Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-04 / 103. szám

I Megteremtették a béremelés feltételeit az Alföldi Cipőgyárban 19f 17. május 4. • PETŐFI NÉPE • 5 ÁLLATTENYÉSZTÉSI KEREK ASZTA L-BESZÉLGETÉS Kistermelők kötöttségekkel A múlt év ta rászán már rendezett állattenyésztési kerekasz- tal-beszélgetést a szerkesztőség. Az azóta eltelt időben sok minden történt az ágazat fellendítéséért. A legjelentősebb az átfogó, valamennyi területét érintő szabályozó változás, ame­lyet ez év január elsejétől vezettek be. Beváltotta -e a hozzáfű­zött reményeket? Megállt-e az eltelt időszak alatt az állatállo­mánycsökkenése , esetleg megfordult a folyf,mat iránya? Jöve­delmezőbb lett-e az állattenyésztés? Milye n gondok foglalkoz­tatják az ágaza t felelőseit? Az állattenyésztőket, kistermelő­ket és nagyüzei nek szakembereit egya ránt érdeklő gondolatok kicserélésére r állalkoztunk ankétünkön. Egy tehén kicsit ér — Tíz éve kezdtem szarvas- marhatartással foglalkozni Kecskemét tőszomszédságá­ban, egy ballószögi tanyán — kezdi mondandóját Gál Géza —, a Kerekegyházi Dózsa és a Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkeze­tekkel alakítottam ki kapcsola­taimat. Harminc tehenet tartok, közü­lük tízet a kerekegyházi szövetkezet he­lyezett ki. Az állomány 95 százalékban holstein-fríz, hiszen a tejtermelésre áll­tam rá. Átlagban naponta 15 liter tejet fejek egy tehéntől, amivel úgy érzem nem sok dicsekednivaló van. A kör­nyékemen nincs legelőterület, így kény­telen vagyok az istállózás mellett kitar­tani, a növendékeket karámozom. És mindjárt itt vetődik fel bennem egy kérdés: a nagyüzem — nem egy szarvasmarhatartótól hallom — a bér­be adott lucernást a gyengébb terüle­tekből méri ki. Nem sok a logika eb­ben, hiszen ők összesen kétszer kaszál­nak, aztán otthagyják. Mi pedig a bér­be kapott lucernásról nem tudunk ak­kora termést levenni, amennyi az álla­tainknak elegendő lenne. Nem beszélve arról, hogy — ez már az én tapasztala­tom — a kaszálást nem akkor és nem olyan minőségben végzik el, ha bér­munkát kérek. És ehhez egy újabb gon­dolatot társítok. A háztájikban gazdál­kodók felvehetnek hitelt a beruházása­ikhoz. Ennek azonban annyi a kötött­sége, — három kezesre van szükség, munkahelyi igazolásra —, hogy bátor legyen az a gazdálkodó, aki ebbe bele­megy. Nem beszélve arról, hogy a vál­lalkozók, mint én is, nem szerezhet munkahelyi igazolást. Márpedig így képtelen vagyok például egy traktort megvenni. A tejért kapott pénz nem fedezi a szükséges beruházásokat. Sokat gondolkodtam azon, hogy a több tehén, a több tej érdekében mit is lehetne tenni. Ma az első tehén beállítá­sakor kap a kistermelő 2500 forintot, a másodiktól hatezreket. Nagyon sok idősebb ember, szerintem, szívesen tar­tana egy tehenet, annyit még el tue i látni. Csak a beállításához kaphatn a egy kicsit több anyagi segítsége t. A másik gond már lehet, hogy csak a környékünkön gazdálkodókra von: át­kozik. Az inszeminálás. Elhisze ;m, hogy egy irányvonalat tartani kell ah­hoz, hogy nagyjából számolható le­gyen a tej és a hús mennyisége. De többször hallottam már, hogy pé' idául a nénike szépen megkérte az inszer niná- tort: úgy rakja be a tehenet, he így jó tejelő legyen az utódja. Lett is a borjú­ból olyan húsformát mutató álla' t, hogy csodájára lehetett járni. A nénil re ke,d- ve pedig elment :a tehéntartástc jl. , . A beszélgetés résztvevői: Máttyáss) > Ferenc, a megyei pártbizottság gazdaságpo­litikai osztályának munkatársa, Kur ucz István, a megyei tanács főelőadója, Kal­már Sándor, a bajai és Vancskó Gergely, a kiskunsági Teszöv főmunkatársai, Molnár lAszló, a Tiszaalpári Tiszát áj Termelőszövetkezet főállattenyésztője, Má­tyás János, a Tiszakunsági Juhtársvilás vezetője, ’/áczi László, a Kunfehértói Előre Termelőszövetkezet elnöke, és hár om vállalkozóként dolgozó: Bán Sándor és Gál Géza kecskeméti és Erdélyi Zoltá n sükösdi 'Kistermelő. Igényekhez igazítva Nyolcadik éve: gazdái' kodik Bán Sándor, kezdetben 1979-b «n a kecske­méti piacon vásárolt, ö’ /es sertéseket tartott: — Az akkori sikerek1 en felbuzdulva, nekiláttam építkezni. Sajnos beton­alapra húztam fel a 8' 1, 60 és 65 négy­zetméteres ólak at. fv fost már tudom — az elmúlt tel ek b< /bizonyították —, hogy ezek túlságosan hidegek, ride gek az állatoknak. Eleinte, a tarka állo­mánnyal jó eredményeket érteni el. Négy éve fokozatosa^ átálltam Ka- hyb, holland és észt la .pály értések tar­tására. A saját állor .nányomból hagy­tam meg kocákat, úgy gondolva, ha átlag hét malacot a ,dnak, akkor a hizla- lás is sikeres lesz , a számításom nem vált be, mindöss ,ze ötmalacos átlagot tudtam „hozni” , Hogy miért? Talán az időjárás, a nag? / hideg volt az oka. Saj­nálom a kocái /at, mert mindössze há­romévesek, de ha még egyszeri próbál­kozásra csak . annyit sikerítenek, meg kell válnom tőlük. A hizlalással is egyre több a gór adom. Szárazon etetek, és önitatókat állítottam fel. A takarmá­nyok vála sztéka ma óriási, de a legjob­bat nehéz / kiválasztani. Márpedig én is megprót láltam a hízóim minősítését és bizony, ahogy mondani szokták, nem jött öss ze a dolog. A leadott 25 sértés­iből egy /etlen ért csak el harmadosztályú minős ítést. És ezzel nem vagyok egye­dül! S ,ok kistermelő még ennél rosszabb arán' yra is panaszkodhat. B' eszélgettünk többen például az át­veti -1 gondjairól. Már a mázsálásnál ke; idődnek a bajok, hiszen a hízó mo- zo g, a mérleg nyelve szintén, ami 1—2 ki dót, vagy még többet is elvisz, vagy é ppen hozzátesz az állat súlyához.' 1 egyik sem szerencsés a termelőnek. Az­tán jön a kocsira rakás, természetesen nem a legszelídebb formában. A fehér hízó egy pillanat alatt foltos lesz egy- egy jól irányzott ütéstől. A szalonna vastagságát pedig már a feldolgozó ka­puján belül mérik, ha egyáltalán az így megtarkult állat a minősítő szeme elé kerül. Jól tudom, a piaci igényeknek a ki­sebb szalonnavastagságú hízók felel­nek meg. De hogyan neveljek ilyet? A takarmányok minősége nem igazo­dik ehhez. Példaként mondanám: vásá­roltam egy magyar fehér kant. A „bi­zonyítványában” az szerepelt, hogy egy kilogramm hús előállításához 2,76 kilogramm takarmányt használ fel. Ezt én otthon nem kevesebb, mint négy kilogrammal tudom hozni. Számol­junk: ha a húsz kilogrammos malac ára 1200 forint és száz kiló ráhizlalásához szükség van 400 kiló takarmányra, ak­kor az összes költségem papíron 3700 forint. Ehhez természetesen nem adtam hozzá a gyógyszer, a tápadalék, az ál­latorvos költségeit, a saját munkámról nem beszélek, és nem számítottam a veszteségeimet. Ha az állományból csak három — mondjuk 80 kilós hízó — pusztul el, elviszi szinte az összes nyereségem. A régiek tapasztalatával A közelmúltban Kecskemétre hívták meg tanácskozásra az ország juhte­nyésztőit. Itt felszólalt Erdélyi Zoltán sükösdi vállalkozó is. Most sem rejti véka alá a véleményét: — 1960 óta foglalkozom a juhokkal, közben négy évig tsz-ben is dolgoztam. Össze tudom tehát hasonlítani, mit te­het és mit tesz a közös gazdaság és mit a maszek juhász. Én tisztelem a tudo­mányt, de még inkább a régi nagy ta­pasztalaid juhászokat. Azok tudták, hogy egy-egy falkában nem lehet 6— 7000 birkát tartani, mert egymást bete­gjük meg az állatok, nehéz a nyájat „kézben tartani”. És azt is tudták, hogy a hodályt a legelő mellett kell megépíte­ni, mert a hosszú sétálásban a birka egyrészt eljárja a tejét, másrészt elfá-' rád, mire legelhet, harmadrészt mire visszaér a helyére, lejárja azt a súlyt, amit megevett. Bosszant, hogy állandóan azt hal­lom: a maszek juhász ezer forintot is tud fogni egy birkán, a gazdaságok meg veszteségesen tartják. Ez a kü­lönbség meglátszik az állatokon. Eny- nyire másként is gondozzák őket. A tsz-birkára kiírják, mennyi időt lehet például a tarlón, persze, hogy bezabál. A juhászt megbüntetik, ha pusztul az állat, aztán már csak a gyepre viszi a nyájat, ott meg nem hízik. Rosszul, gyengén megy a tél elé .., Ráadásul, manapság a juhot csak a kecskével nem keresztezik, igazi te­nyésztési irányvonal nincs. Evekkel ezelőtt törzstenyészetre javasolták az állományomat, rengeteg papírmunka kellett ahhoz, hogy végül is kétszáz te­nyészkost elfogadjanak. Közülük 180 elit minősítést kapott. Csakhogy akkor egy ilyen állat legkevesebb 14 ezer fo­rintba került. Óriási összeg egy amúgy veszteséges ágazatnak. A tsz tehát vett selejt kosokat, nekem nem kellett volna vágóba engednem a nagy értékű, 17 kiló gyapjút adó gyönyörűségeimet! Igaz, ezeknek a fiai sokat esznek, de termelnek is. Nagy testűek, adnak húst is, gyapjút is, nem is akármilyet, 13— 14 centist. Rossz példa, de egy negy­venkilós ember nem tud megemelni egy zsákot, a nyolcvankilós vígan elviszi, de ehhez ennie is kell. A megye juhállományának jó része van a kistermelőknél, mégis mi 1960 óta semmilyen támogatást nem kap­tunk. Ráadásul nem vagyunk egyenlő partnerek az értékesítésnél sem. Jó, hogy most több felvásárló van, ha töb­bet fizet a Skála, vagy az állatforgalmi, vagy a gyapjúforgalmi, oda viszem az állatot. Azon gondolkodtam, hogy ha valamelyik gazdaság megvenné mond­juk hizlalásra a bárányt, csak lenne neki is haszna, ha nem is annyi, mint a maszek juhászoknak. Gál Eszter (Folytatjuk) Munkást ak választják az igazgatókat Kazahsztánban Csaknem 2 Ihc mapig várta 700 munkás az új igazgatót az alma-atai fafeld olgozó kombinátban. De „felülről” nem siet­tek a kinevezés sei (eddig a vállalatvezetők kinevezéséről fel­sőbb szervek c löntöttek.) Ekkor a ír ainkások a kombinát párt- és szakszervezeti bizottságáho' i fordultak azzal az ajánlattal, hogy az igazga­tói posztra s aját kollektívájukon belül is találnak megfelelő jelöltet. Kői .ikrét javaslatot is tettek az 51 éves Ivan Gaszpe- rovics főmé ;mök személyében, aki nemcsak jelenlegi funkció­ját látja el kitűnően, hanem korábban munkásként és műve­zetőként i s kiemelkedő volt. A kom ibinát munkásgyűléséig és közvetlenül a gyűlésen sem jeler itkezett senki más a megüresedett igazgatói posztra, ennek e’ llenére nem volt egyhangú Gaszperovics megválasz­tása. — F illene valószínűleg azok szavaztak, akiknek valami­lyen k onfliktusuk támadt vele, vagy akikkel néha nyers volt — mr jndta a veterán brigádvezető, Arkagyij Drezsak. — De mi is , akik Gaszpérovicsot ajánlottuk, felhívtuk a figyelmét erre a problémára. Szerintem csak a lustákkal, a rosszul dől/ gozókkal beszélt keményebben. A kombinátban pedig — minek takargassuk -f rendet kell tartani, erősíteni kell a fef pelmet, és emelnünk a munka termelékenységét. Különö­se n fontos ez a gazdasági reform bevezetésével, amikor sző­ri js a kölcsönhatás a vállalat gazdasági mutatói, a jövedel- r nek és a szociális fejlődés között. A főmérnök a szavazatok többségének megszerzésével elnyerte az igazgatói kinevezést. Megválasztása után kijelen­tette, hogy a kollektíva bizalma kettőzött felelősséget jelent számára, nemcsak mint főnökre, hanem mint a közösség tagjára is. — Gyakorlatilag mindenben, legyen az bár gazda­ságirányítási vagy szociális kérdés, még inkább figyelembe kell vennem az emberek véleményét, elő kell segítenem akti­vitásuk és kezdeményezőkészségük fejlődését — nyilatkozta Ivan Gaszperovics. — Az igazgatóválasztás a fafeldolgozó kombinátban a szovjet társadalom demokratizálódásának jó példája — mondja Bulat Csulanov, a Kazah Szakszervezetek Tanácsá­nak titkára. — Sokáig a vezetői posztokra való kinevezést Kazahsztánban a széles nyilvánosság részvétele nélkül dön­tötték el. Ez ahhoz vezetett, hogy nemritkán rokonsági kap­csolatok vagy személyes elkötelezettség útján .nevezték ki a vezetőket. Ennek eredményeképp a vezetői posztokra olyan emberek kerültek, akik nem voltak képesek a termelés- irányításra; többnyire karrieristák, akik nem törődtek a tár­sadalmi szükségletekkel. Ez a helyzet terhessé vált, fékezve a köztársaság szociális és gazdasági fejlődését, sőt, kifejezet­ten káros volt az élet egyéb területein is. Ez így már nem folytatódhatott tovább. Az SZKP XXVII. ülésének határozatait továbbfejlesztve —, melyek közül első­rendű fontosságú volt a társadalmi élet demokratizálása — az SZKP KB januári plénuma különös figyelmet fordított a káderpolitika átalakítására. Az átalakítás legfontosabb vonása, hogy figyelembe kell venni a legszélesebb nyilvános­ság véleményét. — Valóban, még csak az első lépéseket tesszük ezen az úton, bár megjegyzem, nálunk Kazahsztánban nem Ivan Gaszperovics az egyetlen, akit a munkások közössége vá­lasztott meg igazgatónak — folytatja Bulacs Csulanov. — Több tucat vállalatnál zajlottak le munkásgyűlések, ahol a szavazás megfosztotta tisztségétől a magukat kompromittá­ló vezetőket és olyanokat választottak meg, akik iránt biza­lommal voltak a munkások. Ezek a választások nemcsak az igazgatókat érintették, hanem a vállalat egész irányító appa­rátusát. Aszkar Nurmanov • A gyár egyik fő törekvése a kézi és a gépi m unka arányának megváltoztatása az utóbbi javára. Ily módon nemcsak a hiányzó nv unkaerő pótlására nyílik lehetőség, hanem a termékek minőségének, színvonalának) javítására is. (Méhesi Éva feltétele) Radikális változásokat hozott az 1986-os év a kecskeméti Alföldi Cipő­gyárban. Ezek egyike — nevezetesen az, hogy kiskunfélegyházi gyáregysé­gük leányvállalatként, immár önállóan dolgozik — a kecskeméti üzem terme­lési, gazdálkodási feltételeit is megvál­toztatta. Korábban ugyanis a két gyár közötti munkamegosztás szerint az „Alföldi” főleg a belkereskedelem meg­rendelésére készített lábbelit. A hazai keresletre azonban — mint ismeretes — egyre kevésbé lehet számítani, hosz- szabb távon az egyoldalú értékesítés egyébként sem célravezető módszer a gazdálkodásban. A kecskeméti cipő­gyár tehát külföldön keresett — és ta­lált — új gazdasági partnereket. Igé­nyeiknek megfelelően alakították át termelési szerkezetüket. Más egyéb vál­tozások is alapvetően befolyásolták a gyár termelését, gazdálkodását, mind­ehhez azonban sikerült jól alkalmaz­kodni. Termelési értékük elérte a 240, nyereségük a 18 millió forintot. Mind­ez hétszázalékos jövedelemnövelést tett lehetővé az elmúlt esztendőben. Ezt a — mostanában igazán nem általános — keresetnövekedést „pro­longálták” a cipőgyáriak erre az esz­tendőre. Sőt, még meg is toldották: at­tól a 40 százalékos műszakpótléktól, ugyanis, amit az egyes üzemrészekben a több műszakot vállalóknak fizetnek, vastagabb lesz a boríték. Igaz, a terve­zett hétszázalékos jövedelemnövelés senkinek sem „jár”: mindenki a teljesít­ményének megfelelő arányban részese­dik belőle. Erre törekszenek a gyár ve­zetői annak érdekében, hogy kedvet csináljanak a több, a jobb munkához. Az ösztönző bérezés az egyik feltétele termelési terveik megvalósításának. Erre az esztendőre a tavalyinál is nagyobb mértékű termelésfejlesztést, nyereségnövelést tűztek ki célul: meg­valósításához megteremtették az alap­vető feltételeket. Mint ígért János, a gyár igazgatója mondta: sikerült elad- niok teljes kapacitásukat. Félmillió pár lábbelit készítenek az idén — tervüknek megfelelően —, eb - bői 50 ezer tőkés, 200 ezer szociálist a exportra, 250 ezer pár pedig a haz,ai boltokba kerül. Ez évi, de a jövőbeni feladataik megoldásához is szűk .ség van technológiaváltásra, gépek, bejren­dezések vásárlására, ehhez pedig t .nint- egy 30 millió forintra. Tőkése: (port­fejlesztő pályázat útján kívánnál; hitel­hez jutni — ehhez a már megl evő, jó lehetőségeket nyújtó megrendielés ad alapot. Költséggazdálkodásuk javítására egyedi rendszert vezettek be. ’ Úgymond minden költségtételnek külön — veze­tő beosztású — „gazdája” van, aki an yagilag közvetlenül érdekelt abban, h' jgyan alakul a rábízott „tétel”, h dennyit fordítanak például írószervá- ■ sárlásra, személyszállításra, mennyit tesznek ki a különböző bérleti díjak — és így tovább, ilyen részletességgel, számonkérhető pontossággal meghatá­rozva. Ehhez hasonló módon kísérik figye­lemmel az anyag- és bérköltség alaku­lását, azt is, hogy minél kevesebb le­gyen a minőségi hiba miatti veszteség. Ez utóbbira azért kell különösen figyel­ni, mert a minőségileg elfogadhatatlan termék leköti ugyan a kapacitást, az árbevételből azonban kiesést jelent. Az Alföldi Cipőgyárban tehát meg­teremtették az átlagot meghaladó bér- fejlesztés feltételeit. Háromszázmillió forintos árbevételi, és 24 millió forintos nyereségtervük időarányos részét az év első három hónapjában teljesítették. Almási Márta * HA TVANMILLIÓS KÖLTSÉGGEL A meghosszabbított vágányok. Befejezés előtt a kecskeméti Alsó-pályaudvar rekonstrukciója Két évvel ezelőtt, azzal, hogy lezárt ák Kecskeméten a régi Szegedi úti közút—vasút átjárót, megkezdődött a megyeszékhelyen a. teherpályaudvar felújítása. Szükség volt erre, hiszen ha egy szerelvényt akartak beállítani fa állomásra, el kellett darabolni, olykor két-háromfelé is, mert egyszerűen nem fért be. Ez többletidőt, tolatást, állást és költséget jelentett A forgalom pedig évről évre növekedett, s mát; nem lehetett tovább halasztani a modernizálást a nagyobb befogadóképesség megteremtésé t A rekonstrukció főbb munkálatai a múlt év végén fejeződ­tek be, de még ebben az évben is jelentős feladataik vannak a vasút építési főnökségeinek, a távközlési és biztosítóberendezés szolgálatának, a hídépítési főnökség részlegeinek. ' Az elvégzett feladatokról váltottunk szót Rontó Imrével, a MÁV kecskeméti Alsó­pályaudvar állomásfőnö/kével. — Elsőként szeretném megemlíteni a vágányhálózat meghosszabbítását és bőví­tését. Háromszáz méterrel lett hosszabb a 2-es, négyszáz méterrel a 4-es és hatszáz méterrel az 5-ös számú vágány. A pálya­hosszabbítás már lehetővé teszi, hogy egy- egy teherszerelvény megbontás nélkül vára­kozzék a pályaudvaron, s több lehetősé­günk van a szerelvények összeállítására. A bővítés során elkészült egy 250 méter hosszú, egyvágányos, konténerek rakodá­sához szükséges pályarész. A jelenlegi cson­kavágány helyett itt, betonozott területen könnyebben rakodhatnak az iparvágány­nyal nem rendelkező vállalatok. Júliustól a szállítótartályok fuvarozását már magunk végezzük háztól házig ebből a célból más anyagi források igénybevételével 6 Unikon önemelős konténerszállító és 2 fixplatós te­hergépkocsit vásároltunk. A vasúti árufuvarozásban rendkívül nagy előny a közvetlen csatlakozás, hiszen a szerelvényeknek nem kell az állomásokon várakozniuk, amíg a személyvonatok ve­szik igénybe a pályát. Kecskemét határá­ban e felújítás során megszüntették az A deltavágányt, s ezrei lehetővé tették, hogy Szeged, Lakitclek felől és felé közvet­lenül az Alsó-pályaudvarról történjék a szállítás. Egy szolgálati hely megszüntetésé­vel egyszerűsítették, gazdaságosabbá tették a szolgálat ellátását is. — Két teljesen új biztosító berendezést kaptunk — folytatta az állomás főnöke —, amely ugyan nem a legmodernebb, de kizáija annak a lehetőségét, hogy két vasúti szerelvény szemben közlekedjék. A beren­dezés a mozdonyvezetőnek fényjelzéssel mutatja a szabad, illetve a tilos utat, de beépítettek egy úgynevezett ellenmenetki­záró egységet is. Az állomás kapott még egy fénysorompót, félsorompóval a Juhász ut­ca kereszteződésében, valamint a régi Sze­gedi úton egy gyalogos felüljárót, s emellett a szerelvények összeállításához nagyon fontos, öt térvilágító lámpát. A vasút építési főnökségei a távközlési és biztosítóberendezési szolgálat, a hídépítési főnökség részlegei igazán jó munkát végez­tek, s emellett tartották a határidőt, nem lépték túl a költségeket, a 60 millió forintot. Idén május elején kezdődnek és szeptem­berben fejeződnek be a fenntartás jellegű utómunkálatok. A kitérők cseréjére, két vágány összekötésére, s természetesen a vá­gányok közötti tér rendezésére kerül sor.-— Nagy szükség volt már a munka mie­lőbbi befejezésére, hiszen évente kétezer va­gonnal nő a forgalom. A múlt évben a • Rontó Imre áDomásfőnök: — Évente kétezer vagonnal nő a.forgalom. kezelt kocsik száma meghaladta a 34 ezn/t, emellett feladatunk a Helvéciái Állami Gazdaság a máriavárosi, a konzervgyár i és a Kecskemétvin-iparvágány kiszolgálása is. Mit hoz a jövő? — Két év alatt 1400 méter vágányt., 900 méter csatornát, 1375 négyzetméter tét -bur­kolatot kell építeni—mondja Rontó .'Imre. Bakdarut, valamint biztosítóberendi trése­ket telepítünk. A várható költségek a szá­mítások szerint meghaladják a 2Ó0 millió forintot. S ha minden igaz, a nyolcadik ötéves tervben villamosítják a Budapest— Lajosmizse—Kecskemét közötti vasútvo­nalat, így a megyeszékhely kereskedelmi pályaudvarát is. Gémes Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom