Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

1987. április 14. • PETŐFI NÉPE • 5 Versenyben az OTP-vel Beszélgetés a Szövosz takarékszövetkezeti főosztályvezetőjével A takarékszövetkezeteket a köz­vélemény csak úgy ismeri, hogy a falusi bankok. A legutóbbi időben ez már nem pontosan fedi a való­ságot, hiszen a városokban is ter­jeszkednek, s Budapest 15 kerüle­tében már fiókot nyitottak. Sok mindenre vállalkozhatnak ma már, olyan feladatok is a munká­jukhoz tartoznak, amelyekről ré­gebben csak álmodtak. Munkájuk eredményességét jelzi, hogy öt év alatt hatszorosára nőtt nyeresé­gük. Mi van a változások hátteré­ben? — kérdeztük dr. Majoros An­nát, a Szövosz takarékszövetkezeti főosztályának vezetőjét. — Hány takarékszövetkezet van ma Magyarországon, és mennyi a taglétszámuk? — A szövetkezetek száma 260, taglétszámuk csaknem kétmillió, részjegyalapjuk pedig 2,2 milliárd forint. — Tehát több a takarékszövet­kezeti tag, mint az áfész-tag. A közvéleményben mégis az áfész- ek ismertebbek. Hogyan lehetséges ez? — Természetes, hogy az áfész- eket jobban ismerik, hiszen min­den faluban van boltjuk. Aki ma­napság falun kenyeret, tejet vásá­rol, csaknem bizonyos lehet benne, hogy valamelyik szövetkezeti bolt­ban veszi. Persze, a takarékszövet­kezetek is sok faluban jelen van­nak, a 260 szövetkezetnek 1648 üz­lete van. A viszonylag kisebb is­mertség azzal van összefüggésben, hogy korábban a takarékszövetke­zetek sok olyan szolgáltatást nem nyújthattak, amelyeket az OTP adott. Elterjedt az az egyébként helytelen szóhasználat, hogy az áruvásárlási hitelt egyszerűen csak OTP-hitelnek emlegetik, s a lakos­sági betétek helyett is gyakran OTP-betéteket említenek még a szakemberek is. Ezek nem fedik a valóságot, hiszen a takarékszövet­kezetek is adnak áruvásárlási köl­csönöket és a lakossági betéteknek is több mint 14 százalékát kezelik. A lényeg azt hiszem az, hogy a takarékszövetkezetek szolgáltatá­sainak köre csak a legutóbbi öt évben bővült jól érzékelhetően és gyors ütemben. Ma már néhány kivételtől eltekintve a szövetkezeti szolgáltatások száma megegyezik a takarékpénztáréval. — A szolgáltatások kiterjesztése a magyarázata az utóbbi öt eszten­dő fejlődésének is? — Ez is az egyik magyarázat, de a gondos és figyelmes kiszolgálás is vonzza a tagságot. A takarékszö­vetkezetek öt év alatt csaknem annyi betétet gyűjtöttek, mint az azt megelőző negyedszázadban, s a betét összege meghaladja a 40 mil­liárd forintot. Ugyancsak öt év alatt 116 százalékkal növelték be­vételeiket, a tervciklusban elért 1,7 milliárd forint nyereségük 1,1 mil- liárddal több, mint az V. ötéves tervidőszakban volt. E méretek és a kiterjedt szolgáltatások azt is jól érzékeltetik, hogy a takarékszövet­kezeteket ismerik a falvakban. — A takarékszövetkezeti vagy a takarékpénztári hálózat a régebbi? — Lakossági pénzintézetként a szövetkezetek korábbiak, hiszen már a háború előtt is működtek hitelszövetkezetek. A szövetkezeti formák között is elsők voltak, mert Magyarországon is a hitel- szövetkezetekkel indult a szövet­kezeti mozgalom. Az államosítás után viszont csak 1957-ben kezdte meg működését az első takarék- szövetkezet. — Napjainkban teret hódítanak a takarékszövetkezetek a városok­ban is. Csak Budapesten 15 fiókot nyitottak 1986 májusától. — Jelenleg a fővárosban 5496 tagjuk van a takarékszövetkeze­teknek, részjegyeik összege 87 mil­lió forint. A fővárosi kirendeltsé­gek betétállománya 73 millió fo­rint, s több mint 85 millió forint kölcsönt adtak a hozzájuk fordu­lóknak. — Vannak arról információik, hogy miként vélekedik erről az OTP?, — Úgy tudjuk, hogy a takarék- pénztári fiókok dolgozói örülnek a szövetkezeti terjeszkedésnek, hi­szen üzleteik többségében zsúfol­tak, s alkalmazottaik igen sokat dolgoznak, hogy ki tudják szolgál­ni ügyfeleiket. Persze, azt is termé­szetesnek tartom, hogy némi félté­kenységgel nézik a takarékszövet­kezeti üzletnyitásokat. — Fordítsuk meg a kérdést. A takarékszövetkezetek örülnének az OTP terjeszkedésének? — Napjainkban a verseny idejét éljük, ezzel szembe kell nézni és vállalni kell a kihívást. Ez tény, akár örülünk neki, akár nem. En személy szerint versenypárti va­gyok, ez ugyanis a nagyobb telje­sítményekre sarkall. — A szövetkezeti mozgalomban sokfelé hallani, hogy nem mindig azonosak a verseny feltételei az ál­lami vállalatokéval vagy a magán- szektorral. így van ez a takarékszö­vetkezeti mozgalomban is? — így, bár el kell ismerni, hogy a legutóbbi öt évben kedvező vál­tozások következtek be. Már csak néhány területen vannak hátrány­ban a takarékszövetkezetek az OTP-vel szemben. Ezek viszont sok gondot okoznak: például a te­rületbővüléssel arányosan nem kaptunk kölcsönkeretet. Az igaz, hogy 1987-ben nőtt a keret össze­ge, de nem olyan mértékben, mint az indokolt lett volna. — A takarékszövetkezetek nem mondanak le az ötletekről. Leg­újabb céljuk a bankká szerveződés. — A hivatalos besorolások sze­rint a szövetkezetek már korábban megkapták a banki státuszt, s így számos banki funkciót elláthattak. A lehetőség azonban nem jelenti azt, hogy minden szövetkezet egy csapásra igazi bankká vált. A cél most az, hogy a szövetkezeti önál­lóság és az előnyös sajátosságok megőrzése mellett takarékszövet­kezeti bank részvénytársaságot hozzunk létre. Úgy tűnik, ez a ter­vünk már az idén megvalósul. Fontos érdeke fűződik ehhez a mozgalomnak és a népgazdaság­nak egyaránt, hiszen a bank révén felgyorsulhat a tőkeáramlás, meg­szűnnek a takarékszövetkezeti há­lózat szétaprózottságából szárma­zó hátrányok. — Végezetül egy személyes kér­dés: ha felesleges pénzem volna és éppen valamelyik takarékszövetke­zetnél tagként szeretném azt elhe­lyezni, milyen előnyöket élveznék? — Korábban szövetkezeti tag­nak kellett lenni ahhoz, hogy a hozzánk forduló hitelt kaphasson. 1986 januárjától megszűnt ez a megkülönböztetés, azoknak is fo­lyósítunk hitelt, akik nem tagjai a szövetkezeteknek. Ez a helyzet vi­szont erősíti azt a követelményt, hogy a szövetkezet tagközpontú legyen, gazdagítsa kapcsolatait lét­rehozóival. A tagsággal kapcsola­tos előnyökről általában nem lehet beszélni, hiszen a szövetkezetek más-más formáját alkalmazzák a tagsági kapcsolatok ápolásának. Csak néhány példa: egyes szövet­kezetek tagjaikat előnyben részesí­tik a hitelek folyósításánál — s amíg kevesebb a hitel, mint az igénylő, ez nem lényegtelen — ka­mat-, illetve kezelésiköltség- kedvezményt adnak, utazásaikat önköltségesen szervezik, átutalási betétszámlájukat ingyen vezetik, ifjúsági betéttel ajándékozzák meg a tagok gyermekeit, téli tüzelőt vá­sárolnak nekik, és még lehetne folytatni. A lényeg az, hogy minde­nütt igyekeznek szolgáltatásaikat vonzóvá tenni, tagjaikat megbe­csülni, hiszen a szövetkezeti eszme hordozója a tagság. V. Farkas József S védország területileg Európa negyedik legnagyobb országa. Nevének említésekor általában szerte a világon — így nálunk is — mindenekelőtt a fejlett ipari kultúra, valamint az igen magas . fokú szociális biztonság jut az em­berek eszébe. Az ország mezőgaz­daságáról csak a tájékozott szak­mabeliek tudják, hogy szintén szá­mottevő eredményeket ért el az utóbbi évtizedekben. Kedvezőtlen adottságok Ezeket a sikereket annak ellené­re könyvelhetik el ebben az északi államban, hogy a természeti adott­ságok egyáltalán nem kedveznek semmiféle mezőgazdasági tevé­kenységnek. Hiszen például az or­szág területének mintegy 15 száza­léka az Északi-sarkkörön túl fek­szik, sőt Stockholm is olyan föld­rajzi szélességen helyezkedik el, mint Alaszka vagy a szibériai tundrák. Ezenkívül a Svéd Király­ság területének — mely megközelí­tőleg 450 ezer négyzetkilométer — felét erdő borítja, s csupán 10 százalékán, körülbelül 3 millió hektáron folyik mezőgazdasági művelés. Az ország 8 millió állam­polgára közül pedig csak mintegy 200 ezren élnek mezőgazdasági munkából; ez a munkaképes la­kosság 4 százalékánál valamivel több. Éppen a kedvezőtlen adottsá­gok miatt az országban nagyon különbözőek a mezőgazdasági ter­melés feltételei. Míg a déli terüle­ten az említett körülmények — a Az ipar árnyékában 0 Egy farm a viszonylag kedvező adottságú déli országrészben. Golf-áramlat enyhítő hatása, és a viszonylag jó talajadottságok mi­att — kedvezőnek mondhatók, ad­dig az ország középső és északi részén a feltételek nagyon mosto­hák. így azután igazán figyelemre méltó a svéd mezőgazdaságnak az a teljesítménye, hogy agrártermé­kekből 80 százalékban ellátja az országot. Családi keretben A termelés úgynevezett családi gazdaságokban folyik. Ez konkré­tan azt jelenti, hogy a családok általában önerőre támaszkodva művelik meg a tulajdonukban lévő földterületeket. Ezek nagysága ál­talában nem haladja meg a 100 hektárt, de sok közülük a 20 hek­tárnál kisebb területű, az összbir- tokállomány 60 százaléka. A csa­ládi gazdaságok termékei általá­ban aszerint változnak, hogy mi­lyen feltételek között gazdálkod­nak. Van, ahol rövid tenyészidejű kalászosok termesztésével és állat- tenyésztéssel — szarvasmarha- és sertéstartással — foglalkoznak, máshol pedig zöldség- és burgo­nya-, vagy mondjuk epertermesz- tésre(!) rendezkedtek be. Hogy milyen eredménnyel? Erre néhány konkrét példa — az ada­tok az 1980—84-es helyzetet tük­rözik: — az őszi búza hozama átla­CSAK EGYÜTT BOLDOGULHATNAK Munkások és mérnökök Előnyös-e a munkás számára, ha többet keres, mint a mérnök? „Munkásésszel” valami ilyesmit lehetne erre felelni: „Természete­sen! A melós büszke lehet arra, hogy jobban megfizetik, mint a fe­hérköpenyeseket. Végtére is mun­kásállamban élünk, s a munkásosz­tály sokat hangoztatott vezető sze­repében az is bentfoglaltatik, hogy az ő fizetési borítékja legyen a leg­vastagabb” ... Kimondtuk így vagy nem mond­tuk, de ez a felfogás uralkodik már vagy négy évtizede. Erre emlékez­tettek a minap Budapesten, a MTESZ érdekvédelmi munkakö­zössége alakuló ülésén is. Az ország mintegy ötven jeles mérnöke, szoci­ológusa, közgazdásza gyűlt össze, dr. Juhász Ádámmal, a munkakö­zösség elnökével, a Ganz-MÁVAG vezérigazgatójával az élen, hogy ki­bontakozást keressen a mai hely­zetből. E képzett szakemberek előtt nem volt újság, hogy minden szocialista országban leértékelődött a műszaki értelmiség munkája az elmúlt évti­zedekben, s — Albániát kivéve — talán Magyarországon alakultak ki a legkedvezőtlenebbül a körülmé­nyek. A munkásosztály anyagi és erkölcsi megbecsülésére hivatkozva ugyanis szép számú diszkriminatív jellegű intézkedést léptettek életbe. A nagyüzemi munkásság szerepét hangsúlyozva tetemes béremelést hajtottak végre 1972-ben, amelyből a műszakiak többnyire kimarad­tak. Még akkor vált elfogadottá, uralkodó felfogássá az a vezérlő elv, hogy az alkalmazottak munka­bére lehetőleg ne növekedjék gyor­sabban a fizikaiakénál, s ez a be- idegzettség olykor még napjaink­ban is érezteti hatását. A hátrányos megkülönbözteté­sek kiterjedtek a lakáspolitikára, s az élet több más területére. Mun- káslakás-építésről beszéltünk pél­dául, s — mintha valami vétket, bűnt követtek volna el — hallgató­lagosan szemet hunytunk afelett, ha egy-egy fiatal mérnök családja is otthonhoz jutott e lakótelepeken. Eközben — micsoda fonákság mai szemmel nézve! — élénk vita folyt az újságokban meg folyóira­tokban a TTF-ről, vagyis a tudo­mányos és technikai forradalomról. Mármint arról, hogy mit értsünk a TTF fogalmán, illetve azon, hogy a tudomány termelőerővé válik? Ho­gyan megy majd végbe a termelés automatizálása, miért gyakorolnak forradalmasító hatást az elektroni­kus számítógépek, egyáltalán: mi „fán” terem a sokat emlegetett elektronizáció?... Hogy mindezt nem lehet megcsi­nálni, végrehajtani alacsony mér­nökfizetésekkel, az nem kapott kel­lő hangsúlyt azokban az időkben. Túlzás volna persze azt állítani, hogy a magyar műszaki értelmiség a mostoha viszonyok miatt afféle passzív ellenállásra rendezkedett volna be, hiszen — ezis az érdekvé­delmi munkaközösség vitáján hangzott el —, a szakmai becsület, az önmegvalósítás vágya még azok­ban az esztendőkben is hajtóerő volt. Nem helytállók például az olyan nosztalgikus sóhajok, hogy ma már nem teremnek Ganz Ábra­hámok, hiszen.— hogy csak egy nevet említsünk — Papp István ve­zérletével egy kicsiny vadásztöl­ténygyárból alkották meg a Video­tont, Közép-Európa egyik jeles elektronikai üzemét. Ez is hozzátar­tozik a magyar ipartörténet folya­matosságához. Ám az is ténykérdés, hogy a vá­zolt viszonyok miatt nem bontako­zott ki igazán a műszaki értelmiség alkotókedve. S ez is közrejátszott abban, hogy — Európa legtöbb or­szágához mérten — lemaradtunk a műszaki fejlesztésben, általában a termelési, illetve termékszerkezet korszerűsítésében. S minthogy le­maradtunk — vagy ami ezzel egyet jelent —, nem tudunk elég verseny- képes áruval megjelenni a külső pi­acokon, elhúzódik a gazdaság dina­mizálása. Ha pedig az elhúzódik, az okok-okozatok láncolatából követ­kezik életszínvonalunk egy helyben topogása, sőt a reálbérek, reáljöve­delmek visszaesése. Köztük több munkásrétegnél „is”. Ez volna a munkásosztály érde­ke? De ha nem ez, akkor szabad-e azzal „felvágni”, hogy nálunk a „melós” többet keres a mérnöknél, s a diplomás műszaki csak valami­kor negyvenedik éve után éri el az átlagos szakmunkás fizetését? Olyan dicséretes jelenség volna ez? Nem arról van-e szó inkább, hogy vulgáris — magyarán leegyszerűsL tő — felfogást vallottunk a munkásosztály vezető szerepéről? A MTESZ már említett érdekvé­delmi fóruma akként foglalt állást, hogy sajnos, ez történt több évtize­den át. Nagyon ideje lenne már ezen változtatni. Felrázni a társa­dalmat, megértetni az emberekkel, mindenekelőtt a munkások milliói­val, hogy nekik is elemi érdekük a korszerű, új szemlélet elfogadása. Nincsenek különutak. A munkás meg a mérnök csak együtt boldo­gulhat ebben az országban. Magyar László Új típusú kávéőrlők Az MMG Automatika Müvek Kecskeméti Vezérléstechnikai Gyá­rában az idén egy új típusú kávéda­ráló gyártását kezdték meg. Ebben az évben százezer darabot adnak a belkereskedelmi vállalatoknak az Aroma márkanevű készülékből. (Méhesi Éva felvétele) gosan 5200 kilogramm, a rozsé 3700 kilogramm, a krumplié 29 300 kilogramm volt hektáron­ként. Míg 1982-ben egy tehén évi átlagos tejtermelése 5485 kilo­gramm volt. Ezeket a hozamokat a svéd gazdák csak úgy érhették el, hogy gazdaságaikat igen magas fo­kon gépesítették, van ahol már a számítógép is segíti a munkát, és intenzív termelést folytattak. Mindezen túl pedig igen sok állami támogatást is kaptak és kapnak, például jelentős a mezőgazdasági termékek ártámogatása. A társulások hagyománya Emellett a svéd mezőgazdaság­ban a gazdák közötti együttműkö­désnek a múltban gyökerező ha­gyományai vannak. A különféle társulási — szövetkezeti — for­mák, a különböző termékek ter­melésére és értékesítésére, a hitele­zésre, valamint a beszerzésre, ma is igen jól és igen széles körben mű­ködnek. E szervezetek tagjainak száma mintegy másfél százezerre tehető. Vagyis lényegében valami­lyen formában minden gazda részt vesz a helyi gazdálkodó szervezet munkájában. Természetesen a svéd mezőgaz­daság sem mentes a gondoktól. A bajok közül a svédek leginkább arra a tényre hívják fel a figyelmet, hogy a gazdák öregszenek — át­lagéletkoruk 50 év felett van — igy a termelés biztonsága forog koc­kán, mivel a fiatalok számára ez a munka nem elég vonzó. Cs. S. Üdítő tejüzemből Új terméket gyárt a múlt év har­madik negyedévé­től a Kalocsakör- nyéki Agráripari Egyesülés tejüze­me, Fauna néven. A citrom- és sza­mócaízű üdítőből jelenleg harmince­zer pohárral készül naponta. A jobb időjárás beköszön- tével ennek a men­nyiségnek a duplá­ját is képesek előál­lítani és üzletekbe szállítani. Képün­kön: Maros Zol- tánné gépkezelő szállítórekeszbe rakja a kétdecis Faunát. *A SVÉD MEZŐGAZDASÁG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom