Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. november 3. • PETŐFI NÉPE • 9

CSELEKVÉSI PROGRAM A VEGYÉPSZER TISZAKÉCSKEI GYÁRÁBAN

Megfelelni

az új követelményeknek

Mindössze fél éve választották meg a Vegyépszer tiszakécskei gyára pártvezetőségének titkárává Berkes Jánost. Eddig sem volt számára idegen ez a munka, ugyanis az üzem különleges fémfeldolgozó művezefője- ként ellátta az egyik alapszervezetnek titkári funkcióját is. Jelenleg biztonságtechnikai csoportvezető, emellett a pártvezetőség, három pártalapszervezet, 140 kommunista tevékenységének irányítását kell ellátnia. Ezúttal arról a cselekvési programról kérdeztük, amelynek megvalósítása az üzem valamennyi dolgozójának közös ügye.

Ne legyen hiánycikk

— A Központi Bizottság július 2-ai állásfoglalása után dolgoztuk ki saját elgondolásainkat. Ez évi termelési tervünk 420 millió forint, amelynek teljesítése esetén 90 milliós lenne a nyereségünk. Sajnos, kevés volt a megrendelés, ezért a termelési érték 400 millió körül alakulás a nyereség is csak 70 millió lesz. Ennek arányában használhatjuk csak fel’a bért, igy jelentős gondokkal kell megküzdeni. Elhatároztuk, hogy az ismétlődő és a széria gyártmányokból — háti és motoros permetezőgépek — teljesítjük az éves terv 45—50 százalékát. Ezekből annyit kell gyártanunk, hogy ne legyen hiánycikk a szezon befejezéséig. A többi időt, kapacitást az egyedi tartályok készítésére fordíthatjuk. A kidolgozott szériatechnológiát ezután tároljuk, mert ha abból érkezik megrendelés, nyomban elkezdhetjük a munkát. A lehetőségekhez mérten, ki kelt aknáznunk a gyárban fellelhető tartalékokat, jobban kell szerveznünk a munkát, növelni a műszakszámot és keresni a módot olyan speciális gépek beszerzésére, amelyek csökkentik - főleg a forgácsolásban — az eddig kooperációban végzett bérmunkát.

És ez nem minden. A pártvezetőség javasolja, hogy a gyárban hozzanak létre — a műszaki fejlesztés, az esetleges termékváltás érdekében —. egy tervező csoportot. Elképzelés már van az elektronikus permetezőre, az egyszerűbb, az olcsóbb, a csendesebb háti és stabil, robbanómotoros, formatervezett berendezésre, amelyet talán még exportálni is lehetne. Busásan megtérülne az is, ha a kísérleti műhelyt — amely ma még termelőtevékenységre szorított — arra használnák, amire létrehozták. Az új követelményeknek megfelelő mérnöki, szakmunkásgárda

kialakítása, az adminisztráció csök- ' kentése, a termelésirányítás korszerűsítése is szerepel ebben a tervezetben.

Szigorúbb, mint a meo

— Igen jelentős tennivalóink vannak a munkaerő-gazdálkodásban - folytatta Berkes János. — A feladatokhoz igazodó munkaerőigényt felmérjük, s azt mobilizáljuk. Mit takar ez? Akkor dolgozunk jól, ha július végéig minden permetezőgépet átadunk a kereskedelemnek, utána áttérünk a tartálygyártásra. Ez a módszer kétszak- más I— lakatos és szerelő — munkásokat kíván. Ezért lesz átképzés, átcsoportosítás, minőségi csere, amely nem jelent természetszerűen elbocsátást. A kvalifikált munkát szeretnénk jobban elismerni. Ma még ott tartunk, hogy a különleges hegesztést végző szakmunkás ugyanannyit kap, mint az, aki egyszerű varratot készít. Arra törekszünk, hogy a jobb, a különleges teljesítményért több bér jáijon. A vállalat központjához kapcsolódva minőségbiztosítási szervezetet hozunk létre — ez szigorúbb, mint a meo —, amely bekapcsolódik az atomerőmüvi és exportellenőrzésbe, felhasználva a gyártás során szerzett tapasztalatokat.

A pártvezetőség a gazdasági, szociális tennivalókon túl meghatározta a po-, litikai feladatokat is.,Fontosnak tartják a párt irányító, ellenőrző, segítő tevékenységét, konkrét múnkát jelöltek meg valamennyi alapszervezet és kommunista számára.

Termelés és agitáció

— A párttagoknak a pártonkívüli- ekkel szorosan együttműködve erősíteniük kell a gyár egységét, a gazdasági és politikai irányítás összhangját. Következetes munkát szükséges végeznünk a gyár céljainak megismertetéséért, elfogadtatásáért, megvalósításáért. Az agitációs munka akkor lesz eredményes, ha minden munkatársunk számára világossá és egyértelművé válik a gyár és saját perspektívája, ha pontosan ismeri a termelési folyamatban elfoglalt helyét. Olyan jövedelemérdekeltségi rendszert dolgozunk ki, amely szorosan összefügg a teljesítménnyel. Szükségesnek tartjuk a párttagság és a gyári kollektíva rendszeres tájékoztatását és felkészítését az aktuális tennivalókra, a gazdasági gondok megértésére. Az érdemi munkahelyi demokráciát a tulajdonosi szemlélet gyakorlati megerősítésével kell megalapoznunk. Nem vágyálom olyan kollektíva kialakításának igénye, amely önmaga lép fel az igazságtalan elosztás, a gyáron belüli munka nélküli jövedelmek, a közösség érdekeit sértő gyakorlat ellen.

Az elképzelések, a tennivalók meghatározása kitűnő, de melyek a megvalósítás feltételei, módszerei?

— Az agitációs és propagandamunka fejlesztése a legfontosabb, ugyanis minden egyes emberhez el kell jutnunk. Az alapszervezetek vezetőségeit, a pártcsoportok vezetőit megerősítjük, aktivitásukat fokozni szeretnénk. A tömegszervezetek tisztségviselőivel, a pártonkívüliekkel rendszeres eszmecserét, vitafórumot rendezünk. Emellett rendszeresen,-alaposan értékeljük a párt tisztségviselőinek munkáját, erősítjük a pártegységet,' a pártfegyel- met...

A Vegyépszer tiszakécskei gyára pártvezetöségének tagjai cselekvési programjukat évenként felülvizsgálják, s az egyéni beszélgetéseken szerzett tapasztalatokkal, javaslatokkal azt kiegészítik.

Gémes Gábor

KISTERMELŐI PANASZOK NYOMÁBAN

Mitől betegedtek meg a naposlibák?

Az elmúlt hetekben sokan — például Kiskunfélegyházáról Kovács Gábor, Lajosmizséről Harmathné, Bócsáról pedig Bit térjíé Takács Róza —jelezték szerkesztőségünknek, hogy az idei libaállományuk egy része megbetegedett, s elhullott, pedig ugyanolyan hozzáértéssel, gondoskodással foglalkoztak e szárnyasokkal, mint korábban, amikor semmi gond nem volt velük. Egyesek saját vétlenségükre hivatkozva mondották: több tízezer forintnyi káruk megtérítésére sehol sem találnak illetékest.

E közérdekű ügyről á megyei baromfiegészségügyi szakállatorvossal, dr. Hedrich Károllyal folytattunk beszélgetést:

— Mi okozta a kistermelőknél lévő naposlibák jelentős részéhek betegségét?

— Egy penészgombafajta, vagyis a tüdőpenész, melyre á háziállatok között a baromfi, ennek sorában is a kisliba a legérzékenyebb. \

— Kimutatható-e a fertőzés forrása?

, —, Igen. Ez lehet a tenyésztojás, a takarmány, valamint az almozásrá használt szalma, vagy faforgács.

— Könnyen felismerhető a betegség?

— Ha a.kisliba bágyadt, étvágytalan és nehezen lélegzik, bizonyosra vehető, hogy tüdőpenészben szenved. Ilyenkor a tüdejében és a légzsákjában már mákszemnyi gócok találhatók, olykor sűrűn egymás mellett.

— Éredményes lehet a gyógykezelés?

— Nem nagyon. Ugyanis a gombák által termelt méreganyag komoly elváltozást idéz elő szervezetében, ami előbb- utóbb lesoványodáshoz vezet, az elpusztulás tehát megakadá- lyozhatatlan.

— Ha e betegség ellen nincs hatásos gyógyszer, akkor a megelőzésére kell fokozottabb figyelmet fordítani.

— így igaz. Legfontosabb, hogy mifidig friss legyen az almozásra használt szalma, faforgács. Ezeket célszerű ellenőriztetni állatorvossal, szintúgy a takarmányt. Az ideális tartási körülménynek része az is, hogy az ól állapota higiéniailág tökéletes legyen. A naposlibát vitaminnal is lehet etetni, ehhez szükséges azonban a szakember tanácsa. Itt jegyzem meg, hogy a beteg állatnak tilos antibiotikumot (pl. Chlorocidot, Neo-Te-Solt stb.) adni, mert az súlyosbítja a gombásodás folyamatát.

— Kárigénnyel kihez fordulhat a kistermelő?

— Keltetői hiányosságokra visszavezethetően 2—3, alomtól való fertőződés esetén 4—5 napos korában betegszik meg a kisliba. Ilyenkor haladéktalanul értesítendő a körzeti állatorvos, meg a takarmány okozta tüdőpenész esetén is — ez bármikor bekövetkezhet —, s a helyszíni vizsgálat révén tisztázható a baj eredete. A tenyésztő hatósági igazolást kap, s annak birtokában reklamálhat ott, ahonnan származik a fertőzés.

A * •• rr

JOVO

energetikájáért

A moszkvai Kurcsatov atomenergiai intézetben folyik a „Tokainak—15’” nukleáris berendezés szerelése. A készülék nagyhőmérsékletű plazma előállítását biztosítja majd, hasonlóan a már korábban jól bevált olyan elődökhöz, mint a Tokárnak—7, a Tokamak—10 és a Tokárnak—13. Az új berendezésben azonban számtalan új fejlesztésű, tervezői és mérnöki megoldást alkalmaztak.

Elsőízben a Tokamak—15 berendezésen lesz elérhető a százmillió fokos hőmérséklet. Ez szinte elképzelhetetlenül magas érték. Ilyen hőmérséklet mellett a plazma fekete, bár a felmelegítés első stádiumában a másodperc törtrészéig fényhatás észlelhető.

Korábban a Tokamak—10 berendezésen sikerült kilenc- venmillió fokot elérni a plazma hevítése során. Ezt a magas hőmérsékletet azonban csak a plazma könnyebb — elektron — részénél sikerült biztosítani. A Tokamak—15 esetében a termonukleáris plazma minden összetevőjénél elérhető a 100 millió °C. A szuper nagy hőmérsékletű plazma lehetővé teszi á* nukleáris reaktorokban lejátszódó folyamatok tanulmányozását. Ilyen reaktorokat terveznek az elkövetkező ezredévben alkalmazni.

• Szerelik a „Tokamak—15" berendezést.

NEHÉZ ÉV VÉGE

A bruttósítás és a vállalatok

Azt gondolhatná az ember, hogy az adóreform, a két új adónem, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó megkonstruálása, bevezetése és 1988. január 1-jétől való alkalmazása kizárólag a pénzügyi és az adóügyi apparátus dolga, munkája. Nos, a koncepciót, a törvényre emelt javaslatokat, s a végrehajtási rendelkezést valóban ők dolgozták ki, ám az alkalmazás, az adózás életbeléptetése érdekében igen nagy munkát hárítottak a vállalatokra, a munkáltató szervezetekre. Éspedig mindkét adófajtánál. Ezúttal a szó szerinti értelemben vett tömegeket, a több millió aktív dolgozót érintő-érdeklő bruttósítás tennivalóival foglalkozunk.

Mit jelent a felszorzás?

A személyi jövedelemadó előkészítésének fázisában a kormány és a SZOT megállapodott abban, hogy a dolgozók főmunkahelyi keresetének összegét — nettó keresetét — a személyi jövedelemadózás bevezetése nem csökkentheti. Ennek érdekében kell a béreket, kereseteket bruttósítani. (A pénzügyesek „hozták forgalomba” a bruttósítás megjelölést, ami pontatlan és megtévesztő. A béreknek és kereseteknek ma is van bruttó összege, ez nincs benne a borítékban, mert levonják belőle a nyugdíjjárulékot s amit kézhez kapunk, az a nettó bér, kereset. „Bruttósítás” címszó alatt az 1987. évi bruttó és nettó bért, keresetet kell átszámítani az 1988. évi adózási és nyugdíjjárulékfizetési feltételek figyelembevételével úgy, hogy az adó és a nyugdíjjárulék levonása után a nettó bér, kereset nominálösszege azonos legyen az 1987. évivel.)

Aki figyelmesen olvasta az SzJA-val kapcsolatos híradásokat, felfigyelhetett arra, hogy a Minisztertanács—SZOT megállapodás

szövege az idő múltával „finomodott”. Éspedig olyan irányban, hogy a bruttósítás ne járjon a dolgozók nettó keresetének számottevő csökkenésével. A nettó keresetek változatlansága ugyanis feltételezi á végzett munka mennyiségének változatlanságát. Márpedig etekintetben egy-egy dolgozó esetében sincs két egyforma év, eltérő a munkanap, a ledolgozott munkaóra száma, a túlmunka mennyisége, változhat a teljesítmény százaléka, a műszakbeosztás stb.

Ez az úgynevezett bruttósítás felülről nézve sima ügynek látszik. Legfeljebb az okozhat problémát, ha a megszűnő vállalati adók nem nyújtanak fedezetet a bruttósításhoz, a bérek, keresetek személyi jövedelemadót és nyugdíjjárulékot

tartalmazó felemeléséhez. (Ennek veszélye akkor áll fenn, ha az ágazat, vállalat mentesítve volt a megszűnt adók fizetése alól, ám akkor is, ha a közelmúltban drasztikusan csökkentette létszámát s ezt átlagon felüli bérfejlesztésre használta fel. Utóbbi esetben a dolgozók magas nettó jövedelme — az adókulcsok progressziója miatt — átlagon felüli bruttósítási fedezetet igényel.)

A portástól az igazgatóig

Vállalati szintre ereszkedve — értve ezalatt a vállalati bér- és munkaügyi, valamint számviteli vezetőkkel, szakemberekkel történő eszmecserét — gyorsan rájöhetünk arra, hogy ez az időszerű teendő — nevezzük bruttósításnak, felszorzásnak — mégsem olyan egyszerű, problémamentes, mint amilyennek távolról, a nagy-nagy összefüggések tükrében látszott.

A bruttósítás ugyanis akkor sem kizárólag számtani művelet—erre már vannak képletek, sőt személyi számítógépekre alkotott szoftverprogramok is —, ha a fedezet egyébként rendelkezésre áll. A személyi jövedelemadó bevezetésével kapcsolatban az a feladat hárul a vállalatokra, hogy kialakítsák az 1988-ban alkalmazandó vállalati bérrendszert, újólag meghatározzák a különböző munkaterületeken, szakmákban, szervezeti egységekben a teljesítménykövetelményeket, a bérek, a bérezés alapjául szolgáló munkafeladatokat. A bruttósítás miatt egyébként a bértarifarendszer bértételeinek alsó-felső határait is fel kell emelni.

A vállalati vezetésnek egyidejűleg érdeke, hogy a kialakítandó bérrendszer alkalmazása ne csökkentse a dolgozók nettó keresetét, de az is, hogy a bérrendszer ösztönző és működőképes legyen. A vállalati érdekegyeztetés keretében kialakítandó új bérrendszert kollektív szerződésben kell rögzíteni.

S ha ez már megtörtént: meg kell állapítani a vállalat minden egyes dolgozójának — a portástól a vezérigazgatóig — új személyi alapbérét. Ez valóban síma számtani művelet, ha a dolgozó keresete csak alapbérből és általános bérpótlékból tevődik össze. Bonyolultabb a személyre szóló bruttósítás abban az esetben, ha a kereset több elemből — alapbér, prémium, jutalom, pótlék fp- áll. A kézenfekvő megoldás — a felszorzást az alapbérre koncentrálni — bérezési szempontból hátrányos, mert leértékeli a pótlékokat, a több műszak és a túlmunka vállalását.

Gondok és tennivalók

A darabbérek bruttósítása sem egyszerű: bérezési alapkövetelmény, hogy az adott munkán azonos legyen a darabbér. A progresszív adózás következtében viszont a nagyobb teljesítményt nyújtó dolgozók bruttó darabbéréből kevesebb marad a nettóban, mint a kisebb teljesítménnyel dolgozóknál. (A teljesítménybéres dolgozók bérbruttósításának problematikája arra csábíthatja a vállalatokat, hogy a könnyebben kezelhető időbért alkalmazzák.)

A személyi jövedelemadó bevezetéséhez kapcsolódó bruttósítás előreláthatóan kiélezi — a kezdetben a vállalaton belül, ám a későbbiek során azon túl is — a társadalmi feszültségeket. Az adózás progresszivitása következtében a magasabb nettó kereseteket nagyobb összeggel kell bruttósítani,' felemelni az 1987. évi nettó érték fenntartása érdekében. Félő és valószínű, hogy az életszínvonal drasztikus csökkenése közepette a bruttósítás progresszivitását nem lesz könnyű elfogadtatni.

Ugyanez prognosztizálható a bérfejlesztés mainál sokkal differenciáltabb elosztására. Már az 1988. évi bérfejlesztésnél nagyobb bruttó kereseti differenciákat kell érvényesíteni — és elfogadtatni a vállalati közvéleménnyel — annak érdekében, hogy az adórendszer működése és progresszivitása ne bénítsa meg a bérezés, a bérfejlesztés ösztönző hatását.

Garamvölgyi István

adósságválság Három forró pont

Meglehetősen optimista nyilatkozattal lepte meg a megfigyelőket a közelmúltban a Világbank elnöke. Barber Conable az adósságválság végét jósolta belátható időn belül, legalább egy térségben. Azt mondta, hogy pénzintézetének reményei szerint öt-hét éven belül orvosolni lehet a súlyosan eladósodott Latin-Amerika gondjait. Azért meglepő ez a vélemény, mert Latin-Amerika köztudottan a Föld legeladósodottabb térsége: a fejlődő világ 1085 milliárd dolláros adósságállományának egy- harmadával az itteni államok tartoznak.

Sokakban felmerült a kérdés: mi késztethette Conable-t erre a derűlátó nyilatkozatra? Valószínűleg szerepet játszott benne az, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlése szeptember végén — stílszerűen mondva — adós maradt a tőkés világgazdaságot 1982 óta gyötrő adósságválság megoldásával, vagy legalábbis enyhítésével. Ez nyilvánvalóan elégedetlenséget váltott ki mind az adósok, mind pedig a hitelezők körében, jó néhányan egyenesen a két pénzintézetet hibáztatták a már-már lehetetlen állapotokért. A tanácskozás arra is élesen rávilágított, hogy lényegében patthelyzet alakult ki az adósok és hitelezők között. A pénzüket visszakövete- lök nem hajlandók engedni az „adós, fizess!” alapállásból, a tartozások terheit nyögő országok közül pedig mind

több kerül olyan helyzetbe, hogy nem tud, vagy csak nagy-nagy gazdasági és politikai kockázatok árán képes törleszteni. Ilyenformán az is lehetséges, hogy a most kialakult helyzet vihar előtti csöndet sejtet. Az adósságválság lesz az egyik központi témája a latinamerikai államok, továbbá az Afrikai Egységszervezet november végén ösz- szeülő csúcsértekezletének.

Nem véletlen, hogy éppen e két térség vezetői tanácskoznak erről a problémáról. A Világbank elnöke a már említett nyilatkozatában három „forró pontot” emlegetett az adósságválság szempontjából. Ezek: Ázsia, Afrika és Latin-Amerika. A londoni The Economist című hetilap értékelése szerint a világ leginkább veszélyeztetett 50 állama közül 46 (!) e három térségben található. Az egy főre jutó hazai össztermék 1980 és 1985 között Afrikában 11 százalékkal, Latin-Amerikában 7,5 százalékkal csökkent, miközben az adósságterhek az exportbevételek 25—30 százalékát viszik el. A fejlett és a fejlődő országok közötti szakadék tovább nőtt: egy nyugat-európai lakos ma negyvenhatszor jobban él, mint egy fekete-afrikai; negyedszázada még húszszoros volt a különbség.. Mindezek alapján teljesen érthető, hogy egyes közgazdászok a fejlődő országok szempontjából miért tekintik „elveszett évtizednek” a nyolcvanas éveket, miért jósolják azt, hogy a kilencvenes évek sem

lesznek jobbak a többség számára (a kivételt főleg Délkelet-Ázsia gyorsan felzárkózó országai jelentik.)

Maga Conable is elismerte, hogy Af-~ rika helyzete jóval bonyolultabb, mint Latin-Amerikáé, vagy akár Ázsiáé. Értékelése szerint a fekete földrészen az országok zömének jövedelme tíz éve folyamatosan csökken, s a kontinens talpraállitása ma már nemigen képzelhető el a fejlett államokból érkező segélyek számottevő emelkedése nélkül. A valóságban mégis ezzel ellentétes folyamat zajlik le: egyes becslések szerint a fejlődő országoknak nyújtott pénzügyi segítség (segélyek, kölcsönök, exporthitelek, illetve közvetlen befektetések formájában) reálértékben az idén várhatóan 40 százalékkal lesz kisebb az

1981-es csúcsértékhez képest. Noha a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank kilátásba helyezte az alaptőke növelését, az IMF szerkezetátalakitó hitelkeretének bővítését, a legszegényebb fejlődő államok fokozott támogatását, a bajok fő forrásaira, az elmaradottságra és a hatalmas adósságállomány felszámolására nem kínált megoldást Pedig ez nem valamiféle jótétemény, önzetlen cselekedet lenne a részéről, hanem a hitelezők, a fejlett országok érdekeit is maximálisan szolgáló lépés. Igaz, ez rövid távon áldozatokat kívánna a pénztulajdonosoktól.

Kocsi Margit