Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-17 / 64. szám

PETŐFI NÉPE Hetven ive született -Mar­ton Endre (1917 —1979) Kos- suth-díjas szí­nész és rende­ző, a Magyar Népköztársa- ság kiváló mű­vésze. A budapesti Színészegye­sület iskolájá­ban kapott rendezői diplomát 1941-ben. Pá­lyáját o Pünkösti-féle Madách Színházban kezdte. 1945-ben a Nagymező utcában megnyílt Víg­színház rendezője, egy évvel ké­sőbb főrendezője lett, s 1949-ig itt dolgozott; ekkor a Nemzeti Színházhoz került, amelynek 1956 őta volt a főrendezője. 1949-től a Színművészeti Főiskola rende­zői főtanszakán volt tanár. 1971 és 1978 között ö volt a Nemzeti Színház igazgatója. Bacsó Péter forgatókönyve alapján a Kato­nazene című fimmel mint film­rendező is sikerrel mutatkozott be. A felszabadulás utáni magyar filmjátszás számos emlékezetes alakítása fűződik a nevéhez. Fegyelmezett, mindig együttest teremtő, sajátos koncepciójú ren­dező volt, akinek művészetét az előadások puritán tisztasága, ka­rakterisztikus kidolgozottsága jellemezte. 0 keltette új életre Vörösmarty elfeledett drámáját, a Czilei és a Hunyadiakat, és Madách Mózesét a Nemzeti Szín­házban. Munkáját nemzetközi­leg is nagyra értékelték; tagja volt a Nemzetközi Színházi In­tézet végrehajtó bizottságának, s elnöke az intézet magyar tago­zatának. MŰSOR 1S»7. március 17-én, kedden KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszínhAz Bérletszürfet'C°r' VILL^ÉNYNÉL. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: léi 4, háromnegyed 8 *s* Tó“kori sarga haj és az ARANY ERŐD. Sz., mb., amerikai— •panyol film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 8 Is * órakor: ARANYESO YUCCA- Sz- mt>- olasz filmvígjáték. °‘‘h°n rooal: délelőtt 10 órakor nincs előadás. Fél 6 és 8 órakor: MAGA a F£FEM- Magyar film A Studlómozi: 8 órakor: A HOLD KE­SSE“' “lm- “ tv<” Művelődési központ — videomozi: 1 őrakor: LONDONI RANDEVO. Mb angol krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 8 és fél I órakor: A SÁRKÁNY KÖZBELÉP 6z., amerikai—hongkongi film. u éven felülieknek! Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: BROAD WAY DANNY ROSE. Amerikai film BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 órakor: BMX-BAN DITAK. Sz.. mb., ausztrál film. 7 óra kor: BANAnhéjkeringO. Sz., ma gyár film. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: GYIL KOS ROBOTOK. Sz., amerikai film 14 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: AZ ELS< LOVASHADSEREG. Sz., mb., kétré azes szovjet film. 8 órakor: A TO: HABORÜJA. Sz., kanadai—franci film. 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és fél 7 órakor ELFOJTA A SZÉL. Sz., kétrésze amerikai film. TISZÁK ÉCSKE Az Arany János Művelődési Kői pontban: 7 órakor: GYANŰS An NYAK. Sz., kínai kalandfilm. DÉSIRÉE, CLEOPÁTRA, DELICATESSE . N Jó ellátás burgonya-vetőgumóból A nagy hideg elmúltával meg­kezdődött a fagyra érzékeny ve­tőburgonya értékesítése. A Ve­tőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat a nagyüzemek és a kis­termelők tavaszi igényeit kielé­gíti. A vállalat az elkövetkező hetekben — a terv szerint — mintegy 10—12 ezer tonnát hoz forgalomba. Ha az üzemekből újabb megrendelést kapnak, vál­lalják a szállítást, mivel a vető­magszaporító gazdaságoknál, a tavalyi jó termés következtében, megfelelő tartalékok vannak. A fajtaválaszték megfelelő. Az igen keresertt Désirée-ből, a Cleo- pátrábói, továbbá a salátáinak is való linzi Delicatesse-toől és a Delcorból a kistermelőknek 5, illetve 20 kilogrammos csoma­gokban is forgalmaznak vető­gumót. Budapesten például a vetőmagvállalat korszerűsített, Rottenbiller utcai önkiszolgáló vetőmagáruházában és a XIV. kerületi Telepes utcai raktárá­ban árusítják a kistételű szapo­rítóanyagot. Az idén első alkalommal kínál viszonylag nagyobb mennyiségű vetőgumót a Solymári Rozma­ring Tsz gesztorságában működő Meriklon Gazdasági Társaság, amely ezúttal vírusmentes kö­rülmények között szaporított mi­nigumókat hoz forgalomba. Az ültetési idényre félmillió mini­gumót szaporítottak a Gülbaba, a Somogy gyöngye, a Soproni kifli és a Désirée fajtából. A té­len előállított anyag egy része már elfogyott, de további tétele­ket szaporítanak belőle a Merik­lon telepén. Az új eljárással sza­porított vetőgumóknak egyéb­ként nagy jövőt jósolnak, mivel az ilyen burgonya ai növényi be­tegségekkel szemben ellenállóbb, mint a szántóföldön szaporított, és a szállítási és tárolási költség is csökken. ATOMERŐMŰNEK Berendezések Kaposvárról Speciális javítóberendezést ké­szített a Szovjetunió novovoronye- zsi atomerőműve részére a Cse­peli Egyedi Gépgyár kaposvári üzeme. A Kaposvári Nehézgép­gyár szakemberei maguk helyez­ték üzembe a berendezést, és vállalták a kezelőszemélyzet ki­képzését is. Az általuk szállított gép a reaktorokhoz csatlakozó gőzfejlesztő generátorok — a ha­gyományos hőerőművek kazán­jaihoz hasonló berendezések — időszakos és szükség szerinti ja­vítására szolgál, igen fontos sze­repe van a biztonságos üzemel­tetés és a környezetvédelem szem­pontjából. Valójában egy fél­automata és távvezérelt meg­munkáló központ, amely rend­kívül szűk térben — egy mind­össze fél méter átmérőjű henge­res aknában — sok száz csőcsat­lakozás közül maga keresi meg a javításra szorulót, s különféle forgácsolási és hegesztési műve­letekkel elhárítja a hibát. A No- vovoronyezsben üzembe helye­zett berendezés immár a máso­dik típus, amit a magyar tervek alapján a kaposváriak gyárta­nak. Az új típusú berendezéssel egy-egy csőtörés javítási ideje a korábbi 8 óráról 20 percre csökkent. HÁZI JOGTANÁCSADÓ A szigorúbb környezet­védelemről Sokak megelégedésére a kör­nyezetvédelem új, szigorúbb in­tézkedései kiterjednek a vízre, a levegőre, az élővilágra, a tájra s települési környezetünkre. Áz írás felsorolja az alapvető környezet- védelmi előírásokat, különös te­kintettel a szemétre, a veszélyes hulladékokra, a védett és foko­zottan védett állat- és növény­világra, a lég- és vízszennyezés­re, valamint az ezekkel kapcso­latban felmerülő kártérítési, il­letve bírságolási problémákra. Az új szellemű környezetvédelmi in­tézkedések hatékonyabbá téte­léhez s érvényesítéséhez a tár­sadalmi szervezetek és az állam­polgárok segítségét is kérik az illetékesek. Az Autó és jog rovat ez al­kalommal a mozgássérültek spe­ciális gondjait taglalja. Á Család és jog rovat a tár­sadalom egészét, s egyben legki­sebb egységét, a családot veszé­lyeztető magyar népbetegség, az alkoholizálás ellen emel szót. Százéves a mentőszolgálat w Ebben az évben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját az Or­szágos Mentőszolgálat. A centenárium alkalmából megnyitják a Mar­kó utcai központi épületben a Kresz Géza Mentőmúzeumat. Dr. Fel­kai Tamás, a múzeum igazgatója több mint 22 éves gyűjtőmunkájá­nak eredménye a kőiéiben mentőeszközöket, mentős egyenruhákat és kellékeket bemutató tárlat. Képünkön: Supersix Special mentőautó modellje. 1927-es típus. TERMELŐI BORVERSENY • Császártöltésen a közelmúltban megrendezett hagyományos kister­melői borversenyen a fehérborok kategóriájában Szakái Tibor Kun­leány, a vörösborok közül pedig Halász Mátyás Kékfrankosa nyert el­ső díjat. A közönség Bárth György Muscat Lunell-jét és Halász Má­tyás Kékfrankosát tartotta legjobbnak. (Angeli Mátyás tudósítónktól.) A romlás virágai „Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt, melybe ma szemünk ütközött: Az ösvényforduló kavicsos homokágyán Váratlan egy iszonyú dög ...” Baudelaire érzékletes költői képeikbe zárt megdöbbenése osz­tályrészül juthatott a szerényebb lírai képzelettel megáldott utazóknak is Kiskőrös határában. Bár a kutyatetem felvételünk készülte óta — remélhetőleg — elkerült az út széléről a lát­ványnak „méltó” keretet adó törmelék- és szeméthalmok a hát­térben maradtak, esetleg tovább nőttek. Baudelaire Egy dög című versében kedvese borzasztó, ám elkerülhetetlen jövőjét látta, fotósunk pedig — bízzunk benne — csak egy jelenre jel­lemző állapotot rögzített. (Straszer András felvétele) H. Z. Kommunista szombat lesz a Dutépnél A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK A Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádjainak küldöttei tanács­koztak a napokban Kecskeméten. Dr. Fáy Ferenc vezérigazgató ér­tékelte a vállalati munkaver- seny-mozgalom múlt évi ered­ményeit, és ismertette az idei feladatokat. A tanácskozáson dön­töttek a kiváló címek odaítélésé­ről, valamint az idei kommunis­ta műszak időpontjáról. Eszerint a vállalatnál március 21-én szer­veznek kommunista szombatot. Ki ütötte el a gyalogost ? Kalocsán március 14-én egy kistehergépkocsi tolatás közben elütötte a mögötte gyalogosan át­haladó Hegedűs Magdolna • 78 éves kalocsai lakost (I. István út 82.). Az idős asszony súlyos sé­rülést szenvedett. A baleset után a gépkocsi vezetője kórházba akarta szállítani a sérültet, aki ebbe nem egyezett bele, ezért a helyszínről eltávoztak. A kiste­hergépkocsi vezetőjének kilétét eddig nem sikerült megállapíta­ni. Kecskeméten, a Csongrádi úton március 15-én Takács Zoltán 23 éves kecskeméti lakos (Galago­nya u. 27.) személygépkocsijával ittasan, nagy sebességgel egy ka­nyarban balra kisodródott, egy fának, majd telefonoszlopnak üt­között. A gépkocsi vezetője sú­lyos, utasa, Kiss István kecske­méti lakos (Diófa u. 3.) pedig könnyű sérülést szenvedett. Holtan találták Tóth Istvánná, Tassi Veronika 31 éves foglalkozás nélküli kecs­keméti lakost (Halasi u. 13. fsz. 4.) március 15-én lakásán holtan találták. A rendőrség kéri, hogy Tóthné gyanús halála körülmé­nyeinek tisztázása érdekében je­lentkezzenek azok, akik vele 1987. március 13-án vagy 14-én talál­koztak, illetve akik látták őt. Várják azok jelentkezését is, akik az asszony halálával ösz- szefüggő bármilyen információ­val rendelkeznek. Jelentkezni személyesen vagy telefonon a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-fő­kapitányság bűnügyi osztályán — Kecskemét, Rákóczi út 17— 19., telefonon 27-644, 3256 mellék, illetve 3266 mellék — lehet. R. M. Megyénk az országos saj'tóban Élet és Tudomány. 1987. 11. szásn: Holczer József: A befeje­zetlen mondat. (A kecskeméti tanár írása a Nyelv és Élet ro­vatban.) Sakkélet, 1987. 1. szám: Máthé Gáspár—Lovas Dániel dr.: Grószpéter Attila belépett a nagymesterkluibba! Hazai sikerek a Dutép SC tornáján. (A kecskeméti sakkversenyről,) Neue Zeitung, 1987. 11. szám: Évente egy utca Nemesnódud- varon. (A kétezer lakosú község a bajai áfiész, a Hosszúhegy! Mezőgazdasági Kombinát és a helyi tsz segítségével évente egy- egy kövesutat épített.) — Megyei könyvtár Kecskeméten. (A kö­vetkező évben mintegy 450 ezer kötetes könyvtár épül Kecske­méten a Jókai téren.) — Négy évet nyertek. (Baja és Környéke Afész célrészjegyek segítségével számos beruházást valósított meg.) HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1987. március 17., kedd Névnap: Gertrúd Napkelte: 5 óra 55 perc Napnyugta: 17 óra 51 perc Holdkelte: 20 óra 19 perc Holdnyugta: 6 óra 36 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Mindenütt megnö­vekszik a felhőzet, hószállingó- zásra, kisebb havazásra lehet számítani.. A felhőátvonulások­ból futó hózáporok bárhol kiala­kulhatnak. Az élénk délnyugati szél lassan mérséklődik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Március 15-én Kecskeméten a közép- hómérséklet mínusz 3,3 (az 50 éves átlag 4,3), a legmagasabb hőmérsék­let 3,6 Celsius-fok volt. A nap 9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 óra­kor mínusz 7,4, 13 órakor 2,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let mínusz 8,0, a tengerszlntre átszá­mított légnyomás 1011,8 millibar — csökkenő — volt. Havat foltokban észleltek. Március 15-én Baján a középhőmér­séklet mínusz 3,9 (az 50 éves átlag 5,0), a legmagasabb hőmérséklet 2,5 fok volt. A nap 6,5 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 6,7, 13 órakor 1,2 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet mínusz 7,7 fok, a tengerszintre átszámított lég* nyomás 1011.9 millibar — süllyedő — volt. Csapadék nem hullott. — Szabtuk, varrtuk. A kiskő­rösi Helyőrségi Művelődési Ott­honban a szabás-varrás tanfo­lyam 45 hallgatójának munkái­ból rendeztek kiállítást. A tű­cérna mesterei szoknyákat, blú­zokat, nadrágokat vittek a tár­latra, bizonyítva az öt hónap alatt szerzett ügyességüket. A ruhadarabokat március 22-éig, naponta 9-től 17 óráig nézhetik meg az érdeklődők, akik közül bizonyára sokan kedvet kapnak a házi szabás-varráshoz. — JÁTSZÓHÁZ. A kisszállási Művelődési Házban március 19- én, csütörtökön 14 órától játszó­házra várják a gyerekeket, aki­ket Horváth Ágota fazekas az agyag sípkészítésre tanít. (Mikó Piroska tudósítónktól.) — PEGE-KONCERT. Holnap este hét órakor, a kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjú­sági Otthon dzsesszklubjában rangos zenei esemény lesz. Pege Aladár, a nagybőgő virtuóza ad szólókoncertet. Pege itthon és külföldön egyaránt ismert dzsesszmuzsikus, számos külföl­di fesztiváldíj birtokosa, a tava­lyi szavazólisták szerint Euró­pában ismét ő lett Az év nagy­bőgőse. — Járművásár — hétfőtől hét­főig. A kecskeméti Alföld Áru­házban tegnap óta tart a jármű- vásár: a 350-es Jáwa 5000; a 125 és 150 köbcentiméteres MZ 3000, és minden kerékpár 500 forinttal olcsóbb. (X) — BÁBJÁTÉK BUGACON. A bugaci Petőfi Sándor Művelődé­si Házban március 19-én 10 órá­tól a kecskeméti Ciróka Báb­együttes Fazekas Mihály: Ludas Matyi című művét mutatja be. — Kismamáknak. Ma 15 órától a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központban kedvezmé­nyes fonalvásárt rendeznek a kismamáknak; akik ez alkalom­mal kötőtanfolyamra is jelent­kezhetnek. — FILMBARÁTOKNAK. A magyar filmek kedvelői rendkí­vüli bérleti kedvezménnyel (öt filmet 70 forintért) tekinthetik meg a XIX. magyar játékfilm­szemle programjából összeállí­tott sorozat — március 19-étől 23-áig — a kecskeméti Városi moziban. (750) — Szűkebb hazánk a televí­zióban. Ma 18 órakor ismét je­lentkezik a (televízió szegedi sitú- diója, a II. csatornán. Ezúttal a solti Vécsey-kúria felavatását, valamint a kecskeméti virágpia­cot mutatják be. Kerekasztal- beszélgetésen idézik fel a KISZ 30 éves történetét. — KIÁLLÍTÁS A PRESSZÓ­BAN. A Kecskeméti Tavaszi Na­pok alkalmából ma reggeltől Gé­rő György fafaragó munkáit mu­tatják be a megyeszékhely Mokka presszójában. — FIN-is. Harminc futó rész­vételével futóversenyt rendez­nek a forradalmi ifjúsági napok tiszteletére március 21-én. A KISZ Kecskeméti Városi Bi­zottsága munkatársainak tervéi szerint a FIN-is futói Bajáról március 21-én, fél 4 és 4 óra között érkeznek Kecskemétre, az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont elé. Argentínában a Szent Jupát Hétfőin hajnalban megérkezett Argentínába, Buenos Aires kikö­tőjébe Fa Nándorral és Gál Jó­zseffel a fedélzetén a nehéz vi­harokat kiállt magyar tenger­járó vitorlás, a Szent Jupát. A legénység fizikailag kimerült, de ez érthető, hiszen amióta az utol­só szárazföldet, Új-Zélandot el­hagyták, 66 napot hajóztak egy­folytában. A hajó rendbehozata­la, a vihar okozta károk kijaví­tása előreláthatólag másfél—két hónapot vesz igénybe, s ez azt je­lenti, hogy a tervezettnél vala­mivel többet tartózkodnak a ma­gyar hajósok Argentínában. Út­jukat Uruguay felé folytatják, majd Brazíliiáton Sao Paolo és Rio de Janeiro kikötőjében vet­nek horgonyt. — MAGYAR KÓRUS A YOR­KI KODÁLY-FESZTÍVÁLON. AZ angliai Yorkba utazott az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumának vegyeskara, hogy részt vegyen a napokban megrendezendő nagy­szabású Kodály-fesztiválon. Az iskolai kórus több ízben is fel­lép a világhírű yorki székesegy­házban és több, környékbeli kis­városban is. A több mint 50 ta­gú vegyeskórus Kodály Missa Brevis és Psalmus Hungaricus művét egy angliai vegyeskórus­sal közösen énekli majd. A~‘Rad­nóti Miklós Gimnázium partner- intézménye, a Yorki College jö­vőre cserelátogatást tervez ha­zánkban, amikor is a neves angol zeneszerző Waugham Wiliams emlékére koncertsorozatot tar­tanak Budapesten. — Zárva a használtautó-piac. A Fővárosi Tanács Csarnok és Piac Igazgatóságának tájékozta­tása szerint az Utazás ’87 című kiállítás miatt a kőbányai Dobó István úti használtautó-piac március 21-én, szombaton és 22- én, vasárnap zárva lesz. MUSTRA — Kedves fiam, én csak azt szeretném tudni, hogy miért vannak mindig ilyen csúnya barátnőid? — Márpedig világos, pa­pa, a te ütött-kopott jár­gányoddal sehogy sem ka­pok remek szexbombát! — Kereskedőtanulók országoi vetélkedője. A szakma kiváló ta­nulója címért vetélkednek hétfő­től három' napon át Szolnokon a kereskedőtanulók. A megyei, il­letve fővárosi versery-’ik orszá­gos döntőbe jutott 1, .jobbjai az első napon írásban és szóban árukereskedelmi és gazdasági is­meretekből adtak számot. Ma a pult mögött folytatódik a ver­seny a megyeszékhely különbö­ző boltjaiban. A szakmai vetél­kedő eredményét szerdán hirde­tik ki. Holnapi lapszámunkból A Honismeret—helytör­ténet című összeállítással a negyedik oldalon jelent­kezünk. Itt közöljük azt a riportot is, amelyben mű­vésztanárok nyilatkoznak a muzsikáról, a tanítvá­nyokról, a Kodály Iskola rangjáról. Kiskunhalason tavai/ július 1-je óta működik aa Ikarüs Karosszéria- és Járműgyár helyi gyára. Munkájukról. terveikről beszélgetett munkatársunk Semsey András vezérigaz­gatóval. Az interjú az ötö­dik oldalon olvasható. Ugyanitt a kecskeméti tej- _ üzemről szóló cikkünk ■ második részét közöljük. Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kisikun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató. Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «091 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv I» Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Birkáé Béta HU ISSN 0131—2381

Next

/
Oldalképek
Tartalom