Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-13 / 37. szám
Kétszáz évvel ezelőtt született Magyar- Icanizsán és Dunaföldváron halt meg Beszédes József (1787—1852) vízi építőmér- , nők, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Főiskolai és egyetemi tanulmányait Egerben, illetve Pesten, a Mérnöki Intézetben végezte, ahol 1813-ban oklevelet, néhány évvel később filozófiai doktorátust is szerzett. Gyakorlati tevékenységét 1811-ben a sárvizi Nádor-csatornatársulatnál kezdte el, majd uradalmi mérnökként — a többi között — Tolna, Veszprém és Komárom megyében végzett fontos vízrendezési munkálatokat. A Sárvíz szabályozásával kapcsolatban építette meg 1820—25 közt a Duna baja—bdtai szakaszának egységes árvédelmi töltéseit. A korábban páratlan méretű munka 120 ezer hold ármentesítését biztosította, s a Sárköz gazdasági felemelkedésének alapjává vált. Elsőként vetette fel az Al-Duna- szabályozás gondolatát, s tervet készített egy mély b evágású, többcélú Duna—Tisza-csatornára is. A vizierő hasznosításának és a mezőgazdasági vízépítésnek (öntözés. lecsapolás stb.), sőt a komplex vízgazdálkodásnak nemzetközi viszonylatban is figyelemreméltó úttörője volt. a magyar nyelvű műszaki irodalom egyik megteremtője. Február 13-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Kői pontban.) Este l örakor: A VELENCEI KAI MAR. Bessenyei György-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszínhAz Este 7 érakor: A VAGY VILLA MOSA. Móricz Zsigmond-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Figyelem! A nagy érdeklődésre való tekinte tel 16-án, hétfőn 16 órakor Is lei Sas József-müsor. Még lehet jelentkezni a „Babát ví runk” tanfolyamra. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: LEOPARD-KOMMAN- DO. Sz., olasz-NSZK kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TÜZES ANGYAL. Sz., lengyel film. Otthon mozi: Nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: ELVIS PRESLEY. Sz., amerikai film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MAJMOK ÉS BETÖRÖK. Videomozl: 4, 6 és 8 órakor: ÖLDÖKLÉS SAN FRANCISCÓBAN. Sz., hongkongi kalandfilm. Planetárium! video (Lánchíd utca): 4 és 6 órakor: JÖTTEM, LÁTTÁM, LŐTTEM. Sz., olasz westernfllm. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A KICSI KOCSI ÜJRA SZÁGULD. Sz., mb., amerikai fllmvigjá- ték. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: BALFÁCÁN. Sz., mb., francia film- vigjáték. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 és 5 órakor: FÖLDRENGÉS. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. 7 órakor: HALÁLOS SZERELEM. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: A SMARAGD ROMÁNCA. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ EMBER. AKI TÜL SOKAT TUDOTT. Sz.. mb., amerikai krimi. TISZÁK ÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: BOMBAJO BOKSZOLÓ. Sz., mb., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek. EGYÖNTETŰ VÉLEMÉNY: SZÍNVONALAS FOLYÓIRAT Mérlegen a Forrás A z idén immár tizenkilencedik évfolyamába lépett Bács-Kiskun megye szép- irodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirata, a Forrás. Tegnap kibővített szerkesztői értekezletet tartottak a kecskeméti sajtóházban, amelyen részt vett Baczoni Gábor, a Művelődési Minisztérium irodalmi és művészettájékoztatási főosztályának vezetője és Kisné Csánui Anikó, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának osztályvezetője is. Hatvani Dániel főszerkesztő köszöntő szavai után Gáspár György, a minisztérium főmunkatársa részletesen elemezte a folyóirat elmúlt évi számait, rámutatva arra, hogy a külsejében is sokat változott Forrás ma az ország legtudatosabban szerkesztett orgánumai közé tartozik. Külön figyelmet érdemelnek tematikus összeállításai, színvonalas interjúi, következetes kritikai tevékenysége, nem különben a valóságirodalom népszerűsítését, élesztését szorgalmazó törekvései. Az életszerűséget, az olvasói igényeket követő, kultúrpolitikai szempontból egyenletes színvonalú folyóiratnak minősítik a Forrást az illetékes minisztérium szakemberei. A tegnapi tanácskozás résztvevői hozzászólásukban megerősítették a minisztériumi véleményeket, ugyanakkor szó esett az idei tervekről, feladatokról, a hosszú nyomdai átfutásból adódó szerkesztési és terjesztési gondokról, továbbá megvitatták a Forrás jövőjét illető, anyagi jellegű kérdéseket is. Bács-Kiskün folyóirata tehát megméretett, s örömmel állapítható meg, hogy nem akármilyen súlya van, ami a jövőben remélhetően még tovább gyarapodik. K. E. Farsangi felvonulás Ismét üzembe helyezték a mohácsi vízkivételi művet Levonult az olajszennyeződés a Dunán, Mohács térségében, így csütörtökön a déli órákban isméi üzembe helyezték a Pécset ellátó regionális vízvezeték-hálózat mohácsi vízkivételt művét, és újra indították a pécsi hőerőmű vízszűike miatt leállított egységeit. A folyó vizének olajjal történt szennyezését időben észlelték és a parti vízikiemelő berendezéseibe, valamint az arról táplált nagy átmérőjű csőhálózatba nem jutott olajjal keveredett víz. A regionális rendszer üzembe helyezéséről azután döntöttek az illetékes vízügyi hatóság és az üzemeltető vállalat szakemberei, miután már semmi sem veszélyeztethette a vezetékbe kerülő víz minőségét. A Pécs határában működő üszögipusztal tisztítómű által kibocsátott ivóvíz minőségét mindenesetre alapos ellenőrzésnek vet.iík alá a Baranya megyei KÖJÁL laboratóriumában is. A regionális Duna-vezeték bekapcsolásával megteremtették annak feltételeit, hogy Mohácson, pécsett és Komlón, fokozatosan helyreálljon az ivóvíz- szolgáltatás megszokott hétköznapi rendje. (MTI) • A debreceni villamosközlekedés 75. születésnapját is köszöntve maskarába öltözött fiatalokkal zsúfolt nosztalgia-villamos nyitotta meg az idén a XXII. Hajdúsági Farsangot. Diana szarvassal NAPKÖZBEN ízlésesebb lesz a kirakat A megyeszékhely egyik legforgalmasabb pontján, a Szabadság téren van a Népművészeti bolt. Ennek az üzletnek tulajdoniképpen reprezentálni kellene a megye teljes népművészetét és háziiparát, már csak azért is, mert a téren nemcsak kecskemétiek, hazai polgárok, hanem nap mint nap külföldiek ás sétálnak. S ha már „forog” az idegen, benéz, milyen emléket vihet, magával. A ballt kirakata kicsi és túlzsúfolt, nem mindig vásárlócsalogató, olykor ízléstelen bóvlikat, giccset is reklámoznak. Tegnap egyik olvasónk hívta fel a figyelmet a következőkre: ál magyaros mázclmányakat, leértékelt — elfekvő — gyermekholmikat kínáltak a botit kirakatában. Ez nem éppen, stílusos kereskedelmi fogás a Kincsesbolt ízléses kirakata mellett. A boltvezető, amikor ezt szóvá tettük, igazat adott. A „festményeket” — amelyeket állítólag Győrben zsűriztek, de errőil hivatalos írást nem láttak — és a 'leértékelt árukat 'beszedik. Ami a kirakat további sorsát illeti: a boltvezető ígéretet tett, igyekeznek rövid időn belül népművészeti ajándék- tárgyakat — kalocsai terítőkeit, pingált .tányérokat, tálakat, fafaragásokat — ízlésesen bemutatni, olyan módon,, hogy azok a' vásárlókat becsalogassák. G. G. Tízmilliós betétnövekedés A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet tegnap tartotta a múlt évet összegző küldöttgyűlését. Az előző évekhez hasonlóan most is eredményes zárásról számolhattak be. A több mint négyezer tagú szövetkezeti pénzintézetnél mintegy tízmillió forinttal nőtt a betétállomány; tiszta nyereségként 3,8 millió forintot könyvelhettek el. (Derva- rics Ilona tudósítónktól.) • A hatvan! Galériában új képzőművészeti kiállítás látható. Is- tókovits Kálmán festőművész és Molnár Elek kerámikus mutatja be új alkotásait. Képünkön: Molnár Elek Diana szarvassal című műve. A forgalombahozatali tilalom feloldása A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet a TRAKIS Transzformátor, Röntgen- és Villlamoskészülékgyártó Szövetkezet által gyártott és néhány hónappal ezelőtt a forgalomból kivonatott Traconic 253 ;8 típusú C02 védőgázas hegesztőgépre és a Supermig 315 típusú COi védőgázas tápegységre a biztonsági minősítő iratot kiadta. (A letiltásra vonatkozó közlemény a Kereskedelmi Értesítő 1986. évi 23. számában jelent meg.) A termékek újbóli forgalombahozatalának a továbbiakban nincs akadálya. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. február 12-ei szám: Jó évet zártak az állami gazdaságok. (Boros Jenő felvétele a Helvéciái Állami Gazdaság kecskeméti húsmintaboltjáról készült.) Társadalmi Szemle. 1987. 2. szám: Schiffer Péter; A párt vezető szerepéről. (Beszélgetés az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának vezetőivel.) Pártélet, 1987. 2. szám: Sziikulai Lóránt: A személyes példa- mutatás jelentősége. (A Bács-Kiskun Megyei Tanács egészség- ügyi osztálya főtanácsosának hozzászólása az Alkoholizmus a mai magyar társadalomban című cikkhez.) — Szabó Mária: A családsegítő központokról. (Kiskunfélegyháza Város Tanácsa főorvosának hozzászólása a Család, társadalom, politika című cikkhez.) Magyar Mezőgazdaság, 1987. 6. szám: BKR. Nagy terméseredmények, gazdaságos hozamok. (A Bajai Kukorica termelési Rendszer bemutatkozója.) Kertészet és Szőlészet, 1987. 7. szám: Sugárzó gázfűtés. (A ■ kecskeméti kertészeti főiskolai karon kikísérletezett infrafűtés- ről.) A kalap Regykin sorban állt egy üzletben, és közben megnyomva az ajtót, betörte az üveget. — Hívják a rendőrséget, én addig feltartóztatom a huligánt! — kiáltotta az eladónő. — Hol van? — Nem tudom, de az biztos, hogy kalap volt a fején! — mondta egy nő. Regykin gyorsan körülnézett: rajta kívül senki nem viseli kalapot. Remegni kezdett a térde. Az általános zűrzavarban senki nem vette észre, amikor Regykin lehajolt és letette a kalapját a földre. Az eladónő utat tört magának az emberek között, keresve a kalapost, és közben így siránkozott: — Most fizethetek 100 rubelt a huligán helyett! Amikor az ijedt Regykin meghallotta az üveg árát, rálépett a kalapra, és igyekezett azt teljesen laposra taposni. — De hiszen az előbb az a hölgy tévedett! — kiáltott fel az egyik várakozó —, a huligán nem viselt kalapot. Regykin riadtan újra körülnézett és akkor elsötétedett előtte a világ: a sorbanállók között ö volt az egyetlen, akinek a fején nem volt kalap ... Eduárd Pokonov (Fordította: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1887. február 13., péntek Névnap: Ella, Linda Napkelte: 6 óra 34 perc Napnyugta: 17 óra 03 perc Holdkelte: 16 óra 31 perc Holdnyugta: 7 óra 06 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Oftzervatórlum és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Február 11-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 2,8 (az 50 éves átlag mínusz 0,9), a legmagasabb hőmérséklet 4,8 fok volt, a nap egy órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,6, 13 órakor 4,7 Celslus-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1008,8 millibar — emelkedő — volt. A húréteg vastagsága: 11 centiméter. Február 11-én Baján a középhőmérséklet 2,9 (az 50 éves átlag mínusz 0,8), a legmagasabb hőmérséklet 5,8 fok volt, a nap 0,4 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,2, 13 órakor 3,2 Celslus-fokot mértek, ä legalacsonyabb hőmérséklet mfnusz 0,5 fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1001,8 millibar — változatlan — volt. — Hétvége a Szórakaténuszban. Szombaton délelőtt a kecskeméti Szórakaténuszban Szokolai Péter mesélő szórakoztatja a gyerekeket, akik fajátékokat is készíthetnek. Délután pogácsasütés, szövés-fonás a program. Vasárnap 10-től 13 óráig bábszínházát játsz- hatnak a kicsik. STÁJERORSZÁG BEMUTATKOZIK A Pusztatouriszt szervezésében stájer napokat rendeznek a kecskeméti Három Gúnár Fogadóban (Batthyány u. 7.). Ma. délelőtt 10 órakor Rudolf Busek, a Stájermark Graz-i információs iroda Igazgatója nyitja meg a Stájer- ország bemutatkozik című kiállítást. Este 7 órától (és holnap is) tájjellegű vacsoraestre várják a vendégeket, akiket természetesen vendégszakácsok és -zenészek fogadnak. — Vásárnaptár. Holnap Kis- kunmajsán, február 15-én, vasárnap pedig Kecskeméten és Ti- szakéc9kén rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt. Darvas-emlékülés Orosházán ' Darvas József-emlékülést rendeztek csütörtökön az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központban, az író születésének 75. évfordulója alkalmából. Sándor Antal, a városi tanács elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket, majd Darvas Józsefről, írói fejlődéséről, politikai munkásságáról hangzott el előadás. Mint bejelentették, az író szülővárosa — Orosháza — Darvas József-em- lékérmet veretett az évfordulóra. A kétszáz példányban készült emlékérem Rajki László orosházi születésű szobrászművész alkotása. — StTÁBOR FIATALOKNAK. A megyei KlSZ-blzottság sítábort szervazett Lengyelországba. Hétfőn, 16-án este indulnak és 23-án érkeznek vissza Krinyicából. Akiknek útlevelük és felszerelésük van, még- jelentkezhetnek a 21-198-as telei on számon, ahol részletes tájékoztatást kapnak. — Gasztronómia. A Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az országos gasztronómiai bemutató előkészületeiről. A bemutató február 21-én és 22-én lesz a Budapest Kongresszusi Központban. Az ország mintegy 100 legjobb szakácsa és cukrásza mutatja be mesterségbeli tudásának eredményét, a meleg- és hidegkonyhai készítményeket, tortákat, süteményeket. Nemcsak a szakmabeli közönséget várják, hanem a konyhaművészet iránt érdeklődőket is. — PLAKÁTKIÁLLÍTÁS. A Kecskeméti Galériában ma 16 órakor nyílik az a művészi pla- kátkiállítás, amelyen négy grafikus munkáit mutatják be. — KERTBARÁTOKNAK. Évek óta gondot okoz a körtefákon a levélbolhák elszaporodása. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja szerint ennek legfőbb kiváltó oka a helytelen védekezés. A tél végi lemosó permetezést — ami igen jó megelőzés — sokfelé elhanyagolták, majd később egyes rovarölő szerek egyoldalú és túl gyakori alkalmazásával próbálták pótolni a mu'asztást. Ezzel lényegében ellenállást alakítottak ki a szintetikus szerekkel szemben. Miután az idén tavasszal Ismét sokfelé várható korai erős körtebolha-fertő- zés, a rossz tapasztalatok alapján szakítani kell a helytelen gyakorlattal: nem szabad elmulasztani a tél végi alapos lemosást. — Agrollal — másrészt tartózkodni kell e szintetikus szerek évközi használatától. A cseresznye- és a meggyfákon tavasszal a levéltetvek tavalyinál Is erősebb kezdeti támadása várható, mivel tömegesen teleltek át a tolások, és a kemény tél eddle nem sokat ártott nekik. Rövid határidejű rovarölő szerekkel készüljünk fel a beavatkozásra. Ifjú kamarazenészek találkozója Február 7-én rendezitek meg Kecskeméten, a Kodály-iskola dísztermében a megyénkben zeneiskolák kama razenei ta 1 ál k ozóját. A zsűri — Devich Sándor elnökletével — hat- és négyezer forintos megosztásban a Kiskői- rösi és a Kecskeméti Állami Zeneiskolának ítélte a Bács-Kiskun Megyei Tanács tízezer forintos díját. Májusban, Székesfehérvárott, az országos kamarazenei találkozón a Kiskőrösi Állami Zeneiskola ütő kamaraegyüttese (tanár: dr. Fodor Katalin), a Kecskeméti Állami Zeneiskola kétzongorás kamarapárosa (tanár: Kub’inyjné Molnár Zsuzsa) és a Kiskőrösi Állami Zeneiskola fúvóstriója (tanár: Albert József) képviseli Bács-Kiskun s.zíneit. — Exportszerződések. Az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat az idén máris jelentős eredményeket ért el termékeinek értékesítésében. 1987. évi szállításra eddig több mint százmillió dollár értékű mezőgazdasági és élelmiszeripari cikk — főként gabona, növényolaj, olajos magvak — számára talált felvevő piacot, Így tervezett nem rubel elszámolású exportjának már csaknem a felére megkötötte a kereskedelmi szerződéseket. Tavaly ilyenkor e termékeknek csak 35 százalékára talált vevőt. A már létrejött megállapodások alapján az 1986. évi termésű, exportcélra felajánlott mezőgazdasági cikkek elhelyezése már biztosított.- GYERMEKVILAG-SZABAD- EGYETEM. A kecskeméti S?al- vay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban ma 17 órakor Ajkai Lajos, a KISZ KB munkatársa A gyermek- és ifjúsági mozgalom társadalmi beilleszkedést segítő tevékenysége címmel tart előadást. Ugyanitt 18 órai kezdettel a Pódium vdndége a Tus és a Kordon együttes líesz. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból A Ganz Villamossági Művek bajai gyáregységében az üzemi pártbizottság titkárával az ígéretes első hónap után beszélgetett munkatársunk. A cikk a negyedik oldalon kap helyet. Ugyanitt az Ekevas és villamosjegy című írás a szervezettségről és a munkafegyelemről szól. Mellékletünk művelődési oldalán két interjút közlünk. Az egyik főszereplője Moldova György író, a másiké Probstner János, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Kísérleti Stúdió vezetője. A Város és vidéke című összeállítás Tiszakécs- kéröl szól. Jelentkezünk a Házunk tája, illetve a Szabad idő' összeállítással, a közöljük a rádió és a tele- ^ ■ vízió jövő heti műsorát is. ■ PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgatód Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 ; Telefon: 27-611 ; Telexszám: 26-216 bmlv h „ Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. 'J Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással " Kecskemét, Külső-szegedi út 6. 6001 5 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Blrkás Béla HU ISSN 0133—Z35X