Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-30 / 256. szám
Svéd íródelegáció Bács-Kiskunban — újságíró vendégek. Alá Budapestről harminc újság- írót várnak Tiszakécskére és Kis- kunmajsára a termálvíz kettős hasznosításának tanulmányozására. A Solohov, illetve a Jonathán Tsz fürdőjét az idén minősítették gyógyhatásúvá, ami alapot ad további idegenforgalmi fejlesztéshez. Erről, valamint a hévíz mezőgazdaságban való hasznosításáról tájékoztatják a megyei tanács illetékes osztályvezetőit és az újságíróikat. MA ÉS HOLNAP A hét elején hattagú svéd íródelegáció érkezett hazánkban Peter Curmannak, a Svéd Írószövetség elnökének vezetésével. Kedden irodalmi estet tartottak a fővárosban, s az elmúlt napokon országunk társadalmi, kulturális életével ismeiikedtek, miközben találkoztak magyar iró- és műfordító kollégáikkal is. A svéd vendégek — Axel Liffner, Folke Isaksson, Peter Curman költő, Gorán Tunström író, Maria Ortman és Gábor Harrer műfordító — tegnap Bács-Kiskunba látogattak. A Forrás szerkesztőségében a megye irodalmi, szociográfiai folyóiratának szerkesztőivel folytattak szakmai, baráti beszélgetést. Ezt követően Bugacra utaztak a Svéd Írószövetség tagjai, akik hétfőn térnek visz- sza hazájukba. Szilády Áron-emlékünnepség Halason Százötven esztendeje, 1837-ben .született Bágváron, s 1922-ben halt meg Kiskunhalason a külföldön is elismert ltudós, Szilády Áron, Sokoldalúságát jellemzi, hogy irodalomtörténészként — a Régi Magyar Költők Tálában — bemutatta Balassi Bálintot, Hosváii Selymes Pétert, Tinódi Sebestyént, emellett a keleti nyelvek avatott ismerője, műfordító és lapszerkesztő s református lelkész volt. Tagja a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának. A város országgyűlési képviselő, jeként érte el, hogy a mai gimnázium 1867 68-tól érettségiztető joggal rendelkező, nyolcosztályos főgimnázium legyen. 1892-ben építtette a neoreneszánsz épületet, a feljegyzések tanúsága1 szerint ezt tartotta élete legnagyobb tettének. A róla elnevezett gimnázium a városi népfront és a Szilády-em- lékbizottság ma délben a tanulóiifjúságnak — az előadó Bognár Zoltán tanár —, holnap délelőtt tíz órakor pedig a felnőtteknek rendez emlékünnepséget. Ez utóbbin • Szilády Áron születése 150. évfordulóján. (Bodor Miklós grafikája 1 dr. Vásáry István kandidátus, az ELTE tanára emlékezik Sziládyra, az iskola dísztermében. Közreműködik Bodor Tibor színművész. Természetgyógyásznap A Magyar Természetgyógyászok Tudományos 'Egyesülete szombaton, Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban gazdag programot szervez mindenkinek, akiit foglalkoztat az egészsége. A rendezvényen' beszámoló hangzik el a római akupunktúrákon- ferenciáiőli, szó lesz az indiai népi gyógyászairól, a bőrkiégetéses gyógymódról, amelyet a gyakorlatban is bemutatnak. Hasonlóképpen llesz (talpmasszás-bemutató ils. A programot gazdagítja a reformkonyha és fógabe- mutató, a gyógybeázó. Árusítással egybekötött kiállítást is rendeznek a megyei gabönaforgaltni és malomipari vállalat termékeiből, a B ács-'Kiskun Megyei Gyógyszertári Központ fiitotéka- szaküzletében árusított különlegességekből, a Kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat készítményéiből, az Izsáki Állami Gazdaság újfajtái italaiból, valamint a Natura Gt. termékeiből. MINDENKI NYERTES VOLT Vetélkedő nyugdíjasok (Tudósítónktól) Kecskeméten, a Margaréta Otthonban több mint harminc idős ember szerepelt a napokban azon a vetélkedőn, amit a város négy 'nyugdíjaskörzete részére hirdettek meg. Érdekes, változatos műsort láthatott a mintegy háromszáz érdeklődő. Mind a „játékosok”, mind pedig a közönség a négy körzetből, a helyi nyugdíjasklub (tagjai közül és a szé- chenyivárosi lakásfenntartó szövetkezet nyugdíjiasházá- nak lakói közül kerültek ki. A szociális otthonból is sokakat vonzott a rendezvény, sőt a pomázi nyugdíjasok is eljöttek harmincán, de fiatal néző is volt szép számmal. A nem mindennapi rendezvényen sok olyan dalt, játékot, verset, mondát, mesét láthattunk, hallhatatunk, melyeket a mai fiatalok már nem ismernek. Bepillanthattunk abba a világba, amiben a 40 —50 évvel ezelőtti fiatalok éltek, ízelítőt kaptunk az akkori kulturális életből, szórakozási szokásokból. A lelkes és izguló versenyzők között sok jó előadó mutatkozott be. A zsűri — Fischer István, a városi tanács elnökhelyettesének elnökletével — úgy döntött, hogy nem ad ki helyezéseket, hiszen mindenki nyertes, aki szerepelt. Kedves szavakkal értékelte a vetélkedőt, majd minden résztvevőnek könyvet ajándékozott Helyezés nélkül ugyan, de kiemelkedőnek tartották a 4. számú körzet dalkörét és szavaiéit. Ok a Margaréta Otthon nyugdíjasklubjának rendszeres látogatói, sok programot maguk szerveznek, varrnak, hímeznek és elhatározták, hogy a dalkört továbbfejlesztik. Törekvéseiket a Mészöv is segíti, hiszen a városrész lakásfenntartó szövetkezetében sokan érdekeltek. Hangyásl Józsefné KPVDSZ-KULTURÁLIS NAPOK Szombaton: brigádvetélkedő Noha egyik-másik rendezvény elmaradt a XXVII. KPVDSZ- kulturális napok Bács-Kiskun megyei programjából, változatosnak — bár a korábbi évekénél szürkébbnek — minősíthető az idei előadás-, kiállítás- és vetélkedősorozat. CIKKÜNK NYOMÁN Ki volt a szabálysértő? A Kiskunsági Vendéglátó Vállalat dolgozói közül sokan kíváncsiak voltak Kecskeméten a Hírős, Félegyházán a Kiskunság étteremben Juhász Ernő az „Alpokon (át Párizsig” című diafilmes élménybeszámolójára. Tudatosan időzítették ezekre a napokra a szimferopoli vasúti kerület vendéglátó vállalata több dolgozójának meghívását. A (Jalta borozóban szakmai közönség előtt bizonyították tudásukat és az orosz konyha jó ízeit a tapasztalatacserére érkezett szakácsok és cukrászok. A vendéglátó vállalat dolgozói közül többen szervezetten tekintették meg Bozsó János festőművész kiállítását és a Kecskeméti Galériát. A csátaljai láfíész Szurcslk János Munkácsy-díjas festőművész hercegszántói kiállítására szervezett látogatást. A kis- kunmajsai áfész a bodoglári ősborókásba hívta testmozgásra, a táji szépségek megismerésére dolgozóit. Több helyein a KPVDSZ-kul- turális napok időszakában nyitották meg az éves továbbképzést. Gondoltak általában a nyugdíjasokra. A Dunatáji Vendéglátó Vállalat például mintegy két hete hívta meg a kiskunhalasi, már megérdemelt pihenőjüket töltő egylkori dolgozóit. Dicsérhető az az elhatározás is, amely szerint a közös színházlátogatás igencsak beleillik a kulturális napok programjába. A helyi kulturális intézmények, köz- gyűjtemények megszemlélése is hasznos program, ha jól előkészítik. A kalocsai Érseki Könyvtár bizonyára nagy élményt jelentett a Szigma Kereskedelmi Vállalat ottani, a közös látogatáson részt vevő dolgozóinak. A Zöldért kecskeméti kirendeltségén megrendezték Szőrös József fafaragó népművész kiállítását. Több helyen házi elődöntőkkel készülnek a szokásos megyei vetélkedőre. Erre szombaton délelőtt 9 órakor a Kisfaludy utcai SZMT-székház tanácstermében kerül sor. A benevezett és a döntőbe került szocialista brigádoknak Bács-Kiskun megyéből és a Szovjetunióból kell készülniük. H. N. Október 27-ei Guberálni egészségtelen — de megéri című riportunkban irtunk a kecskeméti Zsinór utca 42. szám alatt lakó Józsa Ferencről, aki vasárnap 500 forint bírságot fizetett köztisztasági szabálysértésért a Szarvas utcában. Cikkünk nyomán felkereste szerkesztőségünket egy 48 éves férfi és számunkra addig ismeretlen körülményről tájékoztatott. A Zsinór utca 42. szám alatt három Józsa Ferenc lakik. Huszonegy éves fia, ő és az 1913-ban született édesapja. Hármójuk közül az utóbbi követte e) a szabálysértést. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Szabálytalankodások — súlyos sérülések Baján, a Martinovics és a Miklós utca kereszteződésében október 28-án, Szabics Ferenc 58 éves helyi lakos (Kálvária u. 86.) segédmotor-kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy — a védett útvonalon közlekedő — személygépkocsinak. Összeütköztek, Szabics súlyosan megsérült. Solton, a Felszabadulás úton ugyanezen a\ napon Makai Gábor 64 éves helybeli lakos (Oz u. 9.) egy féktávolságon belül lévő személyautó elé lépett. A jármű elütötte. Sérülése súlyos. Dunaszentbenedek külterületén, egy földúton ugyancsak 28- án, Kuti József 25 éves kun- szentmiklósi lakos (Kötő u. 6.) gyorsan hajtott motorkerékpárjával, s emiatt a hátsó ülésről leesett édesanyja, aki súlyos sérülést szenvedett. R. M. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1981. október 29-ei szám; Csillagászati hét a kecskeméti Planetáriumban. (Tudósítás a programról.) Magyar Hírlap, 1981. október 29-ei szám: <jf): Tarajos készítmények. (Képes tudósítás la Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat tervezett új ferlmékieiről.) Képes Újság, 1981. 44. szám: Bajai István: Bor a zsákban. (A Soltvad'kerti Szőlőskert Szakszövetkezet: ötlete alapján létrejött Soltvún inevű NSZK—magyar (közös vállalat 'bemutatása.) Magyar Mezőgazdaság. 1981. 43. szám: Szabó György: Búzatermesztés, korszerű növénytáplálással. (A bajai BKR tapasztalatai.) Kertészet és Szőlészet, 1981. 44. szám: Jártás József—Herczeg Imre: Felelősek vagyunk a tájért! (Az Izsáki Sárfehér Tsz-ben folyó munkálatokról.) HÍREK HÍREK „Egészalakos’* mellszobor A Magyar Távirati Iroda jelentése alapján mind a négy országos lap azt fcözli tegnapi számában, hogy Gar- bai Sándornak Kiskunhalason egészalakos szobrát avatták fel. Nem szfive- sen keverednénk vitába egy nagy tekintélyű, minden betűt háromszor is megfontoló, igazán precíz és hiteles tájékoztatási szervvel, de ami tény, az tény. A szobor: mellszobor. Még csak azt sem kell kémünk, hogy aki nem hiszi, járjon utána, mert történetesen van róla fényképünk is. Íme, ilyen egy „egészalakos” mellszobor. NAPTÁR 1M7. október M., péntek Névnap: Alfonz Napkelte: 6 óra 24 perc Napnyugta: 16 óra 33 perc Holdkelte: 14 óra 03 perc Holdnyugta: 23 óra 37 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 28-án Kecskeméten a középhőmérséklet 5,7 (az 50 éves átlag 8,8), a legmagasabb hőmérséklet 9,8 fok volt. A nap 2,8 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,2, 13 órakor 7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,2, a tengerszintre átszámított légnyomás 1032,2 millibar — csökkenő — volt. Október 28-án Baján a középhőmérséklet 4,8 (az 50 éves átlag 9,1), a legmagasabb hőmérséklet 11,4 fok volt. A nap 4,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,2, 13 órakor 8,1 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,5, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1031,0 millibar — süllyedő — volt. — FELHÍVÁS! Október 31-én, holnap 9 órakor koszorúzási ünnepség lesz Kecskeméten, a Május 1. téri ihősi emlékműnél. Ezért 8.45 órától 9.45 óráig lezárják a Május 1. tér—-Dbbó krt. —Petőfi Sándor utca forgalmát. Ez idő alatt az autóbuszok az említett útszakasz helyett Batthyány utcán és az Árpád körúton 'közlekednek. A helyi járatú buszok a terelőúton nem, míg a helyközi járatok csak az Árpád körúton állnak meg. — útlezárás. Október 31-én 7 órától, november 1-jén 22 óráig az 54. számú, Kecskemét—Sükösd főútvonal kecskeméti, Halasi úti felüljáróját sarucsere miatt lezárják. A kijelölt terelőút mindkét irányú forgalom részére: 5. sz. főút—Bajcsy-Zs. u.—Juhász u.—Külső-Mindszenti út —Róbert Károly krt.—Külső krt.— 54. sz. főút (Halasi út). Miskei könyvbemutató Szarvason Tóth Menyhért miskei éveit hosszú időn keresztül tudatosan megörökítő, a festészetben és a fotóművészetben egyaránt járatos Kovács László mintegy 90 felvételéből összeállított kötetet ad Ikj a nem csak a labdarúgócsapatáról hires község. A miskei tanács, több gazdag kulturális áldozatkészségét dicsérő. „Az én Tóth Menyhértem” című fotóalbumot ma délelőtt mutatják be az érdeklődőknek Szarvason. A könyvpremier szervezésében a nyomdai sokszorosítást vállaló Kner Nyomda is részt vesz. A kötethez Sümegi György irt bevezető tanulmányt. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Ránki György, Kossuth-díjas zeneszerzőnek, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének kimagasló művészi tevékenysége elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön adta át. Az eseményen jelen volt Stark Antal, művelődési minisztériumi államtitkár és Knopp András, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettese. Tanácsülés Lajosmizsén Tegnap rendkívüli ülést tartott Lajosmizse Nagyközség Tanácsa. A testület felmentette tisztségéből Nagy Károly tanácselnököt, tekintettel Kecskemét Város Tanácsa V. B.-titbkáirává való kinevezésére. A tanácselnöki tisztség betöltéséről a közeljövőben döntenek. ff Holnapi lapszámunkból J Sükösd határában, a szántópusztai kerületben, a kukoricaföld szomszédságában lévő öntödéről írunk a negyedik oldalon, ahol arról is tudósítunk, hogyan változik jövőre a jövedelemszabályozás. Gy. Szabó Béla alkotásaiból állandó emlékkiállítást nyitottak Szánkon. Ebből az alkalomból írunk a festőfametsző munkásságáról, az ötödik oldalon. Itt kap helyet az az interjú is, amelyei Tóth Gyulával, a Nagy Lajos Művészeti és Irodalmi Társaság főtitkárával készített munkatársunk. A Petőfi Népe albumában — a hatodik oldalon — a 14 esztendős, ma is töretlen lendülettel alkotó helytörténész, Istenes József szól életéről, munkájáról. Ugyanitt jelentkezünk a Szabad idő összeállítással. A város és vidéke Bácsalmásról szól, és közöljük a rádió és a televízió jövő heti műsorát is. 1987. október 30-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Központban) Este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓFJA. Ódry Árpád-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: PYGMALION. Móra Ferenc-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes Október 2-án, hétfőn 19 órakor: Szenthelyi Miklós hegedűművész és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: BOUNTY. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KI KÉM. KI NEM KÉM. Sz., mb., amerikai filmvlgjáték 14 éven felülieknek. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: GINGER ES FRED. Sz., olasz-7-francia film 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KUTYASÉTALTATAS. Videomozi: 6 és 8 órakor: A FÉL- KEZŰ BOKSZOLÓ. Sz., hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: VISSZA A JÖVŐBE. Sz., mb., amerikai kalandfilm. Központi mozi: 6 és 8 órakor: A CAPA II. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 órakor: A BATOR LOVACSKA. Sz., mb., argentin rajz- mesefilm. 5 órakor: AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN. Sz., kétrészes magyar dokumentumfilm. 14 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ÉRZÉKENY BÜCSÜ A FEJEDELEMTŐL. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: ANNIE. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: MOST £S MINDÖRÖKKÉ. Mb„ amerikai film. TISZAKECSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: TILTOTT SZERELEM. Sz., dán film. 14 éven felülieknek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor ) Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. X. 30-án, megrendelés sorszáma: 74181 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258 — Ft* egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133-235x