Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-15 / 294. szám

/ s munko y Igljg/ílméiiyek f . 1986. december 15. PETŐFI NÉPE • 5 A RENDELET JÓ — DE MÖGÖTTE A HIVATAL... Pl PW r Bppi >ÄÄF Wv f / Győzni is lehet Canossa várában Janik István „nehéz ember”. Ha valamit a fejébe vesz, arról senki se tudná lebeszélni. Sok évvel ezelőtt például azt vette a fejébe: a családi jövede­lem kiegészítése céljából sertés­hizlalásba kezd. Joggal merül­het fel a kérdés: erről talán csak nem kellett lebeszélni? Hiszen mindenki tudja: a sertéshús-ter­melés népgazdasági érdek. Hogy (nem) mellékesen Janik Istváné is? Annál jobb: mlndannyiunk- nak. — Mégis lett volna miért le­beszélni vállalkozásomról — vallja. — Kecskeméti házunk udvara ugyanis helyszűke miatt alkalmatlan a sertéshizlalásra. Szüleim páhi: házának udvarán viszont jól elfért a hizlalda. Szá­mításaimba a Kecskemét és Páhi között levő, oda-vissza 150 kilo­métert is bekalkuláltam, önete- tővel, önitatóval szereltem fel az ólakat, elég volt másnapon­ként elmennem Páhira. • 1 . ||s§i •*» ! "S - ■ >';■ »Ij » ♦ • Maga csinált mindent Vállalkozása eredménye soká­ig őt igazolta. A sertéshizlalás­ból tellett családi beruházások, ra. Egy idő múlva azonban fo­kozatosan csökkent a sertéshiz­lalásból származó többletjövede­lem, sőt. már-már elapadni lát­szott (lásd: országos statisztika az 1983—84—85-ös évekből), de Janik István nem hagyta magát. Úgy próbált kifogni o „kedvezőt-» len körülményeken”, hogy sem­mit sem vett készen, mindent maga csinált, teremtett meg és elő, ami a sertéshizlaláshoz kel­lett. , — Végül mégis majdnem föl­adta ... — Igen —.mondja a „nehéz ember” csendesen és nem néz a szemembe. — A családom meg­elégelte. Majdnem ráment a há­zasságom, meg az egészségem. Be kellett látnom, hogy igaza van a feleségemnek: a „távháztáji” az életünket őrli fel. Úgy hatá­roztam, amint az utolsó hízót is átadtam, abbahagyom az egé­szet. Erre nem került sor. Egy reg­gel ugyanis a Falurádió műsorá­ban Janik István azt hallotta: „A sertéshizlalási kedv újra­élesztését, növelését segítő köz­ponti intézkedések születtek. Egyebek között: a sertéshizlalás­ra szerződött kistermelők példá­ul ólépítésre is vehetnek fel -r- legtöbb — 150 ezer forint OTP- hitelt...” jjg Úgy éreztem magam, mint aki vérátömlesztést kapött. Gon­dolkodnom nem kellett, a terv kész volt a fejemben. A szeren­cse is segített: jutányos áron vet­tem egy telket Kecskemét hatá­rában. Elhatároztam, hogy ólat építek. Ahogyan annak már len­nie kell, mérnökkel készíttettem el a tervet, megszereztem az épí­tési engedélyt, a KÖJÁL enge­délyét, elkészítettem a költség- vetést. Mindezzel együtt felke­restem az OTP kecskeméti ki- rendeltségét ...’ Huszonötezer fo­rint kölcsönt adtak volna, azt is tüzép-utalványban. Nem fogad­tam el. A 25 ezer túl kevés volt a csaknem 300 ezer forintos költ­séghez képest, az utalvány pe­dig számomra használhatatlan. Csak nem gondolják, hogy va­donatúj téglából építek ólat?! Igazat mondott a rádió? Janik István kezdte magát rosszul érezni. Már-már elhitte, hogy hallucinált, nem is volt az a műsor a Falurádióban. Aztán egy szép napon ugyanazt a hírt az újságban olvasta. Hóna alatt az újsággal rohant az OTP-be. — Mondták, hogy igen, már érvényben van a rendelet. Is­mét áttatulmányozták a doku­mentumaimat, majd közölték ve­lem: nincs érvényben levő' ser­téshizlalási szerződésem. Ohól De hiszen még ólam, s annak épí­téséhez pénzem sincs! Márpedig ez másként nem megy, az OTP-t is előírások kötik. Na jó, ezen ne múljon, gondoltam, amíg Kecskeméten építek, Páhln föl­nevelek tíz hízót. Szerződést kö­töttem az egyik kecskeméti szö­vetkezettel. Vittem az OTP-be, közölték velem: olyan integráló gazdaságot keressek, amelyik vállalja a felügyeletet az építke­zés fölött. Nemigen értettem, mi célból, hiszen a tervet mérnök készítette, a kölcsönhöz három kezest is kértek. Mindegy, az OTP-t előírások kötik, elmen­tem ■ egy kiskőrösi gazdaságba, ahol ismerőseim vannak. Bíztam bennük, hogy akármilyen furcsá­nak tűnik is a kérésem, segíte­nek. Úgy is lett. Műszaki és ál­lattenyésztési szakemberek ala­posan áttanulmányozták a do­kumentumaimat, engem is meg­kérdeztek az elképzeléseimről. Ezek után írásba foglalták, hogy mindent rendben levőnek talál­tak, javasolják a kölcsön folyó­sítását. Se nyaralót, se jachtot — Mindeközben múlt az idő... —.Százfelé rohangáltam: in­téztem a „papírokat”, Páhin etet­tem a disznókat (amikre szerző­dést kötöttem), Kecskeméten szerveztem az építkezést. Mentem ismét gz OTP-be, a kiskőrösi gazdaság műszaki és mindenfé­le egyetértő véleményét tartal­mazó írással. Nem az kellett. El­magyarázták, hogy az integráló cégnek az a dolga: személyesen ellenőrizze az építkezést. Megint nem értettem. Csak nem gondol­ják, hogy nyaralót építek vagy > jachtot veszek a pénzből?! Ak­kor hogyan, miből fizetném visz- sza az igen magas kamatú hi­telt?! Hogy az OTP-t is előírások kötik?! Hogy nekik biztosíték kell arra nézve: csakugyan meg­valósuljon az a beruházás, aipl- re a célhitelt adják?! Miért nem az OTP ellenőrzi, miért én kín­lódjak ezzel is?! Ugyan melyik gazdaság teszi meg nekem azt a szívességet, hogy kijárnak az épít­kezésemre?! Janik István, a nehéz ember . megtörli' homlokát, kis idő múl­va folytatja: — Az OTP becsületére legyen mondva: megsúgták, hová for- ’ dúlhatok segítségért. És való­ban: a Dél-Alföldi Állattenyész­tés Fejlesztő Vállalattól kéré­semre kiment az építkezésre két szakember. Mindent rendben le­vőnek találtak, elkészítették a papírt. Nem volt jó. Ne kérdez­ze, mi volt a hiba, mert nem tu­dom. Én már kiléptem a ringből, végül az állattenyésztő vállalat fejezte be júliusban az április­ban elkezdett akciómat. 132 ezer forint hitelt kaptam, négyévi törlesztésre. Mégiscsak elkészül — Milyen lesz a telep? — Az ellető elkülönített, zárt rendszerű, a hizlalda 15—20 anya­disznó szaporulatához mérete­zett, Önetetővel, önitatóval fel­szerelt. „Szociális helyiségeket” is kialakítok: pihenőt, zuhanyozót, öltözőt. Ne kelljen amúgy trá- gyásan hazamennem. — Elbír ennyi jószággal sza­badidejében? — Nemigen. — Jól jövedelmez ez a tevé­kenység, miért nem hagyja ott a munkahelyét? — Én azzal kezdtem áprilisban, de az OTP-hitelíolyósitás egyik feltétele az volt, hogy állásban legyek. Tudja — teszi hozzá —, nagyon fel kell kötnöm a fehér­neműt, ha a hitelt határidőre vissza akarom fizetni. Pár hét múlva esedékes az első törlesz­tés, holott a telep még el sem készült. Kénytelen vagyok a páhi gazdaságomat fejleszteni, hogy mindenféle kötelezettsé­gemnek eleget tudjak tenni. Ki­számoltam: amíg a hitelt vissza nem fizetem, nem hoz hasznot a sertéshizlalás. Addig' „ingyen” dolgozok, a korábbinál is töb­bet. Utána viszont megéri. Nem titok ez, mindenki tudja. Csak éppen — úgy érzem —, arányta­lanul nagy áldozatot kell érte hozni, hogy az ember kedvére dolgozhasson. Almást Márta I Az év végéhez közeledve nemcsak munkasike­rekről, hanem lemaradásokról Is egyre gyak­rabban érkeznek híradások. Nem szívderítő ma­ga a tény sem, mert hajrát is jelent, és a kap­kodás a legtöbb esetben óhatatlanul a minő­ség rovására megy. Márpedig az emberek a pénzükért jó terméket, szolgáltatást akarnak, és ez természetes. Nem kivétel ez alól a- lakásépítés sem, ami­nek forrongó állapotáról, vegyes képéről ugyan­csak sűrűn érkeznek a vészjelek. A híradások egyik, kisebbik fele azt tartalmazza, hogy a megyei építőipari vállalatok teljesítik éves la­kásépítési tervüket, az építőipari szervezetek zöménél viszont már látni lehet, hogy csak pa­píron maradnak a tervszámok. Belső gyengeségek Mindez olyan társadalmi közhangulatban zajlik, amikor a vásárlók érdekeinek védelme­zői zászlót bontottak a minőségi kötelezettségek érvényesítése érdekében, és amikor a piaci vi­szonyok feszegetik a lakásépítés jelenlegi gaz­dasági szabályozását. Ha pusztán a számadatokat tekintjük, akkor sem túl bíztató a kép. Évről évre egyre keve­sebb állami lakás épül, a magánerőből megva­lósulók pedig nem pótolhatják teljesen a még mindig nem szűnő hiányt. Ennek nemcsak az a következménye, hogy az új, családot alapító generációk jelentkezésével gyarapodik a la­kásért sorban állók serege, hanem &z is, hogy a hiányhelyzetben törvényszerűen emelkednek a telek- és a lakásárak. A felfokozott társadalmi hangulatban ezért látványos petárdaként robbannak az építők el­maradásáról szóló tudósítások. Okait vizsgálva nem tekinthetünk el a vállalatok belső gyenge­ségeitől, a szervezetlenségtől, az Utemtelenség- tői, az alvállalkozókkal kötött sikertelen meg­állapodásoktól, a rendetlen munkától. A lakás nem gazdaságos De ugyanígy ide kívánkozik az a gazdasági környezet is, amelyikben mindez történik, ahol keveredik egymással a piaci versenyár és a maximált, nem ritkán egy vállalat elszámolásán belül is. Ha a piac egyik meghatározó elemét, az ér­dekeltséget vizsgáljuk, a lakásépítők esetében inkább érdektelenségről jogos beszélni. Ez az, ami más építési feladat felé hajtja (el) a kis és nagyvállalatokat, a kis szervezetek pedig nem is igazán fordultak errefelé, vagy ha ilyen mun­kát vállaltak, csak szűk körben tevékenykedtek, néhány, esetleg száz lakás építésére vállalkozva. Es az ilyen immel-ámmal végzett munka (ami a vállalati méretekben és felfogásban azt jelen­ti: nem hoz nyereséget) eredménye is szemet szúró. A közelmúltban megrendezett építésügyi aktíván elhangzott, hogy az utóbbi időben növe­kedett a hiánypótlási és a szavatossági perek száma, és hogy baj van a minőséggel is. Nem­csak a precizitást kívánó kivitelezői munkában, hanem az alapanyaggyártóknál, a több ezer beszállítónál. Azok között az ablakok, erkélyaj­tók között, amelyeket az év első kilenc hónap­jában mevizsgált a most már hatósági jogkör­rel rendelkező Építésügyi Minőségellenőrző In­tézet, egyetlen darab első osztályút sem találtak, másodosztályút is csak elvétve. Valami általános nemtörődömség tünetei vol­nának azok, amelyek az építő-, és építőanyag­iparban tettenérhetők? A szociológus azt vizs­gálja, milyen a társadalmi háttér, és tapaszta­latai alapján azt állítja, mélyebb gazdasági, tár­sadalmi gyökerei vannak annak, hogy keveset ad munkájára az, aki elvégzi. Ám ugyanez a hanyagul dolgozó az élet más területén hango­san bírálja a'hanyagságot. Reális ár, jobb minőség Hogy a saját dicsőségük nimbuszából már régen kikopott focicsapatunk, a világpiacon ko­molytalan versenytársként jelentkező ipari ter­mékeink, meg a készülő ház padlószőnyegén ha. nyagul eloltott cigarettacsikk hogyan függ ösz- sze, azt megállapítani a közgazdaságtudomány, a szociológia dolga. De akik naponta látják konk­rét jelelt a fegyelmezetlenségnek, azok könnyen beláthatják, hogy csak egységes — még ha szi­gorú is — szabályozás, tiszta versenyhelyzet hoz­hat olyan eredményt, amilyet nem is lehet más­tól, mint a tiszta versenytől várni: az árak rea­litását, a minőség javulását. Szikora Katalin Megkezdődött a Lánchíd felújítása- December elején megkez­dődött a budapesti Lánchíd felújítása. Az északi oldal járdáját már felbontották, a gyalogosok már nem használ­hatják azt. A híd alsó részén az Országos Szakipari Válla­lat ács-állványozói dolgoz­nak. A híd szerkezetére alul­ról láncokkal felfüggesztett állványzatra a későbbi mun­kákhoz van szükség. A GYORSÍTÁS jelzőoszlopai l A mezőről a moszkvai piacra • A hires GUM-ban mindig nagy a tömeg. Oldják meg a vásárlók! Minden turista és vendég be­betér Moszkva jól ismert nagy áruházaiba, a GUM-ba, vagy a Gyermekvilágba. Mi is ezt tet­tük Alekszandr Javdoljukkái, az APN szovjet sajtóügynökség Bu­dapesten végzett íiatail munka­társával. A Vörös téren lévő GUM-ot, vagyis az Állami Áru­házát választottuk. Szinte vitt, sodort bennünket az emberára­dat. Az itt-ott keletkezett .sorok alapján kitalálhattuk, hogy di­vatos cipőt, keresett híradástech­nikai cikkeket, vagy éppen szí­nes televíziót kínálnak a vásár­lóknak. A végeláthatatlan tömeg és a torban állás egyelőre hozzátarto­zik a hétköznapokhoz, hiszen a lassan tízmilliós világváros lét. száma még így tél elején is egy­millióval nő az idelátogató kül­földiek, az ország legtávolabbi csücskéből Ms felutazó állampol­gárok miatt. S különösen nagy a jövésmenés most, az újévi bevá­sárlás táján. Az áruház hangosreklámja, de­korációja is felhívta a figyelmet arra, hogy megkezdődött a fe­nyőfadíszek árusítása. A föld­szinti szökőkútnál ottjártunkkor nyílt meg a „kellemes illatok” ki­állítása. A moszkvai, a rigai, a leningrádi cégek csaknem száz­ötvenféle parfümöt, kölnit, dísz­dobozt vonultattak fel. Néhány közülük először került ki a pult­ra, vitték is, mint a cukrot. Benéztünk a televízióosztály- - ra. Bőven volt színes készülék. A legolcsóbb 555, a legdrágább 760 rubelbe kerül. Sokan csak a kép­ben gyönyörködtek, tízen-tlzen- ketten azonban már a vételt és. a hazaszállítást intézték.. Hallot­tam, amikor egy középkorú férfi L azt magyarázta az eladónak — meglepetésnek szánja a család­nak az ünnepekre. A kijáratnál egy kicsit elidőzve megfigyelhet­tük, ki mit visz a kezében. Elekt­romos háztartási készülékektől a gyermeksílécig mindent vásárol­tak az emberek. Érdemes azt is észrevenni, hogy a járókelők — különösen a nők — sokkal elegánsabbak, mint néhány évvel ezelőtt. Az Importon kívül ez annak is kö­szönhető, hogy a gyárak és az üzemek jobban keresik a vásár­lók kegyét, több korszerű anya­got használnak fel a ruhákhoz, a cipőkhöz, a kötöttárukhoz, a fa­zonok is változatosabbak. Ez persze nem jelenti, hogy egysze­rű divatos holmit venni. Ha ősz- szehasónlítjuk az utcán látott farmerokat, dzsekiket, steppelt­bélelt kabátokat és edzőcipőket a bolti kínálattal, könnyű volt ki­találni: akkor vették ezeket a holmikat, amikor futótűzként el­terjedt a híre, hogy éppen kap­ható. Van azonban, amiben már si­került a frontáttörés, ez pedig az élelmiszer-, a zöldség- és a gyü­mölcskínálat. Sokkal kiegyensú­lyozottabb az ellátás, gazdagabb a választék. Eredménnyel járt az, hogy nagy gondot fordítottak Moszkva és a többi nagyváros élelmezésére. A híres Árba ton, amely díszes lámpasorú sétálóut­cává alakult, benéztem az egyik zöldség-, gyümölcsboltba. Két ru­bel ötvenért kínálták a paradi­csomot, egyharmincért az almát, háromötvenért a citromot. A ki­rakatban kis kosarakban csalo­gatta a gyümölcs a moszkvaiakat. Irina Jelkina, a fiatal eladónÓ megerősítette, hogy a korábbiak­nál most jobb az ellátás. A széles és nagy forgalmú Gor­kij utcán háziasszonyok néze­gették az egykllencvenért kínált kacsát, s disznóhúst, a kétrubeles marhahúst. A 14. szám alatt ta­lálható a híres Jeliszejev üzlet­ház, műemlék belsőjével. A for­radalom előtt itt csak azok vá­sároltak, akik hintóval jártak. Most a mellette nyíló szűk ut­cácskában almát árulnak reke­szekből, szabolcsi szállítmányt, Galina Pavlovna Szmirnova alig győzi mérni a jonatánt a szaty­rokba, táskákba — egy rubel har­mincért kilóját. — Tudja, lelkem, ez a legjobb téli alma, ez a magyar... — ma­gyarázza Marina ■ Silovszkaja nyugdíjas, aki szintén teletölti a szatyrát. Senki sem botránkozik meg azon, hogy, egy Uyen elegáns Uz- letház mellett is árulnak gyü­mölcsöt. Az idén általánossá vált, hogy rendre megjelentek a pa­vilonok vagy az ilyen elárusító­helyek az áruházak, üzletek mel­lett, sőt, gépkocsiról is árulnak a város legkülönbözőbb pont­jain. Még a városvédők is sze­met gúnynak. Égy a fontos, hogy mindenki könnyebben, gyorsab­ban és olcsóbban hozzájuthas­son mindahhoz, ami a konyhaasz. italra kell. Ez ugyanis a közhan­gulatra is kihat. A kolhozok és a szovhozok le­hetőséget kaptak arra, hogy a tervelőirányzatban szereplő meg­termelt termék 30 százalékát és ’ a terven felül termelt árut ma­guk hozzák forgalomba. így szó szerint a mezőről egyenesen Moszkva vásárlóihoz viszik a friss halat, húst, gyümölcsöt és zöld­séget. Lajos Géza Következik: 2. Eperre cserélt tehenek. Sajnálattal kell megállapíta­nunk, hogy még nem mindenki becsüli megfelelően a mások munkáját. Többen csak1 akkor büszkék az elért eredményekre, ha nekik is részük van bénne. S minél nagyobb a sikerben való részük, annál nagyobb a büszke­ségük! Azonban még nagyon tok olyan vállalat és szolgáltatóegység van, amely nem használja ki teljes mélységében ezt az emberi tu­lajdonsápot. Pedig hát ezzel csak a vásárlók önbizalmát növelnék, és lehetővé tennék számukra, hogy még hatékonyabban tá­mogassák az említett intézmé­nyeket feladataik megoldásá­ban. A vásárlók bevonása a terme­lési és kereskedelmi folyamatba még sok kívánnivalót hagy ma­ga után. De azért már vannak előremutató példák is! Csak igy tovább! Nézzük Ramonat úr esetét. Szenvedélyes vitorlás, bár az'el­múlt időszakban inkább több bosszúsága, mint öröme volt ha­jójával. Már régóta hiába keresett biztonsági szegecseket, hiába ke­reste fel az illetékes szaküzlete­ket, sehol nem kapott. Erre tá­madt egy remek ötlete, s levelet irt a.gyártó cégnek, abban bízva, hogy nekik biztosan vannak sze­gecseik. Az üzem válasza meg is érkezett postafordultával: „Sajnálattal közöljük, üze­münk nem állít elő ilyen szege­cseket, s igy nem is tudjuk a kereskedelmi . pótalkatrész-ellá­tást befolyásolni. Megoldásként azonban a következő lehetősége­ket ajánljuk önnek: 1. Keresse fel az illetékes szak­üzleteket! ' 2. Érdeklődjön más gyáraknál» <9* hogy egyáltalán létezik-e ilyen pótalkatrész! 3. Készítse el saját maga!" A levél elolvasása után Ramo­nat úr, mint öntudatos vásárló természetesen a 3. megoldást vá­lasztotta, hiszen az tűnik a leg­tökéletesebbnek és legbiztosabb­nak. (Az 1. pontban leírt lehe­tőségen ugyanis már túljutott a 2. pontban leírtakhoz pedig egy­általán nem volt se kedve, se energiája.) Egy másik nagyon szemléletes példa Kronberg úr esete. O há­rom éve hiába keres az üzletek­ben A—5-ös iratrendezőt. Végső kétségbeesésében elkövette azt a hibát, hogy irt az illetékes gyár­tónak. A válasz itt is nagyon gyorsan megérkezett: „Sajnálat­tal közöljük, hogy üzemünk már nem gyárt A—5-ös iratrendezőt. Nem is tudjuk, hogy ki gyárt, és egyáltalán hol kaphat On ilyet.** Ebből a néhány sorból egy va­lamirevaló vásárló már tudja, hogy mi a dolga. Kronberg úr azonban igy morfondírozott ma­gában: Hát az mégsem szolgál­hatja a népgazdasági érdekeket, ha veszek A—i-es iratrendező­ket, s azokat méretre vágatomIf De kedves Kronberg úr! Miért kell ezen annyit gondolkodni? Mint vásárló igazán lehetne egy kicsit rugalmas. Mindannyiünk érdeke ez. Vagy talán nem?! Manfred Schrehl (Fordította: Szabó Béla) Versengő építőipart!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom