Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

/ a Petőfi Népe albuma ; • • O t csodaszép évad Kecs­keméten. Tömören így jellemezhetnénk a Ka­tona József Színház­ban eltöltött időszakot. S hogy a művésznő is ekképpen gon­dolja, azt mi sem támasztja job­ban alá, mint hogy örömmel, csillogó szemekkel idézi fel a kecskeméti esztendőket. ■ — Ki merem jelenti, hogy pá­lyám során csak a kecskeméti évek voltak meghatározóak — kezdi a beszélgetést Galambos Erzsi. — Emlékszem szezonok­ra, amikor tizSnnégy bemuta­tónk is volt s mindegyikben ját­szottam. Nemcsak operettek­ben, zenés darabokban kaptam lehetőséget, hanem prózai mű­vekben is. Igaz, kikötésem volt, hogy minden évadban legalább két prózai szerepet kapjak. Ek­kor tanultam meg a színjátszás minden csínját-bínját. A kecs­keméti időszakot fantasztikus iskolának tartom! A magabiz­tosságra, a rutinra ott tettem szert. Soha, de soha nem érez­tem, hogy vidéki színésznő va­gyok ... téssel, a légkörrel együtt -— ha­sonlít a hajdani kecskemétihez. Ma sem főnökeim, hanem bará­taim vannak. Radó Vili reggel­től estig velünk élt a színésztár­salgóban. Számtalanszor elő­fordult, hogy elindultunk vidék­re játszani, s amikor késő éjjel visszaérkeztünk Kecskemétre, ő ott ült a társalgóban. Megvárt bennünket, hogyan sikerült az előadás. A büfés pedig meleg levessél szolgált... — Mire emlékszik még szíve­sen? — Pestről járt hozzánk kore­ográfus. Megérkezett, gyorsan beállította a nagyoperett táncje­leneteit, utána elment. Mi pedig ott maradtunk egyedül... Be­széltem Radó Vilivel, hogy mi­nek nekünk máshonnan kore­ográfust hívni, itt vagyok én, bármikor tudok a táncosokkal foglalkozni, nem kell időpon­tokhoz alkalmazkodni. Elfo­Galambos Erzsi gyermekszínészként állt először dobogóra I.akner bácsi színházában. A mesterség titkaival az Országos Színészegyesület iskolájában ismerkedett meg. 1955-től a Miskol­ci Nemzeti, 1957-től a Kecskeméti Katona József, 1962-től pedig a budapesti Petőti Színház tagja volt Két évvel később már a Fővárosi Operettszínház szubrettje, musicalszínésze. 1983 óta a József Attila Színház művésze. FONTOSABB SZEREPEI: Kecskeméten: Szentivánéji álom; Vízkereszt; Osztrigás Mid; Nagymama; Lili bárónő; Simonyi óbester; s az összes Abrabám- operettben játszott A budapesti Petőfi Színházban: Hét pofon; V. Frank; Espresso Bongo. A Fővárosi Operettszínházban: Jó éjt Bessy; Maya; My Fair Lady; West Side Story; La Mancha lovagja; Kabaré; Veronai fiúk; Bunbury; Lola Blau. A József Attila Színházban: Mahagonny tündöklése és bukása; HL Richard; Taps. Emlékezetes filmjei: Csendes otthon (1957); Mindennap élünk (1963); Özvegy menyasszony (1964); Üvegkalitka (tv — 1970); A gyilkos a házban van (1970); Osztrigás Mid (tv —1980); Lola Blau (tv—1984); Gül Baba (tv—1985); Szerelem első vérig (1986). ELISMERÉSEI: Jászai-díj — 1968; Érdemes Művész — 1973; Kiváló Művész — 1981. KECSKEMÉT CSODA VOLT! • Csendes pillanat a szinészbázban. Göndör Klára olvas, Galambos — Azt hiszem, a zenés műfaj­ban játszó művészek legnagyobb álma, hogy prózai darabban is megmérettessen tehetségűk. — így van, ahogy mondja. Amikor felkerültem Budapest­re, a Petőfi Színházhoz, ott is prózát játszottam. A Fővárosi Operettszínházbaq húsz eszten­dőt töltöttem el, s ez idő alatt a televízióban csak prózai szere­peket kaptam, 1972-ben a Víg­színház, később pedig a Thália hívott meg vendégként. Azt hi­szem, ennél nagyobb elismerés nem kell egy operettszínésznő­nek. — Ezúttal arra kérném, a kecskeméti éveket, élményeket idézzük fel. A több albumra való felvétel közül bizony nehéz válo­gatni. Milyen volt akkoriban a színházi hangulat, milyenek a vi­déki hétköznapok? —Ha visszapergetjük az éve­ket, szabadjon azt mondanom: a kecskeméti színház fénykorá­ban lehettem a társulat tagja. (Persze, biztosan voltak utána is jó évadok!) Akkor még a város sem mutatott olyan képet, mint ma. A régi színészházban lak­tam, a vasútállomás mellett. A restibe jártunk ebédelni, sok­szor pedig ezt is elmulasztottuk, mert sokát tájoltunk a megyé­ben. Minden nyáron két hóna­pot töltöttünk Baján. Az egész egy csoda volt! Ha manapság azt kérdezik tőlem, hogy miért érzem jól magam a József Attila Színházban, azt válaszolom: mert az egész színház — a veze­• Az öltöztetőnővel, a „filléres” ruhában. gadta az ötletet. Ettől kezdve minden nagyoperettet és zenés játékot én koreografáltam. Erre vagyok a legbüszkébb, büsz­kébb, mint azokra a sikerekre, amelyeket Kecskeméten elér­tem. A vidéki színházaknak nemigen volt tánckaruk, mi is a nulláról indultunk. Lányokat toboroztam s hozzáláttunk a gyakorláshoz. A táncoslányok „anyja” lettem. Ma már mo­solygok, ha felidézem, úgy kezdtük, hogy a jobb lábakra piros szalagot kötöttünk, meg­különböztető jelként. Az is elő­fordult, hogy az esti előadás után éjfélig próbáltunk. — Mint ezen a képen is felfe­dezhető,-igen mostoha körülmé­nyek között próbáltak. Potyogó vakolat, vaskályha — ám min­denki mosolyog. — Ez nem kecskeméti sajá­tosság. Ha az ember dolgozik, az életét jelenti, amit csinál, nem figyel a külső körülményekre, és soha sem fárad el. Amikor taní­tottam a táncot, teljesen mind­egy volt, hogy a próbaterem va­kolata potyog, vagy hideg van a szobában. Akkor ezeket észre sem vettem, csak most, ahogy mutatja a fotón. A színház min­dig az otthonomat jelentette, még akkor is, ha az öltözőm nem volt mindenhol olyan szép, mint az Operettben. — A színész birodalma, az öl­töző meghatározó fontosságú? S az öltöztető? — Hogyne! Nagyon is fontos. Az öltöztetőnő előtt nincsenek titkaink. Mindent megbeszé­lünk, a legapróbb gondunkat, a legnagyobb örömünket is. Már- már családtagnak számít. Ezen a fényképen a kecskeméti öltöz- tetőmmel örökítettek meg, a Leányvásár című előadás előtt. A primadonnának szép ruhák kellettek, s gyakran bajba kerül­tünk a pénz miatt. így jártunk a Leányvásárral is, elfogyott a jelmezre való pénzünk. Mit te­gyünk? — kérdeztük kétségbee­setten. Ezer forintunk maradt s nekem még nem készült kosz- tiim. Bementünk az Állami Áruházba, s közöltük az eladó­val, hogy nagyon sok anyag kell a ruhámhoz, de pénzünk kevés van. Segítettek rajtunk, máig emlékszem rá, hogy a legol­csóbb anyagból vettünk ■— ki­lenc forint volt métere! —, s Erzsi pihen. 9 Galambos Erzsi és Perlaki István. nézze, milyen fodros ruhát va­rázsoltak belőle a jelmezterve­zők. Ugyanezzel az anyaggal más a konyhaablakot díszítet­te... — Több sztárfotót látok a ké­pek között. Szereti ezeket? — Hogy szeretem-e? Inkább fontosnak tartom a sztárfotó­kat. A nyugati művészvilágban például azzal mérik a színész népszerűségét, hogy ki hányszor szerepel az újságok címoldalán s a lapokban. Ha valakiről csak egy nap nem jelenik meg fény­kép, már vészit népszerűségé­ből. A sztárság: sokan ismertek, úgy érzem, szerettek is Kecske­méten. Bárhová mentem, min­denhol beszélgettem az embe­rekkel. Volt olyan is, hogy be­jött. a színházba egy nénike, fonott kosarában ennivalót ho­zott ... Ha ma felismernek az utcán, jólesik, az is, ha köszön­tének, gratulálnak. Ez mestersé­günk velejárója. — Irigylésre méltó albuma van. — Minden képet, újságkivá­gást, kritikát el teszek. A kecs­kemétieket is őrzöm. Újraolvas­gatva, érdekes tanulmány szá­momra, hogy miket írtak ró­lam: A kritikákból nyomon kö­vethető a fejlődés útja. A nyári szünetben mindig megfogadom, hogy rendszerezem fotóimat. Szerencsére, erre eddig még nem volt időm ... Egyébként nem nagyon szeretem nézegetni a ré­gi felvételeket, mint ahogy az ősz sem a kedvenc évszakom. Az elmúlás akarva akaratlanul felötlik bennem. Inkább előre tekintek, mint hogy a múlt em­lékeit dédelgessem. Ellenkező esetben nosztalgiám támad, pél­dául amiatt, mennyivel fiata­labb voltam akkor s mennyi év telt el azóta. Közlésre adok né­hány kecskeméti szerepfotót, válogasson belőle. Annyit fűz­nék hozzá; minden egyes szerep­pel előbbre jutottam. Ha annyi operettben, prózai darabban nem játszottam volna Kecske­méten, akkor talán a musicallel seúi jegyzem el magam később. A hírős városban olyan alapo­kat építhettem, amelyek stabi­lan állanak ma is ... Borzák Tibor • Próbál a tánckar. Most vettük csak észre a potyogó vakolatot. művelődés PÁLFY GUSZTÁV KIÁLLÍTÁSA A íormateremtés állomásai Kecskeméten, az Erdei Fe­renc Művelődési Központban december végéig Pálfy Gusztáv szobrászművész kiállítását lát­hatják az érdeklődők. Az 1969 óta Kecskeméten élő művész al­kotásaival nap mint nap azok is találkozhatnak, akik nem kiállí­tóteremben kötöttek ismeretsé­get művészetével, hiszen alig hi­szem, hogy akad olyan kecske­méti, aki nem ismeri a főtéri cí­merdombot, a megyei kórház előtti térplasztikát vagy az ugyancsak itt felállított, Sugár­zás című domborművel. 1971- ben készült el Pálfy Gusztáv leg­első köztéri műve, az orgoványi művelődési ház monumentális fémplasztikája, s azóta évről év-* re egyre több alkotása kezdi meg „közéletét”. Az utóbbi két esztendőre kü­lönösen sok avató esett; tavaly helyezték el a ldskunmajsai ter­málfürdő Aktját, Kiskunfélegy­házán pedig Kossuth- és Petőfi- mellszobrát. Idén került vég­leges helyére — a lengyel testvérmegyei kapcsolat ered­ményeképpen — Petőfi-mell- szobra Tarnowban. Ebben az évben állították föl Gödöllőn Erdei Ferenc-mellszobrát, Bu­dapesten pedig a Széchenyit áb­rázoló domborművét. A köztéri alkotások — első­sorban portrék — mása mellett a zsúfolt teremben azokkal a kisméretű plasztikákkal is talál­kozhatunk mostani kiállításán, amelyek az utóbbi tíz év önálló és kollektív tárlatainak valame­lyikén már mások munkáinak társaságában — kiemelkedő, gyakran díjazott produkcióként — megragadták valamikor a fi­gyelmünket. A régi és a leg­újabb alkotásokat felvonultató válogatás gazdag anyagával elénk tálja Pálfy eddigi mun­kásságának keresztmetszetét. Mint a gyűjteményes kiállítá­sok legtöbbjénél, itt is külön él­mény, hogy követhetjük a gon­dolatok egyre jellegzetesebbé, egyénibbé váló formákban tes­tet öltő fejlődését, az anyag és az anyagban való gondolkodás folyamatos kölcsönhatását. Ta­nulságos végigjárni az egyénivé váló formateremtés útját, ho­gyan válik egy-egy véletlenül ta­lált vagy tudatosan keresett mo­tívum az évek folyamán össze­tett társadalmi mondanivalót is hordozni képes, komplex jel­rendszerré. A bronzból készült figurális kisplasztikák az évszá­zadok, évezredek óta használt jeleket, szimbólumokat új jelen­téstartalmakkal ruházzák fel. A női test torzója sokféle je­lentés hordozója. A lírai, drá­mai hangulatot érzékeltető, vagy történetet elmesélő torzók­ban megjelenik az ember, mint a természet része, de megjelenik — elszakadva az emberi vonat­kozásoktól — általában a ter­mészet is. Látványos metamor­fózisával, lüktető, ritmikus di­namizmusával, vitaiizmusával önmaga újrateremtésének lehe­tőségével az életerő megtestesü­lése: a természet maga. A csontokból, inakból, ide­gekből felépitett, az expresszív korszak tanulságait hordozó fér­fialakok egy folyamatos, külső és belső erőpróba alanyaiként feszülnek a kiragadott mozdu­latba. Összeadódnak a társadal­mi lét, az ösztönök, az intellek­tus (és a tehetség) erőpróbáival, megcsillannak egy kocka élén, egy gömb polírozott bronzának tükrös felületén, vagy ott egyen­súlyoznak egy kocka csúcsán, a tárgyak s az ember érintkezésé­nek pontjaiban (Kört feszitő). Gyakran eszközök, mértani kel­lékek, maszkok segítik szerve­ződni a mozdulatot. A figurák a teremtő feszültséget sugallva küzdenek a külső és a belső rend kényes egyensúlyának megteremtéséért (Egyensúly. 1, 11, Produkció, Negatív bohóc). Egészen más eszközökkel nyitja meg előttünk belső rendjét a kettévált, magját félig látni en­gedő gyümölcs. Az ismerős jelek, jelképek át­írása, számos produkcióban történő újraértelmezése mellett különös figyelmet érdemel az a három részből álló Mars-soro­zat, mely előző asszociációink lerakódásaitól megtisztítva új plasztikai jelként egyértelmű tartalmat közvetít. A filozofi­kus, történeti és társadalmi mondanivalót az örök agresszi­• Pálfy Gusztáv: Petőfi. vitás élekben, hajlatokban meg­testesülő fantomja hordozza. Áz öntörvényű forma — a fil­mes, televíziós, videós képára­dat közepette — a megcsonkí­tott test látványánál is hatéko­nyabban idézi meg a totális nukleáris háború képzetét. Károlyi Júlia. • Pálfy Gusztáv: Adám, Lucifer. Éva (Madách emlékére). / I9V érzem, itt az ideje, hogy elmondjam az óri­ást. Már a templom és a dézsmaház alkotta közben is legszívesebben futottam vol­na. Gyakran megesett, hogy az iskolától hazáig vezető öt kilo­méteres út egy részét futva tet­tem meg. Lődörgött a háta­mon a kimustrált ágytakaróból készült tarisznya, a fa tolltartó­ban zörögtek a ceruzák. De bent a faluban nem volt taná­csos futni, mert megvadultak tőle a kutyák. így hát szép ko­mótosan ballagtam Rácpác- egres felé. Egészen a falu szé­léig. Ott aztán rákapcsoltam. Röpködött az ágytakaró­táska. zörögtek a ceruzák. Mi voltam ilyenkor? Magá­nyos lovas? Száguldó motor- versenyző? Vagy kiterjesztett szárnnyal repülő, szabad ma­dár? Nem tudom, csak arra emlékszem, robogtam most is. Az Erzsébet-dombig futot­tam, mint egy villámcsapás, te * Lázár Ervin elbeszélése I. dijat nyert a Központi Sajtószolgálat 1986. éri pályá­zatna novella kategóriában. IÁ7ÁR fai Az óriás* jó ég. eltévedtem! Innen már látni lehetett máskor a Vódli- tanyát. a nagy juharfát Bíró Drinócziék földje végében, de most a megszokott szelíd táj helyén egy égigérö hegy tor­nyosult. Eltévedtem. De hogy tévedtem volna el. amikor úgy ismerem ezt az utat, mint a tenyeremet, jósze­rivel minden útszéli fú. fa sze­mélyes ismerősöm. Befogtam a szemem — hátha káprázik. Lekaptam a kezem; ott komor- lott a hegy. Egyik vége valahol Miszla, Nagyszékely táján, a másik talán Németkérig vagy Dunaföldvárig is elér. Megfordultam. Ha jó helyen járok, ott kell látnom a hátam mögött Sárszentlőrincet, a ki­rályi címeres toronnyal, az es­peres úr fenyőfájával. Ott állt Sárszentlőrinc szelíden, majd­hogynem mosolyogva. To­ronnyal. fenyőfával. Visszafordultam. Ott volt a hegy. Átvillant bennem, hogy visszamegyek a faluba. Segít­séget kérek. Vagy még jobb. ha nem szólok a hegyről egy szót sem. csak megkérem vala­melyik rokonomat, hadd alud­jak náluk. De ezek csak amolyan tüné­keny gondolatfoszlányok vol­tak. mert akkor már egyre erő­sebben zúgott bennem, mint egy rögeszme: Haza kell men­ned! Haza kell menned! Ha nem mégy haza, sohase látod többé apádat, anyádat meg a testvéreidet, ha nem mersz át­vágni azon a hegyen, valami nagyon nagy baj történik. Ösz- szeszorftottam hát a fogam, s hogy szorongásomról megfe­ledkezzem, rohanni kezdtem a hegy felé. Puttómban is láttam, hogy nagyon különös heggyel akadt dolgom. Sehol egy fa rajta, sehol egy tenyérnyi zöld. (Folyt, a köv. oldalon). PINTER LAJOS Emlékek Madórröptü emlékek elhagylak fészket, fészert, vacogó tested árva tája elhagyott repülőtér. madár-röpte Szálltak a Körös fölött, ahol a nyarad telt el, bort ittál, vöröst, halat ettél: csukát, kecsegét, harcsát. Emlékek vé-alakban, ék-alakban elszálltak, az Eötvös Kollégium fölött cikáztak, fölszikráztak. A neved éles késsel belevésted a fába, ha egyszer, ember, arra lépdelsz, állj meg. olvasd el: P. L. VARGA MIHÁLY Góg helyett alázat Még megvagyok... Pedig kiknek javára tettem egykor, elnéző mosollyal üdvözölnek. Még én vagyok ... Bár magamálmodta lényem annyiszor bújt meg riadtan kényszer-odújában. Még itt vagyok ... Mert erőt ad, hogy sáppadó gőgöm nyomában zászlót bont a mindent feloldó alázat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom