Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-20 / 67. szám

1987. március 20. • PETŐFI NÉPE • 5 sg£L n. A buszközlekedés nem csak a Volán gondja A tömegközlekedésben az Ikarus 200-as családjának típusai képvise­lik a műszaki színvonalat. Felvéte­lünk a mátyásföldi gyárban készült, ahol hamarosan megkezdődik a 300- as és 400-as család gyártása is. ' fUTOBU! SZERELŐ Sí I Hazánkban a tehergépkocsik átlagos életkora 1973-ban nem érte el a 3 és fél évet, ám 1986-ban már több mint 7 esztendő volt, tehát tizenhárom év alatt több mint duplájára növekedett. A Bács-Kiskunban, a tömegközlekedésben foglalkoztatott autóbuszoknak tavaly 44 százaléka volt „nullára írt”, vagyis olyan, amelyik elvileg már megszolgálta a reá fordított pénzt. Az elöregedéssel nyilván valamilyen módon arányos a műszaki állapot romlása is. Reggeli zsúfoltság Megyénkben az autóbuszokon lebo­nyolított tömegközlekedést a Kunság Volán járművei végzik, de jelentős a különböző vállalatok üzemeltetésében lévő munkásjáratok szerepe is. A tár­gyalni kívánt kérdéskör ugyanis első­sorban a reggeli csúcsidőn keresztül tárható fel, amikor a munkába induló dolgozók nem csak a Volán járatait veszik igénybe. Arra a kérdésre, hogy a buszok képesek-e megfelelni a reggeli forgalomnak, nem felelhetünk egyér­telmű igennel. Dr. Torna László, a Vo­lán osztályvezetője igy fogalmaz: — Figyelembe véve a járművek mű­szaki színvonalát és állapotát, a rendkí­vüli időjárási körülmények kivételével képesek vagyunk, s még néhány évig képesek leszünk ellátni az utasforgal­mat csúcsidőben is. Nem mindegy azonban, s ezt dr. To­ma László is tudja, hogy az állampol­gárok milyen körülmények között ér­nek munkahelyükre. Jelenleg néhány járaton megalázó a zsúfoltság. S a rendkívüli időjárási körülményeken sem feltétlenül hóvihart kell érteni. Ha egy kicsit csúszósabb az út, a helyi jára­tokat csúcsidőben kisegítő helyközi já­ratok nem érnek be időben a városok­ba, ahol öt-tíz perces késésük már kao­tikus állapotokat okozhat. 200-as Ikarusok A vázolt helyzet a buszoknak nem elsősorban a műszaki állapotán, ha­nem a számán múlik. A kritikusnak tekinthető megyeszékhelynek jelenleg 59 helyi járatú busz áll rendelkezésére, amelyből 5—6 kocsi van rendszeresen műhelyben. A 200-as Ikarus család üzemeltetésében a Volán szakemberei profik, s kezük alatt egy-egy példány a két rendszámtábla között akár ki is cserélődhet. A gond az, hogy a csúcs­időben besegítő 15—16 helyközi típusú autóbusszal együtt is olyan kevés a ko­csik száma, hogy a reggeli utazás a lakosoknak tortúrát jelent. Örömhír, hogy 1987-ben a kecskeméti négy, a bajai és kiskunhalasi állomány pedig egy-egy kocsival bővülhet. A 300-as helyközi, s a 400-as helyi típusú Ikarus család megjelenése javí­tani fogja a színvonalat, csak kérdés, hogy a vállalatoknak lesz-e a megvá­sárlásukhoz elegendő pénze. Nem a Volán érdeke A bajokon elsősorban a lépcsőzetes munkakezdés segíthetne. Amely —- a közhiedelemmel ellentétben —, nem a Volán érdeké. A közlekedési vállalat ugyanis nyereségérdekeltségben dolgo­zik, jobban jár tehát, ha az utasokat nagyobb zsúfoltságban, de kevesebb fordulóval viszi el. A megye vállalatai azonban egyelőre nem partnerek a munkakezdés széthúzásában. Sőt — gazdaságossági szempontokra hívati kozva —, rendre szüntetik meg saját munkásjárataikat, s új igényekkel lép­nek fel a Volánnal szemben. Nem lehet azonban a közlekedés nyakába varrni mások gazdasági gond­jait, mint ahogy a városok infrastruk­turális elmaradottságát sem. Ha a la­kótelepeken nincs elég óvodai, iskolai férőhely, nincs lehetőség a bevásárlás­ra, akkor az is a közlekedési gondokat növeli. A probléma tehát komplex, a megoldás csak közös erővel képzelhető el. Bálái F. István Az isten szerelmére, Pista bátyám! Alig vagyunk néhányon a Kecske­métről Szegednek tartó reggeli bu­szon; mellettem két kucsmás atyafi beszéddel veri agyon az utazásra szánt drága időt. Mennének már metszeni, akár ma délelőtt is a szőlő­be, de hát csak a jó isten a megmond­hatója, hogy mire jutottak a rügyek a januári huszonvalahány fokos faggyal, meg a márciusi hajnalok se voltak eddig sokkal kíméleteseb­bek ... A szőlőtől már csak egy ugrás an­nak a pohár bornak a meséje, amivel hősünket (nevezzük Pista bácsinak) a helyi téesz-elnök kínálta meg, még valamikor a 60-as évek derekán. Pista bátyánk asszonya templom- bajáró volt. Ai öreg viszont, amikor csak tehette, elbliccelte a vasárnap délelőtti istenházi programot. Még olyan áron is, hogy családi perpatva­rig húzta az időt, már ami az ünnep­lőbe öltözést illeti. Aztán, amikor már látta, hogy csupán fél órája van a mise kezdeté­ig, biztos volt a dolgában. Köztudo­mású ugyanis, hogy a világon nin­csen olyan tiszta ing, amelyről kriti­kus helyzetben legalább egy gomb ne hiányoznék. Ez ugyebár öt perc! És még akkor jön csak a borotválkozás. Háromnapos borosta ellenáll a legé­lesebb beretva akaratának is, elég egy rosszul sikerült mozdulat, a sör­te marad, viszont a vér csipetnyit serken. S ekkor jön az egetverö ká­romkodás és a timsó, majd 20 má­sodperc múlva a „konyhajtó" (értsd: konyhaajtó!) csapódik, jelezvén, hogy megint megúszta. Igen ám! De közelgelt Pista bá­tyánk boldogságban eltöltött házas­ságának harmincadik évfordulója. Ez pedig nagy ünnep volt akkor, a váláshoz alig szokott világban. Régen volt kismenyecske azt kér­te hites urától, hogy esküvőjük év­fordulóján menjen véle templomba, úgy, mint 30 esztendeje, és gyónjon is isten szent színe előtt, mert bizony ráfér . . . Ezt már nem lehetett kivédeni. Nem volt aznap inggombtrükk, sőt már előző este megborotválkozott. Mise alatt még egy kicsit el is érzé­kenyült. Egyrészt a belülről régen látott templom varázsa ütötte szíven, másrészt pedig végiggondolta házas­ságának három évtizedét, a hadifog­sággal, háborúval. . . A gyónással már voltak némi gon­dok. — Vétkeztél fiam? — Vétkeztem atyám! — Mit tettél fiam? — Loptam, atyám! (Nagyobb bűn nem jutott eszébe.) — Kitől loptad fiam? — A közösből atyám! — Ez bizony nagy bún, fiam .. . A feláldozásért végül is két mia- tyánkot, három üdvözlégyet kellett mondania, amit némi asszonyt sú­gással, segítséggel böcsülettel telje­sített■ is . . . Tulajdonképp itt vége is lenne a történetnek, ha minderről nem szer­zett volna tudomást a szövetkezet elnöke. Talán az öreg mesélte el a kocsmában egy felhevült pillanatá­ban? Hívatja Pista bácsit az elnök. Hellyel kínálja és kérdezi, hogy in­na-e vele egy pohár bort. — Innék, elnök elvtárs! — Volt-e mostanában gyónni, István bátyám? — Voltam, elnök elvtárs—vallja az igazságot az öreg. — No, akkor az egészségére, bá­tyám! — emeli poharát az elnök ... — De az isten szerelmére, arra ké­rem magát, ha elcsen is a miénkből néhány cső kukoricát, ami valójában nagy bűn, de legalább ne mondja el senkinek!.. . Szabó Pál Miklós Több étolaj Kőbányáról A Növényolajipari és Mosószergyár­tó Vállalat a korábbinál több növényi olajat szállít a nagyfogyasztóknak és az élelmiszer-feldolgozó üzemeknek, amellett, hogy a növekvő lakossági igé­nyeket is kielégíti. A vállalat Kőbányai Növényolajgyárában az idén a tavalyi­nál 14—15 százalékkal több, összesen mintegy 6500 tonna étolajat gyártanak, s szállítanak hordókban, közúti és va­súti tartálykocsikban a nagyfogyasz­tókhoz. A kőbányai gyár étolaj termelé­sének csaknem 90 százalékát teszi ki a tartósitóipar számára finomított növé­nyi olaj, néhány éven belül pedig teljes egészében ez az üzem látja el az élelmi­szeripart étolajjal. A kőbányai üzem már most csaknem teljes ellátást nyújt növényi ételzsírok­ból; e termékekből az édes- és a sütő­ipar rendelt az idén többet a szokásos­nál, így 1987-ben 7,5 ezer tonnányit gyártanak belőle. A termelés fokozását a növényolaj­ipar egészét érintő rekonstrukciós program első ütemében megvalósult beruházások teszik lehetővé. A gyár­ban — részben saját forrásból, vala­mint világbanki hitellel — tavaly 3 nagyméretű fémsiló készült el, így a kétszeresére, mintegy 9 ezer tonnára növekedett a tárolható napraforgó mennyisége. A modern tárolókra csak­nem 70 millió forintot költöttek. Kor­szerűsítették az ételzsír raktározását is; a múlt év végén új hütőtárolót adtak át, amelyben ebből a termékből átme­netileg 100 tonnát tarthatnak. Felújí­tották a régi sajtolóüzemeket, növelve a berendezések teljesítményét. Az idén folytatják a beruházást Kő­bányán, ahol a tavalyi 15 600 tonnával szemben 1987-ben már 21 ezer tonna nyers növényi olajat nyernek ki napra­forgóból és repcéből. A nyersolaj ex­portját is növelni tudják: mintegy 1,1 ezer tonnát juttatnak el a külföldi meg­rendelőkhöz. Az idén üzembe állítják az új, napon­ta 150 tonna teljesítményű maghéjazó berendezést. Az energiatakarékossági program keretében új maghéjtüzelésű kazánt is felállítanak, ennek révén a földgáz mintegy negyedét megtakarít­hatják. MIT BIZONYÍT A SZAMURÁJ-KÖTVÉNY? Adósságunk és hitelünk A közvéleményt hosszú ideje fog­lalkoztatja, hogy mennyi is Ma­gyarország külföldi adósságállo­mánya, de a kérdésre csak a közel­múltban, a Magyar Nemzeti Bank februári sajtótájékoztatója nyomán kaptunk választ. Mint a bank elnö­ke bejelentette, a nettó adósságállo­mány összege 7,8 milliárd dollár. Ám az újságolvasóban ennek nyomán további kérdések merül­nek fel. Mindenekelőtt: mit jelent ebben a vonatkozásban a „nettó” jelző? Nem azt, amit sokan feltéte­leznek, hogy a kamatok nélküli ösz- szeget, tehát a felvett tőkét jelölik így. A nettó azt jelenti, hogy adós­ságainkból levonva követelésein­ket, jutunk el a 7,8 milliárd dollár­hoz. Mert nemcsak felveszünk, ha­nem ki is helyezünk hiteleket — bár erről ritkábban esik szó — és a nemzetközi elszámolásokban más követeléseink is vannak. Aki tartozik, az igyekszik Talán éppen azért, mert koráb­ban a közvéleményt nem tájékoz­tatták az ország eladósodásának mértékéről, elterjedtek olyan néze­tek, hogy adósságaink túlságosan nagyok, hogy számos más ország­hoz hasonlóan talán nekünk is kel­lene kémünk adósságaink átüteme­zését, vagyis halasztást a visszafize­tésre. Táplálhatta ezt a nézetet az a gyakorlat is, hogy a hitelfelvételek­ről rendszeresen megjelentek a hír­adások, arról viszont, hogy a hite­lekből és azok kamataiból a bank, az ország mikor, mennyit törlesz­tett, jóformán semmit sem tud a közvélemény. Igaz, 1981—82-ben, amikor kon­vertibilis fizetési mérlegünkben a legsúlyosabb hiányok mutatkoz­tak, a pénzügyi szakemberek egy része is azon az állásponton volt, hogy helyesebb lenne átütemezni adósságainkat, lassítani a visszafi­zetést, és így könnyebb helyzetbe hozni az országot. Mert ugyan mi bajuk is esett azoknak, akik így jár- , tak el? — érveltek az átütemezés hívei. Sokan voltak, sőt, vannak azon a véleményen, hogy a magyar állam csupán presztízsféltésből nem kéri adósságainak átütemezését. Tény, hogy az adósságok súlyos teherként nehezednek ma is a nép­gazdaságra, hiszen az országnak nem csupán annyit kell megtermel­nie, amennyit el akar fogyasztani, és fel kíván halmozni például beru­házások formájában, hanem az adósságtörlesztéshez szükséges ja­vakat is elő kell teremteni, méghoz­zá exportálható áruk formájában. Bármilyen nyomasztó teher is ez, nem holmi rossz értelemben vett , presztízsféltés vezérli a pénzügypoliti­kát, amikor nem kéri az adósságok át­ütemezését. Hanem mi? Egyfelől: ezzel a mód­szerrel csak időt, haladékot nyernénk, és semmiféle biztosíték nincs arra, hogy ezt a nyereséget jól hasznosítanánk. Inkább elképzelhető, hogy a haladék elkényelmesítené a gazdaságot; lassíta­ná az ipar szerkezetének, gyártmányai­nak korszerűsítését, a gazdaság moder­nizálását, ami amúgy sem a kellő len­dülettel folyik. Az a tény viszont, hogy adósságainkat záros határidőn belül vissza kell fizetni, sarkallja, de lega­lábbis sarkallhatja a gazdaságot jobb teljesítményre, mindenekelőtt verseny- képes, külföldön is jól értékesíthető áruk gazdaságos termelésére. Ebben a megközelítésben tetemes adósságaink­nak előnyös oldala is van. A bankárok véleménye Másfelől a jó értelemben vett presz­tízsféltés valóban visszatart attól, hogy halogassuk a hitelek visszafizetését. A pénz világában ugyanis a presztízs igencsak fontos dolog. Mármint az a kép, amely az adott adósról, az adott országról él a hitelezőkben. Ha ez a kép kedvező, akkor megnyílnak a bankok páncélszekrényei, és a bankárok vi­szonylag kedvező feltételek mellett fo­lyósítanak akár újabb hiteleket is. Ha ez a kép kedvezőtlen, akkor az illető adós csak magasabb kamatra, vagy egyáltalán nem képes további hitelek­hez jutni. Sőt, árut sem kap külföldről hitelbe — csakis készpénzért. Tehát előbb exportálnia kell, és csak az így szerzett pénzzel jelentkezhet majd az árupiacokon. Mert az adósságátüteme­zés tulajdonképpen nem más, mint a gazdasági csőd bejelentése valamiféle udvarias formában. Mi szerencsére nem vagyunk ilyen helyzetben — ellenkezőleg. A Magyar Nemzeti Bank illetékesei állítják, hogy a magyar államot a pénzpiacokon jó adósként tartják számon, amely min­dig pontosan, megbízhatóan fizet. El­fogultak lennénk? A mértékadó külföl­di szaklap, a The Banker című folyó­irat a következőket írja: „Magyaror­szág, amely az OECD szerint a nyitott­ság politikáját folytatja a pénzügyi in­formációszolgálat és a nemzetközi gaz­dasági rendszerben való pozitív részvé­tel tekintetében, 8 milliárd dolláros adósságterhe ellenére is annyi pénzt ve­het fel, amennyit csak akar, a Libor feletti mindössze 0,25 százalékos ka­matfelár mellett”. De országunk kedvező megítélését a tények is bizonyítják. Itt sorolhatnánk az újabban felvett hiteleket, ismertet­hetnénk azok kedvező feltételeit, de in­kább kiragadunk példaként egy pénz­ügyi manővert, amelyre nemrégiben került sor, és amely érzékelteti a hitele­zők magatartását Magyarországgal szemben. Japán bankok néhány he­te 20 milliárd jen értékű hitelt nyúj­tottak a Magyar Nemzeti Banknak, méghozzá úgynevezett szamuráj­kötvény formájában. A szamuráj­kötvény előkelő értékpapír, amely iránt messzemenő bizalmat táplál a japán állampolgár, és amelyet emi­att előszeretettel meg is vásárol. Nyilvánvaló, hogy a japán bankok azért szánták rá magukat ilyen ér­tékpapír kibocsátására, mert a ma­gyar államot jó adósként tartják számon. Nem felélni — fejleszteni Sőt, nem csak úgy általánosság­ban, hanem konkrét vizsgálatok alapján. Japánban ugyanis műkö­dik egy, a hitelképességet megítélő hivatalos szervezet, amely „AA” jelzéssel minősítette Magyarorszá­got. Ez a besorolás csak egy árnya­lattal alacsonyabb a lehetséges leg­jobb, a három A-val jelzett besoro­lásnál. A szervezet három fő szem­pont alapján ítélte oda Magyaror­szágnak a két A-t: az ország politi­kai stabilitása, az ország adósság­törlesztő múltja, és az ország gaz­dasági helyzete volt az elemzés tár­gya­Fogadjuk hát el, hogy Magyar- ország nemzetközi megitéiése a pénzügyi körökben kifejezetten kedvező, hogy továbbra is vannak, lesznek lehetőségeink jó feltételek mellett hiteleket felvenni. És ha a hitelezők nem minősítenek bennün­ket túlzottan eladósodott ország­nak, hát ne tegyük ezt mi magunk sem. Ha ők nem látják kockázatos­nak pénzüket nekünk kölcsön adni, akkor mi se tartsunk attól, hogy fizetési válságba kerülünk. Legalábbis akkor nem kell ettől tartani, ha a hiteleket megfelelő cé­lokra fordítjuk. Mert ez alighanem fontosabb, mint az összeg nagysá­ga, az eladósodás mértéke. Az az ország ugyanis, amely a külföldről felvett pénzt egyszerűen elfogyaszt­ja— feléli — valóban könnyen baj- ba .kerülhet a,hitel törlesztésekor. Az az ország viszont, amely a köl­csönkapott pénzt gazdaságának fejlesztésére, ésszerű beruházások­ra, iparának korszerűsítésére hasz­nálja, az ezzel egyúttal megteremti a visszafizetés feltételét is. Okkal feltételezzük, hogy a kölcsönkapott pénzen olyan technikát, technológi­át, gépparkot vásárolunk, amely elősegíti a jól exportálható áruk ter­melését, s ily módon önmagában jelent garanciát a hitelek visszafize­tésére, és — egyúttal, illetve fő cél­ként — a magyar gazdaság korsze­rűsítésére. Gál Zsuzsa A sugárzás hatása az anyagra Ä radioaktív sugárzás különböző változásokat idéz elő a különféle anya­gokban, vagy legalábbis meggyorsítja a fizikai, fizikai—kémiai és biológiai változásokat. A sugárhatás első foka az, hogy a sugárzási energia áttevődik a környe­zet molekuláira. Ennek az átvitelnek a jellegét a sugárzás fajtája és energiája, valamint a besugárzott anyag jellege határozza meg. A sugárzási energia át­vitelének folyamata a sugárhatás el­sődleges folyamataival kezdődik, ame­lyek eredményeként sugárkémiai és bi­ológiai átmeneti termékek keletkeznek. Ez utóbbiak reaktivitása a jelentős energiafelvétel következtében igen nagy, úgyhogy a további folyamatok végeredményeként létrejönnek a sugár­hatás végtermékei. Mivel a biológiai rendszerek kémiai szempontból általában igen bonyolul­tak, a sugárhatás fizikai, fizikai-kémiai es kémiai szakaszának lefolyása is na­gyon bonyolult. Az eddigi tapasztalatok arra utal­nak, hogy a radioaktív sugárzásnak az élő szövetekre gyakorolt nagy hatását elsősorban a sugárzás ionizáló képessé­ge okozza. Ezért használjuk az ionizáló sugárzás kifejezést. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem keletkeznek más fizikai folyamatok is, amelyek bio­lógiai szerepet játszanak. Ilyen például az atomok gerjesztése. Á radioaktív sugárzás biológiai ha­tásának mechanizmusában az atomok és molekulák ionizálása sokkal na­gyobb szerepet játszik, mint a gerjesz­tés. Nem minden ionizáló sugárzás fejt ki azonos hatást az élő szervezetre. Az ionizáló részecskéknek vagy a gamma- fotonoknak megfelelő energiával kell rendelkezniük, máskülönben fenn­akadnak a szövet felszínén, nem képe­sek behatolni a sejt belsejébe és hatást kifejteni benne. Képünkön: a Max Planck Intézet sugárkémiai részlegének kobaltforrá­sa. A kísérletben gázmolekulákat ioni­zálnak. A berendezés távolból irányít­ható, a méréseket is távolból v-.:::i’í. A gömbök argonnal ver. ve.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom