Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-10 / 265. szám

BELÉPÉS CSAK FOGKEFÉVEL PETŐFI NÉPE — EMLÉKÜLÉS. Tudományos emlékülést tartottak hétfőn ma­gyar és szovjet katonai történé­szek részvételével a Hadtörténe­ti Intézet és Múzeum, valamint a Zrínyi Miklós Katonai Akadé­mia rendezésében. A nagy októ­beri szocialista forradalom új szakasz kezdete a hadtörténelem­ben címmel rendezték a konfe­renciát. November: fogászati és egészségügyi hónap HÍREK • HÍREK Fogorvoshoz menni — már közhely — nem tartozik éppen kedvenc elfoglaltságaink közé. Pedig novemberben — vélik a szervezők — legalább a fogásza­ti hónapban illene évente egy­szer mindenkinek kinyitni a szá­ját a hozzáértő szemek előtt. Az akció sikere azonban rajtuk is múlik. Idén jó példával járt elöl Kiskőrös fogászati rendelőinté­zete, a helyi Vöröskereszt és a megyei Köjál egészségnevelési osztálya, amikor színes progra­mokkal valamennyi korosztály megnyerésére törekedett. Taná­rok és fogorvosok tartanak egész hónapban előadást az általános Egy grúz asszony Kiskőrösön (Tudósítónktól) A helyi teme­tőben, ahol a város. felszabadítá­sáért elesett szovjet katonák sír­ja is van, az utóbbi években egy különös sírkövet láthatnak az arra járók. Egy grúz nemzetiségű asszony emeltette — Izolda Bo- csorisvili —, aki megtalálta az itt elesett férje sírját. Akik isme­rik, egyszerűen csak Izolda né­ninek szólítják. A város vendé­geként már több alkalommal járt Kiskőrösön, és hosszabb-rövidebb ideig időzött itt. Iskolánk, a Petőfi Sándor Gim­názium idén is meghívta, hogy vegyen részt a nagy októberi szo­cialista forradalom 70. évfordu­lója tiszteletére rendezett ün­nepségsorozatunkon. Meghívá­sunkat — idős korá ellenére — elfogadta, szívesen jött régi is­merősei és barátai közé. November 7-én a város vezetői­vel találkozott, majd a városi ün­nepségen vett részt. Ezt követően ő is helyezett el koszorút a szov­jet hősi emlékműnél... Tegnap délelőtt iskolánk vendé­ge volt. Diákokkal találkozott, beszélgetett, ismerkedett az itteni fiatalok életével, terveikkel. El­mesélte, hogyan talált rá férje sírjára a kiskőrösi temetőben, 33 évig tartó, töretlen hittel végzett kutatásának ' az eredményeként. A keresést régi levelek alapján kezdte el, ezek nyomán jutott Magyarországra — Lengyelor­szág és Németország után. Na­gyon jólesett Izolda néninek, hogy férje sírját mindig gondo- zottan találja, és az, hagy az it­teni hagyományoknak megfele­lően a kiskőrösiek november 1- jén a hála gyertyáit égetik a szov­jet hősök sírjain is. Emiatt érzi — mint • elmondta — második otthonának városun­kat, ahová mindig szívesen érke­zik. A beszélgetés végén meghív­ta iskolánk diákjait és pedagó­gusait Grúziába — Tbiliszibe — ahol nagy-nagy szeretettel és örömmel várja őket. Torgyik Adrien gimnáziumi tanuló — NYUGDÍJASOK NAPJA. A Kalocsai Sütő- és Édesipari Válla­lat miinltegy ezemégyszáz dolgozója közül több mint kétszáz a nyug­díjas. Okét fogadják november 13-tán, pénteken 15 órakor a vállalat irodaházi ebédlőjében. Ezt megelőzően már a József Attila — azaz a „nopis” — szocialista brigád egy map társadalmi munkát végzett és keresetüket felajánlották a kisnyugdíjasok segélyezésére. A találko­zón iszó lesz tá vállalat életéről, gondjairól, terveiről is. Akilk pedig aiz idén mentiek vagy mennek nyugdíjba, ajándékkosarat is kapnak. (Zsigmond Enikő tudósítónktól.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Életveszélyes ugrás — gyermekbaleset — halálos gázolás A Csikéria és Mélykút közötti földúton november 5-én este Lengyel István 40 éves mélykúti lakos (Kandó Kálmán u. 75.) nyergesvontatójának, vezetőfülké­jéből kiugrott Berge? István _ 18 éves mélykúti lakos (SzVhényi ,u. 82.). A fiatalember elesett és életveszélyesen megsérült. A vizsgálat szerint Berger kérte Lengyelt, hogy álljon meg, mert- inni szeretne, de az továbbhaj- tott. Ezért ugrott le a mozgó jár­műről. Ugyanakkor az orvosi vizsgálat azt is megállapította, hogy Berger István ittas volt. Ennek ellenére Lengyel vezetői engedélyét a helyszínen elvették, mert a gépjármű vezetője felelős utasáért. Jászszentlászló - külterületén november 6-án este Nagy Jenő Gyula 26 éves helybeli lakos (Lan­tos tanya 17.) személygépkocsi­jával elsőbbségadás nélkül ka­nyarodott fel a védett útvonalra és összeütközött egy személygép­kocsival, amelyet Horváth József 25 évés tázlári lakos vezetett. (III. kér. 63.). Nagy Jenő Gyula és egyik utasa könnyen, másik utasa, Csömör Irén 19 éves jász- szentlászlói lakos (Rákóczi u. 58.) pedig súlyosan megsérült. A vétlen gépjármű vezetője, Hor­váth József és egyik utasa, Pa- tyi Erika 21 éves kiskunmajsai lakos (Zrínyi u. 40.) ugyancsak súlyos, további három utasa könnyű sérülést szenvedett. Izsákon, ugyancsak november 6-án este, Sponga Imre 27 éves helyi lakos (Bocskai u. 55.) itta­iökolásoknak. Csak néhány cím az ötletesebbek közül: „Belépés ■ csak fogkefével”. „Sárgarépa ka- raláb, sokat rágod legalább”, „Nevess rám, megmondom ki vagy”. A szájhigiénia szerepe nagy a lányok és fiúk kapcsola­tában — erről a diákotthoniban, az időskorúak szájápolásáról az idősek klubjában esett szó. A kismamák gyermekeik helyes táplálkozásáról, a nőklubban a kicsik fogápolásáról beszélget­nék. Lesz fogszépségverseny és fogápolási cikkek vására. Így re­mélhetően decemberben több kis­kőrösi elmondhatja majd magá­ról, hogy: minden fogaim jó. Vaskúton az egészségügyi hó­nap keretében a serdülés bioló­giai változásairól, a szenvedély- ibetegségekyől, a kömyezetszeny- nvezódés hatásairól, az egészsé­ges életmódról, a lakáskultúra szerepéről és a családtervezésről hallgathatnak előadásokat az is­kolások. A felnőtték különböző helyszíneken az AIDS-ről, a. be­tegségmegelőzésről, a növényvé­dő szerek káros hatásairól, az állatok emberre átvihető beteg­ségeiről, a gyermek fogadásáról beszélgetnek, de lesz bölosődei nyílt naip és az ovisoknak elő­adás a helyes fogápolásról is. O. H. M. AZ ÉVSZÁZAD MŰVÉSZETE KELETEN n vetelkedc „A szovjet filmgyártásban rit­ka a fantasztikus film. Ez az első szovjet játékfilm, amely megis­merteti a nézőt egy nukleáris ka­tasztrófa lehetséges következmé­nyeivel.” „A film rázúdítja a nézőre a pokoli látványt, ahol az örökre elakadt gépek és a szétszaggatott épületek roncshalmai felett a csodával határos módon épség­ben maradt freskókról néznek ránk a szentek.” „Szinte bibliai kép, ahogy az öt apró gyermekalak gázálarc­ban bandukol az elvadult boly­gón.” Kérdés: melyik szovjet alko­tásról íródtak a fenti sorok, ki a rendezője és az operatőre? A lapunkban közölt rejtvényen - frfviil meg kell fejteni a televízió ésá rádió feladványait is. Kísér­jék tehát figyelemmel ma a sze­gedi és a szolnoki rádió, valamint a szegedi körzeti tévéstúdió adá­sait. A helyes válaszokat novem­ber 17-éig kell beküldeni a Bács- Kiskun Megyei Moziüzemi Vál­lalat címére: 6000 Kecskemét, Jó­kai tér 3. Az első feladvány helyes meg­fejtése: Elem Klimov: Búcsúzás, Elem Klimov, a Szovjet Filmmű­vész Szövetség elnöke. A sze­rencsés nyertesek: Szilván Ádám (Szolnok), Kárpáti Mária (Békés), Nagy Zsuzsa (Kecskemét), Ko­vács Éva (Szeged), Csősz Imréné (Kecskemét). Ajkai kristályok Az elmúlt évek gondjai után újra bővülő piacra számíthat­nak az Ajkai Üveggyár dol­gozói. Korábban ugyanis a gé­pi, a tömeggyártású termé­kek'iránt volt nagyobb igény, most fordult a kocka, ismét a kézi csiszolású és drágább üve­geket keresik a világpiacon. Az idén ötmillió dollár fe­letti értékben exportálnak kézi kidolgozású ólomkris­tályt és káliiüveget. san vezette személygépkocsiját. Indokolatlanul áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, ahol elütötte a vele szemben kivilá- gítatlan kerékpárral közlekedő Makai Marianna 13 éves izsáki lakost (Tél u. 4.), aki súlyosan megsérült. Kecskeméten két baleset tör­tént november 6-án. Az Akadé­mia körút 1. számú ház előtt Ró­zsa László 57 éves helyibeli lakos (Nyíri u. 13.) ittasan kerékpáro­zott, figyelmen kívül hagyta az útkereszteződés előtti, kötelező elsőbbségadást jelző táblát és megállás nélkül a körútra ka­nyarodott. Rózsa Lászlót elütötte egy személygépkocsi. Súlyosan megsérült. A másik balesetnek gyalogos az áldozata. A Bethlen körút és a Nagykőrösi utca ke­reszteződésében Vasvári Zoltán 20 éves kecskeméti lakos (Ba­kony u. 3.) személygépkocsijával elütötte a gyalogátkelőhelyen át­haladó Hegedűs Ferenc János 19 éves hetényegyházi lakost (He- tényvezér u. 91.) Hegedűs súlyo­san megsérült. Császártöltés határában, az 54-es számú úton Varga Mihály 57 éves raktáros, kiskőrösi lakos (Ökördi 22.) személygépkocsiját nem a látási viszonyoknak meg­felelő sebességgel vezette. El­ütötte az úttest jobb szélén vele azonos irányban kerékpárját toló Koch András 41 éves csá­szártöltési lakost (Polgárdi sző­lők 7.). Koch András a helyszí­nen meghalt. R. M. AZ ARKANGYAL SZEREPVÄI.TÁSA Szerencsétlen Gábriel Itt cseng a fülünkben az Állami Biztosító új, a televí­zióban gyakran látott-hallott reklámja: „Szerencse, hogy van Gábriel.” A Gábriel név­ből az — AB — kiemelve, stí­lusosan. Valójában szerencsét­len a választás. Gábriel ark­angyalnak semmi köze nincs a rajzfilmecskén megmutatott balesethez (az autó nekimegy egy fának), merthogy Gábriel nem a szerencsétlenség, és nem a biztonság angyala. Idá­ig sima lenne az ügy, jó, té­vedtek a határos reklámot akarók. Azután kezembe ke­rült a Múzsák című múzeumi magazin egyik száma, mely­ben a következő mondat ol­vasható: „Hermész követ, an- gelosz, azaz angyal utódja­ként 1951. január 12-ei leve­lével XU. Pius pápa Gábriel arkangyalt választotta a mo­dern kor hírnökeinek, a táv­közlés minden szakembere és munkása égi pártfogójának.” Egészen „friss” információ. Szegény, szerencsétlen Gáb­riel! Kezdem sajnálni, ö, mint a modern távközlés (mű­holdak, nyomógombos tele­fon, élő tévéadás stb.) ark­angyala ... Minden dilemmát eldöntőén fellapozom a bib­liai kislexikont (1978-as ki­adás), melyben megerősítést kapok Gábrielt illetően. Jól emlékszem, az Ó- és az Űj- testamentumban is szereplő angyalra, aki a Dániel-könyv leírása szerint Dániel látomá­sait magyarázta meg. A per­zsa és görög birodalmat jel­képező kos és kecskebak har­ca során ez utóbbi töri le a kos szarvait. A másik láto­más: a iSzeleukida-elnyomás alóli szabadulás és Messiás eljövetele nincs messze. A Lukács-evangéliumban Gáb­riel az isten hírvivője (innen neveznék a „modern” hírköz­lés angyalának?): Máriának viszi a hírt Jézus születéséről és messiási hivatásáról. És most, 1987-ben Gábriel egyenlő az Állami Biztosító reklámjával... 'Furcsa sze­repváltás, ugye? Nem tudom, kérjem-e védelmét, ha autó­ba ülök. Ügy döntöttem: nem kérem Gábrielt. Egyrészt, mert nekem is van különbejáratú védőangyalom. Meg hát Gáb­riel manapság a hírközlésé ... Egyébiránt pedig a Hungária Biztosítónál kötöttem cascót, nem a iG-ÁB-rielnél. 1 (borzák) Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1987. november 9-ei szám: Gyógyforrás Kecskemé­ten. (Hír a fedett uszoda medencéit tápláló knit vizéről.) Pajtás, 1987. 29. szám: Űj csapat. (A kiskunhalasi kollégium Bernáth Lajos Űbtörőcsaipatáról.) — Hősies vállalkozás. (Kun. adacsról, ia nem dohányzó településről, fotóval.) Film, Színház, Muzsika, 1987. 45. szám: A. L.: Válogatott je­lenések. Lengyel János. (A kecskeméti Katona József Színház tagjának pályájáról.) Jelenkor, 1987. 11. szám: Lackó Miklós: Füllep Lajos levelei Tolnay Károlyhoz. (Két levél Fülep Lajos bajai református lelikészi éveiből való.) Ipargazdaság, 1987. 10. szám: Sümegi József: Néhány gondo­lat dr. Henczi Lajosnak a joblb termékminőségét szolgáló fel­tevéseihez. (A Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigaz­gató-helyettesének írása.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-S: Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. XI. 10-én, megrendelés sorszáma: 74611 NAPTÁR 1987. november 10., kedd Névnap: Réka > Napkelte: 6 óra1 40 perc Napnyugta: 16 óra 16 perc Holdkelte: 19 óra 26 perc Holdnyugta: n óra 46 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Többnyire borult, párás, többfelé tartósan ködös idő lesz. Legfeljebb a keleti me­gyékben szakadozik fel rövid idő­re a felhőzet. Kisebb eső; szitá- lás mindenütt várható; Mérsé­kelt, változó irányú szél lesz, A legmagasabb nappali hőmérsék­let 2 és 6 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: November 8-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 2,2 (az 50 éves átlag 6,7), a legmagasabb hőmérséklet 10,0 Celsius-fok volt. A nap 5 órán keresz­tül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 1,6, 13 órakor 2,9 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 0,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1018,0 millibar — süllyedő — volt. November 8-án Baján a középhő­mérséklet mínusz 4,3 (az 50 éves át­lag 7,4), a legmagasabb hőmérséklet 7,5 Celsius-fok volt. A nap 5,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 óra­kor 1,5, 13 órakor 4,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,7 millibar — süllyedő — volt. Az óvónőképzés 150 éve Az első hazai óvóképző inté­zet alapításának 15Ó. évforduló­ján ünnepi megemlékezést és tu­dományos ülésszakot tartottak hétfőn a Szekszárdi Tanítóképző Főiskolán. Az országos ünnepség rendezésének jogát azért kapta Tolna megye, mert itt, Tolna köz­ségben nyitottak — Anglia után Európában másodikként — 1837. október 7-én óvóképző intézetet. A megye reformkori haladó szel­lemű nemesei birtokain ekkor már több óvodát működtettek, s így szükségessé vált egy szak­emberképző iskola létesítése is. Az intézet 6 évig működött Tol­nán, majd a fővárosban folytat­ta oktató-nevelő munkáját. A 150. évforduló alkalmából ren­dezett ünnepségen Pusztai Fe­renc művelődési miniszterhe­lyettes mondott beszédét, majd emlékplaketteket nyújtott át az ország valamennyi —- óvónőkép­zéssel is foglalkozó — főiskolája vezetőinek és számos tanárának. Ezt követően kétnapos tudomá­nyos ülésszak kezdődött. — Hegymászó élménybeszámo­lója. Alig több, mint egy héttel ezelőtt érkezett haza a.III. ma­gyar Himalája-expedíció. A cso­port vezetője, dr. Nagy Sándor — az első magyar hegymászó, aki 8000 méteres csúcsra feljutott — csütörtökön 19 órától élménybe­számolót tart a Kertészeti és Élel­miszeripari Egyetemen (XI., Vil­lányi út 35—43,). — Gázpalackrobbanás. Nyár­iőri ncen Németh Pál pincéjében a , napokban berobbant a gázpa­lack és tűz keletkezett. Németh égési sérüléseket szenvedett, kór­házba szállították. Az épület sta­tikailag megsérült, a becsült kár mintegy 25 ezer forint. ÉRTÉK Az asszony feláll az utcai mér­legre és fejcsóválva nézi a mu­tatót. — Hja — mondja a férje —, ez az a ritka eset, amikor egy forintért többet kapsz, mint egy évvel ezelőtt. MŰSOR Rádióműsor a 75 éves Barcs Sándorral A Petőfi rádió ma 20 órától félórás műsort sugároz Barcs Sándor 75. születésnapja alkal­mából. Szerkesztő-riporter Sze­pesi György. A műsorban beszél­getés hangzik el a nemzetközi labdarúgóéletben nagy tisztelet­ben álló egykori MLSZ-elnökkel. — KITÜNTETÉS. A Magyar— Szoyjet Baráti Társaság aranyko­szorús jelvényét vehette át no­vember 7-e alkalmából 1 Bajtai Mária, a kecskeméti Bányai Jú­lia Gimnázium tanára. Dr: Simon. Gyula, a Bajai Me­zőgazdasági Kombinát vezér- igazgatója — tegnapi közlésünk­től eltérően — .Munka Érdem­rend arany fokozata kitüntetés­ben részesült. — Nyugdíjasoknak. A Férfihű­ség című magyar filmet vetítik ma 15 órakor -a kecskeméti Ott­hon moziban, a TIT nyugdíjasok szabadegyetemének programja­ként. — tűzzománcok, a Kecs­keméti Gépipari és Automatizá­lási Műszaki Főiskola és a Szak- szervezetek Táncsics Mihály Művelődési Központja rendezé­sében ma 14.30 órától látható Strohnér József tűzzománc alko­tásai a GAMF kiállítótermében (Izsáki út 10.). A tárlat szombat és vasárnap kivételével novem­ber 20-áig nézhető meg. — Előadás: egy héttel később. Dr. Lökkös Jánosnak, az Orszá­gos Tervhivatal főosztályvezető­jének ía megyei oktatási igazga­tóságon szerdán, november 11- én 14 órára tervezett előadására . november 18-án, 14 órakor ke­rül sor. — KÖZÉLETI TÁRSALGÓ. Ma a kecskeméti kertészeti fő­iskola (Erdei Ferenc tér 1.) klub­jában 19 órától Mester Ákossal találkozhat iminden érdeklődő, aki a közéleti dolgokról szívesen társalogna. 1987. november 10-én, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 1 órakor: PYGMALION. Mó­ricz Zsigmond-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Temesi Ferenc: POR. Előadják: Bessenyei Ferenc, Pálfi Margit, Körmendi János. Pódium­bérlet. Az előadás után Temesi Ferenc de­dikálja könyvét. Előzetes ll-én, szerdán 19 órakor: Sorozat az AIDS-ről. A BETEGSÉG KÜLFÖLDI ÉS HAZAI TERJEDÉSÉRŐL. Előadó: dr. Vass Adám minisztériumi főtaná­csos. MOZI KECSKEMÉT Városi, mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: RÁNTS FEGYVERT. Sz., amerikai westernfilm. 14 éven felü­lieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A ZSARU SZAVA. Sz., mb., francia film. 14 éven felüliek­nek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. WA- LEWSKA GRÓFNŐ. Amerikai film. l Holnapi lapszámunkból D Iskolamúzeumot létesí­tenek- Kecskeméten, a nyo­mási iiskola épületében. A gyűjtés, rendezés, megnyi­tás munkálatairól szóló írá­sunk á negyedik oldalon kap helyet. Itt közöljük munkatársunknak a Bánk bán kecskeméti színházi bemutatója előtti gondola­tait, itovábbá írunk arról, hogy miért van Budapest­nek kplturális monopol- helyzete. Az ötödik olda­lon versenytárgyalásokról közlünk cikket és bemu­tatjuk az új Skodát. Milyen az oktatás és a kutatás a pécsi Pollack Mihály Mű­szaki Főiskola Bajai Víz­gazdálkodási Intézetében? Erről szól — szintén az ötödik oldalon — az Üzem­mérnökképzés a Sugovica- parton című riport. Stúdiómozi: 7 órakor: ANDREJ RUBLJOV. Kétrészes szovjet film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: JÉGKIRALYNÖ. Videomozi a fezéchenyivárosi párt­házban': 18 órakor: ÁTVERÉS. Sz.. mb., amerikai krirpi. 16 éven félti- , lieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 óra­kor: HOL VOLT, HOL NEM VOLT. Magyar film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: TŰZ- VONALBAN. Sz., mb., amerikai kri­mi. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: AZ ÉN KIS FALUM. Sz., mb., csehszlovák film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: yiSZ- SZA A JÖVŐBE. Sz., mb., amérikal kalandfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: TEX, ÉS A MÉLYSÉG URA. Sz., mb., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA • Szakmaközi Művelődési Ház: .5 és 7 órakor: KICSORBULT TÖR. Sfc., mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. T1SZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 6 órakor: VEZEKLÉS. Sz., kétrészes, mb., szovjet film. 14 éven felülieknek. i út 6. 6001 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/&- 6001 Telefon:'27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkczbesítő postahivataloknál i Előfizetési díj: egy nőnapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,—* Ft, egy évre: 516,— Ft. IríU ISSN0133-235* i kézbesítőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom