Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-27 / 280. szám

Újabb iskolaszövetkezeti csoportok Tehér Géza Kimszentmiklóson és Szabadszálláson Tegnap Kunszentmiklós körze­tébe látogatott Fehér Géza rend­őr vezérőrnagy, a megyei pártbi­zottság végrehajtó bizottságának tagja, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Délelőtt a városi jogú nagyköz­ség pártbizottságán dr. Bene Já­nos első titkár és Mózes Ernő ta­nácselnök tájékoztatták a. vendé­get Kunszentmiklós és vonzás­körzete társadalmi, gazdasági helyzetéről, törekvéseiről, s be­számoltak a tagkönyvcsere elő­készítésének tapasztalatairól. Fe­hér Géza ezután Szabadszállást kereste fel, ahol Szőke Péter, a pártbizottság titkára, valamint dr. Bak István tanácselnök szá­molt be a nagyközségben folyó politikai, gazdasági munkáról, s a kollektíva előtt álló település- fejlesztési feladatokról. Délután a vendég a Szabadszállási Lenin Tsz-be látogatott, ahol Szűcs Sán­dor elnök a szövetkezet gazdasá­gi helyzetéről tájékoztatta. Ez­után Fehér Géza részt vett a nagyközségi pártbizottság végre­hajtó bizottságának ülésén, ahol a pártmegbízatások rendszerének formai és tartalmi tapasztalatai, a póttanácstagok szerepe, a Le­nin Tsz üzemi lapjának munká­ja, valamint a tagkönyvcserék előkészítése szerepelt a napiren­den. (Tudósítónktól) Bács-Kiskun megyében két új iskolaszövetkezeti csoport alakult a közelmúltban. A Kiskunhalas és Vidéke Áfész második csoport­ját Harkakötönyben, az általános iskolában hozta tétre. A csoport Kötöny néven 32 alapító taggal alakult. Főleg fólia alatti zöldségtermesztéssel fog­lalkoznak. Tallós Bálintné tanárelnők irányításával most a talaj-előkészítést végzik a diákok. Az esz­közök beszerzésében az áfésztől sok segítséget kap­nak. A másik csoportot a hartai általános iskolában alakította meg a Solt—Hartai Áfész. Az iskolabolt­ban Novák Jánosné tanárelnök irányításával a diá­kok maguk végzik a kereskedelmi munkát. Az esz­közöket a fogyasztási szövetkezet adta. Mindkét helyen az áfész és az iskola' régebbi jó kapcsolata, és egy rátermett, vállalkozó tanár ját­szott szerepet abban, hogy a csoport megalakul­hasson, és hasznosan szolgálja a tanulók nevelését. Hangyási Józsefné Új helyre költözött a bácsalmási autósbolt A Jánoshalmi Jókai Termelő- szövetkezet kezelésében lévő bács­almási szaiküzlet kinőtte magát, ezért a napokban új helyre köl­töztették. A Lenin utca 44. szám alatti üzletben — amelynek száz négyzetméteres az eladótere — lehetőség van a választékbőví­tésre is. A Dacia, Skoda, 125-ös Polski, Wartburg személygépko­csik mellett Barkas, IFA és Zsuk tehergépkocsi-alkatrészeket is ér­tékesítenek, a személy- és teher­gépkocsi-gumiköpenyek, -tömlők mellett. Az ötmillió forint értékű áru­készlet jelentős segítséget jelent a város és a térség gépkocsialkat­rész-ellátásához. Információt telefonon, illetve CB-rádión is adnak az érdeklő­dőknek. Juhász Jenő tudósítónktól MA ESTE: BEMUTATÓ Szarkofág 1987. november 27-én, pénteken ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes December 2-án, szerdán 19 órakor: Nell Dunn: GŐZBEN. A Pécsi Nem­zeti Színház előadása. Csak felnőt­teknek. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VANG VU, A KUNGFU HŐSE. Sz., kínai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyede és 8 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZAR­VAZTAK! Sz.t mbu, olasz film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: NYOLC ÉS FÉL. Sz., olasz film. 16 éven felüliek­nek. , Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: JÖJJÖN VENDÉGSÉGBE. Videomozi: 6 és 8 órakor: KEGYET­LEN UTCA. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Planetárium-videó: 6 órakor: KET­TŐS GÁZLÓK. Sz., hongkongi ka­landfilm. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: ASTE- RIX ÉS KLEOPATRA. Sz., mb., fran­cia rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: A HALOTT EMBER LEVELEI. Sz., szov­jet sci-fi. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: CUT­TER ÚTJA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. BÁ.CSALMAS Árpád mozi: 3 órakor: TIMOR ÉS \ CSAPATA. Szovjet film. 5 és 7 óra­kor: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI. Sz., mb., amerikai film­vígjáték. KISKŐRÖS* Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. Sz:, mb., olasz filmvígjáték. Stúdiómozi: 5 órakor: ÁLMODIK AZ ÁLLATKERT. Sz., magyar termé- -szetfilm. 7 órakor: CABIRIA ÉJSZA­KÁI. Sz., olasz film. 16 éven felüliek­nek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: KÉT VÁLASZTÁS MAGYARORSZÁGON. Magyar film. 8 órakor: LADY CHAT- TERLEY SZERETŐJE. Sz., mb., fran­cia—angol film. 18 éven felülieknek. T1SZAKECSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: HOL.VOLT, .HOL NEM VOLT. Magyar film. 14 éven fe­lülieknek. I Seprőd! Kiss Attila és Kovács Gyula a szovjet drámában. Vlagyimir Gubarjov, a Pravda tudományos rovatának vezetője a csernobili katasztrófa következményeiről tudósította lapját. Tapasz­talatai, szomorú élményei azonban többet követeltek, mint egysze­rű tudósításlti. A tragikus eseményt drámában jelenítette meg. Gubar- jov művét számos színházban bemutatták már. Magyarországon a televízióban láthattuk a drámát. Ma este hét órakor a kecskeméti Katona József Színház, Kelemen László Kamaraszínpadán lesz a Szarkofág bemutatója. A kétrészes drámát Seprődi Kiss Attila rendezte, a jelmezeket Sómén Mária tervezte, a játékteret pedig Vujovich György alakította ki. Szerep­lők: Gumik Ilona, Réti Erika, Vitéz László, Sivók Irén, Tóth Kiinga, Viechmann Nóra, Dallos József, Seprődi Kiss Attila, Kovács Gyula és mások. Magyar—szovjet vegyes vállalat GSFV Gyémánt- és Szerszám- forgalmazó Kft. néven új ma­gyar—szovjet vegyes vállalat alakult — tájékoztatták az új­ságírókat az alapítók csütörtöki sajtótájékoztatójukon az Atrium ■ Hyatt Szállóban. A társaságot 23,5 millió forintos alaptőkével két szovjet és két magyar cég — a Sztankoimport Külkereske­delmi Vállalat és a Vnyiialmaz Tudományos Egyesülés, továb­bá a Ferunion és a Gránit Csi­Építőanyag-gyártás Helvécián Tegnap gazdasági' társaságot alapított a Helvéciái Állami Gaz* daság, valamint az Alföldi Tüze­lőszer- és Építőanyag Kereske­delmi Vállalat. A társaság közös vagyona 39 millió forint, tevé­kenységi köre pedig építőanyag* gyártás és "értékesítés. A gazda­ság gesztorságával létrehozott vállalkozás alaptőkéje 51—49 szá­zalék arányban oszlik meg a helvéciaiak javára, s hasonló módon osztják majd fel a kép­ződő nyereséget is. Az állami gazdaság feladata a könnyűbe­ton épületelemek gyártása, az ehhez szükséges anyagok beszer* zése és a késztermékek tárolása. A Tüzép bevezetett vevőkörén és hálózatán keresztül az értékesí­tést végzi, s gondoskodik a piac­kutatásról, valamint reklámról. A tervek szerint évente körül­belül 900 ezer könnyűbeton bé­léstestet, 300 ezer falazóelemet, nyolcvanezer Zsalupress alapozó* élemet, valamint 360 ezer vá­laszfal lapot gyártanak és értéke­sítenek majd. Az új termékek előnye a könnyű súly. nagy mé­retpontosság, jó hőszigetelő és vakolattartó képesség. * B. F. I. — PÁLYÁZATI felhívás. Karinthy Frigyes szellemiségével. Illetve személyével, művészeté­vel foglalkozó alkotások készíté­sére 'képzőművészeti pályázatot hirdet a „Budai 11” Baráti Kör Egyesület, a Karinthy Emlékbi­zottság, a dunapART Alkotó Kö­zösség és a Bartók, 32. Galéria. Az MTA Soros Alapítványa tá­mogatásával kiírt pályázaton a Magyar Népköztársaság Művé­szeti Alapjának tagjai vehetnek részt. A művészek táblaképpel, egyedi grafikával, kisplasztiká­val, valamint éremplakettei pá­lyázhatnak. Jelentkezni a Ka­rinthy Emlékbizottság Titkársá­gán (1502 Budapest, Pf. 10) lehet december 20-áíg. A pályaműve­ket a galéria címére (Budapest XI., Bartók Béla út 32.) kell be­küldeni 1988. február 10-óig. A beérkezett művekből a Bartók, 32. Galériában kiállítást rendez­nek. Miss Világszépe aktfotói Első oldalaikon kürtölték világgá szerdán a botrány után szimatoló bécsi bulvár­lapok: 17 éves korában aktfo- ■ tök készültek Ulla Weigerstor- ferről, a nemrégiben világ­szépévé koronázott húszéves osztrák szépségkirálynőről. A fényképek mindeddig Ulla egyik barátnőjének fiókjá­ban porosodtak, ám kedden titokzatos körúiniények kö­zött eltűntek. A lavinát a Basta című ma­gazin indítottá el. amelynek riporterei ~ hogy jobban megismerjék Uila magánéle­tét— kikérdezték á stájeror­szági szépségkirálynő bará­tait. Ulla egyik barátnője még,-, mutatta nekik a háyom évv.el ezelőtt készült képeket, a me-.; lyek á két'lányt „a hecc ked­véért" ruhátlanul ábrázol­ják. Az újságírók tudták, hogy ezek a fotók a Miss World cím elvesztését jelenthetik Ausztria számára. Határoz­tak — a képeknek ott kell ma­radniuk, ahoi voltak, az asz­talitokban, , Kedden mégis kipattant a botrány. Ulla -barátnőjének családja feljelentést tett a bécsi rendőrségen — mond­ván. hogy a képeket ellopták. A lopás hátterében valószí­nűleg az áll, hogy Ulla meg­választása után a Playboy cí­mű magazin — állítólag — 10 millió schillingnek meg­felelő összeget kínált egy Miss Világszépét a maga testi va­lójában ábrázoló fotóért. Nem- sokkal azután, hogy a rend­őrség megkezdte a vizsgála­tot, egy müncheni ügyvéd a sajtó tudtára adta, hogy az ominózus képek a birtokában .vannak, s már tárgyal a meg— jelentetésükről. Tuzriadók szolószerszám- és Kőedénygyár­tó Vállalat — alapította. A ve­gyes vállalat elsősorban szovjet szuperkemény szerszámok im­portjával és -magyarországi érté­kesítésével kíván foglalkozni. A vegyes vállalat januárban kezdi meg működését, szakembereik szervizszolgáltatással, műszaki szaktanácsadással is segítik a magyar vásárlókat. — SZABVÁNYTÓL eltérő HŰTŐSZEKRÉNYEK. Novem­berben mintegy 500 darab SNAI- GE 15 E típusú — nem a ma­gyar szabványnak megfelelő föl­delésű zsinórral éllátott — hűtőszekrényt hozott kereskedel­mi forgalomba a győri Szövker és a pécsi Konzum Vállalat. A Konsumex Külkereskedelmi Vál­lalat kéri azokat a vásárlókat, a'kilk novemberben ilyen típusú hűtőgépet vettek, a garanciális szerviz szakemberével vizsgáltas- - sák meg a készüléket. Amennyi­ben a hűtőszekrény földeléssel nem rendelkezik, a ' berendezést haladéktalanul szállítsák vissza a vásárlás helyére, ahol kártala­nítják őkét. A Konsumex Kül­kereskedelmi Vállalat a vásárlók szíves elnézését. kéri. NAPTÁR November 22*én, Tiszakécske, Tiszabög 408. számú házban, özv. Kovács Mihályné lakószobájában a kályhából kipattanó szikrától lángrákiapott a gyűjtés, az asz­talterítő és egy pléd. Az asszony elsőfokú égési sérüléseket szén-' vedett. A becsült kár négyezer forint. A lángokat a lakók oltot­ták el. Másnap, hétfőn a Gabo- naforgalmi és Malomipari Válla­lat Kecskemét, Vasút utcai vil- lanymalomjában ■ elektromos áramtól keletkezett tűz, amelyet a dolgozók a kecskeméti, vala­mint a kiskunfélegyházi tűzoltók segítségével oltottak el. A korai észlelésnek köszönhetően a kár nem jelentős, mindössze ötszáz forint. Ugyanezen a napon Kecs­keméten, Talfája 40. számú ház­ban, Kovács. Klára tulajdonát károsította tűz, amelyet kémény- hiba okozott. A lángokat a kecs­keméti és a kiskunfélegyházi ál­lami tűzoltók fékezték meg.' A becsült kár háromezer forint. 1987. november 27., péntek Névnap: Virgil Napkelte: 7 óra 05 perc Napnyugta: 15 óra 59 perc Holdkelte: 12 óra 32 perc ' Holdnyugta: 22 óra 48 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro- Jógiai Főállomás jelenti: November 25-én Kecskeméten a kö- zéphömérséklet 10,8 (az 50 éves átlag 1,8), a legmagasabb hőmérséklet 15,6 fok volt. A napsütéses órák száma 3,6, a' lehullott csapadék mennyisége 0,2 milliméter. Tegnap reggel 7 óra­kor 5,4, 13 órakor 11,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,4, a tengerszintre átszámított légnyomás 1007,9 millibar — emelkedő — volt. November 25-én Baján a középhő­mérséklet 10,9 (az 50 éves átlag 2,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,0 fok volt. A nap 3,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 3,6, 13 óra­kor 15,5 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 2,8 fok, a tenger- szintre átszámított- légnyomás 1006,3 millibar — emelkedő — volt. — KONCERT. A Kecskeméti Állami Zeneiskola ma 18 óra­kor tartja a tanév első nyilvá­nos hangversenyét a Piarista Gimnázium dísztermében. Fel­lépnek az országos 'versenyekre készülő növendégek, s bemu­tatkozik a rézfúvós tanszak ka­marazenei együttese is. Egye­bek között Vivaldi-, Csajkovsz­kij-, Chopin- és Liszt-művek hangzanak el. — Csillagszórók. Az ország egyetlen csillagszórógyárában — a Bólyi Áfész üzemében — ta­valy tűz pusztított, s az újjáépí­tés elvitte az idény felét, mégis sikerült a szokásos mennyiségű, 26 millió csillagszórót előállíta­ni. Ehhez a kisüzem harminckét dolgozójának megfeszített mun­kájára, nyújtott műszakú terme­lésre volt szükség. — PLANETÁRIUM! MŰSOR. Érdekes műsorokkal, vetítések­kel várják a gyerekeket ési fel­nőtteket ezen a hétvégén is a Kecskeméti Planetáriumban. Holnap 15 órakor a Hazánk csil­lagos égboltja címmel lesz film- • vetítés, amit vasárnap 10 órakor megismételnek. Vasárnap 15 óra­kor középiskolásokat és felnőt­teket várnak A csillagok világa című előadásra.- — Századik születésnap. Teg­nap ünnepelte századik születés­napját Kiskunhalason, a Széche­nyi út 43. szám alatti lakásában Forgács Mihály, akit a város ne­vében Szabó Károly tanácselnök, valamint az egészségügyi osztály és a Vöröskereszt képviselői kö­szöntöttek. — FOTÓKIÁLLÍTÁS CSÁ­SZÁRTÖLTÉSEN. November 29-én, vasárnap 11 órakor nyit­ják meg a császártóltési Erkel Ferenc Művelődési Házban Kun­kovács László fotóművész Élő agrártörténet című kiállítását. Ä bemutató december 9-éig te­kinthető meg. — Nyugdíjas- és kismama-ta­lálkozó. A Bajai F.inomposztó Vállalat hercegszántói telepén minden évben ünnepséget ren­deznek a nyugdíjas dolgozóknak és a kismamáknak. Ma 15 órától a fHmszínházteremben iskolások és a művelődési ház gyermek- tánccsoportjának tagjai köszön- •tik a vendégeket, majd Solymosi Tivadarné telepvezető átadja az ajándékokat. Az ünnepségre meg­hívták az öregek napközijének' nyugdíjasait is. (Tölgyesi Gábor tudósítónktól.) ’ — SOMOGY NÉPMŰVÉSZE- . TE. A kisszállási művelődési ház­ban Somogy megye élő népművé­szete című rendezvénysorozat keretében holnaptól december 8-áig buzsáki és karádi hímzése­ket láthatnak az érdeklődök. A megnyitó napján. 14 órától elő­adás hangzik el a megye népmű­vészetéről. (Mikó Piroska tudósí­tónktól.) Megyénk az országos sajtóban Táncművészet, 1987. 10. szám: Kürti László: A IX. Duna menti folklórfesztivál. (Kalocsa, július 15—19.) Járművek, Mezőgazdasági' Gépek, 1987. 9. szám: Jánosdeák Egon: Súi'l'ódó betétek öngerjesztéses rezgései és zajossága. (A GÁMF tanszékvezető főiskolai tanárának tanulmánya.) Szövetkezet, 1987. 48. szám: Domi: Természetes gyógymód. (A tiszakécskei és kiskunmájsai gyógyvízről.) Így célszerűbb. (A lajosmizsei Kakukk étterem egyik részének ruházati ésci- pőszaküzletté való átalakításáról.) — Hol a pénz? Nézőpontok — vélemények. Beszélgetés szövetkezeti vezetőkkel (Pétervári János, a Kiskőrös és Vidéke Áfész elnöke is részt vett az adó- és árreformmal foélálkozó beszélgetéseken. Autó-Motor, 1987. 221.. szám: Csikós Gábor: 1988: , Kecske­mét. Gakart-vb és -EB. Magyar Nyelv, 1987. 4. szám: Hajdú Mihály: Adatok a XVI. század ö-zéséhez. (Megyénk településeit is vizsgálta.) — GREGOR JÓZSEF KECS­KEMÉTEN. Hétfőn. 19 órai kez­dettel Gregor Józsid kiváló mű­vész dalestjét rendezik meg a kecskeméti Kodály iskolában. Zongorán Pál Tamás működik közre. A népszerű művész Mu­szorgszkij: Halál dalai és táncai című művét énekli, majd Ko- dály-dalokat és -operaáriákat ad elő. — Ajándék Centrum. Buda­pesten az Ipari Reklám és Pro­paganda Vállalat Rákóczi út 57. szám alatti bemutatóházában csü­törtökön megnyílt a hagyomá­nyos Ajándék Centrum. Az ideig­lenes áruház december 23-ájg várja a vevőket. Az Ajándék Centrumot a Centrum Áruházak Vállalat gesztorálásával a Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Fő­iskola 67 végzős hallgatója üze­melteti — mintegy szakmai gya­korlatként. Munkájukat — az áruház berendezésétől az árube­szerzésen keresztül az értékesí­tésig — a Divatcsarnok és az Otthon Áruház szakképzett dol­gozói segítik. — PROGRAM A FŐISKOLÁN. A kecskeméti kertészeti főisko­lai karon hétfőn 18 órai kezdet­tél a Szamárköhögés című ma­gyar filmet vetítik. Ezután a né-, zők találkozhatnak a film ren­dezőjével, Gárdos Péterrel. Ta­mási Áron születésének 90. év­fordulójára emlékezve, december 1-jén 19 órakor Tompa László előadóművészt hallgathatják a főiskolások. — Elmarad a popkoncert. A mára hirdetett popkoncert, ame­lyen a holland Caught in the Act együttes lépett volna fel, techni­kai okokiból elmarad Kiskunhala­son, az Általános Művelődési Köz­pontban. HÉTFON GÉPKOCSI. NYEREMÉNYBETÉT. KÖNYVEK SORSOLÁSA Az Országos Takarékpénztár november 30-án, hétfőn Buda­pesten rendezi a gépkocsinyere- ményJbetétkönyvek idei negyedik, sorrendben. 106. sorsolását. A hú­záson a július 31-éig váltott és az október 31-én még forgalom­ban volt betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményeit a december 2-ai, szerdai lapók köz­ük, a hivatalos nyereményjegy­zék december 4-én jelenik meg. FIZETSÉG — Doktor úr, nem $ szá­múit egy kicsit túl sokat ezért a kezelésén? — A temetés sokkal töb­be került volna ... ff Holnapi ipszám unkból A negyedik oldalon egye­bek között írunk arról, hogy mi idézi elő a költ­ségvetési hiányt. Az ötödik oldalon közöljük a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bi­zottsága mellett működő értelmiségi fiatalok ta­nácsa által meghirdetett országos pályázaton első dijat nyert novellák egyi­két. Ugyanitt i méltatjuk B. Boros Ilona iparművész munkáiból, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán nyílt kiállítást. A hatodik olda­lon a Házunk tája rovat­ban időszerű munkákra — mint például a spárga­termesztésre — hívjuk lel olvasóink figyelmét. A Sza­bad idő összeállításban a cukorbetegeknek szolgá­lunk jó hírrel és a folttisz­tításokra is adunk tanácso­kat. A hetedik—nyolcadik oldalon közöljük a rádió és a televízió jövő heti műso­rát. — Egy kerékpáros sérülése. ■November 25-én 18.15 órakor Szabadszálláson, a Vörös Hadse­reg u. 43. számú ház előtt Schusz- ter Gáborné 25 éves helyi lakos (Gagarin tér 10.) kerékpárjával —r forgalmi okok miatt álló sze* mélygépkoosi kikerülése közben — áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy már féktávolságon belül levő személygépkocsival. Schuszter Gáborné súlyos sérülést szenve­dett. A Magyar Szocialista Munkáspárt^.!-' Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiádja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 . , 1987! XI. 27-én, megrendelés sorszáma: 74611 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe:' 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A*. 6001 Telefon: 27-611 , Telexszám:* 26-216 bmtv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál ^kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra:- 43,- Ft, 1 negyedévre: 129,— Ft, féléire: 258,— Ft, • egy évre: I 516,— Ft. HU ISSN 0133-235x .

Next

/
Oldalképek
Tartalom