a jó, lent lett a fent •— hogy csak hallgatni merj. de a szív nyílvessző hegye, s hiába tépi ki, aki nem élhet nélküle, akinek az az ereje — mellkasába töri. Könyv Kurkó Gyárfás emlékére „Tizenhat évi börtön után Annak, aki a Kurkó Gyárfás emlékére cimű könyvről akar írni, először magáról Kurkó Gyár­fásról kell szólnia. Ugyanis azok közé a személyi­ségek közé tartozik, akik bármennyit is tettek közösségükért, népükért, mindezért az elismerést életükben nem kapták meg — mi több, tevékeny­ségüket még haláluk után is hallgatás övezte. Kurkó nevét jó ideig csak az irodalomtörténészek írták le — 1949-ben megjelent Nehéz kenyér című önéletrajzi könyve kapcsán. Az irodalomtörténet- írás íróként mutatta be, aki erdélyi sorstársaihoz: Tamási Áronhoz, Kacsó Sándorhoz, Asztalos Ist­vánhoz hasonlóan a saját küzdelmein keresztül a székelység sorsát is ábrázolta. Hosszú időnek kel­lett eltelnie ahhoz, hogy az író Kurkó mellett a publicistáról is szó essen. 1986-ban, a Forrás augusztusi számában jelent meg Beke György ala­pos tanulmánya az „elfelejtett erdélyi publicistá­ról”. írásában Beke Kurkó Gyárfás 1944 és 1949 között keletkezett publicisztikái írásait elemezte, ezek nagyobb része a brassói Népi Egység című lapban jelent meg; Mi jellemezte Kurkó publicisz­tikáját? Ahogy Beke György elemzése megmutat­ja, foglalkozott a „kollektív bűnösség” kérdésével — s el is vetette azt —, ugyanakkor kölcsönös megbékélést hirdetett magyarok és románok kö­zött. A mostani kötet — nem utolsósorban Lipcsey Ildikó nagy felkészültséggel végzett munkájának eredményeként — túllép az eddigi megközelítése­ken, s az író, publicista mellett annak mutatja Kurkót, aki valójában volt is: politikusnak. A po­litika ugyanis elválaszthatatlan életútjától: az 1909-ben Csikszentdomonkoson született Kurkó Gyárfás 1934-ben részt vett a Magyar Dolgozók Szövetségének megalakításában. A kommunista irányítású legális nemzetiségi tömegszervezet ha­marosan vezetőjévé választotta. O az, aki 1935- ben a MADOSZ nevében Petru Groza Ekés Frontjával aláírta a népfrontos jellegű megállapo­dást. Ott volt 1937-ben a vásárhelyi találkozón, a háború alatt internálták. Politikai tevékenysége Románia háborúból való kiugrása, tehát 1944. augusztus 23-a után bontakozott ki a maga teljes­ségében. A Magyar Népi Szövetség elnökeként tevé­kenykedett, így alapította meg a már említett Népi Egység című lapot, publicisztikája egyben a romá­niai magyarság érdekeit képviselő Népi Szövetség hivatalos álláspontját is hirdette. Annyi a jogunk, amennyit ki tudunk harcolni— írta egyik írásának címében arra utalva, hogy a nemzetiségi kérdés a megváltozott körülmények között sem - oldódik meg magától. A romániai magyarság politikai vezetőjeként az egyenjogúságért küzdött, a szö­vetség pedig kiépítette a nemzetiségi lét megőrzé­séhez szükséges intézményrendszert is. Mindez rendkívül bonyolult politikai körülmények között történt: az 1944 után még meglevő reakciós ro­mán erők magyarellenes támadásai közepette, amikor az erdélyi magyarság egyes rétegeit is ön­mérsékletre kellett inteni. Ezért is fontos az a tény, hogy Kurkó Gyárfás a Magyar Népi Szövetség neveben már 1944 őszén csatlakozott a romániai Országos Demokratikus Arcvonalhoz, a haladó erőket tömörítő népfrontos szervezethez. Munkásságának eredményét pontosan foglalta őrületre ítéltetett __” össze Balogh Edgár, aki azoknak az éveknek ugyancsak jelentős szereplője volt: Kurkó tevé­kenysége során, mindenkori együttműködésben a román haladó erőkkel, nemcsak a gazdasági élet és a közigazgatás közös szervei jöttek létre minde­nütt, hanem kibővültek a romániai magyarság saját iskolái és művelődési intézményei is. „Kurkó Gyárfás sudár alakja, villogó szeme, biztató szó­noklata, a feladatokat kitűző publicisztikája ott volt mindenütt, ahol a régi korok nacionalista maradványait, az átkos viszályokat kellett felszá­molni és szabad utat nyitni a feltörekvő népi erők­nek” — olvashatjuk Balogh Edgár írásában. A kötet bő válogatást ad Kurkó 1944 és 1947 közötti írásaiból, számos, a Magyar Népi Szövet­séggel kapcsolatos dokumentumot tartalmaz, s mindezek mellett kortársi beszámolókat, majd jje- dig visszaemlékezéseket is találunk az összeállítás­ban. Nyugodtan elmondhatjuk tehát: a könyv ■ segítségével betekintést nyerünk az említett idő­szak erdélyi politikai életébe, láthatjuk a nájji politika eseményeit, s számbavehetjük a kétségkí­vül rendkívül jeíentős eredményeket... 1949-ben azonban törés következett be Kurkó Gyárfás pá­lyáján: koholt vádak alapján letartóztatták és el­ítélték. Tizenhat évet töltött börtönben, csak 1965-ben engedték szabadon — később rehabili­tálták is. Nem készült — s természete szerint nem is készülhetett—felmérés arról, hogy mit veszített az erdélyi magyar közélet Kurkó Gyárfás jogtalan elítélésével. Az viszont közismert, hogy Kurkó megfáradt, pszichikailag beteg emberkent jött ki a börtönből, utána már csak családjának élt — egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig ... A számos érdekes dokumentumot felsorakoz­tató kötetből érdemes kiemelnünk két mozzana­tot. 1947-ben. a fiatal Sütő András a Falvak Népe című lapban számolt be a Magyar Népi Szövetség temesvári kongresszusáról. Beszámolóját Kurkó Gyárfás „nyugodt számyalású" szavainak felidé-' zésével kezdte... Évtizedekkel később, ismert íróként, kiemelkedő jelentőségű drámák szerzöje- ként így vallott: „ ... Kolhaas Mihály meggyö­tört vonásai között felfedezed a Kurkó Gyárfáséit — kortársadét. Mindketten az igazság fanatikusai voltak, amiért az egyik halálra, a másik tizenhat évi börtön után őrületre ítéltetett. Miután — küz­delmük jogosságát elismerték. Sorsrokonságukon mit sem változtat, hogy a kolhaasenbrücki lócsi­szár nemesi várakat gyújtogatott, a Magyar Népi Szövetség hajdani elnöke pedig egyszerűen csak ahhoz ragaszkodott, hogy bizonyos kisebbségi jogok dolgában megőrizze saját véleményét...”. Létezik-e elégtétel az elszenvedett egyéni sérel­mekért? Aligha. De létezik az elégtételnek egy másik, a személyes sorson túlmutató formája is. S ha arra gondolunk, hogy Sütő András drámái beépültek a magyarság tudatába, akkor — a fenti kapcsolódás révén — Kurkó Gyárfás is része an­nak. Még akkor is, ha sokan a nevét sem hallották eddig. A' teljes elégtételt azonban az jelentené, ha a mostani, szemelvényeket tartalmazó kötet után tudományos igényű monográfia íródna Kurkó Gyárfás pályájáról... (Kossuth Könyvkiadó) Fűzi László J H ke eg 1 ánvérkáján kaviárral töltött tojás, egy szelet papirvé- kony lazac, aszpikos marhanyelv, libamáj: tányérkáján egy kisebb vagyon. Szája szögletében puha, elégedett csecsemömosoly, művészi elmélyültséggel eszik. Nem is étke­zés ez, inkább szertartás, rítus, mely — a mozdulatok kimun­káltságán látszik —jeles alkalmakkor, fizetés- vagy vigaszta­lást kívánó napokon ismétlődik. ■ Igyekszem észrevétlen maradni mellette, bár a mindig zsú­folt kis üzletben lehetetlen megadni azt a kis távolságot, azt a talán csak arasznyi helyet, mely a másik szuverenitásának elismerését jelenti: tálcánk összeér a 'keskeny állópulton, és amint karomat emelem, bárhogy igyekszem leszorítani, könyököm hozzáér sötétszürke pelerin- jéhez. Szerencsére, ez nem zavarja szer­tartása végzésében: mi már a hiány, a zsúfoltság, a bárdolatlanság korának gyermekei vagyunk, megtanultunk ar­cunkba lihegő, húsunkba vájó környe­zetben egyedül lenni magunkkal. Csúnya, menthetetlenül csúnya. Hu- szonvalahány évesnek nézem. Orra csontos sasorr, álla hosszú és előreugró, így oldalról, szemsarokből vizsgálva valóságos karikatúra. Ezen kemény, férfias vonásokkal megveretve már menthetetlen szegény, de arcbőre is hóka, kopottas, öreges, a vékony húsban, a többrétegű púdermáz alól is előtűnve mélyen ülő, sötétlila pattanások. Csaknem fekete haja bár sima, dur­ván erős szálú, szemöldökének keskeny, erős vonalú csíkja felett vagy ujjnyi szélességben vörösen duzzadt megtépkedett bőr. Fémkeretes szemüvege az evéshez előrehajolva, a sasorr csontos bütykére csúszott előre, de most akár nem is létezhet­ne: nem látom, de biztos vagyok benne, hogy szemét lehunyva eszik. A villára vett falatot mielőtt szájába venné, icipicit előredugott nyelvével megérinti, aztán a szájpadlásához szorít­ja, forgatja, préselgeti hosszan, hogy ínyén szívódjanak fel a fejedelmi izek, a fogak nem vesznek részt a táplálkozásban. A zsömle fehér, szivacsos belével felitatja a sűrű, vajszínű majonéz és a fekete ikrából szivárgott sötét nedv elegyét, mint egy spongyából kiszopogatja, és csak aztán kapja be a meg- tottyant tésztát. . Időnként elröstellem magam, hogy kilesem, belemélyedek a magam franciasalátájába. Nemcsak önfeledt, de illetlen is, me­ri "élvezni az élet — most épp a gasztronómia adta — örömeit, ahogy csak a gyermekek merik, konvenciók, gátlások nélkül, a maguk ízlése szerint, és ez a nagyon is ritka képesség vonzóvá teszi, vonzóvá az idegen szemnek is. Ha szép lenne, formás, bájos pofika, vonzása erősödne, esetleg olyannyira, hogy osto­ba kalandra, esetlen felsülésre is biztatgatna, ám ezzel el is silányodna a mindennapi, az ösztönvonzalmak szintjére, míg így, hogy csúnya, nagyon is csúnya szegény, megjelenik egy ke lódenpelerin, felette patyolatfehér, tört csíkozású blúznyak, a finom mívű ezüstgyűrű, a válogatott finomságok: mint az illata, egyszerűnek látszó, de végletekig kifinomult ízlés lengi körül, halk előkelőség, bájos-bús dekadencia. Ez a lány világot látott, nyelveket tud: hangszeren is játszik. Kedvencei Mozart és Schumanni rajong Beethoven öregkori szonátáiért és persze Mahler szimfóniáiért. Gyakran látható a Zeneakadémia fél­homályos szecessziós termeiben ... Talán csak az arcával bántak el a gonosz apai gének ... miért is ne? A pelerinlepel alatt esetleg pompás, fiatal test feszül: amikor végigvonul A MAROSI GYULA: CSÚNYA LÁNY A MÉZES MACKÓBAN* | A Központi Sajtószolgálat pályázatának L díjas alkotása tárcakategó­riában. más, mélyebb, s talán drámai mi­nőség: önfeledt- gyermekségében felülemelkedettség, a silány tények feletti túlnézés.s talán még némi megvetés is van a sikerületlen, tömérdek kinkeservet oko­zóporhüvely iránt, és ez már nagyság, emberi nagyság! A leg­erősebben vonzó, kötő tulajdonság. Ez a huszonegynéhány éves, különösen csúnya nő itt, a Kígyó utcai Mézes Mackóban, még arasznyira sem tőlem, százak szeme láttára merészel anyuka kicsit csintalan, de a világon legszebb kislányává lenni, "ülönben nem is olyan csúnya. Gondosan fésült sötét kontya alatt például a nyaka kecses, bőre bársonyom ■ És kellemes illata van: tiszta, friss, egészséges illat, leheletnyi virág, tatán liliom-édességgel. A keze pedig kifeje­zetten szép: keskeny, nőiesen lágy, de nem eltunyult, hanem nagyon is mozgékony, vibráló kéz, kőiméin, a színtelen lakk alatt szabályos fehér félholdacskákkal. Nagyon is illik rá az a kígyót formázó ezüstgyűrűcske. A meleg tapintású, apácaszür­K testhezálló trikó­jában a Lukács öltözőjétől a me­dencéig, szakértő férfiszemek tüzében vonul, királynői tartással, ragadozó puha­sággal, különösen a középkorú, tapasztalt férfiak bolondulnak érte. Ez a lány olykor bezárkózva, nagy titokban, mezítelenül szokott táncolni otthon a nagytükör előtt, nyaranta öntudato­san napozik fedetlen keblekkel a megfelelő helyeken. „Igen", mondom a dolgok felett kiegyezve magamnak, „en­nek így kell lennie". Lassan odébbnyomom a balomnak vesel­kedő bundás asszonyságot, és mintha csak morzsát söpörnék le a nadrágomról, a lábára lesek. Valódi bőr, csattal díszített topánkák, kisterpeszben, kissé csálén, felettük, szinte rájuk omolva vastag, puffadt bokák, melyek ... igen, semmi kétség, ormótlan elefántlábakban, egymáshoz tapadó combokban, széles, hústól rengő lepkeszárny csípőkben folytatódnak. Számban megkeseredik a franciasaláta. csúnya lány közben már a libamájnál tart. Nyilván [ez a csúcsa.a gyönyörnek. Hirtelen támadt rossz- kedvemben elfelejtem leplezni pillantásaimat: egy morzsányi máj visszapottyan, és még csak nem is a tányérra. Egy borsónyi barna pötty az állápult fehér márványlapján. A csúnya lány felcsippenti, és lenyalja a mutatóujja hegyéről. De akkor már megérzi, hogy bámulom, kezét zavartan a papírszalvétába törli, álomból riadt szemekkel rámnéz. Szeme sötétbarna, világító aranykarikákkal, a szeme tényleg szép. Rámosolygok. Soha életemben nem mosolyogtam ilyen csúnya nőre ilyen biztatóan. És még csak nem is hazudtam igazán, a mosoly másodperceiben lelkem egyik el­dugott csücskében őszintén szerettem öt, ellehetetlenült felnőttségében a kicsit csintalan, de a világ legszebb kislányát. Olyan gorombán rántottam magam mellé álmaiból az állópulthoz, hogy nem jutott ideje végiggondolni, akárcsak egy gyors, számítógépszerű igen-nem programmal se a helyzet mibenlétét, kialakítani valamilyen válaszstratégiát: „köszö­nöm" mondta az aranykarikás szem a rajtakapottak őszinte­ségével, „köszönöm, hogy szeret egy picit". Néhány, melanko­likus hangulatú, de metsző tárgyilagosságát mit sem vesztő pislogás után: „ne rontsa el holmi alakoskodással...” Aztán elsuhan, de egy villanásnyira visszavág még: .......kérem". T ányérjába néz, keze tétován moccan, elfordul. A helyzet engedte tizfokos szögben. ' -. Micsoda önimádó gőggel, megsemmisítő pittyesztéssel tud­nak a széplányok, szépasszonyok visszautasítani! De legharsá­nyabb visszautasításuk sem tud ilyen végleges lenni, ilyen halálbiztosan örök. Hát igen. Ajaj, Úristen ... ezt a szegény lányt aztán jól megverted. Nemcsak csúnya, hanem eszes is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom