Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-18 / 115. szám

✓ TV87. május 18. • PETŐFI NÉPE • 5 • Palántázógépről ültetik a paradicsomtöveket. Az ember és a munka • A tavalyi telepítésű szőlőkhöz készítik a támrendszert. Fodor János és Kertész F. Csaba traktorosok az oszlopok helyét gödörfúróval ássák ki. • Az egyesfuggöny típusú támrendszer oszlopainak beállítása. (Kép és szöveg: Méhesi Éva.) A Kiskunmajsai Petőfi Tsz-ben 1985 őszén kezdték meg 120 hektár szőlő te­lepítését és a jövő év őszén be is fejezik. Az összterület kétharmada közös műve­lésű lesz — Bianca, Zalagyöngye, Kövi­dinka és Cserszegifűszeres fajtákkal, 40 hektáron pedig Kékfrankost művelhet­nek szakcsoportos formában a tagok. Varga Kálmán fómezögazdász elmond­ta, hogy ebben az évben a rossz talaj­adottságú szövetkezet bővítette termék- szerkezetét. Az állattenyésztés folyama­tos növelése mellett ipari növények ter­mesztésével és a kertészet bővítésével próbálkoznak. Beléptek a szegedi ken­dertermesztési rendszerbe — a rost lent már el is vetették. A háztájiban eddig csak paprikát termeltek, most a Zöld­érttel szerződve, vetömagtermelési cél­lal, egy francia fajtájú paradicsomot is ültetnek. A termés kettős hasznosítású lesz: a mag kiválasztása után a paradi­csom levét konzervgyárban dolgozzák fel. EREDMÉNYES ELSŐ SZAKASZ Felújított falusi boltok Hová mehet a falusi vásárló, ha tejet, kenyeret vagy más, a napi ellátáshoz szükséges árut akar venni? Falun jól tud­ják a kérdésre a választ: a szövetkezeti boltba. A fogyasztási szövetkezetek az ország kiskereskedelmi forgalmából 32, a vendéglátásból 36 százalékkal része­sednek. Az arányok csalókák, a számok a szövetkezetek kevésbé jelentőségteljes szerepére engednek következtetni. A fa­lusi boltokban ugyanis az alapvető ellá­táshoz nélkülözhetetlen árukat lehet be­szerezni, s ezeknek értéke és ára is ki­sebb, mint a tartós fogyasztási cikkeké. Egy színes televízió áráért például hét­ezer liter tejet lehet vásárolni, s ugyan­azon összegért a műszaki boltban egy­szer, a falusi vegyesboltban hétezerszer kell kiszolgálni. Kényszerű monopólium Az említett arányok önmagukban azért is félrevezetőek, mert a falusi for­galmat az egész országéhoz viszonyít­ják, holott a vidéken élők jól tudják: ellátásukról többségében a szövetkeze­tek gondoskodnak. A kistelepüléseken feltétlenül így van, hiszen az apró fal­vakban csupán egyetlen bolt áll a köz­ség közepén, s homlokzatán a szövet­kezeti címer díszeleg. Sokan mondják is: monopolhelyzetben vannak a szö­vetkezetek, mert a kistelepülések kizá­rólagos ellátói. Az áfészek vezetői persze ezt a kény­szerű monopóliumot szívesen felcserél­nék a versennyel, mert szinte bizpnyos, hogy gazdasági értelemben jobban jár­nának. A kis falvak boltjainak fenntar­tása ugyanis a szerény forgalom és a szűk árrések miatt veszteséges, vagy legfeljebb igen kicsi hasznot hoz. Ezért is maradtak magukra a szövetkezetek a falvakban. Ráadásul veszteségeiket még önkén­tesen is gyarapítják. Minél többet tö­rődnek ugyanis a boltok felújításával, csinosításával, annál drágább lesz fenntartásuk, s arra kevés helyen van remény, hogy a növekvő költségeket a forgalomból származó haszon ellensú­lyozza. Pályázati felhívás A boltok mégis szépülnek a közsé­gekben. Három éve a SZÖVOSZ kez­deményezésére és anyagi támogatásá­val országos rekonstrukciós program indult a kistelepüléseken, amely tavaly novemberre, a fogyasztási szövetkeze­tek X. kongresszusára fejeződött be. A programhoz kapcsolódva másfél milliárd forintos ráfordítással kétezer­ötszáz boltot, vendéglátó egységet és felvásárlótelepet újítottak fel. Az üzle­tekben érezhetően javult az ellátás, megváltozott a kiszolgálás; az egysé­geknek ugyanis a harmadát önkiszol­gálóvá alakították át, s az áruválaszték is mintegy 20—30 százalékkal bővült. Mindezzel csak részben elégedettek a községek lakói, hiszen a rekonstruk­ciós program csupán a felénél tart; vagyis minden második falusi vásárló élvezi előnyeit. A felmérések szerint még kétezer-ötszáz üzlet felújítására van szükség. A program folytatódik. A Belkereskedelmi Minisztérium ép­pen a közelmúltban tette közzé azt a pályázati felhívást, amely egyebek kö­zött a kistelepülések üzleteinek felújítá­sát, műszaki ellátottságuk javítását se­gíti. A rekonstrukció folytatásához há­rom éven át, évente 100—100 millió forint állami támogatást kapnak a pá­lyázó szövetkezetek. Vállalkozó biztosan lesz elég, pedig a szakemberek tudják, hogy a felújítás újabb pénzügyi nehézségek elé állítja a szövetkezeteket. A nagyobb teher ugyanis a támogatás ellenére is az övék marad. A tapasztalatok szerint egy át­lagos bolt felújításához félmillió forint kell, így a hároméves támogatás is csu­pán hatszáz üzlet rendbetételéhez ele­gendő. Arra persze nem is gondolnak a szövetkezetek, hogy csak a támoga­tásból építkezzenek, sokkal inkább ar­ra készülnek, hogy több százmillió fo­rinttal kiegészítik az összeget, s befeje­zik a rekonstrukciót. Kétféle érdek Kénytelenek számolni azzal is, hogy a felújított boltok üzemeltetési költsé­gei látványosan megugranak. A hűtő­pultok, a korszerű világítás növelik az energiaköltségeket. A régebbi, elha- nyagoltabb üzletekbe a kútról hordták a vizet, a szennyeset az udvarra öntöt­ték, de a felújított egységben már víz­csap van. Az üzletek növekvő fenntar­tási költségei és a községek infrastruk­turális elmaradottsága tovább fokoz­zák a szövetkezetek terheit. Dolgozóik munkakörülményeinek, illetve a községek ellátásának javítása miatt mégis vállalkoznak az áfészek a felújításokra. Tudják, hogy a kiskeres­kedelem átlagosan egy-két százalékos haszna nem fedezi költségeiket. Ezért más, jövedelmezőbb ágazatokban — például az ipari tevékenység fejlesztésé­ben — keresik boldogulásukat, s igye­keznek ellensúlyozni a kiskereskedelem veszteségét, vagy pótolni szerény jöve­delmét. Mindez persze nem oldja a szövetke­zetek, illetve tagjaik között lappangó feszültséget. A tagoknak, a vásárlók­nak az ellátás javulása az érdekük, a szövetkezeteknek pedig a gazdálkodás jövedelmének gyorsítása. A kétféle, ön­magában véve jogos érdek pedig ma­napság nem találkozik a falusi kiske­reskedelemben. V. F. J. „HA EZT EGY DIÁKOM MONDJA: MEGBUKTATOM” Mi lesz a szabadalom sorsa? • Hagyományos edzőkemence a reszelőgyárban. (Gaál Béla felvétele.) Csehi Sándor, a mechanikai techno­lógia tanszék adjunktusa 17 éve tanít a Gépipari Automatizálási Főiskolán. Nevéhez fűződik egy új hőkezelési eljá­rás, a nagysebességű megeresztés tech­nológiájának a kidolgozása, amelyet 1982-ben szabadalmaztatott. Munkás­ságán keresztül szeretnénk bemutatni a megye egyik kutatóbázisának tevé­kenységét, és megtudni azt, hogyan születik egy szabadalom. — A nagy felfedezéseknek általában mindig van egy véletlenszerű vagy éppen csak érdekesnek mondható epizódja. Önt mi késztette a kutatómunkára? — Több mint egy évtizeddel ezelőtt a Vasipari Kutató Intézetben jártunk, ahol egy technológiai eljárás kidolgo­zásán fáradoztak, eredménytelenül. Én akkor azt mondtam viccből a kollégák­nak; — Nektek már ez is gondot okoz, adjátok át nekünk, és kapásból meg­oldjuk a problémát. Akadt, aki komo­lyan vette az ajánlatot és nem lehetett visszalépni anélkül, hogy az ígéret ne csak fellengzős kijelentés maradjon. Ilyen önként vállalt kényszerítő körül­mény hatására fogtam a munkához. Végül is egy év alatt, csaknem 1200 próbálkozás után sikerült a vállalko­zásnak megfelelni. A kutatás során rengeteg kísérleti eredmény és tapasz­talat birtokába jutottam, amit kár lett volna nem felhasználni. Ez adta az öt­letet, hátha létezik egy még jobb megol­dás. Az elképzelés nem talált túl kedve­ző fogadtatásra, hiszen akkori ismere­teink szerint az ötlet képtelen feltétele­zésen alapult. Ha abban az időben egy vizsgázó diák mond hasonló gondola­tot, felkészületlensége miatt én magam is biztosan megbuktatom. — Mi az elgondolás lényege és milyen ismeretek szükségesek a megértéséhez? — A lágyacélok szakítószilárdsága különböző hőkezelési eljárásokkal 2—2,5-szeresére növelhető. Alapvető követelmény, hogy az alkatrészek mi­nél kisebb súllyal és térfogattal, ugyan­akkor az igénybevételnek megfelelő szilárdsággal készüljenek. Ez nemcsak anyag- és energiatakarékossági, hanem nélkülözhetetlen konstrukciós szem­pontok érvényesítését is jelenti. Egy al­katrésznek ahhoz, hogy felhasználásra alkalmas legyen, különböző tulajdon­ságokkal kell rendelkeznie. Meg kell felelnie a szakítószilárdság, a folyásha­tár, a fajlagos nyúlás, keresztmetszet­csökkenés és ütőmunka követelménye­inek. Ezeket a jellemzőket a hőkezelési eljárások során lehet beállítani. A jól ismert hagyományos technológia a ma­gas hőfokon történő nemesítésből vagy más szóval edzésből és az utána követ­kező, néhány száz fokkal alacsonyabb hőmérsékleten való megeresztésből áll. Egy átlagos edzés növeli az anyag sza­kítószilárdságát, folyáshatárát és ke­ménységet, de a többi tulajdonsága még a nullával egyenlő. Az viszont bi­zonyos esetekben kifejezetten hátrá­nyos, ha az acél keménnyé, rideggé vá­lik. Ezért szükséges az edzés után az úgynevezett megeresztés, amely kedve­zően befolyásolja az előzőekben felso­rolt alkalmassági mutatókat. Megfele­lő fortéllyal ez a hőkezelési eljárás na­gyon sokszor megismételhető. A meg- eresztési eljárás során az azonos mó­don edzett darabokat különböző hő­mérsékleten, különböző ideig kezel­tem. A megeresztési hőmérséklet felső határát a gyakorlat alapján már régen megállapították, ezt minden hozzáértő szakmabeli tényként elfogadta. Még­pedig abból kiindulva, hogy a felső ha­tár felett az acélban olyan változások játszódnak le, amelyek éppen az edzés során elért kedvező hatásokat szünte­tik meg. Én a hőmérséklet és időtartam összefüggése alapján a számítások sze­rint azt feltételeztem, hogy a megeresz­tés folyamata ugyanott, tehát a maga­sabb hőmérsékletű edzőkemencében is elvégezhető, rövidebb idő alatt. Ez ak­kor képtelen állításnak tűnt, mégis ki­próbáltam, és nem várt eredmény szü­letett: az eljárás lehetséges. Az új tech­nológiát 1982-ben szabadalmaztattam. — Mennyi időt töltött a nagysebessé­gű megeresztéses technológia kidolgo­zásával? — Tízévi munka eredménye. Ez alatt csaknem 200 ezer mérési adatot dol­goztam fel. — Miben különbözik az új eljárás a hagyományos technológiától? — Az edzésben nincs különbség. Ha­gyományos módon a megeresztés 300 —700 Celsius-fok között minimum fél óráig tart. Ezzel szemben a nagysebes­ségű technológia alkalmazásakor az al­katrészt az edzési sófürdőbe mártom vissza. A művelet néhány másodpercet, esetleg egy-két percet igényel. Tehát lényegesen kevesebb időt és energiát használok fel és csupán egyetlen ke­mencét üzemeltetek. Becslésem szerint egy 125 literes fürdőméretű kemence esetében évente másfél-kétmillió íorint energiaköltség takarítható meg, nem beszélve a hatékonyságról. Az elért anyagtulajdonságban nincs különbség, sőt az acél alakváltozó képessége némi­leg jobb lesz. Ha egyáltalán annak lehet nevezni, az új technológiának egyetlen hátránya van: az előírt paramétereket szigorúan be kell tartani és a kemencék adagolását a rövid feltöltési idő miatt csak automatizálva lehet megoldani. — Mi lett a szabadalom sorsa? — A szabadalom él, de még nem alkalmazzák. Talán azért, mert nem vagyok jó menedzser. Lehet, hogy Csehi Sándor nem jó menedzser, de hogy megszállott ember, az biztos. Melyik képviseli a nagyobb értéket, ő maga, vagy pedig a szabadal­ma — nem tudom eldönteni. Úgy gon­dolom az alkotó emberre és a munkájá­ban megtestesülő szellemi javakra egy­aránt égető szükség van. Kisvágó Árpád __ AyTég a déli határ menti erdőkben i s öt-hat nap van hátra addig, míg mámorító illatot árasztva fehér ru­hába öltöznek az akácerdők. A méhé­szek már javában készülődnek. Megte­lepedtek és szorgoskodnak a „kezdő” helyeken. Keserves és költséges volt az idei akácvárás. Az utóbbi évszázad öt leghidegebb márciusának egyikét vé­szeltük át, aztán az április és a május sem hozott igazán meleget. A legyön­gült, létszámban is megfogyatkozott méhcsaládokat nem tudták volna má­jus végéig éltetni a vadvirágok. Szinte folyamatosan táplálni, erősíteni, sőt gyógyítani kellett a szorgos rovarokat, hogy a szezonra felerősödjenek a csalá­dok. Ez a május végétől június elejéig, kö­zepéig tartó időszak az akácnász ideje, vagyis az aranyszínű, édes csemege, a méz termelésének főidénye. A kaptár­gazdák egész éves munkájukat ehhez a néhány hetes periódushoz igazítják. Ha ebben az időszakban napi tíz-, tizenöt, esetleg húszkilós súlygyarapodást ér­nek el kaptáronként, akkor már-már biztosan megtérül — sőt nem csekély haszonnal is .kecsegtet — az egész évi munka. Jellemző: a szakemberek akác előtti és akác utáni időszakokra osztják föl az évet. . Az idén már jól érezhetően hatott a szövetkezeti és az állami mézfelvásárló, illetve -értékesítő vállalatok között né­hány éve megindult verseny. Egyre- másra teszik a jó s jobb ajánlatokat a termelőknek. Éladni ugyanis csak a vanbó) lehet. Ha bedig kedvetlenek a méhészek, s nem dolgoztatják eléggé a szorgalmas bogárkákat, visszaesik a termelés, nem Tehet mit kínálni a — magyar mézet egyébként rangján érté­kelő — nyugat-európai partnereknek. A kereskedők ösztönzik az erdők embereit, a vészesen pusztító varroatka elleni küzdelemre is. A Hungaronektár például a MÉM-mel kötött egyezség alapján a hozzá szerződő méhészeknek méhcsaládonként 10—10 — atkaűző — varrescens csíkot ad ingyen. Egyre népszerűbbek az úgynevezett „méhész- kölcsönök” is. Az OTP és a takarék- szövetkezetek adják a négy vagy hat évre szóló hitelt. A kamatokat pedig a Hungaronektár téríti. ARO típusú ro­mán terepjárókat is hozatott a Merkur, melyeket a méztermelők soron kívül megvásárolhattak. A tavaszi etetések­hez előlegként a cukrot is megajánlják a vállalatok. Tavaly jó évük volt a méhgazdák- nak. Az idő kedvezett a bogárhadak­nak: akác után az ezerhektárszámra virágzó napraforgótáblák kínáltak cse­megét. Aggasztó viszont, hogy fogynak az akácerdők. A fekete fenyő a „diva­tos” csemete az erdészettel foglalkozó gazdaságokban. Igaz, kevesebb a méh is. Sok veszett el a varroatkáktól. Száz­ezrek pedig a februári enyhébb időt Akácra várva 0 Útban a méhes felé. Vajon mcgtelnek-e majd a mézesbödönök az idei akácsze­zonban? követő gyors és erős lehűlés áldozatai lettek. Persze a parázsló, füstölgő pudvas eperfadarabbal a bogárlakótelepek kö­zött tevékenykedő gazdák mindent fe­lednének, ha most végre igazán hosszú­ra nyúlna a szezon. Lehet reményked­ni! A tapasztalatok szerint a mostani­hoz hasonló időjárási előzményekre az akác jól reagál. Többnyire telt, dúsned- vű virágfürtöket nevel; bőséges és tar­tós lehet majd a nektárképződés. Farkas P. József A KISKUN NÖVÉNYNEMESÍTŐ KUTATÁSFEJLESZTŐ ÉS TERMELTETŐ GAZDASÁGI TÁRSASÁG NÖVÉNYNEMESÍTÉSI és KUTATÁSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA KERES: érettségivel, főiskolai-egyetemi végzettséggel rendelkező mezőgazdasági technikusokat, mezőgazdasági gépésztechnikust, laboránst I BÉREZÉS: gyakorlattól függően, megegyezés szerint Jelentkezni lehet: A Kiskun GT igazgatójánál, Kiskunhalas, Füzes u. 42. Telefon: 22-755 1361 N-----------------------------------------------------------------------)

Next

/
Oldalképek
Tartalom