Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-25 / 226. szám

IMI. szeptember 25. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT • SPORT . SPORT Csak fájó vereség, nem kudarc t Détári (középen) a magyar csapat vezéregyénisége volt Varsóban is. Szabó Sándor, az MTI kikül­dött munkatársa jelenti: A szerdai lengyel—«magyar EB- selejtezöt már csak a formalitás kedvéért játszották le Varsóban, a két válogatott 25. összecsapása mégis egészen jó játékot, olykor — lóként a magyaroknak köszön­hetően — szellemes megoldáso­kat is hozott. . Garami József megbízott szö­vetségi kapitány ténykedése óta a csapat második találkozóját veszítette el (az első a skótok el­leni glasgow-i 0—2 volt), de az az út, amelyen elindultak, helyes és hellyel-közzel korszerű is. Fel­fogásának lényege: egy biztonsá­gi ember (Varsóban a többször is hibázó Torna volt az) előtt két középső védő ellenőriz, míg a szélsőhátvédek középpályás, oly­kor szélsőfeladatokat is ellátnak. Ily módon a védekezésben, de sokszor a támadásokban is lét­számfölény kialakítására nyílik lehetőség. A taktika az első 45 percben bevált. Dziekanowski és Lesniak, a két lengyel ék csak vergődött, a középpályások pedig nem tud­tak csodát tenni a lelkes, sokat futó, mélységben mozgó magyar középpályások ellen. Az első fél­időben a magyar csapat szemet gyönyörködtető akciói még a len­gyel szurkolóktól is tapsot érde­meltek. A baj, hogy ezek a tá­madások egy kivételével nem hoztak gólt, pedig 2—3 jó esély is adódott. Ha ziccerig játszanak, többet próbálkoznak a földön, kényszerítő átadásokkal, akkor ezt a selejtezőt a maga részéről elintézhette volna a magyar együttes — győzelemmel. A helyzetek kimaradtak, és a második félidőre a jól szervező Araszkiewicz pályára léptével lé­pést és stílust váltott a hazai le­génység. Többször kerültek a magyar védelem mögé a széleken. A döntő fordulat Disztl P. hibá­ja volt. Tarasiewicz 35 méterről ellőtt labdájánál a kapujából kinn állt, ráadásul a labda éppen rosszkör kapott falsot. A távoli bomba vezetéshez juttatta a len­gyeleket. Négy perc múlva nőtt az előny — talán az egyetlen iga­zán formás akciójuk után. A ma­gyar csapatot dicséri, hogy ezután sem roggyant meg, szellemesen támadott, és több helyzete volt. Összességében olyan 90 percet és két pontot veszített el az együt­tes, amely messze nem kudarc, csak a bátor támadójátékra- való törekvés „büntetése”. Mert tá­madni lehet, de a hátsó alakzato­kat jobban illik biztosítani. Bebizonyosodott, hogy a koráb­bi vb-döntőben jól összekovácso- lódott együttes tagjaira lehet szá­mítani a jövőben is. Ha a sérült ügyes támadók (Vincze I., Ko­vács K., Hajszán és Kiprioh) is rendelkezésre állnak majd, ak­kor a kiemelkedően játszó légió­sok (Détári, Péter, Mészáros és Garaba) mellé a góllövéshez iga­zán értő csatárokat lehet felso­rakoztatni. Legközelebb majd október közepén, a Népstadion­ban, Görögország ellen. Megyei labdarúgó-bajnokság TISZAKÉCSKE—KAC-MEDOSZ 4—0 (0—0) Tiszakécske, 350 néző. Vezette: Szentgyöngyi. Tiszakécske: Peller — Matko- vics, Gulyás, iHelik, Pálinkás, Sánta (Fedor), Ézsiás G., Bus, Juhász, Ézsiás B., Bogdány (Mak­ra). Edző: Szentannai József. KAC-Medosz: Losonczi — Ba­logh, Cs. Kovács, Dózsa, Verebé- lyi (Andricz), Tóth, Sz. Kovács, Fuksz, Durgonics, Agócs (Kollár), Baji. Edző: Rádi Zoltán. Gólszerzők: Helik, Ézsiás B., Bus, Makra. Kitűnt: Gulyás, Mat- kovics. Bus. A KAC-Medosz csa­patából senkit sem lehet ki­emelni. Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság DÉLI CSOPORT (Zárójelben az ifjúsági ered­mény). Kelebia—Érsekcsanád 2—0 (8—1), Gara—Nagybaracska 5—1 (4—1), Dús nők—Hercegszántó 3— 2 (0—0), Katymár—Kisszállás 4— 0, Bajai SK junior—Császár- töltés 0—0 (4—1), Fájsz—Tompa 5— 1 (2—3), Szakmár—Kunbaja 0—1 (6—1), Nemesnádudvar—Ho­mokmégy 3—4 (1—1). A bajnokiág állása: 1. Kelebia 7 7 ------ 23— 4 I« X . Gara 7 5 11 20— 5 10 3. Fájsz 3 4 1 — 13— 6 0 4. Dusnok 7 4 12 13—11 0 5. Hercegszántó 6 4 — 2 12— 8 8 6. Vaskút 6 3 — 3 8— 8 6 7. Katymár 7 2 2 3 13—14 6 8. Nemesnádud. 3 2 1 2 12— 8 5 9. Homokmégy 6 2 2 2 9— 9 5 10. Érsekcsanád 6 2 1 3 9—10 3 11. Nagybaracska 6 2 — 4 11—16 4 12. Kunbaja 6 2 — 4 9—16 4 13. Császártöltés 6 1 2 3 8—13 4 14. Szakmár 3 1 1 3 9—10 3 13. Tompa 6 1 — 3 4—13 2 16. Kisszállás 7 1 — 6 7—28 2 Bajai SK jun. 6 2 1 3 7—10 5 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Tompa 7 6 — 1 22— 7 12 2. Dusnok 7 4 2 1 23—10 10 3. Hercegszántó 6 4 2 — 14—13 10 4. Homokmégy 7 4 1 2 19—11 9 Körzeti labdarúgó-bajnokság BAJAI CSOPORT Szeremle—Felsőszentiván 4—2 (8—0), Tataháza—Csávoly elma­radt (ifj. 3—3), Csikéria—Bácsbo- kod 0—1 (4—8), Borota—Sükösd 1—0 (1—1), Kunfehértó—Dávod 1— I (8—0), Bátmonostor—Rém 2— 2 (2—1), Bácsborsód—Madaras 1—0 (4—1). A bajnokság állása: 1. Szeremle 4 4 — — 25— 4 8 2. Bácsbokod 4 3 1 — 12— 6 7 3. Borota 4 3 1 — 6— 1 7 4. Sükösd 4 2 1 1 7— S S 3. Rém 4 2 1 1 6— 3 5 6. Bácsborsód 4 2 1 1 5— 3 5 7. Tataháza 3 — 3 — 6— 8 3 8. Kunfehértó 4 1 1 2 8— 7 3 9. Dávod 4 — 3 1 3— 7 3 10. Csikéria 4 1 — 3 3— 4 2 11. Felsőszentiván 4 1 — 3 7— lf 2 12. Bátmonostor 3 — 2 1 3— 11 2 13. Madaras 3 — — 3 2— 8 — 14. Csávoly • 3 — — 3 4— 17 — Ifjúságiak (élcsoport): 1. Bácsbokod 4 4----------13— 6 8 2. Sükösd 4 3 1 — 11— 2 7 3. Rém 4 3—1 13— * « 4. Kunfehértó 4 2 11 11— 3 3 KALOCSAI CSOPORT Dunaitetétlen—Solt 0—6 (4—1), Dunapataj—Bátya 2—3 (3—1), Géderlak—Úszód 0—3, öregcser­tő—Tabdi 0—1, Foktő—Dunaegy- háza 0—1, Dunavecse— Dunaszent- benedek 11—4). A bajnokság állása: l. Dunaegyháza 4 4 — 8— 3 8 2. Tabdi 4 3 1 — 14— 4 7 3. Bátya 4 3 1 — 13— 5 7 4. Úszód 4 3 — 1 15— 6 6 5. Solt 4 3 — 1 16— 8 6 6. Dunavecse 4 2 — 2 21— 8 4 7. Dunapataj 4 1 1 2 9—11 3 8. Géderlak 4 — 2 2 3—10 2 9. öregcsertő 3 — 1 2 2— 6 1 10. Dunatetétlen 4 — 1 3 3—13 1 11. D.-benedek 4 — 1 3 4—23 1 12. Foktő 3 — — 3 4—16 — Ifjúságiak (élcsoport) 1. Dunatetétlen 4 3 1 — 18— 5 7 2. Solt 4 3 — 1 18— 6 6 3. Dunapataj 3 1 — 2 6—13 2 4. Bátya 3 — 1 2 3— 7 1 S. Géderlak 2 — — 2 1—11 *7 Serdiilőbajnokság BAJAI CSOPORT Gara—Bajai SK 2—1, Nagyba­racska—Bácsbokod 4—1, Vaskút— Sükösd 1—0, Tompa—Bajai Tsz SK 5—2, Bácsalmás—Hercegszán­tó 5—0. KALOCSAI CSOPORT Dusnok—Kalocsa II. 7—1, Mis­ke—Kalocsa I. 2—1, Fájsz—Ho­mokmégy 2—1, Hajós—Jánoshal­ma 1—7, Császártöltés—Mélykút 17—0. HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK KOSÁRLABDA Napraforgó Kupa, nemzetközi tor­na: Baja, Türr István sportcsarnok. Ezúttal tizenegyedik alka­lommal rendezik meg a Nap­raforgó Kupa koaárlabdator- nát, amelynek egyik fő támo­gatója a Bajai Meiőgazdasági Kombinát. A bajnokságra való felkészülést szolgáló, három­napos vetélfeedősorozaton hat csapat vesz részt. A torna programja, 18 órától: TJ Sla- voj Litomerice (csehszlovák I. ligás)—Oroszlányi Bányász, 19.30-kor: Bajai SK—Tyrolina Union Sefra (osztrák I. ligás). RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Meződ— Dutép SC, Kecskemét, Meződ terem. 18.00 órakor. SZOMBAT LABDAROGAS NB I-es mérkőzések: Tatabánya- Vasas (15 órakor), O. Dózsa—Rába ETO, Siófok—Pécs (mlndkettó 18 órakor), Videoton—Haladás (18 óra­kor). MTK-VM—Bp. Honvéd (20.00 órakor). NB Ill-as mérkőzések (kezdés 16 órakor): Martfű—H. Kun B. SE. Jv.: Búzás, KTE—Mezőkovácsháza. Jv.: Inges. A KTE vezetőségét elisme­rés illeti, mert figyelembevéve a szurkolók érdekét és kíván­ságát, a Mezőkovácsháza elle­ni — egyébként igen érdekes­nek ígérkező — mérkőzést szombatra hozta előre. A kecs­keméti lila-fehéreket talán megviselte a miskei vereség, de a csapat küzdőszelleme tö­retlen és hazai pályán biztos győzelmet várunk az együttes­től. A Honvéd Kun Béla SE a sereghajtó Martfű otthonába tátogat és pontot vagy ponto­kat remélnek a félegyháziak. Megyei bajnokság: H. Radnóti—Ha­jós. Jv.: Németh. Izsák—Tiszakécske. Jv.: Nagy Z. (Mindkettő 15 órakor.) Körzeti bajnokság. Kecskeméti cso­port: Ladánybene—Szalkszentmárton 18 órakor. Kkfházi csoport: (kezdés 16 órakor): Kecskeméti MÁV—Város­föld. Tiszakécske—Kunszállás, Kls- kunmajsa—Csólyospálos. X Kim Csöng Ha. -Dél-Kore» Olimpiai Bizottsága $üöke Jfvél- ben közölte Kim Ju Szunnal, a Koreai NDK Olimpiai Bizottsága elnökével: elutasítják azt a múlt heti javaslatot, hogy a két ország olimpiai bizottsága kétoldalú ta­lálkozót tartson a jövő évi nyári ötkarikás játékokkal kapcsolat­ban. Ugyanakkor a Dél-Koreai Olimpiai Bizottság sürgeti a KNDK Olimpiai Bizottságát, hogy fogadja el a Nemzetközi Olimpiád Bizottság végső elképzelését, amely szerint a KNDK öt sportág eseményeinek adhatna otthont. X Már egy hónap sincs hátra a budapesti légfegyveres világ­bajnokság és a junior Világ Ku­pa nyitányáig (október 22.). Az előzetesen jelentkezett 43 ország közül eddig 28 küldte el a név szerinti nevezéseket. Várható, hogy a közeli napokban a többi nemzeti szakszövetségtől Is meg­érkeznek a levelek. A világbajnokságon, a Buda­pest Sportcsarnokban a tavaszi pozsonyi EB öt egyéni győztese közül valószínűleg négy lép lőál­lásba. A női puskát nyert bolgár Veszela Lecseva, a két szovjet pisztolyos, Lolita Cvetkova és Igor Bazlnszklj egyaránt tagja a Megyei serdűlő bajnokság, Kecske* méti csoport (kezdés 15 órakor): Kunszentmiklós—Izsák, KSC II.—Hel­vécia, KTE I.—Radnóti, Lajosmizse— Kerekegyháza. Bajai csoport, (kez­dés 16 órakor): Bajai SK II.—Herceg- szántó, Bajai Tsz SK—Bácsalmás, Sü­kösd—Tompa, Bácsbokod—Vaskút, Gara—Nagybaracska. Kalocsai cso­port; (kezdés 15.30-kor): Kalocsai SE II.—Kalocsai SE I., Miske—Császár- töltés, Homokmégy—Dusnok, János­halma—Fájsz, Mélykút—Hajós. Kis­kunfélegyházi csoport, (kezdés 10 órakor): Kkfházi Vasutas—Tisza­kécske, Lakitelek—Kun B. SE., Kis- kunmajsa—Kkhalas (14.15-kor), szik­rai Medosz—Kkfházi TK. NB-s serdülő, ifjúsági bajnokság: MTK Sí—KSC, serdülő. 11 órakor, ifik 12.30-kor. ASZTALINENISZ NB I-es csapatbajnoki mérkőzés: Kkfházi Lenin Tsz SE—BVSC, Kis­kunfélegyháza, Fadrus? J. u. 2/a. 11 órakor. A félegyháziak az elmúlt hét végén Szolnokon aratott győzelmük után nyugodtan várhatják a bajnokaspiráns fővárosiakat. A mérkőzés biz­tos vendéggyőzelmet ígér, kér­dés, hogy a szövetkezetiek mennyire tudják ezt megnehe­zíteni. NB Il-es férfimérkőzés (Gárdos- csoport): Kecskeméti Spartacus— Tipográfia. Kecskemét. Széchenyi sétány, lt órakor. KÉZILABDA NB ll-ea férfimérkőzések: Kun­hegyes—Dutép SC, Kunhegyes 16 órakor. Lajosmizse—Testvériség. La­josmizse 17 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Magyar Kábel—Lajosmizse, Bp. 10 órakor. Megyei nőt bajnokság: (kezdés 16 órakor): Harkakötöny—Tataháza. Bácsalmás—Kkmajsa, KTE—Kiskő­rös. KOSÁRLABDA Napraforgó Kupa, nemzetközi tor­na: Baja, Türr István sportcsarnok. 8.30-kor: Szeged—Litomerice, 11.30- kor: NAP Növi Sad—Tyrollana. 10 órakor: NB Il-es női mérkőzés: Ba­jai TK—Szegedi TK. 16 órától: Sze­ged-Oroszlány, 17.30-kor: NAP Nö­vi Sad—Bajai SK. VÍZILABDA OB I-es mérkőzés: KVSC—Tatabá­nya, Kecskemét, fedettuszoda, 17 órakor. TÖMEGSPORT Olimpiai ötpróba, kerékpáros túra: Kecskemét. 607. számú Gáspár A. Szakközépiskola és Ipari Szakmun­kásképző elől 9 órakor. Jelentkezés: 7 órától 8.45-lg sí ISZKI aulájában. Nevezési díj: diákoknak 20 forint, fel­nőtteknek 30 forint. vb-re készülő válogatottnak. Hammeri László szövetségi kapi­tány még nem hirdetett csapatot, de biztosra vehető, hogy a Po­zsonyban futóvadlövésben ara­nyat nyert Doleschall András he­lyet kap az együttesben. X Pénteken fél 2-kor két férfi és két női mérkőzéssel megkez­dődik a 15. röplabda Európa-baj- nokság, az Eurovotley. Belgium négy városában — Brüsszel, Gent, Genk, Eupen — 24 csapat küzd az érmekért, köztük a magyar női együttes. A magyar csapat szerdán ér­kezett meg Brüsszelbe. A megle­hetősen hosszadalmas akkreditá­lás után autóbusszal a fővárostól 60 kilométerre fekvő Deinzébe utaztak. A Hotel De Cederben szálltak meg. Innen Ingáznak majd a bolgár és a román válo­gatottal együtt Gentbe. a „B" csoport mérkőzéseire. X Az alapfokú versenyekről szóló Hírek, tudósítások című szerdai összeállításunkban téve­sen jelent meg a kecskeméti amatőr teniszversenyről szóló tudósítás. A női egyesben nem Kab, hanem Jakab Mária szerez­te meg a bronzérmet. A hibáért elnézést kérünk. Távok, szintidők, pontérté­kek: 50 km — 2 óra 25 perc — férfiak 4 pont, nők, 14 éven aluliak és 40 éven felüliek 5 pont. 25 km — 1 óra 20 perc — 2 pont, 3 pont. 15 km — 40 perc — 1 pont, 2 pont. CSZAS Barack Kupa úszóverseny, Kecs­kemét, fedett uszoda, 8 órától. A Kecskeméti Közút Épitő Vállalat 12. alkalommal ren­dezi meg a viadalt, melyen az ország 11 közlekedési építő vállalata vesz részt. VASÁRNAP labdarcgas NB I-es mérkőzések: Vác—Békés­csaba (13 órakor), Ferencváros—Ka­posvár, Zalaegerszeg—Debrecen (mind­kettő 18 órakor). NB Il-es mérkőzés: Kecskeméti SC Bp. Volán, Kecskemét, .Széktói sta­dion, 15 órakor. Az első hazai vereség, a Komló elleni balszerencsés mérkőzés után nincs pánik- hangulat a KSC házatáján. A csapat nyilván felismerte, hogy hazai pályán sem lehet meg­gondolatlanul fejjel a „falnak" rohanni és ezzel módot adni az ellenfeleknek a gyors kont­ratámadásra. A Bp. Volán együttese — bár a Szolnok elleni vereség­gel a táblázat 5. helyére szo­rult — jobb játékosokból áll. mint az elmúlt vasárnapi el­lenfél, a Komló csapata. A hí­rek szerint Kecskeméten csa­tasorba áll sok huzavona után az egykori nagy csillag, Törő- csik is. Valószínű, hogy Bálint László csapata nem csupán az ellentámadásokra építi majd a taktikáját, s a kecskemétiek­nek alaposan fel kell készül­niük az ellenfél rohamaira. A KSC a Komló elleni ta­lálkozó második részében már igen jól és ötletesen játszott. Ha a szervezett védekezés mellett a helyzeteket is jobban kihasználják a kék-fehérek, akkor kellemes meglepetést is okozhatnak a szurkolóknak. NB III-as mérkőzések: (kezdés 13 órakor): Kalocsa—Békés, Jv.: Kovács K.. Csongrád—Miske, jv.: Szeles, Ba­ja—Soltvadkert, jv.: Csonka. Megyei bajnokság (kezdés 13 óra­kor) : Bácsalmás—Lajosmizse, jv.: Farkas, Kkhalas—Baja, jv.: Kiss I., Kiskőrös—Mélykút, jv.: Czenczik. Kkfházi TK—Imrehegy, jv.: Berger. Jánoshalma—Harta, jv.: Kiss B..Ke- -cel^tHelvécia, fv.: Kiüti. Megyei Ív osztályú bajnokság. Észa­ki csoport; (kezdés 16 órakor): Ja- kabszállás—H. Gábor A. SE, Tisza- alpár—H. Mezői! SE, Csengőd—Tass. Jászszentlászló—Orgovány, Hetény- egyháza—K. H. Spartacus, Harka­kötöny—Kerekegyháza, Lakitelek— Akasztó. Déli csoport: (kezdés l< órakor): Madaras—Szeremle, Rém— Bácsborsód, Dávod—Bátmonostor. Sükösd—Kunfehértó, Bácsbokod— Borota, Csávoly—Csikéria, Felső­szentiván—Tataháza. Körzeti labdarúgó-bajnokság. Ka­locsai csoport: (kezdés 15 órakor): Bátya—Géderlak, Dunaszentbenedek —Dunatetétlen, Solt—öregcsertő, Du- naegyháza—Dunapataj. Úszód—Fok­tő, Tabdi—Dunavecse (10 órakor). Kkfházi csoport: Lászlófalva—Szánk 16 órakor. Kecskeméti csoport, (kez­dés 10 órakor): Kunpeszér—Ágasegy­háza, Fáhl—Fülöpháza. Kunbaracs —Izsák II. KÉZILABDA Megyei nőt bajnokság: KAC-ME­DOSZ—Soltvadkert, 10.30-kor. Megyei férfibajnokság: kezdés 10.30-kor: Gara—Kkfháza, K. MFSC —KAC-MEDOSz, B. Kinizsi—Tisza­kécske, K. Kertészeti—Bácsalmás. Soltvadkert—Kecel. KOSÁRLABDA Napraforgó Kupa, nemzetközi tor­na: Baja. Türr István sportcsarnok. 8 órától, 8.30-tól és 11 órától a hely­osztókra és a döntőre kerül sor. VÍZILABDA Területi bajnokság: KVSC II.— Dunaújváros, Kecskemét, fedett uszo­da, 8.30-kor. RÖVIDEN • RÖVIDEN MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.35: Egy fölösleges ember (ism.) Részle­tek Csajkovszkij Anyegin című operájá­ból 9.20: Férfimulatság — Csehszlovák tv- film 10.25: Panoráma — Világpolitikai magazin (ism.) 11.25: Mozgató — Tv-torna mozgáskorlá­tozottaknak 11.30: Képújság 16.00: Hármas csatorna — Elemi dolgok (ism.) 17.05: Hírek 17.10: Három nap tv-műsora 17.15—19.00: Péntek délután: 17.15: Évgyűrűk — A nyugdíjasok mű­sora 17.45: Téka — Közhasznú információk 17.55: Reklám 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltató mű­sor 19.00: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművelő mű­sora 19.10: Esti fftese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Telefere — Vitray Tamás műsora 21.15: Reklám 21.20: Budapesti Művészéti Hetek — Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy — Tv-játék 22.45: Nézze meg az ember! 23.00: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 16.45: Jevgenyij Svarc: Csodálatos jávor­fák — Mesejáték három részben, a Bu­dapesti Gyermekszlnház előadásában, felvételről (ism.) 18.20: Képújság 18.25: Természetbarát 18.45: Csali — Horgásztlzperc 18.55: Tv-torna 19.00: Ablak — Közéleti szolgáltató műsor (Az I. műsor folytatása) 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Budapesti Zenei Hetek nyitó- hangversenye 20.15: A szünetben: Quedlinburg, képek egy szép középkori városról — NDK rö­vidfilm Kb. 21.20: Reklám 21.25: Híradó 2. 21.40: Váltó — Gazdasági világverseny 22.25: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.10: .Hazám’ — Fotópályázat. 16.15: Élet és tudomány. 16.45: Világhlradó. 17.00: Harc az alkoholizmus ellen 4 adás. 17.15: A propagandisták napja. 17.45: .A találkozóhely változatlan' 4. rész. 19.00: Vremja. 19.40: Az átalakítás reflektorfé­nyében. 19.50: „A találkozóhely változat­lan" 5. rész. 21.15: Világhlradó. 21.30: Vik­tor Krivonosz önarcképe. 22.50: .A robo­tokkal nem lehet tréfálni’ tv-film. 0.10: Hí­rek. 0.15: Operettek. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés —-magyarul. 15.10: Tv-napló — magyarul. 15.25: Gyer­mekműsor. 15.40: Pluszműsor. 17.10: Tv- napló. 17.30: Fazonok és formák — gyer­mekműsor. 18.00: Tv-magazin — szlová­kul. 19.00: Ma: információs műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Kié a gyerek? — sorozatfilm. 20.55: Kerekasztal. 22.05: Tv-napló. 22.20: Műsorzárás. • SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 14.30: Videoszerviz. 16.45: Hírek. 16.50: Nyitott stúdió — magazin. 17.30: Prix Da­nube — gyermek- és ifjúsági filmek feszti­válja. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese.-19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tévéhíra­dó. 20.00: Ein Kessel Buntes— NDK revü- műsor. 21.00: Péntek esti vers. 21.05: Vasúti műszaki emlékeink — dokumen­tumfilm. 21:30: Időszerű események. 21.56:-ldójárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Patkányirtó — cseh rajzfilm. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: „Ahol fészkel az agy...’ — Egyed László összeállítása (isjn.) 8.50: Verbunkosok, nóták 9.40: Gólya bácsi, gólya — Óvodások műsora 10.05: Alom ámor boldogsága — Kisfaludy Sándor versei 10.10: A zene is összeköt 11.10: Gondolat 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma — Izsákon? 12.40: Reklám-12.45: A kölcsönadott szamuráj — Beszé- getés Bakallár József festőművésszel 13.00: Klasszikusok délidében 14.05: Műsorismertetés 14.40: Vigyázzunk magunkra! — A gyógy­szerfogyasztás 15.00: Nemzetiségeink életéből 15.30: Népdalok 16.05: Széltoló — avagy a Varázsló vissza­tér — Folytatásos kalandok gyerekeknek 16.45: Beszélgessünk! 17.00: Európában voltam otthon... Emlé­kezés a 80 éve született Radványi Gézára 17.25: Rólunk van szó 17.30: Idősebbek hullámhosszán (ism.) 18.15: Hol volt, hol nem volt..'. 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: Hová vezet az Y út? — Dokumen­tumműsor 20.11: „Én mindig a Callas maradok’ X/2. rész — Első lépések a világhír felé 21.11: Műsorajánlat 21.15: Kilátó — A Rádió világirodalmi fo­lyóirata (ism.) 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A Rádió lemezalbuma 23.28: Barokk muzsika , 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Offenbach operettjeiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés dél­előtt Közben: 9.50—9.53: Reklám 10.25— 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11.22: BNV-reklám 11.25— 11.30: Világújság * 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Voith Ági 1986-ban megjelent le­mezéről 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 12%8: Műsorismertetés 13.05: Pophullám 14.00— 16.53: Péntektől péntekig — Ajánlóműsor sok muzsikával 15.05—15.15: Könyvről könyvért 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! A gyermekkori rendellenességek korai felismerése 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Itáliai pop-panoráma '87 III/1. rész — A San Remó-i Fesztivál legnagyobb sikerei 22.00— 0.14: Mérleg 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.08: Időszaki kiállítások 8.13: Zenekari muzsika 9.20: Operarészletek 10.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora (ism.) 11.05: Bartók: Román kolindadallamok 11.18: A kórusirodalom mesterműveiből 11.51: Zenekari muzsika 13.03: Műsorismertetés 13.05: íróvá avatnak— Nagy László indu­lása (ism.) 14.05: Kamarazene 15.06: A Cseh Filharmonikus Zenekar hangversenye 15.50: Zalabai Zsigmond: Hazahív a ha­rangszó -7- Könyvszemle (ism.) 16.00: Operarészletek 17.00: Nyitnikék — Kisiskolások műsora (ism.) 17.30: Artur Grumiaux hegedül 18.00: Illyés Gyula versmondó verseny (középdöntő) 19.03: Műsorismertetés 19.05: Fúvósfórum 19.35: Budapesti Zenei Hetek nyitóhang­versenye Közbén: Kb. 20.25: Marx és Shakespeare—Beszél­getés Poszler Györggyel Kb. 20.35: A Zenei Hetek folytatása Kb. 21.15: Kamarazene klarinéttal Kb. 22.00: Operakettősök 22.18: A heavy metal kedvelőinek — Be­mutatjuk a Living Death együttes 1987- es „Protected From Reality* (A valóság­tól védetten) című albumát 23.00: Zsebrádiószinház — Hétfőn három­kor— Vathy Zsuzsa kishangjátéka (ism.)-

Next

/
Oldalképek
Tartalom