Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-23 / 250. szám
198V október iS. • PETŐFI NEPE • 7 SPORT-SPORT ASZTALITENISZ Hazai siker Félegyházán # A verseny érmesei (balról jobbra): Szalaba, Gyén, Fodor és Grock- ner. (Farkas Tibor felvétele) Az osztrák és a magyar ihadseregviálogatobt, valamint a Lenin Tsz SE asztaliteniszezöi részvételével rendeztek egyéni nemzetközi versenyt Kiskunfélegyházáin. A vetélkedőin 24-én álltaik asztalhoz, s közülük a' féllegyházS Szallába Miikljás ibizanyuljt a legjobbnak. pedig a .^sógoroknál” válogatottak isi szerepelték. A verseny végeredménye: 1. Sz a lábai (Kkfházi Lenin Tsz SE), 2. Gyén i(H. Kilián FSE), 3. Grodkner (osztrák) és Fodor (magyafr) had- seregvá loga tolt). JÓ ELŐJELEK Vasárnap: Magyarország—Csehszlovákia UEFA-torna selejtező Salgótarjánban HÉT VÉGI ELŐZETES Vasárnap 11.30 órákor Salgótarjánban Magyarország—Csehszlovákia (játékvezető a lengyel Suchanek) UEF A-torna selejtezőt játszanak. Ez lesz a legjobb 16 közé jutást eldöntő párosmérkőzés első felvonása, a visszavágót 1988. március 27-én bonyolítják le Csehszlovákiában. A magyar fiatalok szakvezetője, Ziegler János szövetségi edző az előkészületekről, esélyekről ezt mondta: — Balogh és Szabó M. ugyan,., sérült, de remélem, vasárnap számíthatok rájuk. Előjeleink jók, hiszen az utóbbi egy évben négyszer is legyőztük Csehszlovákia 16 éveseit. Először ideX Minisztertanácsi határozat hozta létre az Országos Ifjúsági és Sporttanácsot, amelynek alakuló ülését szerdán tartották a Stadion Szállóiban. A tanács a határozat értelmében társadalmi testületként, az ÁISH tanácsadó és véleményező szerveként fog működni. Legfőbb feladata, hogy állást foglaljon az ifjúsági és sportpolitika lényeges kérdései - ben, és segítse a határozatok végrehajtását. A társadalmi testületnek 43 tagja van, a kulturális és sportélet, továbbá az országos hatáskörű szervek képviselői közül. Elnöke az ÁISH mindenkori elnöke, jelen esetben Deák Gábor államtitkár. X Csütörtökön, egy nappal az f. légfegyveres-világbajnokság és a Junior Világ Kupa nyitánya •lőtt már mindenki a mai rajtot várta. A Budapest Sportcsarnokiban — a kettős viadal helyszínén genben, barátságos összecsapáson 1:0, Salgótarjánban 2:0, egy franciaországi tornán 1:0, majd a nyári „Aranykalász Kupán” újra 1:0 arányban. Gólt sem kaptunk tőlük. Remélem, most is így lesz ez. Ezek szerint biztos abban, hogy előnyt szereznek a visszavágóra? — Ha biztos nem is vagyok ilyesmiben, de azt hiszem, hogy a mi esélyeink a jobbak.. Gyors, kombinatiV« , technikás játékra képes11együttesünk. zJgaz, a cseh~ szlovák fiatalok átlag 10 kilóval súlyosabbak, és egy fejjel magasabbak a mieinknél, de a labdával mi bánunk jobban. — délelőtt még edzettek a versenyzők. Ezzel egy időben folyt a fegyver- és ruházatellenőrzés, és megtartották a technikai értekezletet is. Négy világbajnokság mérlege: szovjet fölény, egy magyar arany. X Tamperében megkezdődött a 10. alkalommal kiírt Tammer ökölvívótorna. A nyitónapon a magyarok közül a 71 kg-os Jakab István lépett a kötelek közé, s 4:1 arányú pontozással vereséget szenvedett a bolgár Rumen Geor- gievtől. X Sevillában szerdán elmaradt a két szovjet sakkozó, Anatolij Karpov és Garri Kaszparov sakkvilág bajnoki döntő párosmérkőzésének ötödik erőpróbája. Hírügynökségek jelentése szerint Anatolij Karpov igénybevette első halasztási lehetőségét. Az ötödik játszmát igy pénteken bonyolítják le. Az állás jelenleg: 2:2. PÉNTEK RÖPLABDA nb 1-ei női mérkőzés: Bp. Vasas —Dutip SC, Budapest, IS órakor. TOMEOSPORT Sporttal a békéért. A Darvas József Általános Iskola és a Petőfi Lakótelepi SE rendezvénysorozata, Kiskunfélegyháza, H órától: általános Iskolások egyéni sakkversenye, 14.30- tól kerékpáros ügyességi verseny, 13.30-tól karatebemutató, ÍR órától meghívásos felnőtt páros teniszverseny (selejtezők). Helyszín: Darvas J. Alt. Iskola. SZOMBAT LABDABUGAS NB I-es mérkőzések: 0. Dózsa— Békéscsaba 13.30-kor, Videoton—Ferencváros, Bp. Honvéd—Rába ETO. ZTE—Pécsi MSC 1« órakor, MTK- VM—Haladás 18.30-kor. NB III-aa mérkfizés: Bajai SK— Miske, Baja I3..30-kor. Jv.: Hajdú. Az újabb megyei, rangadó érdekessége, hogy megyénk két kitűnő csapata hosszó idő ntán először viv egymással tétmérkőzést. A táblázaton a BSK áll jobban, de a Miske csapata idegenben is képes meglepetésre. A BSK a találkozó esélyese, de a döntetlen sem lenne meglepetés. Megyei labdarúgó-bajnokság: Honvéd Radnóti SE—Mélykút, Szabadszállás 13.30-kor. Jv.: Kazinczl. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kiskunfélegyházi csoport, kezdés 14 órakor: Kecskeméti MÁV—Kkmajsa. Tiszakécske—Lászlóiéivá, Városföld —Szánk. NB-s serdülő- és Ifjúsági bajnokság: Szeged—KSC serdüld 10 órakor. ifi ll.30-kor. Megyei serdülöbajnokság. Bajai csoport, kezdés 13.30-kor. Bajai SK —Sükösd. Bácsbokod—Bajai Tsz SK. Gara—Hercegszántó, Nagybaracska— Bácsalmás, Vaskút—Tompa. Kalocsai csoport, kezdés 14 órakor: Császártöltés-Kalocsai SE 1., Mélykút—Kalocsai SE II.. Miske—Fájsz, Hajós— Dusnok, Jánoshalma—Homokmégy. Kiskőrösi csoport, kezdés 15 órakor: Kiskőrös—Csengőd. Dunavecse—Kecel, Harta—Akasztó, Imrehegy—Tab- di, Kkfházi csoport, kezdés 10 órakor: Kun B. SE—Kkhalas, Kkfházi TK—Kkmajsa, Szikrai Medosz— Kkfházi Vasutas, Lakitelek—Tiszakécske (9.30-kor). Kecskeméti csoport, kezdés: 14 órakor: Kunszent- miklós—Lajosmizse, KSC II.—KTE I. , Izsák—Radnóti (10 órakor). KTE II. —Kerekegyháza. ASZTALITENISZ NB 1-es férfi csapatbajnoki mérkőzés: Kkfházi Lenin Tsz SE—Ceglédi SE. Kkfháza, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Schmiedl- csoport: Kecskeméti Spartacus'— Nógrádi Volán, Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 11 órakor. NB Il-es férftmérkőzés: Gárdos- csoport: Medicor—Kecskeméti Spartacus, Bp., 11 órakor. NB III-as férfimérkőzés. Szabados-csoport : Békéscsaba—Soltvadkert, Békéscsaba, 11 órakor. BIRKÓZÁS Piros Arany Kupa szabadfogású úttörőverseny, Kalocsa, Városi sport- csarnok, 9 órától. KOSÁRLABDA NB 1-es női A csoport: Diósgyőri VTK—KSC, Diósgyőr, 15.30-kor. A DVTK-nak ez lesz az első otthoni mérkőzése. Eddig a PVSK-tól 2, a Tungsramtót pedig .12 ponttal, kétszer idegenben kaptak ki. Minden bizonnyal most már javítani szeretnének. A múltheti győzelme alapján ehhez a KSC- nek is lesz mondanivalója. A férfi Felszabadulási Kupa I. fordulója; Szolnok, Tiszaligeti sport- csarnok, 9 órától. A kétnapos tornarendszerő lebonyolítás szolnoki csoportjába a MAFC, a Bajai SK, a Kecskeméti SC, és az Sz. Olajbányász került. NB U-es férflmérköíés: Egri Tanép—Bajai Eötvös TK, Eger, 16.30- kor. RÖPLABDA NB I-es férflmérköiés: KSC— Tungsram SC, Kecskemét, Városi sportcsarnok, 16 órakor, NB I-es női mérkösés: Dutép SC— Bp. Vasas SC, Kecskemét, Arpádvá- rosi sportcsarnok, 10.30-kor. A kecskemétiek ellenfele kilábalt a két évvel ezelőtti hullámvölgyből, olyannyira, hogy az elmúlt évben harmadikak lettek. Jelenleg Be- nőfi és. Nyári személyében két válogatottjuk is van. A két csapat eddigi nyolc mérkőzéséből nyolcat a budapestiek nyertek. Sajnos a mérleg javítására most sincs sok remény. NB Il-es fért (mérkőzés: Dutép SC —Külker SC, Kecskemét, Buday D. Alt. Isk., 11 órakor. TÖMEGSPORT Olimpiai ötpróba, futás, A megyei helyszínek: Baja, Kertészeti Szak- középiskola ; Bácsalmás, művelődési központ; Kalocsa, Városi sporttelep; Kecskemét. Lánchíd Utcai Alt. Isk.: Kiskőrös, művelődési ház; Kkhalas, Texcoop Kötöttárugyár: Kkmajsa. községi sporttelep; Tiszakécske, Sportliget; Ku nszen tmlklós, Alt. Műv. Központ. Nevezés: 1 árától' 8.43- ig a helyszíneken, rajt 9 órakor. Szakszervezeti futónap és téhisz- verseny. Szabadszállás, 8 órakor. Sporttal a békéért. A Darvas J. Alt.. Iskola és a Petőfi Lakótelepi SE rendezvénysorozata, Kkfháza. 8 órától: Petőfi Kupa sakkcsapatverseny, 9.30-kor Szlgma lakótelepi futóverseny, meghívásos páros teniszverseny (döntő), 14.30-tól lakótelepi kerékpárverseny, 16 órától, meghívásos kispályás labdarúgótorna, to órától diszkó általános Iskolás tanulóknak. OSZAS Bikád! Gábor úszóemlék verseny, Kecskemét, Fedett uszoda, 10 órátólVASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I-es bajnoki mérkőzések: Tatabánya—Vác, Debrecen—vasas (mindkettő 13 óra 30 perckor). NB Il-es bajnoki mérkőzés: Nagykanizsa—Kecskeméti SC, Nagykanizsa, 13 óra 30 perckor. A házigazdák a 16. helyen állnak a táblázaton, legutóbb viszont Komlón győztek 3— 2-re, ami jelzi, hogy a zalaiak kezdenek magukra találni. A KSC-ben pedig annyi a sérült, hogy a rossznyelvek szerint az egykori válogatott kapuvédő, a mostani edző, Szentmihályi Antal játékára is sor kerül. Erdei bordája eltörött, igy a kecskemétiek állandó portása hosszú idő után kimarad a csapatból. Helyettese Nagy lesz, akinek viszont a kézfeje sérült, s aki még sohasem védett az NB II-ben ... Tovább szaporítja Az NB I-es férfi röplabdabajnokság hét végi fordulójának kiemelkedő mérkőzéseit a KSC és a Tungsram találkozói jelentik. A kecskemétiek eddig — bajnokcsapathoz méltóan — hétből hétszer nyertek, de igazán komoly ellenféllel még nem játszottak. Az új összetételű csapat (két eltávozott játékos helyére lsét új-érkezett)—első, kemény próbatétele tehát most következik:“ ... A fővárosiak a nemrég még válogatott Nagy Lajos (Szeged SC) leigazolásával az idén még tovább erősödtek. A kék-fehérek közül az eddigi mérkőzéseiken a legegyenletesebb formát — a Nagy Péter külföldre igazolása után megválasztott csapatkapitány — Üj- hidy Géza nyújtotta, ö csak a kapitányi szerepkörben új, hiszen .már jó tíz éve, hogy először NB I-es játékosként, a KSC színeiben pályára lépett. — Már 17 évesen sikerült a felnőttek közé bekerülnöm, a legjobb évem mégis a tavalyi volt (bajnoki aranyérem, MNK 2. hely) — mondja a csapatkapitány, akivel a BKV Előre elleni szerdai mérkőzés után beszélgettünk. — Erősödött, vagy gyengült a gárda a múlt évihez képest? — Véleményem szerint, ha Szabó Zoli ismét teljes értékű lesz, még a tavalyinál Is jobbak lehetünk. Halász helyettesíteni tudja Nagy Pétert, Farkas viszont egyértelműen jobb, mint Gyapjas volt — Ezek alapján idén is a bajnoki elsőség a cél? — Természetesen, de emellett szeretnénk helyt állni a BEK. a KSC gondjait, hogy a csapatkapitány, Hájer lába ia gipszbe került, Safranyikot és Hegedúst pedig a napokban operálták. Ilyen előjelek után azt mondhatjuk, hogy a pontszerzés már nagy bravúrnak számitana Nagykanizsán. NB III-ai mérkőzések,: Kezdés 13.30- kor. Kecskemét) TE—Honvéd Kun B. SE. Jv.: Szeles: Kalocsa—Szegedi Dózsa. Jv.: csonka; soltvadkert— Orosházi MTK. Jv.: Buborl. A forduló egyik legjobb mérkőzése valószínűleg a kecskeméti megyei rangadó lesz. A KTE mostanában nagyon váltakozó teljesítményt nyújtott, de hazai pályán sikerrel harcolt. A félegyházi honvédcsapat feljövőben van és a legjobbak ellen is sikerrel harcolt. Nehéz feladat -előtt állnak a kalocsaiak. A csoport egyik élcsapata, a feljutásra pályázó Szegedi Dózsa lesz az ellenfelük. A kalocsaiak otthon megszoríthatják a szegedieket. A Soltvadkert számára lassan „létkérdés” lesz a pontszerzés. A jő erőkből álló OMTK ellen ez a bravúr csak akkor Akerülhet, ha ismét a régi, egységes szellemű gárda lép pályára. Megyei labdarúgó-bajnokság: kezdés 13.30-kor. Bácsalmás—Kiskőrös. Jv.: Szabó S., Kiskunhalas—Izsák. Kiss I., Helvécia—Lajosmizse. Jv.; Jv.: Kiss A., Imrehegy—Hajós. jv.: Szentgyörgyi; KTK—Bajai Tsz SK. Jv.; szalai. Jánoshalma—Tiszakécske, ben is. A gárda már jól összeszokott, ha a „fejekben” is minden a helyére kerül, akkor kitűnő eredményeket érhetünk el. — Milyen eredményt tart a csapatkapitány elfogadhatónak a hét végén? Jv.: Kara; Kecel—Harta. Jv.: Mátyu.s. Megyei H. osztályú bajnokság. Északi csoport, kezdés 14 órakor: Or- govány—H. Gábor A., Jászszentlász- ló—H. Mezőn SE, Tass—Kh. Spartacus, Jakabszállás—Kerekegyháza, Csengőd—MFSC, Hetényegyháza— Akasztó, Harkakötöny—Laki telek, Kunszentmlklós—'Tiszaalpár, Déli csoport; kezdés 13.30-kor: Császártöltés—Kunbaja, Kisszállás—Homokmégy, Hercegszántó—Neroesnádud- var, Nagybaracska—Szakmár, Érsek- csanád—Fájsz, Vaskút—BSK J., Kele- bla—Katymár, Gara—Dusnok. Körzeti bajnokság, Kkfházi csoport: Vasutas—Csólyospálos, 10 órakor. Kalocsai csoport, kezdés 13.30- kor: Solt—Úszód, Dunatetétlen—Du- naegyháza, Dunaszentbenedek—Foktő. öregcsertő—Géderlak, Tabdl— Bátya, Dunavecse—Dunapataj (ío órakor). Bajai csoport, kezdés 13.30-kor: Dávod—Szeremle, Sükösd—Rém. Bácsbokod—Madaras, Csávoly—Bács- borsód, Felsöszentlván—Bátmonostor, Tataháza—Kunfehértó, Cslkérla—Boro ta. ASZTALITENISZ Megyei tértibajnokság, kezdés 10 órakor: Kkfháza II.—Kecskeméti Tejüzem, Ersekcsanád—Kecskemét IL. Kerekegyháza—Soltvadkert II., Kalocsa II.—Kkmajsa, Lajosmizse— Tiszakécske, Kiskőrös—Kecel. KOSÁRLABDA A férfi kosárlabda Felszabadulási- Kupa első fordulója; Szolnok, Tiszaligeti sportcsarnok, 9 órától. NB Il-es fért (mérkőzés: Egri TK— Bajai Eötvös TK, Eger, 10 órakor. RÖPLABDA NB I-es férfimérkőzés: Tungsram SC—KSC, Br>.. 12 órakor. TÖMEGSPORT Olimpiai őtpróba, futás: Kkfháza, Ifjúsági sporttelep, 9 órakor. Nevezés 1 órától B.45-lg. KARATE Ju-Jltsu önvédelmi bemutató, Kecskemét, Városi sportcsarnok, 16 órakor. A bemutatón részt vesz a BM antlterrorlsta kommandójának (..komondor kommandó") néhány tagja is. — Ahhoz, hogy a nagy vetély- társsal, az Újpesti Dózsával szemben kedvező legyen a pozíciónk, lehetőleg minden mérkőzést meg kell nyernünk. Ezt a kettőt is. — Lakosa — RÖVIDEN • RÖVIDEN RANGADÓKAT JÁTSZIK A BAJNOKCSAPAT A csapatkapitány kettős győzelmet vár MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Pusztuló műemlékeink nyomában •'» — Dokumentumfilm-sorozat IV/3. rész: Műemlék gazdát keres (FF) 9.55: Mozgató 10.05: Képújság 16.00: Hármas csatorna — A gyógyítás története 17.05: Hírek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15—19.00: Péntek délután: 17.15: Évgyűrűk 17.45: Téka — Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak '19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Láncszemek — Vállalati vezetők a kormány munkaprogramjáról és saját feladataikról 20.25: Telefere — Vitray Tamás műsora 21.35: Budapesti Művészeti Hetek — Deák Krisztina: Csinszka. Tv-film 23.10: Reklám 23.20: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 18.25: Képújság 18.30: Digit-alk — Bevezetés a számítógépek alkalmazásába XX/12. rész. 19.00: Tv-torna 19.05: A nemzetközi sportfilmfésztivál műsorából 20.05: Budapesti-Művészeti Hetek— Utcazenészek. A Makám együttes műsora 21.05: Reklám 21.10: Híradó 2. 21.25: Légfegyveres-világbajnokság — Döntők— Közvetítés a Budapest Sport- csarnokból, felvételről 22.00: Váltó — Gazdasági világverseny 22.45: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Elet és tudomány. 16.45: Világ- híradó. 17.00: A Belorusz Tv műsora. 19.00: Vremja. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Szertorna vb. 21.15: Sakkvilágbajnokság. 21.30: Kulturális műsor. 22.30: „A ciklon éjszaka kezdődik" című film. 23.46: Hírek. 23.51: Zenés esz- trádműsor. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Tv- napló — magyarul. 17.00: Reklám. 17.05: Bejelentkezés és akció. 17.10: Tv-napló. 17.30: Fazonok és formák. 18.00: Tvmagazin — szlovákul. 19.00: Ma: információs műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Szovjet filmsorozat. 21.40: Tv- napló. 21.55: Zenés műsor. 22.25: Intermezzo. 22.35: Kulturális magazin. 00.05: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 14.30: Videoszerviz. 16.55: Hírek. 17.00: A túlélés titkai — kisfilm. 17.30: A legjobb öt — zenés vetélkedő. 18.00: Az út — lengyel filmsorozat 1. rész. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Fiatalok tévéklubja. 21.00: Péntek esti vers. 21.05: Szlovák műszaki főiskola — dokumentumfilm. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Diszkotéka idősebbeknek — Zenés műsor. 23.10: Tornász vb felvételről. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Kábítószer mint örömforrás 8.50: Népdalok 9.15: Az udvarlő — Részletek Wilson zenés játékából 9.39: Az óvodások műsora 10.05: Nyár — Szabó Lőrinc versei (ism.) 10.10: A zene is összeköt 11.10: Magyar írás — A rádió irodalmi hetilapja jJ 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma Várpalotán? 12.40: Reklám 12.45: Régen találkoztunk — Rapcsányi László vendége: Gubja János, a göttin- geni egyetem finnugor intézetének pro- fesszora (ism.) 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Egészségvédelem falun 14:39: Énekegyüttesek felvételeiből 15.00: Válogatás a Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 15.30: Nóták 16.05: Felhő Péter — J. Ch. Andersen „Á vadhattyúk' című meséjének rádióváltozata (ism.) 16.55: Műsorajánlat 17.00: A képviselő noteszéből — Beszélgetés dr. Horváth Jenővel, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökével 17.25: Rólunk van szó! 17.30: Idősebbek hullámhosszán (ism.) 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Rádiószinház — A kézművesmunka dicsérete —- Mezei András dokumentumjátéka 20.19: Hangszerek, hangszinek 21.00: Félóra népzene 21.30: Vigyázzunk magunkra!—Egészség- ügyi kalauz IX. rész. Még egyszer a gyógyszerekről 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Wilhelm Furtwängler vezényel 23.26: Magyar előadóművészek felvételeiből 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Daljátékokból 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben 9.50—9.53: Reklám 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Behár György fúvósműveiből 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30: Népi muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Pophullám 14.00— 16.53: Péntektől péntekig 15.05— 15.15: Könyvről könyvért 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.05: Ipargazdák 17.10: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.05: Sport 19.15: A Fiataloknak! folytatása 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Rádiószinház: Trutymú — Gáli István hangjátéka 21.50: Errol Garner dzsessztriójának Gershwin-felvételeiből 22.00— 0.14: Mérleg — Esti beszélgetés a döntéselőkészltők kulcsszerepéről és az alternatívák lehetőségeiről 0.15—4.29: Éjfél után ... BARTÓK RÁDIÓ: ________ 6 .05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangversenye 9.25: Világhírű előadóművészek felvételeiből 10.10: Csak fiataloknak! (ism.) 11.05: Évszázadok muzsikájából 11.58: Két balettszvit 13.03: Műsorismertetés 13.05: Mire gondol a tér? — ha álmodik — Dfsz-tér (ism.) 14.05: Három Vivaldi-concerto 14.42: Új operalemezeinkből Közben: 15.25: Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig — Könyvszemle (ism.) 15.35: Az operaközvetítés folytatása 17.00: Nyitnikék (ism.) 17.30: Kincses Veronika énekel 18.35: Liturgikus énekek 19.03: Műsorismertetés 19.05: Új Etema-lemezeinkből 19.59: Schumann: A-dur vonósnégyes 20.31: Útonjáró—T. Pataki László nógrádi feljegyzéseinek bemutatója 21.05: Századvégi magyar zeneköltők,— a .Kiállítási Album" portrétárlatán ÍX/7. rész 21.50: Operaáriák 22.30: A Poptarisznya dalainak különkiadása