Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-11 / 136. szám
'xy-T' fiáe^-Klskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a tanácsi »servek és intézmények gmkem bér-utánpótlásának MxioüiUti érdekében pályázatot hirdet 3« ÉV ALATTI, PÁLYAKEZDŐ FIATAL SZAKEMBEREK KÉSZÉRE NYÚJTANDÓ letelepedés támogatására A pályázatot minden évben at egyetem, főiskola elvégzőnél« — legkésőbb szeptember 15-éig — lebet benyújtani * Rátét- Kiskun Megyei Tanács V. B. személyzeti és okt&táol osztályához <6000 Kecskemét, Május I. tér 3.) az alábbi feltételekkel, (A pályázatot az osztálytól Igényelt formanyomtatványon lehet benyújtani.) — Kötelezettséget vállal am, hogy S éven keresztül a «negyében, tanácsi szervnél, képesítésének megfelelő munkakörben dolgozik; — Készéről ne álljon fenn olyan kötelezettség, melynek alapján egyébként is köteles lenne a megyében tanácsi szervnél munkát vállalni (pl.: lakásbiztosítás »lapján, HL városban, városi jogú nagyközségnél társadalmi ösztöndíj, vagy tanulmányi szerződés); —■ Felsőfokú (egyetemi, főiskolai) tanulmányait a pályázat benyújtását megelőzően egy éven belül fejezte be nappali tagozaton. A letelepedési támogatás összege személyenként: — községben 25 00* Ft. — nagyközségben 20 000 Ft, — városban, városi jogú nagyközségben 15 000 Ft. A végrehajtó bizottság különös figyelmet fordít a műszaki egyetemet, főiskolát végzett fiatal szakemberek tanácsi szervnél, tanácsi intézménynél történő elhelyezkedésére. Ezért a végrehajtó bizottság az ilyen végzettségű pályakezdő fiatal letelepedését 35 000 Ft letelepedési támogatással segíti. A pályázatok elbírálására minden év október 15-éig kerül sor. 328 distenyésztík, figyelem! A Hogy eszi Állami Gazdaság keltetőüzemében New Hampshire fajtájú, napeskakas 4 Ft/db egységáron június, július hónapra még előjegyeztethető. gazdaság a megrendeléseket • beérkezés sorrendjében előjegyzésbe és az átvétel időpontját visszaigazolja. Leveleim: Hőgyészl Állatni Gazdaság 3191 Hogy ész. Telefon: «8-130 Telex: 14-350 1574 AZ ALFÖLDI TOZÉP VÁLLALAT pályázatai hirdet kels6 ellenőri beosztás betöltésére FELVÉTELI FELTÉTEL: felsőfokú szakirányú végzettség vagy középfokú szakirányú végzettség és mérlegképes szakvizsga. Pályázat beküldési határideje részletes önéletrajzzal megjelenéstől számított 10 napon belül. CSra: Alföldi Tüaép Vállalat «00« Kecskemét. Nagykőrösi u. 32. Személyzeti osatály.____________1439 IRATRENDEZÉST, SELEJTEZÉST ÉS MIKROFILMEZÉSRE ANYAG-ELŐKÉSZÍTÉST vállalunk Cím: Aktarendező GMK (Hulej Endre) 0000 Kecskéméi, Jókai utca 3/A. 355 HIRDESSEN A PETŐFI NÉPÉBEN! Gyászliir Mély «unitijuk, togy «irrrtrit testverem, Or4ga XcttnX- •ny«m, magynénenk KAKA «ABIA K«*»kemét, Stádium u. 15. «re. »1*4- tí lakos, eleiének iS. évében, rí- via, ár. súlyos betegség után elhunyt, Temetése f. i»A lí-én, pénteken héromnegyed 10 órakor lese * kecskeméti ««steroetóbea. A gyéMoló Csabid. **** A KALOCSAI SÜTŐ- ÉS ÉDESIPARI VÁLLALAT iroda- éa szociális épület bontására árverést tart 1983. július l-Jén. 9 órakor. Helyszín: Kalocsa, Tömöri «. 89. 1912 Már 100 oxer Ft-föl is IBM— PC XT/AT Kompatibilis «zámitőgép-rendszemk. SZEGEDEN: Hardver—szoftver felhasználói program — díjtalan szaktanácsadás. GARANCIÁVAL javítunk is, nemcsak eladunk. Mielőtt számi tás technikai témában dönt, hívjon bennünket a (82) 56-36S számon, PARTNEREK LESZÜNK. Digital Kisszövetkezet Szeged, Csongrádi sgt. 83. 64 924 A KUNÉI* működési területé* kapacitást keres 468« m1 vakolási munka elvetésére Részletes felvilágosítási sé Haász Ferenc épsxer-íaméraök- helyettes. Kiskunhalas, Kossntfa u. 29, 1476 Pályázati hirdetmény A Jánoshalma és Vidéke Afész pályázatot hirdet az alábbi vendéglátóipari és kiskereskedelmi egységek szerződéses üzemeltetésére 3. sz. Italbolt, (TV. osztály), Jánoshalma, Bajai u. 14. sz. Italbolt, (IV. osztály), Kéleshalma, 1983. júl. 10-étőI 1990. dec. 31-éig terjedő időszakra. Az alábbi kiskereskedelmi egységek 1981. augusztus 1-jéfőJ 1990. december 31-óig: 3. sz. Éleimiszer-házt. bolt, Jánoshalma, Erzsébet tér 2. 7. sz. Élelmiszer-házt. bolt, Jánoshalma, Rákóczi u. 14. 8. sz. Élelmiszer-bázt. bolt, Jánoshalma, Szabad május tér 26. 9. sz. Élelmiszer-bázt. bolt, Jánoshalma, Széchenyi u. 51. 16. sz. Élelmiszer-bázt. bolt, Jánoshalma, Széchenyi uu 1. 27. sz. Élelmiszer-házt. bolt, Kéleshalom, Kélespuszta. 31. sz. Életmis zer-házt. bolt, Jánoshalma, József A. u. 1. 63. sz. Vegyes és 23. sz. IV. oszt. Italbolt (közös üzemeltetésű) Borota, Kt. Alntallapos. 64. sz. Vegyes és 25. sz. IV. oszt. Italbolt (közös üzemeltetésű) Borota, Kt. Szentkata. Pályázatokat 1987. július 1-jéig kell írásban benyújtani az áféaz központjában: Jánoshalma, Rákóczi u. 6. Ir. sz. 6440. A versenytárgyalás 1987. július 18-én — pénteken — lesz megtartva de. fél 9 órakor az áfész központjában. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást minden szerdán és pénteken 10—14 óráig kaphatnak az érdeklődők, az áfész főkönyvelőségén. JÁNOSHALMA ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 1471 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS termelési főmérnöki munkakör betöltésére Az Agrober kecskeméti Iroda (Kecskemét, Széchenyi krf, 19, Tel.: 22-S88) pályázatot hirdet termelési főmérnöki munkakör betöltésére. A vállalat „A” kategóriába sorolt. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: — szakirányú egyetemi végzettség (elsősorban okL építési-, építőgépész mérnök), — középfokú politikai végzettség vagy ennek megfelelő képzettség. — legalább 10 éves tervező-, lebonyolítási vágy termelésirányítói szakmai gyakorlat, — vezetői munkakörben szerzett — legalább 5 éves — gyakorlati tapasztalat, — erkölcsi és politika! feddhetetlenség. A beküldendő pályázat tartalmazza: — az eddigi munkakörök, tevékenységek felsorolását, — a jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását, jövedelmét, — szakmai (tudományos) tevékenységét, — kitüntetéseit, — az új munkakörre vonatkozó esetleges elképzeléseit, terveit, — részletes önéletrajzot. Besorolás: az 5/1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet alapján. A pályázatukat két héten beiül, Kecskemét, PL 65 címre küldjék el. A pályázatot bizottság bírálja el. Az elbírálásnál a másoddiplomával rendelkezők (mérnök-közgazdász, oki. mérnök- agrármérnök stb.) előnyben részesülnek. A pályázat eredményéről a résztvevők Írásban kapnak értesítést. 35g A BÄCS-KISKXJN MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT KÖZPONTJA felvesz azonnali belépéssel: — szAmlaellenökt, . . — MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT, — képesített könyvelőt. Jelentkezés: Kecskemét, Bercsényi u. 4—6. az« személyzeti vezetőnél. KECSKEMÉTI egysége felvesz: — GYORS-GÉPÍRÓT. Jelentkezés: Kecskemét, Rákóczi város 15. GT-igazgatónáL KISKUNFÉLEGYHÁZI egysége felvesz: — Áruforgalmi vezetöhelyettest, — KÖRZETI FELVÁSÁRLÓT, — GÉPKOCSI-ÜGYINTÉZŐT. KÖMPÖC1 telepére felvesz: — RAKTÄRVEZETÖT. Jelentkezés: Kiskunfélegyháza, Holló u. f0„ áruforgalmi vezetőnél. 1398 HARTA NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS elnöke MAGÁNSZEMÉLY RÉSZÉRE felkínálja a község belterületén létesíthető lakóhelyi élelmiszerbolt építésének és üzemeltetésének lehetőségét Érdeklődni lehet: telefonon: Marta 1., vagy személyesen. 1470 Örömmel értesítjük a Galaktika olvasóit, hogy megalakítjuk a Galaktika Baráti Kört egyben felhívjuk a tudományos-fantasztikus irodalom és művészet kedvelőit, jelentkezzenek és lépjenek be a Galaktika Baráti Kör tagjainak sorába. 1 Külön rovatot indítunk a Galaktikában, amelyben tájékoztatjuk a tagokat a Galaktika Baráti Kör klubjainak tevékenységéről, programjáról, h Írekkel, információkkal segítjük a működésüket. Érdekes, Izgalmas kiadványokkal lepjük meg a kör tagjait, többek között poszterekkel, naptárakkal, scl-fl játékokkal, bibliográfiákkal, levelezőlapokkal. Minden kiadványunk szenzációs lesz a maga nemében, és kizárólag a Galaktika Baráti Kör tagjainak készül, kedvezményes áron. 1987 második felében, gazdagon illusztrált kiadásban jelentetjük meg Alan D. Foster: An utolsó csillagharcos című regényét, azt amelyből a világhírű film is készült. Kiadjuk reprint változatban, az eredeti hű másolatában eleink népszerű olvasmányát, Ludvig Holberg: Klimlus Miklós föld alatti útja című, rendkívül értékes és ritka, 1783-ban megjelent klasszikus sci-fi regényét, korabeli rézmetszetekkel illusztrálva. 1988-ban a következő műveket adjuk ki tagjaink számára: Isaac Asimov: A halhatatlanság halála, Ufók és elsüllyedt világok című gyűjteményét, amelyben beszámolunk a napjaink emberét izgató rejtélyes és megfejthetetlen esetekről és jelenségekről; M. Roshwald: A hetedik szint című, döbbenetes regényét egy lehetséges és lehetetlen atomháború lefolyásáról; Erleb von Dán 1 ken: Tévedtem volna? című könyvét, a történelem előtti korokban a Földön járt idegen űrhajósokról. A felsoroltakon kívül a tagok félévenként értékes ajándékot kapnak. Szeretnénk, ha Galaktika Baráti Kör klubok alakulnának. Ezeknek a kluboknak — kívánság szerint — segítünk iró-olvasó találkozók, kiállítások, fi!m- és vt- deovetítések, valamint más programok szervezésében. Szakmai segítséget nyújtunk abban is, hogy önálló klublapjaik, famzinjaik megjelenjenek. Támogatjuk öntevékeny irodalmi, művészeti, kritikai tevékenységüket. Kedves Galaktika-olvasók I Jelentkezzenek él legyenek Önök is a Galaktika Baráti Kör tagjai! Minél népesebb a táborunk, annál több meglepetéssel szolgálhatunk. A belépés módja és feltételei: a tagsági díj 1987 második félévére 100 Ft, 19H8-ra 200 Ft. a másfél évre egyttt 300 Ft, amely a postahivatalokban kapható belföldi postautalványon fizethető be, az alábbi címre és számlaszámra: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, Május 1. út 57—59. 1148. MNB: 215—11004. A befizetési csekk hátoldalára írják rá személyi számukat és a „Galaktika Baráti Kör” megnevezést. A hozzánk beérkező értesítés alapján elkészítjük és a csekken szereplő címre elküldjük a tagsági igazolványt, amely rendezvényeinken belépőül szolgál, és különbözei kiadványaink megvásárlására jogosít. Jelentkezési határidők: 1907 második félévére július 15-e, 1988-ra 1987. november 1-je. (A másfél évre szóló jelentkezések határideje is 1907. július 15-e.) Minden további, a Galaktika Baráti Körre vonatkozó tudnivalóról a Galaktikában idejében és folyamatosan tájékoztatást adunk. Várjuk és üdvözöljük a Galaktika Baráti Kör minden leendő tagjának jelentkezését. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó 1539 A KISKUNHALASI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvételre teres koines siaknukásobt KISKUNHALASI, KISKUNFÉLEGYHÁZI ÉS BÁCSALMÁSI FŐÉPÍTÉS- VEZETŐSÉGEIRE. Telefon: Kiskun hal aa 22-366/119 mell. 1477 A MAGYAR—SZOYJRf BARÁTSÁG MGTSZ bérimii liM&mmitmtémbm md/rn 2 db B 1000 FR/LK Barka« büfékocsiját. Verseny tárgyaló» Ideje: 1987. június 24., 9 óra. Helye: Magyar—Szovjet Barite«« Mgtsz központja« (6000 Kecskemét, Búsakalász u. 90.). írásbeli jelentkeséa határideje: 1987. Június 11. Érdeklődni lehet: Rebek Lőrinc Zoltán áfszntvezetőnál, vagy n 21-flJf-e* telefonsaimon. 1499