Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-12 / 266. szám
198«.. november 12. © PET5FI NÉPE # 7 SPORT* SPORT SORSDÖNTŐ CSATA AZ EB-SELEJTEZŐBEN Kit melegít ma este a görög tűz? Majdnem három évvel azután, hogy Szalonikiben 2—2-re végzett a görög és magyar labdarúgó-válogatott, szerdán magyar Idő szerint 16 órakor az athéni olimpiai stadionban nyolcadik alkalommal méri össze tudását a két nemzet együttese. A most kezdődő 8. EB-n egyik csapat sem kezdett jól. A görögök október 15-én Poznanban 2—1-re kikaptak Lengyelországtól, ugyanazon a napon Hollandia 1—0 arányban nyert a Népstadionban. (A csoport ötödik indulója, Ciprus még nem mutatkozott be.) Az 5. csoportban tehát szerdán eddig pont nélkül álló válogatottak néznek farkasszemet. A két ország nyolcadik talál- kózója előtt csak a gólkülönbség jóvoltából pozitív a magyarok mérlege. Az eddigi hét találkozó közül kettőt—kettőt nyertek a magyarok és görögök, három további 90 perc döntetlenül végződött. A gólkülönbség 20—11 a magyar válogatott javára. . A 8. görög—magyart a 80 ezres atihéni olimpiai stadionban banyoMitják le. Miltosz Papapasz- tolou szövetségi kapitány ugyanis a fővárostól 10 kilométernyire készülő keretében jórészt fővárosi labdarúgókat vett számításba. Ötem-öten vannak a Pana- thinaikoszlból és az Olimpiakoszból, ketten az ABK Athénből. A további öt kerettag a „vidéket” képviseli: három Paok-, egy-egy Larissza- és Iraklisz-futballista készül a szerdán, magyar idő sze. rimt 16 órakor kezdődő 90 percre. Ez mindkét csapat számára a második EB-selejtező, amelyen két csalódott gárda méri össze tudását, hiszen Görögország 2—1-re kikapott Lengyelországtól, Komora Imre szövetségi kapitány csapata pedig 1—0-ás vereséget szenvedett Hollandiától. A különbség annyi, hogy a görögök Poznanban, idegenben kerültek kétvállra. A magyar labdarúgók hétfőn délután érkeztek meg Athénbe. A tranzitváróban görög újságírók és fotósok vették tűz alá Komorát, Détárit és Garabát. A kapitányt arról faggatta az Atletiki Iho munkatársa: miért változtatott a Hollandia elleni 0—1 után keretén? — Mert sorsdöntőnek is nevezhető 90 perc elé nézünk — válaszolta Komora, akinek erősen hiányzik a sérült Kovács Kálmán, lévén, hogy csatárt veszített vele. — Talán meglepi önöket, de a rutint képviselő, nagyrészt a mexikói VB-döntőt is megjárt játékosoktól, összeszokottságuk, tói győzelmet várok. Détárindk arra kellett válaszolnia, vajon tisztelik-é a magyarok a görögöket? — Minden ellenfelet tisztelünk. Görögország a szoros eredménnyel jól. helytállt Poznanban, de mindkét válogatott előtt itt az új feladat, ezért szerdán nem a tiszteletadás jeleivel halmozzuk el majd vendéglátóinkét ... — Elfeledték-e Mexikót és lesz-e új magyar „aranycsapat”? — kérdezte a Fősz tudósítója Garabát. — A sportban sem a sikert, sem a kudarcot nem szabad melengetni. Előbbi önelégültséghez, utóbbi görcsösséghez vezet. Mi nem akarunk még egyszer úgy játszani, mint a hollandok ellen október 15-én. Aranycsapat? Az akkor volt, az ötvenes évek más futballjában. Ezután buszba ült a csapat, elfoglalta szobáit a Hotel Divani Zafolia Palace-ban. Gyors, kései ebéd, majd este a pireuszi Kara- iszkakisz stadionban egyórás átmozgató edzés volt műsoron. Papapasztolou kapitány nem beszélt esélyekről, igaz, vasárnap este a tévé sportösszefogla-• lójában igen. „A görög együttes is legalább olyan összeszokott — mondta —, mint a Komora által Athénre újrakovácsolt régi csapat”. Várhatóan ez lesz a görög csapat összeállítása: Minou — Aposztolakisz, Mano- lasz, Mihosz, Alavantasz, Anto- niou, Papajoannu, Mitropulosz, Kofidesz, Szaravakosz, Anaszto- pulosz. Az esti edzést követően Komora Imre szövetségi kapitány már közölte a több mint valószínű kezdő tizenegyet. Ez így fest, ha nem jön közbe váratlan esemény: Szendrei — Róth, Sállái, Nagy, Garaba, Preszeller, Bur- csa, Dajka, Détári, Mészáros, Esterházy. — ri — A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 46. heti, november 15—16-d szelvényén NSZK, Bandesliga I. és II. valamint olaisz B osztályú mérkőzéseik t a-1 álhatók. 1. Frankfurt—Uerdingen. NSZK, Bundesliga I. Az Uerdingen győzelmével megelőzte a döntetlenre végzett frankfurtialkat. Tipoümk: 1, x. 2. Bochum—VfB Stuttgart. NSZK, Bund es liga I. A Bochum vesztett, a Stuttgart győzött. Tippünk: x. 3. Mönchengladbach—Dortmund. NSZK, Bumdeslitga I. Mindketten győztek az elmúlt fordulóban, a Dortmund hazai pályán, míg a Gladbach — meglepetésre — a Schalke otthonában. Tippünk: 1. 4. Hamburg—1. FC Kőin. NSZK, Bundesliga I. A Hamburg elvesztette düsseldorfi mérkőzését, a Köln nyert, és 13 pontjával a középmezőny tagija maradt. Tippünk: 1. 5. Ulm—“Freiburg. NSZK. Bundesliga U. A két együttes közül a vendégek szerepeltek jobban a IS. fordulóban, győztek, míg az Ulm döntetlenre végzett. Tippünk: 1, x. 6. Kassel—Braunschweig. NSZK, Bundesldga II. 'Mindketten mérsékelten szerepelnek. ' Tippünk: 1, x. 7. Fortuna Köln—Wattenscheid. NSZK, Bundesliga II. Gyenge teljesítménnyel állnak a középmezőny alsó felében. Tippünk: x, l. 8. Oberhausen—Aachen. NSZK, Bund esi iga II. Az Aachen győzelmével megerősítette 2. helyét, míg az Oberhausen vereségével Lentebb került a táb’ázaton. Tippünk: 2, x, 1. 9. Salmrohr—Darmstadt. NSZK, Bumde-riiga II. A hazaiak pontszerzésük ellenére is maradtak az utolsó helyen. A Darmstadt győzött, és feljött a 4. helyre. Tippünk: 2, x. 10. Bolo>gna—Messina. Olasz B osztály. Meglepetésre az újonc Messina vezeti a B osztály mezőnyét. Tippünk: x, 1. 11. Lazio—Modena. Olasz B osztály. Elfogytak a Lazio ..mínuszoonltjai", de a plusz két ponttal így is sereghajtó maradt. Tippünk: x, l. 12. Parma—Léccé. Olasz B osztály. Nincs lényeges különbség a két csapat között, csaknem egyenlően szerepeltek eddig. Tippünk: x. 113. Sambenedettese—Arezzo. Olasz B osztály. Mindkét együttes döntetlennel (l—l) zárta az elmúlt fordulót. Tippünk: 1. x. +1 mérkőzés: 14. Pescara—Cremonese. Olasz B osztály. A Cremonese győzött, és csak gyengébb gólkülönbsége miatt 2. a tabellán. A Pescara vesztett. Tippünk: x, 2. A további mérkőzésekre tdppjeinJk: 1« x. | ASZTALITENISZ NB Il-es férfi mérkőzés: Borsodi Kinizsi—Kecskeméti Spartacus 14—11. Gy.: dr. Nagy 4, Ujhidy 3, Ackert 2, Farkas 1, Sinka 1. NB III-as mérkőzés: Nagykőrösi Kinizsi—Soltvadkerti TE 8— 8. Gy.: Fodor 4, Ambrus 2, Gáspár 1, Nagy A. 1. Nagy küzdelemben szerzett pontot a soltvadkerti csapat. A Kecskeméti Spartacus utánpótlás korú versenyzői Szolnokon a Honvéd Kilián FSE versenyén indultak. Eredményeik: Üjonc fiú egyes: 2. Nagy A.,serdülő fiú egyes: 3. Kara és Somo- di. Kecskeméten, az MMG termében tartották meg a megyei női csapatbajnokság újabb fordulóját. Eredmények: MMG—Kun- szentmiklósi Temaforg I. 0—5, Habselyem—Kunszentmiklós II. 3—2, Habselyem—Kunszentmiklós III. 5—0, MMG—Kunszentmiklós III. 3—2, MMG—Kunszentmiklós I. 0—5, Habselyem— Kunszentmiklós I. 1—0. Ej BIRKÓZÁS __________ K alocsán, a városi sportcsarnokban rendezték meg az úttörőolimpia kötöttfogású megyei bajnokságának döntőit. Összesen 86 fiú vívott színvonalas küzdelmet a területi bajnokságba jutást jelentő 1—3. helyért. Eredmények: 35 kg (18 ind.) 1. Pálinkás (Soltvadkert), 2. Horváth J. (Kecskemét), 3. Szabadi (Kalocsa.). 38 kg (12 ind.) 1. Kiss I. (Soltvad- kert), 2. Kiss N. (Soltvadkert), 3. Csizmadia (Kunszentmiklós). 41 kg (8 ind.) 1. Reidl (Kunszentmiklós), 2. Fehér (Tiszakécske), 3. Wepipert (Soltvadkert). 45 kg (8 ind.) 1. Katus (Kalocsa), 2. Földi (Kunszentmiklós), 3. Tanács (Kecskemét),'49 kg (7 ind.) 1. Boros Sz. (Kunszentmiklós), 2. Horváth I. (Kecskemét), 3. Trombitás G. (Kkfháza). 58 kg (8 ind.) 1. Boldóczki (Soltvadkert), 2. Varga (Soltvadkert), 3. Trombitás R. (Kkfháza). 58 kg (9 ind.) 1. Zolnai (Kunszentmiklós), 2. Csányi (Kkfháza), 3. Janovics (Kalocsa). 63 kg (6 ind.) 1. Husz- ka (Kkfháza), 2. Deli (Soltvadkert), 3. Boros (Dunavecse). 68 kg (4 ind.) 1. Sztojka (Soltvadkert), 2. Vida (Kunszentmiklós), 3. Balassa (Kecskemét). +68 kg (6 ind.) 1. Dézsi (Dunavecse), 2. Juhász (Kecskemét), 3. Denyő (Kkfháza). A pontversenyben: 1. Soltvadkerti Kossuth Lajos Ált. Iskola 51 ponttal. Edzők: Filus Sándor, Szeg Sándor, Schmél Attila, testnevelő: ifj. Mátyus Lajos. 2. Kunszentmiklósi Ált. Műv. Közp. 39, 3. Kecskeméti Buday D. Alt. Iskola 15, 4. Dunavecse 14, 5. Kiskunfélegyházi József A. Ált. Iskola 13, 6. Kiskőrösi József A. Ált. Isk. 12 ponttal. A Kecskeméten rendezett országos felnőtt uszonyos és búvárúszóversenyen a kecskeméti MHSZ ÉBKM Vízmű úszói figyelemre méltó eredményt értek el. A versenyen 10 klub 118 búvárúszót indított. Eredmények: Nők: 400 m búvárúszás: 4. Cza- gány B. 4:33.36. 800 m uszonyos ú.: 6. Molnár I. 8:51.50, 4x100 m uszonyos váltó: 4. MHSZ ÉBKM Vizmű (Habaczeller, Molnár, Me- gyesi, Czagány B.) 3:35.58. Férfiak: 800 m uszonyos ú.: 4. 5. Juhász' - 8:39.62, 6. Góbor 8:54.37. 4x100 m uszonyos váltó: 6. -MHSZ ÉBKM Vízmű (Kovács, Gábor, Sáfár, S. Juhász) 3:17.69. P CSELGÁNCS + A Bp. Honvéd Klapka utcai tornacsarnokában rendezett ifBÜVÁRSPORT HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK júságí 1. korcsoportos (junior) MNK-csapatbajnokság végeredménye: 1. Bp. Honvéd, 2. Deb-_ receni Sí, 3. Kecskeméti SC.’ Egyéni versenyben: 60 kg: 7. Gyulai F. (KSC), 65 kg: 3. Balogh, 5. Hajdú, 7. Kiss (mind KSC). 78 kg: 1. Palincsár László (KSC), 86 kg: 3. Szőnyi (KSC), 5. Kovács (KSC). 95 kg: 3. Németh (KSC). Az országos ifjúsági II. kor- csoportos rangsorversenyt az Ű. Dózsa Megyeri úti termében tartották. A KSC-cselgáncsozók eredményei: 53 kg: 1. Sárkány, 62 kg: 2. Kovács J., 75 kg: 5. Somogyi, 83 Jcg: 3. Nagy R. A kecskeméti városi sportcsarnokban rendezett úttörő I.—II. körzeti rangsorversenyen a megyei szakosztályok eredményei: 29 kg: 2. Iványi (KSC), 4. Cseré- nyi (KSC). 32 kg: 2. Csorbái (KSC). 35 kg: 1. Bimbó (KSC), 3. Almási (KSC). 38 kg: 2. Szűcs (KSC), 3. Kánisz (KSC). 41 kg: 2. Kálmán Zs. (KSC), 3. Szőnyi (KSC). 45 kg: 2. Kazinczki (KSC), 3. Szabó Zs. (KSC), 4. Ferenc (Kalocsai SE). 49 kg: 1. Marti n- kovics (Állampuszta),' 3. Zima (KSC). ^j) KERÉKPÁROZÁS Kecskeméten, november 7-én a város belterületén kerékpáros utcai tömegversenyt rendeztek. A gyorsasági versenyen 96, az ügyességi számban 48 induló volt, ami — tekintettel arra, hogy újfajta versenyről van szó — szép sikernek számít. Az útvonal kijelölése ugyan nem volt éppen szerencsés, de a versenyzők ügyességét bizonyította, hogy végül haj és zökkend nélkül fejeződött be a viadal. Eredmények: Körverseny: 5—6. osztályosok (2 kör, kb. 2 km) 1. Molnár F. (Leninváros), 2. Magó (Leninváros), 3. Nagy I. (Lánchíd ü.). Csapatban: 1. Leninváros, 2. II. Rákóczi Ált. Isk. 3. Lánchíd u. 7—8. osztályosok (3 kör): 1. Szabó E. (Leninváros), 2. Szakállas (Buday D.), 3. Bartha (II. Rákóczi). Csapatban: 1. Leninváros, 2. II. Rákóczi, 3. Buday D. Ált. Isk. Középiskola 1—2. oszt: 1. Dudás Z., 2. S. Juhász, 3. Szabó Gy. (mind 607. Ipari Szakmunkásképző Int.). Csapatban: 1. 607. Ipari Szakmunkásképző Int. 2. Mg. Szakközépiskola, 3. 623. Ipari Szakmunkásképző Int.' Középiskola 3—4. oszt. 1. Ku- zsella A. (Közgazdasági), 2. Molnár Á. (Közgazdasági). Ügyességi verseny: 1. Balanyi T. (Zója), 2. Kócsó (Mátyás tér), 3. Pint (Mátyás tér). [3 kézilabda _________ A KAC-MEDOSZ női ifjúsági csapata a Békéscsabán rendezett OIB minősítő területi döntőn első helyezett lett és így ősztől az NB-s ifjúsági bajnokságban szerepelhet. Eredmények: KAC- MEDOSZ—Szarvas 21—8, KAC- MEDOSZ—BHG 19—12, KAC- MEDOSZ—Alföldi Porcelán 15 —14. RÖPLABDA * 8 NB Il-es női mérkőzések: Szegedi Építik—Kalocsai SE 3—0 (0, 3, 1). Szeged, vezette: Zách. Izsák—Ganz-Villany 1—3 (—6, —6, 17, —14). Izsák, vezette: Pé- ■terfi, Szirtes. NB Il-es férfimérkőzés: Dutép SC—OSC 3—0 (12, 8, 12). Kecskemét, vezette: Strasszer, dr. Szabó. Az elmúl-t hétvégén Győrben rendezték meg a megyei rendőrfőkapitányságok országos röplabda-bajnokságát. Megyénk csapata az elődöntőben legyőzte a rivális Csongrád megyét és csoportelsőként jutott ja középdöntőbe, ahol Solnok, Heves megye csapata volt az ellenfél. Ezt az akadályt is sikerrel vették, majd a döntőben minimális vereséget szenvedtek a BRFK csapatától. Ezzel Bács-Kiskun megye ezüstérmes lett. A további sorrend: 3. BM Központ, 4. Heves megye, 5. Szolnok megye. 6. Somogy megye. TEKE A November 7. Kupa párosverseny végeredménye: 1. K. MÁV (Hiqzpán, Bontovics), 2. Tiszakécske (Határ, Kecskés), 3. Dutép 'SC (Rédei, Orbán). A kupát ezzel végleg elnyerte a K. MÁV csapata. NB II -es női mérkőzések: Kecskeméti MÁV—Vasas Ikarus 5— 3, Szolnoki MA V-MTE—Szánk 2—6. NB II-cs férfimérkőzés: Gyula —Kecskeméti MÁV 6—2. NB III -as mérkőzések: Tiszakécske—Dutép 6—2, KTE—Szegedi Postás 2—6, Mezőgép—Makó 7—1. ŰSZAS Az országos vidéki úszó-csapatbajnokság Szegeden rendezett fordulóján 16 megye vett részt. A KVSC úszóinak eredményei: úttörő fiúk, 50 m pillangó: 2. Bognár 32.37, 5. Menyhárt 32.80. 50 m hát: 2. Bognár 33.85, 3. Menyhárt 33.94. 4x50 gyors váltó: 3. KVSC 2:08.40, vegyesváltó: 3. KVSC 2:19.78. Úttörő lányok: 50 m hát 1. Berente 34.70, 4. Katies 36.42. 4x50 m gyors váltó: 4. KVSC 2:13.98. 4x50 vegyesváltó: 3. KVSC 2:25.00. Férfiak, 200 m pillangó: 2. Bállá, 2:18.24, 200 hát: 2. Bállá 2:21.16, 200 m mell: 4. Bállá 2:47.48, 400 m vegyes: 2. Bállá 5:02.30. KOSÁRLABDA _______ A november 8—9-én Kecskeméten rendezett Országos Serdülő Kupa eredményei, nők: KSC —MTK-VM SK 30—129 (!), KSC —Szolnoki MÁV MTE 18—101 (!) KSC—Monori SE 45—57, Monori SE—Szolnoki MÁV MTE 36—122, Monori SE—MTK-VM SK 26— 160, MTK-VM SK—Szolnoki MÁV MTE 49—55. Továbbjutó: a Szolnoki MÁV MTE. Legjobb dobó: Fábián Ildikó MTK-VM SK (75 pont). Fiúk: Bajai SK— Alföldi Olajbányász 56—54, Bajai SK—Tungsram SC 51—43, Bajai SK—Nagykőrösi Kinizsi 90 —33, Nagykőrösi Kinizsi—Alföldi Olajbányász 29—111, Nagykőrösi Kinizsi—Tungsram SC 29— 103, Alföldi Olajbányász—Tungsram SC 51—74. Továbbjutó a Bajai SK. Legjobb dobó: Török György Tungsram SC (79 pont). Kitűnő teljesítményt nyújtottak még: Budai Gyöngyi MTK-VM SK, Tóth Tímea Szolnoki MÁV MTE, Cservék Csaba Bajai SK, Kiss Péter Alföldi Olajbányász. MA: LABDARÚGÁS OIK-mérkőzések az országos tábla legjobb 32 csapata közé jutásért: Kalocsai SE—Metripond, Kalocsa, 13.30-kor. Sándorfalva —KSC 13 órakor, Bugyi Tsz SK —KTK, 13 órakor. OSK-mérkőzések az országos tábla legjobb 32 csapata közé jutásért: Kecskeméti TE—Metripond, Kecskemét, 13 órakor, Szegedi Kinizsi—Bajai SK, Szeged, MNK női mérkőzés: Bajai Eötvös TK—Békés 44—32 (22—21). Vezette: Szittya, Parádi.. Ld: Or- módi 18, Kissné 16. MNK férfimérkőzés: Szegedi Postás—Bajai Eötvös TK 82—75 (43—37). Baja, vezette: Szittya, Parádi. Ld: Szabó 23, Módos 16, Olmann 16. IABLARÚGÁS Megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság: Északi csoport: (zárójelben az ifjúsági eredmény) H. Gábor Á. SE—Csengőd 4—1, H. Mezőfi SE—Kiskunmajsa 7.—0, Harkakötöny—Kunszentmiklós 3—2 (1—5), Helvécia—MFSC 2 —1 (3—1), . J ászszenti ászlő—Hetényegyháza 1—3 (0—8), Tisza- alpár—Kerekegyháza 1—1 (2—5), Jakabszállás—Kkhalasi Spartacus 3—4 (2—4). * 13 a ibajnoksag Állasa: 1. Helvécia .12 1241—9 24 2. MFSC 12 7 3 2 28—12 17 3. K erekegyháza 12 7 3 2 36-*-25 17 4. H. Gábor A. iSE 12 84 41—16 16 5. Hetény egyháza 12 84 27—13 16 6. Csengőd » 12 7 2 3 30—18 16 r. Kh. Spartacus 12 6-• 6 28—25 12 8. Tiszaaipár .12 5 1 6 24—26 U 9. Jakabszállás 12 3 4 5 20—26 10 10. Jászszen 11 ász ló 12 4 1 7 22—42 9 11. Kunszentmiklós 12 3 1 8 19—30 7 12. H. Radnóti SÉ 12 2 2 8 20—32 6 13. Harkakötöny 12 1 2 9 14—45 4 14. Kkmajsa 122 10 6—37 2 ifjúságiak allasa: I. Kerekegyháza 10 9 *2* 1 56—10 16 2. KSC 11. 11 6 2 3 40—18 14 3. Kunszentmiklós 10 6 2 2 21—14 14 4. Hetényegyháza 10 5 3 2 30—7 13 5. Kh. Spartacus 11 6 1 4 40—22 13 Körzeti labdarúgó-bajnokság. Kalocsai csoport: Foktő—Dunaegyltáza 4—3. a bajnokság Őszi végeredménye: 1. Szakmar 9 8 139—6 17 2. Bátya 9 7 1 1 28—13 15 3. Solt 9 6 1 2 37—13 13 4. Dunatet étien 9 6 1 2 24—12 13 5. Foktő 9 4 1 4 12—15 9 6. Úszód 9 3 2 4 15—15 8 ,7. Tabdi 9 36 13—30 6 8. Dunaegyháza 9 1 1 7 10—26 5 9. Géderlak 9 1 1 7 10—26 3 10. Dunaszentbened. 91 8 4—40 X IFJÚSÁGIAK ALLASA: 1. Bátya 4 3 112—2 7 2. Solt 4 3 . 1 12—4 6 3. Szakmár 4 1 1 2 4—7 3 4. Úszód 4 1 1 2 5—11 3 5. Dunatctétlen 4 | 1 3 3—12 1 r SAKK OB Il-es csapatbajnoki mérkőzések: Nyugati csoport: Pénzverő—Kecskeméti TE 8:6. Keleti csoport: K. Széchenyi SE —BHG 6,5:5,5 (2). A Dutép SC .úttörő sakkcsapata a hétvégén részt vett Zentán a dr. Gerő Istvánról elnevezett emlékversenyen. A kupát a jugoszláviai Dosztán János nyerte. A legjobb úttörőnek és külföldinek járó díjat a kecskeméti Gyi- mesi Zoltán vehette át. Szintén jutalmat érdemelt ki az úttörők között Szakolczai Péter. Jól szerepelt a nürnbergi hagyományos nyílt versenyen Má- thé Gáspár, a Dutép SC sakkmestere. A 178 résztvevős svájci rendszerű torna élmezőnye: 1. Conquest (angol) 6,5 2—6. Máthé, Pichler, Fouchler, Klundt, Heftneck (mind NSZK-beli) 6— 6 ponttal. 13 órakor, Abonyi Tsz SK—Kecskeméti SC, Abony, 13 órakor. Előkészületi mérkőzés: KAC- MEDOSZ—KSC, Kiskunhalas, 13 órakor. KÉZALABDA Férfi minősítő osztályozó mérkőzések az NB II-be jutásért: Kecskemét, Árpádvárosi sport- csarnok. 7.30-kor: Kunhegyes— Iklad, 9 órakor: Tatai AC—Kiskunmajsa, 12.40-kor: Szombathelyi TK—Kunhegyes, 15.30-kor: Tatai AC—Iklad, 17.45-kor: Kiskunmajsa—Szombathelyi TK. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 9.25: Tévétorna 9.30: Térképek a lúdtolltól a számitógépig. Amerikai kisfilm (ism.) 9.55: Delta (ism.) 10.20: Az emlékezés órája. Szovjet film 10.45: Rabszolgasors. Brazil tévefilmsoro- zat — XV/11. rész (ism.) 11.50: Képújság 15.50: A közönségszolgálat tájékoztatója 15.55: Görögország—Magyarország EB- selejtező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Athénból. A szünetben: Reklám 17.45 Rideg Sándor: Indul a bakterház. Tévéfilm (ism.) 18.50: Képújság 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szövetkezetiek kérték. Kívánságműsor a SZÖVOSZ dolgozóinak kérései alapján 21.35: Panoráma 22.35: Betűreklám 22.40: Híradó 3. 22.50: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.55: Képújság 18.00: Fésűs Éva. Minibocs. Báb-mesejá- ték (ism.) 18.50: Sorstársak. A Pécsi Körzeti Stúdió rehabilitációs magazinja (ism.) 19.10: Unser Bildschirm. A Pécsi Körzeti Stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Belga tájak, városok. Angol doku- mentumfílm (ist1-) 20.00: Moliére. Francia tévéfilmsorozat — V/2. rész 21.00: Híradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Súlyemelő-világbajnokság (82,5 kg). Közvetítés Szófiából, felvételről 22.00: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Az alkoholizmus ártalmai. 16.45: Világhlradó. 17.00: Elet és tudomány. 17.30: Hírek. 17.35: Róbert Schumann: Három fantázia. 17.45: Mihail Lomonoszov— film 2. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Dolgozat felnőtteknek. 20.40: Világhiradó. 20.55: A világ és az ifjúság. 21.30: Súlyemelő-világbajnokság. 21.50: Megbukni tilos film. 23.05: Hírek. 23.10: 0. Jan- kovszkij. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.15: Reklám. 17.20: Akció és bejelentkezés. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyermekműsor: Hosszú fehér nyom. 18.15: Komolyzenei műsor. 18.45: Az RTV újvidéki népi zenekarával. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. ,20.00: Fenntartott idő. 20.45: London: Európa- bajnoki selejtező: Anglia—Jugoszlávia, közvetítés magyar nyelvű kommentárral. 22.30: Tv-napló. 22.50: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.50: Hírek. 16.55: Német nyelv haladóknak — 11. lecke. 17.15: Iris Klewe — finn tévéfilm 2. rész. 17.55: Örök hívás — szovjet filmsorozat 13. rész. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: A szlovákiai magnezitbányászat története. Doku- mentumfiTm. 20.25: A berlini tévérevü műsorából. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Köszöntünk bajnok — francia tévéfilmsorozat. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Eco-mix (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Az Állami Népi Együttes felvételei- búl 9.37: Beszélni nehéz... (ism.) 9.49: Régi angol zene — gyerekeknek 10.05: Vár egy új világ — Fejezetek a szocialista irodalom történetéből 10.35: Népdalok Európából 10.50: Zenekari muzsika 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. Út a légvárakhoz. Riport a településrendezési tervekről. I. rész 13.00: Schumann: Dalcsokor Op. 39 13.28: Patachich Iván: Miniatűrök ' 13.38: Nyelvrokonaink zenéjéből — Déli finnugor népek (ism.) 14.05: Műsorismertetés 14.10: A magyar széppróza századai — Szomory Dezső: Kamarazene (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika 15.30 Kapaszkodó — Gyógypedagógiai szerviz 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéveseknek 17.00: Olvastam valahol... 17.20: Népdalcsokor 18.02: Kritikusok fóruma 18.12: Reklám 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 19.15:1933. május 1. — A nemzetiszocialista ridiópropaganda premierje; Klaus Lindemann dokumentumműsora 20.12: Zongoraklsérő vagyok VI/1. rész — Zenés beszélgetés Varasdy Emmivel 20.52: Operettfelvételekből 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Filmzene 22.45: Egy orvos portréja. Beszélgetés Schweiger Ottó tüdőgyógyásszal 23.00: Operaest 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tfz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés délelőtt Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk... 11.26—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Fúvószene 12.26: Néhány szó zene közben 12.31: Népi zene 12.58: Műsorismertetés 13.05: Reklám 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: .Kérek égy irodalmit!" — 100 éve született Bálint Lajos író, dramaturg Kb. 14.45: Hallgassa a rádiót! Műsorajánlat 15.05: Muzsikáló Tallinn 15.55: Közvetítés a Görögország— Magyarország EB-selejtező labdarúgó- mérkőzésről 17.45: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus! — Eric Gale felvételeiből 19.05: Tudósítás a súlyemelő-vb-röl 19.15: Kirándulás a spanyol popzenében 20.00: Mit olvashatunk a Pártélet novemberi számában? 20.05: Rockföldről érkezett— Peter Cetera felvételeiből 20.50: .Kutatókölcsönzés" — Beszélgetés Garam Katalin kandidátussal a svéd tudományos életről 21.05: .no, nézd csak" — Legkedvesebb verseiből válogat: Máté Gábor, a Kaposvári Csiky Gergely Színház művésze 21.30: Fáy András szerzeményeiből 22.00: Szovjet drámák szemléje — Az elsőszülött — Alekszandr Vampilov színművének rádióváltozata (ism.) 23.20: A mai dzsessz — Dave Brubeck felvételeiből ! 24.00—0.14: Régi fúvószene 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Kamaramuzsika 9.59: Rameau: Pygmalion — Egyfelvoná- sos opera 10.50: Töltsön egy órát kedvenceivel 11.50: Pillanatkép 11.55: Zenekari muzsika 13.03: Műsorismertetés 13.05: Hol a helyünk... az égen? Dr. Berczeli Tiborral és dr. Herpi Miklóssal a TKI tudományos főosztályvezetőjével beszélgetés (ism.) 13.25: Muzsikáról versben, prózában — Babits Mihály 13.56: Olasz kamarazene 14.25: Slágerről slágerre — Külföldi újdonságok 15.05: Bruckner: IX. szimfónia 16.11: Operafelvételekből 17.00—17.30: Diákfélóra: Törd a fejed! MIKRO-fon — Mikroelektronika—számítógépek — informatika 17.30: Bach: c-moll szonáta BWV. 1017. 17.46: XII. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórusverseny IX/4. rész 18.30: V materinskom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcról 19.03: Műsorismertetés 19.05—19.35: Iskolarádió: Francia társalgás kezdőknek. Gitárral angolul 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye Közben 20.20: Portréműsor Hehler László pápai tanár, festőművész haláláról Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés foly- tatása Kb. 21.20: Hangszerszólók 21.53: Új lemezeinkből 22.21: Anneke Boeke (furulya) hangversenye 23.10: Modern Írók portréi — Ernesto Jósé Rodriquez portugál költő bemutatása