Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-26 / 200. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. augusztus 26. Népi aratódíszek A megyeszékhely alkotmány napi rendezvényei sorában nyílt meg a Szak- szervezetek Táncsics Mihály Művelődé­si Központja által két éve elindított „Mesterségek dicsérete” sorozat leg­újabb kiállítása. A bemutatónak'helyet adó házigaz­dák mellett a Bács-Kiskun Megyei Népművészeti Egyesület és a Szórakaté- nusz Játékmúzeum fáradozott abban, hogy felhívás útján ismét kedvet csinál­jon e (szó szerint) törékeny műfaj, a népi aratódíszek alkotásához. Igaz, hogy a búza- vagy rozskalász felhasználásával készített, változatos formájú és elnevezésű fonatok ajándé­kozása főként a felszabadulás előtti év­tizedek aratási ünnepeihez kötődött, de az ügyeskezű lányok és asszonyok ma sem felejtették el a kalászboronák, -csi­gák, -koronák, vagy a harang- és házi­kóalakzatok készítésének fortélyait. E kecskeméti kiállításra megyénkből a dunavecsei áfész kirakatrendezője: Fenyvesiné Kábák Aranka, a Paksi Im- réné vezette Izsáki öregek Napközi Otthonának asszonyai, a miskei nép­művész, Czár János küldött hagyo- mányhü kalászfonatokat. A kiállítás igazi színfoltját jelenti az Albertirsai Szabadság Tsz Kassai Andrásné és Kál­lai Józsefné vezette asszonybrigádjá­nak bemutatkozása, ők a hatalmas méretű kalászkoszorú elkészítése mel­lett még arra is vállalkoztak, hogy a bensőséges hangulatú megnyitó után kalászgyűrűket és díszeket adjanak át Kecskemét város vezetőinek és a meg­jelenteknek. A Szabolcs-Szatmár me­gyei Nágyarban özvegy Varga Károly- né válogatott a még lábon álló „élet”- ből, hogy a kiállításra való elkészüljön. A ma is igen fáradságos aratás munká­latainak hagyományaira a Katona Jó­zsef Múzeum néprajzi tárgyai, például a város pecsétjét őrző hiteles véka, ara­tókorsók, korabeli fényképek és hirdet­mények utalnak. Ezeket egészítik ki egy helvéciai népművész megújított szerszámai, valamint a Bács-Kiskun Megyei Levéltár századfordulós hírlap­jainak másolatai. A félegyházi Kiskun Múzeum erre az alkalomra szintén köl­csönadott féltve őrzött kincsei közül több, az 1950-es évek elején készült aratódíszt. A kiállítás szeptember 5-éig tekint­hető meg Kecskeméten, a Rákóczi út 3. sz. alatt. K. V. J. A Bánk bán Ünnepi műsornak szánta a televízió az újabb Bánk bán-feldolgozást? Díszbemutatón láthattuk a veszpré­mi tévétalálkozón. (Kirekesztetett a versengésből!) Az alkotmány napjának (István ki­rály, új kenyér!) fényét kívánták emelni az új változat műsorra tűzésével? Ne­tán úgy gondolták, hogy az alkalom jobban elfogadtatja a máshoz szokott nézőkkel nemzeti drámánkat? Ki tudja? Szőnyi G. Sándor rendező elsősorban erkölcsi tanúságtételként értelmezte Katona remekművét, mint ezt korábbi kecskeméti, a legújabb Bánk bán-előadással sokban rímelő kecskeméti rendezéséről a szaklapban megjelent fejtegetéseiből is tudható. Úgy vélte, hogy Ottó, Biberarch cini­kus romlottsága, „a két amorális úri csavargó” lobbantotta lángra a nemze­ti elégedetlenség régóta lappangó para­zsát. A Gertrudis hatalomvágyától el­sorvasztott udvarban dudvázó bűnök váltják ki a más módihoz szokott ma­gyar és magyarrá vált spanyol urak haragját. Maga a művet elemző rende­ző is leirta: „Minden színdarab elemzé­sénél alapvető fontosságú eldönteni azt, hogy mi fontosabb minél”. Nyert ügye van a rendezőnek, ha valóban a meghatározó erővonalak köré szervez­te az előadást, ha fölfogását meggyőző művészi erővel közvetíti a játék, ha a nézők (hallgatók) a mű és a látottak- hallottak hatására elfogadják, ha a - köznapi igazság művészi igazsággá vá­lik. * * * Kicsit leegyszerűsítve: régóta vita tárgya, hogy a magyar Cid-e a kecske­méti takácsmester fiának drámája, yagy a honi Hamlet. Másként — ismét vállalva a hely szűkétől parancsolt egy­szerűsítést — érzékeinket hevíti vagy gondolatainkat pezsdíti. Magam Né­meth László éppen a drámaíró szülővá­rosában elmondott nézeteivel értek Cgyet: „a Bánk bánt nagy drámává nem szerkezete, hanem a levegője teszi. Ha kirekesztem belőle ezt a gőgös szenve­délyt, olyasforma rémdrámává esik össze, amilyet ez a kor többet is látott”. Szőnyi G. Sándor némileg meghala­dottnak érzi a tragédia hazafias vonu­latait, „a füstölgő bánki szenvedélyt”. Attól tart feltehetően, hogy ezek, a — szerinte — adott korokhoz kötődő in­dulatok részben elterelik a figyelmet a mű általános emberi vonatkozásaitól, részben gyengítenék Bánk szerepét. Márpedig a „gondolkodó Bánkot” tartja Katona legfontosabb üzeneté­nek. Azt az államférfiút, aki személyes tragédiája, az- ország állapota ellenére győztesnek érezheti magát, mert a tör­ténelmi szükségszerűséget érvényesítet­te. Németh László szerint „Bánk a da­rab végén: nem annyira bűnhődő lovag — mint inkább kiégett vulkán”. * * * A tévéváltozatban sem lávás vulkán, sem nagy politikus nem volt Bánk bán, ezért billent meg a dráma — a rendezői koncepció — egyensúlya. Az intellek­tuális erő hiányzott ezúttal Blaskó Pé­ter alakításából. Jellegtelennek bizo­nyult Melinda Szirtes Ági megformálá­sában. Bubik István új felfogású Ottója és Szilágyi Tibor Biberachja állt legkö­zelebb ehhez a rendezői elgondoláshoz. Végre nem öreg koldusként jelenítette meg Tiborcot Koncz Gábor. Egyik-másik színész mintha nem ugyanabban az előadásban játszott volna. Raksányi Gellért (Michál bán) Kállai Ferenc (Petur bán) mintha egy- egy régebbi produkcióból lépett volna elő, mintha más rendező irányította volna Almási Évát (Gertrud) és Lukács Sándort (II. Endre). „Bízzuk Katonára, hogy hasson ránk s rajtunk keresztül a nézőre” biz­tatta — annak idején — kecskeméti színészeit Szőnyi G. Sándor. Az elő­adásból következtethetően — gondo­san vigyázott a jelenetek mikrorealiz- musára, tárgyi hűségére — most sem cselekedett másként. Természetesen számolt a másnemű közeggel, a televí­ziós hatásokkal. Még akkor is a mosta­ni bemutató erényei közé kell sorol­nunk az új technika adta lehetőségek figyelembevételét, ha olykor külsődle­gesnek, afféle díszítőelemnek tűnnek a látványos külső felvételek, ha a képer­nyőn más tempóhoz szokott szem oly­kor vontatottnak, lassúnak érzi az új Bánk bánt. Ráday Mihály operatőr sem tudta mindig feloldani a mű értelmezéséből adódó ellentmondásokat, a valódi és a kulisszavilág összeegyeztetését. De ne­ki is köszönhető, hogy sok szép jelenet­re emlékezhetünk a rendezői szándék ellenére kicsit ünnepélyessé sikeredett Bánk bánból. H. N. • • Önreklám Nagyon úgy fest, hogy a televízió hajlamos túlbecsülni saját —. enélkül sem éppen kicsi — szerepét. Póriasab- ban ezt így mondják: azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ. Két szeren­csétlen példa is esett az ünnepekre. Az egyik a nyögvenyelős vetélkedő az állí­tólagos hárommilliomodik előfizető megünneplésére (ennél rosszabb mű­sort ritkán látni, arról pedig ne is be­széljünk, hogy még több tízezer előfize­tőt kell gyűjteni a hárommillióhoz). Bi­zony kiderült, hogy a tévében szerep­lők, attól, hogy rendszeresen felbuk­kannak a képernyőn, cseppet sem biz­tos, hogy személyiségek is, olyanok, akikre evek múltával is emlékezik az ember. Az már szociológusok dolga, hogy megfejtsék: miért is keverik össze Tamási Esztert Takács Máriával a né­zők. (Talán mert úgy vannak vele: be­mondó? bemondó.) De az igazi malőr csak szombat este történt, a Kapcsoltam százötvenedik adásában. Őszintén szólva ennek a fele is bőven duplája lenne annak, amiért a szakma szabályainak betartásán őrkö­dő etikai bizottság komoly felelősség- revonást kezdeményezhetne: R. Gy. műsorvezető — Gyuri — percekig mél­tatta a s a j á t könyvét, gondosan rész­letezve kinek és miért ajánlja, hol kap­ható stb. Sehol egy képernyőre úszta­tott (X), hogy fizetett hirdetést látunk, sehol egy szerkesztő, aki a forgató- könyvet jóvá sem hagyja, sehol egy rendező, aki mindezt — a szakma ele­mi, óvodásfokú szabályai értelmében — nem engedi adásba. Ha belegondol az ember, hogy másokat ennél keveseb­bért hosszú hónapokra eltiltottak a szerepléstől, már nincs is mit szóljon. Nem jól van ez igy, nagyon nem. ■ (Ballai) HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Hol laktak a magyar királyok? Hol laktak a magyar királyok? Mindenki rávágja: Budán. Ez kétségtelenül igaz. Ma is ott magasodik még a budai Várhegyen a hajdani királyi palota, a kőből rakott bizonyíték. Ám uralkodóink nem mindig és nem csak Budán tartották székhelyüket. Az idők folyamán több állandó lakóhelyük volt, s ez időnként az ország fővárosának számított. A palota Mátyás (1458—1490) ural­kodása alatt éri el építészeti, művészeti szempontból teljes gazdagságát. Ö is szívesen lakott Visegtádon, azonban inkább a kikapcsolódását szolgálta s amolyan nyári palotának tekintette. A visegrádihoz hasonló feladatot töltött be Mátyás életében a tatai vár­kastély, amely Bonfini szerint a király kedvenc pihenőhelye volt. Egy ember­öltővel előbb azonban Tata, illetve a víz partján álló várkastélya csaknem olyan fontos szerepet töltött be az or­szág életében, mint Buda. Zsigmond király ugyanis 1423-tól legszívesebben itt lakott, itt fogadta a külföldi követe­ket. Később II. Ulászló (1490—1516) is szívesen lakott Tatán s ezért 1510-ben az országgyűlést is itt tartották, amely fontos nemzetközi témát vitatván meg, az elnöklő érsek-prímás széke körül á' német császár, a francia, lengyel, cseh királyságok, a pápa és számtalan feje­delemség követei foglaltak helyet. Királyaink a középkorban más vá­rosokban, várakban és palotákban is laktak hosszabb-rövidebb ideig — hogy a királynék várpalotáiról ne is beszéljünk —, most csupán a legfonto­sabbakról szóltunk. dr. Csonkaréti Károly Az első királyi székhelyet é$ állandó királyi lakóhelyet valószínűleg még Géza fejedelem építtette Esztergom­éban. A hagyomány szerint itt született I. (Szent) István, aki uralkodása alatt bővíttette, csinosíttatta lakóhelyét. Utódai a trónon két és fél évszázadon át laktak ebben a Duna fölé magasodó sziklaszirten levő várpalotában, s így ezekben az időkben Esztergomot tekin­tették az ország fővárosának, eseten­ként Székesfehérvárral együtt, ahol a koronázásokat tartották, és ahol leg­nagyobbrészt temetkeztek. A várból pompás királyi palotát va­rázsolt az Árpád-házi uralkodók egyik legkiválóbbika, III. Béla (1172—1196). Esztergom anya­gi kultúrája, vi­rágzó kereskedel­me, az állami és egyházi hatalom egybeesése nem­csak a gazdasági és politikai élet­nek, de a magyar műveltségnek is messzesugárzó központjává tette a várost. Az itt, a palota újjáépíté­sével induló hazai gótika a román kori Magyaror­szág építőművé­szetére gyakorolt nagy hatást. Mielőtt azon­ban III. Béla át­alakíttatta volna az esztergomi pa­lotát, másutt is tartottak fenn ki­rályaink állandó lakóhelyet. Pél­dául I. Béla (1060 —1063) a Dunakanyar legszebb he­lyén, Dőmösön lakott legszívesebben, s rövid uralkodása alatt ez volt az or­szág székhelye. Itt is halt meg, amikor főembereivel tanácskozván rászakadt a trónterem mennyezete. A dömösi kirá­lyi palotában, majd a dömösi prépost- ság falai között (alapította Álmos her­ceg 1107-ben) máskor is laktak magyar királyok, vagy itt őriztetett néhány ki­rályi herceget valamelyik uralmon le­vő, trónját féltő király. Kálmán (1095 —1116) Álmost és annak fiát, a későb­bi II. (Vak) Bélát, Dömösön vakíttatta meg. Sajnos, sem a királyi palotából, sem a monostorból romoknál egyéb nem maradt. Esztergom 250 éven át tartó felfelé ívelését aztán egyik napról a másikra törte derékba a tatár, amikor 1241/42 telén elfoglalta a várost, és lakóit az utolsó szálig leölte. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tengerpartról visszatérő IV. Béla (1235—1270) új székhelyet ke­resett s talált Budán, ahol a Várhegyen új fővárost építtetett a királyi udvar s az államigazgatás központja számára. 1249 körül, miután végérvényesen átadta az esztergomi érseknek a III. Béla által építtetett esztergomi palotát, IV. Béla udvartartásával együtt beköl­tözött a budai várpalotába, mely azóta is hazánk központja, fővárosa. Amint azonban a történelemből tud­juk, megszakításokkal. S itt nem csu­pán a másfél százados török megszál­lásra gondolunk. • A budai vár. • A tatai vár. Miután az Árpád-ház III. Endrével (1290—1301) fiágon kihalt, megindult a versengés a leányági örökösök között a koronáért. Ebből végül az Anjou- házbeli Károly Róbert (I. Károly; Ró­bert Károly) került ki győztesen, akit háromszor is megkoronáztak (1301, 1309 és 1310), aki elsősorban a délvidé­ki urakra és nemességre támaszkodott. Ezért nem a budai várba költözött be, hanem új királyi palotát építtetett meg­ának Temesvárott. Az építkezést már 1307-ben elkezdték s a király harmad­szori koronázása után hamarosan be­költözhetett. Károly Róbert és udvara 1323 júniusáig lakott új palotában, amely a leírások tanúsága szerint szép és méltó volt a magyar királyhoz. Ezekben az években Temesvárott volt az ország fővárosa, királyi székvárosa. Miután az Anjou-király hatalma megszilárdult, elhatározta, hogy beköl­tözik az ország földrajzi központjának inkább tekinthető helyre, mégpedig Vi- segrádra. Ezért már 1320 körül felújít­tatta a fellegvárat és tövében, a Duna partján palotát építtetett, amely 1323- ban elkészült. Ez időtől Károly Róbert haláláig Visegrád a királyi székhely és egyben az ország fővárosa. De már 1320-ban itt tartotta lakodalmát Erzsé­bet lengyel királylánnyal, itt zajlott 1335-ben a nevezetes „visegrádi nem­zetközi kongresszus”, ide hozatta Szé­kesfehérvárról a koronát és a koroná­zási ékszereket, a királyi levéltárat stb. CSIZMADIÁK HŐSTETTE? Se török, se templom ■ Sok, csodásnak hitt eset történt már Kecskeméten, de 1531-ben aligha ver­hették ki a tekintetes csizmadiacéh tag­jai a török helyőrséget az akkor még nem hírős városból, mint az lapunk július 15-éi számában olvasható. A mohácsi csata után 9 esztendővel ugyanis egy fia török sem tartózkodott a Kiskunságban. Kecskemét 1541-ben került török uralom alá. E kor legjobb, tudós isme­rője, Mészáros László is bebizonyítot­ta, hogy a népes mezőváros, a Pest-Pilis és Solt vármegye területéből megszer­vezett budai szandzsák egyik kerületi (nahiéi) székhelyén sohasem állomá­soztak megszálló török katonák. Csu­pán török elöljárók éltek itt, de ők is csak a XVI. század végéig. Főutcája sem volt az akkor 4—6 utcából álló kis településnek. Csizmadiacéhről is jóval később maradtak fönn az első írásos emlékek. Az sem derül ki e rövid cikkből, hogy most hol található az állítólagos dokumentum. Mikor került a reformá­tus templom tornyán levő gömbbe? Az írás sugallata szerint 1535-ben, vagyis amikor a mai Magyarország területén egyetlen hódító katona sem állomáso­zott, rejtették volna a följegyzést az akkor nem létező egyházi épületbe. Arról sincs tudomásunk, hogy a templom súlyosabban megsérült volna 1911-ben, a földrengéskor. H: N. HAGYOMÁNYNAPTÁR Szeptember (Szent Mihály hava) 1-jén: Egyed: A disznó hízóba fogásá­nak napja. 5-án Lőrinc: „Belepisil a dinnyébe”; ettől kezdve a dinnye rossz ízű. 8-án Kisasszony: Szűz Mária születés­napja: Kisboldogasszony napja. Dióve- rés. Tehénbetegségek ellen az abrakot megszentelik. 21-én Máté: Hetét pelyvahétnek hív­ták. Göcsejben tilos volt a búzavetés, máshol éppen ezen a héten vetettek. 29-én Szent Mihály: Az őszi vetés sok helyen tilos azon a héten, amibe beleesik Mihály-nap. Állatok behajtása, elszá­molás a pásztorokkal. Hideg vidékeken a téli halászat kezdete. Hegyi pásztorok farkasünnepe. (Hagyománynaptárunkat Bihari Anna— Pécs Éva Képes magyar néprajz című könyve alapján állítottuk össze.) f I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom