Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-08 / 6. szám

A VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOKNAK LEGYEN TARTÁSUK, EREJÜK A GYŐZNIAKARÁSHOZ! Egy példás edzői karrier csúcsán „Alapjaiban kétféle játékmód- -szert sulykoltunk. Az egyik: a bátor, a határozott támadójáték •hátulról alátámasztott szárny- játék-variációkkal. Ennek az a •célja, hogy az ellenféllel elfogad­tassuk akaratunkat, s gólokat Jöjjünk. A másik variáció alap­ját a jól szervezett védekezés jellemzi. Ennek megvalósításakor mindenki védekezik. Nem egy­szerre és nem összevissza futkos­va, hanem pontosan olyan terv­szerűen, tudatosan, mint a tá­madásépítése során” (Petőfi Né­pe, 19781 augusztus 6). Egyik kérdésünkre válaszolta mindezt Verebes József, aki az elmúlt évtizedben szinte párat­lan edzői pályát futott be úgy, hogy közben egyet-mást sikerült megvalósítania kecskeméti el­képzeléseiből is. Sajnos, nem Kecskeméten. Pedig friss diplo­mával, nagy ambícióval érkezett. Két évre kötött szerződéséből ■azonban csak felet töltött le, az­tán kiadták az útját. Sülysápon volt rövid ideig, két évet a Video­tonnál, ötöt Győrött töltött, s ősz óta az MTK-VM-et edzi. Ahol eddig megfordult minde­nütt felkavarta a labdarúgás ál­lóvizét. Sikert sikerre halmozott. Átvette a kiesés határán lévő Rába ETO-t, s kétszer nyert a csapata bajnokságot, háromszor volt dobogós, ősszel átvette az első helyet hosszú idő óta nem Újabb labdarúgó­ranglisták A téli holtszezonban a hírügy­nökségek és a sportszaklapok sor­ra készítik el labdarúgó-ranglis­táikat. Legutóbb a francia L’Équipe két rangsort is közzé­tett, az egyik az európai országok klubcsapatainak 1986-os ered­ményei alapján készült, a másik az 1971 és 1986 között elért telje­sítményeket veszi figyelembe, a BEK-ben, a KEK-ben és az UEFA Kupában. A tavalyi kupaszereplések Spa­nyolországot juttatták az első helyre, az NSZK, a Szovjetunió, Olaszország, Svédország és Bel­gium előtt. Ami pedig az 1971— 1986 közötti időszakot illeti, ott az összesítés ezt mutatja: 1. NSZK, 2. Anglia, 3. Szovjet­unió, 4. Olaszország, 5. Spanyol- ország, 6. Hollandia. — Magyar- ország nincs az első 12. között. A Neue Fussballwoche, az NDK ismert szaklapja a váloga­tottak elmúlt évi teljesítményét értékelve három minőségi kate­góriát állított fel. Ezek közül Ma­gyarországnak csak a harmadik­ban jutott hely. 1. : NSZK, Franciaország, Bel­gium, Szovjetunió, Dánia. 2. : Spanyolország, Anglia, Svéd­ország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Csehszlovákia. 3. : Ausztria, Románia, Magyar- ország, Jugoszlávia, Skócia, Észak­írország, Wales, Bulgária, Gö­rögország, NDK, Portugália. látott MTK-VM-et, s a bajnoki idény végén listavezető lett be­lőle. Edzői sikereiért meg kellett harcolnia, az. MLSZ nem segí­tette, sőt akadályozta, hogy a nemzetközi sikerekhez »játékos- átigazolási elképzelését megvaló­sítsa. Sok megpróbáltatás után 1986 végén kijutott neki a jóból is. Előbb szövetségi kapitánynak nevezték ki, majd megkapta a mesteredzői címet is. Ilyen előzmények után jogos a reménykedés, hogy Verebes ke­ze alatt a Rába ETO-hoz, az MTK-VM-hez hasonlóan előnyé­re változik a válogatott. A baj­noki idény végéig az MTK-VM- nél marad. Ez a kettősség azon­ban nem zavarja, hiszen amint többször is hangoztatta, a válo­gatott évi nyolc mérkőzése nem elégítené ki. — Amikor munkához látok a válogatottnál, szeretném, ha min­denki figyelembe venné, hogy mi már nem számítunk futball-nagy- hatalomnak — mondta. — Min­dig abba buktunk bele. hogy töb­bet hittünk magunkról, magas- sabbak voltak az elvárások. Reá­lisan kell értékelni az erőnket, s ennek megfelelően kell kialakí­tani a terveinket. Azt azonban megígérhetem, hogy az általam irányított csapat gyáván, győze­lembe vetett hit nélkül nem ját­szik egyszer sem. A magyar vá­logatottba bekerülő játékosok­nak kell, hogy legyen tartásuk, erejük a győzniakáráshoz. Mi minden ellenfelünknek neki­megyünk, egyszer sem úgy lé­pünk pályára, hogy megúszunk egy nagy vereséget. Az Európa- bajnoki selejtezőkben is mindent / meg kell próbálni, még akkor is, ha kevés a remény. A futball­ban benne van a csoda, a meg­lepetés lehetősége. — Január első felében kihir­detem a keretet — mondta. — A játékosokat profiként kezelem, a mindenkori teljesítmény az alap a válogatottsághoz. Célom a kor­szerűen futballozó csapat kiala­kítása, s ebben benne van a kor­szerű védekezés és a korszerű támadás is. Neveket még korai lenne mondani, de Détári, Ko­vács Kálmán, vagy Hajszán a képességei alapján aligha marad­hat ki. Ugyancsak kiváló játé­kosnak tartom a tatabányai Vinczét, az MTK-VM-es Bodát, Szeibertet. És még rajtuk kívül is sokan vannak ... Verebest 1988. december 31-éig köti szerződés a szövetségi ka­pitányi feladatra. Minden ké­pessége megvan hozzá, hogy a legsikeresebb kapitányok sorá­ba lépjen. Ha a válogatottnál is ügy folytatja, ahogy a kluboknál tette, retteghetnek az ellenfe­lek ... Kapitány­történelem Giilemot Ferenc 1902—1904 Stobbe Ferenc 1904—1908 (megszakítással) Hajós Alfréd Í906 1908—1911 1914—1917 Minder Frigyes 1919—1920 1921—1924 Kiss Gyula 1926—1928 Herzog Ede 1911—1914 Fehéry Ákos 1918—1919 Harsády József (megbízott) 1920 Tibor I-a,ios 1920 Holies Ödön 1924 1924—1928 Dr. Máriá.ssy Lajos 1930—1932 Kiss Tivadar 1928 Dr. Földessy János 1928—1929 Pataki Mihály 1930 Nádas Ödön, Fábián Pál, dr. Máriássy Lajos (válogató bi­zottság) Dr. Dietz Károly 1934—1939 Ginzery Dénes 1939—1941 Fábián József 1941—1942 Vághy Kálmán 1942—1943 A felszabadulás utáni kapi­tányok: Gallowich Tifcor 1945—1948 Sebes Gusztáv 1949—1956 Bukovi Márton 1956—1957 Baróti Lajos, dr. Lakat Ká­roly. Sós Károly (válogató bi­zottság) 1957 Baróti Lajos 1957—1966 1975—1978 Illovszky Rudolf 1966—1967 Sós Károly 1968—1969 Hoffer József 1970—1971 Bozsik József 1974 Moór Ede 1975 Szöcs János 1975 Kovács Ferenc 1978 Dr. Lakat Károly 1979—1980 Mészöly Kálmán. 1980—1983 Mezey György 1983—1986 Komor a Imre 1986 Verebes • József 1987— A 37. Verebes József a magyar labdarúgás történetének 37. szövetségi kapitánya. A leg­több mérkőzésre, 117-re Ba- róti vezette a magyar válo­gatottat, először 1957. decem­ber 22. és 1966. július 23., majd 1975. május 7. és 1978. június 10. között, Baróti még Sebes Gusztávot is megelőz­te, aki 86 hónapon át volt szövetségi (kapitány 1949 áp­rilisa és 1956 júniusa között, 66 mérkőzésen. A válogatott élén 148 napot töltött Komo- ra Imre (3 mérkőzés, egy döntetlen, 2 vereség) előtt, Mezey 30, Mészöly 31 talál­kozón vezette a csapatot. Banczlk István MEGKÉRDEZTÜK Berkes doktortól (azt is): — Szereti-e a tésztát? A legnépszerűbb sportág is­merői és a porcos megbetege­désben szenvedő sportolók előtt nem ismeretlen dr. Ber­kes István. A Sportkóilház 36 esztendős ortopéd sebésze Sze­geden járt egyetemre, ott volt NB I-es futballista, onnan ke­rült az MTK-VM-hez. ö volt az első, aki Magyarországon atroszkópos eljárással operál­ta a sportolók egyik legnagyobb közellenségét, a porc,sérülést. Szaktudásának elismerése, hogy orvosi tanácsadó a bir­kózóválogatottnál, tagja a Nemzetközi Birkózó Szövet­ség orvosi bizottságának, szep­tember óta pedig az MTK- VM-nél ül a kispadon. Személyével kapcsolatban csaknem egymásnak ellent­mondó híresztelések jelentek meg. Beszélik, hogy Somogyi Jenő és Verebes József után Berkes doktor is a labdarúgó- válogatotthoz tart? Az MTK- VM-ből minden út az MLSZ- be vezet? A mexikói tészta­ügy után mégiscsak furcsa, hogy egy példás karriert befu­tott orvos kockára teszi a te­kintélyét, nyugalmát — a fo­ciért!? Hogy valóban így van-e, arra a leg illetékesebb tő l, dr. Berkes Istvántól kértünk vá­laszt. — Orvos vagyok, futballis­ta voltam, nem mondhattam nemet a felkérésnek — mond­ta. — Megtisztelőnek tartom az ajánlatot, de vannak ja­vaslataim, amelyeket eljut­tattam a Magyar Labdarúgó Szövetségnek. A javaslatok egyeztetése folyamatban van, s az MLSZ elnöksége hétfőn dönt, hogy elfogadja-e azo­kat. Elképzeléseim lényege, hogy az adódó orvosi problé­mákat a szakma legkiválóbb- jai oldják meg. Természete­sen az orvoscsoport vezetőjé­nek az irányításával és fele­lősségével. Ezt én vállalnám, de ehhez szeretném megvá­lasztani a munkatársaimat. Hogy tésztaügy lesz-e vagy sem, nem tudok garanciát vál­lalni. Én szeretem a tésztát és adott esetben a futballisták­nak is szükségük lehet rá. De itt nem erről van szó. Mindig az a kérdés, hogy mikor, mi­lyen módon, milyen mérték­ben javasolható. A birkózó­válogatottnál — ahol tanács­adó vagyok — javasoltam a szénhidrátot tartalmazó éte­lek, így a tészta beépítését is az étrendbe. Tulajdonképpen ez is hozzájárult ahhoz, hogy a speciális étrend eredménye­ként megszűnt a korábbi gyöt- relmes fogyasztás. Meg kell mondjam, ez sem csak az én érdemem, többen dolgoztunk ezen a javaslaton. Egyedül semmire sem mentem vol­na ... —bi— Rekordnevezés az asztalitenisz vb-re Rócz Pi ter, az MTI tudósítója jelenti Űj-Delhiből: Rekordszámú résztvevőt várnak az Űj-Delhiben februárban meg­nyíló 39. asztalitenisz-világbaj­nokságra. Hatvan ország már biz­tosra jelezte indulási szándékát, ám a szervezők további tíz nem­zet nevezésére számítanak. Az eddigi csúcsot Svédország tartja, az 1985-ös göteborgi vb-n 68 or­szág versenyzői álltak asztalhoz. Indiában harmadszor rendez­nek asztalitenisz-világbajnoksá­got: 1952-ben Bombay volt a helyszín, 1975-ben Kalkutta. Most a fővároson a „sor” a vendéglá­tásban. A versenyeket az Ázsiai Játékokra épült, korszerű Indira Gandhi Sportcsarnokban bonyo- • lítják le február 18. és március 1. között. Ram Nivasz Mirda, textilipari miniszter, a szervezőbizottság elnöke sajtóértekezleten közölte, hogy most első ízben megváltoz­tatták a csapatbajnokság lebo­nyolítási rendjét. Megszüntették a kategóriarendszert, az első „lép­csőben” csoportokban körmérkő­zések lesznek, majd egyenes ki­esést alkalmaznak. Február 18— 24. között a csapatmérkőzések­re kerül sor, 25-án szünnap lesz. majd február 26. és március 1. kö­zött az egyéni küzdelmeket vív­ják. A sorsolást január 10—11-én tartják az Ások Szállodában. A világbajnokságot Radzsiv Gandhi indiai kormányfő nyit­ja meg, a fővédnök Zail Szingli köztársasági elnök. Becslések sze­rint az esemény megrendezésére- az ország 12 millió rúpiát költ. Az indiai asztaliteniszezőket két külföldi — egy-egy jugoszláv és japán — edző készíti fel a vi­lágbajnokságra. A szervezők igyekeznek min­dent megtenni a sportesemény si­keres és zökkenőmentes lebonyo­lítására. A sajtópáholyokban komputereket állítanak fel, ame­lyek képernyőin egy gombnyo­másra megjelennek majd az eredmények, és a folyó küzdel­mek állásai. RÖVIDEN • RÖVIDEN X Befejeződött Kalocsa város és körzet asztalitenisz- és sakk- bajnoksága. Eredmények: Asz­talitenisz-csapat: 1. Solt 12 pont­tal, 2. Kalocsai SE IV V), 3. Du- napataj 8, 4. Kalocsai SE III. 6, 5. Dusnok 4, 6. öregcsertő 2, 7. Dunatetétlén 0 ponttal. Sakk­csapat. 1. Solt 36 ' ponttal, 2. Szakmár 28, 3. Dunavecse 27, 4. Dusnok 26, 5. Dunapataj 16 pont­tal. X Pénteken 16 órától szomba­ton 16 óráig Kecskeméten, a Lánchíd utcai sportcsarnokban 24 órás teremfoci-mérkőzést vív a Kecskeméti Városi Tanács Építési és Költségvetési üzeme a BRG csapata ellen. X Szekszárdon január 17-én rendezik meg sport-Tolna néven az újszerű, ám komoly követel­ményeket igénylő tömegver­senyt. A résztvevők három sport­ágban mérik össze erejüket, bár ez függ az időjárástól is. Az egyik tervezett szám ugyanis a korcsolyázás, amelyben a nők 5, a férfiak 10 ezer méteres távon versenyeznek. A második szám a futás (nők 8 km, férfiak 13 /km), végül a harmadik az úszás, a nőknek 1000, a férfiaknak 1500 m távon. Előzetes jelentkezés a Cooptouristnál (7101 Szekszárd, Pf. 179), de a helyszínen 17-én 9 órakor is lehet még nevezni. X Kispályás labdarúgótornát rendez Kiskunfélegyházán a Jó­zsef Attila Általános Iskola tor­natermében a városi KISZ-bi- zottság. Csak azok szerepelhet­nek, akik 1986-ban MLSZ-baj- nokságban nem vettek részt. Ne­vezés január 8-án 16 óráig, a sorsolás január 9-én 16 órakor lesz. X A kétszeres wimbledoni baj­nok nyugatnémet teniszező, Bo­ris Becker menedzsere, Ion Ti- riac a „Bild” című lapnak adott nyilatkozatában elmondta: nem kizárt, hogy védence az amerikai Martina Navratilova oldalán sze­repel a jövőben a nagy vegyes­páros-viadal okon. Tiriac szerint Beckernek tetszik az ötlet, smár Navratilovával is tárgyaltak. • A tervek szerint a világ első szá­mú női- és. második számú fér­fijátékosa alkotta kettős Wimble­donban, Párizsban és Flushing Meadow-ban szerepelne együtt. X Pelé nem játszik többet kö­zönség előtt — legalábbis így nyilatkozott a „Fekete gyöngy­szem”, miután nem ment neki a játék vasárnap az olasz öregfiúk válogatott ellen. Nem is titkolta: azért határozott így, nehogy to­vább ártson annak a bálvány­képnek, amelyet a brazilok há­rom világbajnoki győzelmével és sok év briliáns játékával épí­tett fel. Bár a vasárnapi mérkő­zésen minden mozdulatára üdv­rivalgásban tört ki a közönség, a 46 éves szupersztár igen lomhán mozgott, alig tudott technikájá­ból valamit villantani, keveset volt játékban és nagy gólhelyze­tet hagyott ki. Egyszóval a pá­lyán már nem ő volt a sztár, és a hétfői brazil sportlapok ezt kendőzetlenül meg is írták. X A Bács-Kiskun megyei asz­talitenisz-szövetség Szuper Liga rendszerben szervezett nosztal­gia asztalitenisz-csapatversenyét videóra rögzítette a tv-stáb. A riporterek Király Zoltán és Ola­jos Csongor, a tv szegedi körzeti stúdiójának szerkesztői. A me­gyei asztalitenisz-szövetség fő­titkára, Kalász Kázmér szervez­te a versenyt, játszott és végül nyilatkozott a megye asztalite­nisz-sportjáról. Kamera elé állt Horváth Tibor, a MOATSZ fő­titkára, Juhos József szakfelügye­lő, valamint Zsigó Béla nemzet­közi versenybíró is. A riportfil­met a megye több városában és községében is levetítik. A követ­kező nosztalgiaverseny Kalo­csán lesz március 28—29-én. X A Csongrád megyei teke- szövetség elkészítette az NB III. déli csoportjának sorsolásit. A bajnokság március 7-én kezdő­dik és május 10-én fejeződik be. A visszalépett Dutép csapata a sorsolásban már nem szerepel. Az első fordulóban a K. MEZŐ­GÉP—KTE, valamint a Szánk— Tiszakécske megyei rangadókra kerül sor, a Kiskunhalasi AC- MEDOSZ pedig a Szentesi VSC ellen idegenben kezd. X A megyei labdarúgó-szövet­ség fegyelmi bizottsága a János­halma óvásának helyt adott és megsemmisítette a Jánoshalma— Honvéd Radnóti SE 1—2 arány­ban végződött ifjúsági mérkőzés eredményét, mert a H. Radnóti SE csapatában három túlkoros játékos szerepelt. A mérkőzés 2 pontját, 3—0-ás gólkülönbség­gel a Jánoshalma kapta. A me­gyei- ifjúsági bajnokság őszi vég­eredménye a megyei labdarúgó­szövetséggel egyeztetett táblá­zat szerint a következő: 1. Kalocsai SE 1* 15 1 - 7»—12 31 2. KTK 16 14 1 1 71—14 » 3 H. Radnóti SE 1« 1« 2 4 52-25 22 4. Izsák 16 9 2 5 »—a 2# 5. Kiskunhalas 16 7 5 4 37—a 1* 6. TLszakécske 16 8 3 5 43—31 1» 7. Jánoshalma 16 8 3 5 39—35 1» 8. Tass 16 7 2 7 33—26 1« 9. Bajai TSZ SK 16 7 1 8 40-39 15 10. Kiskőrös 16 6 3 7 31-42 13 11. Bácsalmás 16 7 - 9 20-33 14 12. Császártöltés 16 5 3 8 23—41 13 13. Akasztó 16 3 2 9 28—17 12 14. Marta 16 4 3 9 19—36 11 13. Kecel 16 2 S 9 10-42 9 16. imreheßy 16 1 3 12 14—61 3 17. Mélykút 16 1 2 13 23—74 4 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.10: Hírek 9.15: Tv-torna nyugdíjasoknak 9.20: Szia, Mami! (ism.) 9.50: Cervantes élete — IX/2. rész. Spa­nyol tv-filmsorozat (ism.) 10.40: Új Reflektor Magazin (ism.) 11.40: Képújság 17.10: Hírek 17.15: Reklám 17.20: Toronyóra — Benedek István mű­sora 5. rész: Szerelem, házasság 17.40: Sorstársak —A Pécsi Körzeti Stúdió rehabilitációs magazinja 18.05: Tv-börze 18.15: Telesport 18.40: Képújság 18.45: Reklám 18.50: Csukás István: Süsü. a sárkány ka­landjai. Sárkányellátó Vállalat (ism.) 19.20: Reklám 19.20: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: A szerencselovag — NSZK—cseh­szlovák tv-filmsorozat VIII/5. rész 21.05: Panoráma 22.05: A hét műtárgya — Orlai Petrich So­ma: Petófi Sándor képmása (Magyar Nemzeti Múzeum) 22.10: Híradó 3. . 22.20: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.25: Képújság 17.30: Faluház — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora (ism.) 18.00: Pannon Krónika — A Pécsi Körzeti Stúdió információs és riportmagazinja Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék életéről 19.00: Tv-torna 19.05: Az ellenállás nyolc nehéz éve — Kínai rövidfilm (FF) 19.25: Blue String 20.00: Bemutatjuk a Szeretlek, Quincy cí­mű portrófilmet 21.00: Híradó 2. 21.20: Betűreklám 21.25: Csapajev — Szovjet film 22.55: Képújság 23.05: Műsorzárás MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.35:16 évig és azon túl. 17.20: Hírek. 17.30: A szót követi a tett. 18.00: Hangver­seny. 19.00: Híradó. 19.40: Dokumentum- film. 20.30: Világhlradó. 20.45: A Szovjet- unió műkorcsolya-bajnoksága (páros). 21.45: A huszár leánykérőben — tv-film. 22.52: Hírek. 22.57: Hangverseny. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Bejelentkezés — magyarul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Rek­I lám. 17.05: Bejelentkezés és akció. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyermekkorom utolsó éve — sorozatfilm gyerekeknek. 18.00: Új­vidéki képeslapok. 18.30: Tudomány — ismétlés. 19.00: Információs blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Dráma — magyar nyelvű felirattal. 20.55: Filmos- kop — Lépcsőház — amerikai játékfilm. 23.05: Tv-napló. 23.20: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 15.55: Hírek. 16.00: Pionírok magazinja. 17.00: Gyorsaság — Szovjet film. 18.35: Maja, a méhecske — Rajzfilmsorozat. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Kapcsolatok — Portréfilm (ism.). 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás- jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Januári filmszemle. KOSSUTH: Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Miről ir a Társadalmi Szemle új szá­ma? 8.30: Edit Piaf énekel 9.00: Clmarosa: A hiszékeny— Egyfelvo- násos vigopera 10.05: Diákfélóra — Óriások vállán 10.35; .Szellő zúg" — Muzsika gyerekek­nek 10.50: Balettzene 11.30: A kelletlen leány — Veres Péter re­gényének rádióváltozata XV/3. rész 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Külpolitikai könyvespolc 13.00: A Tátrai vonósnégyes felvételeiből 13.35: Műsorajánlat 13.40: Kapcsoljuk a Szolnoki stúdiót — Útvesztők nélkül 14.10: A magyar széppróza századai (ism.) 14.26: A diadalmas asszony — Részletek Csajkovszkij—Klein daljátékából 15.00: Attrakció-kávéház — Arkagyij Ar- kanov elbeszélése rádióra alkalmazva 15.28: Hétszlnvirág — Gyermekzenei ma­gazin 16.05: Révkalauz — Könyv, kép, színház, zene, mozi 17.00: Olvastam valahol — 1—2. rész 17.20: Mi a titka? — Fodor János művé­szete 18.00: Adám Jenő: Menyasszony—vőle­gény — magyar népdalfeldolgozások 18.13: Hol volt, hol nem volt — Az ibolya meséje 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti Magazin 19.15: Hang-album — Veres Péter (ism.) 20.15: Nóták 20.52: Lemezmúzeum 21.40: Értelem: Tudomány és morál. Be­szélgetés Kéri Elemér filozófussal 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Olasz madrigálok 22.50: Beismerő vallomás — Ordas Iván jegyzete 23.00: Operaest 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 8.05: Tárogató-muzsika 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (isrrfj 9.05—12.00: Napközben — Zenés dél­előtt Közben: 10.30—10.35: Széljegyzet 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10. Indulók, táncok fúvószenekarra 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: A Népművészet Mesterei 13.05: Nosztalgiahullém — Clarence Fros- man Henry 14.00: Lelátó 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek (ism.) 15.45: Törvénykönyv ... (ism.) 16.00: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből 17.08: A Synapsis együttes hangversenye 17.30: Segíthetünk? — Az Ifjúsági Rádió műsora 18.30: Slágerlista 19.05: Operettkedvelőknek — Kettősök 20.00: A Poptarisznya dalaiból 21.05: Rádiószinház — Csőd — Játék táv­fűtőcsőre és indoeurópai zárhangokra 21.33: Alpár Géza nótáiból 22.00: Tény tükörkép — Változások, új­donságok Moszkvában 23.20—0.14: Reggae-ritmusok 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 6.05: Muzsikáló reggel 8.12: Zenekari muzsika 9.10: Magyarán szólva ... (ism.) 9.25: Népdalfeldolgozások 10.00: Három évszázad olasz kamaramu­zsikája 10.48: Jan Garbarek együttesének hang­versenye Budapesten — II. rész 11.38: Pillanatkép 11.43: Beethoven-művek 13.05: Szintézis — A külpolitikai rovat mű­sora (ism.) 13.35: Bach: 127. kantáta 14.00: Orosz zeneszerzők műveiből 15.00: Pophullám 16.00: Operarészletek 17.00—17.30: Diákfélóra: Törd a fejedl MIKRO-fon — (ism.) 17.30: Zenekari muzsika 18.30: In limba materna — A Magyar Rá­dió román nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról 19.05: A Lipcsei Rádió énekkarénak és szimfonikus zenekarénak hangversenye 20.00: Opera-művészlemezek 21.00: Cliff Richard összes felvétele 80/48. rész 21.40: Magyar előadóművészek felvételei­ből 22.17: Napjaink zenéje — Bruno Canino és Antonio Ballista kétzongorás hangver­senye

Next

/
Oldalképek
Tartalom