Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-11 / 214. szám

1987. szeptember 11. • PETŐFI NÉPE © 7 RAJT AZ ÖKÖLVÍVÓ CSAPATBAJNOKSÁGBAN Változások a Kecskeméti SC együttesében Balzsay a paksi szoritósarokban © Vigh János vezetőedző t hél végi CSB-re készülő együttes utolsó eligazításit tartja. A megyeszékhelyein a labdarú­gás után a legnépszerűbb sportág az ökövívás. Így aztán érthető, hogy a szombati rajtot is felfoko­zott várakozás előzi meg a szur­kolók körében. A (kecskeméti gárda idegenben kezd, mégpedig a Bp. Honvéd ellen, szombaton 17 órakor a Nemzeti Sportcsar­nokban. j i Már megszokott dolog, hogy a bajnoki rajt előtt mindig volt valami szenzáció a kecskeméti csatpatnál. Tavaly például az, hogy a két debreceni fiú, Tóth és Váradi „vendégmunkásként” a KSC-t erősítette. Most sokkal kedvezőtlenebb előjelekkel vár­ják a kék-fehérek a bajnokság lépő' pofonjait. Balzsay Károly hosszas huzavo­na után mégis eltávozott a csa­pattól: a jövőben a Paksi1 SE öklözőinék az edzéseit irányítja, így eddigi segítője, Vigh János lépett elő elsőszámú edzőnek. Az öklözök közül többen is szerették volna követni az atomvárosiba költöző mestert: Csikós Abel már alá iís írt a paksiaknak, de Kon­koly István sem tett le távozási szándékáról. Ha mindehhez hoz­závesszük, hogy Török Tihamér bevonult katonának, s a jövőben pont a szombati ellenfél Bp. Hon­véd csapatát erősíti, Kincses György pedig törött könyökkel jelent meg a csütörtöki edzésen, akkor bizony érthetően kevés okuk van a derűlátásra a kecske­métieknek .. í — Kevés optimizmussal, de nem eleve reménytelenül várjuk a csapatbajnokság kezdetét — mondta Vigh János. — Igaz, hogy jelentősen gyengültünk a nyáron, de tudomásunk szerint az ellen­felek sem erősödtek. Az ifjúsági korosztályban most is a legjobbak közé tartozunk, s remélem, mind­ez átsegít bennünket a kezdeti nehézségeken. Az 54 kg-ban lesz egy kölcsön-sportolónk, Németh Ferenc a Szegedi Dózsából érke'- z\k hozzánk a bajnokság mérkő­zéseire. A Honvéd ellen is szoros f^edményt várok, szerintem egyenlő eséllyel lépünk szorltóba. Minit említettem, sokan eltá­voztak, .a csapattól;, de,sokan ma­radtak is: imégpedig a szurkolók. Szombaton különbusz kíséri el a kék-fehéreket a fővárosba. — rajtmár — Támadójáték nélkül nincs siker ÜSWÍffH Benny Lennartsson, a svéd olimpiai labdarúgó-válogatott szakvezetője a szerdai Svédor­szág—Magyarország selejtező előtt arról beszélt: ha ők kapják az első gólt, akkor mindennek vége. Ennek megfelelően az euró­pai „C” csoportban lejátszott örebrói találkozón a„háromkot'o- nások” igen óvatosan, a magya­rok játékát ízlelgetve kezdték a 90 percet. Hamar rájöhettek, hogy a beígért huszáros - magyar rohamoknak nincs se hire, se hamva, ezért egyre bátrabb ak­ciókkal Zsiborás kapuja elé te­relték át a játékot. Az első féli­dő lefújása előtt — Balog elemi, szinte megmagyarázhatatlan hi­bája után — megszerezték a ve­zetést. M. Andersson gólja egy­ben győzelmüket is jelentette. (1:0). A jövő évi olimpiai döntőbe ju­tás reménye még nem foszlott köddé, de a spanyolok elleni, november 11-ei, ismét idegenbe­li összecsapáson nemcsak sza­vakban kell eredményes csatár­játékot ígérni... Skócia—Magyarország 2:0 (1:0). Hampden Park, 40 000 néző, v.: Keizer (holland). Gólszerző: McCoist (35., 64. p.). Garami József megbízott szö­vetségi kapitány korántsem leg­erősebb összetételű válogatottja nem volt képés csodát művelni, dicsérhető lelkesedése és akará­sa mellett néhány gyors ellenak­ció emelendő ki teljesítményé­ben. A skótok az első félidőben jdíentős fölényben játszottak, fordulás után viszont már csak az úgynevezett kontraakciókkal törődtek. Skócia 1983. december 7-e után most először győzte le ismét Magyarország együttesét. Akkor is Glasgowban, szintén két góllal, 3:l-re diadalmaskod­tak a szigetországiak. X A legnagyobb titokban szál­lították szerdán Brüsszelbe azt a 26 angol garázda szurkolót, akiket az angol hatóságok kiad­tak Belgiumnak, és ott bíróság elé állítják őket a Heysel sta­dionban két évvel ezelőtt tör­téntek miatt. Mint emlékezetes, a Juventus—Liverpool BEK- döntőn kirobbant verekedés vé­gül 39 ember halálát okozta. A tragédia okozói közül az egyik szurkolót, akinek kiadatásához az angolok szintén hozzájárultak, még nem szállították át Belgium­ba, mert más bűneset miatt kell még hazájában bíróság elé áll­nia. X Folytatja kitűnő szereplését a magyar férfi kosárlabda-válo­gatott a belgiumi Charleroi-ban, az Európa-bajnoki selejtezőn. A második összecsapáson a házi­gazdák együttese ellen lépett pá­lyára a magyar válogatott és 79:73 (42:34) arányban győzött. HÉT VÉGI ELŐZETES (PÉNTEK KOSÁRLABDA Hírfa Kupa, nemzetközi férfitorna, Kecskemét Városi Sportcsarnok: KSC—Slávia Zilina 9 órakor, Bp. Hon­véd—Ganz-MAVAG io.30-tól, Bácska Topolya—Körmend 12 óra, Ganz-MÁ- VAG-S. Zilina 15 órakor, ünnepé­lyes megnyitó 16.30-kor, Körmend— KSC 16.40-kor, Bácska T.—Bp. Hon­véd 18 órakor. Kitűnő mezőny gyűlt össze a KSC hagyományos nemzetközi tornájára. A bajnoki nyitányra készülő ' kecskeméti csapat erős el­lenfeleket hívott meg, á mind jobb formába lendü- lés érdekében. A tavalyi kupagyőztesen, a Csehszlo­vák Slávia Zillnán kívül a magyar bajnokság múlt évi első két helyezettje, a Körmend (1) és a Bp. Hon­véd a torna nagy esélyese. A várhatóan látványos, ke­mény összecsapásokból ál­ló sorozaton természetesen a kék-fehérek is jól sze­retnének szerepelni. Két újonnan Igazolt lengyel já­tékossal megerősödve pró­bálnak beleszólni a dobo­gós helyek eldöntésébe. KÉZILABDA Megyei férfibajnokság: Gara— KAC-MEDOSZ 18 órakor. VÍZILABDA Ottörő I/B: KSC—Cegléd 18 órakor. 11/B: KSC—Cegléd 18.45-kor, Kecske­mét, fedett uszoda. SAKK Dutép SC nemzetközi nyílt verse­nye: 6. forduló, 17 órától a Kuruc krt. versenyteremben. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB l-es mérkőzések: Békéscsaba —Zalaegerszeg, Pécs—Ü. Dózsa, Deb­recen— MTK-VM, (mindhárom 16.30- kor), Rába ETO—Tatabánya, Vasas —Videoton, Bp. Honvéd—Siófok (mindhárom 18 órakor). NB Ill-as mérkőzések: kezdés 16.30- kor: Csongrád—Soltvadkert, jv.: Haj­dú, Honvéd Kun B. SE—Honvéd Sza­bó L. SE, jv.: Szeles. Mind a Soltvadkert, mind , pedig a Honvéd Kun Béla SE jobb csapat, mint amit a táblázaton jelenleg el­foglalt helyűk mutat. Most fontos mérkőzést vívnak. A Soltvadkertnek az ed­dig ugyancsak gyengén .muzsikáló” Csongrád ott­honában kell bizonyítani, a félegyházi együttes .pedig a mezőtúri testvércsapattal vív nehéz küzdelmet. Megyei labdarúgó-bajnokság: Kez­dés 16 órakor. Honvéd Radnóti SE —Imrehegy. Jv.: Fazekas. Izsák—La- josmizse. Jv.: Kiss A. A megyei bajnokság meg­lepetése, hogy a tavaly még magasabb osztályban szerepelt Lajosmtzse és az élcsoporthoz számító Izsák még pont nélkül áll. Ennek most vége, mert egymás ellen játszanak. Az a kér­dés, hogy kinek Sikerül In­kább rendezni a sorokat, az Izsáki Száz Sándornak, vagy Bende Józsefnek, a Lajosmizse szakvezetőjé­nek? i Körzeti labdarúgóbajnokság: Kis­kunfélegyházi csoport: Tiszakécske Kkfházi Vasutas 9.30, Lászlófalva— Városföld 16 órakor, Kkmajsa—Kun­szállás 13.30-kor. NB-s serdülő- és ifjúsági bajnok­ság: Szolnok—KSC serdülő 10 óra­kor, ifjúsági 11.30-kor. Megyei serdülőbajnokság. Bajai csoport: kezdés 16 órakor. Bajai SK II.—Bácsalmás, Hercegszántó—Tom­pa, Bajai Tsz SK—Vaskút, Sükösd— Nagybaraeska.. Bácsbokod—Gara Kkfházi csoport: Kkhalas—Tiszakécs­ke 11 órakor, Kkmajsa—Kkfházi Vas­utas 11.30-kor, Kkfházi TK—Kun B. SE 10 órakor. Kalocsai csoport, kez­dés 15.30-kor: Kalocsai SE I.—Dus- nok. Kalocsai SE II.—Fájsz, Homok- mégy—Hajós, Jánoshalma—Császár­töltés, Mélykút—Miske. ASZTALITENISZ NB Il-es női mérkőzés (Schmiedl- csop.): OMTK—Kecskeméti Sparta­cus 11 órakor. CSELGÁNCS Turul Kupa serdülő rangsorver­seny : Tatabánya 9 órától. Ifi I. rang­sorverseny Baja, 9 órától. ATLÉTIKA Országos veteránverseny, Szek- szárd 9 órától. GOKART Az országos bajnokság ötödik for­dulója, Kecskemét, Dutép-Kartring, 8 órától gépátvétel. A mostani hét végén Is­mét az ország legjobb mi­nőségű pályája ad otthont az országos bajnokság fu­tamainak. Szombaton az ötödik, vasárnap pedig a hatodik, légyben mindent eldöntő fordulót rendezik meg. Az Ibusz . SE színei­ben Induló kecskeméti kar- tozók bravúrra készül­nek: jó hajrával sor­rendben harmadszor sze­retnék megszerezni a csa­patbajnokság aranyérmét. Legnagyobb ellenfelük a győriek lehetnek. Egyéni­leg Is többen pályáznak ér­mes helyezésekre. Az Ifjú­ságiaknál Bakos András, az úttörőknél Vér István, Saf- ranylk Zsolt és Farkas Ti­bor, a C—3-ban Sárközy Zsolt (akár tmég bajnok Is lehet), C—4-ben Papp László és Balázs Attila lép­het föl a dobogóra, míg a Formula BBK küzdelmei során Kocztur Tibor sze­rezhet bronzérmet. KÉZILABDA NB II-es férfimérkőzések: Dutép SC—Tiszaföldvár, Kecskemét 17 óra­kor. Lajosmizse—Kondoros, Lajos­mizse 17 órakor. NB II-es női mérkőzés: Csepel Autó—Lajosmizse, Bp. 10 órakor. Megyei női bajnokság: Kiskőrös —Harkakötöny, Tataháza—KTE, (mindkettő 16 órakor). KOSÁRLABDA Hirős Kupa nemzetközi férfitorna, Kecskemét, Városi Sportcsarnok: S. Zilina—B. Topolya 9 órakor. KSC— Ganz-MAVAG 10.30-tól. Bp. Honvéd —Körmend 17 órától. B. Topolya— KSC 15 óra. Körmend—Ganz-MÁ- VAG 18 órától. ÖKÖLVÍVÁS NB I-es csapatbajnok! mérkőzés: B. H. SE—KSC. Bp. 17 órától. SAKK Dutép SC nemzetközi nyílt verse­nye: 7. forduló és eredményhirdetés 17 órától, a Kuruc körúti versenyte­remben. RÖPLABDA Dutép Kupa felkészülési férfitorna, Kecskemét, Buday D. Alt. Isk.. és Mezófl SE csarnok. 8 órától. (Dön­tők 14 órától.) A tornán 8 csapat, a KSC junior, az Álba Volán, a Gyöngyösi SE, a H. Me­zőn SE, az Esztergomi SE, a Gödöllői EAC, la Kunhe­gyes! SE és a Dutép SC vesz részt. ! TÁJFUTÁS Megyei váltóbajnokság, Bugac- puszta 10 órától. TÖMEGSPORT A Kecskeméti Hírős Tömegsport- egyesület kezdő amatőr versenye, Kecskemét, Akadémia krt., 9 órától. VÍZILABDA OB I-es férfimérkőzés: KVSC— Szentes, Kecskemét, fedettuszoda 17 órától. A Vízmű „nem tudott” kiesni az élvonalból, .mert a második osztály egyetlen csapata sem vállalta, még az osztályozót sem. így az­tán a sportszerűség Is azt diktálta a kecskemétiek számára, hogy újbői elin­duljanak az OB I-ben. A csapatból az FTC-be iga­zolt át Loványi Róbert, Ma­gó Gábor helyett pedig Mé­száros János lett az edző. A KVSC első ellenfele a Szentes. A két csapat már találkozott nemrégiben egy felkészülési tornán, ahol a szentesiek 11—10-re nyer­tek. Most, „hazai vizekben” sikerülhet a visszavágás, ami remek rajtot jelent­hetne a bajnokságban. VASÄRNAP LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Haladás— Ferencváros, 11 órakor, (a tv közve­títi) , Kaposvár—Vác 16.30-kor. NB II-es mérkőzés: Nyíregyháza —Kecskeméti SC. Nyíregyháza 16.30- kor. A KSC még nem tudott pontot szerezni idegenben, pedig a csapat játékára nem lehetett panasz. A nagy igyekezetben azon­ban gyakran csúszott hiba, és ez okozta a veresége­ket. A Nyíregyháza sem a régi már. Rosszul kezdték az idei szezont, de a hazai pályán nyilván ők az esé­lyesek. A- pontszerzés már bravúrnak számítana el­lenük. NB Ill-as mérkőzések: Kezdés 16.30-kor: Kecskeméti TE—Szentes. Jv.: Hanyecz. Kalocsai SE—Mezőko- vácsháza. Jv.: Kubatovics. Bajai SK —Gyula. Jv.: Szilágyi. Szarvas—Mis­ke. Jv.: Bubori. Az NB III-as csapataink közül a KTE és a BSK a hétközi MNK-forduló s<h rán is bizonyította, hogy jó formában van és győ­zelmet -várunk tőlük. Ne­héz dolga lesz a kalocsai és a miskei együttesnek. Megyei bajnokság, kezdés 16 óra­kor: Bácsalmás—Harta, jv.: Szabó J.. Kkhalas—Hajós, jv.: Czenczik, Kis­körös-Bajai Tsz, jv.: Miklós, Tisza­kécske—Mélykút, jv.: Lakatos, Já­noshalma—Helvécia, jv.: Nagy L., Ke­cel—Kkfházi TK, jv.: Ignácz. Megyei II. osztályú bajnokság, Észa­ki csoport; kezdés 16.30-kor., Jász- szentlászló—Jakabszállás, Hetényegy- háza—Tass, Harkakötöny—Orgovány, Kunszentmiklós—K. H. Spartacus. Tiszaalpár—Kerekegyháza, Lakite­lek—MFSC, Csengőd—H. Gábor A. SE, Akasztó—H. Mezőü SE. Déli csoport; kezdés 16 órakor: Ho­mokmégy—Szakmar, Kuobaja=-Fajsz, Tompa—BSK (10.30), Csázsár töltés— Katymár, Kisszállás—Dusnok, Her­cegszántó—Gara, Nagybaraeska—Ke- lebla, Ersekcsanád—Vaskút. Körzeti bajnokság, Kalocsai cso­port, kezdés 16 órakor: Solt—Géder- lak, Dunatetétlen—Dunapataj, Duna* szentbenedek—Dunaegyháza. öreg­csertő—Bátya, Tabdi—Úszód, Duna- vecse—Foktő (10 órakor). Bajai cso­port; kezdés 16 órakor: Bácsborsód Szeremle. Rém—Kunfehértó, Dávod Borota, Sükösd—Csikéria, Bácsbo­kod—Tataháza, Csávoly—Felsőszent- lván. Kiskunfélegyházi csoport: Csó- lyospélos—Szánk, 16 órakor. GOKART Az országos bajnokság: 6., befeje­ző fordulója Kecskemét, Dutép- Kartring, 8 órától. KÉZILABDA Megyei férfibajnokság, kezdés 10.30-kor, Kkfháza—Tiszakécske. KMFSC—Bácsalmás, B. Kinizsi—Ke­cel, Soltvadkert—Kertészeti. KOSÁRLABDA Hírős Kupa, nemzetközi férfitorna, Kecskemét, Városi Sportcsarnok, S. Zilina—Körmend, 9 órakor, KSC— Honvéd 10.30-kor, • Ganz-MAVAG— B. Topolya 12 órakor. Eredményhir­detés 13.30-kor. TÁJFUTÁS Kábel Kupa, Csongrád—Bács—Bé­kés megyei csapatok versenye, Opusz- taszér, 11 órakor. SAKK Megyei csapatbajnokság, 10. fordu­ló: Kalocsa—K. Széchenyi II., La­josmizse—Dutép IL, K. Spartacus— Kkmajsa, Madaras—Kkhalas. Mér­kőzések 9 órakor kezdődnek. i MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Döme Piroska: Nyúlkenyér — tv- film (ism.) 10.40: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlá­tozottaknak 10.50: Képújság 17.05: Hírek 17.10: Három nap tévéműsora 17.15—19.00: Péntek délután 17.15: Évgyűrűk. A nyugdíjasok műsora 17.45: Téka. Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltatóműsor 19.00: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművetó mű­sora 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Derrick — NSZK bűnügyi tv-filmso- rozat: A gengszterek nem Ismernek tréfát 21.05: Reklám 21.10: Gondolkodó — Különkiadás a ké­szülő adóreformról 21.55: A hét műtárgya — Munkácsi Mi­hály: Olvasó nő. (Magyar Nemzeti Galé­ria) 22.00: Az ismeretlen Kibédy — A .Folytas­sa Kibédy" című előadás tv-változata 22.45: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.00: Mátyás király juhásza — Zenés me­sejáték két részben. A Budapesti Gyer­mekszínház előadása, felvételről (ism.) 18.50: Képújság 18.55: Tévétorna 19.00: Ablak — Közéleti szolgáltató műsor — Az 1. műsor folytatása * 19.30: A Szahara forró katlanában — NDK-rövidfilm 20.05: George Gershwin — NSZK-film 21.50: Reklám 21.55: Súlyemelő-világbajnokság — 90 kg — közvetítés Ostravából, felvételről 22.40: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.05: Rajzfilm. 16.15: Élet és tudo­mány. 16.45: Világhlradó. 17.00: .Feliksz Dzserzsinszkij" című film. 17.20: Hírek. 17.30: G. Borovik műsora. J 8.45: Népda­lok. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás fé­nyében. 19.50: J. Kobzon dalestje. 22.30: .Idegenek űrhajója" című film. 0.00: Hírek. 0,05: Lehár-est. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. 15/10: Tv-napló — magyarul. 15.25: Bur- leszkfilm. 15.40: Pluszműsor. 17.10: Tv- napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Tv- magazin. 19.00: Ma: információs műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Szovjet film. 20.55: Reklám. 21.00: Újvi­dékről közvetítés. 22.00: Tv-napló. 22.15: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 14.25: Hírek. 14.30: Videoszerviz. 16.00: Vigyázz, tűz vanl — Riportfilm. 16.25: Ste­iner Gábor — Dokumentum-portréfilm. 16.50: Rövidfilmek. 17.40: Családi törvény — tévéjáték. 19.00: Tévétorna. 19.10. Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Té­véhíradó. 20.00: Fiatalok tévéklubja. 21.00: Súlyemelő vb. 21.30: Időszerű ese­mények. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00i Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Az újságíró- gyakornok — filmelbeszélés. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Fűtől fáig 8.50: Tolcsvay Béla—Tolcsvay László: Magyar Mise 9.13: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara énekel 9.39: Haj, a sályi piacon ... Óvodások műsora 10,05: A féltékenység kórtörténetéből -f Kálnoky László versei (ism.) 10.10: A zene is összeköt — Válogatás az OIRT-rádiók műsorából 11.10: Gondolat — A rádió, irodalmi lapja 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? — Boglárlellén —Játék és muzsika tíz percben 12.45: Égy hazában — Hollanuer Tibor ri­portja 13.00: Klasszikusok délidőben — Kurt Ma- sur vezényli a lipcsei Gewandhaus- zenekart 14.05: Műsorismertetés 14.10: Csángó ballada (ism.) 15.10: Népdalkörök énekelnek 15.40: Egy magyar hangemlék 16.05: Abel a rengetegben — Tamási Áron regényének rádióváltozata I. rész 16.48: Az MRT gyermekkórusa énekel 17.00: Mi van a kosárban?— Nagy Izabel­la riportja 17.25: Műsorajánlat ' 17.30: Idősebbek hullámhosszán — Dalla­mok. emlékek (ism.) 18.15: Hol volt. hol nem voll... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Bauxitbányászokkal a Bakonyban , 3. (befejező) rész 20.01: Filmzene 20.18: Hangportrék — rádiós emlékek fé­nyében — Takács Paula 11/2. rész 21.00: Hogyan adózzunk? 21.30: Málnakálvária 22.15: Sport — közvetítés a súlyemelő- világbajnokságról 22.25: Tíz perc külpolitika 22.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: Keller András hegedül Kb.: 23.35: Szimfonikus táncok 0.10: Himnusz 0.15—4.20; Éjfél után... Zenés műsor hajnalig PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Operettparádé 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés déle­lőtt Közben: 9.50—9.53: Reklám 10.25— 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk — Művészet- és művelödéskritika 11.25— 11.30: Világújság 11.30—12.00: Balaton rádió 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Komár László új nagylemezéről 12.25: Édes anyanyelvűnk— Lörincze La­jos műsora (ism.) 12.30: Népi muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Pophullám' 14.00— 16.53: Péntektől péntekig — Ajánlóműsor sok muzsikával Közben: 15.05—15.15: Könyvről könyvért — Iro­dalmi rejtvényműsor tíz percben 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség — Ifjúság, politika, kultúra 18.30: Fiataloknakl — Komjáthy György » kívánságműsora 19.05: Sport — Tudósítás az országos ke­rékpár- és teniszbajnokságról 19.15: A fiataloknakl című műsor folytatá­sa 19.50: Egészségünkért! — Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója — Elavult rossz főzési szokások, mód­20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Rendezte: Varga Géza — Légy a levesben — Jorge Diaz hangjátéka rádi­óra alkalmazva 21.53: A Spyro Gyra együttes játszik 22.00— 0.14: Bagoly — Éjszakai érdekes magazin 0.15—4.20: Éjfél után... Zenés műsor hajnalig BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Zenekari muzsika 9.36: Operafinálék 10.14: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora (ism.) 11.09: Bolgár előadóművészek kamaraze­ne-felvételeiből 11.50: A Budapesti Vonósok hangverse­nye — Vezényel: Mezei János 13.03: Műsorismertetés 13.05: Magyarok a világ zenei életében. 13.50: Népdalszámok 14.05: Fúvósmuzsika 14.18: Mahler: V. szimfónia 15.33: Nemeskürty István: A kőszívű em­ber unokái (ism.) 15.43: Verdi: Nabucco — Négyfelvonásos opera Közben: 17.00: Nyitnikék — Kormos Istvánra emlé­kezünk (ism.) 17.30: Az operaközvetítés folytatása 18.25: Jevgenyij Szvetlanov vezényli a Szovjetunió Állami Szimfonikus Zeneka­rát 19.03: Műsorismertetés 19.05: László Margit énekel 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét— A Hungaroton Hanglemez He­tek nyitóhangversenye — A Liszt Ferenc Kamarazenekar játszik, hangverseny- mester: Rolla János Közben: Kb.: 20.25: Pipetörténet— Riporter Gungl László Kb.: 20.45: A hangversenyközvetítés foly­tatása Kb.: 21.55: Operaáriák 22.33: Nagy slágerek — változó témák a popzene világából 23.08: A Hilliard énekegyüttes felvételeiből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom