Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-24 / 20. szám
J gazdaságpolitika Jégtörőkkel a Dunán Az utóbbi napokban országszerte sok szó esett a vasútról és a közutakról. Arról, hogy a mostoha időjárás miatt megbénult pár napra a közlekedés és ennek következtében jelentős termelés- kiesések keletkeztek a gyárakban, üzemekben. De mi a helyzet a vízi utakon? Okozott-e nehézségeket a hideg a Dunán? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Baján, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságon. — Az erős lehűlés és a havazás alaposan felgyorsította a jegesedést — tájékoztat Szenti János vízügyi igazgató. — Január 12-én réggel Dunaföldvarnál már 50—60 százalékos volt a vízfelület jégborítottsága. A jégtáblák vastagsága pedig elérte, sőt meg is haladta az öt centimétert. Délutánra Bajánál is erősödött a jégzajlás. Félő volt, hogy beáll a jég, összetorlódik és hamarosan megárad a víz. Ezért az Országos Vízügyi Hivatal javaslatunkra riasztotta és Bajára rendelte a jégtörő hajókat. Együtt a jugoszlávokkal Az árvízveszélyt a folyónak ezen a szakaszán különösen komolyan kell venni. Jól tudják ezt a szakemberek. Ha itt összeáll a jógdugó és az osztrák —bajor Alpokban megindul az olvadás, óriási helyi árvizek keletkezhetnek. Az elmúlt kilencven esztendőben hét ilyen esetre volt példa. — Hamarosan tizenhét hajó állt rendelkezésünkre, hogy a jugoszlávokkal közös: Dunaföldvártól Vukovárig terjedő 227 folyamkilométeres szakaszt rendbe tegyük — folytatja a vízügyi igazgató a pár nappal ezelőtt történtek felidézését. — 1955 óta hatékonyan együttműködünk déli szomszédainkkal. Az akkor kötött vízügyi egyezmény alapján összehangolt árvízvédekezést és folyamszabályozási tevékenységet folytatunk. Most is egyből átirányítottunk hozzájuk négy nagy teljesítményű hajót. A jégtörést ugyanis alulról fölfelé kell végezni. Ugyanakkor egy-egy csoport hajót Mohács, Baja és Paks térségebe is küldtünk. Indulás a Sugovicáról De nemcsak a vízen, a parton is alaposan megszervezték a szolgálatot. Hat —nyolc kilométerenként figyelőőröket állítottak, akik szemmel tartják és reggel—este jelentik a jégzajlást. A vízállást kétóránként ellenőrzik. A folyón mozgó valamennyi jégtörő rádiókapcsolatban áll az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság ügyeletes szobájával. Ide érkeznek be a jelentések, s innen kapja az éteren keresztül az utasításokat a flotta is. „A jégtörésnél egy hajó nem hajó” — így tartják a szakemberek. Többnyire három hajó alkot egy-egy csoportot. Az egyik, a legerősebb, ha kell, „döngöl”; a másik kettő csupán simán szeli a jeget. A bajai csoport szintén három hajóból áll. Most épp indulásra készen a Sugovicán, a víziszínpadnál várakoznak. Feltornázom magam a szélső, a „Jégtörő yill”-as csúszós, havas fedélzetere. Oszhajú, mosolygós szemű, egyenruhás férfi segít átmászni a korláton. O a hajó kapitánya, Nagy Ferenc. Hajókürt harsan, s megindul a bajai konvoj a nyílt Duna felé. Elöl a „Jégtörő I”-es, utána az „Érd”, végül mi a „Jégtörő VIII”-assal. Amerre elhaladunk, szétcsúszik a fehér jégtábla. Igazi folyosót hagyunk magunk mögött. Előttünk hirtelen beszűkül a Sugovica. Egy furcsa, hattalmas vízi jármű támaszkodik a parthoz. Alig férünk el i mellette. — Ez az Orava cseh tolóhajó — n íondja a kapitány. — Még a múlt ht ítfőn menekül1! be ide a jég elől az us zályaival együtt. Most várja, hogy voi nuljon le a jég, azután folytatja az útjí ít haza. K őzben kiérünk a Dunára, s dél felé ford ülünk. Felélénkül kissé a szél, mégis kö d van. A felszínen itt-ott különböző fo. rmájú jégt áblák ringatóznak. Be- lépüm k a kerékállásba. Inas, bajuszos fiataléi mber figy el feszülten az ablakon kereszt ül előre, s időnként teker a hatalmas kormánykeréken. Gaál Jánosnak hívj ák, s ő iís kapitány a Foka (Fo- lyamszai bályozö és Kavicskotró Vállalat) egyik '■ önjáiró uszályán, csak most, a jégtörés kor Iáit el kormányosi teendőket. — Ott a Sáros-parti részen — mutat a távolba — megszaggatjuk a part menti jeget . Először mindig a partok mentén all meg a jég, aztán szűkülni kezd a szabi id felszín. Bekapcso Iják a döngölőt... A helyszíni e érkezve visszafordulunk és a part közeli fehér páncélnak rontunk mind! tárom hajóval. Recsegés, ropogás, hi ingos surrogás kíséri a támadást. Most enyhe az idő, könnyen leválnak a jégda rabok, s bukdácsolva rc^gindulnak dél felé az árral. Néhány perc múlva szaba d ez a partszakasz is. — Nem mindi. % ilyen sima ügy ez — jegyzi meg mel lettem halkan Nagy Ferenc. — Ha kemi ényebb és vastagabb a jégréteg, döngöln i is szoktunk. A döngölés hajé >s szakszó. Ez azt jelenti, hogy a hajó t testébe előre és hátúira be van építve t egy-egy hattonnás kiegyensúlyozatlan 1» endkerék. Ezeket, ha menet közben bei. ndítják, igen erőteljesen himbálni keze lik az egész hajótestet. így könnyen ös sze lelhet zúzni a vastagabb jégréteget is A magyarázatot megkapom, de hamarosan a gyakorlati bemutatót is. Visszafelé menet bekapcsolják a döngölőt. Az eddig méltósá gteíjesen úszó bárkánk igazi vitustáncb a kezd. Olyan érzésem tamad, mintha viharos tengeren utaznék. Hamarosan jelentkeznek rajtam a tengeri betegsé g első jelei: émelyeg a gyomrom, széliüli a fejem. A hajósok bizonyára észreve:hetté:k rajtam, mert leállították a len d kerekeket. — Képzelheti, milyen fá rasztó ez a zötykölődés, ha egész nap ezt csinálja az ember — mondja Gaál János. — Bár mi megszoktuk már, d le két éve, amikor január közepétől, feb 'ruár végéig itt tartott bennünket a hi ideg, napi tizenkét órán keresztül dö ngölt.ünk. Műszak után szinte imbo, lyogtunk, amikor végre kiszálltunk a p; írtra . Lassan visszaérünk a Sugi rvicához. Az időközben újból befagyot t vízfelületen egy kis hajó nyit középe, n csatornát, majd a part mentén he Tgonyzó uszályok közelében is felszag gatja az egybefüggő takarót. A fürge h; ajó neve Rozmár. Ilyenkor az a feladat a, hogy ne hagyja összeállni a Sugovic án a jeget. Ha ugyanis ez megtörténn e, a jég szétroppantaná az itt várakozt 5 uszályokat. Úgy mondják, az ötvene s években a vízi emberek még fűrés. zekkel, kézzel vágták a a jégen ezt a csal tornát. Elbúcsúzom a hajósoktól. Ut am is-' mét Szenti János vízügyi igazgt (tóhoz vezet. — Éppen most, négy órától szí öntetjük meg a jégvédelmi készültség harmadik fokozatát — magyarázza. — Ön is láthatta, hogy az enyhe idő mi, att a zajló jég nagy része már levonult 'ban van a Dunán. Pár napja Baja alatt t ösz- szeállt egy nagyobb szakaszon, de azt hamar megbontottuk. Egyelőre eleg en- dő a készültség első foka is. Ám a i télnek még koránt sincs vége! Mi rés ien vagyunk, s ha kell, flottánk ismét mt ;g- küzd a torlaszokkal. Gaál Béla ÉBRESZTŐ, ELVTÁRSAK! Sorskérdés a gazdaság helytállása A munka, a mindennapi tevékenység legemberibb vonása a tudatosság. Mielőtt még elkezdenénk dolgozni, gondolatilag megalkotjuk, szellemi képernyőnkre kivetítjük a leendő művet. (Amikor hasonlót még nem csináltunk, a feladat felvázolásához nagyobb képzelőerő, kivitelezéséhez több vállalkozási bátorság szükséges.) De a tudatosság társadalmi értelemben nem kevésbé fontos, mint hajtóerő. Az szükséges, hogy el tudjuk a konkrét munkacélt a maga szélesebb összefüggéseibe helyezni, képesek legyünk felismerni annak szerepét, horderejét a társadalmigazdasági haladásban, az ország sorsának alakulásában, személyes boldogulásunkban. Milyen fokon él hazánkban a társadalmi tudatosság az új esztendő kezdetén? Hol tartunk gazdasági életünk sorsfordításában? A Parlament legutóbbi költségvetési vitájában mondotta a kormány elnöke: „Magunknak tesszük fel a kérdést: sikerült-e a közvéleményben eléggé tudatosítani, hogy mekkora feladatot jelent a gazdaság gyökeres megújítása, a fejlődés ütemének gyorsítása, a világpiaci versenyképesség növelése, s hogy mekkora tét? Azt hiszem, azt kell válaszolni, nem. A feladat és a tét nagyságát még nem sikerült tudatosítani”. • Nemzetközi szintre Valamiféle drámai kép felvázolása, a lakosság „sokkolása” nem visz előre. Ne sugalljunk indokolatlan optimizmust, de pesszimizmust sem. Az igazságot, a valóságot tükrözzük a maga összetettségében, ellentmondásosságában. Az országnak van pozitív cselekvési programja; a gazdaságpolitika céljait világosan felvázolta a párt XIII. kongresszusa, és konkretizálta a VII. ötéves terv. Bár az 1985—86- os „hajó” elment, a népgazdaság nem fejlődött e céloknak megfelelően, mégsem a dokumentumok átírása, hanem minden szinten a felzárkózás, a lépésváltás, a meglévő tartalékok feltárása és hasznosítása a feladat. A tudatformáló munka, a mozgósítás tehát csak akkor lehet eredményes, ha konkrétan és meggyőző módon segíti a kisebb- nagyobb közösségek teljesítményének felemelését a mai magas, a nemzetközi versenyben diktált követelmények szintjére. Az agitációt irányító pártszervezetek számára világos partitúrát ad az 1987. évi terv gazdaságpolitikai cél- és eszközrendszere. A felvilágosítás és a mozgósítás mégsem vezényelhető központilag. A politikai munka tennivalói, hangsúlyai mások például az élenjáró üzemekben, ahol eredményes erőfeszítéseket tettek a gazdálkodás hatásfokának javítására, a termelési szerkezet átalakítására, a műszaki fejlesztés meggyorsítására, a gazdaságos kivitel növelésére, a belföldi kereslet jobb kielégítésére. És megint mások a jobbára stagnáló, nehezen mozduló többségnél, ahol nem történt érdemi előrehaladás a hatékonyság javítása, a belső és a külső piac igényeihez igazodó termelési szerkezet kialakítása ügyében. De vállalatonként, üzemenként is eltérőek a gazdálkodási és tudatformálási feladatok. A kezdeményezések hiánya „Vállalatok, szövetkezetek, intézmények tucatjait lehetne felsorolni, ahol az elmúlt évtizedben nem javult, sőt, romlott a munka hatékonysága — mondotta Havasi Ferenc előadói beszédében az MSZMP KB 1986. november 19 —20-ai ülésén. — Szép számmal találunk olyan városokat, kerületeket, lakókörzeteket, talán még megyéket is, ahol mintha megállt volna az idő, és — nem az anyagiakra gondolva — egy helyben toporgás, visszafejlődés tapasztalható, ahonnan éveken át nem indult el kezdeményezés, ahonnan kiveszett az ön- tevékenység, a tenni akaró pozitív erők összefogásának képessége, csökkent az aktivitás. A helyzet felett siránkozva viszont megegyeznek abban, hogy nem ők a felelősek, hanem a szabályozók, az elvonás, vagy az elődök, akik elrontották a dolgokat. E belenyugvó kollektív siránkozásnak helyenként részesei a párt-, a tanácsi és a szak- szervezeti szervek is”. A meghökkentően nyílt és igen kritikus fogalmazás mozgósít a cselekvésre, jo értelemben lázíty felháborít a hibák, a közömbösség, a tehetetlenség ellen. Egyértelmű üzenet. Ébresztő, elvtársak! Akár a mai agitáció jelszava, programadása is lehetne. Valamikor a gazdaságpolitikai, a terv- és termelési agitáció lényege volt a lelkesítő célok felvázolása: „Dolgozunk tisztességgel, becsülettel, hogy gyarapodjék az ország, a lakó- es munkahelyi közösség, a család, az egyén”. Ma is agitálhatunk persze a megépült és tervezett új létesítményekkel, egyes szociál- vagy népesedéspolitikai intézkedésekkel. De aligha érünk el átütő erejű lelkesedést a feszítő feladatok megoldásában. Az anyagi lehetősé- ek híján ugyanis még kiváló mun- a esetén is sokféle jogos igény marad kielégítetlen, sorolódik későbbre. Fogyasztás és adósság Az agitáció hatástalan marad, olykor pedig bumerángként visszaüt, ha nem szabadul meg a régi beidegződésektől, az idejét múlta sablonoktól. „Csak azt oszthatjuk el, amit megtermelünk” — ismételgetjük időnként, még most is, pedig ez a közhelyszerű összefüggés napjainkban így nem igaz. Miután többet osztottunk el a 70-es években, de tavaly is, mint amennyire lehetőség volt, a túlelosztásnak utólag — adósságszolgálati terhek: kamatok, hiteltörlesztesek formájában — meg kell fizetni az árát. Ez fejeződik ki abban, hogy a belföldi felhasználás (a felhalmozás és fogyasztás) 2 —3 százalékponttal az idén kisebb lesz, mint a termelés. A nettó adósságállomány még így is tovább növekszik, csupán a növekedés üteme mérséklődik. Társadalmi méretben nem a látványos anyagi gyarapodás — hanem az áldozatos erőfeszítések korát éljük. A szocialista-nemzeti vívmányok, értékek, műszaki-gazdasági pozíciók megőrzése, tovabbfej- lesztese ilyen nehéz időszakban meg inkább feltételezi a tömeges társadalmi tudatosságot, a kibontakozásnak, a megújulásnak kedvező igényes közszellem kialakítását. „Fejlődésünknek nem törvényszerű velejárója a fegyelem és a munkaerkölcs általános fellazulása, beleértve ebbe az állampolgárokat és az állami intézményeket is — idézzük ismét Havasi Ferenc előadói beszédét. De csak úgy lehet felvenni a harcot ellenük, ha a párt meg tudja őrizni intaktságát és szuverén fellépésének feltételeit. Régi igazság, hogy az igényességnek, a fegyelemnek, a demokratizmusnak a pártélet kell legyen a példája”. Mit tehetünk másként ? Ne másokra mutogassunk a felelősség alól mentesítő objektív okokra, cserearányromlásra hivatkozva, hanem azt kutassuk szenvedéllyel, kritikusan, mit tehetünk mi másként. Az „igehirdetést” meg kell, hogy előzze a pontos igeragozás. Az egyes és többes szám első, második szémélye (az én, te és a mi, ti) legyen mindig konkrét, a harmadik személy (az ő és az ők) távollétében lehetőleg mellőzendő. Ahol szükséges, rendezzék helyileg a sorokat, hozzák közös nevezőre a párttagokat, a vezetőket, teremtsék meg az ésszerű, szervezett munka, a megújulás szenvedélyes, harcos élcsapatát. Olyan agitátorok kellenek, akik bátran bírálják a ma- radiságot, a hozzá nem értést, a középszerűséget. Akik kiállnak az egyenlősdi nyomásával szemben, a teljesítmény minőségétől és meny- nyiségétől függő határozott bérdifferenciálás érdekében. A napi és a távlati érdekek ütközése esetén, ha kell népszerűtlenséget is vállalva, az utóbbiak a fejlesztés, az átrendezés, a jövő megalapozásának pártjára állnak. Alkotó cselekvésként elősegítendő, merjünk bátrabban apellálni a nemzeti, a hazafias érzületre. A politika nyíltan szembenéz a nemzeti sorskérdésekkel, a széles körű párbeszéd keretében keresi rájuk a megfelelő válaszokat. Az alacsony születési és a magas halálozási arányszámok javításával, az önpusztítás különböző formáinak visszaszorításával mind lelkesebb aktivisták, és mind szervezettebb tömegmozgalmak foglalkoznak. (Az állami intézkedések sem lebe- csülhetőek.) De nem kevésbé fontos, hogy minden munkahelyen súlyának, rangjának megfelelő komolysággal kezeljék azt, amiből élünk. Első számú nemzeti ügy Váljon első számú nemzeti ügy- gyé, termelési, műszaki, tudományos teljesítmények minőségének és mennyiségének emelése, felzárkóztatása a növekvő nemzetközi követelmények színvonalára. A forradalmi jellegű, nagy gazdasági és műszaki változások, átalakulások időszakában csupán az elért nemzeti pozíciók megőrzése is rendkívüli erőfeszítéseket, átmenetileg áldozatvállalást is követel. Másként kell dolgozni, nagyobb elmélyültség, több rendszeresség és sikerélmény a főmunkaidőben fölöslegessé teheti a túlhajszoltságot, a pótcselekvést a szabadidőben. Itt és most első számú nemzeti sorskérdés a magyar népgazdaság helytállása, irányításának, munkájának, gazdálkodásának megújítása. Kovács József KI FIZETI VÉG A SELEJTET ? Új rossz cipők • „Gágogó” csizmatalp. Egy a hibás termékek közül a Szivárvány Áruház pincéjében. (Méhesi Éva felvétele) — Évente 8—10 százalékkal drágulnak a lábbelik, de a minőségük semmit sem javul. Tekintsenek körül ezen a kis cipőosztályon! Itt évente a 16 millió forintos forgalomból jelentős hányad, mintegy 400 ezer forint értékű a rossz termék. A legtöbbel ilyenkor, télen gyűlik meg a bajunk. A minőségi hibák fele első negyédévi — mondja Paqcza János, a kecskeméti Szivárvány Áruház vezetője. HÁROMSZOR JAVÍTOTTÁK, HIÁBA... — Jöjjenek velem a pincébe! — hív bennünket ezután Domokos Józsefné cipőosztály-vezető. Lent halomban javításra, vagy a nagykereskedelmi raktárba való visz- szaszállításra várnak az új, de selejtes lábbelik. Huszonöt párat hoztak le öt nap alatt jogos vásárlói kifogás miatt. — Nem sok ez egy kicsit? — - Dehogynem! — feleli az osztály- vezető. — Nekünk, eladóknak sem öröm a hibás termékekkel kapcsolatos ügyintézésre munkaidőnk egy részét elpazarolni. Itt ez a sérült sarkú, levált recés talpú fekete csizma! — mutatja. — Háromszor javíttattuk a cipőipari szövetkezet Luther-udvari műhelyében, mégsem lett jó. Most visszaküldjük a gyártónak. — Mennyi az ára? , — 1560 forint. — Mit jelent, ha egy termék — egy cipő — rossz? — A vevőnek mindenekelőtt pénz- és időfecsérlést. A kereskedőt is hátráltatja munkájában a vásárlók panaszának intézése. A jegyzőkönyvezés, az eladott, majd javításra visszavett áruk pincébe hordása csupán kezdete a fogyasztó után a kereskedelmet is terhelő üresjáratnak. Egy javítás átlagosan 77 forint; ha pedig vissza kell küldeni a gyártónak a használhatatlan lábbelit, egy csomag feladása a postán 40 forint. Jóllehet, ezt az üzletnek megtérítik, mégis — kiadás. NEM CSAK SZÁRAZ HIDEGBŐL ÁLL A TÉL! — Sok baj van a csizmákkal — halljuk a Szivárványban. — Szépek, divatosak, de nem a téli időjárásnak megfelelően készültek. Mihelyt leesik az első hó, latyakosak lesznek a járdák, kiderül, hogy gyengék. Csak száraz hidegben való viselésre alkalmasak. Kezembe veszek egy fekete női csizmát. A Minőségi Cipőgyár terméke. Vékony bőrből és vékony talppal készült. Kétezer-százkilencven forintért „már” gyengén vízálló! A Kecskeméti Álföldi Cipőgyár 1400 forintos tépőzáras, férfi felcipőjének annyira vékony a felsőrésze, hogy a fagy vígan átjárja, esőben pedig formátlanná válik — ezt nem titkolja Pancza János. Ezzel szemben sokkal jobbak a csehszlovák cipők. Olcsóbbak és bőrből varrottak. Áruk mégsem ér a csillagos égig, 700- 800 forint egy pár. Ha a téli cipőkínálat java része nem ilyen importtermék volna, a Szivárvány, de a vevők is még nagyobb gondban lennének. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Kéttemplom közi cipőboltjában decemberben 52 733 forint értékű levált talpú, törött sarkú, festék-, bőr- és kéreghibás lábbeli tanúsította, hogy még mindig baj van a minőséggel. Ezen mit sem változtat, hogy a legtöbb kifogás éppen a Minőségi Cipőgyár termékeit érte. Hallgassunk meg ezután egy olyan szakembert, aki — a fogyasztók es a kiskereskedelem után — a sorban harmadikként foglalkozik az új rossz cipőkkel. Paksa László, a Kecskeméti Cipőipari Szövetkezet Luther-udvari részlegének vezetője: — Tavaly 797 pár új lábbelit javítot- itunk meg 48 720 forintért. Egyre több i?ondunk (és munkánk) van nekünk is ai romló minőség miatt. SOK MÚLIK A FORGALMAZÓKON Mit szóljanak ezek után a Topán Kereskedelmi Vállalatnál? Náluk 1986-ban 9 millió 560 ezer forinttal mérték a különféle gyártási és anyaghibák miatt kijavított, vagy a termelőknek visszaadott hibás lábbelik arányát. Holott a Topán a Ruházati Minőségi Ellenőrző Szervezettel közösen sokat tesz azért, hogy a selejtes árukat vissza- utasíítsák. A vállalat kecskeméti leraka- ta ta valy nem vette át a Hajdúsági Cipőipari Szövetkezet hajdúböszörményi telepén gyártott fiú szabadidőcipők teljes mennyiségét, 4800 párat. Csupán a felét fogadta el. Azokra a cipőkre voltak vevők, amelyeken nem találtak durva ráncokat, a festés is megfelelt, és a talp nem „gágogott”: erősen állt, egy gyufaszálat sem tudtak közédugni. Csorba János lerakatvezető ebben a kereskedői magatartásban és a termelők- forgalmazók közötti szerződéses fegyelem megerősítésében lát biztosítékot ebben az évben is, hogy visszafogják (legalábbis próbálják csökkenteni) a hibás termékek továbbadását az üzletek számára. 1987-ben a piacon gondos munkával készült, jó minőségű áruknak szabad és érdemes zöld utat nyitni. A hitvány minőség — az új rossz cipők és csizmák ékesen bizonyítják sokba kerül. Nem csak az egyes fogyasztónak, mindenkinek! Kohl Antal ■ • A part menti jeget szaggatja az „Erd” és I a „Jégtörő I-es”. • Nagy Ferenc és Gaál János a Jégtörő Vlll-as kormányállásában.
