Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-30 / 306. szám
\ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! az man* bács-kiskün megyei bizottságának napilapja xll évi. sós. szám Ára: 1,80 Ft 1986. december 30. kedd AHOL NINCS MEGÁLLÁS: SÜTŐ- ÉS TEJIPAR Kenyér kilenc üzemből 61 Régi dagasztógéppel készíti a jó kovászt Tóth László. A félegyházi kenyérgyárból naponta 11 ezer kilogramm kenyeret és 50 ezer kiflit, zsemlét szállítanak több mint száz üzletbe. (Straszer András felvétele) Az év végi ünnepekre megtöltik a hűtőszekrényeket, azonban kenyérből, pékáruból, és a gyorsan romló tejtermékekből1. aligha érdemes több napra „bespájzolni”. Mind. ebből következik; míg -más a családja körében pihen, ünnepel, addig a pékek s a tejipari szakemberek dolgoznak. A Kecskeméti Sütő- és Édesipari. Vállalat kiskunfélegyházi kenyérgyárába Tóth László ko-t vászoló már 31. éve ment be ka-, rácsony másnapján dolgozni. A délelőtti műszakban hétezer kit logramm kenyérnekvaló kovászt készített. Yagyis ötven csészébe mért egyenként 40 liter vizet, 80 kilogramm lisztet és egy kilogramm élesztőt. Ez tiz-tizenöt percnyi gépi keverés után áll ősz- sze kovásszá, amit átlagosan nyolc óra múlva újradagasztanak, zó, liszt, víz hozzáadásával, a ebből sül a finom kenyér. A vállalat központjában Bajtik Béla igazgató arról tájékoztatott, hogy kilenc üzemükben — Kecskeméten, Kiskunfélegyházin, Tiszaalpáron. Tiszakéeskén, Lajosmizsén, Izsákon — készült kenyér karácsonyra, és sül szilveszterre. Érdekes tapasztalat, hogy az ünnepek előtt mindig nagyobb mennyiséget kémek tőlük, idén például 23-án és 24-én 210 ezer kilogramm fogyott, 27- én pedig — amikor a laikus azt várná, hogy .az üzleteket megrohanják a vásárlók a friss pékáruért, — csak 49 ezer kilogrammot igényelt a kereskedelem. Szilveszterre 200 ezer kilót szállítanak, a másodikai rendelés pedig 52 ezer kilogramm. A sütőipari vállalat emellett mintegy 70-féle, ünnepre való, finom árut is készített. A pékek karácsonykor két napig pihentek, de a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat kecskeméti üzemében folyamatosan ment a munka: 23-án 90 ezer liter tejet szállítottak több mint ötszáz boltba, 24-én a kivitt meny- nyiség százezer Hter volt. A két ünnep között alig éri el a napi fogyasztás — -a vállalat termékeiből — az ötvenezer litert, szilveszterre pedig 05 ezer liter tejet rendeltek az üzletek. Cm. 9. KÉTSZÁZNYOLCVAN HIVATAL SZÁLLÍTMÁNYAI Sok múlik a vasúti postaszolgálaton Ha lötyög az eső, hókásásak vagy fagytól dermedtek az utak, • levelekkel, a képeslapos üdvözletekkel, az újságokkal, a csomagokkal és a pénzzel ilyenkor sem késlekedhetnek a postások. Az év vége ünnepei jócskán próbára tették és teszik őket ezúttal is, hiszen a december má- aodilT~hetétől növekedett forgalom ezekben a napokban tovább tart. Az utcákat, lépcsőházakat, falusi otthonokat járó társaikon kívül érzi ezt a kecskeméti postaszolgálat ötvenhárom vasútállomási alkalmazottja is, akik 280 postahivatal szállítmányait fogadják és továbbítják. Sok'*-múlik rajtuk, hogy a megye teleülésein és az ország számos elyén —* Várpalotától, Szentendrétől, Érdtől Miskolcig és Debrecenig — a címzettek idejében megkapják a számukra feladott küldeményeket. Decemberben 120 ezer helyi és félmilliónál több átmenő — megyei és országos — levélből hetvenezerrel karácsony előtt foglalkoztak. Ezt a feladatot a korábbinál háromszor nagyobb létszámmal, tizenketten végezték. Gyors és jól szervezett munkára van szükség azért is, hogy a naponkénti 3300 csomag ne késsen, jókor azt átvevőkhöz érjen. Az idővel a Teleki Ferenc vezetőhelyettes irányításával tevékenykedő kollektíva a szó szoros értelmében beosztóan gazdálkodik: egy-egy vonatindulásnál vagy -érkezésnél mindössze 5—0 perc áll rendelkezésükre 300—400 postai csomag be- és kirakodásához. E munkában kitűnik Horváth Pál, Kardot László, Kovács István és Antal János, akikre nehéz' helyzetben is számíthat a hivatal. Példás helytállásukért az Idén ketten kaptak Kiváló Dolgozó kitüntetést — 0 nyugdíjassá lett' Torma László csomagkézbesítő és Báranyi Ferenc rakodó. Bár a legtöbb dolog — ahogyan a helyettes vezető mondja: a munka dandárja — az estl-éjszakat órákra jut, napközben sem érnek rá tétlenkedni. Gyűjtik, továbbításra készítik elő a leveleket az Ágasegyháza, Jakabszál- lás, Fülöpszállás, Soltvadkert, Kiskőrös, Baja, Hercegszántó és más feliratú zsákokba. A lajosmizse- it most csak háromnegyed részéig töltötték meg, holott máskor általában 4—5 zsáknyira valók a nagyközségbe szóló levelek. Az év végét felkészülten várja az állomási postaszolgálat. Szilveszterkor két műszakban tizenhatan jönnek be dolgozni, hogy a decembert — s ezzel eevütt ezt az évet is — jó szolgáltatással zárják. K — 1 ysi KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1986. december 28-ai üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1986. december 28-án Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei, a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Minisztertanács tagjai, az országos főhatóságok és a központi sajtó vezetői, valamint a napirend előkészítésében közreműködő tudományos és gazdasági szakemberek. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: 1 — Pál Lénárd elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a műszaki fejlődés gyorsítására és a tudományos kutatás eredményességének fokozására vonatkozó állásfoglalást. A Központi Bizottság, a kutatásban és a műszaki fejlesztésben tevékenykedő szakemberek véleményére támaszkodva, meghatározta a műszaki fejlesztési politika főbb elveit, feladatait és a megvalósításukat szolgáló társadalmi teendőket. O A Központi Bizottság megállapította, hogy hazánkban % felszabadulás óta a műszaki színvonal jelentősen emelkedett. A technológiai fejlődés a főbb nemzetközi tendenciákat követte, számos haMii és nemzetközi tudományos eredmény alkalmazására került sor. Olyan gyártási eljárások honosodtak meg, amelyek hozzájárultak a korszerű műszaki kultúra kibontakozásához és elterjedéséhez. Az utóbbi időszakban azonban fokozódott a gazdaságilag fejlett országoktól való technológiái elmaradás. A műszaki haladást szorgalmazó központi bizottsági határozatok és kornjányzatú döntések nem valósultak meg kielégítő mértékben. Ebben szerepet játszott, hogy az igénybe vehető források csökkentek, s a gazdaságirányítás és a gazdálkodó szer* vezetek még a rendelkezésre álló anyagi eszközöket- sem használták fel megfelelően. O A XIII. kongresszus határozatai, a VII. ötéves terv előirányzatai a műszaki fejlesztés meggyorsítását igénylik. Ehhez a Központi Bizottság novemberi állásfoglalása cselekvési programot adott, megvalósítása a kormányzat és a vállalatok együttes feladata. A műszaki fejlesztésben, a technológiai korszerűsítésben, új termelési kultúrák meghonosításában, a magyar népgazdaság nemzetközi versenyképességének javításában növekvő szerepe van a központi irányításnak és tervezésnek. A műszakj fejlesztés színvonalát meghatározza a tudományos kutatás, a tudomány eredményeinek alkalmazása; megvalósításának fő színtere végső fokon a vállalat és a szövetkezet. © A hazai műszaki fejlesz* tési tevékenység fő irányait és feltételeit a VII. ötéves nép- gazdasági terv, a központú gazdaságfejlesztési programok, valamint a. velük összehangolt országos középtávú kutatás-fejlesztési tervek tartalmazzák. Ezek magukban foglalják: a gazdaságos anyag- és energiafelhasználást, a megtakarítást elősegítő eljárásoknak, a gépgyártás- technológiának, az elektronizá- ciónak, az információs technológiának, a biotechnológiának, a feljesztését, alkalmazását és elterjesztését. valamint a termelői infrastruktúra műszaki haladás szempontjából fontos területeinek a fejlesztését. Középtávon- elsősorban a tartósan hatékony és versenyképes gazdasági szervezetekben, valamint a termelési szerkezet javítását szolgáló súlyponti területeken kell a műszaki fejlesztést meggyorsítani. Az éhhez szükséges forrásokait a vállalatok közötti átcsoportosítással és a technológiák korszerűsítését célzó beruházások arányának növelésével keli előteremteni. A gazdasági szabályozórendszer, az ár-, bér. és adórendszex jobban segítse a műszaki fejlesztést. Bővüljön a jól működő vállalatok mozgástere a fejlesztésben., — Műszaki megújulásukhoz járuljon hozzá a hosszú távú érdekeltség megteremtése, a hatékonysági .követelményeik érvényesítése, valamint a vállalatok közötti együttműködés megjavítása. a szerződéses fegyelem betartása és betartatása. Fontos feladat a vállalati belső szervezet korszerűsítése, a műszaki fejlesztés szakemberszükségletének biztosítása, a munka tárgyi feltételeinek javítása. A vállalatoknál a műszaki tervezésben, m termelési folyamatok irányításában bővíteni kell a számítógépes módszerék alkalmazását. A termelésiben alapvető követelmény a minősig javítása. Ennek biztosítása érdekében a gyártás minden fázisában növelni kell a minőség műszeres ellenőrzését. O A kutatásra és a műszaki fejlesztésre fordítható anyagi eszközök a nemzeti jövedelemnél gyorsabban növekedjenek. Az alapkutatásokat az anyagi források differenciált felhasználásával, a pályázati és a megbízási rendszer javításával, versenyhelyzet kialakításával kell ösztönözni. Az alkalmazott kutatás feladatainak kitűzésében, az eredmények minősítésében, felhasználásában és finanszírozásában a termelő és a kereskedelmi vállalatok töltsenek be meghatározó szerepet. A vállalati műszaki fejlesztési alap kötelező képzését meg kelj szüntetni; döntsenek a vállalatok önállóan anyagi erőforrásaiknak műszaki fejlesztésre történő fel- használásáról. Változatlanul szükség van a központi műszaki fejlesztési alapra, amelynek a kormányzati irányítás hatáskörébe tartozó feladatok megoldását kell szolgálnia. A tudományos kutatás eredményeinek gyakorlati hasznosítására kölcsönös érdekeltségen alapuló, ~ tartós munkamegosztást és együttműködést kell kialakítani a kutatóintézetek, a felsőoktatási intézmények és a vállalatok között A kutatási, az oktatási és a termelő szervezetek együttműködése segítse elő a tudományos-műszaki eredmények alkalmazásához szükséges idő lerövidítését, a fejlesztési források koncentrált, takarékos fel- használását © Az ország adottságaiból következik, hogy a gazdaság a műszaki fejlődés tendenciáit csak a nemzetközi együttműködésre építve tudja követni. Fontos, hogy külföldről vegyük át azt, ami ésszerű feltételek mellett megszerezhető. Gondoskodni kell az átvett eredmények gyors, hatékony alkalmazásáról és továbbifejlesztéséről. A nemzetközi együttműködésben meghatározó a szocialista országokkal, különösen a Szovjetunióval folytatott kooperáció, amelynek fő irányait és feladatait a tudományos-műszaki haladás 2000-ig szóló komplex programja tartalmazza. A program végrehajtásában való aktív, érdemi részvételünk .biztosítása folyamatos kormányzati és vállalati feladat. Fontosnak tekintjük a műszaki haladást elősegítő technológiakereskedelem, valamint az együttműködés és a kapcsolatok más formáinak fenntartását és bővítését a tőkés országokkal. O A műszaki haladás gyorsításában, a szellemi és anyagi tartalékok mozgósításában alapvető szerepe van az érdekeltségnek, az emberi tényezőnek. A műszaki értelmiség teljesítményekhez igazodó anyagi és erkölcsi megbecsüléséért a vállalatok tehetnek a legtöbbet. Az állami, a társadalmi és az érdekvédelmi szervezetek gondoskodjanak a vállalati szakemberek. a jelentős műszaki teljesít- fnények megfelelő elismeréséről, díjazásáról. Ezt • jövedelem, és keresetszabályozással is elő kell segíteni. A technika gyors fejlődése' szükségessé teszi a mérnökképzés színvonalának emelését, a továbbképzés lehetőségeinek szélesítését. A műszaki és agrár felsőoktatásban javítani kell a szervezeti és az anyagi feltételeket. Különösen az intézmények technikai felszereltségét, számítástechnikai, informatikai hátterét kall fejleszteni A műszaki haladás elképzelhetetlen megfelelő szakmunkások nélkül. Ezért a szakmunkás- képzés személyi és tárgyi feltételeit javítani kell. A továbbképzési programokat össze kell hangolni a vállalatok és a népgazdaság technológiai korszerűsítéséből adódó követelményekkel. Amennyiben a termékszerkezet változása munkaerő-átcsoportosítással jár, gondoskodni kell a szükséges átképzésről. O A propaganda, a tömegtájékoztatás. a szaksajtó folyamatosan foglalkozzon a technikai fejlesztés kérdéseivel, mutassa be a műszaki haladást szolgáló erőfeszítéseket és azok eredményeit. O A pártszervek és a párt- szervezetek gondoskodjanak s műszaki fejlődéshez szükséges politikai feltételekről, alakítsanak ki a kollektívák és az egyes emberek alkotó tevékenységét támogató közszellemet. Az irányító állami szervekben, a vállalatoknál, a kutatóintézetekben és az oktatási intézményekben dolgozó kommunisták sokoldalú kezdeményezéssel, célratörően segítsék az állásfoglalás végrehajtását. A Központi Bizottság felhívja a társadalmi és tömegszervezeteket, az egyesületeket, a műszaki fejlesztésben fontos szerepet betöltő kutató-, - fejlesztő-, tervezőintézetek, egyetemek dolgozóit, az újítókat, a feltalálókat, hazánk egész műszaki értelmiségét, hogy az állásfoglalásban' megjelölj feladatok végrehajtásában aktívan és alkotóan működjenek közre. A Központi Bizottság úgy határozott, hogy az állásfoglalást a párt folyóirataiban és a szaksajtóban nyilvánosságra hozza. * A Központi Bizottság személyi és szervezeti kérdéseket tárgyalt. — Ballal László- elvtársat, a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályának vezetőjét — más fontos megbízatása miatt —- érdemei elismerésével felmentette tisztségéből. — Németh Miklós elvtársait, osztályvezetőhelyettest kinevezte a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztályának vezetőjévé. • — A Központi Bizottság ajánlásokat fogadott el állami tisztségek betöltésére. (MTI) TANÁCSI ÜTÉPfTÉS A lakosság hozzájárulásával Ebben az évben Bács-Kiskun községeiben és városaiban 85,1 kilométer új út épült a megyei tanács céltámogatásával — tudtuk meg a közlekedési osztályon. A céltámogatás azt jelenti, hogy az útépítéshez szükséges összeg 50 százalékát a lakosság, 30 százalékát a helyi, 20 százalékát pedig a megyei tanács adja. Akadtak olyan községek, ahol az infrastruktúra megteremtése érdekében a lakosság a ki. vént összegnél többet is áldozott. A már említett 85,1 kilométer útból céltámogatással 71,2 kilométer épült, Kecelem 12, Soltvadkerten 7, Csengődön 2,5, Császártöltésen 4, Fülöpszállláson 3, Akasztón 2, Ti- szakécskén 6,2, Kiskörösön 3,2, Baján 6; a Lakiteleki Útfenntartó Szervezet álltad különböző községekben 19,6 kilométer utat építettek. Tisztán tanácsi költségvetésből 14 kilométer űt készült el, ebből Kecskeméten 2,6, Kiskunhalason 1,3 kilométer hosz- iszúságbam. Ebben az évben egy kilométer út átlagosain 1,2 millió forintba került, a tanácsok összesen 102 millió forintot fordítottak erre a célra. A lakosság'hozzájárulása meghaladta a 69 millió forintot; Kece- len a 11 millió forintos költségből 6,8 milliót vállalt. Kiskőrösön a 6,6 millióból 3,8 milliót fizettek az ott lakók. Tompán az egykilométeres betonalapú, aszfaltburkolatú úthoz — ennek a költsége 2,2 millió volt — majdnem másfél millió forintot adtak a helybeliek. Nemcsak új utakat építettek a tanácsi költség- vetésből, igen jelentős összeget fordítottak felújításra és korszerűsítésre is. A megyei tanács a községekben és a városokban levő utak rendbehozatalára 48,7 millió forintot biztosított. A korszerűsítésre szánt 33 millió forintból — ezt a megyei és a helyi tanácsok adták — 28,9 kilométer utat szélesítettek ki. illetve láttak el aszfaltszőnyeggel. A biztonságot szolgálja a kerékpárutak építése. Ebben az évben a Közlekedési Minisztérium, a megyei tanács és a helyi tanácsok hozzájárulásával • Nyári felvételünk Kecelen készült. 13,7 kilométer hosszú kerékpárút épült, majdnem 20 millió forintért Ebből Lajosmizsén 3,3, Kiskunfélegyházán 1,4, Kiskunhalason 2,3, Dunaveesén 1,4, Kecelen 2, Kiskunmajsán pedig 3,3 kilométer hosz- szú kerékpárutat adtak ót a forgalomnak. a a DUNA MENTI SZOLGÁLTATÓK: Jó minőség, túlteljesített terv Egymásnak ellentmondó tendenciák érvényesültek gazdálkodásukban, mégis, fennállásuk óta a legeredményesebb évet zárják 1986-ban a bajai Duna menti Szolgáltató Ipari Szövetkezet dolgozói. Kijelölt szolgáltató - szervezetként működnek, ami azt jelenti: összes árbevételükből a személyi és lakossági szolgáltatás, több mint 50 százalékkal kell részesedjen.- Ha az arány legalább két évben elcsúszik az ipari termelés javára, a szövetkezet elesik a dotációtól, Etoélkül pedig gg sőt ezzel együtt is — veszteséges •tevékenység a szolgáltatási. Megyénknek szinte a felére — Bajával együtt mintegy 30 településre — terjed ki a Duna menti szövetkezet érdekeltsége. Fodrász, kozmetikus, fényképész — emellett lakáskarbantartásban 15 féle — szakmában állnak a lakosság rendelkezésére. Valamennyi üzletet, amit csak lehetett. szerződéses üzemeltetésbe adtak, lakáskarbantartóik — a víz-, gáz-, villany-, központifűtés-szerelők. burkolok stb. — átalánydíjas, a nagyobb szolgáltatóházakban szoros elszámolású (Folytatás a 2. oldalon.)