Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-03 / 285. szám

Az egészséges ifjúságért Baján Nyolcvanöt éve született Markos György (1902—1976) geográfus, a földrajztu­domány dok­tora. Hosszá éve­ken át Fran­ciaországban _____ él.t emigráció­ban, 1941-ben tért haza, s egyik szervezője lett az antifasiszta népfront megalakítására jelt adó karácsonyi N épszava-számnak. 1944-ben a nyilasok elfogták és Sopronkőhidára hurcolták el. A felszabadulás után azonnal bekapcsolódott az új világ épí­tésébe. 1948-ban az újjászerve­zett közgazdaságtudományi egye­tem gazdaságföldrajzi Ipnszéké- nek élére került, s egyetemi jegy­zeteivel kialakította Magyaror­szág és a világ gazdaságföldraj­zának marxista értelmezésű tan­anyagát. Tudományos munkás­ságában a gazdaságföldrajzi ku­tatásokat és a területi tervezést összekapcsolta; ennek első tudo­mányos összegezése A területi tervezés gazdasági megfogalmiß- zása című munkája volt. Tevé­kenységével. 'jelentősen elősegí­tette a korszerű közgazdasági és matematikai statisztikai elem­zések módszerének kialakítását. Főbb munkái: A magyar ipar száz éve, illetve Magyarország gazdasági földrajza. Vándorló fegyház címmel megírta sopron­kőhidai élményeit is. MŰSOR November hónapban ország­szerte, így Bács-Kiskunban is, sorra rendezték az egészségügyi napokat, heteket. Baján, a köz­ponti általános iskolában a szü­lők is kivették részüket e prog­ramból. Bányai Józsefné asszisz­tensnő és ár. Wallaoher Lajos főorvos osztályfőnöki óráikon be­szélt a fogápolás, az egészséges életmód fontosságáról. Tanulsá­gos előadásaik után 'hasznos fel- világosító prospeiktusokat aján­dékoztak a gyerekeknek, akik a raj falon helyezték él azokat. (Slezák Károlyné tudósitónktól.) KÍNÁLATBŐVÍTÉS A VIDEOTONNÁL Lézeres lemezek és lemezjátszók Optikai /tárolóeszköz-gyártásd program megvalósítására készül a Székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalat. A lézer­sugárral „felírható” és „olvasha­tó”, nagy adattároló-képességű, illetve a különleges hangminő­séget visszaadó lemezek, valamint az ezek használatára alkalmas 'berendezések iránt egyre nagyobb az igény. A vállalat a következő évek­ben több lépésben bővíti termék- szerkezetét. A célja, hogy mind a számítástechnikában, mind a közszükségleti gyártmányok terén új, korszerű .termékekkel jelen­jén meg a világpiacon. 1988— 1990 között megkezdi, a CD-le­mezek, a OD-lemezjátszók, vala­mint az információk tárolására alkalmas berendezések és leme­zek készítését. A nagyszabású program előké­születeként a Videoton. Automa­tika Leányvállalat felkészült a meohadeckek — a lemezjátszók központi egységének — gyártá­sára. A Budapesti Műszaki Egye­tem atomfizikai tanszéke pedig — a vállalat megbízásából — .már dolgozik az optikai elemek — különböző rácsok, prizmák — a speciális CD-alkatrészek gyár­tástechnológiájának a kidolgo­zásán, s részt vállalt a szakem­berek képzéséből is. Mivel az optikai tárolóeszköz- gyártás alapja a CD-lemezek elő­állítása, a Videoton már jövőre megkezdi az ilyen compact dis- kek — az egy órányi különlege­sen jó hangminőségű zenét tar­talmazó fémlemezek — gyártá­sát. Az új termék előállítására a közelmúltban vegyesvállalatot hozott létre a Hungarotonnal, a Magyar Hitelbank RT-vel és a Philips érdekeltségű Kroll Co.- val; a lemezgyárat Székesfehér­várott építik fel, a gyártási tech­nológiát pedig a Kroll cégtől vá­sárolták meg. Szakemberei már tanulmányozzák a gyártási eljá­rást. Ügy tervezik, hogy az első években kétmillió, majd évi hat­millió lemezt állítanak elő. Mivel ilyen mennyiséget idehaza nem lehet eladni, az áru kilencven százalékát külföldön — főként nyugat-európai országokban. — értékesítik majd.. Mire a CD-lemezek nagyobb tétéiben piacra kerülnek, a gyár megkezdi a lézeres lemezjátszók készítését is. HOLNAPTÓL: Fény szedés mind a nyolc oldalon 1987. december 3-án, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban) Délután 3 órakor: LÉGY JO MIND­HALÁLIG. Bérletszünet. Este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓF­JA. Bérletszünet. ERDEI FERENC mOvelódesi központ Elmarad dr. Szalay László méti- gyógyászatról szóló előadása. MOZI KECSKEMET Városi mozi: lél 4 és háromnegyed 6 órakor: KROKODIL DUNDEE. Sz., mb„ ausztrál fllmvlgjáték. 8 órakor: MAD MAX. Sz., ausztrál Ilim. 18 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A Tűz HÁBORÚJA. Sz., kanadai—francia film. 16 éven felü­lieknek. Otthon mozi: nincs elóadás. Mesemozi:• háromnegyed 6 órakor: A KURTA FARKÜ PETI CICA AME- RICICABAN. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: HAMU­PIPŐKE. Sz., mb., amerikai mese­film. Fél 6 és fél 8 órakor: TÉMA. Sz., szovjet film. 14 éven felüliek­nek. Központi mozi: 6 órakor: HAHÓ, A TENGERI Sz., magyar'film. 8 óra­kor: TRÜKKÖS HÁLÁL. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 órakor: MISI MÓ­KUS KALANDJAI. Sz., magyar báb­film. 7 órakor: A CAPaetetö. Sz., 14 íven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTO­GATÓI. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 árakor: A BE­VERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi Művelődési Ház: Sára­kor: VÜK. Sz., magyar rajzfilm. 7 órakor: HOL VOLT, HOL NEM VOLT Magyar film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: SZAFFI. Sz.. magyar rajzfilm, s és 8 órakor: ÉRZÉKENY BOCSO A FEJEDE­LEMTŐL. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: LAVARDIN FELÜGYELŐ. Sz*, mb., francia kri­mi. 16 éven felülieknek. Biztosan észreveszi ön is, ked­ves Olvasónk, hogy a Petőfi Né­pe mai számának — s természe­tesen jó ideje már az előzőeknek is — 4—4 oldalán a szövegmező betűtípusai különböznek egy­mástól. Mint korábban megírtuk lapunkban, a nyomda — korsze­rűsítve gépparkját — fokozato­san. és folyamatosan átáll a fény­szedésre, felváltva ezzel a ha­gyományos ólomszedési techno­lógiát. Parancsoló szükségszerű­ség is ez az üzemnek, ugyanak­kor sürgető igény a szerkesztő­ségben, íMert ha átlapozza, most a ke­zében lévő lappéldányt, akkor szembeötlő, mennyivel tisztáb­bak, jobban olvashatók a betűk az újság 3., 4., 5. és 6. oldalán. Azokon, amelyek már eddig is fényszedéssel készültek. Ez az eljárás — amely egyúttal a to­vábbi fejlődés egyik lépcsőfoka — lehetőséget ad az írások, ké­pek változatosabb, tetszetősebb ■megjelenítésére, s egyben, több olvasnivalót is kínál. hiszen ugyanazon, a helyen több betű fér el. Tudjuk, hogy a minőség egyre jobban előtérbe kerül az élet minden területén. Érvényes ez az újságra is. És tudjuk azt is, hogy joggal igényesek mindazok, akik napról napra pénzt adnak azért, hogy kézhez kapják a me­gye újságját, a Petőfi Népét. Mi, újságkészítők is igyek­szünk a megnövekedett igények­nek megfelelni, az olvasót minél jobban kiszolgálni. A jobb .mi­nőség, a lap technikai és . ezzel együtt tartalmi színvonalának emelése érdekében vállalta a nyomda és a szerkesztőség kol­lektívája az úttörő szerepet most is, éppúgy, mint akkor, amikor először a mi újságunk készült a napilapok közül ofszet eljárással. Az újdonság most az, hogy hol­naptól teljes egészében fénysze­déssel állítják elő a Petőfi Né­pét Bízunk abban, hogy törek­vésünk találkozik az ön tetszé­sével. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT Születtek: (november 19-étŐl, no­vember 30-áig): Barta Márta (anyja: Oláh Márta), Kiss Nikoletta (Szirtes Anna), Nédó Szandra (Molnár Kata­lin), Kocsis Nikolett (Nándori Mária Anna), Domokos Szabolcs (Gyulai Ilo­na), Fórtron Mihály (Tasi Ildikó), Halász Zoltán Ferenc (Sebők Ilona), Bárdos Bianka (Nagy Irén Margit), Németh Adrienn (Terdik Marianna), Valkai Zsuzsa (Kürti Gizella), Bugya Dóra (Virág Tünde), Pap Csilla (Baráth Mária), Perjésl Petra (Kál­lai Zsuzsanna), Malitsek Zoltán Ró­bert (Beke Éva), Gillich Róbert (Or- csik Hona), Jurászik József (Kere­kes Katalin), Fodor Györgyi (Kovács Györgyi), Farkas Eszter (Pödör Er­zsébet), Tóth Zsanett (Keskeny Etel­ka), Turzai Ágnes (Kovács Katalin), Rlmóczi Zsolt Tamás (Katona Erzsé­bet), BánszkitTibor (Fekete Emőke), Kovács Aranka (Adám Aranka Etel­ka). Magó Krisztián Károly (Seres Magdolna), Tompái József Mihály (Dinók Olga Ilona), Túrái Kristóf Gábor (Lovász Márta), Kurdics Sza­bina (Trifusz Gyöngyi), Molnár Ber­nadett (Szekeres Mária Terézia), Haj­nal Gyöngyi Klára (Badó Klára Gyöngyi), Kurucz Renáta (Károly Edit), Bokor Ágnes (Takács Margit), Demjén András (Mede Erzsébet Má­ria), Endrődi Balázs (Kulai Piroska), Szabó Tamás (Szarvas Etelka Mar­git), Fodor Tibor (Golovics Éva), Nagy Edina (Vessző Ildikó), Vakulya Katalin Éva (Baricz Anikó Veronika), Bartus Edit (Virág Katalin), Tósze­gi Brigitta Judit (Adám Ilona), Les- tár Enikő (Mészáros Erika), Szabó Andrea (Pap Ilona), Ország Anikó (Lipták Anna), Gáti Krisztina (Me­Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1987. december 2-ai szám: Deli Emília: Az orgo- ványiak eljutnak a tanyákra is. (Kisriport a- községről.) Magyar Hírlap, 1987. december 2-ai szám: Ormánsági Ró­meó és Júlia. (Az elmúlt századi történet Júliája a kecskemé­ti Miskolczy Ida volt.) * Szabad Föld, 1987. 49. szám: Dulai Sándor: Juhok és juhá­szok Akasztón. Káromkodni és inni nem elég. (Beszélgetés az Akasztói Béke Szakszövetkezet vezetőivel.) Valóság, 1987. 11. szám: Romány Pál: Sziget az Alföldön. (Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának első titkára gondolatait Erdei Ferenc: Futóhomok cimű művéről a Napló és kritika rovatban közölték.) Üttörővezető, 1987. 11. szám: K. J.: Bemutatjuk az . Országos Üttörőházi Bizottságot. (Fodor Lászlóné, a bajai művelődési központ igazgatója is tagja a testületnek.) — Szénásiné Har- ton Edit: Játékvárak. Irodalmi ajánlás. (A szerző Bácsalmá­son könyvtáros.) leg Edit), Lovas Melinda (Tóth Ve­ronika), Lajos Róbert (Andrási Eri­ka), Cseh Erika (Sinka Klára), oláh Adrienn (Zsiniczki Márta), Fenyve­si Fatime (Kotlárik Éva), Bozsó Tí­mea (Mócza Veronika), Ragó Attila (Szíjártó Ildikó), Bállá Krisztián (Ku-i tasi Margit), László Helga (Mata Er­zsébet Mária), Tóth Anett (Bogdány Judit). Házasságot kötöttek: Hohn Zol­tán Ferenc és Tóth Katalin, Hajagos Mihály és Énekes Rozália, Málik Ti­bor és Kökény Andrea, Bakó Balázs József és Juhász Irén Éva, Kiss Já­nos Sándor és Szeleczki Ilona Éva, Ladányi Ferenc és Kerekes Éva, Kis János és Szabó Katalin, Ficsor Ist­ván és Kovács Erika Zsuzsanna, Var­ga Sándor és Haskó Éva Erzsébet. Meghaltak: Hegedűs István (Orgo- vány), Hriagyel Margit. Sarolta (Ti- szakécske), Rigóné Békés Irén (Kecs­kemét), Halász László (Kecskemét), Tóth Mihályné Balogh Mária Mag­dolna (Kecskemét). Petrák Mihály (Kecskemét), szóráth Lajos (Kecs­kemét), Schmidt Lajosné Thury Má­ria (Kecskemét), Morvái Ignác (Kecs­kemét), Tóth Józsefné Beke Etelka (Kecskemét), Kemény Gergely (Kecs­kemét), Nagy Istvánné Kis Mária (Szabadszállás), Magos Györgyné Kertész Anna (Kecskemét), Sólymos Imre (Kerekegyháza), Schvasta Ist­ván (Lakitelek), Kara János (Lász­lóiéivá), Deák Istvánné Bukárt Ro­zália (Helvécia), Szelei István János (Helvécia), Berki Endre (Kecskemét). Rákóczi Lajosné Prikidánovics Má­ria (Szabadszállás), Sahin Pál (Ti- szaalpár), Bodor Imre (Kecskemét). Tóth Istvánné Nagy Erzsébet (Kecs­kemét), Marton István János (Kecs­kemét), Lantos Istvánné Bendig Má­ria (Kecskemét), Szabó József (Kecs­kemét), Karcsú Józsefné Pap Teré­zia (Kecskemét), FUlöp Dezső (Kecs­kemét), Gondi József (Kiskunfélegy­háza), Mészáros Istvánné Kisjuhász Gabriella (Lajosmizse), Mátéfi Jó­zsefné Stern Ágnes (Kecskemét), su- bicz József (Lakitelek), Mezei Mi­hályné Rapcsák Anna (Kunadacs), Rácz Pálné Dorogi Mária (Kecske­mét), Érsek Lajosné Bálint Klára (Kecskemét), Sándor József (Kis­kunfélegyháza), Török Sándorné Té­ti Margit (Kecskemét). KISKOROS Házasságot kötöttek: (november 22-étől 30-áig): Engler Antal és Bo- gáromi Katalin, Frei László és And­rás Margit. Alapító tagokat keres az MHSZ A Magyar Honvédelmi Szövet­ség megalakulásának 40. évfor­dulója alkalmából sokféle módon igyekszik a négy évtized munká­ját bemutatni, a jubileumot meg­ünnepelni. Ezért kiérik azokat, akik az MHSZ jogelődjének, a Magyar Szabadságharcos Szövet­ségnek a megalakításában részt vettek, vagy akik .közvetlenül az alakulás után (tagjai lettek a szervezetnek, jelentkezzenek. Ké­rik, hogy zárt borítékban a kö­vetkező címre juttassák el nevü­ket és lakcímüket: MHSZ megyei vezetősége Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky u. 2. , Magyar pezsgő — Amerikába Egyre népszerűbbek a Törley Pezsgőgyár termékei az amerikai és a kanadai piacon. A HUNGA- ROVIN Borgazdasági Kombinát jövőre az idei mennyiségnek a kétszeresét, 600 ezer palack pezs­gőt küld a New York-i Vintners International cégnek, amely a magyar terméket forgalmazza. A szállításról a közelmúltban írtak alá három évre szóló szerződést; ebben a magyar fél azt is vállal­ta, hogy az amerikai Ízléshez job­ban alkalmazkodó díszítéssel lát­ja el a palackokat. A budafoki üzemnek a növekvő hazai keres­let kielégítéséhez is van elég alapanyaga. Jelenleg három mű­szakban fejtik és palackozzák az italt, hogy a belkereskedelem szilveszteri, megrendeléseit de­cember 23-áig leszállíthassák. A pezsgőválasztékot idén négyfaj­tával bővítették. Huszonnyolc féle különböző összetételű, ol­csóbb és drágább pezsgőt kínál­nak. A Törley .gyár az év végéig belföldre mintegy tízmillió pa­lack pezsgőt ad. TÁZLÁRON Tűz a Kati presszóban Viszonylag szerencsés kime­netelű, személyi sérülés nélküli, ám jelentős anyagi kárral járó tűz. keletkezett keddre virradó­ra Tázlárbü, á Kati presszóban. A feltehetően elektromos veze­tékihiba miatt keletkezett tűz megsemmisítette a faborítású bárpultot, kiégtek az automata italadagolók és a gépi berende­zések. A lángok a zárt helyiség­ben oxigén hiányában kialud­tak, mielőtt átterjedtek volna az épületre. A becsült kár igy is mintegy 800 ezer forint. A ká­rosult Sepsi László tázlári lakos, a presszó tulajdonosa. A baleset okát a tűzoltóság és a rendőrség vizsgálja. — Elsőbbségadás nélkül. De­cember l-.jén 17 órakor Baja külterületén., az 55. számú úton Borsodi István Tamásné 63 éves bajai lakos (Somodi Béla u. 32.) segédmotor-kerékpárjával elsőbb­ségadás nélkül hajtott fel a vé­dett útvonalra, ahol összeütkö­zött egy, már féktávolságon be­lül érkező személygépkocsival. A szabálytalanul közlékedő asszony súlyosan megsérült.­HÍREK NAPTÁR 1987. december 3., csütörtök Névnap: Ferenc Napkelte: 7 óra 12 perc Napnyugta: 15 óra 55 perc Holdkelte: 14 óra 32 perc Holdnyugta: 5 óra 15 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Napköziben megszű­nik a csapadék és fölszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 3 fok körül vár­hatóé A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: December 1-jén Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 5,0 (az 50 éves átlag 2,5), a legmagasabb hőmérséklet 9,1 főik volt. A nap 1,1 órán keresztül sütött, 1,6 milliméter csapadék hűl** lőtt. Tegnap reggel 7 órakor 2,5, 13 órakor 3,4 fokot mértek. A legala­csonyabb bőmérséklet 2,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1026,3 millibar — emelkedő — volt. December 1-jén Baján a .középhő­mérséklet 6,6 (az 50 éves átlag 2,6), a legmagasabb hőmérséklet 8,6 fok volt. A nap 4,5 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 3,1, 13 órakor 4,3 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 3,0 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1026,7 millibar — emelkedő — volt. — A GYERMÉKKÖNYVNA- PQK MAI RENDEZVÉNYEI: Baján a Boikányi Dezső Űttörő- házban 15 órakor: találkozó Ka­lász Márton íróval. — Csólyos- páloson a Községi Könyvtárban 14 órakor: Utazás meseország­ban címmel óvodásoknak és el­sősöknek tartanak foglalkozást. — Kecskeméten a Szalvay Mi­hály Úttörő- és Ifjúsági. Otthon­ban 9 órakor: megyei mesemon­dóverseny. Vendégük Kóka Ro­zália mesemondó, majd látó­kor: a kecskeméti, széchenyivá- rosi könyvtárban Szín és forma címmel színes ajándéktárgyak, fenyődíszek készítése. — Kiskő­rösön a könyvtáriban 10 órakor: Kismaszat és a . gézengúzok cím­mel videovetítés napköziseknek. — Nemesnádudvaron a községi könyvtárban 17 órakor: találko­zó Kalász Márton íróval. — Fogadóóra. Dr. Sztrapák Fe­renc országgyűlési képviselő de­cember. 4-én, pénteken 10-től 12 óráig az ágasegyházi tanácshá­zán fogadja választóit. — KIÁLLÍTÁS. A Kecskeméti Galériában pénteken 15 órakor Lóska Lajos művészettörténész nyitja, meg Hajagos Imre festő­művész tárlatát, mely január 3l-éig tekinthető meg. — Autós szilveszter a Tó Szál­lóban. Műsor: szilveszteri csúcs­forgalom. Petress István, Bánki Gyula, valamint autós és mű­vészbarátaik. Vacsora, szabadté­ri malacsütés, bál. Asztalfogla­lás: az Ibusz Kecskemét, Dobó körúti irodájában. (3181) — A LEGDRÁGÁBB PICAS­SO. A világ legdrágább Picasso- képe a Le Havre-i emlék lett, amely 4,18 millió fontért (7,6 mil­lió dollár) kelt el kedden egy lon­doni árverésen. A festmény 1912- ben készült, kubista stílusban a művész és barátja franciaországi útjának emlékére. gépkocsi-Atvételi sorszámok 1987. december %• jén: Trabant Limousin Hycomat Budapest Trabant Combi Hycomat Budapest. Trabant Limousin Speciál Budapest Debrecen Trabant Combi Budapest Debrecen Wartburg Standard Budapest Debrecen Wartburg Speciál Budapest Debrecen Wartburg Speciál tolótetős Budapest Wartburg Tourist Budapest Debrecer) Skoda 105 S Budapest Debrecen Skoda 120: L Budapest Debrecen Lada 1200 Budapest Debrecen Lada 1300, S Budapest Debrecen Lada Szamara Budapest Debrecen Lada 1500 Budapest Debrecen Lada Corpbi Budapest Debrecen Moszkvics Budapest Debrecen Polski Fiat 126 P Budapest Debrecen FSO (Polski Fiat) 1500 Budapest Dacia Limousin Budapest Debrecen-Dacia Combi Budapest Debrecen Dacia TLX Budapest Debrecen Zastava Budapest Volga Limousin Budapest Volga Combi Budapest 321 10498 v 9432 3213 2800 2859 1562 3798 3052 10781 2196 1727 11665 8956 27501 15527 47647 34141 21135 16312 94 53 15661 11948 110 5900 384 293 2093 1713 6973 7300 6307 2605 2845 2110 2552 18486 1297 1113 Űj Kossuth-kiadvány Megújuló ideológiánk a vál­tozó világban címmel adta közre a Kossuth Könyvkiadó Berecz Jánosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP KB titkárának a Központi Bi­zottság 1987. november 11-ei ülé­sén elhangzott előadását. — ELTEMETTÉK JÁKÖ VE­RÁT. Családtagjai, pályatársai, barátai és tisztelői kísérték utol­só útjára Jákó Vera előadómű­vészt, magyarnóta-énekesnót szerdán a Farkasréti temetőben. Az 52 esztendős korában elhunyt SZOT-díjas előadóművész csak­nem negyedszázadot töltött a művészi pályán. Bejárta az egész világot magyarnótával; támo­gatója, segítője volt új együtte­sek megalakulásának és pályára- kerülésének. Jákó Verát egyhá­zi gyászszertartással helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temető művészparcellájában. — CSALÁDI HÉTVÉGE. De­cember 5-,én, a kecskeméti Bu- day Dezső Általános Iskolában családi hétvégét tartanak. Az. Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont és az iskola közös rendez­vényére óvodásokat, iskolásokat, szülőket várnak. Lesz télaipó- műsor és divatbemutató, sport- és KRESZ-vetélkedő, diszkó, mesejátékbemutató, karácsony­fadísz-készítés. Hegyi-Füstös László rajzos játékfoglalkozást, Leskowsky Albert pedig hang­szerbemutatót tart. „Esélyt 3 millió embernek.” össztársadalmi kampányt hir­dettek Csehszlovákiában a do­hányzás ellen „Esélyt 3 millió embernek” címmel. A program ..keretében ismeretterjesztő elő­adásokat tartanak, hirdetések­ben hívják fel a figyelmet e szen­vedély ártalmasságára. Szigo­rúbban' fogják ellenőrizni a do­hányzási tilalom betartását a vonatokon, repülőgépjáratokon, az iskolákban, az egészségügyi intézményekben, valamint a hi­vatali közös helyiségekben. To­vábbi intézkedéseket is tervez­nek a nem dohányzóknak, illet­ve annak a 3 millió gyermeknek a védelmében, akik az évszázad végéig jönnek világra az ország­ban, Csehszlovákiában a férfiak fele, a nők egyfoarimada dohány­zik. Égy lakosra évente 1800 el­szívott cigaretta jut. A statisz­tikai adatok szerint az európai országok között Csehszlovákia a férfiak dohányzása tekinteté­ben a 3., a nőkében pedig a 4. helyen áll. — ESZPERANTÓ KLUB. A Kecskeméti Planetáriumban, ma délután 5 órától eszperantó nyelvtanórát mutatnak be, video­felvételről, nemzetközi résztve­vőkkel. — HÁROM CIRKUSZ EGY PORONDON. Vasárnap este lát­hatja a közönség utoljára a 'Fő­városi Nagycirkuszban a párizsi revűt. Ezt követően a városlige­ti manézsban megkezdődnek a „Három cirkusz egy porondon” cimű új produkció előkészületei. December 18-ától három világ­hírű NDK-beli cirkusz, az Aeros, a Berolina és a Busch társulata vendégszerepei Budapesten. Az artisták, légtőrnászok, zsonglő­rök mellett elsősorban elefántok, medvék, pumák, oroszlánok, tig­risek a főszereplők. A cirkuszban szokatlan állatszámot, egy zsiráf­produkciót is láthat la közönség. Az új produkció előadásainak kezdési időpontja ismét délután fél négy és este fél nyolc óra, szombaton és vasárnap pedig délelőtt 10 órakor is várják;a kö­zönséget. — | Tájképek Tiszaalpáron. Nagy Sándor orosházi tájképi es- tő alkotásaiból nyílik kiállítás ■pénteken 16 órakor a Tiszaalpá- ri Árpád' Művelődési Házban. A festmények megtekinthetők de­cember 21*éig naponta 8-tól 20 óráig. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon a I legeredetibb kerámikusra, szobrászra, Kovács Mar­gitra emlékezünk. Ugyan­itt filmjegyzetünk A Pók­asszony csókja című alko­tásról szól, s felhívjuk a figyelmet az 1988. évi Ki mit tud? vetélkedőre is. Az ötödik oldalon megtudhat­juk, hogyan jutott nehéz helyzetbe a Bátmonostori Kossuth Tsz, és megismer­kedhetünk egy kecskeméti szolgáltató nyugdíjassal is. J A Magyar Szocialista Munkáspárt ‘j Bács-Kiskun Megyei-Bizottságának napilapja; • ~ Főszerkesztő: dr: Gál Sándor . .* * Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó. Vállalat Felelős kiadói Preiszinger András igazgató . Készült*R Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató - Telefon: 28-777 ' :' - S3 *; 1987. XÍL 3-án, megrendelés sorszáma:- .75075 . ' Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000.-Kecskemét^ Szabadság tér 1/A. 600) Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 Smlv h.v i- ' • ~ Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesito postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési .díj: egy hónapra: 43*-— Ft, ' negyedévre: 129,— Ft, félévre: 268,^ Ft, egy évre: 516,—Ft. \ tíU ISSN 0133-235x * ' f . 5 -. xy■ íewjammrzsmiiniaKi (Pásztor Zoltán (elvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom