Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-18 / 298. szám

##

* sr

BEFEJEZŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSSZAKA

(Folytatás az 1. oldalról)

Ezeken a gondokon kell segíteni, hogy csökkenteni lehessen az inflációt. Ezzel együtt a kormányzat kötelessége, hogy 1988-ban garantálja az életszínvonal tervezettnek megfelelő alakulását.

A továbbiakban a januárban bevezetendő új ár- és adórendszerről szólva elmondotta: a számítások szerint javul a hazai vállalatok nem rubelelszámolású értékesítésének jövedelmezősége.

Ezután határozathozatal következett. Az elnöklő Sarlós István bejelentette^ hogy a terv- és költségvetési bizottság módosító javaslatokat teijesz- tett elő az 1988. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslathoz. Ezek közül a képviselők többre külön is szavaztak. Eldöntendő volt, hogy a három év alatti gyermekek családi pótléka 1988- ban gyermekenként 500 forinttal emelkedjen-e a tervezett 400 forint helyett, vagy az anyasági segély változzon tízezer forintra az előirányzott hatezer helyett. A képviselők — 11 ellenszavazatta! és 3 tartózkodással — a három éven aluli gyermekek után járó családi pótlék emelését fogadták el. Emiatt módosult a költségvetés egy másik tétele, a szanálási alap előirányzata is: 500 millió forinttal csökkent, s így 1,5 milliárd

forintra változott, a családi pótlék emelésének érdekében.

A képviselők — két tartózkodással I— elfogadták a terv- és költségvetési bizottságnak azt a javaslatát'is, amely a többi között előírja: az Országgyűlést előzetesen tájékoztatni kell arról, ha az állami költségvetés több paragrafusában szereplő kiadások közül a szénbányászat, a vaskohászat, a hústermelés és -értékesítés, a Magyar Államvasutak, a szanálási alap, illetve a foglalkoztatási alap támogatásának bármelyikét a Minisztertanács növelni kívánja.

E szavazással több más, bizottsági módosító indítványt is elfogadtak. így azt is, hogy az.egyéb kiadásokra —, köztük az ev elején bevezetendő új ár- és adórendszerre való áttérés előre nem látható következményeinek áthidalását szolgáló tartalékra — előirányzott költségvetési tartalék 1988 első félévében nem használható fel. A második félévben a felhasználásról döntést kizárólag az Országgyűlés hozhat, figyelembe véve a belföldi megtakarítások alakulását és a nem rubelelszámolású nemzetközi fizetési mérleg tervezett hiányát. Ezután az Országgyűlés 4 ellenszavazattal és 18 tartózkodással — általánosságban és részleteiben, a már megszavazott módosításokkal együtt — elr fogadta az 1988. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot.

A továbbiakban döntöttek az állami pénzügyekről szóló-1979. évi II. törvény módosítására vonatkozó terv- és költségvetési bizottsági javaslatokról. Az indítványok a többi között szorgalmazzák, hogy a pénzügyi ellenőrzés megállapításairól az ellenőrzött szervezet vezetőjét — vezető testületét — tájékoztatni kell.

Ennek alapján az ellenőrzött szervezeteknek meg kell tenniük az ellenőrzés megállapításai szerint szükséges intézkedéseket, indokolt esetben a személyi felelősségre vonást is.

A képviselők a módosító javaslatot két ellenszavazattal elfogadták. Majd az Országgyűlés — általánosságban és részleteiben, a már megszavazott módosításokkal együtt — egyhangúlag elfogadta az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot.

A határozathozatalt követően megkezdődött a jogalkotásról és az 1960 előtt kibocsátott jogszabályok rendezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása.

BORICS GYULA EXPOZÉJA

A jog őrizze meg társadalmi tekintélyét

Bones Gyula igazságügy-minisztériumi államtitkár expozéjában elöljáróban kiemelte: ha merleget készítünk az elmúlt öt évről, megállapíthatjuk, hogy a parlament törvényalkotó tevékenysé-. ge megélénkült, növekedett az országgyűlési bizottságok szerepe a törvények es más jogszabályok előkészítésében, a jogalkotás minden eddiginél jobban igyekezett kielégíteni a politikai, a társadalmi és a gazdasági szükségleteket, a joganyagot tudatosan és folyamatosan korszerűsítették és egyszerűsítették, s a jogszabály-előkészítés demokratikus jegyeit is bővítették.

— A vitathatatlan fejlődés ellenére a jogszabályok száma az indokoltnál nagyobb mértékben, évente 4-5 százalékkal növekszik: 1986-ban már 5529 hatályos jogszabályunk volt. Különösen a rendeletek száma emelkedett.

S bár a törvények száma is növekvő tendenciát mutat, szerepük a jogrendszerben a kívánatosnál kisebb, 1986 végén a számuk csupán 146 volt. Mindezekkel párhuzamosan gyengült a jogszabályok stabilitása, egyes területeken

— főként a gazdaság szabályozásában

— túlságosan gyors a változás. A jogrendszer áttekinthetősége is csökkent. Sokféle elnevezésű, különböző jogi erővel bíró szabályozás van, bizonytalan a jogalkotó szervek köre. összegezve tehát: fokozódott a túlszabályozás, az indokolatlan beavatkozás az életviszonyokba.

A reális megítélés érdekében azt is meg kell mondani;— mutatott rá —, hogy a jogszabályok nagy száma, a jogrendszer bonyolultabbá válása az életviszonyok differenciálódásának, a fejlődésnek szükségszerű velejárója.

A továbbiakban kifejtette: a jog csak akkor szolgálhatja hatékonyan az előttünk álló feladatok megoldását, ha megőrzi társadalmi tekintélyét. Ehhez pedig elengedhetetlen az állami szervek kibocsátotta jogszabályok világos, áttekinthető és egységes rendszerbe foglalása, továbbá a szabályozandó életviszonyokat pontosan feltáró, az érdekek széles körű egyeztetésén alapuló jogszabály-előkészítés, és végül, de nem utolsósorban a következetes végrehajtás. Az előterjesztett törvényjavaslat ezeknek a feladatoknak a megoldását kívánja elősegíteni.

Amennyiben a törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadja — jogszabályt csak az Országgyűlés, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és tagjai, az országos hatáskörű szerv vezetésével megbízott államtitkárok, valamint á tanácsok adhatnak ki. Áz állami irányítás minden más jogi eszköze csak szűkebb személyi körre és külön feltétellel lenne kötelező. Ezzel megszűnne az a különleges helyzet, hogy néhány miniszter és országos , hatáskörű szerv vezetője azokra a szervekre is kötelező ujasítast adhatott ki, amelyeket nem irányított közvetlenül, illetőleg az, hogy például a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdésekét valamennyi miniszter utasításban szabályozhatta. Az úgynevezett utasításos jogalkotás tehát1 megszűnne, és ennek következtében néhány országos hatáskörű szerv jogalkotási hatásköre is.

— Az állami irányítás másik típusa., az úgynevezett jogi iránymutatás. Ez nem kötelező jellegű rendelkezés, hanem olyan jogi forma, amellyel az állami, társadalmi szervek, gazdálkodó és más szervezetek az állampolgárok tevékenységét ajánló jelleggel kívánják befolyásolni. Áz irányítás korszerűsödése folytán ugyanis egyre gyakrabban merül fel olyan kívánság, hogy a központi állami szervek ne konkrét magatartási szabályokat írjanak elő, hanem átfogó, elvi jellegű célokat, programokat tegyenek közzé H mondotta a törvényjavaslat előadója.

Az Elnöki Tanács helyettesítő jogköre

Az expozé további részében a törvények szerepével foglalkozott az államtitkár. Utalt arra, hogy a törvényhozás szerepének, jelentőségének fokozásárá eddig is törekedtek, de a tapasztalatok szerint ez nem volt elég hatásos. Ezért indokolt, hogy a törvényjavaslat általánosan, de részleteiben is határozza meg, melyek azok az életviszonyok, amelyeket csakis törvényben lehet szabályozni. Ezeket — az úgynevezett törvényhozási tárgyakat — az Alkotmányra és az eddigi gyakorlatra is figyelemmel célszerű meghatározni.

A törvényhozási tárgyak meghatározása során vizsgálni kellett az Elnöki Tanács jogalkotó tevékenységét is — emlékeztetett az előadó. Az elmúlt évtizedek során ugyanis az a sajátos helyzet alakult ki, hogy az Alkotmány 30. paragrafusának (5) bekezdésében foglalt helyettesítő jogkörében az Elnöki Tanács igen gyakran helyettesitette az Országgyűlést a törvényalkotói funkciójában, különösen így volt ez, ha törvény módosítása vált szükségessé. Ezt a gyakorlatot senki sem helyeselte.

Á törvény meghatározó szerepének erősítése érdekében, a törvényjavaslat pontosan meghatározza, melyek a csak törvényben szabályozható társadalmi viszonyok — mutatott rá az államtitkár. Emellett azonban az is döntő fontosságú, hogyan alakuljon az Elnöki Tanács jogköre a törvényhozási .tárgyakkal kapcsolatban. Ebben a kérdésben többféle nézet alakult ki. Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága úgy ítélte meg, a parlament jogalkotási jogkörének igazi garanciát az ad, ha a jogalkotásról szoló törvény kimondja: az Elnöki Tanács a törvényhozási tárgykörökben nem alkothat törvényerejű rendeletet, ez azt is jelenti, hogy az Országgyűlésnek e tárgyakban alkotott törvényéit nem módosíthatja és nem helyezheti hatályon kívül. Ez a megoldás azonban korlátozza az Elnöki Tanácsnak az Alkotmányban ' megállapított, helyettesítő jogkörét, így szükségessé válik az Alkotmány módosítása is.

A törvényjaVaslat előadója javasolta, hogy az Álkotmányt módosító törvényjavaslat szövegét így fogalmazzák meg: „Ha az Országgyűlés nem ülésezik, az Országgyűlés jogkörét az Elnöki Tanács gyakorolja; az Alkotmányi azonban nem változtathatja meg, és nem alkothat jogszabályt olyan tárgykörben, amely az Országgyűlés hatáskörébe tartozik”.

Hangsúlyozta, hogy a törvények szerepének érzékelhető változásához — az említett jogi garanciák mellett — arra is szükség van, hogy az Országgyűlés működése korszerűsödjék, az ülésszakok időtartama a feladatokhoz igazodjék és kialakuljanak az érdemi, hatékony tárgyalás módszerei és feltételei. Felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a törvényjavaslat szerint az Elnöki Tanács saját hatáskörében is bocsát ki törvényerejű rendeletet, főként az Alkotmányban megállapított feladatok ellátása során, így például a nemzetközi szerződések körében.

Az állampolgárok is vegyenek részt a jogszabályalkotásban

Kívánatos, hogy az Országgyűlés állapítsa meg az életviszonyokat alapvetően, hosszabb távra meghatározó szabályokat, a Minisztertanács pedig továbbra is központi helyet töltsön be a jogalkotásban, egyrészt mint a törvényjavaslatok előkészítője, másrészt mint önálló jogalkotó. A Minisztertanácsnak ugyanit alkotmányos kötelessége, hogy a törvények, törvényerejű rendeletek végrehajtásáról jogszabályok kiadásával is gondoskodjék. Á Minisztertanács továbbá — kormányzati irányító tevékenységének megvalósítása érdekében — elsődlegesen szabályozza a gazdasági, társadalmi élet fontos kérdéseit.

A demokratizmus követelményéről szólva kifejtette: a törvényjavaslat a II. fejezetében előírja, hogy az állampolgárok — közvetlenül vagy képviselőik útján — vegyenek részt a jogszabályok előkészítésében, illetőleg megalkotásában. Kimondja továbbá azt is, hogy a társadalmi szervezeteket és az érdek- képviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok, tervezetének előkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik. A törvényjavaslat most a jogszabály-előkészítés részeként külön szabályozza a társadalmi vitákkal kapcsolatos alapvető rendelkezéseket. Lényeges szabály, hogy a vitát az érdekelt társadalmi, érdekképviseleti szervek is kezdeményezhetik, és azt olyan időpontban kell lefolytatni, hogy az észrevételeket, javaslatokat a jogszabály előkészítésénél hasznosítani lehessen.

Az előadó beszámolt arról is, hogy eltérő vélemények alakultak ki a Minisztertanács és a miniszterek jogalkotó jogkörének korlátozásával kapcsolatban is. A szakmai vitákon felmerült érvek alapos mérlegelése után a törvényjavaslatba az a megoldás került, hogy minisztertanácsi rendelet az életviszonyokat törvényi felhatalmazás nélkül is szabályozhatja,Természetesen csak akkor, ha azok nem tartoznak a törvényhozási tárgyak körébe. A miniszter rendeletet, az államtitkár rendelkezést csak a feladatkörében és a törvényben, törvény- erejű rendeletben vagy minisztertanácsi rendeletben kapott felhatalmazás alapján bocsáthat ki.

A jogalkotásról szóló törvényjavaslattal egyidejűleg terjesztette elő az igazságügy-minisztériumi államtitkár az 1960 előtt kibocsátott jogszabályok rendezéséről szóló törvényjavaslatot is. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a sokat emlegetett jogi túlszabályozáson kívül jogrendszerünk hatékony működését gátolja az is, hogy hazánkban teljes körű, az egész jogrendszert átfogó jog- szabályrendezes még nem volt, ezért az alkalmazható jog gyakran nehezen ismerhető meg, egyebek között a formailag még élő, de már végrehajtott vagy elavult rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok miatt.

A túlszabályozás csökkentése, a jogrendszer áttekinthetőségének elősegítése érdekében a Minisztertanács 1986- ban úgy határozott, hogy az igazságügyminiszter —- a miniszterekkel és az országos hatáskörű szervek vezetőivel együttműködve — végezze el az 1960 előtt kibocsátott valamennyi jogszá- bály felülvizsgálatát. Ez a munka csaknem két évig tartott, és a felszabadulás előtt kiadott jogszabályokra is kiterjedt. A felülvizsgálat eredményeként készült el a törvényjavaslat, amely hatályon kívül helyezi az idejétmúlt, végrehajtott törvényeket és törvényerejű rendeleteket — mondotta végezetül az államtitkár. •

Dr. Nagy József (Baranya m., 6. vk.) a Baranya megyei pártbizottság, nyugalmazott első titkára, a törvényjavaslat bizottsági előadója a törvényjavaslat újszerű megoldásai közül emelt ki néhányat. Rámutatott: a törvényjavaslat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy amikor az Országgyűlés nem ülésezik, az Elnöki Tanacs törvényerejű rendelettel — az Alkotmány kivételével — törvényt módosítson. Az alapvető jogpolitikai törekvésekről és a törvény- javaslat szelleméből azonban az is következik, hogy az Elnöki Tanács törvényalkotóban —.és egyéb vonatkozásban is—lehetőleg ne helyettesítse az Országgyűlést.

A törvényjavaslat jó megoldásaként említette dr. Nagy József, hogy az Alkotmánnyal egybehangzóan pontosan felsorolja a jogszabályok típusait, megállapítja rangsorukat. Rögzítették azf is, hogy az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogi normákkal. Lényeges változást jelent a jogalkotásban az is, hogy a törvényjavaslat egyértelműen elhatárolja a mindenkire kötelező magatartási szabályokat megállapító jogszabályokat az állami irányítás egyéb eszközeitől.

Szólt arról is, hogy a törvényjavaslat önálló fejezetben szabályozza a jogalkotási program kidolgozásának rendjét, ezzel elejét kívánja venni a jogszabály-előkészítés és a jogalkotás esetlegességeinek. Lehetővé teszi a társadalmi szervezetek, a tudományos kutatók, a jogalkalmazó szervek és az állampolgárok szervezett közrémüködését a jogszabályok előkészítésében.

A továbbiakban beszélt azokról az állásfoglalásokról, amelyeket a sokoldalú vita során alakítottak ki. Javasolta például a bizottság, hogy a képviselők és a tanácstagok jogállását, azaz jogaikat és kötelességeiket is törvény szabályozza. A képviselők jobb felkészülését kívánja elősegíteni az az indítvány, hogy a törvényjavaslatokat az ülésszak előtt legalább 30 nappal kell beterjeszteni.

Dr. Nagy József végül a bizottság nevében kérte az Országgyűlést, hogy „A jogalkotásról” szóló törvényjavaslatot — az írásban megküldött kiegészítő, módosító indítványokkal együtt — vitassa meg és emelje a törvény rangjára.

Dr. Horváth Jenő (Budapest, 1. vk.), a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke

emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa óta valamennyi pártkongresszuson az írásos dokumentum'része az a megfogalmazás, hogy „az Országgyűlés Alkotmányban rögzitett szerepet tovább kell erősíteni”. Most, amikor itt, erről a kérdésről törvényt alkotunk, egyúttal ez a politikai akarat nyer törvényi megfogalmazást, ha az Országgyűlés elfogadja a tervezetet. ,

Dr. Tallósy Frigyes (Budapest, 24. vk.), a Ferrokémia Ipari Szövetkezet jogtanácsosa vitába szállt dr. Borics Gyulának, a törvényjavaslatok előterjesztőjének egyik gondolatával. Véleménye szerint ugyanis a jogszabályok gyakori változása mögött nem minden esetben a társadalmi folyamatok változása húzódik meg. Gyakran a kapkodás, a kellő átgondoltság hiánya vezet a módosításhoz.

Török Sándor (Szolnok m., 13. vk.), a Jászapáti Nagyközségi Közös Tanács elnöke a törvenytervezet szükségességével, szellemével, céljával egyetértve örömmel nyugtázta a jogalkotás demokratizmusának szélesedését, azt, hogy a tervezet szerint a lakosság széles köret érintő törvényjavaslat előkészítése során társadalmi vitát kell szervezni.

Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.), a Magyar Televízió szegedi stúdiójának szerkesztő-riportere a többi között az Elnöki Tanács jogkörének, jogalkotó tevékenységének korlátozásáról beszélt. Időszerű lenne felülvizsgálni e testületnek az Országgyűlést korlátlanul helyettesítő jogköret — mondotta. — Jelenleg ugyanis az Elnöki Tanács a törvényerejű rendelettel bármit szabályozhat, az Országgyűlés utólagos egyszerű tudomásulvételével, ami persze nem érvényességi kellék a hatályba lépéshez. Tarthatatlannak ítélte, hogy ez a fontos funkció, a törvényhozás eny- nyire védtelen a magyar Alkotmányban. Javasolta tehat, hogy az Ország- gyűlés kapja vissza, vegye vissza törvényalkotó jogát.

KOROM MIHÁLY FELSZÓLALÁSA

— A maga nemében, legalábbis nálunk eddig—kezdte Korom Mihály, az Alkotmányjogi Tánács elnöke, Bács- Kiskun megyei képviselő—egyedülálló a vállalkozás, nevezetesen az, hogy törvényt hozunk a jogalkotásról. Hogy a javaslat most került napirendre, a törvények meghatározó szerepének társadalmilag indokolt erősítése mellett kifejezi a legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti testületünk fontos szergpé- nek és jelentőségének tényét is államéletünkben, egész társadalmunkban.

Felszólalásomban nem tudok ezúttal elmenni — mint egykori igazságügyminiszter sem — amellett, hogy ne említsek meg két körülményt a jogi szabályozás témaköréből.

1. Egy régi illúzióról. A magyar munkásmozgalom felszabadulás előtti harcosaitól hallottam: annak idején az volt a véleményük, hogy ha majd a régi társadalom romjain elkezdődik az új építése, elég lesz néhány alapvető jogszabály megalkotása, a többit pedig elrendezik a felszabadult embereket irányító erkölcsi normák. Hogy ez a vélekedés valóban illúzió volt,jól példázza a gyakorlati élet. De az a tény is, hogy most majd több mint 13 ezer, főleg alacsonyabb szintű jogszabály hatályon kívül helyezésére kerül sor. .

2. Az igazságügyi kormányzat korábban is, jelenleg is, eredményében nem sok sikerrel járó erőfeszítéseket tett a bürokrácia ellen, a jogrendszer áttekinthetőségéért, a túlszabályozás elburjánzásával szemben. Véleményem szerint a kormánynak most már az eddiginél hatékonyabb intézkedést és feltételeket kell teremtenie ebben a kérdésben.

A továbbiakban néhány olyan kérdést említek, amelyek szerintem is a jogszabályalkotás neuralgikus pontjainak számítanak.

1. Hogyan kell a gyakorlatban értelmezni és kivitelezni az Alkotmány azon előírását, hogy az Országgyűlés biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, határozza meg a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit, hogy az állampolgárok széles körére vonatkozó jogokat s kötelezettségeket törvényben kell szabályozni?

2. Ezzel összefüggésben milyen gyakorlat alakult ki az Elnöki Tanács Országgyűlést hélyettesítő jogkörében valójogalkotási eljárásra? Különös tekintettel arra is, hogy törvényerejű rendelettel ma—alkotmányosan—széles lehetőség van az Országgyűlés által alkotott törvények módosítására.

3. A jogalkotás hogyan tud lépést tartani a társadalom által támasztott igényekkel és követelményekkel?

Az első kérdésre — véleményem szerint is korszerű megoldást tartalmaznak a törvényjavaslat azon paragrafusai, amelyek meghatározzák és konkretizálják a törvényhozásra, azaz egyedül az Országgyűlés jogi szabályozásába tartozó kérdések körét. Az említett paragrafusok több mint ötven témakört foglalnak magukban. A javasolt rendelkezés törvényerőre való emelése azt is jelenti, hogy lényegesen visszaszorul az Elnöki Tanács eddigi jogköre ezen a területen, hiszen az Országgyűlés a magának fenntartott jogalkotási tárgyak tekintetében nem ad felhatalmazást az Elnöki Tanácsnak sem módosításra, sem megváltoztatásra. Ezért szükséges az Alkotmányunk megfelelő módosítása is. '

Ez a törvényjavaslat is itt van előttünk. Elhangzott már, hogy az előkészítés során a vélemények megoszlottak. Vita volt arról, hogy most módosítsa-e az Országgyűlés az alaptörvényünket, hogy valóban sürgős-e egy ilyen döntés? Én most azért is szólok erről a vitáról, mert egyike voltam azoknak, akik az alaptörvény mostani módosítását el akarták kerülni. Pusztán olyan elvi megfontolásból, hogy Alkotmányunk gyakori módosítása nem lehet követendő módszer.

Véleményem szerint is szükséges a hatályos Alkotmány átfogó és nem csak egyes részeinek áttekintése, korszerűsítése. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy 1988-ban kerüljön napirendre alaptörvényünk rendelkezései továbbfejlesztésének, esetleg egy új alkotmány megalkotásának kérdése is.

Ezek után most mégis azt javaslom magam is, hogy az Országgyűlés fogadja el a kormány és a jogi bizottság alkotmánymódosító indítványát. Teszem ezt azon meggyőződésem hangoztatásával, hogy—bar az Alkotmány sem kőbe vésett dokumentum — legyen főszabály mindannyiunk számára az alaptörvényünk stabilitásának tiszteleie, addig is, amíg a már említett átfogó korszerűsítésre sor kerül.

Ami pedig a következő időszakot illeti, úgy vélem, hogy az Országgyűlés ügyrendjének napirenden lévő áttekintése kapcsán meg kellene oldanunk a törvények parlamenti módosításának a maihoz képest egyszerűsített eljárását. Távol áll tőlem természetesen, hogy e nagyon fontos és felelős munka szabályainak fellazítására buzdítsak. A jogalkotásról előterjesztett törvényjavaslat elfogadása több munkát jelent majd mindannyiunknak. Ezt vállalnunk kell még akkor is, ha ellentétben egyes nézetekkel, én nem hiszem, hogy nálunk | főhivatású képviselői rendszeré lenne a jövő. De a gyakorlatból azt is tudom: a jelenlegi eljárási szabályok is hozzájárultak, hogy a kormányzat inkább tett javaslatot törvényerejű rendelet megalkotására, minthogy az ügyet a parlament elé vitte volna.

Én mindig vallottam, ma is hangsúlyozom, hogy nem szabadajog szerepét lebecsülni, de túlbecsülni sem a társadalmi viszonyok szabályozásában. Külö- . nősen nem szabad egyesegy edi ésetekből általános érvényűnek gondolt jogszabályt alkotni. Még azt is hozzáteszem: a jogszabályok kiadásával nem szabad tűzoltó munkát végezni, a napi igényekből kiindulni, mert különben el vész a törvények, vagy akár az alacsonyabb szintű jogszabályok hitele, inflálódás következik be, és veszélybe kerül a jog kívánatos stabilitása és végrehajtása egyaránt.

Nem követhető igazán az olyan jogi szabályozás, amely holnap mást mond, mint tegnap mondott, anélkül, hogy a szabályozott társadalmi viszonyok ténylegesen megváltoztak volna. A társadalmi, gazdasági folyamatokba, történő felesleges, vagy korai jogi beavatkozás inkább zavart okozhat, függetlenül a jogalkotói szándéktól. Természetesen jól tudom, hogy legalább ilyen hiba lenne, ha a valóban szükséges jogi szabályozás elmaradna.

A törvényjavaslat valóban demokratikus módon, a különféle nézetek ütköztetésével, többfordulós előkészítő tárgyalások alapján nyerte el mostani formáját, tartalmát. Személyes meggyőződésem, hogy ez a törvény mind

szellemével, mind előírásaival jól szolgálja majd céljainkat.

Á napirendi ponthoz több felszólaló nem lévén, ismét dr. Borics Gyula kapott szót, és válaszolt a képviselők felvetéseire.

Borics Gyula válasza után határozathozatal következett. Az Országgyűlés" először az Alkotmány módosításáról szavazott, és egyhangú. döntéssel beiktatta az alaptörvénybe azt a bekezdést, amely szerint az Országgyűlés ülései között a parlament jogkörét az Elnöki Tanács gyakorolja, az Alkotmányt azonban nem változtathatja meg, és nem alkothat jogszabályt olyan tárgykörben, amelynek szabályozása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.

A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság írásos jelentésében előterjesztett, a jogalkotásról szóló törvényjavaslathoz megfogalmazott módosító javaslatot az Országgyűlés ugyancsak egyhangú szavazással elfogadta.

Ezután a jogalkotásról szóló, törvényjavaslatot általánosságban és a már „megszavazott módosításokkal részletéiben'—"egy tartózkodás mellett — elfogadta az Országgyűlés.

A parlament ezt követően, az 1960 előtt kibocsátott jogszabályok rendezéséről szóló törvényjavaslatról szavazott, és azt egyhangúlag elfogadta.

A napirend szerint ezután az Állami Egyházügyi Hivatal elnökértek beszámolója következett az állam egyházpolitikájáról, a hivatal munkájáról.

' MIKLÓS IMRE BESZÁMOLÓJA

Rendezett az állam és az egyház kapcsolata

Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke mindenekelőtt kiemelte: a mai magyar, társadalmi valóság egyik fontos jellemzője, hogy immár hosszú idő óta'megnyugtatóan rendezett az állam, valamint az egyházak és vallásfelekezetek kapcsolata. A párbeszéd, az alkotó együttműködés olyan időszakát éljük, amikor a figyelem a nép javára végzett közös munkára és összefogásra irányul.

— A jelenlegi kedvező helyzet több < évtizedes küzdelmekkel, útkereséssel ' teli fejlődés eredménye, amely a szembenállástól a szocializmus építésében vállalt felelősségig, a haza javára végzett közös munkáig vezetett — mondta az államtitkár. — Vázolta az új alapokra helyezett szövetségi politikát, amelyet a Magyar Szocialista Munkáspárt alakított ki abból a felismerésből kiindulva, hogy a szocialista társadalom eredményes építésének feltétele a különböző világnézetű emberek összefogása és politikai szövetsége, Mint mondotta: e politika az állampolgárok számára az egyenjogúság teljes elismerését és mindenfajta megkülönböztetés megszüntetését jelentette. Lehetővé . vált, hogy a vallásos emberek lelkiismereti konfliktusok nélkül, egyenrangú állampolgárként vegyenek részt a szocializmus építésében.

A kormány ezekre, a társadalom valóságos viszonyait számbavevő, a szocialista humanizmus eszméinek megfelelő elvekre építette egyházpolitikáját.

Tapasztalataim szerint a kedvezőbb helyzet kialakulásához'az egyházakon belül lezajlott mélyreható változások is hozzájárultak. Széles körű teológiai munkával újraértékelték a társadalomhoz való viszonyukat, korszerűsítették az egyházak belső életét szabályozó törvényeiket. Elfogadták, hogy a lelki- ismereti szabadság és a vallas szabad gyakorlása, valamint az állampolgári jogok és kötelességek nem állíthatók szembe egymással. '

Ezután emlékeztetett arra, hogy az egyházpolitikai viszonyaink további. javulását tette lehetővé a Magyar Nép- köztársaság és a Vatikán között 1964- ben kötött részleges megállapodás,

amelynek nyomán a Magyarországi Katolikus Egyház és a Szentszék, valamint kormányunk és a Vatikán közötti kapcsolatok fejlődésnek indultak.

Az egyházak képviselői számára is nyitottak a társadalmi és politikai közéletünk fórumai. Választott tisztségeket viselnek az Országgyűlésben, az Elnöki Tanácsban, a helyi és megyei tanácsokban, a Hazafias Népfront országos és helyi szérvezeteiben, a békemozgalomban. Az állami és társadalmi testületek munkájában — választóik bizalmából — a felekezetek papságának mintegy egyötöde vesz részt. Rendszeresek a társadalmi szervezetek és az egyházak vezetőinek konzultációi.

A, békéért és a biztonságért folyó küzdelem kezdettől fogva a politikai együttműködés egyik legfontosabb területe. Az Országos Béketanács keretében működő Katolikus Papi Békebizottság, továbbá az Opus Pacis — a Püspöki Kar békeműve—illetve a protestáns és kisegyházakat, az izraelita felekezetet képviselő Egyházközi Békebizottság tevékeny részt vállalnak a hazai és a nemzetközi békemozgalom céljainak megvalósításában.

Miklós Imre beszámolt az egyházak szociális tevékenységéről, amely jól kapcsolódik a kormány és a társadalmi mozgalmak szociális gondoskodási rendszeréhez. Elmondta: az egyházak (Folytatás a 3. oldalon)