Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-03 / 207. szám
1987. szeptember 3. * PETŐFI NÉPE • 7 A labdarúgó MNK eredményei KECSKEMÉTIEKKEL A GOKART-VILÁGBAJNOKSÁGON (II.) Jövőre is népes mezőny jelentkezése várható Hiányosságok a rendezésben • Szívélyes, de szigorú olaszok A „professzor’* is szeretne Kecskemétre utazni • Az elnök tanácsai Az olaszországi Magione-ban rendezett gokart világ- és Euró- pa-bajnokság több szempontból is érdekes, meglepő, valamint tanulságos volt a kecskemétiek számára. Az olaszok a sportág legjobbjai, ez . kétségtelenül beigazolódott a mostani döntőkben. Azt gondolná az ember, hogy a rendezésiben is az élre kívánkoznak, ám több jel is arra mutatott, hogy bizony ezen a területen meg lehet őket szorítani. * « • A programok nehézkesen következtek egymás utári. De ezt senki sem róhatta föl a házigazdák számlájára, mert az egyes futamok kezdési idejét így jelölték meg: elődöntők 9—12 óráig. Ez egy olyan tág megfogalmazás, amelybe akkor is belefértek a futamok, ha történetesen csak tíz óra'körül startolt az első versenyző. Délre befejeződtek az elődöntők... A megnyitó ünnepélyes aktusát elrontotta, hogy a többi nemzettel ellentétben a magyar és a lengyel himnuszt „elfelejtették” lejátszani. Az eredményhirdetéskor viszont az olasz győztes magyar zászlót vehetett át... A pályán és a pálya környékén azonban kitettek magukért a rendezők. Minden helyszínre csak különböző belépőkártyáikkal lehetett bejutni, akinek ilyen nem volt, azt udvariasan eltanácsolták, illetéktelen nem mehetett be sehova. A depók környékére is csak az újságírók, szerelők, versenyzők, a nézők csak a. lelátón és a pályát övező drótkerítésen kívül lehettek. (A kecskeméti versenyek rendezői sokkal elnézőbbek szoktak lenni, s ez az engedékenység bizony baleset forrása is lehet). összességében viszont jól vizsgáztak az olasz vendéglátók. . Mint minden nagy sportvetélkedőnek, a gokart világ- és Eu- rópa-bajnokságnak is megvoltak a sztárjai, jeles vendégei. A legnépszerűbbek közé tartoztak a jövő évi verseny házigazdái, a magyarok, de ez természetes is, hiszen a „menők” közül csak kevesen próbálták ki eddig a Dutép-kartring betonját. Sokan érdeklődtek a város felől, a szálláslehetőségekről. A rendkívül tehetségesnek tartott svéd Ulf Axelsson még nincs 18 észténCAISSA Ol ktSPARMiO Dl PERUGIA silencers Magyar vitorlázó- repüloso sikerei Jugoszláviában a 9. vajdasági vitorlázó repülőbajnokságon kitűnő eredményeket értek el a magyar versenyzők. Némi meglepetésre két sportolónő végzett az élen, megelőzve férfi riválisait, öt szám után az összetett verseny végeredménye: 1. Bottá Mária (MHSZ, Postás) 3864 pont, 2. Zsolnai Rita (MHSZ, MALÉV) 3644, 3. Kocsis Ferenc (MHSZ, Kiskunfélegyháza) 2917, 4. Torer (jugoszláv) 2886, S. Szobota László (MHSZ. Kiskunfélegyháza) 2693. 6. KataUnlcs (jugoszláv) 2662. • Az Idei gokart világ- ét Európa-bajnokság a% olasz versenyzők fölényét hozta. A kontinensbajnok 39-es rajtszámú Puliiéra képünkön még csak a negyedik helyen balad, a célba viszont már elsőként futott be. dós, de remek időket ért el. Ő már bejelentette igényét egy többhetes kecskeméti felkészülésre. A sportág „nagy öregje”, ' az osztrák Johan Úrhofer nagyon szeret Magyarországon versenyezni: — A jövő esztendei Európa- bajnokságon leszek ötvenéves, életem nagy részét a gokartpályákon töltöttem, kár lenne kihagynom a kecskeméti futamokat — mondta a sok kemény küzdelemben edződött versenyző. Sokat hallottam már az olasz Gianfranco Baroniról. Mesélik, hogy ő a legnagyobb értője a motoroknak, mindenki csak „professzornak” nevezi, akkora tudós a szakmában. 0 építette az első kéthengeres gokartot, amivel úgy meglepte ellenfeleit, hogy körükkel nyerte. előttük a .világ- bajnokságot. Persze, hogy ő is ott volt a pálya mellett Magione- ban. — Van egy kis műhelyem Milánó mellett, ott dolgozgatom, építem a gokartokat, javítom a motorokat. Ha időm engedi, feltétlenül elmegyek az első szocialista világ- és Európa-bajnoksápra — mondta az olasz „professzor”. Természetesen a népszerűségi lista élét a „főnök”, Ernest C. Baser úr bérelte ki magának. A nemzetközi szövetség svájci elnöke mindenhol ott volt, ahol történt valami, de bármikor szívesen nyilatkozott az őt kérdező újságíróknak. Érkezett is hozzá számtalan kérdés, de ő min- - dig készséges volt, különösen ha a magyarokról volt szó. — A kecskeméti C. 1. K. Trófea idején jártam első ízben Magyarországon, s rendkívül jól éreztem magam ott. Már akkor elhatároztam, hogy támogatni fogom a magyarok kérését, s ha egy mód kínálkozik rá, akkor Kecskemétnek adjuk a rendezés jogát. Örülök, hogy sikerült ezt elérnünk, örülök, hogy a magyar szövetség és a nemzetközi szövetség között javul a kapcsolat. Látom, komolyan készülnek a- jövő esztendei futamokra, s személyesen jöttek el tapasztalatokat, gyűjteni Magione-ba. Am ha el-, fogadnak egy tanácsot, akkor itt csak a technikai dolgokra figyeljenek, ne- gondoljanak semmiféle szolgai másolásra. Önök egy igazi magyaros világbajnokságot rendezzenek, azokkal a sajátosságokkal fűszerezve, amelyek a magyar népre jellemzőek. Akkor egy válóban jó és emlékezetes esemény házigazdái lehetnek — tanácsolta a C. I. K. elnöke. fUjtmár István Helytálltak a négypárevezősök Koppenhágáiban vasárnap befejeződött az evezős-világbajnokság. A kis magyar válogatott egy- egy ötödik (női négy párevezős), nyolcadik (férfi mégypánevezős) és kilencedik (Vörös János, kömy- nyűsúlyú egypárevezős) helyezéssel zárta a küzdelmeket. A tavalyi nottinghaimi vb ;óta kétségtelen aiz előrelépés, hiszen Nagy-Britanniából szintién három hajóval, de sokkal szerényebb eredményekkel utaztak haza a magyarok. Emlékeztetőül: A női egypárevezős (Bertényi) és a férfi köny- nyűsúlyú kormányos nélküli négyes már a reményi utam ban búcsúzott Az ugyancsak könnyűsúlyú egypárevezős Vörös János csak 11. lett. A fejlődés Itehát értékelhető. Különösen a nők eredménye örvendetes, niég akkor is, ha a női mezőny nem annyira kiegyenlített mint a férfiaké. Az ötödik hely egyúttal azt ils jelenti, hogy a Sarlós, Cserey, Bertényi, Punk összeállítású egység kiharcoltál az olimpiai szereplés jogát A bajai Vörös teljesítménye némi csalódás. Volt már vb-tn ötödik, s a világbajnokságot megelőző nemzetközi viadalokon dobogós helyezéseket szerzett A férfi négy párevez ős erős mezőnyben érte el a kitűzött helyezést Mivel az egység négy tagja közül hárman alig töltötték be huszadik évüket, jövőjük kecsegtető. Mindezek ellenére megállapítható: a világ evezőssportjának élmezőnye szinte utolérhetotlenü 1 „elhajótoban” van... Kovács Ferenc eredményes folytatást remél Az MLSZ elnökségének döntése értelmében december másodikéig irányítja a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott szakmai munkáját Kovács Ferenc, a Videoton vezetőedzője. A mesteredző 1978-ban és 1979-ben nyolc mérkőzésen már volt szövetségi kapitány az „A” együttes élén. A következő eredményeket érte el akkori válogatottjával: 526. mérkőzés: Finnország 1—2 (EB-selejtező), 527. mérkőzés: Szovjetunió 2—0 (EB-selejtező), 528. mérkőzés: Görögország 1— 4 (EB-selejtező), 529. mérkőzés: NSZK 0—0 (köd miatt a 60. percben félbeszakadt — barátságos), 530. mérkőzés: NDK 3—0 (barátságos), 531. mérkőzés: Lengyelország 1—1 (barátságos), 532. mérkőzés: Szovjetunió 2—2 (EB-selejtező), 533. mérkőzés: Görögország 0— 0 (EB-selejtező). Kovács Ferenc ezen az őszön két igen fontos olimpiai selejtezőn ül majd a kispadon. Jövő szerdán örebróban Svédország, november 18-án, — szintén idegenben — Spanyolország lesz az ellenfél. A magyar ötkarikás együttes eddig pontveszteség nélküli éllovas csoportjában, alapos tehát a remény a jövő évi döntőbe jutásra. Éhhez azonban Örebróban és Ibériában is pontot vagy pontokat kell szerezni a meglévő nyolc mellé. Képes lesz-e erre a magyar csapat? — Igen nagy megtiszteltetésnek érzem kinevezésemet — kezdte Kovács Ferenc. — A magyar labdarúgás mai helyzetében óriási szükség lenne arra, hogy az olimpiai csapat folytassa remek sorozatát. Én mint szakvezető, és játékosaink is szilárdan hiszünk abban, hogy a két őszi találkozón méltó módon folytatjuk azt,, amit a korábbi szakvezetők, Novak Dezső és Verebes József „megalapoztak”. Egyértelmű célunk, hogy ott legyünk az 1988-as olimpiai döntőben, és erre képesek is vagyunk. KECSKEMÉTI 8C— MÉLYKÚT 3—2 (0—2) Mélykút, 900 néző. Vezette: Vukmann. KSC: Erdei —, Nagy J., Szabó, Somogyi, Domonics, Hoffmeister, Safranyik, Kiss, (Bábis), óvári, Málik (Fórizs), Rácz. Edző: Szentnrnhályi Antal. Mélykút: Kiss —, Facskó, Maczkó, Tamási, Nagy, Illés, Kovács, Vojnics (Rasztik), Ézsi, Radies (Piegel), Torma. Edző: Ónodi Tamás. 12. perc. Ézsi baloldali elfutás után lőtt gólt. 0—1. 25. perc. Ézsi beadását Torma a hálóba fejelte. 0—2. 47. perc. Kiss csúsztatott fejessel szépített. 1—2. 49. perc. Rácz futott el a bal oldalon és élesen lőtt a hosszú sarokba. 2—2. 68. perc. Rácz fejesgólja a KSC győzelmét jelentette. 3—2. LABDARÚGÁS MEGYEI II. OSZTÁLY. Északi csoport (zárójelben az ifjúsági eredmény): Hetényegyháza— Csengőd 0—0 (3—0), Harkakö- töny—Jakabszállás 2—1 (2—4), Kunszentmiklós—Tass 1—3 (1—> 1) , Tiszaalpár—Orgovány 3—1 (0—1), Lakitelek—Spartacus 2—3 (4—0), Akasztó—Kerekegyháza 4—1 (3—0), Gábor A. SE—Jász- szentiászló 1—1. Déli csoport Nemesnádudvar—Fájsz 0—1 (6—1), BSK—Homokmégy 0—2 (0—1), Kunbaja—Katymár 3—2 (5—2), Császártöltés—Gara 1—2 (4—1), Tompa—Dusnok 1—0 (1— 0), Kisszállás—Kelebia 2—4 (2— 2) , Hercegszántó—Vaskút 3—0 (1—1), Nagybaracska—Érsekcsa- nád 3—2 (8—0). Jó mérkőzést, sportszerű küzdelmet láthatott a közönség. DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ— KALOCSA 2—1 (1—1) Kalocsa, 800 néző. Vezette: Aczél. Gólszerzők: Dupai, Lehota, illetve Lőrincz. Kitűnt: Lehota, Miskovicz, illetve Aradi, Kovács, Dudás, Ker- nya. Nehezen nyert az NB Il-es csapat. KTE— KÖRÖSSZEGAPATI 2—1 (1—1). X A labdarúgó NB I. szerdal eredményei: Ü. Dózsa—Bp. Honvéd 3—1, Tatabánya—Pécs 2—2, Vác—Szombathelyi Haladás 0— 0, Békéscsaba—Kaposvár 2—1, Siófok—Debrecen 3—1. A Videoton—Rába ETO, a Ferencváros— Vasas és a ZTE—MTK-VM mérkőzés lapzárta után fejeződött be. T. Nemesnádudv. 3 1 1 1 «—4 3 8. Szakraár 2 1 1 3—4 a 9: Fájsz 2 1 1 3—1 3 10. Ersekcsanád 4 1 1 2 2—3 3 11. Császártöltés 4 1 1 2 6—13 3 12: Tompa 4 1 3 3—7 2 13. Kunbaja 4 1 — 1 7—14 2 14. Katymár 4 — 1 3 5—13 1 IS. Kisszállás 4 — — 4 5—13 — 16. Homokmégy 3 — 2 1 3—4 *-1 BSK 4 2 — 2 5—4 4 Ifjúságiak (élcsoport) 6 1. Császártöltés 4 a — 1 19—9 2. Tompa 4 3 — 1 9—5 6 3. Dusnok 4 2 1 1 11—4 5 A bajnokság állása 1. Kelebia 2. Hercegszántó 3. Dusnok 4. Gara 5. Nagybaracska 6. Vaskút 4-------IS—3 3-------7—1 2 11 8—7 0 10—4 2 10—< 2 7—7 3 1 2 — 2 — KÖRZETI BAJNOKSÁG Bajai csoport: Bátmonostor— Szeremle 0—8 (2—0), B ácsborsód —Kunfehértó 2—0 (1—1), Madaras—Borota 1—2 (3—0), Rém— Csikéria 1—0 (3—2), Dávod—Tataháza 2—2 (2—1), Sükösd—Fel- 6őszentiván 3—1 (2—0), Bácsbo* kod—Csávoly 6—2 (1—0). Kalocsai csoport: Solt—Duna- pataj 4—2 (7—1). Dunatetétlen—, Bátya 0—3 (2—2), Dunaszentbe- nedek—Géderlak 0—0, Tabdi— Foktő 7—1, Dunavecse—Úszód 1—3. RÖVIDEN • RÖVIDEN X Szerdán délután a KISZ KB székházában köszöntötték á rangos nemzetközi ^.eseményeken eredményesen szerepelt úszókat és vízilabdázókat. Az ünnepségen megjelent többek között Deák Gábor államtitkár, az Á1SH elnöke és dr. Dombóvári Ottó, a KISZ KB sportosztályvezetője. Deák Gábor beszédében méltatta a Strasbourg! felnőtt, a római és athéni ifjúsági úszó-, illetve vízilabda Európa-bajnok- ságon élért eredményeket, majd a kimagaslóan szerepelt sportolóknak és edzőiknek jutalmakat adott át. X Bulgáriában Vrsec város kör. nyékén rendezték meg a XII. testvériség—barátság nemzetközi összetett honvédelmi versenyt, amelyen 7 ország versenyzői álltak rajthoz. Megyénkből az ifjúsági fiúcsapatban Máté József (Kunbaracs), a junior fiúcsapatban Vetró József és Sinkó Zoltán (mindkettő Páhi községből) szerepelt, és a válogatott edzője, Kruchió József (Páhi) volt. A magyar csapat helyezései: ifjúsági fiúk, párbajlövészet-csapat 3., akadáiyfutás-csapat 1., tereptütás- csapat 5. Az összetett versenyben 3. volt a válogatottunk. A junior fiúcsapat a párbajlövészetben I., az összetett versenyben 6, volt. Az ÖHV végső pontversenyében Magyarország az 5. helyen végzett: X A Ninja Karate Centrum 6 évnél idősebb fiúk, lányok jelentkezését várja. Akik kedvet éreznek a karatesport iránt, szeptember 4-én, pénteken 18.30-tól jelentkezhetnek a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola tornatermében X A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség müncheni központjában elkészítették az európai kupasorozatok sorsolását A magyar csapatoknak — a Bp. Honvéd kivételével — kedvezett a szerencse, legalábbis a szeptember második felében sorra kerülő első fordulóban. Kérdés azonban, hogy továbbjutás esetén a folytatás tartogat... Férfiak. BEK: Körmendi DMTE—Limasszol (ciprusi), KEK: Bajai SK—Alvik (svéd). Koracs Kupa: Bp. Honvéd—Jugo- plasztika (jugoszláv), a Csepel anyagi nehézségek miatt visszalépett. Nők: BEK: Tungsram SC— Charles Qnint (belga). Ronchettf Kupa: BEAC—Szerron (görög), a BSE és a PVSK erőnyerő, a következő fordulóban NSZK-beli vagy belga, illetve csehszlovák, vagy szovjet csapattal mérkőznek. + A Kecskeméti Spartacus SE sakkszakosztálya ma fél hatkor rendezi hagyományos villámver- seny-sorozatának soron következő fordulóját az egyesület versenytermében. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Teledoktor. Orvosi tanácsok tfz percben 9.15: Szia, Mami! 9.45: Kalendárium 1987. Életmód és egészség (ism.), 10.35: Új Reflektor Magazin (ism.) 11.20: Képújság 16.25: Hírek 16.30: Jeras — a keleti Pompei, Angol film 17.15: Kézenfogva. Értelmi fogyatékosok érdekvédelmi műsora 17.20: Sorstársak. A Pécsi Körzeti Stúdió rehabilitációs magazinja 17.40: Képújság 17.45: Az ember boldogságra születik: Dokumentumfilm 18.30: Reklám 18.40: Tom és Jerry — Amerikai rajzfilmsorozat XVI/11. rósz 19.05: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Francois Mauriac: Az éjszaka vége. Tévéjáték 21.15: Panoráma. Világpolitikai magazin 22.15: A hét műtárgya. Szent Dorottya szobra Barkáról (Magyar Nemzeti Galéria) 22.20: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 16.10: Pannon Krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió információs és riportmagazinja 17.10: Telesport. Atlétikai Világbajnokság. Közvetítés Rómából 20.00. Tévétorna 20.05: Diana Ross műsora. Angol film 20.55: Laboratórium — falak nélkül. Ladik János kémikussal beszélget Egyed László 21.20: Híradó 2. 21.35: Mozgó Képek. A MOKÉP filmajánlata ; 21.50: A gyilkos. Skót bűnügyi tévéfilmsorozat — III/3. rész 22.40: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.05: Borogyino — filmj. 16.15: Irodalmi összeállítás. í 6.45: Világhfradó. 17.00: Veteránok találkozója. 17.30: Rajzfilm. 17.40: Hírek. 17.45: Lenin élete — film. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás fényében. 19.50: Könnyűatlétikai vb. 20.50: Világhfradó. 21.05: Francia művészek esz- trádműsora. 21.30: Nós agglegény — film. 23.00: Hírek. 23.05: Zenés műsor. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. 15.10: Tv-napló — magyarul. 15.25: Gyermekműsor. 15.40: Plusz program. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Zenés műsor. 19.00: Ma: információs műsor. 19 15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Panoráma. 20.55: Tudományos műsor. 21 55: Dokumentumfilm. 23.25: Tv-napló. 23.40: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 15.50: Hírek. 15.55: Iskolatévé. 16.20: Atlétikai vb. — az 5. nap eseményei. 20.35: Napos szerelem — bolgár zenés szórakoztató műsor. 21.00: Vendégünk: J. Svejcar, a tudományok doktora. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ezt történt 24 óra alatt. 22.15: Leányálmok rózsaszínben — tévéjelenet ff. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Egy kis figyelmet kérekl 8 30: A könnyűzene legszebb melódiái 9.15: Száll a madár ágról ágra... Népdalok, néptáncok nyomában. Marosszéki zenekar 9.30: Index, (ism.) 10.05: Kéz és hagyomány. Gulyás, halász, solymász 10.35: Kakukk az erdőben. Muzsika gyerekeknek 10.50: Nóták 11.34: A Prometheus-rejtély. Szemelvények Mesterházi Lajos regényéből —10. rész 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 12.45: Ciróka-maróka 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: A magyar széppróza századai. Kádár • Erzsébet: A diófa (ism.) 14.25: Nóták. Szántai Ildikó és Takács Béla énekel. Bicskei Géza cimbalmozik 15.00: Beamter Jenő, akit Bubinak hívnak (ism.) 16.05: Teliszájjal. Az Ifjúsági Rádió kabaréműsora 16.58: Műsorajánlat 17.00: Sánta Ferenc: Halálnak halála 17.30: Fúvóskeringők 17.46: Abrahám Pál operettjeiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... Hogyan alapították Vietnam fővárosát. Vietnami me$e 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Lottósorsolás. Közvetítés a 36. heti sorsolásról 19.25: Hangalbum. Kálnoky László 20.25: Glenn Gould két zongoraversenyt játszik 21.21: Búváry Livia népdalfelvételeiből 21.40: Magyar aranyásókkal Kubában — II. rész 22.20: Tfz perc külpolitika 22.30: Régi fúvószene 22.50: Peres, poros iratok. Kossuthék adóssága 23.00: Operaest. Helen Trabuel és Wolfgang Windgassen Wagner felvételeiből 0.15—4.20: Ejfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig PETŐFI RÁDIÓ: BARTÓK RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Ben Franklin Párizsban. Részletek Sandwich zenés játékából 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50:.Tfz perc külpolitika (ism.), 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: Népszerű fúvósátiratok 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: A népművészet ifjú mesterei > 12.58: Műsorismertetés 13.05: Nosztalgiahullám. Anette 14.00: Nem felejtettük el? Emlékműsor Szilágyi Lászlóról 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Halló, Berlin — Halló, Budapest! Közös tánczenei műsor az NDK Hangja Rádióval 17.08: Műsorismertetés 17.10: Dés László dzsesszegyüttese játszik 17.30: Haza-járás. Emberek, népszokások a Szigetközben . 18.30; Slágerlista. A Magyar Ifjúság és a Magyar Rádió közös műsora 19.05: Operettkedvelőknek 20.00: A Poptarisznya dalaiból 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Szép nőkről lesz szó—Házasság, hűség, hiúság — 22.02: Népdalkörök pódiuma 22.27: Zenélő filmkockák 23.20: Mr. Amir, a magányos londoni reg- gae-zenész felvételei 24.00—0.14: Delibes: Sylvia — részletek 0.15—4.20: Ejfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Magyar előadóművészek felvételeiből 9.00: Zenekari muzsika 10.00: Peter Grimes. Részletek Britten operájából 11.05: Pillanatkép 11.10: Zenekari muzsika 12.33: Századunk kórusmuzsikájából 13.03: Műsorismertetés 13.05: Magyarán szólva (ism.) 13.20: A megkoronázott forradalom — I. rész 14.10: Kamarazene 15.00: Pophullám 16.00: Zenekari muzsika 17.08: Névtelen hősök. Részletek Erkel operájából 1 /.53: Uj Melódia-lemezeinkből 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 19.03: Műsorismertetés 19.05: Asconai ünnepi játékok. VI1/7. (befejező) rész 20.14: Croce-madrigálok 20.25: A mongolok titkos története (ism.). Ligeti Lajos professzorral beszélget Fuf- kó Zoltán 21.16: Don Carlos. Részletek Verdi operád jából 22.10: Napjaink zenéje. Hangverseny Karlheinz Stockhausen műveiből