Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-10 / 187. szám
1981 Migottttu 19. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT • SPORT LABDARÚGÓ NB II. Kétpontos bemutatkozás a második vonalban Három esztendő után ismét NB Il-es bajnoki mérkőzésre készülődhetett a Kecskeméti SC csapata. Az ellenfél a nagymúil- 8ú Csepel az idén az NB I-be kerülést veszi célba. Két óriási helyzettel kezdődött a mérkőzés. A második percben Tyukodi rövid hazaadása uitán Kisshez került a labda, aki kapura emelt, de Szieben könnyedén lehúzta a pettyest. Két perccel később Gyimesi 5 méterről Erdei lábát találta telibe. Nyf.lt sisakkal küzdött mindkét csapat, ezért mozgalmas, érdekes volt a találkozó. A KSC két előretolt csatárral (Kiss, Freppán) támadott, melléjük Czéh, Rácz és Do- monics igyekezett mind gyorsabban fölzárkózni. A 15. percben Kiss indította a jobb oldalon Domonicsot, ő hosz- szan a túlsó szélen érkező Czéh lábára „varázsolta” a labdát, aki kapásból az oldalhálóba bombázott. A 26. percben Kiss kapott jó labdát, addig térült-fordult, amíg már csak a kifutó kapus állta az útját, ám „sikerült” eltalálnia ... Egy perccel később újabb gólveszélyes támadást láthatott a kecskeméti nézősereg. Rácz a bal oldalról a túlsó szélre emelt, Kiss középre fejelt, pontosan az 5-ösön álló Czéhhez, aki óriási helyzetben melléféjelt. A 39. percben Erdei bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy Gyimesi éles szögből leadott 25 méteres bombája ne jusson a kecskeméti kapu bal felső sarkába. A második félidő is gyors helyzetekkel kezdődött, előbb Jakab találta el rosszul a labdát 10 méterre a kaputól, majd Czéh lőtt a másik oldalon bal lábbal fölé. A 49. percben ismét a sokat mozgó kecskeméti játékos volt a főszereplő, ezúttal azonban fordulásból helyezett kapu mellé. A mozgalmas kezdést unalmas, mezőnyjáték követte. Húsz per- t cen át semmi említésre méltó nem történt, csupán a küzdelem hevessége dicsérhető. A csepeli játékosok megszállták kapujuk előterét, és erre a kecskeméti támadókon teljes tanácstalanság lett úrrá. A 70. perctől kezdve mindinkább fölénybe kerültek a hazaiak, különösen az addig nem sokat mutató Freppán jeleskedett. Előbb az oldalhálóba lőtt, majd Szabó átadása után két remek cselt követően ballal célozta meg Szieben kapuját, de a csepeli kapuvédő szögletre mentett. A győztes gól kissé váratlanul esett, mert az utolsó 10 percben már mindkét csapat visszafogottan játszott, úgy tűnt, megelégednek a döntetlennel. Am a 86. percben a csereként beállt Nagy János elfutott ia bal oldalon, beadása jé helyzetben találta Xisst, aki ezúttal ballal egyből lőtt a hálóba. 1—0 a KSC javára. Jó rajtot vett tehát az újonc kecskeméti gárda az NB II-ben. Küzdelmes, kemény belemené- sekkel tarkított mérkőzésen szerezte meg a Szentmáhályi-legény- ség a 2 pontot. Az már a második vonal premierjén is kitűnt, hogy ebben az osztályban nem adják könnyen a pontokat, csak az első perctől az utolsóig hajtani képes együttes érdemelheti ki a győzelmet. A mostani találkozón a Kecskeméti SC volt ez a csapat. Rajtmár István AZ NB II. további eredményei: III. kér. TTVE—Szekszárd 0— 1. Nyíregyháza—Veszprém 1— 0, Komló—Metripond 4—2, Kazincbarcika—ózd 0—1, Szolnok— Ganz-MÁVAG 1—0, Nagykanizsa—Volán 2—1, Ajka—Salgótarján 1—1, Szeged—Dunaújváros 1— 0, Eger—DVTK 1—0 (ezt a mérkőzést szerdán játszották). TOTÓ A totó 32. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bayern München—Hamburg végeredmény 6‘.0 1 2. Werder Bremen—Karlsruhe végeredmény 2:0 1 3. Schalke 04—Hannover végeredmény 0:2 2 4. B. Mönchengladbach—Bayer Uerdingen 2:1 1 5. Nürnberg—VfB Stuttgart 0:0 X 6. Homburg—Bayer Leverkusen l:l X 7. Blau-Welss 90—Saarbrücken 2:2 X 8. Stuttgarter Kickers—Aachen 1:0 1 9. Darmstadt—Offenbach 1:1 X 10. Meppen—Düsseldorf 0:2 2 11. Ulm—Solingen 1:0 1 12. Remscheid—Freiburg 0:0 X 13. St. Pauli—Bayreuth Pótmérkőzések: 1 14. Bayern München—Hamburg I. félidő 2:0 1 15. Werder Bremen—Karslruhe I. félidő 1:0 1 16. Schalke 04—Hannover 1. félidő 0:0 X A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE KECSKEMÉTI SC—CSEPEL 1—0 (0—0) Kecskemét. Széktói Stadion, 6000 néző. Vezette: Varga S. (Aczél, Szekeres). KSC: Erdei — Safranyiik, Somogyi, Hoffmeister, Szabó. Do- monics, Óvári, Czéh, Rácz, Freppán, Kiss. Edző: Szentmihályi Antal. Csepel: Szieben — Kincses, Szabó, Deias, Tyukodi. Farkas, Horváth, Gyimesi, Jakab, Síiefanov, Herbály. Edző: Géléi József. Csere: Farkas helyett Kuczmog a szünetben, Óvári 'helyett Nagy a 69., Gyimesi helyett Kénoszt a 72., Czéh helyett Dobos a 75. perobert. Sárga lap: Tyukodi a 33., Jakab a 40., Rácz az 55., Szabó (KSC), a 79. percben. Szögletarány: 6:5 (5:3), a Csepel javára. Gólszerző: Kiss F„ a 86. pereiben. Kitűntek: Erdei, Hoffmeister, Domonics, Qzséh, illetve, Szieden, . Kindes, Szabó, Herbáiy". ' RÖVIDEN • RÖVIDEN X Kalocsán a harmadik fordulót fejezték be a 11. alkalommal megrendezett Piros Arany nemzetközi sakkversenyen, amelyre hatvanan neveztek be. A résztvevőket három csoportba osztották, a legnépesebb és a legszínvonalasabb az A csoport, amelyben 40 sakkozó ült asztalhoz. Eddig pontveszteség nélkül áll az osztrák Fauland és a magyar Vadász. Fauland Kisst, Vadász a jugoszláv Sedlákot késztette megadásra a harmadik fordulóban. A két élen álló mögött 2,5—2,5 pontja van Musitznak és Dobosnak. A mai versenynapon két fordulót bonyolítanák le. X A görög Drama városában nemzetközi • atlétikai versenyt rendeztek, 'amelynek során a bolgár Cinka Zagorcseva 12.25 mi* (sodperccel új világcsúcsot futott {a 100 méteres gáton. X Három gólt hozott a londoni focigála, amelyet az angol liigabajnokság fennállásának 100. évfordulóján rendeztek. A bemutató mérkőzést a világválogatott és az angol ligaválogatott labdarúgói vívták. A magyar színeket Détári Lajos képviselte, akit meghívtak a világ legjobbjai köjsé. Az Eintracht Frankfurt színeiben játszó labdarúgó a 62. percben lépett pályára, nem okozott csalódást, de ő sem tehetett sokat a nagyszerűen futballozó angolok ellen: angol llgaváloga- tott—világválogatott 3—0 (1—0). Gólszerzők: Robson (2), White- side. X Jól szerepelnek a magyarok Birminghamben az ifjúsági atléták Európa-bajnokságán. Bagyula rúdugrásban (530 \ cm) 1 ezüst-, Káldy '10 ezer méteres síkfutásban és Molnár 400 méteres síkfutásban pedig bronzérmes lett. X Konkoly János került be a döntőbe a megyebeli indulók közül a Szegeden rendezett Fesztivál Kupa nemzetközi ökölvívótornán. Konkoly a 71 kg-os súlycsoportban a lengyel Wardzala ellen mérkőzött, és bár nem keltett csalódást, egyhangú pontozással elvesztette a mérkőzést, így be kellett érnie az ezüstéremmel. A verseny harmadik helyezettjei lettek: Gönczi (KSC) a 60 kg-os, Kalányos (H. Kun Béla SE) a 71 kg-os, Török (KSC) a 75 kg-os, Holovios (HKBSE) a 91 kg-os és Kiss Gy. (KSC) a +91 kg-os súlycsoportban. CSELGÁNCS Egy ezüst- és négy bronzérem a Balaton Kupán iFonyódon a Petöfi-csarnokban 16 magyar, valamint egy NSZK- és egy NDK-lbeli csapat részvételével, 140 indulóval rendezték meg a Balaton Kupa cselgáncs- versenyt. Megyénk versenyzői közül a bajai Tamás második helyezése a legjobb eredmény. A KSC csel- gáncsozói négy bronzérmet nyertek. Eredmények: 65 kg (22 induló): 3. Tóth L. (KSC), 71 kg (27 induló): 3. Deák és Zsoldos (mindkettő KSC), 95 kg: 2. Tamás E. (Bajai SK), 3. E. Kovács J. (KSC). E. Kovács János hosszú kihagyás után most szerepelt először versenyen. HUNGARORING ’87 Ezúttal Nelson. Piquet volt a legjobb Vasárnap délelőtt kellemes^ napsütéses időben indulhattak útnak mindazok;, akik a Forma—1-es1 autós világbajnokság 9. futatnának, a II. Magyar Nagydiíjnak megtekintését választották szórakozásul. A versenyezi nhely, a Hungaroring kapuit reggel 7 órakor nyitották. Ekkor már több százan vártak bebocsátásra, s ahogy tel|t-mú!lt az idő, újabb és újaibb érdeklődők érkeztek, Így a délelőtti bemelegítő edzést már több tízezren kísérték figyelemmel. A 30 perces gyakorlást a brit Nógat! Mansell (Williams) és az csűrök Gerhard Berger (Ferrari) kezdte elsőként. A bemelegítő edzésen mind a 26 pilóta rótta a köröket. Akárcsak a pénteki és szombati időmérő edzéseken, ezúttal is Man- sell1 és Berger volt a leggyorsabb, de egy.'Jkük sem tudott 1:30 percen belülire kerülni. Dé'hen volt az ünnepé'yes megnyitó, Urbán Lajos, közlekedési miniszter, a II. Magyar Nagydíj fővédnöke köszöntötte a vb-futam résztvevőit, a megjelenteket, mialjd megnyitotta a rendezvényt. Ezután elhangzott a Magyar Himnusz. • Később Urbán- La 'os. közlekedési miniszter, a II. Magyar Nagydíj fővédnöke nyilatkozott az újságíróknak: — Az érdeklődés felülmúlja a várakozást. Mintegy 140—150 ezer néző érkezett. Óriási szám az 1400 —1500 akkreditált újságíró. A fedett tv-kommentátori fülkék száma kevésnek bizonyul, újabb helyeket kellett felállítani. Idei csúcs, hogy 49 — ebből 43 egyenes adásban — tv-társaság közvetíti a II. Magyar Nagydíjat. Az igazi haszon a'z országé. A vb- futatn alkalmából rengeteg külföldi turista érkezett Budapestre, alaposan fellendült a szállodák, az üzf.etek forgalma is. A 26 vensenykocsiból álló mezőny 14.30-kor kezdte a bemele- gítőtoört, majd mindjárt utána 76 kölrös vb-futamot. A 'brit Nigel Mansell rajtolt a legkedvezőbb pozícióból, az osztrák Gerhard Berger szintén az eflső sorból, de egy fcocslhossz- nyiVa! hátrábbról indulhatott. A pálya,rekordot tartó Mansell rajtja ragyogóan sikerűit, az első kör után ő vezetett Berger és Michele A’.bcreto előtt. A WcT.tams és a Ferrari páros _ küzdelembe kezdett, legelöl Mansell és Berger, mögöttük Alboreto és a brazil Piquet vivőit külön csatát. Elsőnek a japán Na- kajima (Lotus) állít ki. Kocsija kicsúszott, meghibásodott és nem folytathatta a versenyt. A 13. körben Berger félreállt, feladta a küzdelmet. A 15. -körben Mansell, Alboreto, Piquet, a brazil Senna (Lotus), a belga Boutsen (Benetton) és a francia Prost (McLaren) foglalta el az eladhat helyet. A 15. körben a két McLa*- renes, Prost és Johansson ütközött. Johansson feladta a versenyt. A 60. kör után az első hármasban — Mansell, Piquet, Senna — nem történt változás, viszont a világbajnoki címet védő Brost feljött a 4. helyre, utána Boutsen és Patrese következett. Kiesett köziben az olasz de Ce- saris (Brabham), a brit Brundle és a francia Alliot (Larrousse- Gaimels) is. A hajrát már csak 16-an kezdték. A 70. kör váratlan fordulatot hozott, a magabiztosan vezető Mansell előbb lelassult, majd kiállt. Az első hírek szerint elfogyott az üzemanyaga, a tavalyi Magyar Nagydíj nyertese, Piquet vette át a vezetést, utána Senna és Prost következett. A hajrában már mindenki a biztonságra törekedett; -így - * nem változott' az élcsoport sorrendje. Győzött a brazil Nelson1 'Piquet,j aki pályafutása soráp 19. futamgyőzelmét aratta. Idén — Hocken. heim után — másodszor ért elsőként célba. A 35 esztendős, kétszeres világbajnok ezzel megismételte tavalyi magyarországi sikerét. Akárcsak egy esztendővel korábban, ezúttal is a brazil Senna végzett a második helyen, a harmadik helyet pedig a világ- bajnoki címvédő francia Alain Prost érdemelte ki. Pontszerző helyen végzett a belga Boutsen, az olasz Patrese és a brit Warwick. Közülük Patrese idén először került a legjobb hat közé. A hagyományos, atmoszférikus motorral versenyzők közül a brit Palmer (Tyrrell) szerepelt a legjobban, a 7. helyet szerezte meg. A megtett körök alapján 14 versenyzőt értékeltek, és így a II. Magyar Nagydij végeredménye: 1. Nelson Piquet (brazil, Williams) 1:59:26.793 óra 153,239 km/óra átlagsebesség, 2. Ayrton Senna (brazil, Lotus) 2:00:04.520, 3. Alain Prost (francia, Marlboro) 2:00:54.249. A világbajnoki pontverseny állása 9 futam után: 1. Piquet 48 ponttal, 2. Senna 41, ' 3—4. Mansell, Prost 30—30, ' 5. Johansson 19, fl. Berger 9. KERÉKPÁR Félegyházi sikerek a Kiskun Kupán 9 A Kiskun Knpáa győztes félegybázi kerékpározók, középen Endre József edzővel. Az elmúlt hét végén Kiskunfélegyházán rendezték meg a III. kerékpáros Kiskun - Kupát, melyen NSZK-beli, jugoszláv, csehszlovák versenyzők és a teljes magyar élgárda legjobbjai mérték össze tudásukat. A két nap alatt lebonyolított versenysorozat nagy sikert aratott a nézők körében, akik mintegy tízezren tekintették meg a látványos tömeghajrákat hozó futamokat. A versenyzők ugyancsak „csipkedték” magukat, hiszen az élen végzők köiZött tekintélyes összegű pénzjutalmat is kiosztottak. A verseny rendezői az igazolással nem rendelkezők részére is biztosítottak indulási lehetőséget, mellyel 49-en éltek és az első tíz helyezett jutalma a szép tiszteletéi jakon kívül ugyancsak figyelemre méltó volt: indulhattak vasárnap a Hungar or ingen megtartott futamon is. A Kiskun Kupát megtekintette Tolnay Zoltán, a szövetség főtitkára, aki elismeréssel szólt a tökéletes rendezésről és a színvonalas versenyről, mely örvendetes módon kettős félegyházi sikerrel zárult. Eredmények,: amatőrök 49 induló: 1. Asztalos (Székesfehérvár) 3:06,55, 2. Fark (Pécs) 3:0607, 3. Baltavári (Székesfehérvár) 3:07„ 12. Kiskun Kupa egyéni verseny 80 induló: 1. Eisenkammer Károly (K. Húsos SK) 4:42,11,2. Szabó L. (K. Húsos SK) 4:43,04, 3. Filutás (K. Húsos SK) 4:43,14t 4. Rózsahegyi (Videoton) 4:43,34, 5. Egyedi (K- Húsos SK) 4:43,37. Csapatban: 1. K. Húsos SK 14:1+14, 2. Videoton 14:14,34, 3. Szekszárd 14:17,15, 4. UNNA (NSZK) 14*17,52, 5. Csepel 14:18, 17, 6. DMVSC 14:2043. Farkas Tibor MAI MŰSOR MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 6.35: Labdarúgószemle. 7.20: .Száz nappal a gyermekkor után' című film. 8.50: Hírek. 14.00: Hírek. 14.10: Az orosz beszéd. 14.40: Látogatás Lenin dolgozószobájában. 15.10: Hírek. 15.15: Dokumentumfilmek. 15.55: N. Rimszkij-Korszakov: „Seherezáde”. 16.45: Világhlradó. 17.00: Gyorsítás és átalakítás. 17.30: Hírek. 17.35: Csehov: .Ványa bácsi" című színműve. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás. 19.50: Csehov: .Ványa bácsi" című színműve (folytatás) . 21.10: Világhfradó. 21.25: Dokumentumfilm. 22.00: „A magányos üzletember" című film. 23.30: Hírek 23.35:' R. Pljatt, a Szovjetunió kiváló művésze. ÚJVIDÉKI TV: 15.05: Műsorismertetés. 15.10: Tv- napló — magyarul. 15.25: Sporthlradó. 15.40: Ráadás — ismétlés. 17.10: Tv- napló. 17.30: Gyermekműsor. 17.45: Rejtett kincsek — gyermekműsor. 18.00: Óz, a nagy varázsló -— rajzfilm. 19.00: Ma — információs műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű magazin. 21.00: Zene-bona. 21.40: Tv-napló. 21.55: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 18.10: A hét eseményei magyar nyelven. 18.40: Szlovákiai kerékpáros körverseny — A 6. útszakasz felvételről. 19.00: Tévé- torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás- jelentés. 19.30: Tévéhíradó. 20.00: Senicai Karmai — Dpkunientumműsor. 20.30: Sporttükör. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Vízművek Szlovákiában — Dokumentumfilm. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hát zeneműve 9.30: A hét költője: Vas István — A rózsalángolás (ism.) 9.40: Ki kopog? 9.57: Hanglemez MK 10.05: Nyitnikék 10.35: Zenekari muzsika 11.00: Fekete indiánok 11.20: Sebestyén András vokális műveiből 11.34: Magyar hölgyek levelei — 7. rész 11.54: Reklám 12.15: Mivel etetnek bennünket? — Riport 13.00: Klasszikusok délidőben 14.05: Műsorismertetés 14.10: Németh Andor: József Attila (ism.) 14.25: Verbunkosok, katonadalok 14.55: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Világablak — Az olvasás gyönyörűsége. Hegedűs Géza előadássorozata (83.) (ism.) 15.30: Kóruspódium 16.05: Messze... messze... 16.45: Árnyéktörténet 16.52: Iciri-piciri 17.00: Eco-mix 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal 41/31. rész 18.07: Népzene Ecuadorból 18.15: Hol volt, hol .nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: .Bejárat a másik ajtón* 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Nagy siker volt! — Rádiónapi sétálókoncert 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Népdalok, néptáncok 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben... Közben: 10.00—10.10: Válaszolunk hallgatóinknak 11.25—11.30: Világújság 11.30—12.00: Balaton rádió 12.00: Hírek németül, oroszul ás angolul 12.10: Pitti Katalin operettdalokat énekel 12.26: Kis magyar néprajz 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 12.58: Műsorismertetés 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig... Közben: 15.05—15.10: Reklám 16.05: Hangos képrejtvány 16.58: Műsorismertetés 17.08: Újdonságainkból 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé 19.05: Népdalok, néptáncok 19.30: Sportvilág 20.00: Reklám 20.05: Rockújság IV. évfolyam 13. szám 21.05: Nóták 21.35: Hétfő este mindenkinek 23.20—0.14: Könnyűzene esti hangulatban BARTÓK RÁDIÓ: 6.05: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.10: A kamarazene kedvelőinek 9.06: Joni Mitchell dzsesszfelvételeiből 9.33: Századunk zenéjéből 10.35: Rockpődium' 11.05: Erkel operáiból 11.37: A Kreuzberger vonósnégyes hangversenye 12.31: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban 13.03: Műsorismertetés 13.05: Hires magyar könyvtárak 13.35: Zengjen a muzsika (ism.) 14.05: Zenekari muzsika 15.00: Tokody Ilona operaáriákat énekel 15.23: Csontos Ferenc nagybőgőn játszik 15.52: Asconai Ünnepi Játékok VII/4. rész 17.14: A Rádió Dalszínháza 18.30: A hét zeneműve 19.03: Műsorismertetés 19.05: Zenekari muzsika 20.30: Chopin összes zongoraművei — XV/14. rész — Vladimír Askenazi játszik 21.30: Wagner A walkür — I. felvonás 22.40: Poetry International — Magyar költők estje Rotterdamban