Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-31 / 179. szám

1987. július 31. • PETŐFI NÉPE • 3 A kombájn nyergében Á rnyékban 37 Celsius-fokot mértek. A Bugaci. Aranykalász Szakszö­vetkezet rozstábláján, amely néhány tíz méterre van az 52-es úttól, megszorult a hőség, szinte alig kapott levegőt az ember. Amit bekapko­dott, az is forró, száraz, égeti a légcsövet. A három Claas Dominátor halkan duruzsolva közeledett. Lassan haladtak, nagyon gazos a tábla, s hiába érett a rozs, a gyom még zöld, ki tudja, honnan szívja a nedvességet. Az utolsónak érkező kombájn megállt. Mészáros Imre nehézgépkezelő bukkant elő a fülkéből. Nehezen oldódó fiatalember, de azért gyorsan megtudtam, 29 éves, nős, s a lánya éppen egy évvel ezelőtt, aratáskor született. — Castor rakodógéppel dolgozom a szövetkezetben, no meg azzal, amit éppen rám bíznak, amire szükség van. A trá­gyahordástól a homoktolásig mindent meg kell csinálni. Kombájnnal második éve dolgozom, megkedveltem ezt a munkát, meg a fizetés sem rossz. Tavaly 18 ezer forint volt egy hónapra a bérem, remélem az idén sem lesz kevesebb. A kombájn fülkéje légkondicionált, ha a hűtőberendezés jó, akkor nincs benne melegebb 18—20 Celsius-foknál, s a gép körül terjengő por sem zavarja a munkát. Mészáros Imre gépe jó, de a nagy hőségben még a hűtőberendezés ellenére is szakadt a víz róla.­— Reggel 6 órakor kezdtünk, két óra kell a karbantartás­ra, az üzemanyag-feltöltésre, apróbb javításra. Nyolc óra tájban már elég száraz a gabona, nekiállhatunk vágni. Délig aztán nincs megállás. Ebéd, egy kevéske pihenő, ismét hajrá este tízig. Egy nap alatt jó, ha IS—20 hektárral végzünk, de ez a tábla gyomosságától is függ. Ez a rozs alaposan megdol­goztat bennünket, lassan, „félgőzzel” haladhatunk. A gép nagyon modern, S0 mázsa gabonamagot képes összegyűjteni tartályába, s ha szükséges, menet közben is üríteni tudja. A kombájnt jól kell vezetni, hogy az agronó- mus, a főágazatvezető, meg a többi kombájnos is elégedett legyen. Ilyen gépre a szakszövetkezetben nem mindenki ül­het, úgy választják ki őket. — Tavaly szóltak, végezzem el a tanfolyamot, s biztos jól dolgoztam, mert ebben az'évben az újonnan vásárolt kom­bájnt kaptam meg... Mire kell vigyázni? Sok mindenre. Ne hagyjon nagy tarlót az ember, figyelni kell a műszereket, mert itt bármelyik pillanatban eltömődhet, elakadhat vala­mi, s akkor magunknak kell a hibát rendbehozni. Szép mun­ka, szívesen is vállalom, mert nagyon kell a pénz. A faluban családi házat építünk, amiben segítettek a munkatársak, a szakszövetkezet is gépi munkával, de még van bőven venni, fizetni való. S míg beszélgetünk, többször szájához emelte az alumíni­umkannát, s jót húzott a friss vízből. Naponta négy-öt liter is elfogy, mert ilyenkor csak a víz esik jól, az ételt sem kívánja az ember. Pedig a szakszövetkezet üzemi kosztja ízletes, s melegen ér ki a kombájnosokhoz. — Vacsora helyett is inkább lefekszem, mert estére na­gyon elfáradok — búcsúzott Mészáros Imre, aki közben lemaradt egy fordulóval. — Igyekezni kell, még hátravan 900 hektár, s azt nem vágja le senki helyettünk... A gép halkan duruzsolni kezdett. A vágóasztal a talaj felett finoman siklott, dőlt a kalász a kombájn alá. G. G. Bővül a MÁV-kórház A MÁV­kórház új léte­sítménye, a 330 ágyas hotel­szárny év végére elkészül Buda­pesten, a Dózsa György úton. Ezzel egyidejű­leg épül az új műtőépület is, amelyben 1989- től kezdődik a gyógyító mun­ka. A nagysza­bású beruházás költségei elérik az egymilliárd- kettőszázötven- millió forintot. Az építkezés ve­zető szervezője és végrehajtója a MA V Magas- építési Főnök­ség. A világvége elmaradt Most már elárulhatom: azért nem szóltam előbb, mert nem akartam páni­kot kelteni... Arról van szó, hogy idén nyáron, pontosabban júniusban volt ese­dékes a Kisbolygó, az Ikarosz látogatá­sa. Tudniillik most járt le az a tizenki­lenc esztendő, ami után rendszeresen sor kerül a kis Ikarosz megjelenésére. Azt nem mondhatnám, hogy Földünk köze­lében, mert mint legutóbbi errejártakor is kiderült — ez 1968 júniusában volt —, nem lehetett tudni, nekünkjön-e vagy simán elsuhan mellettünk. Komoly esely volt mindkettőre. Amit az is bizonyít, hogy amikor az angolok annak idején hírül vették lóhalálos közeledtét, az al­sóházban feltette a kérdést egy képvise­lő, milyen biztosítékot nyűit a kormány az ütközés elkerülésére? Akkor kezdtem jómagam is fontolóra venni a kérdést. Mert hiszen az angoloknak mindig jó szimatjuk van az ilyesmire. .Mondom, addig csak legyintettem. Eh, mit kell mindjárt berezeíni! Repül­tek már irányunkban nagyobb csillagok is (tudjuk, egyszer-másszor az ő pályá­juk is hanyatlik), mégsem lett semmi zűr... Megkezdtem tehát az előkészü­leteket. Árgus szemmel lestem a híradá­sokat, mennyire közelitett meg bennün­ket az Ikarosz. Dohogtam, amiért ilyen rendetlenség van a világűrben. Itt van ez a másfél kilométer átmérőjű bolygó. amely tehát nem is bolygó, csak „bo", és még azt sem tudják kordában tartani a nagy égitestek. Mi lesz, ha még a csilla­gokba vetett hagyományos bizalmimkat is el kell veszítenünk? Micsoda káoszl Ugye világviszonyatban is kijön annak az igazsága, hogy hamar munka sose jó. Meglátszik, hogy hat nap alatt csapták össze naprendszerünket... Készültem tehát az eshetőségekre. A vagy belénk ütközik az Ikarosz, vagy nem alternatívából azt tételeztem fel, hogy nekünkront. Beszereztem a világűr legújabb kiadású menetrendjét, és kis zászlócskák betűzésével jelöltem meg, hol tart az Ikarosz. Apropó! Közben be­advánnyal fordultam a Márkahitelesítő Főigazgatósághoz, hogy amennyiben ez egyszer elkerüli Földünk a katasztrófát, menten kereszteljük át'más névre Ika­rusz autóbuszunkat. Csak nem tiszteljük meg azt a kötekedő kisbolygót tovább is ezzel, mikor annyi frászt okozott a vi­lágnak? Aztán megvolt a végső határidő. Aszonta a tudomány, hogy június 14-én. 20 óra 30 perckor már csak egy ugrás­áéira, 6 millió 800 ezer kilométerre lesz tőlünk a vakarcs, s akkor dől el, nekünk jön-e, vagy se. Ha nem, úgy 19 esztende­ig nyugton maradhatunk, mert 19 éven­ként szokott rájönni, hogy ökleléssel fe­nyegessen bennünket. Ezalatt is fantázi­ádtam persze, mi lesz, ha pont úgy esik ránk, hogy nem üt agyon rögtön, hanem a zökkenéstől előbb kirepülök a világűr­be, ami viszont átlagon felüli forróság­gal jár majd, aztán ki tudja mi lesz? Visszapottyanok-e a Földre? Mert bíz­tam annyira ebben a vén sártekében, hogy gondoltam, nem megy szét holmi mini-bolygótól. Summa summárum — akkor — meg- úsztuk. A félsz azonban bennem maradt. El- annyira, hogy elhatároztam, elrakom az egész eset dokumentációját a legkö­zelebbi 19 évig. Várjuk ki a végét, hogy lesz, mint lesz? Kiszámítottam, ha meg­érem azt az időt, akkorára javában nyugdíjas leszek már. Annál érdekesebb, döntöttem lelkesen, s izgatottan böjtöl­tem ki a stádiumot. Elkövetkezett 1987 júniusa ... Les­tem a sajtót, rádiót, televíziót, ad-e hirt az Ikaroszról? De semmi! Arra is gyana­kodtam, hátha én voltam figyelmetlen, hátha pont a Delta rendkívüli adását puskáztam el? Már mindegy. Meggyőződhettünk róla, hogy az Ika­rosz ezúttal is elkerült bennünket. Mint menetrendszerű járatában mindig. Azó­ta is,‘amióta a csillagászok „leltárba vették", Hát még az azelőtti korszak­ban! Amióta csak járja bolygóközi pá­lyáját. Immár nemcsak a 19 esztendő múlt el, hanem július is... A világvége; elma­radt. Tóth István NEM MINDEGY’ Ki ügyel a dunavecseiek panaszára? Beszélgetés a nagyközség tanácselnökével „Jaj, Dunáról fúj a szél...” 4=f mondják a dunavecseiek, kissé elferdítve ismert népdalunk kezdő sorát, ha észak­nyugatról jön a légáramlat. S mivel a tájon ez jellemzi a fuvallatokat, sokszor mondják ezt az emberek; időnként — szintén a népi rigmusokból kölcsönözve szavakat;— cir- kalmazzák is a sorok végét. Emlegetve azokat, akik a szom­széd város üzemeit megfelelő víz- és légtisztító berendezések nélkül építették. Köztudomású: a levegőben teijedő gázok és gőzök erősen befolyásolják az állampolgárok kedélyét. Nem arat osztatlan sikert, ha májusi estéken merkaptán vegyületek szaga dúsítja az akácillatot. Régi nóta ez arrafelé. Bár nem mindig azonos hangerővel dalolnak. Voltak idők, amikor az efféle problémával jelent­kezőt mindjárt imperialista ügynöknek kiáltották ki, aki le akarja rombolni a magyar nehézipar új bástyáját. Később azért maradt halk a „vers”, mert érezhető volt: javul a hely­zet. Egyes, jól ismert gázok már nem fullasztották az érzé­keny tüdejűeket. Jó néhány kéménytorony fel is hagyott a működéssel, az újabbak meg hatékony szűrőberendezések­kel épültek. Mostanában azonban valahogy megint hangosabban szól a „Jaj Dunáról...”. Csernobil tragédiája óta a légszennye­zésre is érzékenyebben reagálnak az emberek. A hatóságok pedig mintha gondosabban tanulmányoznák a panaszos le­veleket. A folyamparti nagyközségben Hadik Ferenc, az OTP helyi fiókjának vezetője, a HNF nagyközségi bizottsá­gának titkára indította a csatát a márciustól hangulatrom­boló szagokat hozó „légiposta” feladója, a Dunaújvárosi Papírgyár ellen. Hogyan változott a helyzet? Mit tettek a helyi illetékesek a lakosság egészségének védelméért? Erről kérdeztük Szalai Péter tanácselnököt. — A Tv-híradó többmilliós közönsége előtt mondta el körzeti orvosunk a felháborító tényeket. Amióta á cellulóz­gyár kéményei a megszokottnál büdösebb „dohánnyal” pipálnak, jóval több a rendelőben a lázas beteg, hasmené- nes, hányásra panaszkodó beteg. A tanács milyen terápiát kért a folyam túloldalán működő nagyüzemtől? — Amikor Dunaújváros ipartelepét tervezték — nem is volt ez oly régen —, minden szakember előre láthatta: a gyárak túl közel esnek hozzánk. Ráadásul községünk mélye­désben fekszik, ahol megül a füstfelhő, beborítja az egész települést. A'széljárást is ismerték. Nem ok nélkül kerültek északra a lakónegyedek. A probléma tehát régi keletű, régeb­bi, mint maga a légszennyezés. A téma ad acta volt nálunk, hiszen tudtuk: hiába is próbálkoznánk a szennyező forráso­kat eltömíteni, nem sikerülhet. A válasz mindig ugyanaz: pénzhiány, nemzeti érdek, bízzunk a jövőben ... Egyetlen igazi szövetségesünk a déli szél volt. Ha Szekszárd felől fújt, többen elgondolkodtak odaát a környezetvédelmi beruházá­sok fontosságáról. — És változott valami? I '—'Nagyon sok! Az elmúlt tizenöt évben több milliárdot fordítottak a nagyüzemek filterek, építésére, tisztítóművekre és környezetkímélő — egyben energiatakarékosabb — tech­nológiákra. — A tavasszal azonban, gondolom, önök is felfigyeltek a lakosság panaszaira... — Mi itt élünk, egy levegőt szívunk a választókkal. Nem én írtam ugyan alá az első panaszos levelet, de örömmel nyugtáztam Hadik Ferenc aktív fellépését. A hivatalos petí­cióhoz ugyanis tények és bizonyítékok kellenek. Hogy vüá- gosan lássuk az összefüggéseket, kértük a köjált, hogy szerel­jen fel mérőműszereket a községben. (Sajnálatos, hogy egy, • Szalai Péter tanácselnök: Ha kell, pert indítunk a szom­szédok ellen... az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal által „különösen veszélyeztetett településnek” nyilvánított köz­ségnek külön kell kérni ezt a szolgáltatást — F.P.J. A papír­gyár illetékeseivel is tárgyaltunk. Megtudtuk: márciustól szalma helyett fából készítik a túlparton a papíralapanyagot. A cellulózgyártáskor felszabaduló merkaptán vegyületek az új technológiánál nagyobb mennyiségben kerülnek a levegő­be. Az új üzem délebbre esik, úgyhogy világossá lett a kedve­zőtlen változás oka. Megegyeztünk a gyár vezetőivel, hogy a mérési eredmények elemzése után, augusztusban ismét találkozunk, és megtárgyaljuk a teendőket. Ha bizonyítható, hogy a nagyobb koncentrációban levegőbe kerülő merkap­tán okozza a betegségeket, megtesszük a megfelelő lépéseket. Ha kell, pert indítunk szomszédaink ellen. — Dunavecse, hogy a szociálpolitika fogalmát kölcsö­nözzük: fokozottan hátrányos helyzetű, hiszen a község magasságában a Duna is erősen szennyezett, és a vízmű kútja sem termel megfelelő minőségű nedűt... BB- Az elsők közt építettünk vezetékes vízhálózatot. Évti­zedekig nem volt panasz a csapokból nyert ivóvízre. Mosta­nában azonban sokasodnak a gondok. A vezetékből zava­ros, bűzös víz áramlik. A köjál rendszeresen ellenőrzi kútja- inkat. Egyelőre még nem kaptunk olyan határozatot, hogy zárjuk el a főcsapot. Annyi bizonyos: itt a környéken talán sehol sem várják úgy a Duna menti regionális vízmű átadá­sát, mint Dunavecsén. Sajnos azonban még több évig nem változik a helyzet. — És a Duna? — Gondolja el: Százhalombatta és Dunaújváros összes kommunális szennyvize tisztítatlanul jut a folyóba. Nem is beszélek most a viz biológiai egyensúlyát megbontó ipari vizekről. Strandunk még működik, bár egyre kevesebben látogatják. A horgászat azonban itt valóban csak szórako­zás. A kifogott zsákmányt nem tanácsos elfogyasztani... — Az itt lakók végül is tehetetlenek a környezetűk rombolása ügyében... •■ jj- Régóta együtt élünk ezekkel a gondokkal. Tömeges elvándorlásról, menekülésről azonban nem beszélhetünk. Ha valaki itt találja meg megélhetését, marad. Mostanában azonban egyre fogy az emberek türelme. Nem mindegy, hogy valaki milyen hangulatban dolgozik, vagy hogy miként alakul az egészsége... Farkas P. József HITELEK A MEZŐBANKTÓL Száz szerződés, egymilliárd forint Élénk az érdeklődés az idén alakult Magyar Mezőgazdasági Szövetkezetek Országos Pénzintézete Rt (Mezőbank) szolgáltatásai iránt. Nemcsak az alapi­tó termelőszövetkezetek élnek a hitel- felvétel lehetőségével, hanem számos állami vállalat is megkeresi az intézetet azért, hogy kiegészíthesse saját pénz­ügyi lehetőségeit. A Mezőbank az ala­pítás óta eltelt időszakban száz szerző­dést kötött és ezek alapján összesen mintegy egymilliárd forint értékű tőkét helyezett ki különféle célokra. A tapasztalatok szerint a gazdasá­gok az eddiginél nagyobb ütemben lát­tak hozzá régi állattelepeik felújításá­hoz, rekonstrukciójához. A fejlesztési célra felvett hitelek jelentős része a szarvasmarha- és sertéstelepek korsze­rűsítését szolgálja; a szarvasmarha­ágazatban a pénzintézet segítségével húsz helyen láttak hozzá a létesítmé­nyek felújításához és eddig nyolc ser­téstelep rekonstrukcióját határozták el, fölhasználva a Mezőbank hiteleit. A pénzintézet a sertéstelepek esetében a várható költségek 70 százalékát előle­gezi meg, a többit a gazdaságok saját erőből finanszírozzák. A szarvasmar­hatartás létesítményeihez 40 százalékos arányú hitelfedezetet nyújtanak. Egyéb célra is adnak természetesen fejlesztési kölcsönöket, egyebek között például egy állami vállalat számára lízinggép használatát teszik lehetővé úgy, hogy a bank tulajdonába kerül a gépi berende­zés, amelyet — bérleti díj ellenében — a vállalat használ. Számos takar­mánykeverő üzem felújításához is hoz­zájárultak. Az egyik általuk hitellel tá­mogatott létesítmény beruházási mun­kálatai már be is fejeződtek; a Cibak­ház! Vörös Csillag Tsz tartósitóüzemé- nek kialakításához tízmillió forint köl­csönt adtak, az egész beruházás értéke 30 miliió forintot tett ki. Banki alapjuttatással is foglalkozik az intézet; ezzel a partnerek vagyonát egészítik ki, tágítva a vállalatok, gazda­ságok mozgásterét. Likviditási hitele­ket is nyújtottak, mintegy félmilliárd forint értékben, ezek jó része az átme­neti gazdálkodási nehézségek áthidalá­sát szolgálta, mindenekelőtt a termelő- szövetkezetek körében. JÖN AZ M5-ÖS Útépítés az első félévben Az év első felében csak alig néhány jelentős útépítésre futotta a szűkös ke­retekből. Ezen belül az egyik legna­gyobb munka az MO-ás autópálya épí­tésének előkészítése volt. Megkezdőd­tek a földmunkák a pálya nyomvona­lán, de kissé hátráltatja a terv szerinti előrehaladást, hogy több értékes régé­szeti leletre bukkantak a területen. Megindult az autópálya-szakaszhoz tartozó két Duna-híd pilléreinek építé­se is, ám a magas vízállás miatt itt sem haladnak egyelőre a tervezett ütemben. A 4,3 milliárd forintos beruházásból az idén várhatóan 940 millió forint értékű munkát végeznek el. Folytatódott az M5-ös autópálya * építése Kecskemét irányába, s a befeje­ző munkálatok végzése az M 1-es autó­pálya Budapest és Tatabánya közötti szakaszán. Elkezdődhetett a polgári Tisza-híd átépítése, ezt a munkát a ter­vek szerint 1990-ben fejezik be. Hozzá­fogtak a 82-es és a 83-as út közös győri bevezető szakaszának építéséhez, ez várhatóan ugyancsak az évtized végére készül el. Több összekötő- és bekötőút építését is folytatták, erre a célra 133 millió forin­tot fordítanak az idén. A terveknek meg­felelően épültek a kerékpárutak, az ev végéig a meglévők mellé újabb 50—60 kilométeres szakaszt adnak át, többnyi­re Pest, Békés és Csongrád megyében. Az országos közúthálózaton június végéig befejezték a téli útburkolatkárok helyreállítását. A tanácsi utakon egye­lőre még nem végeztek ezekkel a mun­kákkal. Mint ismeretes, a téli zord időjá­rás mintegy 4milliárd forintos kárt oko­zott az utakon. A közúti igazgatóságok belső erőforrásaik átcsoportosításával igyekeztek megteremtem a helyreállí­táshoz szükséges anyagi fedezetet. Az elmúlt hetekben a jelzőtáblák, korlátok, burkolatjelek festése, helyre­állítása adta a legtöbb munkát az uta­kon. Nagy figyelmet fordítanak erre, hi­szen a jelzések állapota szorosan össze­függ a biztonsággal. A munka nagysá­gát jellemzi: az országos—tehát nem ta­nácsi felügyelet alatt lévő—közutakon 170 ezer jelzőtábla van, ezekből évente 30 ezret kell kicserélni, s a többit is rend­szeresen mosni, tisztítani. A forgalmas utak mellett 480 ezer úgynevezett veze­tőoszlop áll, ezekből 80 ezret cserélnek minden évben. Az 1100 kilométer hosszú vezetőkorlátból legalább 100 ki­lométernyi szorul cserére, festem 1,1 millió négyzetméternyi felületet kell. A jelzések felfestéséhez minden évben ezer tonnányi festéket használnak fel. Mindezeken túl rendszeresen tisztítják az utak melletti árkokat, padkákat, s gondozzák a mintegy másfél millió fát és 20 ezer hektáros zöldterületet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom