Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. augusztus 5. TÖBB KULTÚRA = SZEBB TELEPÜLÉS, CÉLSZERŰBB OTTHON HAGYOMÁNY = ÉLŐ FOLYTONOSSÁG • Zárt sorú, hármas osztatú beépítés, oldalkapuval. A homlokzatalakítás — átvett mintákat variáló — szerkezete egy ősi rendező elv megnyilvánulása. (Nemesnádudvar, Széchenyi u. 25.) Kiadvány az elfogadhatóbb környezetalakításért DüSt> • Jellegzetes parasztházak Kunszentmiklósról, a Duna-mellékről. Aligha becsülhetném túl a keresetten egyszerű borítójú, Magyar- ország hagyományos lakókörzeti kultúráinak tipológiája című kiadvány jelentőségét. Több szempontból vizsgálták eddig hazánk épületvagyonát. Kitűnő összefoglaló és egyes korokat, tájegységeket hozzáértően kutató, elemző kiadványok olvashatók. A valamit reprezentáló épületekre, épületegyüttesekre irányult a figyelem. Kutatták, miként érvényesültek egy-egy adott településen, tájban a nagy építészeti stílusok. Szükségessége vitathatatlan Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium megbízásából, a Lakásin- form szervezésében kiadott mű — mint bevezetőjében olvasható — „azt a célt szolgálja, hogy a jelenlegi magánlakásépítési gyakorlat számára hozzáférhetővé tegye a hagyományos hazai lakókörnyezeti kultúrák tanulságait". Remélik: közvetve hozzájárul a többnyire jellegtelen magánlaképítés javulásához, segíti helyreállítani „a környezetkultúra megszakadt folyamatosságát”. A jellegzetes, hagyományos lakókörzeti kultúrákat eléggé újszerűén csoportosítja a tudományos értékű kiadvány. Településszerkezeti áttekintés után azt kutatták, hogy milyen szabályszerűségek érvényesülnek a telek- használatban, a telkek beépítésében. Meghatározó igények Korábban főként a tüzelőberendezések fejlődése és fajtái alapján próbálták történeti fejlődésükben leírni a különböző lakóépületeket. A Lakásmform kiadványának szerzői úgy vélik, hogy a „hagyományos lakóház hazai típusai nem formai változataiban, hanem alaprajzi, szerkezeti és funkcionális átalakulásában ragadhatók csak meg." Az épületek vidékenként esetleg eltérően, de mindenképpen megkísérlik kielégíteni az új igényeket. A mezővárosi urbanizáció egyik jellegzetes terméke — például — az úgynevezett hajlított (az ősibb hosszú ház oromfalát megtartó épülethez egy, az utcával párhuzamos gerincű szárnyát ragasztó) ház átalakulása zárt sorú, kisvárosi épületté. A számos ábrával gazdagított kötet a gazdasági, társadalmi, életmódbeli változásokból vezeti le a lakóépületek újabb és újabb típusait. A szerzők úgy vélik, hogy bizonyos építési megoldások, szabályszerűségek csoportosításával területileg is elkülöníthetők a helyi építészeti kultúrák. Tizenegy — többe-kevésbé sajátos jegyekkel meghatározható — egységet mutatnak ki. Toldott tornácos épületek Az Alföld középső részében (Bács- Kiskun, Szolnok, Csongrád megyében) a toldott tornácos épület a legjellemzőbb. „Talán éppen a terület gazdasági viszonyaiban, történelmében keresendő, hogy e típus a sok-sok variáció ellenére viszonylag tisztán, tömegesen őrizte meg eredeti felépítését, megjelenését". Itt is, ott is felbukkannak a barokk hatások, a városi eklektika formajegyei (a Duna menti községekben példáid, H. N). Megyénk déli települései, a Kiskunság némely területei sok azonosságot mutatnak az Alföld délkeleti részén található építkezéssel (napsugaras deszkahomlokzatok, barokkos motívumokkal összefogottan díszített, az aranymetszés szabályait követő homlokzatkialakítások Bácsbokodon például). Egyetértünk a kötet szerkesztőinek, összeállítóinak — közöttük a kecskeméti Markolt Lászlónak — ajánlásaival. Gondoskodni kellene arról, hogy „kulturális örökségünknek ez a mind ez ideig háttérbe szoruló része bekerüljön a társadalmi köztudatba". Általánosítható megállapítás Végezetül a helyi politika irányítóinak, tervezőknek, epittetoknek figyelmébe ajánlom a kötet bevezetőjét záró sorokat: „Hagyományon értjük azt a kömyezetkialakító képességet és tevékenységet, amelyik a változó külső feltételek és a viszonylag állandó településszerkezeti adottságok mellett is képes azonosságának megőrzésére, és ugyanakkor a folyamatos megújulásra. A kultúra eszerint elsődlegesen az alakítás nemzedékeken keresztül hagyományozott minőségi tényezője, és nincs összefüggésben az anyagi gazdagságit- Heltai Nándor KÉPERNYŐ Szarkofág Ingerülten vitatkoztak néhány éve egy veszprémi tévétalálkozón a megbírált szerkesztők, rendezők a tekintélyes, nagy hatalmú politikus-újságíróval. A frissességet, a társadalmi mozgásokat gyorsan követő naprakészséget hiányolta a műsorokból. Olasz példákra hivatkozott. Az itáliai nézők olykor néhány hónap múltán dokumentumjátékban, elemző filmben tanulmányozhatnak sokakat érintő, érdeklő közügyeket. A kormánypártok és az ellenzék kommunikációs szakemberei, a politizáló vagy nézeteiket művészi alkotásban kifejező írók, filmesek tudják, hogy csak így hathatnak a közvéleményre. Nálunk néha három év is eltelik, míg, mondjuk — egy nagy vihart kavart riportcikk problematikája megjelenhet a képernyőn, mert mi éves tervekkel dolgozunk. Hiába érezte például egy rendező 1980 májusában: a maga eszközeivel hozzá kellene szólni egy éppen kibontakozó vitához, mert a következő évi munkatervét legkésőbb március végéig el kellett készíteni. Ha szerencséje volt, két év múltán megkezdhette a forgatást. A nézők jó esetben már 1983- ban — amikorra az élet megoldotta vagy túlhaladta a három esztendeje izgalmas, netán a művészi alkotás révén közgondolkodásunkat, közállapotainkat jó irányban befolyásolható kérdéseket — tanakodhattak a képernyő előtt, hogy mi indokolta a látott-hallott mű bemutatását? Az utóbbi években mintha közelebb került volna az élethez az óriássá duzzasztott Magyar Televízió. A Hírháttérhez hasonló műsorok szinte előhívják tévésekbvől és nézőkből az azonnali tájékozódás, reagálás igényét. Mind többször tudomásul veszik a különböző főosztályok, főszerkesztőségek, hogy az élet sajnálatosan figyelmen kívül hagyja a Szabadság téri munkaterveket, kapacitáselosztásokat...' Mihályt! Imre irányításával néhány hónap alatt készült el Vlagyimir Gu- barjev drámájának televíziós változata. A csernobili tragédia parancsára teremtődött drámát aligha tanítják dramaturgiai tanfolyamokon a műfaji tökéletesség példájaként. Szerzőjéből újra és újra előbújt az újságíró. Elmondtak, elbeszéltek, kinyilatkoztattak a cselekményből, a helyzetek, a jellemek alakulásából következő érzéseket, gondolatokat. A máskor eszközei megváloga- tásában oly mértéktartó rendező most külsődleges motívumokkal, némely szerep fölhangosításával próbálta pótolni a rádöbbenés — az így nem mehet tovább sem az atomerőműben, sem másutt — folyamatának hiteles, fölkavaró ábrázolását. Nemcsak elterelték a figyelmet a gondolkodó emberek benső drámájáról a gyógyintézetben vijjogó szirénák, riogató fényjelzések, hanem némileg a történet hitelét is gyengítették. A mesterkélt bevezetés is nehezítette a ráhangolódást, de így is fontos tett volt a Szarkofág bemutatása, így is megmaradnak tudatunkban, sejtjeinkben az egyéni tragédiát, az emberiség közös nagy veszedelmét sejtető összecsapások, párbeszédek, jelenetek. * * * Végül is Hírháttémek is. fölfoghattuk csütörtökön este az Alekszandr Jakov- lewel, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkárával készített Sugár-interjút. A — tudtommal — belpolitikai szerkesztőség műsora helyett jelentkező eredetileg külpoli- tíkus-szerkesztő a mi — az egész világ sorsát — életünket közvetlenül is befolyásoló kérdéseket tett fel Gorbacsov közeli munkatársának. így nemcsak — világpolitikai — hírek háttere rajzolódott ki a nézők előtt, hanem mintegy előrejelzést is kaptunk a szomszédunkból várható új hírekről, az átalakulásról. Az időszerűségével és szókimondásával gyorsan népszerűvé vált Hírháttért a múlt héten helyettesítő interjú is hasonló erényeknek köszönhette kedvező fogadtatását. H. N. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Földreform Bácsbokodon Nemzeti történelmünkben több korszakos esemény hozott látványos változást az emberek életében. Az utóbbi fél évszázadnak talán legkiemelkedőbb mérföldköve a földreformról szóló, 1945-ben elfogadott törvény. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete megváltoztatta a magyar birtokviszonyokat. A földreform gyakorlati végrehajtását a községi földigénylő bizottságokra ruházta. így azok hajtották végre, akik önmaguk is érdekeltek voltak annak sikerében. Munkájuk jellemzője volt az öntevékenység, valamint egy nagyfokú együttműködés a demokratikus szervekkel. A kormány, hogy tevékenységüket segítse, tájékoztatót juttatott el valamennyi községi elöljáróságnak, hogy azt a bizottságnak átadja. Ezen útmutatás szerint minden településen — ahol igénylők voltak — 48 órán belül megalakultak a földigénylő bizottságok. A tájékoztató a következőket fogalmazta meg: „A bizottság tagja csak földigénylő lehet. Azok a földigénylők, akik a község vezető embereinek számítanak (földmunkásvezetők, a nép bizalmát bíró törpebirtokosok, vagy igényjogosult kisgazdák) haladéktalanul üljenek össze és állapítsák meg, hogy a rendelet értelmében hány tagja lesz a helyi bizottságnak. E tekintetben a rendelet úgy intézkedik, hogy minden húsz igénylőre jusson egy bizottsági tag. A bizottságnak azonban nem lehet harmincnál több és ötnél kevesebb tagja." Mindezek figyelembevételével kezdte meg tevékenységét a Bácsbokod Községi Földigénylő Bizottság. Megalakulása: 1945. március 28. Ekkor tették le az esküt a bizottság tagjai. Az elnök eskütétele: „Én Dudás József, mint a Községi Földi- génylö Bizottság elnöke becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy tisztemben legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint, kedvezés és részrehajlás nélkül járok el, a tisztemmel összeférhetetlen tevékenységtől tartózkodom és a hivatali titkot megőrzőm." Ezt követően a bizottság tagjai is letették az esküt. Ok a következők voltak: Stadler János, Trapp János, Makra József, Pánesz Jakab, Takács Mátyás, Erős János, Békéi János, Kmetovics Antal. A megalakulást követően megkezdték a munkát is. A rendelet szellemében és a helyi gyakorlatnak megfelelően dobszóval adták híriil a községben, hogy azok, aki földet igényelnek jelenjenek meg a községházán, hogy lajstromba vegyék őket. Ehhez az összeíró munkához joga volt a bizottságnak „elöljárósági tisztviselőt, vagy a községi tanítót kirendelni.” Igénybe is vették őket, hiszen a testület tagjai nem voltak éppen jeles írástudók. A bácsbokodi földreform végrehajtását meghatározta, hogy milyen birtokviszonyok jellemezték a községet a felszabadulás évében. Ez a következő képet mutatta: t 1— 5 kataszteri hold földje volt 493 gazdának, 5— 25 kataszteri hold földje Volt 526 gazdának, 25— 50 kataszteri hold földje volt 379 gazdának, 50—100 kataszteri hold földje volt 63 gazdának 100—200 kataszteri hold földje volt 35 gazdának, Tájékoztató * küftégl földigénylő bizottságok hatásköréről ■ ■ - ; és működéséről ' Az Ideiglenes Nemzeti Kormány földreform rendelete megviltoáiatjs » magyar birtokviszonyokat. Gyökeresen megszünteti azt ía nagybirtokrendszert, amely útjában állott a parasztság boldogulásának és felemelkedésének. Ez 'á rendfelet száz év óta a legnagyobb jelentőségű változást fogja felidézni a falu életében. - Az Ideiglenes Nemzeti' Kormány földreformrendélete a községi földigénylő - bizottságodnak Juttatta a legjelentősebb szerepet »reform végrehajtásánál. Ez azt jelenti, hógy magúk az érdekeltek is ré3ztvesznek á reform végrehajtásában és valósággá válik, hogy a nép a maga kezébe veszi sorsának Intézését. A magyar népnek most meg kell mutatni, hogy valóban érett'erre a szerepre és képes saját erejével megoldani sorskérdését. A földreform gyors és sikeres Végrehajtása, amely egyaránt érdeke a parasztságnak és az országnak, a községi földigénylö bizottságok öntevékeny, bölcs és helyes működésén alapul. Az alábbiakban tájékoztatást adunk azokról a feladatokról, amelyeket a földreformrendelet és annak végrehajtási utasítása a községi földigénylő bizottságok hatáskörébe utalt. • A földreform végrehajtását segítő tájékoztató Bácsbokodra is eljutott. Alapos és sokoldalú mérlegelés alapján 132 gazda 1502 kataszteri hold és 1198 négyszögöl földje jutott felosztásra. A földigénylők száma 199 volt. Közülük 162 kapott különböző nagyságú ingatlant. Átlagban 7,4 kataszteri hold jutott Bácsbokodon családonként, összesen 1199 hold és 268 négyszögöl földet osztottak ki. Különböző okok miatt huszonkilenc igénylő visszamondta kérését, nyolc igénylőt jogosulatlanság címén a bizottság utasított el. A lehetséges felosztásból a bizottság visszatartott 30 hold földet középületek, utak stb. céljára. A föld felosztásával egy időben a juttatott ingatlanokat „vázrajz” elkészítésével dokumentálták. Erre a célra földmérőket, illetve mérnököket vettek igénybe. Ott, ahol a felosztott ingatlanon a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat a kishaszonbérlők már megkezdték, az igényjogosultaknak kimérték a földet, de ebben a gazdasági évben a földet a kishaszonbérlők művelték és a termés is őket illette. A földreform Bácsbokodon a rendelet szellemében, a helyi történelmet csinálok okos, megfontolt intézkedésével zajlott le. Dr. Molnár János ZELEI MIKLÓS: /Ffidám A jövőbelátás pillanatától (vérköpő Teiresias!) eldurvul a lélek. És emiatt sohasem látom már közeledni felém ezt a feneket. És még fel sem ocsúdom a tragédiá-* ból, berregve és zakatolva, árnyékokat vetve és fényeket kibocsátva, a korrekciós központom máris működni kezd: de hiszen amikor közeledik felém — most már csak múlt időben majd, emlékeim térhatású képein lábolva a levegőt, mint egy mennybeli küldött —, olyankor nem látszik, a feneke. Hanem a tudás, a korábban megszerzett alapos szakismeret hozza működésbe a képzelet — a vágy, a vágy — löty- työs optikai rendszerét, azt a heves körlátást, az emberi érzékelés csúcsát, amellyel a rám nevetve közeledő nőalakra mosolyogva, látom öt hátulról is. A menyasszonyom volt ez a nőalak. De hát mit láttam én a jövőben? Mintha egy hosszú folyosó volna, amelybe csak úgy be lehet tekintgetni, ha elég rafflnált az ember, s megtudhatja, ha jót akar, ne egyen bele a Nap szarvasmarháiból hirtelenített roastbeefbe. A hentes, az étlap nem jelöli a beszerzés helyét. így én csak szürcsögök, csámcsogok, anélkül, hogy bármit tudnék. Bizonyára ezért ér mindig új meg új csapás. Mintha a protekciósok előre végigmehetnének ezen a folyosón, hogy egy másikat választhassanak, ha ez nem megfelelő. Jövőnk az bőségesen van. Ki emlékszik már a szólásra, régi — ósdi, óbeli — szöveg: a majának nem a vége. Úgy jártam én is, ahogy mindenki, aki ok nélkül hiszi magáról, hogy prote- zsáltja a sorsnak, s miközben azt gondolja, hogy előre megy végig, aközben eldől, hogy azt az utat egyszer sem teheti meg. — Mi vagyok én, Pannónia motor? — kérdezte fejét fölvetve Frida, s tekintetünk szikrát vetett ahogy találkozott, mint amikor acél kovával találkozik. És taplóként fogtak lángot az idegeim: — Miért? Nem az vagy? Mária legszebb lovasa lett volna akármelyik faluban, ha ötven évvel előbb születik. Kik voltak Mária lovasai? A Mária-lányok, akik felszalagozva, hosszú fehér ruhában, koszorúban, a vállukon átvetett rúdon vitték a körmenetben Boldogasszony Anyánk, vérág- szilő sziz Mária szobrát. Vitte volna most is, de az úgynevezett régi keretek megsemmisültek. Újakat, hogy a helyükbe kerülhettek volna, azonban még nem munkált ki a közösség. Talán azért nem, mert—mint elsősorban szétzúzott keret — nem létezett. Szóval, én marha, jól éreztem magam! Már csírázni kezdett bennem a kötetlenség, a szabadosság — vagyis ki- sebb-nagyobb feladatokat a mások szabadságából is kiharapó korlátlanság —, hogy sokáig ezek jellemezzék majd az életemet. Ma sem tudom, mért akarták hozzám adni Fridát. Aki legfontosabbnak a tisztaságát tartotta. „Hát mosd meg utána!" — mondtam volna, ha nem tudom, hogy a fölszabadításnak ez a rövid utat választó módja végzetesen elrontana mindent. Frida még csak a misztikus erotikánál tartott. Arról beszélt kitűzésedéit arccal, hogy az ágyban Jézus van vele. De láttam rajta, hogy rám gondol közben. Rám! Nem Jézusra. Én pedig a helyzetre, amint ők az ágyban, és majdnem biztos, hogy ez vette el az eszemet. — Jézus van velem — suttogta amikor lefekszem, és őriz az alkalomra, amelynek nagyszerűnek, szépnek, teljesnek és szentnek kell lennie. Abban az időben ilyesmit már nem hallott naponta az ember. Pláne nem olyan szexbombától, mint Frida. Volt ebben valami megsemmisítő paradicsomi pornográfia: egy medve, Éva bronzos combjainak virágos tövéről nyalja a mézet. És csak ez történik. És a jelenet valóban ennyit jelent csupán. De akkor is! Hogy került oda a méz? Ha felállt, a lasztexnadrág úgy simult a tökéletes körte fenekén, mintha a bőre helyett hordta volna. A melle pedig... De nem a részletezés, hanem csak sommás és végletes kifejezések méltók hozzá. Például egy ilyen: az Énekek Éneke slágermúzeum, ahol ő hangzik fel. „Őrangyalok kardja” tartotta távol ettől a tökélytől, amit én már nem tudtam elviselni. És ezen a vasárnap délutánon, szokott helyünkön, a lugasban, látszólag ugyanazzal a mozdulattal, amellyel már annyiszor, megint magamhoz húztam, s tudtam, hogy ez nem ugyanaz a mozdulat. — Majd ha ő megszentelte frigyünket — tolt el magától, szintén begyakorlotton, még ezekben a pillanatokban is kellő józansággal ahhoz, hogy az ö nevét hiába fel ne vegye. És ugyanazokkal a fordulatokkal, a szokott hangsúllyal újra elmondta mindazt, amit én már először sem az úr, hanem őmiatta hallgattam végig. És amikor eltolja magától a kezem, azt látom, hogy róla beszélve hiába gondol most is rám, engem ölelgetve is csak rá fog majd gondolni folyton. Egy mindent elsöprő fekete érzés kerekedik bennem, ahogy hallgatom ugyanazokat a fordulatokat, a szokott hangsúlyt, amiket még hittanos gyerekként én is hallottam az öreg paptól. És megborzongtam, látva magamat megszentelten az éjszakai derengésben, amint az öreg pap finom fehér arccal, enyhén éneklő hanghordozással, megbontott kazulában suttog mellettem az ágyban. És látom, aki ott ül a nagy szőlőlevelektől eltakartan, mindenre képesen szorítva Frida csuklóját, és megszólal, még nem én vagyok, hanem aki csak készül bennem, hogy elszántan végigússza a hatvanas évtized utolsó vízeséseit, s csak jóval később, Fridát is teljesen elfelejtve születik majd meg: —Azért addig se volna rossz, ha kipróbálnánk egymást. Gyere, megyünk néhány kört az ágyban. Ekkor kérdezi, értetlenül és döbbenten, de lám, mégis föltalálva magát: — Mi vagyok én, Pannónia motor? — Miért, nem az vagy? — Nem. — Akkor menj a francba. Futna, de nem teszi. Mozgásának ritmusa semmit nem árul el a pompás porhüvelyben dúló viharról. Soha többé nem fogom látni, nézem lemondóan a távolodó körte fenekét; és egyre tisztábban látom kitűzésedéit arcát: hová hordták a zsíros alföldi talaj ócskásai a ruháit hogy visszavásárolhassam hogy ráadhassam a bugyit, melltartót, kombinét, a fehér blúzt az átmeneti kosztümöt amiben átment kiásom I
