Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-16 / 244. szám

f ’ . . ... ' __ r' 1981. október 16. • PETŐFI NÉPE • 1 HÉT VÉGI ELŐZETES SPORT • SPORT A SZERDAI 3—0 UTÁN Garami elégedett Miért hiányzott a címer? A szerdai labdarúgó EB-selej- teződomping egyik legfigyelem­reméltóbb' eredménye a magyar válogatott Görögország elleni 3—0-ás győzelme volt. Mindez persze már csak elkésett gyógy­írt jelentett — Magyarország legfeljebb harmadik lett cso­portjában —, a nem várt arányú siker azonban érthetően jókedv­re derítette Garami József meg­bízott szövetségi kapitányt. — Hogyne lennék boldog, vég­re megszerezte a válogatott irá­nyításom alatt az első győzel- ' mét — mondta a szövetségi ka- * pitány. — Ügy érzem magam, mint egy győztes hadvezér. Be- jff vallom, nagyon bántott, hogy a skótok és a lengyelek ellen — a jó teljesítmények ellenére — alulmaradtunk. Jól jött játékosa­imnak ez a siker. Természetesen a jó játék mellett szerencse is kellett ahhoz, hogy 15 perc alatt eldöntsük a mérkőzés sorsát. Győzelmünkkel egyébként jó­kora summát takarítottunk meg a görög szövetségnek: a játéko­sok fejenként 5000 dollárt kap­tak volna győzelem esetén. A je­lek szerint nem a prémium nagy­sága határozza meg egy válo­gatott teljesítményét. A mi csa­patunk tagjai „csak” 20 000 fo­rintért játszottak, mégis győz­tek .-.. Nem ünneprontó szándék dik­tálja a kérdést, de: mi történt a szünet után? ■— Valahogy nem tudtunk mit kezdeni a padlóra került, meg­fogyatkozott létszámú ellenfél­lel. Az igazsághoz tartozik, hogy többen — főleg a sérüléséből ép- penhogy felépült Kiprich és Haj­szán — elfáradtak, ezért esett vissza némileg a válogatott. Míg az első félidőben a támadók — Kiprich, Hajszán, Mészáros, Bognár és főleg Détári — csil­logtak, szünet után inkább a védők — Garaba, Péter, Herédi — jeleskedtek. A szerdai tizenegy — összeté­telében — hosszú távú megoldást jelenthet? — Ügy vélem igen, bár egy­két poszton még elkelne az erő­dítés. Sok érték van ebben a csapatban, remélem, ezt az NSZK ellen is bizonyítjuk majd — fe­jezte be Garami József. t A görögök ellen győztes ma­gyar 'csapat. (Farkas Tibor felvé­tele) Rendhagyó és feltűnő volt — amit elsőként Détáriék észrevé- teleztek —, hogy kedden és szer­dán is címer nélküli mezben ját­szottak a magyar labdarúgók a Görögország elleni utánpótlás-, illetve felnőtt EB-selejtezőn. Két­ségtelen, kínos mulasztás tör­tént. Ki ezért a felelős? — kér­dezte az MTI munkatársa Czé- kus Lajostól, az MLSZ főtitkár­helyettesétől. — Bevallom, azt nem is tud­tam, hogy már a keddi utánpót­lás-mérkőzésen is hiányzott a címer — ismerte el a főtitkár- helyettes. — Ami pedig a nagy­válogatottat illeti: az öltözőben, közvetlenül a mérkőzés előtt bon­tottuk ki a vadonatúj Adidas- szereléseket tartalmazó csoma­got. Természetesen láttuk, hogy hiányoznak a címerek, de már nem Volt időnk pótolni. Ez itthoni feladat, vagy álta­lában már a gyár varrja fel a szerelésre? — A felvarrás az ÁISH köz­ponti sportszerraktárának — amelynek vezetője Ihász Sándor — a feladata. Előfordult már hasonló eset? — Tudtommal nem. Váloga­tottjaink mindig címeres mez­ben játszanak a nemzetek kö­zötti mérkőzéseken. Népköztár­saságunk jelképe most hiányzott először — s ígérem, hogy utol­jára. Tanulság: mindig megkell vizsgálni a szerelést, amikor át­vesszük a raktárban. Megyei labdarúgó­bajnokság BÁCSALMÁS—TISZAKÉCSKE I—0 (1—0) Bácsalmás, 300 néző. Vezette: Zsi- gő. Bácsalmás: Szőke — Borcslk, Ro­zin ka, Prékop, Csákány, Baumhakl, Szabó, (Kalmár J.), Simon. (Kocsis), Prikidánovics, Révész, Knetig. Edző: Narancsik Máté. Tiszakécske; Peller — Virágh, Me­lik, Gulyás, Pálinkás, Ezsiás G., Kis- juhász, (Fedor), Tóth, Makra, Mat- kovics, (Józsa), Ezsiás B. Edző: Szentannai József. Gólszerző: Prikidánovics. Kitűnt: Rozinka, Borcsik, Csákány, illetve: Virágh, Gulyás, Ezsiás G. Ifjúsági eredmény: Tiszakécske— Bácsalmás 2—1. Az ÓIK szerdai megyei selejtezői­nek eredményei: KAC-MEDOSZ— Bajai SK 0—4, Helvécia—KSC 0—4. Az OSK eredményei: Jánoshalma —Kalocsa 1—0. KAC-MEDOSZ—Bajai SK 0—4, H. Radnóti SE—KSC 0—7. PÉNTEK RÖPLABDA NB I-ei férflmérközí»: Vasas SC— KSC, Budapest 15.30-kor. A KSC férfi röplabdáról eddig négy mérkőzést ját­szottak és négyszer győz­tek. A mérkőzéseiket azon­ban a különböző tornák és külföldi ntak miatt kis­sé szétszórtan vfvják. A BKV Előre elleni elma­radt találkozót például október 21-én Kecskemé­ten, majd a visszavágó november 25-én kerül ■orra. A Vasas ellen pén­teken Budapesten és va­sárnap idehaza is a győ­zelem reményével lépnek pályára a kecskemétiek. SZOMBAT LABDARCGAS NB 1-es mérkőzések: Pécsi MSC— Bp. Honvéd, Kaposvár—O. Dózsa, Bé­késcsaba—Tatabánya, Haladás—Sió­fok 13.30-kor. Vasas—MTK-VM, Rába ETO—Debrecen IS órakor. NB III-ai mérkőzések: Honvéd Kun B. SE—Szarvas 13.30-kor. Jv.: Köböl. Honvéd Szabó L. SE—Kecskeméti TE 13.30- kor. Jv.: Búzás. Szegedi Dózsa —Bajai SK 13.30-kor. Jv.: Guti. Az NB III. Kőrös-cso­portban a forduló három érdekes mérkőzése éppen szombaton lesz. Igaz, a Honvéd Kun Béla SE csa­pata jelenleg csak a 9. he­lyen tanyázik, de a fél­egyháziakat változatlanul többre tartjuk, mint amit a jelenlegi helyezésük mu­tat. A listavezető Szarvas­ra reméljük, nehéz percek várnak Félegyházán. A KTE teljesítménye is ja­vult az elmúlt héten, így a kecskemétieknek Me­zőtúron is van esélyük. Végül a Bajai SK is „négypontos” mérkőzést vív Szegeden a feljutásra pályázó Dózsa ellen. Megyei labdarúgó-bajnokság: Kez­dés 13.30-kor. Izsák—Kecel. Jv.: La­katos. NB-s ifj. bajnokság: KSC—Ózd, 12.30- kor. Jv.: Csikós. NB-s serdttlőbajnokság: KSC— Ózd. 11 órakor. Jv.: Némedi. Megyei II. osztályú mérkőzések. Északi csoport: MFSC—Jászszent- laszlo. H. Mezőfi—Hetényegyháza, H. Gábor A.—Tiszaalpár, (mindhárom 14 órakor). Körzeti labdarúgó-bajnokság, Kis­kunfélegyházi csoport: Tiszakécske —Kiskunmajsa 14 órakor. Kecskemé­ti csoport: kezdés 14 órakor: Szalk- szentmárton—Kunpeszér, Fülöpháza —Izsák II., Páhi—Ladánybene. Megyei serdülőbajnokság, Bajai csoport: kezdés 14 órakor. Vaskút— BSK, Tompa—Nagybaracska, Bács­almás—Gara, Hercegszántó—Bácsbó- kod. Bajai Tsz SK—Sükösd. Kiskő­rösi csoport, kezdés 15 órakor. Csen­gőd—Dunavecse, Tabdi—Kiskőrös, Akasztó—Imrehegy, Soltvadkert— Harta. Kalocsai csoport, kezdés 14 órakor. Kalocsai SE I.—Mélykút, Ka­locsai SE II.—Jánoshalma, Homok- mégy—Miske, Dusnok—Császártöltés. Fájsz—Hajós. Kecskeméti csoport, kezdés 14 órakor. Lajosmizse—KSC II., Kerekegyháza—Kunszentmiklós. Radnóti—KTE II.. Helvécia—Izsák. Kiskunfélegyházi csoport, kezdés 10 órakor. Tiszakécske—Szikrai ME* DOSZ, Kiskunmajsa—H. Kun B. SE. Kiskunhalas—Lakitelek (10.30). Kis­kunfélegyházi Vasutas—Kiskunfélegy­házi TK. ASZTALITENISZ NB III-as férfimérkőzés. Szabados- csoport: Soltvadkert—Kiskunhalas. 11 órakor. ATLÉTIKA Bács-Kiskun megyei 1987. évi nyílt veterán atlétikai bajnokság. Kecske­mét, Széktói stadion 10.30-kor. KÉZILABDA NB U-es férfimérkőzések: Dutép SC —Balassagyarmat, Kecskemét, Ar- pádvárosi sportcsarnok, 15.15-kor. Dunaföldvár—Lajosmizse, Dunaföld- vár, 15.15-kor. NB II-es női mérkőzés: Lajosmizse —MALÉV, Lajosmizse, 14 órakor. Megyei férfibajnokság; kezdés 15 órakor: Kkfháza—K. Kertészeti. KAC-MEDOSZ—Soltvadkert, Gara— Bácsalmás, B. Kinizsi—KMFSC. KOSÁRLABDA NB I-es férfi A csoport: Videoton— Bajai SK. Székesfehérvár 17 órakor. A BSK magabiztos MAFC elleni győzelme után Székesfehérvárra utazik. A Videoton a kitűnően játszó Rosinszki mellé még egy lengyelt Igazolt. Az első fordulóban mégis sima, 23 pontos vereséget szenvedtek Zalaegerszegen. Ennek ellenére a nagy szá­mú szurkolótáboruk biz­tatását élvezve, hazai pá­lyán nagyon nehéz ellen­félnek számítanak. NB I-es férfi B csoport: Kecske­méti SC—Ganz-MÁVAG, Kecskemét, Városi sportcsarnok 10.30-kor. Szolnoki győzelmükkel a kék-fehérek feledtették a két héttel ezelőtti hazai vereségüket. Szombaton ismét Kecskeméten játsza­nak, remélhetőleg győ­zelemmel folytatják Itthon a bajnoki szereplésüket. Az ellenfél egyik legjobb­ja a 205 centiméter magas válogatott Karagics, aki­nek semlegesítése kulcs- fontosságú lesz az izgal­masnak ígérkező találko­zón. NB 1-e« női A csoport: Kecskemé­ti SC—Pécsi VSK, Kecskemét, Vá­rosi sportcsarnok 11 órakor. Múlt hét végén tovább csökkent az amúgyls „le­fogyott” női kosárlabda- csapat létszáma. Cjabb térdsérülése miatt most Králik dőlt ki a csatasor­ból. A tavalyi ezüstérmes pécsiek ellen, emiatt az esélytelen nyugalmával léphet pályára a még egészséges 5 felnőtt játé­kos. A PVSK szerdán ku­pamérkőzést is játszott, ahol csak 2 ponttal kapott ki a sokkal esélyesebb Dinamo Kljevtől (szovjet). NB II-es tértimérkőzések: Bajai Eötvös TK—Kkfháza, Baja, TUrr I. sportcsarnok 10 órakor. NB II-es női mérkőzés: Kkfházi Vasas—Törökszen tmi klós, Kkfháza, 11 órakor. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: Dutép SC —Almásfüzitő, Kecskemét, Arpádvá- rosl sportcsarnok 12 órakor. NB Il-es férfimérközés: Álba Vo­lán—Dutép SC, Székesfehérvár 10.30- kor. SAKK OB I-es csapatbajnokság 11-dlk for­duló: Dutép SC—Törekvés SE, Kecs-. kémét 10 órától. TÖMEGSPORT Várost sporttalálkozó, ' Bácsalmás, sportpálya 9 órakor. VÍZILABDA OB l-es mérkőzés: KVSC—PTC, Kecskemét, Fedett uszoda 11.30-kor. CSZAS Országos utánpótlásverseny, úttö­rő- és delflnkorosztályban: Baja, fe­dett uszoda 10 órakor. A Bajai Spartacus Víz­ügy SE rendezésében elő­ször kerül sor nagyszabá­sú utánpótlásversenyre a bajai fedett uszodában. Az előzetes nevezések alap­ján Pécsről, Kecskemétről, Szekszárdról, Konyhádról, Harkányból és természe­tesen Bajáról mintegy 110—180 fiatal úszó indu­lását várják. VASÁRNAP LABDARCGAS NB I-es mérkőzések: Ferencváros— ZTE 11 órakor. Vác—Videoton 13.30- kor. NB Il-es mérkőzés: Kecskeméti SC —Eger, Széktói stadion 13.30-kor. Bajnoki mérkőzésen ré­gen találkozott már a kecskeméti csapat az eg­riekkel, pedig hajdan nagy csatákat vívtak a második vonalban. Az Eger azóta többszőr is megjárta az NB I-et, a KSC pedig most került vissza a második osztályba. Ha a táblázaton elfog­lalt helyezést nézzük, ak­kor a KSC van jobb hely­zetben, de az NB II-ben ez semmit nem jelent, hi­szen nincs könnyű ellen­fél, A KSC a nagynevű csapatok ellen Itthon jól szerepelt és most újabb patinás együttes ellen lép­nek pályára. NB Ill-as mérkőzések: Miske— Szentes 13.30-kor. Jv.: Szűrszabó, Mezőkovácaháza—Soltvadkert 13.30- kor. Jv.: Boros, Tisza Cipőgyár Mart­fű—Kalocsa 13.30-kor. Jv.: Szilágyi. Megyei bajnokság: kezdés 13.30-kor: Kiskőrös—Kiskunhalas, Jv.: Zslgó, Mélykút—Bácsalmás, jv.: Miklós. Ti­szakécske—H. Radnóti, jv.: Dobat, Bajai Tsz—Jánoshalma, Jv.: szabó S., Lajosmizse—Kkfházi TK, Jv.: őrző, Hajós—Helvécia, Jv.: Berger. Harta— Imrehegy, Jv.: Németh I. Megyei If, osztályú bajnokság, Északi csoport: kezdés 14 órakor. Kerekegyháza—Csengőd, Kh. Spar­tacus— Jakabszállás, Orgovány—1Tass, Lakitelek—Kunszentmiklós, Akasztó— Harkakőtöny. Déli csoport, kezdés 13.30-kor: Dusnok—Kelebla, Katymár —Vaskút, BSK J.—Érsekcsanád (10.30), Fájsz—Nagybaracska, Szakmár— Hercegszántó, Nemesnádudvar—Kis­szállás, Homokmégy—Császártöltés, Kunbaja—Tompa. Körzeti labdarúgó-bajnokság, Kecs­keméti csoport: Agasegyháza—Kun- baracs 10 órakor. Kkfházi csoport, kezdés 14 órakor: Csólyospálos—K. MÁV. Szánk—Kkfházi Vasutas, Kun­szállás-Városföld. Kalocsai csoport, kezdés 13.30-kor: Solt—Tabdi, Foktó —Dunapataj, Úszód—Bátya, Duna-' szentbenedek—Öregcsertő, Dunaegy- háza—Géderlak, Dunatetétlen—Duna­vecse (10 órakor). Bajái csoport, kez­dés 10.30-kor: Szeremle—Cslkérla, Bo­Az Európa-bajnokság miatt egy kicsit eltolódva csak most kezdő­dik az NB I-es női röplabda- bajnokság. Az első osztályban megyénket képviselő Dutép SC- nél kiválások, tagcserék után az ország egyik legfiatalabb játéko­sokból! álló csapata várja a hét­végi bajnoki nyitányt. Rapcsányi István idén második évadját kez­di a felnőttkeret mellett. — A tavalyi gárdához képest idén gyengébb képességű a játé­kosállományunk — mondja a ve­zetőedző. — Emiatt szerényebbek a célkitűzéseink is. A biztos bennmaradás kiharcolása után próbálunk miinél előkelőbb he­lyen végezni a tabellán. Az NB I^ben körülbelül nyolc hozzánk hasonló együttes van. Közöttünk csak a pillanatnyi forma és a jobb pszichikai felkészülés fog dönteni. Emiatt minden lehetsé­ges. A csapatom két húzóembere várhatóan Bognámé és Crnko- vics lesz. Hozzájuk jön még az utóbbi időben nagyon feljavult Szabó Rita, és a Kalocsáról be­járó Farkas Éva is. A kezdő ha­tosban egyelőre csak a négyük játéka biztos. Nagy örömmel tölt el, hogy sok olyan fiatal játéko­som van, akit bármikor bátran pályára küldhetek. Ők már most megállják a helyüket a felnőttek mezőnyében is. Az első ellenfelünk, az Almás­füzitő tavaly az ötödik lett, mi a tizenkettedikek. Ok változatlan összeállításban játszanak, mi szét­rota—Tataháza, Kunfehértó—Fel­sőszentiván, Bátmon ostor—C sávoly. Bácsborsód—Bácsbokod, Madaras— Sükösd, Rém—Dávod. CSELGÁNCS Ifjúsági II. országos rangsorver- seny, Kecskemét, várost sportcsar­nok 9.30rtól. ASZTALITENISZ Megyei férfi csapatbajnokság, kez­dés 10 órakor: Kiskunmajsa—Kiskő­rös, Soltvadkert II.—Kalocsa II., Kecskemét II.—Kerekegyháza,' Kecs­keméti Tejüzem—Érsekcsanád. Ti­szakécske—Kkfháza II., Csepel—La­josmizse. KOSÁRLABDA NB II-es női mérkőzés: Bajai Eöt­vös TK—Miskolc, Baja, TUrr I. sport- csarnok 13.30-kor. NB II-es férfimérkőzés: Bajai Eöt­vös TK—MEAFC, Baja, Türr I. sport- csarnok ll órakor. RÖPLABDA NB 1-es női mérkőzés: Almásfü­zitő—Dutép SC, Almásfüzitő 11 óra­kor. NB I-es férfimérkőzés: Kecskemé­ti SC—Vasas, Kecskemét, Városi sport- csarnok 10.30-kor. SAKK OB II-es csapatbajnokság 10-dlk forduló: Kecskeméti TE—Pénzverő, K. Széchenyi—Makó. Mindkét mér­kőzést Kecskeméten Játsszák a szak­osztályok versenytermében órá­tól. TÖMEGSPORT Békefutás, Kkfháza, Darvas J. ált. Iskola előtt 9 órától. A Petőfi lakótelepi SE „Sporttal a békéért” ren­dezvénysorozatába beépí­tett békefutásra (táv 5 és 10 km). A nevezéseket 8 és 9 óra között a helyszí­nien lehlet leadni. A ver­seny egyben beleszámít az Olimpiai ötpróba pont­szerzés! lehetőségei közé. 9 Rapcsányi István vezetőedző. (Lakosa Zsolt felvétele) estünk. Ettől függetlenül a hét­végi két meccsből egyet hozni szeretnénk. Reális alapót ad er­re, hogy a felkészülési tornák egyikén már találkoztunk velük és akkor 3:2-re mi nyertünk. L. Zs. Ugyanebben a selejtezőcso­portban, az 5.-ben szerdán gya­korlatilag eldőlt a továbbjutás sorsa. Hollandiának a Lengyel- ország felett aratott zabrzei 2— 0-ás győzelme a tulipánosokat olyan kedvező helyzetbe hozta, hogy ha az október 28-ai, Cip­rus elleni hazai mérkőzésüket megnyerik, akkor utána Görög­országban már ki is kaphatnak, előnyük ugyanis behozhatatlan. AZ ALMÁSFÜZITŐ EU-ENT KEZD A DUTÉP SC Fiatal csapat, szerényebb célkitűzések MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Abigél — Szabó Magda ifjúsági re­gényének tévéváltozata IV/2. rész (ism.) 10.15: Pusztuló műemlékeink nyomában 10.55: Panoráma —Világpolitikai magazin 11.55: Mozgató 12.05: Képújság 16.00: Hármas csatorna 17.05: Hírek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15—19.00: Péntek délután 17.15: Évgyűrűk — A nyugdíjasok műsora 17.45: Téka — Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltató műsor 19.00: Álljunk mag egy szóra! 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A „Hatvankodó" Körmendi—A szín­művész születésének 60. évfordulója 21.05: Reklám 21.10: A hét műtárgya — Bernáth Aurél: Riviéra (Magyar Nemzeti Galéria) 21.15: Budapesti Művészeti Hetek — Eklé­zsia-megkövetés. Németh László drá­májának tv-változata. 22.50: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.50: Képújság 17.55: A varázspálca — Zenés mesejáték két részben. 19.10: Tv-Egyetem: Természettudományi tagozat — 19. rész: Kettős spirál (ism.) 20.00: Tv-torna 20.05: Dicsérd a kutyát... Skót film (ism.) 21.00: Reklám: 21.05: Híradó 2. 21.20: Könnyű-e fiatalnak lenni? 22.40: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 15.25: A győztesek. 16.45: Világhiradó. 17.00: A Kazah Tv műsora. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Dekettiv-játék — Színmű. 21.05: Világhiradó. 21.20: Esti zenés műsor. 22.35: Sakkvilágbajnokség. 22.50: Vörös és fekete —. Film. 5. rész. 23.58: Hírek. 00.03: Esztrádműsor. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés —■ magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Rek­lám. 17.05: Bejelentkezés és akció. 17.10: Tv-napló. 17.30: Fazonok és formák. 18.00: Tv-magazin — szlovákul. 19.00: Ma: tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magya­rul. 19.55: Reklám. 20.00: Merénylet — szovjet filmsorozat. 22.05: Tv-napló. 22.20: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.45: Hírek. 16.50: Bolgár zenés szóra­koztató tévéműsor. 17.25: Willy Hopking —filmelbeszélés. 18.10: Hol vannak a hét­köznapok? — Tv-játék. 19.00: Tv-torna. 19.1.0: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Fiatalok tévé­klubja. 21.00: Péntek esti vers. 21.05: A bánfai műemlékvédelmi körzet — doku­mentumfilm. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Rajzfilmek. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Ki mit formált? — Periklész és törté­netírója (ism.) 8.50: Népdalok, néptáncok 9.39: Bibid Panna — Az óvodások műso­ra 10.05: Ott még a napé voltál — Csoóri Sándor versei 10.10: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart 11.10: Magyar (rés. A Rádió irodalmi heti­lapja 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok 13.00: Klasszikusok délidőben — Zenés séták a természetben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Közelről és távolból... V/4. rész 14.45: Kritikusok fóruma - 15.00: Erről beszéltünk... 15.30: Hétszinvirág 16.05: Százszorszép színház — Bátorság- próba — Megyesi Gusztáv hangjátéka 16.43: Bemutatjuk új felvételeinket 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.25: Rólunk van szó! 17.30: Idősebbek hullámhosszán .... 18.15: Hol volt hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Húszas Stúdió — Átképzésen 20.15: Mi a titka? —* Fritz Munderlich mű­vészete 21.15: Népdalkettősök 21.29: A szeptemberi vendég — Bertha Bulcsú novellája rádióra alkalmazva 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Baranyay László zongorázik kb. 23.30: Operakettősök 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Szirmai Albert operettjeiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 9.50—;9.53: Reklám 10.25— 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25— 11.30: Világújság .12.00: Hirek németül, oroszul és angolul 12.10: A Wham együttes felvételeiből 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30r Népi muzsika^ 12.58: Műsorismertetés 13.05: Pophullám 14.00—16.53: Péntektől péntekig 15.05—15.15: Könyvről könyvért 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.05: Ipargazdák 17.10: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta. híres nóta 21.05: Country-világ 21.44: Frederica von Stade és Kópya Sán­dor felvételeiből 22.00: Végh György: Éva — Egy szerélem története naplójegyzetekben,- dokumen­tumokban és levelekben (ism.) 23.20—0.14: Noktürn — Éjszakai cseve­gés Szabadi Vilmossal és Sebestyén Mártával 0.15—4.20: Éjfél után ... BARTÓK RÁDIÓ: ________ 6 .05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Szimfonikus zene 9.35: Kamarazene korabeli hangszereken 10.10: Fejezetek a rádiórendezés történe­téből: Szécsi Ferenc — Mimóza — Tar- dos Tibor rádiódrámája k 11.50: Szimfonikus zene 13.03: Műsorismertetés 13.05: Tűz van! — Valentyin Raszputyin kisregénye rádióra alkalmazva 14.03: Új operalemezeinkből -1— Glinka: Iván Szuszanyin Négyfelvonásos opera Közben: 16.04: Könyvszemle 16.14: Az operaközvetítés folytatása 17.00: Nyitnikék (ism.) 17.30: Bach-művek 18.00: Országos Illyés Gyula vers- és pró­zamondó verseny — Középdöntő 19.03: Műsorismertetés 19.05: Indulók és közzenék operákból 19.41: Messiaen: Kvartett az idők végzeté­re 20.31: Derűre is derű — Az orr — Gogol elbeszélésének rádiőváltozata 20.58: Zenekari muzsika - , 22.14: A Bajor Rádió énekkara énekel 22.33: A Heavy metal kedvelőinek — Be­mutatjuk a Metallica együttes 1986-os .Master of Puppets" (A bábuk mestere) cimű albumát. s

Next

/
Oldalképek
Tartalom