Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-21 / 300. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA TÖBB PÉNZT KÖLTÖTTÜNK, MINT TAVALY Aranyvasárnap — ajándékvasárnap XLO. évf. 300. szám Ára: 1,80 Ft 1987. december 21., hétfő • A kecskeméti Centrumban akkora volt a tumultus, hogy meg a mozgólépcsőhöz is sorba kellett állni. ( Tóth Sándor felvétele) ÉRTÉKES JUTALMAT KAPTAK A LEGJOBBAK Eredményhirdetés az orosz nyelvi versenyen A z aranyvasárnapi zárás után megkérdezett üzletvezetők mindahányan megelégedésüknek adtak hangot a tegnapi forgalmat illetően. A boltok óriási tumultusából, kisebb-nagyobb testi és lelki sérülésekkel kikerült vásárlóknak korántsem volt ilyen egybehangzó a véleménye. Kevesebben dicsérték, inkább szidták a választékot. Sokan egy kézlegyintéssel, s „nem lehet kapni semmit" megállapítással intézték el az egészet. Persze, nem mindenki ugyanazt az árut keresi. Van, amit htaba is kéme: nem lehet kapni magyar automata mosógépet, import színes tévét, képmagnót, hifitornyot, gáztűzhelyet, fagyasztóládát. Ezek a cikkek egy- egy háztartás nagyberuházásainak számítanak, s a pár hónapja felszö- kött felvásárlási láz kezdetén eltűntek a boltokból. Tartós fogyasztási cikkekre tehát nemigen költhettek az aranyvasárnapi bevásárlók a kecskeméti Alföld Áruházban sem, mégis öt óra alatt, több mint három és fél millió forintot — a tavalyihoz képest egymillióval többet — hagytak az áruház kasszáiban. Ez a tény mintha ellentmondana annak, hogy semmit sem lehet kapni. Áz Alföldben példának okáért több olyan ára is volt, amivel erre az alkalomra rukkoltak elő: import farmerraházat, francia férfiingek, autórádiómagnó, CB-készülek, kínai színes tévé, hogy a slágercikkek közül egy- kettőt említsünk. Az áruházak szóvivői szerint a tegnapi napot már egyértelműen a karácsonyi meglepetések beszerzése jellemezte. A kecskeméti Centrumban— ahol ugyancsak három és fél milliós forgalmat könyvelhettek el, a tavalyinai húsz százalékkal többet — az ajándéknak szánt cikkek fogytak a leginkább. Hatalmas sikere volt például a Lego- és Match- box-készleteknek. Valamennyi osztályon volt engedményes ára, amelyek jórészt el is fogytak. A tavalyihoz hasonló, illetve valamivel mérsékeltebb érdeklődésről kaptunk hirt a bajai Bácska és a kiskőrösi Skála áruházból. Itt is főleg a kiegészítő ruházati cikkeket, porcelán- és üvegárukat, könyveket, kazettákat vitték, vagyis amiket a karácsonyfa alá szánnak. Többnyire ki tudták elégítem az igényeket a Vídia Kéttemplom közi boltjában, ha nem is a műszaki cikkekből, a háztartásban használatos praktikus eszközökből mindenképpen. A kecskeméti Aranypókban 70 ezerrel többet forgalmaztak, mint tavaly. A hétvégén befutott gyönyörű női blúzokból és kötöttárukból épp hogy csak maradt mutatóba, a karácsony előtti napokra. Kormos Emese 9 A harmadik helyezést elért tatahá/.i Vörös Gábor és tanára, Őrfi Lászlóné együtt örül az ajándéknak, a kismagnó- nak. (Tóth Sándor felvétele) Ezután mintegy harmincán vehettek át jutalmat, amelyeket a Művelődési Minisztérium, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza ajánlott fel a legeredményesebb diákoknak és pedagógusoknak. A dijakat és az okleveleket Albert Luzsanovszkijtól, a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza munkatársától vehették át az arra érdemesek. Az általános iskolások közül első díjat — szovjetunióbeli utazást — nyert Németh Nóra, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulója, tanára Tóth Károlyné. A második helyen Gyalog Ágnes, kecskeméti Kodály iskola, a harmadikon pedig Vörös Gábor, a tataházi általános iskola tanulója végzett. Felkészítő tanáraik: Csorvá- si Sándomé, illetve Őrfi Lászlóné és Danyiné Őrfi Magdolna. A középiskolások mezőnyében az első díjat — szintúgy szovjetunióbeli kirándulást — Hegedűs Zsuzsanna, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium diákja nyerte, csakúgy mint a másodikat Molnár Hajnalka személyében. Mindkettőjüknek Veszelszki Pál és Ve- szelszkiné Huszárik Ildikó volt segítségükre a felkészülésben. A harmadik helyen Csorvási Sándomé tanítványa, Tasi Mónika, a kecskeméti Kodály iskola tanulója végzett. Ajándékot kaptak azok a pedagógusok is — Csorvási Sándomé és a Veszelszki házaspár — akiknek a legtöbb diákjuk ért el szép eredményt. Az első díjasok tanárai együtt utaznak tanítványukkal a Szovjetunióba. Egyébként valamennyi díjazott tanuló felkészítője a tanári munkát segítő könyvcsomagot kapott. H K E r Az Országos Arhivatal új feladatai Szikszay Béla nyilatkozata Szeptember 25-ei számunkban tettük közzé újabb felhívásunkat, miszerint a Petőfi Népe szerkesztősége és a Puskin Orosz Nyelvi Intézet budapesti kihelyezett tagozata ismét orosz nyelvi versenyt hirdet általános és középiskolásoknak, ez alkalommal a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére. A hatfordulós versenyt ezúttal is élénk érdeklődés kísérte a megyénkbeli diákok körében. Az ünnepélyes eredményhirdetésen > és díjkiosztáson, szombaton, a kecskeméti sajtóházban, Alekszej Grebenyev. a Puskin intézet budapesti igazgatója például elmondta, hogy egy-egy alkalommal több mint százötven megfejtést tartalmazó levelet vitt neki a posta, összesen pedig másfél ezer megoldás érkezett a Puskin intézet címére. Az orosz nyelven elhangzott értékelés után szerkesztőségünk, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával való gyümölcsöző együttműködés elismeréseként oklevelet kapott, amit dr. Gál Sándor főszerkesztő vett át. Mint mondotta, korábbi ígéretünkhöz híven hirdettük meg ezt a pályázatot. Azonkívül, hogy az oroszban való elmélyülést, a nyelvvel az iskolaitól némiképp eltérő módon történő foglalkozást próbáltuk segíteni vetélkedőnkkel, a verseny azzal a nem lebecsülendő eredménnyel is járt, hogy növekedett fiatal olvasóink száma. A parlament döntése nyomán az Országos Anyag- és Árhivatal — eddigi termelőeszköz-kereskedelmi és piacfelügyeleti feladatai, nélkül — Országos Árhivatalként működik tovább. A változásokról, az új feladatokról az intézmény elnöke, Szikszay Béla államtitkár tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondotta: a döntés szándéka az volt, hogy egyértelműen tisztázza a jogköröket, a felelősséget, az irányítást. Az Országos Anyag- és Árhivatal két alapvető funkciót látott el. Részben ár- hatóságként tevékenykedett, részben pedig a piacfelügyeleti, termékforgalmazási teendőket végezte. A termék- forgalmazásra, a piacfelügyeletre továbbra is szükség van, ám a Kereskedelmi Minisztérium létrejöttével indokolt ezeknek a tevékenységeknek az átadása. A Kereskedelmi Minisztérium ugyanis mindhárom fő piac — a belföldi, a szocialista és a konvertibilis elszámolású értékesítés—irányításával foglalkozik. Ilyen körülmények között fontos, hogy megfelelő áttekintéssel és eszközökkel rendelkezzék a belföldi piac operatív felügyeletéhez, összehangolásához, zavarainak elhárításához, illetve megelőzéséhez. Hasonló a helyzet a termékforgalmi tevékenység esetében is. Ez ugyanis a forgalmi folyamatok szabályozására alkalmas, és befolyásolja a termelési kapcsolatokat. (Folytatás a 2. oldalon) IFJÚSÁGI SAKKVÁLOGATOTTAK MÉRKŐZÉSE KECSKEMÉTEN A címeres mez helytállásra kötelez Magyarország és Svájc legjobb ifjúsági sakkozói kétfordulós válogatott mérkőzésen mérik össze erejüket Kecskeméten, az Aranyhomok Szállóban. A négynapos sakktalálkozó pénteken este különleges szimultánnal kezdődött: Grószpéter Attila 24 táblán vette fel a küzdelmet az ifjú sakkozókkal. A nagymester a rendkívül erős mezőnyt — hatórás, hajnalig tartó küzdelemben — 15:9 arányban győzte le. A hivatalos mérkőzést szombaton Fischer István tanácselnökheiyettes nyitotta meg, majd dr. Lakó László, a Magyar Sakkszövetség főtitkára köszöntötte a résztvevőket. A következőket mondta: — Elnökségünk évek óta nagy súlyt fektet az ifjúsági sakkozás fejlesztésére, s fontos lépésnek tartjuk azt a válogatott találkozót. Külön örülök, hogy a Dutép SC vállalkozott a rendezésre, mert a sportkör és a város — máris elmondhatjuk különlegesen jó feltételeket biztosított a mérkőzéshez. A magyar fiatalok az első fordulóban igyekeztek a címeres mezhez méltóanjátszani. Sakkozók ilyet első alkalommal ölthettek magukra. A svájci együttes szívósan védekezett, s sokáig kiegyenlített játék folyt. A fordulat a játékidő negyedik órájában következett be. A hatórai harangszó kezdetén még 1 : j voll az állás, de mire a harangjáték véget ért' a kecskeméti főtéren, a magyar csapat már 3 ponttal vezetett. Végül 9:3-ra nyerték az első fordulót a magyar fiatalok. A vasárnapi visszavágó lapzártakor még tartott. (A részletes eredményekről és a hétvége többi sporteseményéről lapunk 7. oldalán olvashatnak beszámolót.) ÚJ GÉP, ÚJ TERMÉKEK A nyárlőrinci Olympos Gyümölcslé-előállító Rft-nél a napokban kezdték meg a próbaüzemét annak az új, nagy teljesítményű aszeptikus töltősornak, amelyet a közelmúltban vásároltak az NSZK-ból. Az automata berendezés segítségével — a jövő év elejétől, amikor beindul az üzemszerű termelés — óránként ötezer tetszetős kivitelű papírdobozba tölthetnek ízletes, tartósítószer nélküli gyümölcs- italokat. Az új gépsorral tovább bővül az Olympos választéka. Szűrt alma-, kékszőlő-, fehérszőlőlevet és rostos hazai alapanyagból vegyes gyümölcslevet is készítenek. G. B. A kisebbség tisztelete A többség dönt. A demokráciának egyik sarkalatos elve ez, a demokratikus intézmények, szervezetek működésének meghatározó jelentőségű szabálya. Sok évtized tapasztalata tanúskodik a többségi elv helyessége mellett, igazolja a demokratikus centralizmus szükségességét a kommunista pártok, kiváltképp a hatalmon lévők életében, működésében. Egy adott álláspont helyességét, egy elgondolás megvalósíthatóságát azonban önmagában véve még nem szavatolja az a tény, hogy a többség egyetértésével, helyeslésével találkozik. Az élet gyakran szolgáltatott már példát arra, hogy a többség e(>y adott kérdésben tévedett. Az életnek ezek a tapasztalatai magyarázzák, hogy a demokráciához nemcsak a többségi elv, a többségi akarat meghatározó volta tartozik hozzá, hanem a kisebbség tisztelete, a kisebbségi álláspont kifejtésének joga és lehetősége is. Az osztályérdek 11 a dolgozó osztályok, rétegek alapvető, érdeke — nyilván a mi viszonyaink között is meghatározó. Semmiféle oka, indoka nincs annak, hogy teret adjunk ama maroknyi kisebbség nézeteinek, amely társadalmunkat le akarja teríteni a szocializmus útjáról, s gondjaink megoldásának kulcsát a tőkés viszonyok visszaállításában látja. A többség—kisebbség kérdése azonban ma nálunk, ritka kivételektől eltekintve, nem ezen a síkon vetődik fel. A szocializmus talaján álló nézetek csapnak össze a különböző kérdésekben, s válik közülük az egyik többségivé, elfogadottá, a másik vagy mások kisebbségivé. S mi tagadás, még nem találtuk meg a legjobb módjait annak, hogy miként lehetne a cselekvési egység megőrzése mellett a kisebbségi álláspontok figyelembevételének lehetőségét is fenntartani. A szocializmus történelmi hagyományai itt sok tekintetben inkább nehezéket, mint lendítőerőt jelentenek. Az újonnan létrejött szocialista rendszerre kényszeritett élethalálharc feltételei között a sorok egységbe rendezése, az egyöntetű cselekvés jóval nagyobb fontosságot kapott, mint a szabad szellemű véleménycsere|az eltérő álláspontok ütköztetése. A felhalmozódott tapasztalatok arra intenek, hogy a kérdéskört szélesebb méretekben, átfogóbban is végiggondoljuk. A szocialista demokrácia elmélyülésével ugyanis mind gyakoribb, hogy a döntések a különböző politikai, állami, önkormányzati testületekben nem egyhangúlag születnek, hanem szavazattöbbséggel. Új helyzet ez, amely újféle reflexeket is igényel. A többségtől nem utolsósorban azt, hogy ne tekintse politikai rendellenességnek, ha valaki megkérdőjelezi álláspontjának helyességéi és ezt a szavazáskor is kifejezésre juttatja. A kisebbségnek pedig meg kell tanulnia elviselni, ha a vitában, a határozathozatalnál alulmarad. Nem éppen a demokrácia normáinak mély elsajátításáról tanúskodik, ha valaki annyira megsértődik álláspontjának elvetése miatt, hogy haragjában leköszön választott tisztségéről. A kisebbséghez tartozóknak az adott kérdésben, az adott pillanatokban tudniuk kell „veszíteni", számolva azzal, hogy más esetben viszont, vagy ha igazuk később bizonyossá válik, a „győztesek" között lehetnek, s akkor mások szenvednek „vereséget". Ha hiányzik a kisebbségi vélemény iránti tisztelet, az új törekvések, új értékek sokkal nehezebben tudnak utat törni, netán ki sem bontakozhatnak, s ez megrekedéshez, pangáshoz vezethet. Gyenes László