Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-19 / 299. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA F—d : 71 XLII. évf. 299. szám Ara: 2,20 Ft 1987. december 19., szthnbat .. -■ :i, j? KÉZ SKtw*' Teljesítette tervét aKFV kiskunsági üzeme Teljesítette idei termelési tér-. vét a Kőolaj- és Földgázbányá­szati Vállalat kiskunsági üze­me. Péntekig felszínre hozták az 1987-re előirányzott 156 ezer tonna kőolajat, s ezt az eszten­dő hátralévő napjaiban még 2 ezer tonnával toldják meg. Földgázból az év végéig egymil- liárd köbmétert termelnek ki, legalább 30-40 millió köbmé­terrel többet a tervezettnél. Mindezt úgy érték el, hogy a termelési költségek nem lépték túl az előirányzatot. Munkásőr parancsnokok évzáró értekezlete Évzáró parancsnoki értekezletet tar­tottak tegnap Kunfehértón a Munkás­őrség Bács-Kiskun megyei parancsno­kai és helyetteseik, valamint a megyei parancsnokság munkatársai. A tanács­kozáson részt vett Babinyecz Ferenc, az MSZMP megyei bizottságának titkára és Nagy György, a Munkásőrség Orszá­gos. Parancsnokságának osztályvezető­je. Az értekezleten először Vízin Miklós megyei parancsnok értékelte az egysé­gek és a parancsnokok idei tevékenysé­gét. Mint mondotta, megyénk munkás­őrei teljesítették az 1987. évre kitűzött feladatokat. Az egységek felkészültsége naprakész. A munkásőrök elkötelezet­ten teljesítik a párt és az elöljáró pa­rancsnokságok által meghatározotta­kat. Készek a szolgálati, kiképzési ter­vekben foglaltak maradéktalan megva­lósítására és továbbra is kiemelkedően helytállnak a gazdasági építőmunká­ban. Ezt követően Babinyecz Ferenc az MSZMP megyei bizottsága nevében megköszönte a megye munkásőreinek idei munkáját. Kérte a jelen lévő pa­rancsnokokat, tolmácsolják egységeik tagjainak, hogy a pártbizottság tovább­ra is számit a munkásőrök önzetlen, fe­lelősségteljes szolgálatára, majd sikere­ket kívánt jövő évi feladataik végrehaj­tásához. Ezután az értékeléshez az egy­ségparancsnokok fűztek szóbeli kiegé­szítéseket. V égezetül N agy György ismertette az országos parancsnokságnak a testület munkájára—ezen belül is elsősorban a kiképzésre — vonatkozó fejlesztési ter­veit. G. B. ZM pSffEVrtA DÍSZELŐADÁS: BANK BAN \ * Pál Lénárd avatta fel a felújított kecskeméti színházat „A küzdelmet vállaló embernek szüksége van örömökre" tőségű kulturális törekvéseit, a művé­szetek pártolásában kifejtett eredmé­nyes erőfeszítéseit. Ma itt olyan újjávarázsolt színház megnyitóján veszünk részt, amelynek hatása a múltban is túlterjedt Bács- Kiskun megye határain és biztos va­gyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz. A továbbiakban a színház építéséről szólt, majd a felújítás szükségességét indokolta. — Ez az 1896-ban felépített színház mintegy 90 esztendeig szolgálta több­kevesebb sikerrel Tháhát és a tiszteletre méltó közönséget, mígnem sok küzde­lem után, a kívánatosnál kissé később, de végül is a mai napon megvalósult újjászületése, amelynek, azt hiszem, mindannyian szívből örülünk. Szívből örülünk, olyan időben, amelyre a nagy változások nyugtalan- (Folytatás a 2. oldalon) , Tegnap készü­lődtek a színé­szek, dolgoztak a sminkesek, fod­rászok, öltözte- tők, helyén volt a műszak, amikor a Kecskeméti Ka­tona József Szín­ház újjáformáló­dott épületét megtekintette Pál Lénárd, az MSZMP Köz­ponti Bizottságá­nak titkára, Knopp András, az MSZMP KB osz­tályvezető-helyet­tese. A vendege­ket és az őket el­kísérő Romány Pált, az MSZMP KB tagját, dr. Gajdócsi Istvánt, a megyei tanács elnökét, Hodossi Sándort, a megyei pártbizottság tit­kárát Lendvay Ferenc színház- igazgató, Vass Géza, az intéz­mény párttitkára és Gátay Ferenc, a kivitelezésben meghatározó sze­repű Bács-Kiskun Megyei Építési és Szerelőipari Vállalat igazgatója fogad­ta és tájékoztatta a rekonstrukcióról. A szokásosnál korábban gyülekezett a Bánk bán hetedik, felszabadulás utá­ni kecskeméti bemutatójára, a színház­avatásra a közönség is. Voltak, akik az előzetes jó hírek elle­nére kicsit félve léptek az előcsarnokba. Vajon sikerült-e megőrizni a bécsi nép­színház mintájára épült palota sajátos szépségeit ? Hamar megnyugodhattak a megszokotthoz leginkább ragaszko­dók is. Megtartották ígéretüket a terve­zők: csak a legszükségesebb mértékben változtattak a belső és külső látványon. Ha igen, éppen az eredeti, a múlt szá­zad végi állapot visszaállítása érdeké­ben. Az új motívumokat, berendezési tárgyakat, világítási eszközöket a levél­tári dokumentumok tanulmányozásá­val tervezték, készítették. A zsúfolásig telt nézőtéren mindenki meghatódva hallgatta vagy énekelte a színház zenekara álfal előadott Him­nuszt. Az Ábrányi Emil 90 éve írt kö­szöntőjéből hatásos részleteket előadó Nagy Attilát hosszas taps köszöntötte, majd Lendvay Ferenc igazgató üdvö­zölte a vendégeket — köztük Vajda György miniszterhelyettest, a hazai művészeti élet számos kiemelkedő kép­viselőjét, országos, megyei és városi ve­zetőket, a színház régi tagjait —, a kö­zönséget, .majd Pál Lénárdot, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kárát kérte föl avatóbeszédének elmon­dására. — Köszönettel és örömmel fogad­tam a felkérést, hogy a felújított, meg­szépített, korszerűsített Kecskeméti Katona József Színház mai megnyitó ünnepségén üdvözlőbeszédet mondjak. Szívesen vállaltam ezt, a többi között azért, mert személyesen is nagyra érté­kelem Kecskemét város országos jelen­Fontos kérdésekről döntött Kecskemét V áros T anácsa Lakásgazdálkodás — Legyen-e piac- és vásárígazgatóság? — Új osztályvezetők az összevont apparátusban Átadtuk a vándorserlegeket a megye legeredményesebb sportolóinak • Az idei díjazottak (balról): Varró József, Juhász László (aki Kecskeméti László nevében vette át a vándorserleget), Katus György és Zsoldos Zsolt. (Straszer András felvétele) FELKÉSZÜLT A KERESKEDELEM — HITELRE IS LEHET VÁSÁROLNI A tavalyinál jobb árukínálat aranyvasárnapra Holnap aranyvasárnap a kereskedelemben. Az előzőhöz képest nagyobb forgalomra számítanak az áruházakban és a szaküzletek­ben. A raktárak, a boltok állványai és polcai áruval tele várják a vásárlókat. Idei utolsó ülésére, pénteken délután­ra fölhalmozódtak Kecskemét Város Tanácsának tennivalói. Azután,‘hogy jelentést hallgattak meg a legutóbbi in­terpellációk nyomán történt intézkedé­sekről, dr. Adorján Mihály tanácselnök indítványára tárgyaltak a tanács és a végrehajtó bizottság jövő esztendei munkatervéről. Ennek a jóváhagyása után tájékozódtak — Jobbágyné dr. Ju­hász P. Aranka, lakásgazdálkodási osz­tályvezető előteijesztése alapján a la­kásépítés és -fenntartás helyi támogatá­si rendszeréről. A beszámoló szerint ez évben 373 csa­ládnak segítettek a lakáshoz jutásban, részben a vásárláshoz, részben pedig az építkezés költségéhez való 67 millió fo­rintos hozzájárulással. Százhat KISZ- telek vételében is közreműködött a ta­nács, 5 millió 300 ezer forintot fizetett ki. Nyolcvan nyugdíjasnak ugyancsak segítettek új otthont vásárolni. Minősé­gi cserével 201 család lakáshelyzetén ja­vítottak. Mindez azt jelzi, hogy tovább nő a tanács szerepe es felelőssége a la­kásgazdálkodásban. A beszámolóval egyetértettek a tanácstagok. Ezután dr. Dobos László, a megyei ta­nácstagi csoport elnöke a csoport év közbeni munkájáról adott ismertetést, majd az irányító apparátus átszervezé­séről döntöttek. Az egyszerűbb ügyin­tézés érdekében összevonással 13-rol 8- ra csökkentették a szakigazgatási szer­vezetek számát. Pályázattal es széles kö­rű véleménykéréssel — mint erről Hor­váth Antal általános elnökhelyettes be­szélt— Szűcs Tibort a pénzügyi, terv- és munkaügyi, dr. Agud Károlyt az ellátás­felügyeleti, Hegedűs D. Pált pedig a mű­velődési, ifjúsági és sportosztály vezeté­sére javasolták. Az ajánlásokat a ta­nácsülés tudomásul vette, és az új osz­tályvezetők letették a hivatali esküt. Élénk vita fogadta azt az előteijesz- tést, hogy piackezelőség helyett hozza­nak létre Kecskeméten piac- és vásár- igazgatóságot. Szükség van-e egyálta­lán erre?— kérdezte két tanácstag, Bo­kor Pál és Veliczky István. Mivel a helyi piacok és vásárok szerepe növekszik a lakosság áruellátásában, egyre több he­lyen folyik árusítás, indokolt az új szer­vezet megalakítása Jy hangoztatták többen. Ezt támasztja alá az évi 8 millió forint helypénz- és autóparkolási bevé­tel is. A jelenlévő tanácstagok közül — nyolc tartózkodás mellett—legtöbben, huszonötén úgy szavaztak, hogy legyen piac- és vásárígazgatóság. Tóth Ignác népi ülnököt—akit halá­los közúti baleset gondatlan okozása miatt novemberben felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítéltek — a tanács vissza­hívta tisztségéből. Dr. Fáy Ferencné elnökhelyettes megkapta a tanácsülés felhatalmazását arra, hogy Hetényegyháza gázvezeték­építését a városi tanács a tanácstagi alapból 4 millió 850 ezer forinttal támo­gathassa. Az ülés interpellációkkal fejeződött be, K—I Szerkesztőségünk 1971-ben alapított vándorserleget a megye legnépszerűbb sportolójának elismerésére. Az eltelt több mint másfél évtizedben több érté­kelési forma váltotta egymást, míg a mai gyakorlat kialakult. A folyamatos újítás jele az is, hogy ezúttal második alkalommal értékeltünk a Sajtóházon, s először Kecskeméten kívül. Tegnap Kiskunfélegyházán a Lenin Termelő- szövetkezet adott otthont díjátadó ün­nepségünknek. A szövetkezet székházában Ballal József, lapunk főszerkesztő-helyettese adta át a vándorserleget. Kecskeméti Lászlónak, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK kettesfogathajtó világbajnoká­nak, a megye legeredményesebb felnőtt sportolójának, — távollétében edzője, Juhász László vette át a serleget — Zsoldos Zsolt junior Európa-bajnoki ezüstérmes cselgáncsozónak, a KSC és a megye legeredményesebb utánpótlás­korú sportolójának és Varró József­nek, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa or­szágos bajnok díjugrató csapata kapi­tányának, a legeredményesebb megyei együttes képviselőjének. A megyei tanács ifjúsági és sportosz­tálya díjait Fekete László osztályveze­tőtől, a KISZ megyei bizottságának díját pedig Katus Zoltán titkártól vet­ték át a sportolók kiváló teljesítményü­kért. A legjobb megyei sportolók díjazá­sához kapcsolódva ezúttal ötödik alka­lommal került sor a Szakszervezetek Megyei Tanácsa által alapított Kiváló Nevelömunkáért emlékplakett és tiszte- letdij átadására, amelyet Katus György, a kalocsai SE birkózó­szakosztályának edzője vehetett át Varga Jánostól, az SZMT képviselőjé­től. Bács-Kiskun megye 1987. évi leg­eredményesebb sportolóinak díjazása alkalmával vehette át Kecskeméti László nevében Juhász László Miklós Lászlótól, a Magyar Lovas Szövetség főtitkárától azt a serleget, amelyet a Nemzetközi Lovas Szövetség ajánlott fel a világbajnoknak. A bensőséges hangulatú ünnepségen — amelyen részt vettek a sportolók edzői, egyesületi vezetői — dr. Magyar László, a megyei pártbizottság köz- igazgatási és adminisztratív osztályá­nak helyettes vezetője gratulált az elért nagyszerű sikerekhez. (A kiváló sportemberekről lapunk 9. oldalán írunk.) B. I. A jelentősebb értékesítőhelyek közül a kecskeméti Alföld Áruház a tavaly ílyenkorinál bővebb mennyiségű, 90 millió forint értékű termék eladására készül. Divat­cikk-, vas-, méteráru-, felsőruhá­zati és játékosztályán jobb a vá­laszték az egy évvel ezelőttinél. Harminc osztrák sílécet és korcso­lyákat is vásároltak a társas-, ele­mes és plüssjátékok mellé. A kíná­latot ezeken kívül úgynevezett hó­val mosott (fehér-tarka) farmer- nadrágokkal és -szoknyákkal, Ausztriából nők számára hozott ruhaanyagokkal, továbbá osztrák férfialsóval és kesztyűkkel bővítet­ték. Kedvezményes vásárlási alkal­mat is teremtenek a fogyasztóknak ezen a napon, a 9—14 óra közötti nyitvatartási időben. A felsőruhá­zati, a méteráru- és lakástextilosz­tályon — 20 százalék előleggel, hathavi törlesztésre — kétezer fo­rint értéken felül hitelre is lehet vásárolni öltönyt, kabátot, sző­nyeget, függönyt, törülközőt és még számos terméket—tájékozta­tott Domokos Gábor áruházigaz- gató-helyetíes. Lázas izgalommal telt a hét a félegyházi, és a kecskeméti Cent­rum Áruházban is. Az előbbi 28 millió forint értékű termékkel, a másik csaknem háromszor ennyi­vel nyit holnap reggel. A megyeszékhelyi Centrum a ta­valyihoz képest 13^ millió forinttal növelte árukészletét. A vásárlási kedvből már kaptak ízelítőt csü­törtökön — mint dr. Adorján Mi- hályné áruforgalmi vezető elmon­dotta —, a bevétel ekkor már négymillió 200 ezer forint volt. A legnagyobb erőpróba azonban vasárnap lesz. Kvarc falióráktól, indiai réz ajándéktárgyaktól, sok­féle import kozmetikai cikktől, külföldi játékbabáktól az újabb meselemezekig széles a választék. Csupán férfiingből harmincfélét tudnak ajánlani ünnepi és hétköz­napi viseletre. Import csecsemőru­hák — plüss rugdalózók, tipegők, kis pulóverek és nadrágok — is érkeztek. Ezek j félmillió forintos részarányt képviselnek az áruház teljes kínálatában. Az eladók azt; remélik, hogy még ma vagy a köze­li napokban átvehetik értékesítésre azt a háromszáz hótaposó gyer­mekcsizmát is, amelyet Olaszor­szágból várnak. A Szigma Kereskedelmi Vállalat 93 megyei üzletéből vasárnap 51 tart nyitva 8-tól 13 óráig. Ezekben 200 millió forint értékű az az áru­készlet, amelyből a karácsonyi ün­nepekre ajándéknak valót választ­hatnak a vevők. Üveg- és porce­lánárukból — főként kelyhekből, poharakból, import hőálló edé­nyekből, kínai étkezőkészletből és vázákból — jó ellátást ígért Kal­már Pál igazgató. Van bőven kávé­főző, vasaló, hajszárító, csillár, zsebrádió, játék és illatszer is. Kí­nai kisképemyős, román fekete- fehér tévét, és nyugati importból származó kétféle rádiómagnót, va­lamint naptárakat és pénztárcákat szintén lehet majd kapni a Szigma üzleteiben. K —1 Genscher nyilatkozata a bukaresti látogatásról BONN Egynapos bukaresti látogatása után Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter tegnap bejelentette, hogy Bonn és Bukarest képviselői újabb tárgyalá­sokat tartanak a családegyesítés, vagyis az NSZK-ba áttelepülni szándékozó német nemzetiségű román állampolgárok kiutazásának előmozdításáról. A miniszter a Deutschlandfunk és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) rádióállo­mások műsorában nyilatkozva közölte: a Nicolae Ceausescuval, Románia párt- és állami vezetőjével és Ion Totu külügyminiszterrel való megbeszélésein Ígéretet ka­pott arra, hogy a családegyesítés—1 az ezt szabályozó kétoldalú megállapodás 1988. június 30-án történő lejárta után is — folytatódhat. Szorgalmazta ugyanakkor, hogy ez a jövőben az énntettek lényegesen szélesebb körére terjedjen ki. Szavai szerint Bukarestben nem hagyott kétséget az iránt, hogy a román félnek a humanitárius kérdésekben tanúsítandó magatartása a jövőben befolyásolhatja a kétoldalú gazdasági együttműködést. Román részről — mondotta Genscher — egyértelműen elutasították azt a nyu­gatnémet ajánlatot, hogy az NSZK tehergépkocsikon segélyszállítmányokat juttat­hasson el az élelmiszerhiány miatt szükségét szenvedő Jakosságnak. Mindamellett a magánszemélyek élelmiszercsomag-küldesére az utóbbi hetekben bizonyos kön­nyítéseket léptettek életbe Romániában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom