Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

i ^L_ művelődés szabad idő Az utolsó kenyérsütés Reykjavik után — mesterképzés előtt Beszélgetés Probstner Jánossal\ a Nemzetközi Kerámia Stúdió vezetőjével Ell.fr f tMHRf \k :-.íxí •vsk - :í:Xc'v>-< & . » <• » í “ 'V* '-S «fÄ»«a-5ü#X ■zm -isos # Gylti Gröndal izlandi költő verseskötetének borítóját Probstner János késrítette. A könyv tervezője az a Sigurdur Öm Brvnjolfsson, akinek plakátjait Kecske ' ' tották a közelmúltban. Az idén lesz tízéves a Nemzet­közi Kerámia Stúdió, az ország­ban az első olyan művészeti in­tézmény, mely egész esztendő­ben fogadni tudja a hazai és kül­földi alkotókat, hogy segítséget nyújtson tehetségük kibonta­koztatásához. Az elmúlt évben 16 magyar és 7 külföldi művész összesen mintegy 600 alkotással bővítette a nemzetközileg is egyedülálló közgyűjteményt. Az anyag egy részét Budapesten és Kecskeméten a Tavaszi Napok programjában láthatták az ér­deklődők. A tavalyi kiállítások közül különösen sikeres volt a franciaországi Arcueil-ben és a nyár végén Tihanyban rende­zett tárlat. A jelentős események közé tartozott az a nemzetközi munkaszeminárium is, mely a kortárs kerámiaművészet kie­melkedő képviselőinek rendha­gyó vállalásaival kilépett a vá­ros mindennapi életébe; a közté­ri elhelyezésre szánt értékes mű­vekkel, a környezetkultúra gaz­dagításával nyitott kaput a mű­vészetekre. A művészek közös vállalásukként alkotásaik né­hány darabját felajánlották Kecskemét intézményei közül azoknak, amelyek — lehetősé­geik szerinti segítséget nyújtva a stúdiónak — igényt tartottak rá. 1986-ban az intézmény tevé­kenységi köre a masszagyártó üzem és a gázkemence üzembe helyezésével bővült, és 1987-től önálló költségvetési szervként, önálló bérgazdálkodással mű­ködik. Probstner János, a stúdió ve­zetője pár hete érkezett vissza Izland főváré ’.ahol — im­már második ."rial — néhány hónap iparművé­szeti főiskolán 1 jtt. Beszélgetésünk során szó esett az elmúlt hónapok tapasz­talatairól, élményeiről, eredmé­nyeiről. — Mi az, amit tulajdonkép­pen tanított? — Első alkalommal a kerá­mia-tanszékre szólt a meghívá­som, s azon igyekeztem, hogy diákjaim elsajátítsák a stúdió­ban szerzett tapasztalataim alapján a különféle égetési eljá­rásokat, technikákat. Egy ott megrendezett kiállításom sike­rének köszönhetem a felkérést, hogy ugyanezen a tanszéken ta­nítsak grafikát is. — Kész tantervvel indult út­nak? — A főiskola és diákjaim munkájának tanulmányozása közben nem volt nehéz rájön­nöm, mi az, ami a legnagyobb hiányossága az oktatásnak. El­készítettem a terveket a közös munkához. Tulajdonképpen olyan rajztudáshoz igyekeztem diákjaimnak segítséget nyújta­ni, ami a kompozíció létrehozá­sának is alapja. A modellrajzo- lással és a kollázsozással pró­báltam őket tanítani, rajzban tervezve gondolkodni, ehhez persze el kellett jutniuk odáig, hogy pontosan érzékeljék, mi­lyen az arányok viszonya. Érde­kes, hogy ez a nyitott, a világ minden információja iránt rop­pant érzékeny ország, mely a legfrissebb tudást késedelem nélkül próbálja átvenni az élet szinte minden területén, az ala­pozásnál mintha kevésbé lenne igényes. Rendhagyó volt szá­mukra a nálunk természetes „akadémiai” rajztudás. Ezekre a frissen szerzett alapokra aztán látható élvezettel, kimeríthetet­len ötletességgel építették rá na­gyobb fantáziát igénylő, komp­lexebb feladataikat. — A második meghívást az illetékes vezetők mellett a diá­koknak is köszönheti. — A főiskolai demokrácia valóban jól működik, jogaik közé tartozik, hogy befolyásol­ják a meghívandó tanárok kivá­lasztását, s természetesen szíve­sen élnek is ezzel... — Készültek közben rajzok? Kiállított is? — Összesen két kiállításom volt Reykjavíkban, s bár nem könnyű külföldieknek eladni, néhány rajz mégis elkelt. A ta­nítás mellett ugyan nem sok időm maradt, mégis egy ízben lehetőségem nyílt, hogy egészen más területen is kipróbáljam magam: illusztráltam egy köny­vet. Legnagyobb meglepetésem­re húsz nap alatt kiadták. — Az izlandi természet az utóbbi években nemcsak élete egyik színtere, hanem rajzai vilá­gának is fontos része. Mi az, amit szavakban is érdemesnek tart elmondani erről a témáról? — A természet állandó vál­tozása, változékonysága nyűgö­zött le először. Az időjárás egé­szen különleges effektusokat produkál. Nem turistáknak va­ló hely, mert könnyen pórul jár, aki nem figyel, állandó az élet­veszély. Az egyik legfélelmete­sebb a szél, mely percek alatt egy másik évszakba röpít, telje­sen készületlenül. Semmihez sem hasonlítható a táj az élő gejzírekkel, a cserjékkel, a mű­ködő, vagy épp átmenetileg pi­henő vulkánokkal. A házak ala­csonyak, arra törekszik min­denki, hogy az ablakon kite­kintve a végtelenre lásson, az ember egészen másként, benső­ségesebben része a természet­nek. És amihez ennyi idő alatt sem tudtam hozzászokni, csak csodálni, az a minden változatá­ban lenyűgöző fény. — Az idei évtől a stúdió igaz­gatása nem az egyetlen megbíza­tása. 1987-ben már a Magyar Iparművészeti Főiskola mester- képző kihelyezett tagozatának tanára, műteremvezetője is. Mi­kor, és milyen formában kezdi meg tevékenységét a mesterkép- zö? — Szeptemberben indul, speciális keretek között. Az évekkel ezelőtt előkészített szer­ződés alapján 1985-ben született meg a megállapodás, melynek ötlete részben a megye párt- és állami vezetőitől származik. A másfél éves mesterképzés a főiskolai oktatás legmagasabb szintje lesz, végzett főiskolások pályázhatnak — kerámiában és más témákban is — a mester­diploma megszerzésére. A rek­tor szerint: művészettörténeti jelentőségű, hogy a Magyar Iparműveszeti Főiskolán folyó képzésbe vidéki város is bekap­csolódik. A stúdió egyik szár­nyában négy szoba, egy tanári vendégszoba és két nagy műte­rem áll majd rendelkezésükre. A képzés jelentős mértékben kötődik majd a stúdió nemzet­közi programjához, a választás is feltehetően ezért esett Kecske­métre. Nagy segítséget tudunk nyújtani a technológiai ismere­tek megszerzéséhez, a nemzet­közi kapcsolatok kiépítéséhez, és a nyelvtanulás lehetősége sem lebecsülendő. — Szeptembertől tehál két munkakört tölt be? — Tíz éve vagyok a stúdió igazgatója, egyre közelebb já­runk munkatársaimmal ahhoz, amit szerettem volna megvalósí­tani, egyre inkább benne va­gyunk a város, az ország művé­szeti vérkeringésében, a nemzet­közi művészeti közéletben. Elértük azt, hogy a külföldi al­kotók meghívásának pályázati feltételei a jövőben, részben va- lutáris önköltséges részvételre épülnek. Munkatársaim is egyre felkészültebbek, önállóbbak, a nagyobb feladatokkal egyre si­keresebben birkóznak meg. Re­mélem eljutunk a közeljövőben az intézmény még nagyobb ön­állóságáig, amikor majd nem mint igazgató, hanem mint mű­vészeti vezető tevékenykedem. A megmaradó időt pedig szeret­ném a tanításnak és saját művé­szetemnek szentelni. Bekö Ambrus nagyon beteg volt. Hónapok óta nyomta már az ágyat, s hiába kapta a sokféle orvosságot, nem akart gyógyul­ni. A szíve volt beteg, de ahogy az orvos mondta, legnagyobb baj a hetvenkilenc év volt. A doktor felajánlotta, hogy beviteti a kórházba, de amikor Bekö Ambrus azt mondta, hogy inkább itt szerelne meghalni a tanyán, nem győzködött vele. — Majd én elápolgatom — mondta a felesége. Nem is volt Bekö Ambrusnak semmi panasza a gondoskodás­ra. Tyúkhúslevest, főtt csirke­húst kapott enni, talán fiatal há­zas korában sem kényeztette öt el ennyire a felesége. Naponta megfürdette, pontosan adta neki az orvosságot: a kórházban nem tudtak volna vele így törődni. Az egyik nap halkan a felesé­géhez fordult Bekö Ambrus. — Hallod? — Mi kéne? Mit főzzek? — Nagy kérésem volna. — No csak?-— Tíz éve sütöttél utoljára ke­nyeret. — Kenyeret? — Ha meg tennéd __ — Mit? — Süss nekem utoljára még egyszer! Beköné megdöbbent. Tíz éve tényleg a városból hordták a ke­nyeret, s a kemence, mely ott állt ugyan az udvaron, már csak em­lék volt, amit benőtt a fű. — Kenyeret süssek? — Szeretném még egyszer érezni a friss kenyér illatát, meg egy falatot a számba venni belő­le. Beköné arra gondolt, hogy a pogány ura, aki esküvőjük óta nem volt templomban talán az Úr testét akarja búcsúzóul ma­gához venni, s még jobban átme­legedett a lelke. Nekifogott a készülődésnek. Előbb kovászt kerített. Vagy tíz tanyát bejárt, de megszerezte. Amikor aztán öreg kezével beda­gasztotta a csöppnyi kenyértész­tát, és pihenni tette, kiment, hogy begyújtsa a kemencét. Még sose hasogatott kemen­cébe való fát. Az mindig az ura dolga volt azelőtt. Meg is gyűlt a baja a tökével meg a fejszével, de végül pattogott a tűz a kemen­cében. Egy ideig nem volt mit tennie, bement az urához. — Nemsokára bevetem a ke­nyeret — mondta. Az ura sápadt volt, mintha rosszabbul lett volna. Csak a szemével intett, hogy jól van. — Csak megérje, hogy kész legyen — gondolta az asszony, és kiment. Előkereste a vetőlapátot, majd széthajtotta a régi-régi szakaj­tón a kenyérruhát: szépen kelt a kenyér. Odakint a tanyaudvaron mint­ha az állatok is megérezték vol­na, hogy szokatlan dolog készül: a tyúkok, kacsák félrehúzódtak, a két kutya pedig mozdulatlanul feküdt, csak a szemük mutatta, hogy Bekö néni minden mozdula­tát figyelik. Az asszony kihúzta a para­zsat, majd nekiállt, hogy bevesse a kenyeret. Még a lapát alá való állványt is megkereste valahol a pajta mélyén. Úgy csinált mindent, mint haj­dan: még éltek benne a mozdula­tok. — Már sül— mondta odabent az urának. — Jó — szólt halkan Bekö Ambrus. Az asszony megtörölte az ura homlokát, és simogatni kezdte a kezét. Bár nem volt orvos, tudta, hogy ez az utolsó napjuk együtt. — Megyek, megnézem a ke­nyeret — állt fel egy idő után. Pár perc múlva hozta is be a gyönyörű, friss, piros kenyeret. — Megvagyok! — Érzem — suttogta Bekö Ambrus, és a melle emelkedésé­ből látszott, ahogy szívta be a mindent körüllengö illatot. — Megkóstolod? — Már nem tudom — mondta a férfi. Bekö néni letelte a kenyeret az asztalra, és újból odaült az ágy mellé. Fogta a férje kezét, és néz­te, nézte a kenyeret, az utolsót, amit megsütött életében. Már sötétedni kezdett, amikor érezte, hogy a férje keze hűlni kezd. Tóth Tibor KISS DENES: Támadó télben E roppant fehér támadásban a nyárra gondolok a nyárra! Rejtőző rügyek türelmére viharos ordas tutolásra Ahogy a télben fölmagaslik a konok ember-szoborcsoportok dértől ragyogó patinája Az arcokba karmoló szélre kéményekben zengő vonókra magasztos emberi hűségre fagytól zománcos végtagokra E roppant fehér támadásban szivünk ormai alatt nyár van Gondolnom kell a csirákban ott dacoló sudár kalászra Rejtőző rügyek türelmére Gondolok a kenyérsütökre mindenkire ki értem moccan s csikorogva feszül a hónak hitet álmodik tettnek szónak Bőrük alól július dobban konokon az istenvert égre! Károlyi Júlia SZENTENDRE MÚZEUMAI S zívtáji fájdalmaim vannak. Nyolc hónap alatt három­szor voltam EKG-vizsgá- laton, ahol egyszer sem mutat­tak ki kóros elváltozást, a szíve­met is egészségesnek találták. Félek az infarktustól. Mit te­gyek? A szívtáji fájdalom nem fel­tétlenül szív-, lehet az reumás, gyomor- vagy epeeredetű, s he­lyétől függően okozhat szívtáji fájdalmat a porckorongsérv is. A hosszú percekig, esetleg órá­kig tartó, a mozgásra módosu­ló, befolyásolható fájdalom va­lószínűleg nem szív eredetű. A rövid ideig tartó, nitromintre, nitroglicerinre (nyelv alá) javuló fájdalom az, amely feltehetően koszorúér eredetű. Az ilyen mindenképpen viszgálatot és megfelelő terápiát igényel, or­vosi ellenőrzés mellett. * Egyre többet hallunk a gene­tika, vagyis az öröklés fontossá­gáról. Hallani, hogy a káros öröklési következményeket elő­zetes vizsgálattal meg lehet előz­ni. Mi ennek a módja? Horgászoknak Utánpótlás-nevelés, környezetvédelem A Magyar Horgász Szövetségben a hagyományoknak megfelelően a közelmúltban is megtartották a szo­kásos évzáró, évnyitó sajtótájékoz­tatót. Czakó Béla, a MOHOSZ főtit­kára egyebek között arról informál­ta a horgásztémákkal foglalkozó tu­dósítókat, hogy az elmúlt év várako­záson felüli volt a horgászat csak­nem valamennyi területén. A taglét­szám például tovább nőtt, az 1985. évi 296 ezerről 316 ezerre. Több víz került horgászkezelésbe, tovább ja­vult a horgászvizek halállománya, sok helyen megközelítette, illetve meghaladta az intenzív halasítás kö­vetelményeit (ez 200 kiló hektáron­ként). A fogási eredményekből kitű­nik, hogy javult a közös- és htsz- hasznosítású vizek telepítettsége is. A tavalyi országos átlagfogás meg­haladta a 17 kilogrammot. A telepí­tendő halivadék 20 százalékát a MOHOSZ már saját haltermelő gaz­daságaiban állította elő, s ezt az arányt a jövőben szeretnék tovább javítani. A szövetség 28 ezer hektár vízen gazdálkodik, ebből 8—10 ezer hek­tárnyi vizet az' elöregedés, a hínáro- sodás veszélye fenyeget. Az idén és a következő években ezeknek a terüle­teknek a tisztítása okozza a legna­gyobb gondot. Nagy teljesítményű, nagy távolságokon is könnyen moz­gatható vagy szállítható gépek kelle­nének. Nagy hangsúlyt kapott a tájékoz­tatón az ifjúsággal, a horgászután­pótlással való foglalkozás és a kör­nyezetvédelem. A MOHOSZ idén is több mint ezer gyermeket táboroz­tad A fiatalok felkészítése mégsem a táborokban, hanem az egyesületek­ben dől el. Ma már a nevelés, a tájé­koztatás hatékony és korszerű esz­közei rendelkezésre állnak. Az or­szágos szövetség számos oktatófil­met készített, amelyeket az egyesüle­tek a megyei intézőbizottságok köz­reműködésével kikölcsönözhetnek. A legutóbbi horgászközgyűlés ha­tározatainak egyik legfontosabb ré­sze volt a környezetvédelem, amely­re nagyobb szükség van, mint bár­mikor. Nőtt a vizek halsűrűsége, gyarapszik a horgászlétszám, s ez óhatatlanul nagyobb veszélyt jelent. De egyúttal azt a közös érdeket is, hogy óvjuk vizeink, környezetünk tisztaságát. Olvasóink kérdezték Az ember természetét és élet- képességét, viselkedését örök­lött tulajdonságai, szervezeti adottságai nyilvánvalóan befo­lyásolják. Túlzott lenne a meg­határozás szót használni, mert az öröklött tulajdonságok mel­lett fontos a környezet szerepe, valamint az egyént érő egyéb külső hatások összessége. Pél­dául ha valaki önző, erőszakos tulajdonságokat örököl — ame­lyek megléte már gyermekkor­ban megállapítható —, azonban szeretetteljes gondo­zásban, nevelésben részesül, ak­kor messzemenően tompul erő­szakos hajlama. Ha egy alka­lommal ugyanezt a gyereket egy kutya megharapja, azt követő­en erősödik erőszakos, önző magatartása, mígnem a környe­zet elnéző és figyelmesen gon­doskodó hatása háttérbe szorít­ja a hátrányos és antiszociális tendenciákat. Ez a nevelési pél­da lélektani, de genetikai tanul­ságokkal is szolgál. Valójában azonban az orvosgenetikai problémák nem ilyen jellegűek. Előfordulhat ugyanis, hogy a szülők adottságai együttesen ér­vényesülve, az utódokra káros hatásúak. Esetenként torzszü­lött világrajövetelét eredménye­zik. Ezért kell a vérvizsgálat és szükség esetén a genetikai eliga­zítás. A házassági tanácsadáso­kon ez kérhető is. ♦ Mi az orvosi vélemény a jógá­ról? Aki egészséges és kedve van hozzá, foglalkozzék vele. Szük­séges azonban a szakszerű irá­nyítás és a résztvevő helyes kri­tikai hozzáállása. Ez utóbbi alatt értendő: ha valami kényel­metlen vagy valamely gyakorlat nem várt következménnyel jár, azt érdemes jelezni, felesleges hősködni. A nem megfelelően végzett légzési gyakorlatok oly­kor feszültséget okoznak, ál­matlanságot eredményeznek. dr. II on ti Géza Rejtvényünkben hat szent­endrei múzeum neve talál­ható. VÍZSZINTES: 1. Kos- suth-díjas keramikusmű­vész, az államnak adomá­nyozott művei a város neve­zetes látnivalói közé tartoz­nak (zárt betű: A). 12. Világ­hírű magyar festőművész életművét bemutató állandó kiállítás (zárt betűk: Ó, L). 14. Valódi. 15. Hozzáhajít. 16. Szolmizációs hang. 17. Becézett női név. 19. Omla- dék. 20. Lóerő röviden. 21. „ ... madár” (Móricz). 23. Belső eredetű, görög szóval. 26. Némán sétál! 27. Dal. 28. Mennyiség. 29. Törzskar. 30. Ittrium és nátrium vegy- jele. 32. A felsőfok jele. 34. Noé betűi keverve! 35. „ ... Piacid”, téli üdülőhely az USA-ban. 38. Rajta já­runk. 40. Néma jós! 42. Afri­kai köztársaság, fővárosa: Bamako. 43. Csavargó, oly­kor bandákba verődő sze­mély. 44. Kicsinyítő képző. 45-----azt. 46. Sír. 48. Mor­z ehang. 49. Bakonyi hegy. 51. Bíztatás. 52. Szolnok megyei helység. 56. Nátri­um. 57. Igavonó állat. 59. A magyar zenei világ kima­gasló alakja (Ferenc). 60. Shakespeare egyik király­alakja. 62. Móricz Zsig- mond regénye. 64. Elektro­mos töltésű részecske. 66. Római számok, összegük 1095v 67. Ozmium vegyjele. 69. Álljunk csak meg! 70. A New York-i Opera nép­szerű neve. 72. Földet for­gat. 73. Komain ... 76. Paprikatermesztéséről is­mert magyar város. 78. Ar­zén. 79. Szentendrei festő­művész, (1909—1941, La­jos) kiállítása 1986-ban nyílt meg. 80. Családi képzőmű­vészeti emlékkiállítás. Ká­roly, Valér, Béni, Noémi és Fialka Olga műveiből. FÜGGŐLEGES: 1. Szob­rászművész, akinek 1979 novembere óta van állandó kiállítása Szentendrén (1908 —1975). 2. USA-állam. 3. Határozói igenév végződés. 4. Becézett férfinév. 5. Alomkórt okozó légy. 6. Piaci elárusítóhely. 7. Sze­mélyes névmás. 8. Radon vegyjele. 9. „A Pál utcai fiúk” egyik alakja. 10. Pra­voszláv szentkép. 11. .. . föld (alumínium) 12. Diplomáciai gépkocsik jele. 13. Férfinév. 18. Sophia .. . olasz filmszínésznő. 22. In­nivaló. 24. Ének. 25. Várat­lan fordulat angol szóval. 26. Állj! 31. Szándékozd. 33. Felsőruha. 36. Americum vegyjele. 36. „Für ...” (Beethoven). 38. Egészen, teljesen. 39. Szorgos állat. 4L Megszokott. 44. Egyfaj­ta vászon. 47. Kőműves- munkát végez. 50. Állandó kiállítás a neves szentendrei művész munkáiból (Jenő). 52. Némán jár! 53. Zenebo­na, lármás felfordulás. 54. írók nemzetközi klubja. 55. Olasz névelő. 58. Régi hosszmérték. 61. Barkácsla- punk betűjele. 62. Hideg, száraz adriai szél. 63. Kíván­ság. 65. Kistestű hal. 68. Oxigén és lantán vegyjele. 69. A hét vezér egyike. 70. Csíp. 71. Halfajta. 74. Ró­mai 55. 75. Igen oroszul. 76. Kicsinyítőképző. 77. Egy­forma betűk. F. I. Beküldendő: a vízszintes 1., 12., 79., 80. és a függőle­ges 1. és 50. számú sorok megfejtése. A február 7-én közölt rejt­vény helyes megfejtése: AKI EGYEDÜL UNAT­KOZIK, AZ TÁRSASÁG­BAN UNTAT! Az elmúlt héten közölt keres: 'rejtvény r r-ejtői kő rül könwiitalv:':;: nyer­t di­1 : Jor í ' He­fi •háza; Ikré 1 ündc, Kecs! .met; KC Bálint, Sárát id', dr. L ryánkői Béla, Kiskuníé:. _. : á/a. NYUGDÍJASOKNAK Egyedül Hazánkban jelenleg 700 ezer magányos, javarészben idős ember él. Hogy milyen hatalmas szám ez, bárki be­láthatja, ha összehasonlítja saját, szűkebb pátriája — város, község, szállás, major — lélekszámával. Az ő szá­mukra a magány nem átme­neti lelkiállapot, hanem vég­leges életforma. Évek, netán évtizedek óta élnek egyedül, lelki és fizikai fájdalmaktól gyötörten. Lehet, ez utóbbi szavak olvastán sokan föl­kapják fejüket: nono, ez azért túlzás! Nem, nem túl­zás, csakhát az egyedül élők­nek van egy „nagyon jó” tu­lajdonságuk: nem panasz­kodnak magányukra. S tud­ják a régi bölcseletet: ha egyedül vagy, tevékenykedj, s megszűnik magányod. Mert az egyedüllétet csak az tudja elviselni, aki legyőzi a magányt. Munkával, elfog­laltsággal, alkotó tevékeny­séggel. „A magányt nem az teszi rettenetessé, hogy nincs, aki­vel megoszthatnám a terhe- im, hanem az, hogy nincs, akinek a terhét elvállalhat­nám” ... Hányszor találko­zunk az országúton magá­nyos tanyája felé baktató magányos emberrel! Vagy a városi parkok árnyai alatt s a falusi porták előtti kispa- don üldögélő, magukba ros- kadó anyókákkal, öreg férfi­akkal! Elfáradt szemükkel lesik az utca végét — várnak valakit... Rokont. Fiút, lányt, unokát. Akárkit. S a rokon nem jön, mert ő is egyedül van; a fiú vagy a lány saját gondjaival perle­kedik valahol az ország má­sik felében. S az unoka? Ta­lán meg sem fogná a nyikor­gó kapu rozsdás kilincsét. Ülnek s várnak. Hol ma­rad a régi bölcselet: ha egye­dül vagy, tevékenykedj? He­lyén van az, hiszen a valaki­re várók nem tétlenek, csak­hát már nincs mit tenniük! Nincs, akinek a terhét elvál­lalhatnák. Ezerszer letöröl­ték a port, felmosták a konyhát — kiballagnak az utcára és nézik a távolt. A közösséget, mely számuk­ra a világot jelenti. De miért csak szemlélői s nem aktív részesei környező világuknak az egyedül élők? Miért húzódnak be saját szobányi, udvamyi, tanyá- nyi világuk zugába? Mert — említettük — számukra az egyedüllét végleges élet­formává vált. Tavaly, öt éve, húsz esztendeje. Akkor, amikor meghalt a házastárs, amikor elköltöztek a gyere­kek, kihaltak a rokonok. Mi, a nem egyedül élők, a nem magányosok mégis te­hetünk valamit. Nyomjuk le néha azt a rozsdás kapuki­lincset, kopogjunk be az aj­tón, üljünk autóba, s hagy­juk magunk mögött azt a félországnyi távot. Ha mást nem, vigyük ma­gunkkal terheinket — örömmel vállalja át azt az anyaszív. Fényképet az uno­kákról — ünneppé varázsol­juk azzal a nagyszülők szür­ke hétköznapját. Vagy csak kérdezzük néha: mit segíthe­tek? így talán — ha rövid idő­re is — nem érzik magukat egyedül az egyedül élők. S nemcsak szemlélői, de ak­tív részesei is lehetnének a mindnyájunkat körülvevő világnak. B. I. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom