Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-01 / 127. szám

1987. június 1. • PETŐFI NÉPE • 5 MUNKAÜGYI SZOLGÁLATI IRODA Tájékoztat, közvetít, segít Még mindig nagyobb a kínálat Van-e, lesz-e a jövőben is elegendő munkahely, hol és milyen? Gazdasági életünk változásai egyre gyakrabban vetnek fel ilyen és ehhez hasonló kérdé­seket, a munkaerő-kereslet—kínálat arányának alakulása mindinkább a társadalmi érdeklődés középpontjába kerül. Mindebből következően a me­gyei tanács munkaügyi szolgálati iro­dájára egyre nagyobb feladat hárul. Dr. Feleky Pál igazgatóval arról beszél­gettünk, jelenleg mi a helyzet megyénk munkaerőpiacán, milyen változások várhatók a közeljövőben, a szolgálati iroda miként tud segíteni a munkahe­lyet, illetve a munkavállalókat keresők­nek? Mint a piac — Irodájukat munkaerőpiacként is felfoghatjuk, mivel ide érkeznek be az információk a kínálatról, azaz, hogy mi­lyen munkára keresnek vállalkozókat a különböző cégek. Mennyire pontosak ezek az adatok, milyen segítséget tud­nak nyújtani az egyik és a másik félnek? — A vállalatok, intézmények, gaz­dálkodó szervezetek most még negyed­évenként kötelesek bejelenteni iro­dánknak munkaerőigényüket. Tekin­tettel gazdasági életünk változásaira, a felgyorsult tempóra, ez a kötelezettség a harmadik negyedévtől olyképpen változik, hogy a megüresedett állást azonnal be kell jelenteni. Nyilvántartá­sunk tehát novembertől megközelítően a napi helyzetet mutatja majd. Hogy mennyire pontosan? Aki nem tesz ele­get a bejelentési kötelezettségének, sza­bálysértést követ el, ami szankciókat von maga után. Ennek ellenére számol­ni kell a jövőben is azzal, hogy lesz némi eltérés a valóságos helyzet és a bejelentés alapján kialakult kép között. Már csak azért is, mert mint minden piacon, ezen is nagy a mozgás. Megduplázódott az ügyfélforgalom — A munkahelyet kereső legalább megközelítő pontossággal kap informá­ciót irodájukban a keresletről. És a munkáltató? — A pályakezdők — az először munkába lépők — számáról, képzett­ségéről, valamint azokról az irodánkba betérő állást keresőkről tudunk tájé­koztatást adni, akik hajlandók kitölte­ni az adatlapot. Azonban egyre többen élnek azzal a jogukkal, hogy nem vete­tik magukat nyilvántartásba. Az vi­szont, hogy irodánk ügyfélforgalma nagymértékben — az 1985 előtti évek­hez képest 100 százalékkal — növeke­dett, nemcsak azt érzékelteti, hogy a munkaerőmozgás megélénkült, hanem azt is: irodánk segítségére egyre többen számítanak. Várható, hogy a jövőben ez még inkább így lesz. Beszédes tény az is, hogy egyre több kvalifikált szak­ember, diplomás veszi igénybe szolgál­tatásainkat. Baján és Kiskunhalason működnek kirendeltségeink, ezekben a városokban hirdetőtáblákon (Kecske­méten a Városi és az Árpád mozinál) tesszük közzé a munkalehetőségeket. Kalocsán, Kiskunfélegyházán és Kis­kőrösön nyitunk újabb kirendeltsége­ket a közeljövőben, más településeken a helyi tanácsok a munkaügyi közvetí­tő szervek. Elénk a kereslet — Bács-Kiskun megyében ez év ápri­lis végéig 28 munkáltató szervezet csök­kentette dolgozóinak számát, illetve csoportosította át munkavállalóit gaz­dasági érdekeinek megfelelően. Hasonló változások továbbra is várhatók. Ám nemcsak e változások érintettjeit érdekli a' kérdés: milyen a kereslet megyénk munkaerőpiacán? — Az igénybejelentések alapján ösz- szesített adataink városainkra és azok körzetére vonatkoznak. Felsorolásom­ban tehát a megnevezett város és kör­zete értendő. Ennek megfelelően jelen­leg Kecskeméten 1459, Baján 307, Ka­locsán 87, Kiskőrösön 141, Kiskunfél­egyházán 233, Kiskunhalason 296, Bácsalmáson 49, Kiskunmajsán 129, Kunszentmiklóson 60, Tiszakécskén 184 munkavállalót kerestek- Igaz, hogy mindenhol kevesebbet, mint január­ban, a bejelentett üres álláshelyek szá­ma mégis azt bizonyítja, továbbra is élénk a kereslet a munkaerőpiacon. — Típusonként hogyan oszlanak meg az igények? — A második negyedévben az összes igény 36 százaléka szakmunkásra, csaknem 40 százaléka betanított mun­kásra, 17,5 százaléka segédmunkásra, és hat százaléka nem fizikai dolgozóra vonatkozik. Bácsalmáson és körzetében például szakmunkásból 23-at, betanított mun­kásból 13-at, segédmunkásból nyolcat, nem fizikai dolgozóból ötöt keresnek. A foglalkoztatási típusoknak ugyaneb­ben a sorrendjében ezek a számok Kis­kőrösön és körzetében a következők: 20,98,20,3. Egyedül Kalocsa és körze­te az, ahol egy foglalkoztatási típusban nem keresnek munkaerőt: úgy tűnik itt egyelőre nincs hiány segédmunkásban. Ágazatonként, szakmunkánként — Különösen a vállalatokat, gazdál­kodó szervezeteket érdekelheti: népgaz­dasági ágazatonként hogyan oszlik meg a munkaerőigény? — Legnagyobb igénnyel — az össze­sen belül 37 százalékkal — az ipar je­lentkezik. A mezőgazdaság igénye az összesnek majdnem 25 százaléka, a szállításé-hírközlésé csaknem 12, az építőiparé 11 százalék. A közigazgatási ágazatban egyetlen városból és körzet­ből sem jeleztek munkaerőigényt. — Milyen szakmák a keresettek? — A fémiparban a lakatosok a „leg­keresettebbek”. Áprilisban 77 fémmeg­munkálóra, forgácsolóra jelentettek be igényt a megyében. Gépjárművezető szakmában 59 az igény, egyéb fémipari szakmákban 62. Faipari szakmunkást hatvanhetet, cipőfelsőrész-készítőt két­százhármat, textilkonfekcionálót 158- at keresnek ebben a megyében. Az épí­tőmesteri szakmákon belül 143 kőmű­vesre, 40 ácsra, 53 víz-, gáz-, központi­fűtés-szerelőre van szükségük a cégek­nek. Növény- és zöldségtermesztőt 111-et keresnek. A vasútforgalmi mun­kakörökben 205 a betöltetlen helyek száma. Csomagoló, címkéző, raktári munkákra 136 dolgozót tudnának al­kalmazni. ötszáztizenhat segédmun­kásra van igény, közülük 183-ra az iparban. Almási Márta Bős—nagymarosi óriás betongyár A Bős (Gabcikovo)—Nagyma­rosi Vízlépcsőrendszer átépítésé­ben többek között a Győri Közúti Építőipari Vállalat is részt vesz, az építkezéshez szükséges betont ők szállítják. A közelmúltban Duna- kiliti határában óriás betonkeverőt állítottak üzembe, amely automa­ták segítségével percenként egy köbméter betón keverésére alkal­mas. A győri vállalat ebben az év­ben 85 ezer köbméter betont szállít az építkezéshez. A legtöbb betont most a duz­zasztómű és a hajózsilip építéséhez használják fel. NÖVEKVŐ VESZÉLY SZEMÉTTELEP A KOZMOSZBAN? Okozhatja-e egy elejtett csavarhúzó egy leendő űrhajó vagy űrál­lomás katasztrófáját? A kérdés csak első pillantásra, s csak a laikusok számára meghökkentő — jó néhány szakember számára viszont annál ismerősebb. Ahogy szaporodik ugyanis bolygónk kö­rül a meteorológiai és távközlési műholdak száma, s ahogy élénkül az ember tevékenysége a kozmoszban, úgy nő a (Földön egyre súlyosabbá váló) probléma: a szemét problémája. Közismert tény, hogy az űrfizika tör­vényei nemcsak a magasba röppenő rakétákra hatnak, hanem minden, aka­rattal vagy véletlenül a világűrbe került tárgyra, legyen szó parányi fémszem­cséről vagy kiöregedett alkatrészről. Ezek egy része persze besodródik a Föld légkörébe és elég, ám egy másik, tekintélyes hányaduk hosszú ideig Föld körüli pályán kering tovább. Korántsem kicsinyelhető le az a ve­szély, amit a kisebb-nagyobb tárgyak, az egyre növekvő mennyiségű „űrsze­mét” okoz. Hozzávetőleges becslések szerint jelenleg mintegy hatezer, fut­ball-labda nagyságú, vagy annál is ter­metesebb tárgy kering szülőbolygónk körül. Ebből csak néhány száz a műkö­dő műhold, a többi kiöregedett rakéta, lekapcsolt üzemanyagtartály, világűr­beli szerelések mellékterméke, vagy ko­rábbi robbanások maradéka. Ennél jóval nagyobb a következő kategória: a teniszlabdányi tárgyakból a teleszkópos vizsgálatok szerint vagy 40 ezer bolyong követhetetlen röppá- lyán. Az ennél is kisebb világűri hulla­dék milliárdnyi apró szemcséből áll, de még ezek hatása sem hanyagolható. Amikor például megvizsgálták az ame­rikai Solar Maximum műhold marad­ványait, 160 kisebb, kráter alakú lyu­kat találtak felületén. A magyarázat .egyszerű: hiába oly kicsinyek a kószáló űrtörmelék darabjai, ha ugyanakkor óriási, 24—29 ezer kilométeres sebes­séggel ütköznek a műhold burkolatá­nak. Az 1983 júniusában fellőtt Challan- ger űrrepülőgépnek pedig a szélvédője sérült meg visszatérés közben. A ké­sőbb lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy akkor sem egy meteorit, hanem egy emberAészítette tárgy volt a ludas. Donald J. Kesslemek, a houstoni űr­központ e kérdésre szakosodott tudó­sának nyilatkozata érthetően aggodal­mas hangvételű: „Ha tovább halmozó­dik a hulladék, növekedni fog az össze­ütközés veszélye, és minden tíz évben tönkremegy egy műholdunk” — mondta. Nyilvánvaló, hogy az állandó űrob­jektumok számának (és kiterjedésének) növekedése egyaránt fokozza majd a fenyegetettséget, hiszen a közeljövőre megálmodott, váltott legénységgel be­népesített űrkomplexumok a napele­mek kiterjesztett szárnyaival immár je­lentős méretűek lesznek. „Aggódom az űrállomásért, mert nagyon nagy lesz, tízszer nagyobb mint a Shuttle” — fej­tette ki Kessler. Ezért például rendsze­resen figyelmeztetik felkészülés, kikép­zés közben az asztronautákat, akik várhatóan kilépnek majd a világűrbe, hogy egy-egy elejtett szerszám vagy fel­szerelésdarab is katasztrofálissá válhat egy másik űrhajó leendő legénységére nézve. A karikaturisták pedig — kínál­kozó poénként — egyszerűen egy táb­lát biggyeszthetnek a földgolyó mellé rajzaikon, rajta a felirattal: „Szemetel­ni az űrben is tilos!... Sz. G. A kistelepülések kisipara Falun élő ismerősöm panaszko­dott: segítségül hívott egy szobafes­tő „mestert”, aki voltaképpen dol- gavégezetlenül távozott, mert a tiszta szobában ■ körülmeszelte a szekrényt, ahelyett, hogy tisztessé­gesen kifestette volna a helyiséget. Igaz, nem sok pénzt kért munkájá­ért, de annak minőségével még a szerény fizetség sem állt arányban. Másutt faluszerte azt mesélik, hogy az egyik kontárkodó mester köz­ponti fűtés szerelése közben víznyo­más alatt hegesztett, s ezt a hibát már egy valóban értő kisiparos sem tudta helyrehozni. Az említett példák ugyan mo­solyt fakasztanak, de sajnos nem egyediek. Falun gyakorta előfor­dul, hogy szakképzett iparos hiá­nyában munkájukhoz kevésbé értő emberek is vállalkoznak szakipari feladatok elvégzésére. Azt sokan tagadják, hogy a kistelepüléseken jellemzőbb a kontárkodás, mint a városokban; abban azonban min­denki egyetért, hogy a kis falvak nélkülözik a szolgáltatásokat. A kontárkodás feltételezi az üzlet- szerűséget és a folyamatosságot, ez­zel szemben a kistelepüléseken in­kább a családi, baráti összefogás a jellemzőbb. Kontár kerestetik A munka minőségét illetően per­sze csaknem mindegy a végered­mény, hiszen akár kontár, akár ba­rát végzi el a silány munkát, annak gyenge minősége mindenképpen a tulajdonos kára. Ma még sokfelé él az egyébként helytelen szemlélet, amelyet a „faluhelyen elüti” mon­dással fejeznek ki. Ez eleve elfogad­ja a gyengébb minőséget, fölmenti a silány munkát végző szakembere­ket vagy a szakmájukhoz csak ko- riyító „iparosokat”. Az említett elv elfogadása persze nemcsak a múlt megcsontosodott öröksége, hanem a jelenlegi gyakor­latból fakadó kényszer is, amelyet a szolgáltatások hiánya táplál a kis­településeken. A közeli nagyobb falvakban vagy a távolabbi váro­sokban ugyan elérhetők a szolgál­tatások, de igénybevételükhöz utaznia kell, vagy a rászorulóknak, vagy az iparosoknak, esetenként pedig mindkét félnek. Ez minden­képpen megdrágítja a szolgáltatást, sokak számára pedig elérhetetlenné is teszi. A kistelepüléseken ugyanis nő a lakosság átlagos életkora, az idős emberek viszont nehezebben utaznak. A virágzó helyi kisipar enyhíthet­né vagy fölszámolhatná a.szolgálta- tási ínséget a kistelepüléseken. Nem tudnak megélni? A Kisiparosok Országos Szövet­ségének egyik megyei titkárságán roppant tanulságos statisztikával magyarázták a jelenlegi, kistelepü­lésekre nézve hátrányos helyzetet. Eszerint kisiparosok azért nincse­nek a kistelepüléseken, mert a szak­emberek nem tudnak munkájukból megélni. Manapság az átlagos havi jövedelem valamivel meghaladja a hatezer-ötszáz forintot, s ennyit a falusi iparosoknak is meg kell ke­resniük ahhoz, hogy vállalkozza­nak a szolgáltatásokra. Az említett havi jövedelem egy évben 78 ezer forintnak felel meg, s ezután az ipa­ros huszonkilencezer-kétszáz forint társadalombiztosítási járulékot és hétezer-kétszáz forint adót fizet. Ez összesen 115 ezer forint, vagyis leg­alább ennyi bevételt kell elérnie a falusi iparosnak, hogy átlagos jöve­delme legyen. A tapasztalatok sze­rint viszont ekkora bevétel elérhe­tetlen a kistelepülések nagy részén. Nehezen is képzelhető el, hogy egyetlen faluban ennyi pénzt fi­zessenek évente egy foltozó vargá­nak vagy az idős emberek haját vágó, szakállát borotváló fodrász­nak. A szolgáltatások ugyan szabadá­rasak, tehát elvi korlátja nincs a tisz­tességes határok közti jövedelem- emelkedésnek. A gyakorláti korlát A tapasztalatok szerint ezzel szem­ben egyre több olyan kis falu van, ahol egyáltalán nem működik ipa­ros. A kistelepülések többségében még dolgozik kőműves, mindenhez értő, úgynevezett vegyes javító, több helyen előfordul a fodrász és a cipész, de ezen kívül szinte min­den hiányszakmának számít. Rádió viszont minden házban, televízió a legtöbb lakásban van, de javításuk­hoz már helyben nincs szakember. A szolgáltatások hiánya, illetve a lakosság öregedése tovább mélyíti azt a szakadékot, amely a kistelepü­lések és a városok között tátong. azonban létezik a kis falvakban, hi­szen éppen a szabadárak miatt a tényleges árakat a kereslet—kínálat szabja meg. Falun viszont jobbára a szerényebb árú szolgáltatások iránt van nagyobb igény, hiszen a lakosság többségében javítást vár az iparosoktól. A kistelepüléseken dolgozó kisiparosok egy órára jutó jövedelme csak fele—kétharmada a városi társaikénak. Kedvezmények Mindezek miatt kritikus helyzet­be jutott a kistelepülések kisipara — fogalmaznak sokan a nehéz helyzetet érzékeltető közkeletű kife­jezéssel. A kiutat a társadalombiz­tosítási járulék mértékének csök­kentésében látják. Az adót nem tartják ilyen hátrányosnak, s mint az említett példából is kiderül, átla­gos jövedelmet feltételezve, összege lényegesen alacsonyabb is, mint a járulékfizetési kötelezettségé. Jó példaként emlegetik a kezdő iparo­sok kedvezményeit, amelyeket a kistelepüléseken a hosszabb ideje dolgozó szakemberekre is célszerű volna kiterjeszteni. Az igaz, hogy ezzel mérséklődnének az iparosok befizetései, de e kedvezmények nem a falusi szakemberek meggazdago­dását szolgálnák, hanem megélhe­tésüket, s közvetve a szolgáltatáso­kat javítanák. V. Farkas József Ikarus mikrobusz Isuzu alvázon Mikrobuszcsalád mintadarabjait szerelik az Ikarus székesfehérvári gyá­rának kísérleti üzemében. Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár legkisebb, öt méter hosszú és tizennégy utast befoga­dó benzinmotoros járművét egyiptomi megrendelésre fejlesztették ki, és az Isuzu General Motors, japán cég alvá­zára építik. Ha a mintadarab megnyeri az egyiptomi megrendelő tetszését, vár­hatóan még az idén megkezdik a mini­busz karosszériaelemeinek sorozat- gyártását. Az elemeket részegységen­ként csomagolva exportálják, s az egyiptomi üzemben szerelik össze. A kísérleti üzemben egy másik prototí­pus is készül dízelmotorral, előrelátha­tóan hazai felhasználásra. Ez utóbbit a BNV-n mutatták be a szakemberek­nek. 111107 TÜRKMENISZTÁN Halászat a sivatagban A Karakum csatorna egyik víztározójában 60 kiló súlyú, 180 centiméter hosszú harcsát kapott horogra egy Marat Niazov nevű ashabadi hor­gász. Ez sem számít a legnagyobb fogásnak, mert a sivatagi víztározókban mázsás harcsák is előfordulnak. Amióta ezzel a csatornával bevitték a vizet a pusztaságba, elkezdődött egy, a sivatagban szo­katlan ágazat — a haltenyésztés fejlődése. Neves türkmén ichtiológusok kezdeményezésére raga­dozó halakat, fehér amurt és harcsát telepítettek a csatornába, a tavacskákba és más vízgyűjtők­be. Összesen harminc ilyen vízgyűjtő van, ame­lyekből évente négyezer tonna(!) halat fogtak ki. Éz azt jelenti, hogy a vizek minden hektárja 25 mázsa halat ad, vagyis csaknem kétszer annyit, mint a lehalászás országos átlaga. A Karakum sivatag tározóinak, tavainak ezt a bőséges hoza­mát a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a halak bőséges táplálékhoz jutnak és sok nap­fényt kapnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom