Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-20 / 274. szám
r 1987. november 20. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT • SPORT A második félidőre „felébredt a magyar válogatott Beckenbauer nem lehet túl büszke 5* Füttykoncert kísérte, az öltözőibe szerdán este a Népstadionban a 11. magyar—nyugatnémet labdarúgó-találkozó után a csapató, kát. A hideg idő ellenére is szép számú szurkolóisereg méltán várt több látványosságot. Ezen a 90 percen csak. taktikai, fegyelemből vizsgázott jelesre mindkét válogatott. Franz Beckenbauer, a vendégek szövetségi kapitánya jókora késéssel érkezett a találkozó utáni sajtókonferenciára. Akik látták az öltözőbe menni, állítják: nem volt túl boldog. Homlokán több volt a barázda, mint az ösz- szecsapást megelőzően. Az újságírók elsősorban arról faggatták: az első félidőben olykor igen jelentős fölényben játszó NSZK miért nem lőtt gólokat? — Az volt az elgondolásom, hogy a középpályáról Matthaus és Thon felzárkózik Littbarski és Allofs mellé, segíti a támadásokat — mondta Beckenbauer. — Sajnos, Matthaus combizomhúzódá^t szenvedett, másrészt pedig bárom hónap után visszatérve a legjobbak-közé, valahogy inkább a biztonságra törekedett. Olykor Détá- ■ri semlegesítésére figyelt, holott ezt nem szabtam feladatául. Miért nem utasította Berthol- dot erőteljesebb támadójátékra? Hátvédjének nem sók dolga volt Kovács ellen, meglephették volna az újonc balhátvéd Sassal felálló hazai, védelmet — hangzott a következő kérdés. — Berthold szerintem jól nyomult fel az első játékrészben. Félő volt, hogy a gyors Kovács azért betör a Berthold által üresen hagyott területre, és akkor baj lesz. Nem- volt elég átütőerő támadásainkban. A második félidőre behozott Eoksteinnél próbáltam döntésre vinni a dolgot, de a' magyarok középpályás játéka akkorra erősen feljavult. Ismét ugyanaz a helyzet állt elő, mint -korábban: ha csakis a támadásokra figyelünk, akkor, esetleg az olykor veszélyes hazai rohamok „megbüntetnek” bennünket. Meglepett: az első félidőben miért nem támadtak úgy a hazaiak, mint ä görögök-elleni 3—0-ás EB- selejtezőn? A Bérczy—Fitos-csere után fel- szabadulttá vált a magyarok játéka. Détári jobban osztogatott — 'bár korántsem játszott a megszokott színvonalon —, Kiprich és Kovács is feléledt. Fitos József remekül védekezett, olykor jól is osztogatott. A magyar védelem vállairól jelentős súly került le, még Garaba is vállalkozhatott élőretörésekre, a legnagyobb helyzet SáLlai nevéhez fűződött. Ha a Honvéd-védő jobban összpontosít, meglephette volna lm melt. — Talán ha lecsúszik a lábamról a labda és az alsó sarokra megy, akkor több a szerencsém— mondta Sallai. Garami József megbízott szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az első félidőben túlságosan is megilletődött volt a csapat. A folytatásra azután „felébredt”, elhitte, hogy van esélye a világ- bajnoki ezüstérmesek ellen. Nagy kérdés: mi lett volna, ha már az első félidőben is teljes önbizalommal játszanak. — Ügy hiszem, jó utat jártak társaim azzal, hogy - óvatosan /kezdtek — mondta Disztl Péter, akinek volt alkalma rálátni a játékra. — Ha nekirontunk az ellenfélnek, bizonyos, hogy a réseken betörnék és gólt is lőnek. A közepes színvonalú összecsapáson mindkét oldalon úgy látták: felesleges lett volna kockázatot vállalni, a támadójáték egy- oldallú erőltetésével. Ebből, csakis gólnélküli döntetlen születhetett. KOSÁRLABDA A KSC elhozta a két pontot idegenből KECSKEMÉTI SC— SZEGEDI SC 66—65 (35—31, 61—61) Szeged, Városi sportcsarnok, 200 .néző. Vezette: Prenker, Gidó- Jajivy. KSC: Csávás 13. Pásztor 8, Kovács 12, Fütík 26, Kurucz 7. Csere: Lengyel. Tóth. Edző: Tóth Viktor. A rendes játékidőben Fück 3 pontos találatával egyenlített a KSC. A hosszabbításban két alkalommal is vezettek a szegediek, a hajrát azonban a kecskemétiek bírták jobban idegekkel. Jók: Csávás, Kovács, Fück. BP. HONVED—BAJAI SK 82—72 (31—37) Budapest, Körcsarnok, 300 néző. Vezette: dr. Nádai, Szilvássy. BSK: Kiss L. 3, Hosszú 21, Li- kár 36, Veres 10, Gorjanácz 2. Csere: Szabó, Varga 1., Dunai. Edző: Kovács József, Schmidt Lajos. A második félidő 28. percéig vezetett a bajai csapat, ezután a budapestiek felgyorsították a játékot, és szétzilálták a BSK sokat hibázó sorait. Jók; Likár, Hosszú. HOLTPONTON A CSIKÓS- ÉS A KONKOLY-ÜGY A fiatalok sikere lendületet adott a felnőtteknek is Darázsfészekhez hasonlított- az utóbbi hónapokban a Kecskeméti SC ökölvívóinak otthona, a széktói edzőterem és jelképesen a szakosztály is. Balzsay Károly vezetőedző hirtelen távozása megzavarta a nyugodt mederben zajló életet, több versenyzőben hosszabb-rövidebb ideig tartó törést okozott. Ehhez járult még a csapatbajnokságban elszenvedett két vereség, amelyek után a leglelkesebb szurkolók is temetni kezdték az utóbbi időkben sikert sikerre halmozó együttest. Szerencsére a napokban kedvezőbb híreket /kaptunk a KSC házatá járói. — Ökölvívó nyelven szólva, nem vagyunk a padlón! — mondta. Benda Tivadar szakosztályvezető. — Hosszú esztendők során olyan erők halmozódtak föl a sportág /mellett, amelyek kisegíthetik a bajból a kecskeméti bunyót. Azt, hogy nem állt meg az élet nálunk, mi sem bizonyítja jobban, mint az ifjúságiak kiváló eredménye az országos bajnokságon. Nyolcán/ vettek részt a tatabányai versenyen, ebből hatan, a dobogón végeztek, s .ketten megnyerték az OB-t. Az egyesületek közötti pontversenyben fölényesen győztünk, utánpótlás-nevelésben utcahosszal vezetünk vetélytársaink előtt. — A múltbéli tapasztalatok azonban azt sugallják, hogy az egykori tehetségek közül sokan eltűnnek, felnőttként már nem tartoznak a legjobbak közé ... — Ezek a srácok belekóstoltak a siker ízébe, s úgy hiszem, megkedvelték azt, nem könnyen mondanak le rója. Azt is tudják, mennyit kell dolgozatok az eredményekért. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy vállalják a feladatot. Pullait és Németh Jánost meghívták az ifjúsági válogatottba is, Kozák pedig a felnőtt keret tagja. Vigh János a csapat vezetőedzője, bízunk benne. a szakmai' hozzáértésben. — Mit várnak a szombat délutáni Komló elleni rpérkőzéstől? — Feltétlenül győzelmet! A találkozó vesztese — valószínűleg — csak a kiesés elkerüléséért /küzdhet a továbbiakban, s mi nem szeretnénk erre a sorsa jutni. A vendégek nagy ásza Aívics Gyula és a már leszerelt Jóny, aki Kozák ellenfele lehet. Minden súlycsoportban lesz versenyzőnk, s a bajban is kitartó szurkolóink segítségére számítva bízunk a fontos két pont megszerzésében — mondta Benda Tivadar a csapatbajnoki mérkőzés előtt. Király Józsefet, a" klub ügyvezető elnökét sokakat érintő ügyről kérdeztük: miként áll Csikós és Konkoly István átigazolása a paksiakhoz? — Jelenleg holtponton van az ügy. Mivel a két ökölvívó az átigazolási időszakon túl, a hivatalos formákat messze figyelmen kívül hagyva tárgyalt a paksiakkal, az egyesület két esztendőre eltiltotta őket. Az ökölvívó-szövetség elnökségi ülésén úgy döntött, hogy egy bizottság vizsgálja ki az ügyet, mivel a Pakssal nem tudunk egymást közt megegyezni. Csikós Ábel tizenöt éve egyesületünk sportolója, olimpikon, kijuthat Szöulba, mi neveltük föl, nálunk lett élsportoló. A város, az egyesület és a sportágat támogató Fémmunkás Vállalat segítsége nélkül aligha lett volna belőle ilyen szintű öklöző, nem mondhatunk le róla egy tollvonással. Patthelyzet állt elő az átigazolási ügyben — tájékoztatott Király József, — rl — HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK KÖNNYÜBÜVARSPOBT Serdülő és Ifjúsági könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó bajnokság: Kecskemét, fedett uszoda. Megnyitó: 10.30-kor. A verseny a megnyitó után kezdődik és délután 15.30-kor folytatódik. Az országos serdülő és ifjúsági bajnokságot sorrendben 15. alkalommal rendezik Kecskeméten. Az MHSZ ÉBKM Vízmű úszói a korábbi években mindig szép sikerrel szerepeltek a két utánpótlás korosztályban. Milyen reményekkel indulnak most? A kérdésre Ludvigh Zoltán, az EBKM Vízmű vezetőedzője válaszolt. — A bajnokság az idén érdekes, nyílt küzdelmet ígér. A korábbiakkal ellentétben most nincs a mezőnyben olyan kiugró tehetségű versenyző, aki „begyűjtse” az aranyérmeket. Talán kivétel az ifjúságiaknál Berekméri Zoltán (BHG) a hosszabb távokon, de a sprintszámokban nyílt a verseny. — A kecskemétiek esélyei? — Az ifjúsági fiúknál Gó- bor, S. Juhász és Sáfár dobogóra léphet és a váltó is éremesélyes. A lányoknál Cza- gány Beatrix a sérülése után most indul először. Ot is dobogóra várom. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Kecskeméti SC—MALÉV SC, Kecskemét, Városi sportcsarnok, 15.30-kor. A sikertelen BEK-szerep- Iés remélhetőleg nem viselte meg túlságosan a KSC férficsapatát. A MALÉV SC ellen csak a kettős győzelem az elfogadható eredmény. ■ NB I-es nőt mérkőzés: Dutép SC— Kaposvári Vasas Izzó, Kecskemét. Arpádvárosi sportcsarnok, 15.30-kor. A kaposváriak — hasonlóan a Dutép SC-hez — saját nevelésű fiatalokra alapozzák csapatukat. A vendégek tavaly a Dutép előtt a 10. helyen végeztek. Azóta elvesztették egyik legjobbjukat, az ifjúsági válogatott Varga Katalint. A két csapat egymás közti mérlege: 16 mérkőzésből a Dutép hat, a Kaposvár kilenc alkalommal győzött. Tavaly az az érdekes helyzet alakult ki, hogy a kecskemétiek itthon vesztettek, idegenben nyertek a Kaposvár ellen. SOLYEMELÉS Országos Ifjúsági bajnokság: Szombathely, ío órakor. ASZTALITENISZ NB I-es férfimérkőzés: Kkfházl Lenin Tsz SK—Bp. Postás. Kiskun- .félegyháza, Fadrusz J. u. 2 A.. 17 órakor. \ TÖMEGSPORT A Békési—Benedek család tornászbemutatója: Mélykút. 18 órakor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Ü. Dózsa— Tatabánya, Pécsi MSC—Kaposvár, Siófok—Videoton, ZTE—Vasas 13 órakor. Rába ETO—Haladás VSE, Bp. Honvéd—Békéscsaba 16 órakor. NB III-as mérkőzés: Szentes—Honvéd Kun Béla SE, 13 órakor. Jv.: Koka vecz. $ Megyei bajnokság: Honvéd Radnóti SE—Bácsalmás, 13 órakor. Jv.: Kiss A. NB-s serdülőbajnokság: KSC— Gariz-MÁVAG, Kecskemét, 10 órakor. NB-s ifjúsági bajnokság: KSC —Ganz-MAVAG, Kecskemét. 11.30- kor. ASZTALITENISZ NB H-es férfi, Szabados-csoport: Kalocsai SE—Soltvadkert, ll órakor. Hírős Kupa I. o. férfi ranglistaverseny. Kecskemét, Lánchíd u.t 10.30, 13., és 15 órakor. BIRKÓZÁS Junior kötöttfogású országos baj* nokság: Miskolc, 9 órakor. CSELGÁNCS I. osztályú felnőtt rangsorverseny: Baja, 9 órakor. Úttörő II—III. krcs. országos baj* nokság: Bp., 9 órakor. KÉZILABDA Országos ifjúsági bajnokság, területi döntő: Kecskemét, Arpádvárosi sportcsarnok, 9 órától. • A KSC lengyel játékosa, Pysznlak 42 ponttal mutatkozott be az első mérkőzésen Pakson. Gellért Gábor felvételén Morgen mellett dob kosárra. I KONNYCBCVARSPORT Serdülő és ifjúsági könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó országos bajnokság második napja: Kecskemét, Fedett uszoda, 9 és 15.30-kor. • KOSÁRLABDA NB I-es férfi A csoport: Szeged- Bajai SK, Szeged, Városi sportcsarnok, 17 órakor. A Kovácsot nélkülöző BSK szerdán nem bírt a Bp. Honvéd csapatával, a szegediek pedig Zalaegerszegen szén, védték vereséget. A Tisza-par- ti csapat — bár gyengébb a Honvédnél és a BSK-nál is — hazai pályán képes meglepő eredményre. A bajaiak viszont Szegeden hagyományosan jól játszanak. NB I-es női A csoport: Bp. Spartacus—Kecskeméti SC, Bp., Kőér utca, 11 órakor. A KSC csapata egymás után két mérkőzést nyert és már a 6. helyen áll a táblázaton. A Spartacus négy hete nyeretlen. Egy esetleges győzelemmel a KSC nagy lépést tehetne a biztos A csoportban maradást jelentő első hat hely felé. NB II-es női mérkőzések: Szeged —Bajai Eötvös TK, Szeged, 10 órakor ; Egri TK—Kkfházi Vasas, Eger, ll órakor. NB II-es férfimérkőzés: Békési Afész—Kkfházi Lenin Tsz SK. Békés, 15 órakor. RÖPLABDA NB 1-es férfimérkőzés: MALÉV SC —Kecskeméti SC, Bp., 10 órakor. NB II-es férfimérkőzés: Dutép SC—Élgép, Kecskemét, Buday D. Alt. Iskola. 16 órakor. TÖMEGSPORT A „tornázz velünk’* sportrendezvény-sorozat keretében a Békési— Benedek család a ty-ből Ismert népszerű gárdával szerepel Hajóson 10 órakor a Művelődési Központban, Jánoshalmán a tornacsarnokban 16 órakor. Ugyanitt a magyar és bajor (müncheni) tornászok tartanak bemutatót és a Jánoshalmi MG. Szakmunkásképző Intézet tanulóinak 24 fős akrobatikus torna és gúlabemutatóit láthatják az érdeklődők. ÖKÖLVÍVÁS NB I-es mérkőzés: Kecskeméti. SC —Komlói Bányász, Kecskemét, Városi sportcsarnok, 1? órakor. VÍZILABDA OB I-es mérkőzés: KVSC—OSC.' 17 órakor. VASARNAf LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések.: MTK-VM— Ferencváros 11 órakor. Debrecen— Vác 13 órakor. NB II-es mérkőzés: Szolnok—Kecskeméti SC, Szolnok, 13 órakor. A Szolnok az idén ősszel nagyszerűen kezdett és sokáig bajnokjelöltnek számított. Később — sérülések és betegségek miatt — fokozatosan visszaestek, de még mindig jelentős erőt képviselnek. Otthonukban természetesen esélyesek Is a győzelemre. A KSC csapata a jelek szerint tartja a jó formáját és bár idegenben csak az utóbbi néhány héten szerepeltek valamivel jobban, most talán reményük lehet az egyik pont megszerzésére. A hírek szerint nagyszámú szurkolósereg kíséri a kék-fehéreket a Tiszaligeti stadionba, s így nem lesz hiány biztatásban. NB III-as mérkőzések, (kezdés 13 órakor): Miske—Honvéd Szabó L. SE, jv.: Oravecz, Kecskeméti TE—Szarvas, jv.: Bubori; Bajai SK—Orosháza, jv.: Veress; Soltvadkert—Martfű, Jv.: Szilágyi; Csongrád—Kalocsai SE, jv.: SzUrszabó. Négy megye! csapatunk játszik hazai pályán az NB III- as fordulóban. A legnehezebb dolga a KTE-nek lesz a listavezető Szarvas ellen, de a * Miske—Honvéd Szabó L. SE és a Bajai SK—Orosháza találkozó Is nagy küzdelmet ígér. A Soltvadkert csapata a sereghajtó Martfű ellen szerezhet fontos pontokat. Megyei labdarúgó-bajnokság (kezdés 13 órakor): Hajós—Bajai Tsz SK. jv.: Lakatos; Harta—Tíszakécske, jv.: Kazlnczi; Imrehegy—Mélykút, jv.: Szabó J.; Helvécia—Kiskőrös, jv.: Nagy Z.; KTK—Izsák, jv.: Kara; Jánoshalma—Kiskunhalas, jv.: Fazekas J.; Kecel—Lajosmizse (zárt kapuk mögött), jv.: Kiss B. Megyei II. osztály. Északi csoport, (kezdés 13 órakor): Kerekegyháza —H. Gábor A. SE, Orgovány—H. Me- zőfi SE, Kh. Spartacus—MFSC, Tass —Akasztó, Jakabszállás—Lakitelek,, Csengőd—Tlszaalpár, Jászszert tlászló —Kunszentmiklós. Hetényegyháza— Harkakötöny. Déli csoport: Katymár—BSK junior 10.30-kor. A többi mérkőzés 13 órakor kezdődik: Hercegszántó—Császártöltés, Nagybaracska—Tompa. Érsekcsanád—Kunbaja. Vaskút—Homokmégy, Kelebia—Nemesnádudvar, Gara—Szakmái. Dusnok—Fájsz. Körzeti bajnokság, bajai csoport, (kezdés. 13 órákor): Bácsbokod—Szeretnie, Csávoly—Sükösd, Felsöszent- iván—Dávod, Tataháza—Rém. Csiké- ria—Madaras, Borota—Baesborsód. Kun fehértó—Bátmonostor. ASZTALITENISZ Hírős Kupa I. o. ranglistaverseny: Kecskemét. Lánchíd u., a órától. BIRKÓZÁS Junior kötöttfogású országos bajnokság : Miskolc, 9 órakor. CSELGÁNCS j Üttöró 11—111. krcs. egyéni orszá* gos bajnokság: Bp., 9 órakor. könnyübüvabspokt Serdülő és ifjúsági könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó bajnokság harmadik napja: Kecskemét, Fedetr uszoda. 9 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi B csoport: Kecskeméti SC—Honvéd Táncsics SE, Kecskemét. Városi sportcsarnok, 10.30- kor. A kecskeméti szurkolók ezen a mérkőzésen láthatják először a KSC két idegenlégiósának játékát. A múlt hét végén Pakson már bemutatkoztak: Slankiewicz 19, Pyszniak 42 pontot dobott. Mindketten szeretnének — vasárnap is — jó teljesítménnyel hozzájárulni a csapat hazai győzelméhez. A kaposváriak eddig egyszer nyertek, de vereségeik között sok az egy-két pontos, balszerencsés körülmények között született eredmény. A találkozótól látványos küzdelmet, és kecskeméti győzelmet várunk. RÖPLABDA NB 1-es aöl mérkőzés: Kaposvári Vasas Izzó—Dutép SC, Kaposvár, !t órakor. ÖKÖLVÍVÁS NB II-es csapatbajnok! mérkőzés: H. Kun Béla SE—Salgótarjáni Bányász, KiskunféLegynáza, 808. Ipari Szakm. int.,. 10 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Gyárfás Miklós: Volt egyszer egy színház Tévéjáték (ism.) FF 10.45: Mozgató Tévétorna mozgáskorlátozottaknak 10.55: Képújság 16.00: Hármas csatorna Kalandos foglalkozások 17.05: Hírek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15—19.30: Péntek délután 17.15: Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 17.45: Téka Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak Közéleti szolgáltatóműsor (Folytatás: tv 2, 19.00) 19.00: Álljunk meg egy szóral Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 19.10: Esti mese 19.20: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Bűnös útjaim Ameriaki tévéfilmsorozat III/2. rész Errol Flynn legendája 20.50: Reklám 20.55: Gondolkodó Rendkívüli kiadás 21.40: Nézze meg az emberi 21.55: Tébolyult gyilkosság Angol tévéfilm (16 éven felülieknek!) 23.00: Tévéhíradó 3. TV II. MŰSOR: 17.00: Képújság 17.05: Szembenéző 17.50: Tévétorna 17.55: Egri csillagok Magyar film 11/1. rész 19.00: Ablak Közéleti szolgáltatóműsor (az 1 műsor folytatása) 19.30: Az emlékezés órája Szovjet kisfilm (ism.) 19.55: A Kelet városai Kairó — A mohamedán világ központja , Angol rövidfilm 20.05: Zenés tv-szfnház Lendvay Kamilló: A bűvös szék Tévéopera (ism.) 20.50: Reklám 20.55: Híradó 2. 21.10: Képes nóták Videoklip-összeállitás hazai sikerekből 21.40: Váltó Gazdasági világverseny 22.25: Szirakuzai bolond Farkas István festőművészre emlékezünk születésének 100. évfordulója alkalmából 22.40: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 14.00: Hírek. 14.15: Férfias nevelés című gyermekfilm. 15.25: Hírek. 15.30: Az Orosz Múzeum. 16.00: Új növénytermesztési technológia. 16.45: Világhlradó. 17.00: M. Uljanov Nyemirovics-Dancsenkó leveleit olvassa fel. 17.35: Az átalakítás és a Szovjetunió gazdasági együttműködése a fejlődő országokkal. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Bemutatjuk a fiatal filmeseket. 21.15: Sakkvilágbajnokság. 22.40: Hírek. 22.45: A rajzfilm története 2. adás. 23.55: Hangverseny. 0.30: Nyári szerelem című film. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Reklám. 17.05: Műsorismertetés. 17.10: Tv- napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Tv- magazin — szlovákul. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Szovjet játékfilm. 21.00: Tv-napló. 21.15: Oktatóműsor. 22.45: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 14.30: Videoszerviz. 16.55: Hírek. 17.00: Kazorla- és Segura-hegység — dokumentumfilm. 1,7.35: Litera — irodalmi revű. 18.00: Az út — lengyel filmsorozat 4. rész. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Péntek esti vers. 20.05: Valentyina és Valentyina — tévéjáték. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Műhely — ismeretterjesztő műsor. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Sokszemközt az egészségről (ism.) 8.50: Verbunkosok, nóták 9.39: Borsót vegyenek , 10.05: Folyékony világ 10.10: A zene is összeköt 11.10: Magyar írás 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma 4- Szarvason? 12.40: Reklám 12.45: Ami a kongresszusi tudósításokból kimaradt' 13:00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Jön a téli 15.00: Erről beszéltünk... 15.30: Kóruspódium 15.53: Műsorajánlat 15.56: Rólunk van szól 16.05: A híres vadnyugat 17.00: Közigazgatás 17.25: Rólunk van szó! 17.30: Schubert: V. szimfónia 17.57: A magyar népdal hete — Lajtha László: Soproni képek — Két szvit Soproni Tendl Pál dallamaira 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Márkus László — Harangozó Márta dokumentumműsora 11/1. rész (ism.) 20.10: Andor Éva operaáriákat énekel 20.50: Építészet és technika 21.18: A magyar népdal hete — Találkozásom a népzenével — A mikrofonnál: Király Ernő 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót Kb. 23.30: Szimfonikus táncok 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Kacsoh Pongrác daljátékaiból 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben Közben: JCb. 9.50—9.53: Reklám 10.25— 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25— 11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Bob Marley felvételeiből 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30: A magyar népdal hete — Egy völgy- sági nótafa: Antal Andrásné 12.46: Az NDK Néphadseregének Központi Zenekara Suppé-műveket játszik — Vezényel: Gerhard Baumann 12.58: Műsorismertetés 13.05: Pophullám 14.00—16.55: Péntektől péntekig — Budapestről és Miskolcról — Ajánlóműsor Közben: 15.05—15.15: Könyvről könyvért 16.55: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.05: Ipargazdák 17.10: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Reklám 18.33: Fiataloknak! 19.05: Sport 19.10: A Fiataloknak című műsor folytatá19.50: Egészségünkért! 20.00: A magyar népdal hete — Népdalest az előadók ajánlásával 21.05: T udósftás a cselgáncs-világbajnok- ságról 21.08: Hát ennyi az életem — Oláh Gábor dokumentumműsora (ism.) 22.05—0.14: Mérleg 0.15—4.20: Éjfél után.... BARTÓK RÁDIÓ: ______ 6 .05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Kamarazene 8.51: Szimfonikus zene 10.13: A szív, a hús, a csont 10.18: A magyar népdal hete — A gyűjtő gyűjtéséből énekel (ism.) 11.00: Balettzene operákból 11.45: Bergeni fesztivál VII/3. rész 13.03: Műsorismertetés 13.05: A vértanúk napja — történelmi tükörben 13.55: Barokk muzsika 14.26: Gershwin: Porgy és Bess — Három- felvonásos opera Közben: 15.26: Nemes Nagy Ágnes: Látkép gesztenyefával (ism:) 15.36: Az operaközvetítés folytatása Közben: 17.00: Nyitnikék 17.30: Az operaközvetítés folytatása 18.12: Műsorajánlat 18.15: Vonós kamaramuzsika 19.03: Műsorismertetés 19.05: Haydn-művek 20.10: Kilátó 20.55: A Magyar Rádió és Televízió énekkara operakórusokat énekel 21.20: Új kompakt hanglemezeinkből 22.30: Pillantás az európai diszkókba XXII/ 2. rész 23.15: Régi lengyel kórusmuzsika \