Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

DR. BÄNSZ- KY PÁL művé­szettörténész, a Bács-Kiskun Me­gyei Múzeumi Szervezet vezető­je, a kecskeméti Katona József Múzeum igazga­tója három évtize­de őrzi az értéke­ket, azóta foglal­koztatja a népi kultúra továbbél- tetésének ügye. Persze, korábban is érdekelte a múlt, mindaz, ami megbecsülendő. A kezdetekről, a meghatározó él­ményekről, pályá­járói, a kecskémé- BánszkyPál ti alkotó évekről, tudományos munkáiról és terveiről vall a művészettörténész. ÉRTÉKŐRZŐK — Igaza van, de legalább azok meg­találják a kedvükre való kikapcsoló­dást, értéket teremtő foglalatosságot, akik nem videózgatnak. Nem volt vé- letlen, hogy létrehoztuk a Szórakaté- nuszt. Tudjuk, a gyerekek a legfogéko­nyabbak, na hozzájuk nem közelítünk, nem kínáljuk nekik a lehetőségeket, nem sokáig beszélhetünk élő népi kul­túráról. A játék ugyancsak fontos tevé­kenység, ezért választottuk ezt fősze­replőnek a rangos intézményben. . — Gondolom, elevenen élnek emlékei között a gyerekkori történetek. — Anná] is inkább, mert ezek az él­mények falun értek. Kábán születtem, sokáig ott éltem. A játék döntő volt az én életemben is. Azt ugyancsak a szülői házban nevelték belém, hogy értéke, ér­telme mindennek van. Például soha sem dobtuk ki a faggyút, hiszen abból szap­pant főztünk es törött köcsögökben ta­roltuk ... Iparos család volt a mienk. Szépnagyapám 1829-ben Kecskeméten született, a szűcs mesterséget választot­ta szakmájának. Édesapám fodrász, édesanyám hímzőasszony volt, tévé­|Erős szálak kötnek a népművészethez és a naiv alkotásokhoz” tam másodállásban. Pestről jártam le Kecskemétre. Az első időszaki kiállí­tást 1977 januárjában rendeztem, ma pedig az ötvennarmadiknál tartunk! Nem sokkal később állást kaptam, két- három év után költöztem a városba. Ilyen egyszerű a történet... És még valami: Tóth Menyhért művészete is vonzott. Róla—és más kortárs képző­művészekről monográfiát írtam. A na­ivokról ugyancsak több könyvem je­lent már meg. A Katona József Múze­umban először igazgatóhelyettes vol­tam, majd fél év után, 1978-ban nevez­tek ki az intézmény élére. Meglepőd­tem, hiszen nem pályáztam erre a szék­re. Tudtam, sokkal Kevesebb időm ma­rad kedvenc témáimmal foglalkozni. — Hálás dolog vezetőnek lenni? Egy megyei intézmény igazgatójának sok emberre kell figyelnie és ez nem biztos, hogy népszerű feladat. Kedvelhetik, ugyanakkor haragosokat is szerezhet. ■ — Van benne jó is, rossz is. Sorol­hatnék példákat, de fölösleges lenne. Inkább az intézményhálózat fejleszté­sét említeném, hiszen az utóbbi évtized­ben jelentősen gazdagodott a megye, már ami a múzeumokat illeti. Azt is mondhatnám, többfajta múzeum, köz- gyűjtemény nyitott kaput, mint ahány­ra szükség volna. A Kecskeméti Galé­ria, a Szórakaténusz, a bajai Nagy Ist­ván Képtár viszont jó, hogy megnyílt. Panaszkodhatnék, hogy az irányítással járó tevékenység sok adminisztrációt igényel. Ez valóban problémám. Mun­kahelyemen csak a legritkább esetben tudok saját kutatási témáimmal foglal­kozni. A naiv művészet Magyarorszá­gon című könyvemet szabadságom alatt írtam, a többi monográfiát is sza­badidőmben készítem. 9 A Magyar Naiv Művészek Múzeuma. — Húsz éven át vezettem a Népmű­velési Intézet vizuális osztályát — mondja. — Itt kerültem igazán közel az amatőr képzőművészethez, a tárgyi népművészethez. Munkám során gyak­ran u.taztam, szinte az egész országot bejártam. Akarva, akaratlanul „bele­botlottam” .az értékekbe. Ekkor figyel­tem fel én is a naivokra. Kiállítást ren­deztem műveikből már 1969-ben. Meg­tört a jég, bár korántsem mondhat­nám, hogy kellő megítélésben részesül­tek a naiv festők, szobrászok. Mára azért változott a helyzet. Szóval, ott tartottunk, hogy fontosnak véltem és vélem ma is, hogy megőrizzem, ami arra érdemes. Sok-sok tárgyi emlékhez is hozzájutottam, magángyűjtemé­nyemben számos népi kerámia megta­lálható. Természetesen a legfontosabb adatokat tudományos igénnyel rögzí­tettem a gyűjtés során. — Akkor milyen szándék vezérelte? — Az, amit már az előbb is elkezd­tem mondani: az értékek szakszerű megőrzése. Elkeserítő látvány fogadott vidéken. Sok építkezést láttam, ahol az alapozáshoz törték össze a cserépedé­nyeket. Ez csak egy apró példa, de jelzi, hogy az akkori művészetpolitika nem figyelt kellően a hagyományőrzésre. Akadtunk néhányan, akik felismertük a helyzetet, láttuk a pusztuló értékeket és igyekeztünk megmenteni. Lehet, hogy ezért kötnek erős szálak ma is a tárgyi népművészethez, és az újabb ke­letű jelenséghez, a naiv művészethez. Az Országos Népművészeti Egyesület­ben és annak megyei szervezetében vál­laltam feladatot. Szeretném, ha a múlt emlékei, tárgyai a mai emberek számá­ra is jelentenének valamit. Legyen ke­zük ügyében az, ami használható. Nem arra gondolok, hogy köpülőket készít­senek és száműzzék a modern gépeket a háztartásból, hanem bátran alkal­mazzák a természetes anyagokat. A gyümölcskosarat vesszőből is lehet fonni, a játszótéren fajátékok állhat­nak. A lényeg: a népi kultúra hagyo­mányainak újra értelmezése, továbba­dása. — Ehhez egyfajta szemléletre van szükség, hiszen a tizedik emeleten vide- ózgatók nem biztos, hogy táncházba jár­nának vagy népi játékokkal bíbelődné­nek ... 9 Tóth Menyhért: Lovas kenykedett-aföldművesszövetkezetnéf is. Tőlük tanultam a munka szeretetét,. Emlékszem, nem múlt el nyár, hogy va­lahol né dolgoztam volna. Polgári isko­lás koromban a vasúti talpfák közét gyomláltam, hogy megkeressem a tan­díjra, a ruhára, a tanszerekre való pénzt. Négyen voltunk testvérek, bi­zony, be kellett osztani a jövedelmet. Apám tizenöt éves koromban halt meg, attól kezdve önállóan láttam el magam. Felkerültem Pestre. A Toldi gimnázi­umban érettségiztem, majd az ELTE magyar—történelem (később művé­szettörténet) szakán tanultam. — Hol kezdte a munkát diplomával a kezében? — Vezettem ifiúsági házat is, de in­kább a Népművelési Intézetben végzett kétévtizedes munkám és a kecskeméti tíz esztendő életem legtermékenyebb időszaka. — Mi csábította Kecskemétre? — Elsősorban a naiv múzeum. 1976 őszén létesült ez a nemzetközi hírű in­tézmény és én már decemberben itt vol­Most imttr? —— monográfiákat írtam, a legíitó^íTcö- tetben Örsi Imréről. Most Tőke Imre pásztorfaragó és Török István szob­rász munkásságát dolgozom fel. — Nem bánta meg évekkel ezelőtti döntését, hogy Kecskemétre jött? — Nem, nem. Történt itt sok min­den, amire örömmel emlékszem, ami­kért érdemes volt eljönni Pestről. Újabb feladattal is megkeresték: ősztől művészettörténetet tanítok a megye- székhely új .gimnáziumában. □ □ □ Megkérdeztem dr. Bánszky Páltól, milyen elismerései vannak. Meg a Nép­művelési Intézetben dolgozott, amikor Szocialista Kultúráért kitüntetést ka­pott kétszer, Ifjúságért Érdemérmet egyszer. Azután: elnyerte Bács-Kiskun művészeti díját. A felsorolás itt abbama­rad. Tíz alkotó év Kecskeméten. Ezt tartja a legnagyobb kitüntetésnek. Borzák Tibor TÖRŐ ISTVÁN: Bizonyosság Gyűlünk a vizek felszínén, s akár a kérészek kivirágzunk halálunk előtt; de erre a hazára esküdtünk, a bodzatányérok illatára, hittünk e hatalmas lángban, mely lényünket melegítette — most örvénylő sötét habját elszórta az este, s mi fogadkoztunk örök anyánkra, hogy belenézünk az anyag titkába, mert testünk elég kemény, s nem olvasztják . meg forró "égövek — mienk a törvény, értünk vannak a szavak, mi védjük jelenünk, megállíthatatlan szélmalom-harcunk, de folyók jönnek, és mélyvizek, melyen kivirágzunk, s nem dobjuk oda az enyészetnek ifjúságunk! KÖNYVESPOLC ILLYÉS GYULA: A Szentlélek karavánja Illyés Gyula posztumusz könyvét kézbevenni akkor is örömteli és izgal­mas, ha eleve tudjuk, hogy ez a mű töredékes. A szerző élete során több önéletrajzi jellegű regényt írt. (Regényt tehát, s nem önéletrajzot.) Ezek közé tartozik a hetvenes évek végéről a Be­atrice apródjai, amely az 1919 ősze és 1921 tavasza közti időszakot dolgozta fel. E mű folytatásául kezdett íródni A Szentlélek karavánja. Egy inteijúban Illyés a következőket mondotta e korszakról: „... a magyar nép XX. századi legsorsdöntőbb esz­tendeiről, ahol minden nagy bajunk­nak a forrása van, a szellemi élet nem adott méltó ábrázolást. Nem tudjuk, hogy mi történt, értve úgy, hitelesen nem tudjuk, mert hisz még történetileg se tudjuk világosan: mi is történt a ma­gyarsággal 1918 és 1925 között. Erre én is izgatottan kíváncsi voltam és — va­gyok.” A személyes érdekeltség tehát nemcsak életrajzi, hanem szellemi is. A részvétel és a felelősség, a felelősség­tudatos részvétel hatja át Illyés könyvé­nek sorait, amelyekben természetesen nemcsak a több mint hatvan évvel eze­lőtti történések vannak jelen, hanem az a hatalmas hordalékanyag is, amelyet az azóta is görget magával. Illyés műve annyira kéziratosán ma­radt ránk, hogy Száraz Györgynek nemcsalrszöveggondozói, hanem szer­kesztői munkát is kellett végeznie. Ily- lyés ugyanis nem folyamatosan irta művét. Kidolgozott egyes részleteket, olykor több változatban is, másokról csak vázlatosan feljegyzéseket készí­tett. így a mű mai formájában olyan, mint egy szakavatottan helyreállított középkori műemlék: vannak ép részei, ezeket az építész jelzésszerűen „kiegé­szítette”, s így képet alkothatunk ma­gunknak az egészről is. Félreértés ne essék: Száraz György nem szöveget írt, „csak” szerkesztett, s ezzel nemcsak elolvashatóvá, hanem befogadhatóvá is tette ezt a töredékes művet. A tizenkilenc éves, éppen érettségi­zett fiatalember legnagyobb magánéleti gondja az volt, hogy milyen kenyérke­reső foglalkozást válasszon. Nem a kü­lönböző szellemi munkák, hanem a fi­zikai és a szellemi munkavégzés között ingadozott, mert az előbbiekben, a két keze által elvégezhetőben jobban bí­zott. Voltaképpen édesanyja döntött abban, hogy legyen egyetemista. Nem­csak kenyérkereső munkaként, hiva­tásként is félt ez a fiatalember attól, hogy értelmiségi, pontosabban író le­gyen. Szinte menekült előle. E regényhős fiatalembernek — és nemzedéktársainak — legnagyobb közéleti gondja ebben az időben a for­radalmár-lét hogyanja volt: „Megvolt a szent bizonyosságunk, hogy mienk a holnap, akármilyen is a távlata, egyelő­re. Mert akármiken is át, végül a jó győz.” S ebben a szellemben döntenek a társadalmi akció mellett. Illyés "itt beszél előszgr,^é$zletesebben arról a röplap-akcióról, amely csoportjuk leg­híresebb tevékenysége volt, s amelynek következtében menekülnie kellett a le­tartóztatás elől. Igen érzékletes képet kapunk arról is, hogy milyen jelentős hatással volt rájuk a bécsi emigrációból Lukács György, s arról is, hogy mi­lyennek látta egykor és később az író a filozófust. A hangsúly mégsem a sze­mélyeken van. Amint a szerző maga írta, könyve „Elsősoron: eszmék — hi­tek és hiedelmek — története.” S bár szándéktalanul, de erősíti ezt a mű tö­redékes volta is. Belefeledkezhetünk Illyés plasztikus helyzetábrázolásaiba, feledhetetlen alakrajzaiba, de közben mindegyre figyelmeztet a meg-megsza- kadó szöveg a töredékességre. S igy valóban a gondolatra kell figyelnünk. (Szépirodalmi Könyvkiadó) V. G. A rj idegen be- zA£j lépett a szobába, megállt a kályha mellett, és fázósan össze­dörzsölte a kezét. Az ódivatú szek­rény fénytelen szí- . nén homályosan tükröződött szikár alakja. Zsebéből újság kandikált ki, az, amelyikben a hirdetés megjelent. — Vegye le a kabátját, kédveském — mondta az öregasszony. Széket hú­zott az asztal mellől, és közelébe tolta. —- Tessék! Az idegen megköszönte szívességét, de állva maradt. Zavartan topogott, a szőnyegmintát kaparta cipősarkával, és szemmel látható belső harcot vívott ön­magával, miközben előadta jövetelének okát. Házi néni mindvégig mosolygott, kedvesen, bátorítóan, mint azok az em­berek, akik a legmélyebb szeretettel vi­szonyulnak embertársaikhoz; néha vé­gigsimított fehér haján, s ilyenkor mint­ha ráncai is kisimultak volna. Az idegen akadozó hangját mintha beolajozta vol­na az öregasszonyból áradó jóság és megértés, mely az édesanyjára emlékez­tette. Mondatai kikerekedtek, értelmük tömör formában tódult az ajkára, s mert érdekeik természetesen egybevágtak, hamarosan egyezségre jutottak. — Ezeket a megboldogult negyedik férjem szegezte fel mutatott a falakra szerelt bogártárolókra a néni, — egyen­ként. Ilyen türelme volt szegénykének, órákig elbíbelődött velük, Nézte, ho­gyan kapálóznak, miután felszúrta őket MÁTYÁS B. FERENC: Lima—B, 283 gombostűvel a parafadugóra ... Mond­tam is neki, János, János, miért nem dugod előbb szeszbe, formaiinba Re­gény kéket, de sohasem válaszolt olyan­kor. Lekötötte minden gondolatát az in- szektárium. Vasárnaponként kisétált a Bükkbe, s minden alkalommal begyűj­tött valami ritka példányt. Ez volt egyetlen szórakozása.. Bogara. Könyvből határozta meg őket, s igy tud­ta, hogy melyik micsoda... De nem inna egy forró csáját, kedveském? ■— Nagyon köszönöm—felelte kész­ségesen a fiatalember, s hogy örömét minél inkább kimutassa, végre levetette nehéz nagykabátját, felakasztotta a kályha melletti fogasra, kikészített szé­két közelebb húzta az asztalhoz, helyet . foglalt. — Bizony jól esne, kint hideg van, és nagyon átfáztam. Miközben az öregasszony a konyhá­ban hozzáfogott a teafőzéshez, az idegeit alaposan körülnézett a szobában. Fel isi: állt, lépéseivel felmérte szétlében- hosszában, résnyire nyitotta a konyhá­val szemközti ajtót is, majd elégedetten visszaült a helyére. „Szép lakás — gon-' dolta—, tágas, tiszta, világos! Vajon mennyi lelépést kér majd a néni?” • Megtapogatta zsebében a pénzköte- get, és felsóhajtott. Két éve spórolt pénff ze volt a kék borítékban. 'M — Grúz csája — mondta nyomaték­kai Házi néni, s kitöltötte a gőzölgő, illatos folyadékot. Keze öregesen reme­gett, oda-odakoccantotta az ibriket a csészéhez, s az idegennek szülei jutottak ismét az észébe. Kései, egyetlen gyermeke volt egy idős házaspárnak; anyás, nagyon is az, s nehezén találta fel magát kényeztető gondoskodásától távol. Most hirtelen, szinte fájdalmasan engedett fel benne szorongása, melyet azóta érzett, amióta idekerült az Idegen Városba ... Hálá­san nézte az öregasszony, remegő kezét, és szerette volna megcsókolni azt. •mficanól cukrot tett csészéjé­ig v y be, citromot csavart bele, alaposan felkavarta és belekortyolt. — ízlik, lelkem? — Finom — válaszolta az idegen. — Igya, kedveském, ha Ízlik. Van elég. Töltsön még, ne sajnálja. Éhezze magát itthon. t — Köszönöm. Később rátértek a részletek megbe­szélésére: — Mennyire tetszett gondolni? Hát... Nem is tudom, kedves­kém, nem is tudom ... —r Mert hogy — hebegett az idegen a lakás... szóval a lakás gyönyörű,, nem is, nem is képzeltem a hirdetés alap­ján, hogy ilyen ... de ... de — hangja rekedtté vált, és elhallgatott. Zsebébe nyúlt és elővette a kék borítékot. Szé­gyenlősen tette az asztalra. — Szóval ennyim van ... Csak ennyim ... Ha többre tetszett gondolni, talán részletre a többit... Tessék akkor ezt előlegnek tekinteni... Az öregasszony a boríték után nyúlt, kibontotta és belenézett. Keze már nem reszketett, amint a bankjegyek közé la­pozott. • ’ — Szóval? — Nyolcvanezer... Mindketten sóhajtottak. — Tölt hetek még egy kis teát, ked­veském? . — Igen, igen, persze, hogy igen! Házi néni töltött, az ibrik ismét rit­must vert a csésze peremén. *~~ Akkor én át is megyek a szomszé­domhoz telefonirozni az öcsémnek — mondta az öregasszony, és zsebébe sül­lyesztette a borítékot. — Jöjjön, hiszen ügyvéd, na meg, mert hát hozzá költö­zöm. Vele hármasban majd megbeszél­jük a további részleteket is. írunk csak úgy magunk között egy szerződést, ked­veském ... És azt is szeretném, ha meg­ismerné magát... Mert tudja, kedves­kém, nekem is volt égy magafajta fiam, ott maradt negyvennégyben a fronton, s az öcsém imádta öt! Talán azért, mert neki nem lehetett gyermeke... A só­gornőm? Hm ... Isten a megmondható­ja. Szegény nem volt olyan ... Veszített, ahányszor csak úgy maradt. Nyugodja­nak békében mindhármán ... Az idegen elmosolyodott: ' „Bohókás mama... Az öccsének megy telefonálni, közben meg úgy beszél róla, mintha már eltemette volna." Megint a szüleire gondolt akaratlanul. Nem látta őket jó fél éve. Vajon változ­tak-e az utolsó találkozásuk óta? Öre­gedtek-e? ... Amint berendezkedik majd ide, az Új Lakásba, meghívja őket magához egy teljes hónapra. Jól fog esni nekik is, ha egyetlen fiuk dicsekszik egy kicsit saját lakásával... Majd együt | lemosolyogják az uzsora árú albérlete­ket ... Ami a pénzt illeti, hát csak rend­be szedi... Jól keres, módjával költ, spórolósan él... Gyönyörű, nagyszerű élete lesz ezentúl. Az öregasszony szinte hangtalanul tér vissza. Csak akkor vette észre, amikor ott állt már közvetlenül mellette. —■ Rendben van, nemsokára itt lesz­nek — mondta enyhe fújtatással. —: Re­mélem már a héten átadom magának, kedveském, a kulcsokat. Egyelőre csak bejelentem magát állandóra, aztán, ha majd elköltözöm a másik világba, lel­kem, rendezheti kedvére a tulajdonjogot. Gondolom, jó lesz igy? Tudja, nem ked­velem a hivatalos helyekre való mászká- lást, azért szeretném, ha igy tennénk. Megérti, kedveském ugye? Az én ko­romban. .. — Nagyon jó lesz igy —felelte gyor­san az idegen —, igazán köszönöm, nem is reméltem, hogy ilyen egyszerűen megy majd minden ... —- Mit akarok kérdezni? — vágott közbe Házi néni. — A pénzt a takarék­ból vette ki? — A, nem, úgy gyűjtöttem össze ... Ahogy mondani szokás, harisnyában — nevetett kényszeredetten az idegen. — Az jó — ült le az öregasszony. — Jó, mert kellemetlen lenne, ha az irigyek kinyomoznák, hogy pénzébe ke­rült a lakás... Egy kérdés a takarék­mái, s, máris megalapozódik a gyanú, ugyebár! S én, kedveském, nem élném túl a hercehurcát. Az én koromban óva­kodnom kell minden izgalomtól, külön­ben ... Csengettek. Az öregasszony meglepő frissességgel sietett ki az előszobába. Pár pillanat múlva nyílt a szobaajtó, és. két vállas férfi lépett be. — Ez az? — kérdezte egyikük. Házi néni bólintott, a két megtermett, szigorú tekintetű férfi az idegenhez lé­pett. Elkapták, hátracsavarták a karját, s mielőtt felocsúdhatott volna, kirángat­ták a lakásból, mint egy zsákot. Az öregasszony leemelte a kályha melleti fogasról a nagykabátot, nehéz volt és meleg; kicsoszogott vele, s az előszobába visszatérő magas férfinak nyújtotta. — Ez az övé — mondta '■nyolcvan évére valló hangon, és megkapaszkodott az ajtófélfában. — Tudja, kedveském, az én koromban a láb már nem nagyon szuperál. Tessék lepihenni — mondta a fér­fi. — Majd holnap be tetszik fáradni a kapitányságra a jegyzőkönyv végett! Mi addig ellátjuk ökelme baját, hogy egy életre elmegy a kedve a szélhámosko­dástól’ a következő héten ismét megje­lent a hirdetés: „KÉT SZOBA ÖSSZKOMFOR­TOT ÁTADOK. ÉRZELMI OKOK­BÓL EGYEDÜLÁLLÓ FIATALEM­BEREK ELŐNYBEN. CÍM: LUN A —B. 283. HÁZI NÉNI."

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom