Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-01 / 153. szám

Hetvenöt éve született Ligeti Vilma (1912—1982) zenetanár, író. Fiatalon zenei pályára készült, ■ mivel zenei tehetségére már diák korában felfigyeltek tanárai. 'Élet­pályájának kívánta választani a zenetanárságot, s ezért a buda­pesti Zeneművészeti Főiskolán zongoratanári oklevelet szerzett, majd Kiskunhalason tanított. 1937-ben Franciaországba ment, ahol — a zongoratanítás mellett — haladó újságokba kezdett cik­keiket irogatni. A háború idősza­kában bekapcsolódott a francia ellenállási mozgalomba; ő szer­kesztette a baloldali francia nő- mozgalom illegális tápját. 1947- ben tért haza, s 1952-ig különbö­ző kulturális, sajtó-, illetve kül­ügyi, diplomáciai területeken dolgozott. 1961—64 között indiai tanulmányúton vett részt, az ot­tani Pen Club vendégeként. Él­ményeiről a Gangesz partján. In­diai arcképek és Siva árnyéká­ban című könyveiben számolt be. Fontosabb művei még: Ének a Tisza-parton, Aranyköd (regé­nyek), A Horthy-korszak rövid önéletrajza (publicisztika). Július 1-Jén, szerdán MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: ROCK RIÓBAN. Sz., brazil film. lé éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed I és 8 órakor: TÁNCKAR. Sz., amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10. fél 8 és fél 8 órakor: A SÁRKÁNY KÖZBE. LÉP. Sz.. amerikai—hongkongi film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KUTYALAGZI. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: BIZTOS HALÁL. Sz., Japán kaland* film. 14 éven felülieknek. KISKOROS Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: EGY FAUN MEGKÉSETT DÉLUTÁNJA. Sz., mb., csehszlovák filmvlgjáték. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 8 és 8 órakort A BETÖRÉS NAGYMESTE­RE. Sz., mb., francia film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 8 órakor: £N A VÍZILO­VAKKAL VAGYOK. Sz., mb., olasz filmvlgjáték. Kéményseprő­gép Több Imgyel és NSZK-toeOi cég már megvásárolta annak a ma­gyar találmánynak a használati jógáit, amelynek eladásáról jelen­leg holland, angol, olasz és ame­rikai vállalatokkal tárgyalnak. Az eljárás és a (berendezés eddig nem ismert, hatékony és egyszerű módon tisztítja meg belülről az üzemek, gyárak csőkéményeit, klíimacsöveit és szellőzőit. A találmány tulajdonosa, a Fő­városi Kéményseprő és Tüzelés- technikai Szolgáltató Vállalat Olyan környezetkímélő technológi­át keresett, amely alkalmas a Budapestien több ezerre tehető magas lakóépületek szemétleön- Itőinek Iti&zitítására is. Az eljárás lényege: a szeméti,edobó tetejéről csörlő húzza felfelé a tisztítóbe­rendezést. A körben forgó fémke- íék meglazítják a cső falán lera­kódott szennyeződést, amelyet azután speciális folyékony anyag­gal, nagy nyomású fecskendővel mosnak le. A berendezés illatosít és fertőtlenít is. Az eltávolított szennyeződést biológiailag meg­tisztítják, s csak azután eresztik a csatornákba, Illetve helyezik el a lerakóhelyeken. Budapesten a fővárost, vidéken pedig a megyei kéményseprő és tüzeléstechnikai szolgáltató vállalatoknál rendel­hető meg az újszerű munka. Táncom vendégek E napokban finn táncos csoport vendégeskedik megyeszékhelyün­kön a Kecskeméti Városi Tanács meghívására. A finn fiatalok a testvérvárosból, Hyvinkääböl jöt­tek, s egyhetes magyarországi tartózkodásuk ideje alatt Bács- Kiskun megyével, közelebbről pe­dig Kecskeméttel Ismerkednek. Természetesen programjaik közül nem hiányoznak a fellépések sem. Péntek délután például a kecske­méti főtéren adnak íaelitőt tánc- tudásukból. (Méhes! Éva felvétele) LEGTÖBBEN A SZOVJETUNIÓBAN TANULNAK Magyar diákok külföldi egyetemeken Az új tanévben mintegy .. 250 fiatal kezdi meg tanulmányait ösztöndí jasként a szocialista or­szágok egyeteméin, főiskoláin. A Művelődési Minisztériumban el­mondták: a felvételi vizsgákon és beszélgetéseken mintegy 700 pá­lyázó közül választották ki szó­ikat a diákokat, akik ősztől nyolc ország csaknem félszáz felsőfokú intézményének valamelyikében tanulhatnak — műszaki, agrár, orvosi, illetve társadalomtudo­mányi szakon. Mint minden év­ben, ezúttal is azokra a szakte­rületekre lehetett jelentkezni, amelyek hazai egyetemeken nem találhatók meg, illetve amelyek ismeretanyagát az illető ország egyetemein igen magas színvo­nalon lehet elsajátítani. A kiutazó diákok július elején háromnapos előkészítő tanfolya­mon vesznek részt, amelyen ak­tuális kül- és belpolitikai tudni­valókkal, az ösztöndíjasakat érin­tő rendeletekkel és szabályokkal ismerkedhetnek meg, s konzultá­ciókat folytatnak a szaktárcák, Illetve a diplomáciai testületek képviselőivel A legtöbben az idén is a Szov­jetunióban tanulnak. Okét — mintegy 130 fiatalt — július kö­zepétől hathetes kijevi nyelvi és szakmai! előkészítő várja. Hason­lóan sckan jelentkeztek az NDK- ba is: számukra öthetes itthoni intenzív nyelvtanfolyamot, il­letve kéthetes NDK-beli .előkészí­tőt szerveznek. A többiek — a nemzetiségi ösztöndíjasok kivé- telévdl — a fogadó országiban egy­éves tanfolyamon vesznek részt, amelynek során alaposan elsajá­títják az illető ország nyelvét, il­letve bizonyos szaktárgyak alap­jait. Mint elmondták, az idén is nagy volt az érdeklődés a kínai egyeteméle iránt: a két esztende­je újra kezdődött kínai ösztön­díjas 'képzésre ezúttal ugyanis már nemcsak az első éves, illet­ve élőfelvételt nyert egyetemis­ták, hanem a középiskolák ne­gyedik osztályosai is pályázhat­tak. Ok a pekingi egy, illetve két éves nyelvi előkészítő után mű­szaki, agrár, 'közgazdasági és fi­A nő és a virág (Eddig is tudtam, mennyire összetartoznak. Vendégségben virág nélkül üdvözölni a ház asszonyát neveletlenség. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Nők tanítottak meg arra, hogy például páros virá­got nem illik nekik vinni. Egyet, hármait, ötöt, s ha ga­vallér akarok lenni, hetet cso­magaltassak be. Átadásnál pe­dig tiszteletteljesen ügyeljek arra, hogy a csokrot lehetőleg csomagolópapír és gombostű nélkül nyújtsam át (az utóbbi- női azt tartják, megrontja a barátságot. Ennyi előtanulmány után jutottam el a minap a nő és a virág együvé tartozását egy merőben más, sajátos aspek­tusból szemlélni. A helyzet, ho­gyan is írjam, szoros keretek közt adva volt a kecskeméti piaccsarndki élelmiszer-áruház előtt, egy* sárga ruhás hölgy megjelenésével. A hölgy, pád­nak nézve az üzlet előtti', friss földdel megtöltött és virágpa- lánitákkal beültetett kő virág­tartók egyikét, ráfarolt az egyik lila petúniára, mint más egy nehezen ragadó levél borítékra valamilyen vaskos szótáron ke­resztüli. Ügy ült rajta ő ás, a kedves hölgy a kedves virágon, mintha épp emlékkönyvbe akarná préselni a napvilágot frissiben meglátott Zsenge pe­túniát. A virágot, tán. fölösleges is mondani, a szorgos ültetők nem készítették fél ekkora — ülésre... K — 1 Sárkányrepülők a mezőgazdaságnak SSt Oj, kifejezetten mezőgazdasági célokra alkalmas sárkányrepülő sorozatgyártását kezdték meg Hódmezővásárhelyen. A ma­gyar-francia — a HÓDGÉP és a Distri cégek — gyártási együtt­működésével készülő gép sárká­nya hazai gyártmányú, motorja Volkswagen, szóróberendezése pedig francia. Az Epsilon típus­jelet viselő sárkány repülőgépből ötöt már elszállítottak a megren­delőnek, és ez évre további hu­szonöt szállításában állapodtak trieg. • A képen: előkészület próbare- pülésre. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Figyelmetlen gyalogos és traktorvezető A Baja és MártonszáUás között vezető földúton június 29-én Kiss Tibor 3>1 éves helyi lakos (I.ker. Tanya 14.) motorkerékpárjával egy kanyarban kisodródott ésösz- szeütközött egy vele szembe jövő személyautóval. Kiss Tibor sú­lyosan, utasa könnyű sérülést szenvedett. Vaskúton, a Kossuth utcában június 29-én Polgár Tibor 13 éves bajai lakos (Somogyi u. 23.) kö­rültekintés nélkül lépett az út­testre és elütötte egy szabályo­san közlekedő személygépkocsi. A gyereket súlyos séíülésekkel szállították kórházba. Miske külterületén, ugyancsak 29-én, Mairkella Csaba 19 éves homofcmégyi lakos (AlSómégy 34.) traktort vezetett, és nem adott el­sőbbséget egy őt már előző sze­rnél! ygépkocs inak. A személyautó vezetője és utasa súlyosan meg­sérült. R- M. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1987. június 30-ai szám: Kulturális hírek. (Csatiba Tibor — halasi származású — festőművész tárlatát Czine Mihály nyitja meg holnap, 4 órakor Budapesten, a Do­rottya utcai ikiáilítóteremben.) Népszava, 1987. június 30-ai szám: Megkezdődött az aratás. '(Megyénkben a búza most virágzott, az aratás csak júliuis kö­zepén kezdődhet meg. Tér és társadalom, 1987. ti. sri&m: Horváth János, az MTA RKK Kecskeméti Települiéskutató Csoportjának tudományos se. gédmunkatársa értékeli Frisnyák Sándor: Történeti földrajz cí­mű munkáját — Duró Annamária, az MTA RKK Kecskeméti Településkutató Csoportjának tudományos ösztöndíjasa ír Szenti Tibor Parasztvaltomások című könyvéről. — Csatári Bálint; Új, csoportos települések Bács-Kiskun megyében. (Beszámoló egy kecskeméti tanácskozásról.) — Kovács Teréz: Generációs kü­lönbségek a szakszövetkezeti tagság körében. (Egy kerekegyhá- zi vizsgálat eredményei alapján.) — Daroczi Eta: Űj könyvsoro­zat angolul: Regional Research Reports. (A Magyarországon megjelenő angol/amerikai nyelvű sorozat ismertetése említi Csatári Bálint—Egyedi György dolgozatát, amely Bács-Kisk'un megyei esettanulmányt tartalmaz.) HÍREK • HÍREK Jológiai tanulmányokat folytat­hatnak a távolkeleti ország egye­temein. i Az elmúlt évtizedek alatt mint­egy hétezer magyar fiatal szerzett diplomát a szocialista országok fél- hőfokú oktatási intézményeiben és jelenleg is több mint ezren ta­nulnak a baráti országokban. Evek óta a szovjet felsőoktatási intéz­ményekből kerülnek ki a magyar repüKőmémökök, higiénikus or­vosok, valamint a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi új­ságírás szakemberei. Számos bá­nyászati, energetikai, gépgyártá­si, elektronikai, vegyipari, . élel­miszer-, könnyű- és építőipari, valamiint közlekedéstechnikai szakág specialistái végeztek az NDK-ban, Bulgáriában, Cseh­szlovákiában, Jugoszláviában, "Lengyelországban és Romániá­ban. A külföldi képzés kezdettől fogva nemcsak hazánk gazdasá­gában játszik nagy szerepet, ha­nem a szocialista országok kö­zötti együttműködés fejlesztésé­ben is. MEGKÉRDEZTÜK Miért nem kapható a szemcsepp? Kiskunfélegyházi nyugdíjasak panaszolták, hogy a városban, sőt a megyeszékhelyen sem kapható Oftán Eco 0,06 százalékos szem­csepp. E hiánycikk felől érdek­lődtünk dr. Pauli Pétertől, a me­gyei gyógyszertári központ vezető szakfelügyelőjétől. — Az import gyógyszerek hasz­nálhatósága, illetve árusítása be­határolt A szóbanforgó készít­mény az úgynevezett kettes listán szerepel, azaz csak a megyeszék­helyen lévő Szabadság tér 1, és Baján, a Tóth Kálmán tér 2. szám alatti gyógyszertárban kapható, illetve jelenleg hiánycikk. E szem cseppnek kétféle erősségű változata van, a .másik a 0,125 százalékos, ami jelenleg is besze­rezhető. Természetesen a változ­tatást a betegeknek meg kell be­szélniük kezelőorvosukkal, annál is inkább, mért csak receptre kapható készítményről van szó. Egyébként mindkét patika a pon­tos névvel és címmel ellátott vény kézhezvételét követően utánvéttel .postán elküldi a szem- cseppeket. Megjegyzem, az idén csak júniusban volt hiánycikk ez a gyógyszer, remélhetőleg a leg­közelebbi szállítmánnyal már ki tudjuk elégíteni az igényeket. ‘ p. s. — Vegyszeres gyomirtás. Országos bemutatót tartottak tegnap a Hőgyé- szi Állami Gazdaságban a kukorica vegyszeres gyomirtásának legújabb eredményeiből. A KSZE Növényterme­lési Rendszer Agrárfejlesztő Közös Vállalat által végzett gyomirtást kí­sérletekkel segítséget akarnak nyúj­tani a tsz-eknek és állami gazdasá­goknak ahhoz, hogy a legcélszerűb­ben megválasztott vegyszerezés ré­vén a termelési költségeket .csökken­teni tudják. NAPTÁR ltn. Július L, szerda Névnap: Tihamér, Annamária Napkelte: 4 ára 80 perc Napnyugta: 20 ára 46 perc Holdkelte: 9 óra-44 perc Holdnyugta: 23 ára 43 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Június 29-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 23,2 (az 50 éves átlag 20,2), a legmagasabb hőmérséklet 28,8 (ok volt. a nap 12,5 érán keresztül ■ütött. Tegnap reggel 8 érakor 23.5, 14 Arakor 28,6 (ok volt. A legalacso­nyabb hőmérséklet 17,9 Celslus-tok, a tengersztntre átszámított légnyomás 1021,7 millibar — csökkenő — volt. Június 29-én Baján a középhőmér­séklet 22,7 (az 50 éves átlag 20,4), a legmagasabb hőmérséklet 28,8 (ok volt.. A nap 13,8 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 8 Arakor 23,6, 16 érakor 28,9 (okot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 19,0 (ok, a ten- gerszlntre átszámított légnyomás 1022,3 millibar — süllyedő — volt. — 1RODALOMTANÍTÁS1 NA­POK. Pécsett tegnap megkezdő­dött a Xll. Irodalomtanítást Na­pok programja. A kétévenként megrendezett országos tanácskozá­sok az irodalom oktatásának fej­lesztését, élettelibbé tételét szol­gálják. A mostani háromnapos konferencián mintegy másfélszá- zan vesznek részi: az irodalom, az irodalomtudomány és az iroda­lomtanítás művelői. A rendezvény középpontjában az idén Nagy László költészete áll. KÖSZÖNTÉS Dr. Glied Károlyt, ia megyei pártbizottság tagját, a'Bács-Kis­kun Megyei Tanács nyugdíjas el­nökhelyettesét 70. születésnapja alkalmából Romány Pál, a me­gyei pártbizottság első titkára kö­szöntötte. A találkozón jelen volt dr. Gajdócsi István, a megyei ta­nács elnöke és Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára. , — Izraeli delegáció. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására kedden Budapestre érkezett az Izraeli Demokratikus Front küldöttsége, Űzi Burstein első titkár vezetésével. A látoga­tás célja a két mozgalom közötti kapcsolatfelvétel és 'tapasztalat­csere. — TÁJÉKOZTATÁS A KlSZ- ÉLETRÖL. Bács-Kiskun megye KISZ-életével ismerkedett teg­nap Ernőd Péter, a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség KB- titkára. A kecskeméti városi KISZ-bizottság új székházának megtekintése után tájékoztatót hallgatott meg a megyeszékhely ifjúkommunistáinak élet- és mun­kakörülményeiről, majd a Helvé­ciái Állami Gazdaság fiataljai­nak mozgalmi munkájával is­merkedett. Ezt követően a Szál- vay Mihály Üttörő és Ifjúsági Házban egy gyermekfoglalkozást tekintett meg és ellátogatott a ti- szakécskei középiskolás orosz­nyelvi táborba. Ernőd Pétert • Kecskeméten fogadta Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára is. MOST NEM KIFOGÁSOLJUK!... • A kecskeméti gyerekek megunhatatlan, fajátékokkal felszerelt Ját­szótere, a Szórakaténusz mellett nagyobb esők idején szomorú képet mutat: a kisebb-nagyobb tócsák miatt a gyerekek használni sem tudják. A hirtelen melegre váltott Időben viszont kellemes lábfürdő­zésre nyújt lehetőséget a bokáig érő viz. Most tehát nem kifogásol­juk... — IFJÚSÁGI PÁLYÁZATI DI­JAK. Tegnap a SZOT székházá­ban kiosztották a Szakszervezetek Országos Ifjúsági Tanácsa által az alapszervezeti ifjúsági tanácsok és tagozatok számára meghirde­tett pályázat dijait. Az ünnepsé­gen — amelyen részt vett Sólyom Ferenc, a SZOT titkára — Dávo- ti Istvánná, a SZOT Országos If­júsági Tanácsának titkára érté­kelte az akciót. A szakszervezeti ifjúsági munka továbbfejlesztésé­re kiirt pályázatra 114 munka ér­kezett az iparági-ágazati szak- szervezeti alapszervezetek ifjú­sági kollektíváitól és ezek kö­zül 111 volt ‘értékelhető, ösz- szesén kétmillió forint összegű dijat osztottak ki. A legtöbb mun­kát a Pedagógusok Szakszerveze­tétől küldték be, s a pályázók fő­ként a szabad idő hasznos eltöl­tésére, kulturális programok szer­vezésére tettek ajánlásokat, dol­goztak ki új módszereket. — VAN GOGH-KÉPEK RE­KORDÖSSZEGÉRT. Rekordösz- szegért kelt el egy Van Gogh- 'kép hétfőn a Christie’s cég londo­ni árverésén: a „Trinquetaille-i hid" című, 1888-ban készült fest­ményért egy ismeretlen európai műgyűjtő 12fi millió font ster­linget (20fi4 millió dollárt) fize­tett. Ez a második legmagasabb összeg, amelyet valaha is festmé­nyért fizettek. — Aratják az őszi árpát. A' Bácsalmási Állami Gazdaságban ma — a tegnapi próbaaratás után — táblába áll 11 kombájn, és megkezdi az 1000 hektáros őszi árpa aratását. Az első levágott termést még szárítani kell, de az idő sürget, hiszen a gazdaság 1700 hektár búzája is lassan „kasza alá” érik. Őszi árpából jó közepes termésre számítanak a szakembe­rek. Az idén először szuper elit vetőmag előállítására is Vállalkoz­tak. Holnapi lapszámunkból — Szerkesztőségi ügye­let: vasárnap 10-től 18 órá­ig, hétfőtől péntekig na­ponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es te­lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Pedagógus, szülő, gyerek — mindenki segít, és Így bővül a katonatelep! Isko­la. Erről is Írunk a negye­dik oldalon, ahol a köny­vespolcra Varsa Zoltán: Hadüzenet című kötetét ajánljuk. Családi házak nagyüzemben? Ez a elme az ötödik oldalon annak az interjúnak, amelyet a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat termelési igazga­tójával készített munkatár­sunk. Ugyanitt pnbllelsztl- kánk témája a vegyesválla­latok alapítása. ISMERKEDÉS — A feleségem is én hu­szonöt évig nagyon boldo­gok voltunk — mondja egy férfi a bárpult mellett. — És ezután mi történt? kérdezi a mellette állő férfi. — Egy szép, enyhe tava­szi napon megismerked­tünk... ] A Magyar Szocialista Munkáspárt , Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. VII. 1-én, megrendelés sorszáma: 73032 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, 129,—Ft, 258,— Ft, - 516,— Ft. legyedévre: félévre: egy évre: HU ISSN 0133—235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom