Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-04 / 208. szám

1981. sieffémbet 4. # PETŐFI NÉPE * 1 SPORT* SPORT • SPORT KOSÁRLABDA A női kosárlabda EB előtt 1938-bain Rámában (rendezték az első női kosárlabda Európa-bajnokságot, a pénteken fe«zdödő spanyolországi EB a 21. a sorban. Az eddigi húsz kontinenstalálkozó óriási szovjet fölényt mutat: amikor a Szovjetunió elindult, egy kivétellel — 1958-ban Lódzban, amikor Bul­gária volt az aranyérmes —■ mindig győzött. Az eddigi húsz EB másik nem szovjet győzelme 1938-ban született, amikor Olaszország otthon tartotta a trófeát. (A Szovjetunió nem vett részt ezen a viadalon.) 1960 óta megszakítás nélkül őrzik a vörösmezesek hegemóniájukat a konti­nensen. Ha Spanyolországban is az élre kerül­nének, ez lenne sorrendben a 15. aranyérmük. Magyarország igen előkelő helyet foglal el az örökranglistán. 1950-ben Budapesten és 1956- ban Prágában második lett a válogatott, a le­gendás Szabó János edző irányításával. Ennek az első sikerkorszaknak volt még egy harmadik (1952) és egy negyedik (1954) helyezése is, majd 1974-ig kellett várni, amíg újra a legjobb négy közé jutott a válogatott. Ez már a második fény­korra esik, amelyet Killik László neve fémje­lez. A 60. születésnapját kedden ünnepelt mes­teredző az 1970-es rotterdami Európa-bajnok­ságon vette át a csapat irányítását, s azóta az együttes az EB-ken a következő helyezéseket érte el: ’ . 1970, Rotterdam: 10., 1972. V«r<ia: 6., 1974, Cag­liari: 4., 1976, Clermont-Ferrand: 8.. 1978, Poz­nan: 6., 1980, ftanjä-Lttka: 1., 1981, Aneona: 9., 1983, Miskolc, Budapest: 3.» 1985, Vicenza, Tre­viso: 3. A két évvel ezelőtti EB óta kevés siker kísér­te a magyar válogatott szereplését. A tavalyi moszkvai világbajnokságon a nyolcadik hellyel kellett megelégednie az együttesnek, s az idei zágrábi Universiadén elért 14. hely is kudarc volt. Mindezek ellenére megint csak a legjobb négy közé jutásra pályázik a válogatott a Spa­nyolország három városában — Jerezben, El Puerto Santa Mariában és Cadizban — rende­zendő Európa-bajnokságon. A két évvel ezelőtti EB óta nagyrészt kicseré­lődött a magyar válogatott. A 12-es keretben csak öten nem EB-újoncok, éppen a tervezett kezdőötös tagjai: Gél lérné, Balogh, Boksay, Nagy, Németh. A többiek — Sepsei, Sztojkovics, Ollós, Szabó, Szécsi, Rátvay és Bakay — az első Európa-bajnokságuk előtt állnak. Pénz beszél? — Nagy „mozgás’ a kosárlabda átigazolási időszakban Sokaik szerint minden idők legmozgalmasabb kosárlabda átigazolási időszaka zárult augusz­tus 15-én, illetve még a mai napig sem fejező­dött be, mert a legizgalmasabb ügyek végére egyelőre nem került pont. A nőknél is történt egy-két jelentős klubcsere — Dórán, Halász, Bacsa esetében — az igazi „nagy halak” azon­ban a férfiaknál jelentettek be átigazolási szán­dékot. A jövő héten Belgiumban kezdődő Eu- rópa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott két erőssége, Székely és Berkics is egyesületet akar változtatni. Ugyanígy több mlás sokszoros válo­gatott is. A legnagyobb vérveszteség a tavaly még baj­noki aranyéremre pályázó Csepelt érte: kulcs- játékosai közül Székely a Bp. Honvédhoz, Mor­gen és Tárnái a Paksi Atomerőműhöz kérte átigazolását. — Gyakorlatilag a fél csapat távozni akar — mondta Lacházi Tamás, a klub elnökhelyette­se. —- Nem érthetetlen a szándékuk, 29—30 éves kosárlabdázókról van szó. Most érkezett el az utolsó alkalom arra, hogy még egyszer meg­szedjék magukat. Mert az nyilvánvaló, hogy távozási szándékuk mögött — főleg Morgen és Tárnái esetében — nem szakmai okok állnak. Egyelőre egyiküket sem adtuk ki, folynak a tárgyalások. Ha mindenképpen el akarnak men­ni, fiatalokkal kell pótolni őket. Nem leszköny- nyű. A Bp. Honvéd kétszeresen is érintett az át­igazolási ügyekben. Székely a piros-fehérekhez tart, válogatott középjátékosuk, Berkics viszont el akar menni — az Alföldi Olajbányászhoz. — Berkics ügye előtt értetlenül állok — mond­ta Lang Elemér, a Bp. Honvéd elnökhelyettese. — Nem valószínű, hogy azért választotta az ola­josokat, mert jobb csapatban akarja folytatni pályafutását. Természetesen nem adjuk ki. Ha mindenképen menni akar, akkor várja ki az egy évet. — Székely azzal keresett meg bennünket, hogy Csepelen nem akar kosárlabdázni, a Hon­védőt választaná. Azonnal értesítettük erről a Csepelt, ők azonban elzárkóznak a tárgyalás elől, pedig megfelelő cserejátékost is felaján­lottunk. A csábítás nálunk kizárt, ugyanolyan sportállást kapna Székely, mint a csapat bár­mely más tagja, semmi többet. A Magyar Kosárlabda Szövetség véleményét Horváth Frigyes főtitkár foglalta össze. — Ügy tűnik, az erőviszonyok komoly átren­deződése Indult meg a magyar kosárlabdában, főleg a férfiaknál — mondta. — A hagyomá­nyos nagy egyesületek egyre kevésbé állják a versenyt néhány vidéki klubbal, amelyék mö­gött általában egy-egy jólmenő vállalat áll. Ezek a cégék jó reklámlehetőséget látnak klub­juk kosárlabda-szakosztályának felkarolásában,- ezért nagy anyagi áldozatokra hajlandók. Nem is feltétlenül elítélendő ez a törekvés, hiszen sportágunknak pénzre van szüksége. Ha ez ily módon áramlik a kosárlabdába, akkor el keli fogadni. Ez persze nem jelenti, hogy erőszak­kal beavatkozunk az átigazolási ügyekbe, az érintett kluboknak egymást között kell meg­egyezni. PÉNTEK AUTÓ-MOTORSPORT I. Certa rally OB-futam: Sátoralja­újhely, 7 órától. A futamra a kiskőrösi vá­rosi KISZ-bizottság autós- szakosztálya az alábbi ver­senyzőket nevezte: Rally L osztály: Garami—Ackerman (Lada Niva), Darin—Szabó (Lada VFTS), Windecker— Szavolovics (Lada 1300), Pi- varcsik— Lucza (Lada 1600). Rally II.: Gyurján—Szabó (Lada 1300). KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés s Dunakeszi =-La]osmlzse 16 órakor. LOVASSPORT Országos kettesfogathajtó bajnoki döntő. Kecel, lovaspálya 10 órától a pyilt, 13 órától válogatott kategória allhajtása. A keceli napok keretében sorra kerülő országos bajno­ki döntő a sportág legrango­sabb hazai eseménye, hiszen érmekért és a helyezésekért folyik a verseny. A vetélke­dő iránti érdeklődés méltán jelzi is a rendezvény rangját, hiszen 31 fogat nevezése már befutott. Várható, hogy kö­zölök 18 közdhet majd ére­mért, míg a többi a nyílt ka­tegóriában próbál szerencsét. Megyénket 14 fogat képviseli az országos döntőben. Kecs­keméti László, a Kkfházi Le­nin Tsz SK világbajnoka nem vesz részt a keceli döntőn, mert Juhász László segédhaj- tójaként egyesült államokbe­li meghívásnak tesz eleget. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB m-as mérkőzés: H. Szabó La­jos SE—Baja, jv.: Oravecz J. Mező­túr. 16.30-kor. Megyei II. osztályú bajnokság. Északi csoport: H. Gábor A. SE—H. Mezőfi SE, GAMF—Akasztó, 16.30- kor. Barátságos mérkőzés: Helvécia öregfiúk—Egyetértés, Fémmunkás öregfiúk, Helvécia, IS órakor. Labdarúgó NB I. Szerdán este lapzárta után fe­jeződött be: Ferencváros—Vasas 3—3, Videoton—Rába ETO 2—2, ZTE—MTK-VM 3—1. A bajnokság állása 1. Bába ETO 5 3 2 _ 1 0—6 8 2. Tatabánya 5 3 1 1 19—8 7 3. "V! .005»:-9* ü* i 1 19—4—-T­4. Haladás S 2 3 — 7—3 7 3. Vasas 5 2 3 — 11—8 7 6. Bp, Honvéd 5 3 1 1 8^5 7 7. ZTE 5 3 — 2 8—7 6 8. Pécs 5 2 3 1 4—5 f 9. Békéscsaba .5 2 1 2 6—8 5 10. Siófok 5 2 — 3 8—10 4 11. Vác 5 — 3 2 2—4 3 12. Ferencváros 5 1 1 3 5—8 3 13. Videoton 5 — 3 2 3—6 3 14. Debrecen 5 1 1 3 5—13 2 15. MTK-VM 5 1 1 3 5—15 3 16. Kaposvár 5 — 1 4 5—U 1 X A labdarúgó MNK második fordulójából a részt vevő öt me­gyei csapat közül négy győzött és továbbjutott. A Mélykút—KSC a Kalocsa—Dunaújvárosi Kohász mérkőzés tudósítását már közöl­tük. A IKTE 260 km-es hosszú utazás után 2—1 arányban nyert Körösszegapátin. A gólszerzők Berki és Kovács, illetve Brókái voltak. Mivel az OMTK 2—1 arányban legyőzte az NB Il-es Szeged SC csapatát, Így a követ­kező fordulóban a KTE ellenfele valószínűleg az orosházi csapat lesz. További eredmények: Duna­újvárosi Építők—Miske 1—2. Gólszerzők: Hubert (öngól), illet­ve Kákonyi,, Hubert. Kaposvári Építők—Bajai SK 0—6. X Edzőváltozás történt a me­gyei labdarúgó-bajnokságban szereplő Lajosmizse csapatánál. Az együttes irányítását ismét Bende József vette át, aki a te­rületi bajnokságban szép sikere­ket ért már el a Lajosmizse együttesével. . X A KTE vfvószakosztálya elő­készítő tanfolyamot indít 10— 12 éves lányok és fiúk részére (leány és fiú tőr és kard fegyver­nemben). Jelentkezni a Béke téri Általános Iskola tornatermében hétfőn és csütörtökön délután 17 órától lehet. X Vasárnap kezdődik Osztra- vában az’ 58. súlyemelő-világbaj­nokság. Véglegessé vált, hogy 82,5 kg-ban Messzi István (KSC) is tagja lett az utazó keretnek. A kecskeméti versenyző az eddigi két VB-n 5. és 6. helyeit szerzett (akkor még 75 kg-ban). Mostani súlycsoportjában a világranglis­tán 368 1: g -os teljesítménnyel a 18. helyen áll. X Halason teniszklub alakul. A közgyűlésre szeptember 7-én, hét­főn 19 órakor kerül sor az Álta­lános Művelődési Központban. X A világbajnokság ■ első felé­ben egyetlen ország szerzett a férfiszámokban két aranyérmet, de nem az élvonalat jelentő szov­jet, amerikai, vagy NDK-beli at­létáknak sikerült ez, hanem a kenyaiaknak. Billy Konchellah 800' Paul Kipkoech pedig 10 000 méteren diadalmaskodott A kenyai futók már régebben is itöbb nagyszerű eredménnyel hív­ták fel magukra a figyelmet, ax 1968. évi mexikói olimpián pél­dául hét érmeit — közte három aranyat — nyertek. Három éve, a Los Angeles-i nyári játékokon viszont már csak egy medált sze­• A tehetséges Flvarcsi—Lucza páros útban a eél, s a győzelem felé. Felvételünk a nagykanizsai OB-n készült reztek. így némileg váratlan a mostani fényes szereplés. X Másfél hónappal a budapesti légfegyveres világbajnokság nyi­tánya — október 22. — előtt sű­rűsödnek az események sportlö­vészetben. . - * A hét végén, péntektől vasár­napig Budapesten rendezik a fel­nőtt országos bajnokságot, amely minden számban egyben nem­zetközi verseny is. (A legjobb eredményt elérő magyar ver­senyző a bajnok.) Gyakorlatilag a teljes hazai élvonal is rajthoz áll. Az országos bajnokság után a válogatottak egyesületeikben folytatják a felkészülést, közpon­ti edzőtáborozást — Budapesten — csak a világbajnokságot meg­előző két hétben tartanak. Kél külföldi nemzetközi 'viadal 1» szerepel még a tervek között. NB-s serdülő és Ifjúsági bajnokság: KSC—Bp. volán serdüld 11 órakor, Ifjúsági 12.30-kor. Megyei serdülő bajnokság. Bajai csoport, kezdés 11 órakor. Bácsbokod—Bajai SK XI., Gara— Sükösd, Nagybaracska—Bajai Tsz SK. Vaskút—Hercegszántó. Tompa—Bács­almás. AUTÓ-MOTORSPORT I. certa rally OB-futam: Sátoralja­újhely, 7 órától. ASZTALITENISZ NB 1-es férfimérkőzés: Kkfházi Le­nin Tsz SK—Ganz-MAVAG, Kkíháza, Fadrusz J. utca 2/A. 11 órakor. A szövetkezetiek első el­lenfele, a szintén újonc gép­gyáriak nagyon megerősöd­tek, mivel ide igazolt a volt válogatott, Tímár, valamint Aranyosi. Á mérkőzés esélye­se a fővárosi csapat, a fél­egyháziak győzelme nagy bravúrnak számítana. NB Il-es férfimérkőzés. Gárdos- csoport, kezdés 11 órakor. Kecskemé­ti Spartacus—Kazincbarcika, Kecske- kémét, Széchenyi sétány 11. KÉZILABDA ■ NB Il-es női mérkőzés: Lajosmizse —Jánoshalma. 17 órakor. Megyei férfibajnokság, kez­dés 16 órakor: Bácsalmás— Kkfháza, Tiszakécske—KAC- MEDOSZ (10.30-kor), Solt- vadkert—B. Kinizsi, Kerté­szeti—Gara. LOVASSPORT Országos kettesfogathajtó bajnoki döntő, Kecel 8 órától: maratonhajtás. TENISZ OB n-es női mérkőzés, Kecskemét —NYVSSC, Kecskemét. 9 órától. TÖMEGSPORT Az Építők - ínegyei tömegsport- olimpiája: Kecskemét, Atlétika: KTE- pálya 8 órától, sportlövészet: városi ' MHSZ-lőfér 9 órától, teke: Kínét, MAV-pálya, 7 órától, tenisz: Dutép- pálya 8 órától, kötélhúzás, kézilab­da. kispályás labdarúgás KTE-pálya 8 órától. A HVDSZ megyei titkárságának sportnapja. Tiszakécske. sporttelep S órától- .. (1 ^ Magyar Ifjúság Kupa, kispályás labdarúgótorna, megyei döntő: Kecs­kemét. Széktói stadion 8 órától. MODELLEZÉS Sugovica Kupa: TSR rádióirányitá- sú ha jómodellező-verseny: Baja, 3 órakor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB Il-es mérkőzés: Kecskemét— Kazincbarcika. Kecskemét, Széktől stadion. 18.30-kor. A NB Il-es bajnokság he­tedik fordulójában a kecske­méti együttes hazai pályán fogadja a Kazincbarcika csa­patát. A KSC teljesítménye eddig ötvenszázalékos. A kék­fehérek csak itthon tudtak nyerni és idegenben még pon­tot sem szereztek. Az ellen­fél — a KSC-vel azonos cso­portból jutott fel — eddig gyengébb teljesítménnydruk­kolt ki. Legutóbb az osztályo- zón találkoztak és a kecske­méti szurkolóknak nincsenek kellemes emlékeik az itthon elvesztett mérkőzésről. Ak­kor bizony majdnem a KSC feljutása úszott el. A tét most a hazai veretlenség megőrzé­se és arra sem árt emlékezni, bogy a Kazincbarcika- együt­tese mestere a kontrajáiék- nak. NB III-as mérkőzés, kezdés 16.30- kor. .Békés—H. Kun B. SE, jv.: Sza- bari. Miske—Kalocsa, jv.: Bállá. Soltvadkert—KTE, jv.: Varga. É Két megyei rangadóra is sor kerül az NB III-as labda­rúgó-bajnokság negyedik for­dulójában. A legnagyobb ér­deklődés nyilván a Miske— Kalocsai SE mérkőzést kísé­ri. A két „szomszédvár” csa­pata először találkozik a ma­gasabb osztályban. A papír­forma Miske győzelmét ígéri, de a kalocsaiak képesek meg­lepetésre. A Soltvadkert—KTE mér­kőzés is izgalmas küzdelmet sejtet. A vadkertiek otthon ritkán találnak legyőzőre, de a KTE idegenben is bátor tá­madójátékra képes. Idegenben szerepel a Ba­jai SK a Honvéd Szabó Lajos- SE ellen és győznie keli ah­hoz, hogy az igen erős élcso­portban maradhasson. A Bé­kés—H. Kun B. SE mérkő­zés háromesélyes. Megyei bajnokság, kezdés 16.30-kor: Tiszakécske—Kecel, jv.: Franciska- vics. Bajai TSz—Mélykút, Jv.: Szent- gyergyi. Lajosmizse—Kiskőrös, jv.: Kazinczi. Hajós—Izsák jv.: Nagy L« Harta—Kkhalas jv.: Kara. Imrehegy —Bácsalmás jv.: Zsigó. Helvécia—H. Radnóti SE, jv.: Kovács. Kkfházi TK—Jánoshalma, jv.: Őrző. Megyei II. osztályú bajnokság: Északi csoport, kezdés 16.30-kor. Ke­rekegyháza— Lakitelek. K. H. Spar­tacus—’Tiszaalpár, Orgovány—Kun- szentmi klós, Tass—Harkakötöny, Ja- kabszállás—Hetényegyháza, Csengőd —Jászszentlászló. Déli csoport, kezdés 16 órakor: Vaskút—Nagybaracska. Kelebia— Hercegszántó, Gara—Kisszállás, Dús­nak—Császártöltés, Katymár—Tom­pa, Bajai SK J.—Kunbaja (10.30), Fájsz—Homokmégy, Szakmár—Ne­mesnádudvar. Körzeti labdarúgó-bajnokság, Ba­jai csoport, kezdés 16 órakor: Felső- szentiván—Bácsbokod. Tataháza— Sükösd. Szeremle—Csávoly (10.30) r Csikéria—Dávod. Borota—Rém, Kun- fehértó—Madaras. Bátmonostor— Bácsborsód. Kalocsai csoport: 16 órakor: Bátya—Solt. Géderlak—Duna- tetétlen. Üsződ—Dunaszentbenedek. Dunapataj—Tabdl, Dunaegyháza— Dunavecse (10 órakor). AUTO-MOTORSPORT 1. Gerte rally OB-futam: Sátoralja­újhely, 7 ófától. ASZTALITENISZ NB 11-es női mérkőzés, Schmied)* moport: Kecskeméti Spartacus— Hatvani Kinizsi, Kecskemét, Széche­nyi sétány 11., 11 órakor. KÉZILABDA NB H-es férfimérkőzés: Orosháza —Dutép SC 11 órakor. Megyei férfi bajnokság: Kecel—K, MFSC 10.30-tóL Megyei női bajnokság, kezdés 16.30- kor: Harkakötöny—KAC-MEDOSZ, Bácsalmás—KTE, Soltvadkert—Kis­kőrös, Tataháza—Kiskunmajsa. LOVASSPORT . | = Országos kettesfogatbajtő bajnoki döntő: Kecel, 8.45-kor: megnyitó, 10 órától a nyílt kategória akadályhaj- tás, 13 órától a válogatott kategória akadályhajtása, 16 órától a négyes- fogatok vadászhajtása, 17 órától szü­reti felvonulás. SAKK Dutép SC nemzetközi ayiit ver­seny: 1. forduló 16.30-tói Kecskemé­ten, a Kurucz körúti ve-senyterem- ben. TÖMEGSPORT Magyar Ifjúság Kupa kispályád labdarúgótorna, megyei döntő; Kecs­kemét, széktói stadion, 8 órától. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Narancs Harold. Amerikai film (ism.) 9.35: Panoráma. Világpolitikai magazin (ism.) 10.35: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlá­tozottaknak 10.45. Képújság 17.05: Hitek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15—19.00: Péntek délután 17.15: Évgyűrűk. A nyugdíjasok műsora 17.45: Téka. Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor 19.00: Álljunk meg egy szóra! Grétsy Lász­ló és Vágó István nyelvművelő műsora 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Viadukt (1982). Magyar film 21.40: Reklám 21.45: Jean-Paul Belmondó-portré 22.35: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 15.10: Képújság 15.15: Katkó István: Csak a testvérem. Té­véjáték (ism.) 16.10: Sorstársak. A Pécsi Körzeti Stúdió rehabilitációs magazinja (ism.) 16.30: Atlétikai Világbajnokság. Közvetítés Rómából 19.45: Az utolsó vacsora. Csehszlovák képzőművészeti rövidfilm (ism.) 20.00: Tévétorna 20.05: Kezdődik a tánc. NSZK film 21.00: Reklám 21.05. Hfradó 2. 21.20: J. S. Bach: E-dúr partita RWV. 1006. 21.40: Lampiao, a vadon kapitánya. Brazil tévéfilmsorozat IV/L rész 22.55: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Elet és tudomány. 16.45: Világhí­radó. 17.00: Filmelőzetes. 17.40: Lenin élete — film. 19.00: Híradó. 19.40: Az áta­lakítás fényében. 19.50: Brazil esztrádmű- sor. 20.40: Világhiradó. 20.55: Könnyűat­létikai vb. 22.00: Különleges ember — film. 23.30: Hírek. 23.35: Önök kérték. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. 15.10: Tv-napló — magyarul. 15.25: Gyer­mekműsor. 15.40: Plusz program. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Tv-magazin szlovákul. 19.00: Ma: infor­mációs műsor. 19.15: Rajzfilm. . 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Szovjet játékfilm. 20.55: Zenés műsor. 21.10: Tv-napló. 21.25: Amerikai játékfilm. 23.05: Műsorzá­rás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.20: Hirek. 16.25: Atlétikai vb. — a 6. nap eseményei. 20.15: Országúti kerékpá­ros vb.— felvételről. 20.30: Fiatalok tévék­lubja. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: A Berkenye fara — francia film. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.25: .Föld adta sors" 8.50: Fúvószenekarok felvételeiből 9.12: Felejthetetlen arcok az Operaház­ból. Maleczky Oszkárra emlékezik Hu- . szár Klára 9.40: Fussunk, szaladjunk! 10.05: Az utas. Apollinaire versei 10.11: Régi híres előadóművészek lemeze­iből 11.10: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok 13.00: Klasszikusok délidőben 13.51: Bárdos Lajos—Zrínyi Miklós: Szi­getvári ének 14.05: Műsorismertetés 14.10: Musical-hangverseny a Rádió 6-os stúdiójában. Loewe—Bradányi Iván: Gi­gi 14.45: Kritikusok fóruma 15.00: Erről beszéltünk.^. 15.30: Nóták 16.05: Nemzetközi Gyermekrádiójáték Fesztivál 17.00: Társasutazás az ókorban 17.25: Műsorajánlat 17.30: Idősebbek hullámhosszán 18.15: Hol volt, hol nem volt... A holló meg a páva. Vietnami mese 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Műsorajánlat 19.22: Bauxitbányászokkal a Bakonyban 20.20: Évszázadok mesterművei 21.00: Népdalok 21.30: Tartozik és követel 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót Kb. 23.30: Operaáriák 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Kemény Egon műveiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: A Cars együttes dalaiból 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Pophullám 14.00—16.53: Péntektől—péntekig 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra 18.30: Fiataloknak! Komjáthy György kí­vánságműsora 19.50: Egészségünkért) Az - Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. A neurózis okai és megelőzése 20.00: Muzsikánál nincs jobb barát 21.05: Senki többet harmadszor? 22.15: Látogatás a múltunkban.... ahogy a hangarchívumból látjuk 23.20: A Nürnbergi Dzsesszfesztivái mű­sorából — I. rész 24.00—0.14: Könnyűzene — gitárra 0.15—4.20: Éjfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig SÁRTÖK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés . 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Barokk zene 8.47: Romantikus kamarazene 10.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora (ism.) 11.05: Norma. Részletek Bellini operájából 12.00: Évszázadok muzsikájából 13.03: Műsorismertetés 13.05: Valaki a száguldó cirkusz világából 13.50: Kamarazene 14.41: A Liszt Ferenc Kamarazenekar Mo­zart- ha ng versenye 15.50: Kardos László: Száz kritika. Domo­kos Mátyás könyvszemléje (ism.) 16.00: Opera-művészlemezek 17.00: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 17.30: Hóna Gusztáv harsonázik 18.02: Új lemezeinkből. Handel: Athalia — háromfelvonásos oratórium 20.15: Adalék életrajzhoz. Vészi Endre ver­sei 20.24: Fiatalok a seregben 20.56: Az Amadinda ütőegyüttes hangver­senye 22.27: Slágerfilmek — filmslágerek

Next

/
Oldalképek
Tartalom