Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-30 / 306. szám

1986. december 90. • PETŐFI NÉPE # 1 SPORT - SPORT • SPORT LABDARUGÓ EB-SELEJTEZŐK POütVCSZteSég nélkfill Spanyolország, Olaszország* Anglia Hét csoportban 37 találkozót játszottak, de a részt vevő 32 csa­pat közül már csak három, Spa­nyolország, Olaszország és Ang­lia pontveszteség nélküli — rövi­den így jellemezhető a 8. labda­rúgó Európa-bajnokság kvalifi­kációinak 1986-os eseménytörté­nete. Mindjárt hozzá kell fűzni, hogy mindhárom válogatott 180 —180 pgrcen van túl. A múlt kontLnensbajnokai kö­zül kétségkívül a legkellemesebb helyzetben az NSZK van, hiszen rendezőként — 1988-ban bonyo­lítják le a nyolcas döntőt a Henri Delaunay Kupáért — nem kell selejteznie. (A nyugatnémetek 1972-b.en és 1980-ban hódították el az elsőséget.) Az 1964-ben győztes spanyolok a csoportban listavezetők, az 1968-ban élen végzett olaszok a 2. helyen áll­nak csoportjukban, az 1960-ban legjobb Szovjetunió csoportjá­ban első helyről várja az 1987-es folytatást. Ugyanebben a csoport­ban — a 3.-ról van szó — a leg­utóbbi aranyérmes, címvédő UNIVERZIÁD, 1987 Franciaország 3 mérkőzésből gyűjtött 2 szerény ponttal, 0—2-és gólkülönbséggel mindössze ne­gyedik helyezett. A sort az 1976. ban Európa-bajnojj Csehszlová­kia zárja a végső győztesek tab­lóján: az északi szomszéd válo­gatottja jól kezdett: 2 mérkőzés­ből szerzett 3 ponttal vezet. A magyar válogatott az 5. cso­portban egy hazai és egy ide­genbeli csatán van tűi. A Nép- stadionban október 15-én 1—0-ás vereséget szenvedett Hollandiá­tól, majd november 12-én Athén­ben 2—Írre maradt alul Görög­országgal szemben. A magyar le­génység legközelebb 1987. feb­ruár 8-án Ciprus ellen küzd ide­genben, majd hátralevő erőpró­bái így alakulnak: Április 29.: Hollandia ellen Ide­genben Május 17.: Lengyelország ellen itthon Szeptember 23.: Lengyelország el’en idegenben Október 14.: Görögország éllen itthon Csehszlovákia várja a diáksportolókat Csehszlovákia — ahol a szer­vezett főiskolai sportnak több mint 75 éves hagyománya van — már kétszer, 1964-ben és 1978- ban rendezte meg a Főiskolás Sportolók Téli Világtalálkozóját. 1987. február 21—28. között im­már harmadszor tartják itt á Fő­iskolás Sportolók XIII. Téli Vi­lágtalálkozójának versenyeit, ez­úttal a Magas-Tátrában. . Az Univerziád egyes versenyeit öt tátrai téli sportközpontban bo­nyolítják le. A Csorba-tónál a klasszikus sportágaikban verse­nyeznek majd (sífutás, műugrás és kombinált versenyek). Jasná a ‘ műlesiklásra rendezkedik bet* •Poprád, új téli stadionjában a műkorcsolyázók mérik össze ere­jüket. A jégkorongmérkőzésekre Poprád, Liptószentmiklós és Igló téli stadionjai készülnek fel. Az Univerziád sportmérkőzé­seinek keretében nagyrészt az f970-ben i.tt megrendezett világ- bajnokságra épült sportpályákat használják. Rekonstruálták és ki­bővítették a sílefutópályákat, felújították a P—70 műugróhi- dat, amely így megfelel a mű­ugrás legújabb paramétereinek Is. A Jasná-i lesiklópálya, a mű­lesiklást világkupa-versenyek színhelye is megszépült, A téli univerziádon a világ több mint harminc országának több mint ezer sportolója vesz részt. Benevezések érkeztek már RÖVIDEN X Téli Kupa teremlabdarúgó- tornát rendez Kecskeméten a Lánchíd Utcai Általános Iskola sportcsarnokában január 17— 18-án a kecskeméti városi labda, rúgő-szüvetség. A résztvevők a megyei II. o. labdarúgó-bajnok­ságban, valamint a körzeti baj­nokságban szereplő csapatok. A tornára eddig 11 együttes küldött nevezést. Nagy-Britanniából, Ausztráliá­ból. Svájcból és az NSZK-ból, írásban erősítette meg részvéte­lét további 18 ország — köztük Ausztria, az USA, Kanada. Ja­pán, Jugoszlávia ,stb. — főiskolai sportjának képviselői is. Először vesznek részt a téli univerziádon az NDK sportolói. Ä rendezők számolnak a FISU, a nemzetközi . sí-, műkorcsolya- és jégkorong­szövetségek képviselődnek és más kiemelkedő vendégek rész­vételével is. Gyakorlatilag a Csorba-tó tel­jes szálíodakapacítása az Univer­ziád résztvevőinek szolgálatára -‘•öR-magd. Csupán a mükorcsolyá- zók lákhak Poprádon, a sport­csarnok közelében. De ők is ál­landó összeköttetésben lesznek a központtal. A Csorba-tói FIS ho­telben működik majd a központi sajtócentrum; töhb mint három­száz újságíró részvételével szá­molnak. A Főiskolás Sportolók Téli Vi­lágtalálkozójának jelentőségét az is jelzi, hogy a Nemzetközi Olim­p.iai Bizottság vállalt védnöksé­get felette, 's számolnak elnöke,: Juan Antonio" Samaranch rész­vételével is. TOTÓ A sportfogadási és Lottó Igazgató­ság tájékoztatása szerint a totó 52. heti játékhetére összesen 4 40$ $70 da­rab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 21 416 41$ forint. A jutalom: 1 141 642 forint. Az I—IV. nyerőosztályra egyenként: 6 424 925 forint; a II—III. nyeröosztályra egyen­ként : 4 283 283 forint került felosz­tásra. 13 plusz 1 találatok szelvény 3 da­rab, nyereményük egyenként 1213 590 forint: 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 642 492 fo­rint; 12 találatos szelvény 404 darab, nyereményük egyenként 8482 forint; 11 találatos szelvény 7470 darab, nye­reményük egyenként 458 forint.: 10 ta­lálatos szelvény 41S72 darab, nyere­ményük egyenként 124 forint. A ki­fizetés időpontja: 20 000 forint alatt Január 3-tól, 20 000 forint felett ja­nuár 8-tól. December 2.: Ciprus ellen Itthon. Így áll az EB-selejtező 1986 mérkőzései után: 1. csoport: 1. Spanyolország 2 mérkőzés, 4 p. 2. Románia 2/2 3. Ausztria 2/2 4. Albánia 2/0 2. csoport: 1. Svédország 3 mérkőzés, 5 p. 2. Olaszország 2/4 3. Portugália 2/2 4. Svájc 3/1 5. Málta 2/0 3. csoport: 1. Szovjetunió 3 mérkőzés, 5 p. 2. NDK 3/4 3. Izland 3/2 4. Franciaország 3/2 5. Norvégia ’ 2fi 4. csoport: 1. Anglia 2 mérkőzés. 4 p. 2. Jugoszlávia 2/2 3. Eszak-trország 2/1 4. Törökország 2/1 5. csoport: 1. Hollandia 3 mérkőzés, 5 p. 2. Görögország 3/4 3. Lengyelország 2/3 4. Magyarország 2/0 5. Ciprus 2/0 6. csoport: 1. Csehszlovákia 2 mérkőzés, 3 p. 2. Dánia 2/3 3. Wales 1/1 4. Finnország 3/1 7. csoport: 1. Belgium 3 mérkőzés, 2. Skócia 3/4 3. Írország 2/2 4. Bulgária 2/0 5. Luxemburg 2/0 4 p. Sikeres volt a KSC Kupa Napjainkban minden sport* ág aggasztó gondja a megfe­lelő utánpótlásnevelés hiá­nya és a tehetséges fiatalok kiválasztása. Ezért üdvözítő az egyre népszerűbb és hasz­nosabb ifjúsági tornák meg- s^erve'zgsg. az,gl^tau- oj^rhál#^ amelyek nagy létszámú '• ríté?- zőnyöket hívnak a sportpá­lyákra, a rátermett ifjú spor­tolók leigazolására. A Lánchíd DSK, a Hírős TSE és a Kecskeméti SC te­remlabdarúgó-tornát rende­zett a napokban. A KSC Ku­pán 27 együttes vett részt, ami 250 ifjú focistát jelent. A tornát négy korosztályban rendezték meg. Az eredmé­nyek, 6. osztályosok: 1. Lánc­híd u. Iskola, 2. Buday D. isk., 3. Molnár E. isk. Legjobb mezőnyjátékos: Csáki (Buday), legjobb kapus: Kirí (Lánchíd), gólkirály: Sz. Tóth (Lánchíd). 7. osztályosok: 1. Vízmű, 2. Lánchíd, 3. Tóth L. isk. Leg­jobb mezőnyjátékos: H. Sza­bó (Lánchíd), legjobb kapus: Szulyovszkl (Lánchíd), gól­király: Zsigmond (Tóth L.). 8. osztályosok: 1. Magyar I. isk., 2. Zrínyi I. Isk., 3. Tóth L. Isk. Legjobb mezőnyjátékos: Már­ton (Tóth L.), legjobb kapus: Gál (Magyar I.), gólkirály: Ga­lambos (Zrínyi). Középisko­lás I. évifolyam: 1. Katona J. G„ 2. KSC sérdülőcsapat, 3. 623. sz. ITSK. Legjobb me­zőnyjátékos: Valter (Katona), legjobb kapus: Dávid (KSC) és Bene (623. sz. ITSK), gól­király: Bállá (Katona). A ha iái —HOGYAN ­í\ Udjdi TÖRTÉNT? kosárlabdázók bravúrja • Az MNK-döntős csapat (felvételünkön) játéka már sejtette, hogy vannak tartalékok a bajai együttesben. Nem véletlen, hogy éllovas­ként várják a bajnokság folytatását. (Farkas Tibor felvétele) Két fordulóval túl a „félidőn" csak szusszanásnyi szünetet kap­tak a kosárlabdázók. Január 17- én már folytatódik a küzdelem. A Bajai SK férficsapata bravúros őszi szereplést tudhat maga mö­gött. A 11. forduló után két teljes pont előnnyel áll a BSK gárdája a táblázat élén. Hasonló sikerrel korábban csak a sokszoros bajnok Hon­véd dicsekedhetett. A vezető BSK és a 10. helyezett Oroszlány közt “9 pont a különbség. A 9. és 10. helyezett mindössze egyszer győ­zött. Az is jellemzője a küzde­lemnek. hogy a vidéki csapatok megtörték a fővárosiak koráb­bi nagy fölényét. Ezt mutatja, hogy az első hat helyezett között négy vidéki együttes található. — Szeretném eloszlatni azt a té­ves nézetet, hogy a kosárlabda­szövetségben mindenkinek a fő­városi csapatok felé húz a szí­ve — nyilatkozta Mészáros La­jos, a válogatott szövetségi kapi­tánya. — A magyar kosárlabda­sportnak sok olyan rangadóra lenne szüksége, mint a Bp. Hon­véd vagy a Csepel elleni, bajai mérkőzés volt. A rövid szünetet a bajai kosa­rasok nem pihenővel, hanem,ed­zésekkel töltik. Kötelezi őket a hírnév, s ..tavasszal” még sok nehéz mérkőzés vár a BSK csa­patára. Január 17-én idegenben a Videoton ellen folytatják és a továbbiakban még a MAFC, a Honvéd és az Oroszlány vendé­gei lesznek a rájátszás előtt. A BSK az ősz folyamán viszony­lag egyenletes teljesítményt nyúj­tott. Igaz, a remek távoli dobók­nak is akadt olykor gyengébb napjuk, hiszen a legtöbb együt­tes Kovács, Hosszú és Kiss lefo­gására törekedett, ám ha ez oly­kor sikerült, mindig akadt játé­kos, aki a helyükbe lépett. Ág­falvi mesteri irányítása, Likár pontjai mellett az őszi hajrában ismét régi volt Gorjanácz, pe­dig az emlékezetes MNK-döntőn elkövetett hibája után sokáig nem találta helyét a csapatban. Az őszi remek teljesítmény el­érése közben az éllovas csapat­nak ismét szembe kellett néznie- azzal a ténnyel, hogy a Türr Ist­ván-sportcsarnok nézőtere már nem képes befogadni a kíváncsi - szurkotokat. Kecskeméten fordulatban reménykednek A KSC női csapata az őszi for­duló előtt nagy reményekkel in­dult az A csoportban. Akkor a „minimális cél” elérése, vagyis a legjobb hat csapat közé jutás szinte biztosnak látszott. A kez­dés sem volt rossz. A Spartacus elleni győzelem és a játék remé­nyeket keltett. Aztán mégis más­ként alakult minden. Sérülések és más belső problé­mák miatt egyik napról a másikra Király Sándor edzőnek szinte alig maradt egy komoly kezdőcsapat­ra való játékosa. Kovács, Králik és olykor Hegedűs hibája nyújtott sokszor kiemelkedő teljesítményt, a többiek nem tudták hozni ' a győzelemhez szükséges pontokat. Az őszi fordulók után mindössze 3 győzelemmel a 8. helyen vár­ják a folytatást. Lehet-e még re­mény a legjobb hat közé jutásra? — Véleményem szerint még semmi sem dőlt el — mondta Király Sándor edző. — A decem­beri utolsó mérkőzésen ismét csatasorba állt Farkas és Sütő. A Pécsi VSK éllen ez ugyan még nem hozott döntő fordulatot, hi­szen Sütő szinte edzés nélkül, Far­kas pedig csak rövid időre állt be, de a továbbiakban úgy ér­zem, már együtt lesz a gárdánk. Az ünnepek alatt és a januári kezdésig egy percre sem állunk le. Hamarosan a műtét után fel­gyógyult Balázs is játszik, és re­ménykedünk a fordulatban. A nagy ellenfelek — a BEAC kivé­telével — Kecskemétre jönnek, és nem lehetetlen, hogy a továb­bi hét forduló során megszerez­zük a hat közé jutáshoz szüksé­ges pontokat. Sajnos, a Dánffy Antal Kupa a szegediek visszalé­pésé miatt elmaradt, de helyette több komoly előkészületi mérkő­zést játszunk. Hiszek abban, hogy a folytatásban ismét sok örömet szerzünk majd a szurko­lóknak. Szabó Zoltán Óévbúcsúztató—újévköszöntő a sísáncokon Több mint három évtizede ha­gyomány, hogy a síugrók az óesztendd végén, s az új eszten­dő első napjaiban az NSZK . és Ausztria két-két sáncán mérik össze erejüket. A „Négysánc”- versenyt első ízben 1953-ban ír­ták ki, s akkor az osztrák Sepp Bradl végzett az élen. Eddig az NDK 11, Finnország 8, Norvégia 7, Ausztria 5, míg Csehszlovákia, az NSZK és a Szovjetunió 1—1 első helyre lehet büszke. A via­dal történetének legeredménye­sebb sportolója a norvég Björn Winkola volt, aki a 60-as évek közepén egymás után háromszor végzett az élen. A kedden Obers tdorfban kez­dődő viadalra 21 ország 119 sí­ugrója nevezett, köztük a cím­védő osztrák Vettori, s legna­gyobb ellenfelei, a finn Nykaanen és Suorsa; valamint az NDK-beli Weissílog is. Az utóbbi évek szo­kásainak megfelelően a sportág ‘legjobb magyar képviselői is ki­próbálják erejüket a ..négysán­con”. A Fischer László, 'Gellér Gábor, Szalai Mihály hármasnak az erőviszonyok ismeretében si­ker lenne, ha valamelyik „állo­máson" a legjobb 50 közé kerül­ne valamelyikük. A verseny műsora (zárójelben a sáncrekordok és a tavalyi győz­tesek): December 30: Oberstdorf (116 m — Ernst Vettori, osztrák, 1985; Pékka Suorsa, finn); Január 1.: Garmisch-Parten­kirchen (108 m — Jens Weissflog, NDK, 1984; Paoel Ploc, csehszlo­vák); _ Január 4.: Innsbruck (112 m — Ploc, 1986; Járt Puikkonen, finn); Január 6.: Bischofshofen (114 m — Weissílog, 1984; Vettori), MA: ASZTALITENISZ Az úttüröollmpla országos döntője: Szekszárd, 2. sz. Általános Iskola, 8 óraikor. KOSÁRLABDA Az Országos Ifjúsági Kapa döntáj«! Bp., Megyeri út, 8.30-tól. Az Országos Serdülő Kapa döntője: Bp., Nemzeti sportcsarnok, 10 óra­kor. LABDARÚGÁS A 6, Vörös Márton teremlabdarúgó- torna döntői: Kalocsa, Városi Sport- csarnok, 8 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.15: Tévétorna 8.20: Delta — Tudományos híradó (ism.) 8.45: SZÜNIDEI MATINÉ: 1. Kuckó (ism.) 2. Játékszüret (ism.) 3. Hárman védik a házat— NDK-bábfilm. 4. Csodá­latos állatvilág — Amerikai dokumen­tumfilmsorozat XII/12. rész: A méhek (ism.) 10.55: Gyurmatek— VII/6. rész: Hová tar­tozik? 11.05: Mozgató 11.15: Csoda kell — Kalmár Magda műso­ra (ism.) 11.45: Térzene — J. Strauss zenéjéből ösz- szeállftotta: Kenessey Jenő (ism.) 12.15: Képújság 14.15: Hírek 14.20: A történelem lapjairól — Francia dokumentumfilm-sorozat VI/6. rész: Irány a Dardanellák (ism.) 15.15: Zeman őrnagy — Csehszlovák film­sorozat: „A harmadik hegedű" 16.40: Móra Ferenc: A honti igricek — Ze­nés játék 17.30: Év végi előzetes 15’ St 17.45: Képújság 17.50: Reklám 17.55: Szelíd leltár — A Híradó összeállítá­sa az év békés perceiről 18.25: Reklám 18.30: Iparvilág 18.50: Mini-Stúdió '86 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: A . szerencselovag — NSZK— csehszlovák tv-filrhsorozat VIII/3. rész 21.05: Betűreklám 21.10: Stúdió '86 22.10: Ríva Del Garda — Részletek a XXII. nemzetközi könnyűzenei fesztivál műso­rából 22.45: Bomba — Jugoszláv rajzfilm 22.55: Híradó 3. 23.05: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.25: Képújság 18.30: Körzeti adások: Budapest, Pécs — Pannon krónika — Szeged 19.35: Egyiptomi üdvözlet — Egyiptomi kisfilm 20.00: Előszó — a Mefisztó című filmhez 20.10: Mefisztó— Francia tv-film (Felira­tost) I—II. rész (16 éven felülieknekl) Közben: 21.50: Híradó 2. 23.55: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: A Tyumenyi hegedűsök. 16.15: Szóljatok, harsonák. 16.45: Világhlradó. 17.00: Elet és tudomány. 17.30: Hírek. 17.35: .Különleges rendeltetésű vonat" el- mű film. 19.00: Híradó. 19.40: Esztrádmű- sor. 21.25: Világhlradó. ,21.45: Bajadér cí­mű balett. 24.00: Hírek. 0.05: Filmkoncert. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.15: Rek­lám. 17.20: Bejelentkezés és akció. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyermekműsor — romá­nul. 18.15: Erdők — művelődési műsor. 18.45: Népszerű tudományos film — ruszi­nul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 20.00: Lottósorsolás. 20.05: Belpolitika. 20.55: Reklám. 21.00: M. A. C. H. — amerikai játékfilm. 22.50: Tv-napló. 23.10: Műsor­zárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 15.50: Hírek. 15.55: Junior jégkorong- vb: Csehszlovákia—Szovjetunió mérkőzés. A szünetben: A rendőrség naplójából. 18.30: Találmányok története — Francia dokumentumsqrozat. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Fiatalok tv-klub- ja. 21.30: Időszerű események. 21.56: Idő­járás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Szilveszteri kívánság '— Tv- komédia. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggeltl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Társalgó 9.44: Muzsika gyerekeknek 10.05: Világablak (ism.) 10.35: Kandúr Kázmér kar(om) mester kor- nyikaórái. Csaholunk és dalolunk. Bogár István zenés meséje Bálint Agnes versé­re 10.45: Évszázadok mesterművei 11.22: Éneklő Ifjúság 11.36: Valami történt. Joseph Heller regé­nye rádióra alkalmazva. 14. rész: A fiam nem áll többé szóba velem 12.45: Kritikusok fóruma. Gáspár Katalin: Milyen szerencse 12.55: Concertino Praga '86. Részletek a nemzetközi ifjúsági zenei verseny ma­gyar résztvevőinek műsorából 13.24: Kadosa Pál műveiből 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok — az alkoholfo­gyasztásról 14.30: Puttony. A Poggyász év végi külön­kiadása 15.31: Saint-Saens: Bevezetés és rondo capriccioso 15.41: Elő világirodalom. Az NSZK irodalma 16.05: Látogatóban 17.00: Társadalom és iskola. Az úttörő- mozgalom terveiről és távlatairól 17.30: Részletek Rózsa Miklós .Gondvise­lés' című film zenéjéből 17.45: A Szabó csaíád 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti Magazin 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. A szomorú Dirdre. Ir mondakör alapján angolból fordította és írta: Leisen Antal 19.47: Zenés beszélgetés Zentai Annával 20.44: Magyar tájak dalaiból 21.30: Sokszemközt — az egészségről. Képviselők a társadalmi programról 22.20: Csengery Adrienne énekel Kb. 23.20: Balettzene 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: A Magyar Néghadsereg Központi Zenekara játszik 12.28: Népi zene 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Szervezni tudni kell! Zenés beszél­getés egy ötletemberrel 14.45: Aki hallja, adja átl 15.05: Citerafelvételek 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom . 17.30: Helyettem írták. A mikrofonnál: Má- riássy Judit (ism.)7 18.09: Könnyűzene 18.30: Gramofonsztárok. Fred Astaire le­mezeiből 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Gólok, méterek, történetek... Ev végi különkiadás 21.05: A százszázalékos nő. Vladimir Párái. regénye rádióra .alkalmazva — V. rész 21.29: A hollanő loek Dikker Waterland együttes dzsesszhangversenye a Pesti Vigadóban v 21.50: Az élő népdal — Buzsák 22.00: .Gondolataim". Adamis Anna zenés verseiről — II. rész 23.20—0.14: Nótacsokor 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.08: A Melódia hanglemezgyár felvéte­leiből 10.26: Lendvay Kamilló fúvósműveiből 10.48: Zengjen a muzsika 11.18: Operafelvételek 11.50: Barokk szonáták 12.41: Angol kórusmuzsika 13.05: Viléghfrláp _ 13.20: Bernáth LászlónaCTilvják. Foglalko­zása: újságíró 13.50: Zenekari muzsika 15.30: Labirintus 15.45: A kandallónál. Muzsika gyerekek­nek 16.00: A kamarazene kedvelőinek 17.20: XX. századi operákból 18.30: Na maternjem jezyku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora , Pécsről 19.35: Liszt: Szánt Erzsébet legendája — oratórium 21.52: Julian Bream Dowland-műveket játszik lanton 22.12: Rádióhangversenyekről 22.42: Korok és emberek — a világiroda­lom tükrében

Next

/
Oldalképek
Tartalom