Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-30 / 101. szám

Ez már történelem! Kecskemét, 1957 áprilisában Olcsóbb a tojás, a burgonya és a hízott sertés. — Hogy a tojás? — Forint darabja. — Kérek tízet! — s a vásárló háziasszony örömmel számolja, hogy tíz tojás után három fo­rintja megmaradt a három nap­pal korábbi heti piaci árhoz ké­pest. Ebből pedig több mint két kiló krumplira futja, amit 1.30- ért mérnek. De az eladó is jól járt: 15 kiló olyan tojást ad el az idén ezen az áron, amit tavaly 35 fillérért kellett szállítania. S 15—20 forintért adja el a ba­romfi kilóját is, amiből ugyan­csak 15 kiló volt a beadási köte­lezettség alacsony ára. A disz­nópiacon a hízó kilója 18 fo­rint. Egy éve egy százkilós disz­nó beadási ára 560 forint volt — most a szabadpiacon ugyan­ezért a háromszorosát kapja a gazda. Interjú Varga Jenővel, a me­gyei tanács elnökhelyettesével. — Az októberi ellenforradalom rendkívül súlyos helyzetet te­remtett népgazdaságunkban, amelynek általános következ­ményei teljes mértékben érvé­nyesülnek megyénkben is. A novemberi és a decemberi termelés még az 50 százalékát sem érte el az előirányzottnak. Ez az eredmény is elsősorban az élelmiszeripar viszonylagos jó munkájának köszönhető. Nem ritka azonban az olyan vállalat, mint a Kecskeméti Gépgyár, a Kiskunfélegyházi Gépgyár, vagy a Bajai Ruhaüzem, amely novemberben úgyszólván sem­mit sem termelt. Súlyosbította a helyzetet, hogy az állampol­gárok nagy része nem fizetett adót. Még ezer darab sertés. A ki­rendeltség még az októberi ese­mények előtt 5600 darabos tervszámot kapott az 1957. évi sertéshizlalási szerződésköté­sekre. A tervet január 25-éig 307 darabbal túlteljesítették. A január 26-áig lekötött 6107 darabhoz a begyűjtés kiesése miatt még 500 darab pótterv- számot adtak. Ezt is túlteljesí­tették. Ez ideig a szerződéssel lekötött sertések száma 7212 darab. Kecskeméti fürdőkádak Abesszíniába. Január óta már 3660 fürdőkádat és igen sok ha­sonló berendezést — vízöblítő­ket, mosdókagylókat — indí­tottak útnak a világ egészen tá­voli tájai felé. A szállítmányok nagy részét Uruguay, Dél-Afri­ka, Irak, Algír, Anglia piacain vették át, de Abesszínia is na­gyobb tételt vásárolt a kecske­méti gyártmányokból. Mészöly Gyula Kossuth-díjas: Anyagi és erkölcsi megbecsülés a tudomány dolgozóinak. — A felszabadulás előtt nem biz­tosítottak számunkra intézmé­nyes kutatási lehetőséget itt, Kecskeméten sem. Intézetünk, nagyrészt társadalmi kezdemé­nyezésre, 1944-ben jött létre, primitiv felszereléssel, de szűk lehetőségeivel nem állott fényes jövő előtt. 1945 után azonban fokozatos támogatásban része­sültünk államunk részéről, és három esztendeje tájjellegűvé, a Duna—Tisza közének problé­máit megoldandó intézetté szervezhettük át kísérleti tele­pünket. Kommunista fiatalok tanács­kozása Kecskeméten, amelyen részt vett Ságvári Endre testvér­húga. Az értekezleten Romsics Ferenc, a KISZ megyei titkára ismertette az ifjúság között vég­zett munka helyzetét. A cél: tar­talék nevelése a párt számára. A kommunista fiatalok felada­ta: kinevelni a politizáló fiatalo­kat és kielégíteni kulturális, sport- és egyéb társadalmi igé­nyüket. A felszólalók között volt Földi elvtárs, a munkás- mozgalom veteránja, Ságvári elvtársnő, Benke Istvánné a nyárlőrinci EPOSZ képviseleté­ben, Gál Istvánné a Bugaci Ál­lami Gazdaságból, Tóth Sán­dor Izsákról és Simó Tibor, az MSZMP kecskeméti járási ide­iglenes intézőbizottságának el­nöke is. A megyei tanács ülése. 1957. április 12-én a megyei tanács megtartotta az ellenforradalom utáni első ülését. (Az utolsó egy évvel korábban, június 26-án volt.) A kétnapos ülésen Dallos Ferenc számolt be az eltelt idő­szakban történtekről. Megálla­pította, hogy az ellenforrada­lom idején 169 vezetőt váltot­tak le a községekben, városok­ban és a járásoknál és a megyé­nél nemkülönben. Helyükbe kipróbált fasisztákat, ellenfor­radalmi elemeket raktak kevés kivétellel. Például Bugacon és Bócsán levitézlett csendőröket, Bácsmonostoron egy horthysta főhadnagyot, Orgoványon egy basaparasztot. Három helyen felgyújtották a tanácsházát. Huszonöt községben elégették az adóügyi főkönyveket. Hogy nagyobb mérvű vérengzés nem volt a megyénkben, az jórészt a parasztság higgadtságán, az idő rövidségén is múlott. Az ellen- . forradalom leverése után a já­rások végrehajtó bizottságai mindenütt megkezdték tevé­kenységüket. Az ellenforrada­lom alatt eltávolított huszonkét elnök, elnökhelyettes, titkár ke­vés kivétellel elfoglalta helyét. A megyei tanács ülése a végre­hajtó bizottság tagjává válasz­totta Molnár Frigyest, az MSZMP megyei ideiglenes in­tézőbizottságának elnökét és Szalóky Lászlót, a megyei ren­dőrkapitányság vezetőjét. Borsodi György, az MSZMP megyei intézőbizottsága tagjá­nak nyilatkozata a megyében folyó pártszervező munkáról. A megye valamennyi községé­ben és városában vannak már pártszervezetek. Csaknem nyolc és fél ezer párttag van és az összetétel is jobb a réginél. Munkás 41,3 százalék, paraszt 36,9 értelmiségi 4,8, alkalma­zott 7,2, egyéb foglalkozású 9,8 százalék. Az űrréti Béke tsz tagját, Gyurász Józsefet két évvel ez­előtt a megyei sajtó munkaegy­ség-királynak nevezte. Azóta is megtartotta jó hírnevét, s az el­múlt években 650 munkaegysé­get teljesített. Ebben az évben is jól dolgozik, már 250 munka­egysége van. Követői is van­nak, szorosan felzárkózott mel­lé Vida elvtárs, az EPOSZ helyi szervezetének elnöke, aki ugyancsak 250 munkaegységet teljesitett. W. D. FEKETE SAROK A vasútállomás épületében — mi sem természetesebb — információ is működik. Működik? Hatvanas éveiben járó hölgy lép az ablakhoz. — Bocsánatot kérek, azt szeretném megtudni, mikor indul Pestre vonat. Az ablak mögül akár egy gép beszélne: — Ki van függesztve egy táblára a falon, itt jobbra. — Köszönöm szépen — köszöni szépen az utazó, s elolda­laz. Az információ valóban a falon olvasható egy táblázaton. Hát, ami azt illeti, szemüveggel, nem is tudom, szóval ez olyan, hogy ott is van az információ, meg nem is. A hölgy az információs bódéban csak ül tovább. Hát így működik az információ a kecskeméti nagyállomá­son.-if. ÖSSZEÁLLÍTÁS KECSKEMÉTRŐL — NEM CSAK KECSKEMÉTIEKNEK —1987. ÁPRILIS FÓRUM.. TÖMEGKÖZLEKEDÉSRŐL Kérdések és válaszok A Kecskeméti Városi Televízió április 6-ai adásában a megyeszékhely tömegközlekedése állt a viták ke­reszttüzében: a helyi Volán-vállalat igazgatóhelyette­se válaszolt a nézők levélben és telefonon föltett kér­déseire. A műsoridő szűkössége miatt fontos infor­mációk nem hangzottak el, ezekre tehát most térünk vissza. Szklemár Emil: A 20-as busz — a Volán menetrendjével ellentétben — napközben nem 7 percenként, hanem csak félóránként közleke­dik. — Nem így van. Napközben negyedóránként, csúcsidőben pe­dig 7 percenként jár a 20-as. Szklemár Emil: Lesz-e megállója a 15-ös járatnak a városhatárnál, a vízmű mellett? — Tömegesen ez az igény még nem merült föl. Tervezik viszont családi házakból álló lakótelep ki­alakítását a jelenlegi baromfitelep helyén, ha ez megvalósul, termé­szetesen a busz is megáll majd. Névtelen kérdező: Miért áll meg a 14-es járat a Szövetség térnél? Egyáltalán, mi a menetrendje? — Azért, mert így a Széchenyi- város távolabbi részén lakó gyere­kek le tudnak szállni a Zója utcai iskolánál. A másik megálló az Iri­nyi utcai, ahonnan az iskola túl messzi lenne, azonkívül az Akadé­mia körúti kereszteződésen is elég veszélyes az áthaladás egy kisgyer­Bár a jelentkezési határidő már hetekkel ezelőtt lejárt, az intéz­ménnyel kapcsolatosan aggályos­kodó hírek keltek szárnyra mosta­nában. Egyesek szerint az építők kissé lassú tempóban dolgoznak — néha anyaghiánnyal küszködve —, emiatt még bizonytalan az év­nyitó ideje, mások tudni vélik, hogy a pedagóguskar verbuválása is megoldatlan. Voltak, kik meg­osztották velünk értesülésüket: a tanulók felvételénél csak a legkivá­lóbb tanulmányi előmenetel szá­mított ... E kételyek eloszlatása, tisztázá­sa érdekében kerestük fel a gimná­zium,megbízott igazgatóját, Klin­ger A dómot, aki készséggel vállal­kozott a beszélgetésre: — Ön szinte naponta látogat a helyszínre, nyomon követi az építők munkáját. Megítélése szerint hol tartanak most? — A kivitelezés a tervezettnek megfelően halad. Rendszeresen 100—120 Dutép-dolgozó végzi ott a feladatot, szigorúan ügyelve a technológiára, a minőségre. Most már a festések, burkolások és a különféle szerelések vannak soron. A szükséges anyag sohasem hiány­zott az építkezésről. Az illetékes szakemberek gyakran tartanak koordinációs megbeszélést, me­lyen mérlegelik a munkálatok mek számára. A szülők kifejezett kérésére iktattunk be megállót az egyébként gyorsjáratú 14-es útvo­nalába, s a közelmúltban forga­lomszámlálást végeztünk, a többi között e megálló népszerűségének felmérésére. A menetrend — ami ki is van függesztve —: az első ko­csi 4 óra 50-kor indul a városköz­pontból, az utolsó 22 óra 20-kor. A két időpont között csaknem százszor fordul meg a busz. Bodor Ferenc, Csere Dezső: A 6-os, a 12-es és a 13-as busz nem egymás után, elosztva jár, hanem majdnem ugyanakkor. — A nézők, úgy látszik, nem találták kielégítőnek az adás köz­ben adott választ. A kérdés ugyan­is csak azokban az utasokban me­rülhet föl — bennük viszont való­ban fölmerülhet — akik csak a vá­rosközpontig mennek e járatok­kal. Ezután a járatok útvonala há­rom különböző irányba ágazik el, s a három térség munkahelyeire a buszok egyszerre kell, hogy megér­kezzenek. Ha a Széchenyivárosból ütemtervének betartását s dönte­nek a következő napok, hetek leg­fontosabb teendőiről. — Mikor kell átadni rendelteté­sének az épületet? — Július végén. De egy-egy he­lyiséget már korábban is birtokba vehetünk, a műszaki szemlét köve­tően. — A bútorok és berendezések megérkeztek már? — Folyamatosan kapjuk e szál­lítmányt, melyek darabjai — pa­dok, asztalok, szekrények, elektro­mos készülékek stb. — kellő idő­ben a helyükre kerülnek. Egy szó mint száz, minden érdeklődőt megnyugtathatok: adottak a lehe­tősegek, hogy a tanévet pontosan megkezdhessük. — A tanárok is együtt vannak? — Igen. Tantestületünk egyelő­re 12 fős, s ez elegendő a szeptem­berben induló négy első osztály oktatásához. A kollégákat pályá­zat útján kerestük, s találtuk meg. Többségüknek hosszú gyakorlata van, de kezdő pedagógusokat is alkalmaztunk. Jövőre, az újabb osztályok belépése előtt természe­tesen növekszik majd a tanári kar létszáma. — Mint a bevezetőben említet­tük, a felvételik lezárultak. Mik az ezzel kapcsolatos tapasztalatok? — Örvendetes a bizalom, mely­nem egy időben indulnának, akkor késve, illetve korábban érkezné­nek. A központba utazók számára ezeken a járatokon kívül ott van a 20-as. Beviz Gábor, Gál Józsefné, dr. Nagy Gézáné: A 22-es járatra jó lenne csuklós buszt állítani, mert a reggeli órákban rendkívül zsúfolt. — A fölvetés jogos, ám csuklós busz erre a járatra technikai okok miatt nem állítható: a Nyíri út— Széchenyi körút kereszteződésé­ben nem tudna elfordulni, mert egy sávban nem fér el. Amint új buszt vásárolunk, azonnal beállít­juk e vonalra. Kenderesi Mihályné: Induljon a 15-ös járat egész órakor a csatlako­zások miatt! — A kérdés nem egészen érthe­tő, mert a 15-ös éppen azért indul a mostani rendszerben, hogy a vá­rosközpontban elérje a negyed-, il­letve a háromnegyedkor induló többi járatot. Hamvki (?) Márta, Kása Zoltán: Miért nem jár mindkét irányban a 22-es? A hétvégén is közlekedjen kora reggel a járat! — A kétirányú közlekedés nem merült föl tömegigényként, ennél talán még a sűrűbb járatszám is indokoltabb lenne. A Hóra reggeli hétvégi járatra nincs különösebb igény. Aki az Izsáki út környékére akar eljutni, ezt — más járattal, átszállással — megteheti így is. Békés Piroska: Mikor indul a 14- es busz az Egészségügyi Szakkö­zépiskola elől? — Csúcsidőben 7,5 percenként, azonkívül 10, illetve 20 percen­ként. A menetrend egyébként ott van a megállókban, hacsak el nem lopták. Ez ugyanis gyakran meg­történik . .. Többen: Sürítsék a 23-as és 24-es járatokat! — Május 4-étől érvényes az erre vonatkozó döntés. A 23-as vona­lán Katonatelepről fog indulni egy új járat 13 óra 10 perckor, a 24-es vonalán pedig — a Széchenyiváros és a házgyár között — hétfőtől péntekig 6.30-kor is indul busz a Széchenyivárosból. Kovács Ferenc Volán-igazgatóhelyettes válaszait közreadja: Szombathy Zoltán tanévére...” lyel viseltettek irántunk a szülők me£ az általános iskolák, hiszen a segítségükkel összesen 182 tanuló jegyezte fel jelentkezési lapján első­ként a mi középiskolánkat. Kelle­mesen meglepődtünk, hogy egy- egy intézményből több azonosan jo képességű gyermek felvételét is javasolták az altalános iskolai kol­légák. Vagyis nem volt könnyű döntenünk, hogy kiket vegyünk fel. A kitűnő, a jeles, illetve a jó tanulmányi átlagot elértek közül végül is 132 diák jelentkezését fo­gadtuk el. Sajnálattal utasítottuk el a többieket, akik tényleg csak hely hiányában nem kerülhettek hozzánk, s nem lehettek alapítók. — Ideális lesz-e az osztályok lét­száma? — A speciális tantervű osztá­lyokban, tehát ahová a matemati­ka és számítástechnika, illetve a francia és német nyelv iránt érdek­lődők kerültek, 32 tanuló van együtt, az általános képzést adó két osztályban pedig 34 diák tanul a tantermekben. Ez annyit jelent, hogy a tanárok kellő időt fordíta­nak nemcsak a szakanyag ismerte­tésére, de egy-egy gyerekkel való közvetlenebb foglalkozásra is. Itt tartom fontosnak elmondani: a ma divatosnak tűnő számítástechnika nálunk nem egy szakvégzettség elérését szolgálja, hanem eszköz ahhoz, hogy a vonatkozó legfőbb ismeretek birtokába jusson a tanu­ló. Gimnáziumunk részint az érett­ségire készít fel, másrészt a felsőfo­kú intézményekben való továbbta­nulásra. Mindent összegezve: lel­kesen készülünk az új gimnázium első tanévére, s bízunk benne, hogy az oktató-nevelő munkába vetett szép reményeink valóra vál­nak, s az eredmények hagyományt teremtenek. Velkei Árpád LÁPSZÉL javuló vízellátás Az elmúlt tíz év során új lakóte­lep nőtt ki a földből a Hunyadivá­rosban, ahol legalább másfél ezer család költözött a korszerű ottho­nokba. E lakosoknak azóta is visz- szatérő gondjuk, hogy a tavasz vé­gi meg a nyári hónapokban, vagyis a kerti locsolások időszakában né­ha már az első emeleti lakásokban is csak csordogál a víz. Az ok: a körülbelül 20 éve lefektetett kör­nyékbeli vízvezetékek keresztmet­szete annyira szűk, hogy a foko­zott fogyasztáskor minimálisra csökken a víz nyomása. Ezen ál­datlan állapot végére idén pont ke­rül, ugyanis a városi tanacs meg­rendelte a hálózat cseréjét az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalatnál. A 2 millió forint ráfor­dítással végzett munka eredménye­ként több mint egy kilométernyi hosszan fektetnek le újabb vezeté­keket, melyek a megnövekedett fo­gyasztás esetén a legmagasabb szinteken is garantálják a megfele­lő víznyomást. VIRÁGOK, FACSEMETÉK A megyeszékhelyen idén 1 millió 50 ezer négyzetméternyi zöldfelület gon­dozásáról, csinosításáról gondoskodik a városgazdálkodási vállalat. Dolgozói, ezekben a hetekben 20 ezer virágot és jelentős mennyiségű facsemetét ültet­nek ki, a parkokban és tereken pedig 100 padot helyeznek el. A fás, füves, virágos övezet megóvása érdekében az illetékesek a lakokra is számítanak, akik elsősorban a közvetlen környeze­tük tisztán tartásával segíthetik e mun­kát, melynek fontosságát bizonyítja, hogy a jelenleg mindegyik kecskeméti­re jutó csaknem 10 négyzetméternyi zöld az országos átlagot tekintve csu­pán közepes ellátottságot jelent. NEM SZŰNIK MEG Tévériportban panaszolták a Budai utca lakói a számukra sok szempont­ból kényelmetlen „lengyel piac” műkö­dését, s ezután többen tudni vélték, hogy a hatóságok bezárják ezt az egyébként rendkívüli népszerűségnek örvendő bevásárlóhelyet. A városi ta­nács kereskedelmi osztályán azt az in­formációt tudtuk meg, hogy semmi ilyesmit nem terveznek, hisz éppen a tanács volt az, aki kulturáltabbá pró­bálta tenni az árusítás korábban igen mostoha feltételeit. TAKARÍTÁS — ÜNNEP UTÁN A holnap sorra kerülő vasútkerti majális kapcsán felkészültek a takarí­tásra a Kecskeméti Városgazdálkodási Vállalat dolgozói is. A területre kirak­nak hatvan műanyag kukát és négy ötköbméteres konténert, az üres poha­rak, papír- és ételhulladék számára. A tervek szerint az ünnep utáni napon locsoló-, söprő- és szemétszállító ko­csikkal néhány óra alatt kitakarítják, rendbe teszik a szoborsétányt és a teret. KÖLTÖZNEK A„GABONÁSOK" Háromszintes új székházba költözik az idén a Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat Kecskeméten. A mintegy 60 millió forintos költséggel létesített új székházat előreláthatóan a meghatáro­zott időpontra, november 7-ére átadja a kivitelező, a Dutép. Az eddig több helyen levő nagyvállalat most egy épü­letbe költözhet, és hatszáz adagos konyhája ebédet ad a környéken levő kisebb vállalatok dolgozóinak is. VÁSÁR A NYUGDÍJASKLUBBAN A Tisza Élelmiszer- és Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti raktárháza május 5-én a Szilády Ká­roly utcai nyugdíjasklubban vásárt rendez. 20—30 százalékos engedmény­nyel kínálnak konzerv- és édesárut, di­abetikus élelmiszereket és a tavaszi nagytakarításhoz szükséges tisztítósze­reket — csak nyugdíjasoknak! Szerkeszti: Ballai József „Készülünk az új gimnázium első Beszélgetés Kiinger Ádám megbízott igazgatóval A januári Megyeszékhely-rovatunk „Várják az alapí­tók jelentkezését" című cikke tájékoztatott először részletesen az idén szeptemberben benépesülő új szé- chenyivárosi gimnáziumról. Többi között megírtuk, hogy a 16 tantermes létesítményben a kor színvonalá­nak megfelelő technikai feltétel áll az oktatók és diá­kok rendelkezésére, majd a beiskolázás tervét taglal­tuk. Soraink fokozott érdeklődést váltottak ki az érde­kelt olvasók, pontosabban a szülök körében, akik ebbe az iskolába szeretnék beíratni gyermeküket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom