Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-02 / 284. szám

1987. 'december 2. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT __ _______ . r r m H l LRfcK, TUDC >SJ n fASOK LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZŐN: Magyar győzelem a tét Megnehezítheti-e Ciprus válogatottja a mieink szép búcsúját? A labdarúgó EB hét selejtező­csoportjából halt válogatott már biztosította helyét a jövő júniusi, az NSZK-ban sorra kerülő döntő­ben. Gyakorlatilag formalitás az 5. csoport három záró találkozója, hiszen 'Hollandia továbbjutása csaknem biztosra vehető. Szerdán az Üllői) úton 17.30 órakor (játék­vezető a román Petrescu) Magyar- ország Ciprust fogadja, és ezzel befejezi az 1986/88-as Európa-baj- nokságot. December 9-én Ciprus Hollan­diába látogat. Megismétlik az ok­tóber 28-án Rotterdamban lebo­nyolított 8—0-ás találkozót (a hollandok győztek), majd 16-án Alexandrúpoliszban Görögország lép pályára a hollandok ellen. A csoport jelenlegi állása: í. Hollandia 6 4 2 h 8— 1 10 2. Görögország 7 4 1 2 12—10 9 3. Lengyelország 8 3 2 3 9—11 8 4. Magyarország 7 3 — 4 12—11 6 5. Ciprus * 6 — 1 5 3—11 1 A papírforma azt ígéri, hogy a hollandok simán verik Ciprust, nyugodtan utazhatnak Hellászba. Ott jelentések szerint jobbára 18 éven aluli játékosokból összeállí­tott görög válogatott várja őket. Magyarország negyedik hivata­los mérkőzésén lép fel Ciprus el­len. Az eddigi 270 percben — va­lamennyi tétmérkőzés volt — mindössze egy gólt kapott a ma­gyar védelem. Az eddigi magyar —ciprusi találkozók eredménylis­tája: 1. 1984. november 17., vb-selejtező, Llmasszol: — 2—1 (0—1); 2. 1989. április 3., vb-selejtező. Nép­stadion : — 2—0 (1—0); 3. 1987. február 8., EB-selejtező, Ni­cosia; — 1—0 (0—0). A két pont esélyese egyértel­műen a magyar csapait. A mai lesz a magyar válogatott 57. EB-mérkőzése (selejtezők, dön­tők együtt!). Az eddigi mérleg: 56 mérkőzés, 26 győzelem, 10 döntet­len, 20 vereség, 108—80-as gólkü­lönbség. Minden idők magyar mérlege: 611 mérkőzés, 323 győzelem. 128 döntetlen, 160 vereség, 1482— 939-es gólkülönbség. Az Üllői úti találkozó 17,30 óra­kor kezdődik, játékvezető a román Petrescu. Ki állítja meg Ivan Lendít? Szerdán kezdődik a 18. Mesterek Tornája Aligha kétséges, hogy a cseh­szlovák Ivan Lendl szívéhez leg­közelebb álló teniszverseny a Mesterek' Tornája, amelynek 18. kiírása .szerdától szólítja a férfi Nabisco Grand Prix-,pontver­seny első nyolc helyezettjét a New York-i Madison Square Garden 'kék Sup reme-bori tású pályájára. Lendl — aki évek óta az amerikai metropolis Green­wich nevű elővárosában él — a nyolcvanas évek elején még olyan játékos hírében állt, aki ugyan számolatlanul nyeri a versenye­ket, csak éppen a legfontosabb viadalokon — Wimbledon, Pá­rizs, Flushing Meadow, Mel­bourne — rendre „megbénul”, nem tudja valóra váltani esé­lyeit. Ebben az időben, 1981-ben és i9ß?iben,,,, győzött Lendl... a Mesterekén, s talán így megszer­zett önbizalomnak köszönheti, hogy ma már három-három ame­rikai és francia nemzetközi baj­noki címmel dicsekedhet. No meg összesen négy „mesteri” el­sőséggel. A Mesterek Tornája (össz- pénzdíj: 500 000 dollár) hagyo­mányosan a teniszév lezárását jelenti. 1987-ben 75 Grand Prix- versenyt rendezték a világon, a győzelmeken 34 játékos oszto­zott. Lend! és a svéd Edberg 7— 7, a csehszlovák Mecir 6, a svéd Wiilander és az ameriikai Mayotte 5—5, a spanyol E. Sanchez 4, az ausztrál Cash, a nyugatnémet Bedker és az argentin Perez-Rol- dan 3—3 tornát nyert. Figyelem­re méltó, hogy a korábhi évek két kiemelkedő egyénisége, az amerikai McEnroe és Connors idén győzelem nélkül maradt. Országok szerinti csoportosítás­ban a svédek a legjobbak, teni­szezőik idén 18 tornán lettek el­sők. A csehszlovákoknak 14, az amerikaiaknak 12 győzelmük volt 1987-ben. X program: r szerda: Edberg—Cash, Connors —Gilbert, Mecir—Wilander. csütörtök: Lendl—Gilbert, Con­nors—Becker, Mecir—Edberg. péntek: Wilander—Gash, Lendl —Connors, Becker—Gilbert, szombat: Edberg—Wilander, Bec­ker—Lendl, Cash—Mecir. vasárnap: elődöntők, hétfő: döntő. CSELGÁNCS Bécsben a Budo Center sport- csarnokban került sor a Duna Kupa nemzetközi cselgáncs­csapatversenyre. A kupavédő KSC csapatának nem sikerült megvédenie elsőségét, pedig a sikethez kevés hiányzott. Eredmények: Banska Bystrica (csehszlovák)—KSC 3:3 (22:20 segédponttal a csehszlovák csa­pat győzött). A KSC-bői Deák, Nagysolymosi, és E. Kovács K. nyert, Tóth L. döntetlenül mér­kőzött. E. Kovács J. ipponos ve­resége miatt vesztett a KSC. KSC—Manner (osztrák) 6:1 Győztek: Tóth L„ Deák, Nagy- solymosi. Gyulai, E. Kovács J., E. Kovács K.. valamennyien Ap­portnál. A csehszlovák együttes is 6:1 arányban verte a Manner csapatát, Így kupagyőztes lett. A végeredmény: 1. Banska Bystri­ca, 2. KSC. 3. Manner. Debreceniben az országos egyé­ni junior cselgáncsbajnokságon a KSC egy arany, egy ezüst és három- bronzérmet nyert. Ered­mények: 71 kg: 1. Zsoldos Zsolt, 2. Palincsár. 3. Balogh L. (mind KSC). A 37 'Induló közt Zsoldos­nak 6 mérkőzést kellett megnyer­nie. amíg eljutott az aranyéremig. 65 kg: 3. Gémes (KSC). 95 kg: 3. Fekecs (KSC). j3 KÉZILABDA Az NB ll-es bajnokság végeredménye FÉRFIAK 1. Dunaföldvár 22 17 2 3 660—521 36 2. Kiskunmajsa 22 12 2 8 560—534 26 3. Tiszaföldvár 22 11 2 9 562—537 24 4. Lajosmlzse 22 10 4 8 568—558 24 5. Ojkígyós 22 11 1 10' 511—498 23 6. Dunakeszi 22 10» 3 9 535—530 22 7. Dutép SC 22 10 2 10 534—534 22 8. B.-gyarmat 22 10 2 10 622—616 22 9. Kondoros 22 11 — 11 600—619 22 10. Kunhegyes 22 6 3 13 547—604 15 11. Testvériség 22 7 — 15 456—558 14 12. Orosháza 22 3 NŐK 3 14 480—516 13 1. Lőrinci F. 22 16 3 3 483—388 35 2. Taurus SC 22 16 1 5 390—301 33 3. Váci Forte 22 11 1 7 432—371 29 4. Mezőberény 22 12 3 7 502—463 27 5. Malév SC 22 12 — 10 444—428 24 6. Salgótarján 22 11 — 10 411—377 23 7. Csepel Autó 22 10 2 10 422—449 22 8. Lajosmlzse 22 10 2 10 453—448 22 9. Jánoshalma 22 10 1 11 491—516 21 10. Szegedi TK 22 6 — 16 425—530 12 11. Magyar Kábel 22 4 1 17 356—422 9 12. Csavar SK 22 3 1 18 330—450 7 Kecskeméten, a Városi sport- csarnokban rendezték meg a kö­zépfokú iskolák megyei kézilab­da döntőit. Végeredmény: Lá­nyok: 1. Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium 6 ponttal, 2. Jánoshalmi Radnóti M. Gimná­zium 2, 3. Kecskeméti Bányai J. Gimnázium 2, 4. Kiskőrösi Pe­tőfi Gimnázium 2 ponttal. Fiúk: 1. Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium 5, .2. Kiskun­halas! II. Rákóczi F. Szakközép- iskola 5. 3. Kiskőrösi Petőfi Gimnázium 2, 4. Kecskeméti Pia­rista Gimnázium 0 ponttal. • Ifi. Kasza György ser- dűlő orszá­gos bajnok­ságot nyert g (tét véöén. • Deák Fe­renc hírne­véhez mél­tóan mind­két mérkő­zését meg­nyerte Becsben. |/|^| Ifj. Kasza György serdülő országos bajnokságot nyert, Mé­száros Péter második lett az or­szágos serdülőbajnokságon. A KSC súlyemelői níinden kor­csoportban az 1—6. helyen vé­geztek. Eredmények: Junior „B” OB. 67,5 kg: 4.Má­tyás G. 230 (100, 130). Ifjúsági OB. 60 kg: 6. Boldi­zsár (210 95, 115). 7. Nagy N. 210/90; 120). Serdülő OB. 64 kg: bajnok ifj. Kasza György (225/100. 125). Üttörő OB. 56 kg: 2. Mészáros Péter (152/65, 87). 40 kg: 4. Vé- koby R. 95 (40:55). A KSC fiatal súlyemelői összesen 19 olimpiai pontot gyűjtöttek. Hátra van még a felnőtt OB, ahol a 75 kg-ban Bálint Csaba, a 82,5 kg-ban Mesz- szi István indul. RÖPLABDA NB II-es férfimérkőzések: Dutép SC—Szegedi LSE 3:1 (14, —7, 5, 8). Szeged. Vezette: Ko­vács, Markovlcs. Dutép SC: Tóth I., Csorna, Taj- ti, Tóth K„ Páosa, Nusser. Cse­re: Homoki, Molnár Z„ Molnár S., Pólyák, Kása. Edző: Maczák György. Kitűnt: Tóth I., Tájti, Tóth K. Honvéd Mezői! SE—Dunaúj­városi Volán 3:1 (—11, Jl, 17,13). Dunaújváros. Vezette: Gulyás. H. Mezőfi SE: Rákóczi, Pálmai, Kasza, Tóth I., Baracsi, Nagy. Csere: Hegedűs, Vranyecz, Tóth Gy. Edző: Galamb 'István. Ki­tűnt: Pálmai, Kasza, Baracsi, Nagy. )ÜÍ!3 TÖMEGSPORT Kalocsa város kispályás labdarúgó­bajnokságának őszi végeredménye 1. Pedagógus 9 8 — ‘ 1 57—21 16 2. Mezőgép I. 9 7 1 1 65—23 15 3. Földhivatal , 9 6 1 2 46—30 13 4. Szolgáltató 9 6 — 3 42—20 12 5. Szakszöv. 9 4 — 5 44—47 a 6. Mezőgép II. 9 3 1 5 41—36 7 7. KTSZ 9 3 1 5 26—32 7 8. Zöldért 9 2 2 5 34—31 6 9. Állami Gazd. *9 2 — 7 31—57 4 10. Áfész 9 1 — 8 21r-ll0 2 RÖVIDEN «/RÖVIDEN « RÖVIDEN Kié lesz a BMW? December 11—13. között Buda­pesten rendezik meg a kick-box full contact (teljes erővel ütnek, rúgnak) Világ Kupát. Az előzetes nevezések alapján 250-en jelent­keztek a sporteseményre. A világ- szövetség (WAKO) a napokban jelöli ki azt a másfél száz sporto­lót, amely kötelek közé léphet. Az már biztos, hogy húsz magyar kap rajtengedélyt a világszövet­ségtől. Nehézsúlyban a kyokushin­kai válogatott Pékó Gábor, az egykori pécsi ökölvívó, Alvics An­tal. valamint Növényi Norbert is indul. Az ellenfelek között lesz a 127 kg-os taekwon-do világbaj­nok. a jugoszláv Milan Baics is. X A közelmúltban tartott or­szágos atlétaértekezleteri két me­gyebeli szakember is elismerés­ben részesült. Kerék Csaba, a Kiskunfélegyházi Honvéd Kun Béla SE edzője és Zag László, a Kiskunhalasi AC-MEDQSZ szak­embere A magyar atlétikáért ala­pított díj bronz fokozatát kapták. . X Beszéljünk nyíltan a labda­rúgásról! Volt-e Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen edző válság? A kecskeméti „csoda” nyomában! Kisistókot és Majort a szegedi csapatba? Egy éjszaka után az or­szágos labdarúgó-konferenciáról. Kell-e Kecskemétnek NB II? Kül­földre tart a békéscsabai Szeke­res? Hogyan fizetik a labdarúgó­kat a Dél-Alföldön? A többi kö- ­zött ezekre a kérdésekre is vá­laszt kapnak a szurkolók vasár­nap reggel 9.20-kor a szegedi kör­zeti rádió adásában. Akik vála­szolnak: Cank János a Békéscsa­ba. Szentmihályi Antal a KSC, Pataki Tamás a Szeged, és Himer István, a Hódmezővásárhely ve­zetőedzője. Természetesen kérdé­seket is tehetnek fel a szakveze­tőknek. Szerdától a Szeged (62) 24-633-as telefonon a 13-as és 67-e& mellékállomásokon, vasár­nap, az adás napján reggel 8 órá­tól a (62) 24-244-es telefonon. Te­hát vasárnap 9.20-tól. Az adás fogható Kecskeméten és környé­kén az URH 66,29 és a 94,9 NHZ- frekvenciákon. X A Súlyemelő Világ Kupa Gá­lán mindig a sportág legnagyobb csillagai vonulnak fel. Szombaton Szöulban olimpiai és világbajno­kok, világcsúcstartók mellett ott lesz a 126 kilós Kovács István is, akinek legjobb eredménye az idei vb-n elért hatodik helyezés. Meg­hívása az egyik napról a másikra történt. A gálán mindig több ólomsúlyú szerepel. A lökésben viágbajnok Nerlinger (NSZK) sé­rülés miatt lemondta részvételét. Helyette kapott „villám-behívót” a.magyar csúcstartó. " MA: RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: BKV Előre—KSC, Budapest, 15 órakor. A MEDOSZ Bács-Kiskun Me­gyei Bizottsága a múlt hét vé­gén ismét megrendezte tanulói alapszérvezeteinek részvételével a hagyományos sport- és szel­lemi Vetélkedőt. A rendezvény házigazdája a Jánoshalmi Me­zőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet volt. Hat középiskola kétszáz­húsz versenyzője tíz sportágban mérte össze erejét,” tudását. Ered­mények: Lövészet, lányok: 1. Kalocsai Dózsa Gy. Mg. Szak- középiskola; fiúk: 1. Vépi Mg. Szakmunkásképző. Sakk: lányok: 1. Kalocsai Dózsa Gy. Mg. Szak- középiskola, egyéniben Kardos Sarolta (Kalocsa), fiúk: 1. Kis­kunhalasi II. Rákóczi F. Mg. Szakközépiskola, egyéniben Kol­ler Csaba (Kiskunhalas). Aszta­litenisz: lányok: 1. Kecskeméti Kocsis P. Mg. Szakmunkásképző, egyéniben Vizi Andrea (Kalocsa), fiúk: 1. Kiskunhalasi II. Rá­kóczi F. Mg. Szakmunkásképző- egyéniben Bacsó Péter (Kiskun­halas). Kézilabda: lányok: 1. Kalocsai Dózsa Gy. Mg. Szak- középiskola, fiúk: Kiskunhalasi II. Rákóczi F. Mg. Szakközépis­kola. Labdarúgás: lányok: 1. Kalocsai Dózsa Gy. Mg. Szak- középiskola; fiúk; 1. Jánoshalmi Mg. Szakközépiskola. | j SAKK Mindkét kecskeméti csapat a kiesés elkerüléséért küzdött a hétvégén az OB—II-es bajnok­ság befejezd fordulójában. Az egyiknek — a Kecskeméti Szé­chenyinek — sikerült a bravúr: idegenben is nagyarányú győ­zelmet értek el, s ezzel bennma­radtak a -bajnokságban. A má­sik együttes — a Kecskeméti TE — viszont elvérzett Nyíregyhá­zán s ezzel a kiesők sorsára ju­tott. Az eredmények: Nyíregyháza —KTE 8,5:5,5, Kecskeméti Szé­chenyi—Vízügy SC 10,5:3,5. Az egyéni teljesítmények (elöl a Széchenyi SE versenyzői): dr. Lovas—Siskov döntetlen. Mé­száros—Bérczy 1:0, Pál—Ritter d, Soós—Török ’ 1:0, Taskovics— Szlabey 1:0, Lestyán—Sehen ké­rik d, Sári—Vas 1:0. Kelemen— Bakcsi 0:1, Kása—'Dudás 1:0, Rajnai—Tichy—Rács d, Krizsány L.—Horkai 1:0, Nagy S.—Csapó 1:0, dr. Szigetvári—Péter d. Pol­gár—Czeglédy 1:0. Az OB—-II-es bajnokság keleti csoportjának végeredménye: 1. MiskolSc 114,5 2. Utasellátó 104 (1). 3. Pénzverő 101,5, ... 10. K. Szé­chenyi SE 86,5, 13. Kecskeméti TE 78 ponttal (14 csapat közül). LABDAROGAS Az OSK országos fordulója: KSC— Bp. Honvéd 0—1. Az ÓIK országos fordulója': KSC—Szeged 0—1. NB-s ifjúsági bajnokság: KSC—Sal­gótarján 2—0 (1—0). NB-s serdülőbaj­nokság: KSC—Salgótarján 1—1 (0—0). MEGYEI II. OSZTÁLY: Északi csoport Eredmények (zárójelben az ifj. ered­mény) : MFSC—Kerekegyháza 0—2 (6 —1). Harkakötöny—Jászszentlászló 2— 4 (3—2), Kunszentmiklós—Csengőd 1— 2 (4—2), Tiszaalpár—Jakabszállás 1—1 (4—2), Lakitelek—Tass 0—1 (1—0). H. Mezőfi SE—Kkhalasi Spartacus 2—0 (0—1). Az Akasztó—Orgovány mérkő­zés eredménye nem érkezett be. A H. Gábor A. SE—Hetényegyháza mérkő­zést tavaszra halasztották. A bajnokság állása (élcsoport) 1. Csengőd 14 10 3 1 39—14 23 2. Kerekegyháza 15 8 4 3 45—24 20 3. Jakabszállás 15 8 4 3 29—18 20 4. H. Mezőfi SE 15 8 2 5 31—21 18 5. MFSC 15 7 4 4 35—26 18 6. H. Gábor A. SE 14 6 5 3 23—21 17 Ifjúságiak (élcsoport) 1. KSC II. 14 13 — 1 42— 9 26 2. Hetényegyh. 14 11 — 3 47—23 22 3. Kunszentm. 14 9 2 3 40—23 20 Az elmaradt Akasztó—Orgovány mérkőzést december 7-én játsszák le. Déli csoport: Fájsz—Katymár 3—0 (3—1), Szakmár—Dusnok 1—2 (2—2). Nemesnádudvar—Gara 3—1 (3—1). Ho­mokmégy—Kelebia 3—2 (2—0), Kun­baja—Vaskút 0—2 (4—1). Tompa—Er­se kcsanád 4—2 (1—2), Császártöltés— Nagybaracska 2—1 (6—0). Kisszállás- Hercegszántó 1—2 (4—2). A bajnokság állása 1. Nemesnádud. 15 9 4 2 29—14 22 2. Fájsz 15 9 3 3 35—18 21 3. Hercegszántó 15 9 2 4 30—18 20 4. Ersekcsanád 15 8 4 3 34—23 20 5. Homokmégy 15 8 5 2 34—24 20 6. Gara 15 8 3 4 39—26 18 7. Vaskút 15 7 4 4 19—15 18 8, Kelebia 15 7 1 7 32—27 15 9. Dusnok 15 7 1 7 26—32 15 10. Katymár 15 5 3 7 20—25 13 11. Nagybaracska 15 6 — 9 32—28 12 12. Szakmár 15 4 3 8 30—31 10 13. Császártöltés 15 2 4 9 20—36 9 14. Tompa 15 3 3 9 22—40 9 15. Kunbaja 15 3 2 10 18—37 8 16. Kisszállás 15 3 2 10 17—43 8 BSK junior 15 4 1 10 15—39 9 Q ASZTALITENISZ NB 111 -as mérkőzés: Nagykő­rös—Kalocsa 10:6. Győztesek: Pászti 2. Halászi 2. Katus 1, Mé­száros 1. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: A családban marad Brazil bűnügyi tévéfilm ' Rubem Foncesca két novellája alapján (ism.) 10.25: Stúdió ”87 A televízió kulturális hetilapja (ism.) 11.25: Képújság 14.35: Hármas csatorna Sci-fi VI11/1. rész: Idegenek 15.40: Hírek 15.45: A Közönségszolgálat tájékoztatója 15.60: Egy szó mint száz Nyelvi fejtörő játék. Egri János műsora 16.30: Képújság 16.35: Reklám ■ 16.45: A Laoszi Népi Demokratikus Köz­társaság nemzeti ünnepén 17.05: Olvassatok mindennapi 17.10: Esti mese 17.20: Magyarország—Ciprus Európa-bajnoki selejtező labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés az Üllői úti pályá­ról. A szünetben: Reklám 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Jacques Cousteau első hetvenöt éve Amerikai dokumentumfilm 21.25: Láncszemek. Riportfilm 21.45: A hét műtárgya. Jörg Lederer: Szárnyasoltár (Szépművészeti Múzeum) 21.50: Gyógyító esték Kincs a vízben 22.45: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 18.00: Képújság. 18.05: Vezetés közben Az Országos Közlekedésbiztonsági Ta­nács műsora- 18.15: Digit-alk Bevezetés a számítógépek alkalmazásá­ba XX/17. rész: Gyógyítás (ism.) 18.45: ITV-stúdium. Szovjet filmtörténet IV/4. rész: Az aranymetszésről (ism.) 19.05: Tévétorna 19.10: Nasa obrazovka A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Pop-periszkóp. Értékes és értékte­len a popzenében 20.00: Budapesti körzeti stúdió 21.00: Híradó 2. 21.20: Betúreklám 21.25: Schwajda György: A szent család. Tévéjáték. A Katona József Színház és az MTV koprodukciója' 22.30: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR; 15.00: Hírek. 15.10: Az orosz beszéd. 15.40: Filmkarcolat Laoszról. 16.00: Rajz­film. 16.10: Választások a BAM-on. 16.45: Világhíradó. 17.00: Az ember és a törvény 1. adás. 17.30: Találkozás M. Nyenasewel, a Szovjet Állami Könyvkiadói Bizottság el- hökével. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakí­tás reflektorfényében. 19.50: Maja Pliszec- kája — Dokumentumfilm. 20.50: Világhír- adó. 21.05: Sakkvilágbajnokság. ,21.20: .Jólelkű emberek" című film. 22.39: Hírek. 22.44: Vendégségben L. Lescsenkónál, az OSZSZSZK kiváló művészénél ÚJVIDÉKI TV: 15.40: Műsorismertetés — magyarul. 15.45: Tv-napló — magyarul. 16.00: Rock and roll-kölykök. 16.25: Burleszkek. 16.40: Az önigazgatás folyamata. 17.10: Tv- napló: 17.25: Labdarúgó olimpiai selejte­ző: Jugoszlávia—Belgium közvetítés ma­gyar nyelvű kommentárral. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magya­rul. 19.55: Reklám. 20.00: Festett fény. 22.30: Tv-napló. 22.45: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.45: Hírek. 16.50: Iskolatévé. 17.10: A kis csillagász,— NDK tévéfilm. 18.30: Orosz nyelv gyerekeknek 12. lecke (ism.). 18.50: Galóca — kisfilm. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárásje­lentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Marcela Laiferova népdalokat énekel. 20.40: Az Önök estje — magazin. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: A fekete bá­rány — lengyel film KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Nóták 9.19: Viíágablak (ism.) 9.49: Mesevonat 10.05: Finn drámák szemléje 11.00: Operettparádé 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: A citrüsfa levelei 14.25: Operaslágerek 15.00: Népzenei Hangos Üjság 15.40: Kórusainknak ajánljuk 16.05: MR 10—14 17.00: Munkások ”87 17.25: Rólunk van szól 17.30: .Lady Carnevál" és barátai 18.02: Nagy László: Versek és versfordítá­sok 18.12: Reklám 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Vonzódások 20.15: Hallgassuk együtt! 21.03: Járdányi Pál népzenei feldolgozá­saiból 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Népzene Laoszból 22.41: A radioaktív sugarak nyomában 22.56: Operaest 23.46: Gáspár Cassado gordonkázik 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: A Moravanka fúvósegyüttes felvé­teleiből 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Népdalkórök énekelnek 12.58: Műsorismertetés. Csak az URH-sávban: 17.30: Ötödik sebesség 18.29: Reklám 18.30: Rock Finnországból Középhullámon: 17.30^-19.05: Közvetítés a Magyaror­szág—Ciprus EB selejtező labdarúgó­mérkőzésről 19.20: Vörös Kálmán népi zenekara játszik 19.55: Albumajánlat 20.50: Vérnyomás-szabályozó hormonok 21.05: Zsák és foltja 22.05: Panta Rhei IV/2. rész 23.20—0.14: Könnyűzene 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6/05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: időszaki kiállítások 8.13: Helikon Fesztivál 1987. IX/4. rész 9.44: Zenekari muzsika 11.05: Pillanatkép 11.10: Kamarazene 12.00: Titusz — Részletek Mozart operájá­ból 13.03: Műsorismertetés _ 13.05: Szonda (ism.) 13.35: Kizárt szegénység — Váci Mihály versei (ism.) 13.45: Soproni Kamarakórus Fesztivál 1987. II/2. rész 14.25: Magnóról magnóra 15.05: Zenetörténeti értéktér 15.44: A Lausanne-i Kamarazenekar hang­versenye 17.10: Kapcsoljuk a stúdiót Kb. 18.15: Operaáriák 18.30: V materinskom jazyku 19.03: Műsorismertetés 19.05—19.35: Iskolarádió: Francia társal­gás kezdőknek (ism.) Gyakorlatok az orosz társalgási sorozathoz. Különkiadás az angol társalgási sorozathoz 19.35: A kórusirodalom mesterműveiből 20.13: Külföldi tudósoké a szó 20.28: Tengeri szél 20.51: Zenekari muzsika 22.29: Mozart: Esz-dúr trió K. 498. 22.50: Mi újság a régi zene világában?

Next

/
Oldalképek
Tartalom