Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-10 / 264. szám

1986. november 10. O PETŐFI NÉPE • 7 / SPORT - SPORT - SPORT LABDARÚGÓ NB II. Kemény küzdelem után döntetlen Szekszárdion meglepetésre a vendég bajai csapat támadásai­val kezdődött a mérkőzés. Már az első negyedórában két nagy gólhelyzetet elpuskáztak, a ba- jaiak, majd a harmadikat már ki is használták. A 34. percben a szekszárdi kapu előtt pattogott a labda. A védők egymásra vártak és Andreidesz csapott rá a lab­dára, majd a kimozduló kapus mellett 14 méterről a léc alá lőtte. <0—1. A 38. percben Márkus szabad­rúgása után Kiss fejese a felső lécen csattant. Egy perc múlva Márkus szögletét Varga I. 8 mé­terről fejjel csúsztatta a jobb al­só sarokba. 1—1. A 80. percben gyors hazai tá­madás végén Varga II. balról a kapu elé lőtte a labdát és a jó­kor érkező Szirják a bal alsó sa­rokba továbbította. 2—1. A 86. percben a kiugró Bog-- nárt Somodi a 16-oson belül buk­tatta. Vankó játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Bognár értéke­sítette. 2—2. Nem bánták meg azok, akik a korai ebéd után a focit válasz­tották szórakozásnak. Szikrázó- an kemény küzdelmet és nagy taktikai csatát láthattak. A mér­kőzés elején a bajaink vezettek több gólveszélyes támadást, majd a vezetést is megszerezték. Az egyenlítés után hosszú ideig csak a pálya közepén folyt az elszánt küzdelem, ami elsősor­ban a bajaiak révén egyre ke­ményebb, sőt durvább lett. A vezető gól után kissé kiengedett a hazai együttes és ezzel pontot engedett ki a kezéből. Kitűnt: Lauer, Kiss, Dienes, Hí, Andreidesz, Harsányi, Mor­vái. Laki Zoltán: Kemény csatában balszerencsés, körülmények kö­zött vesztettük el az egyik pon­tot. Temesvári Tibor: Ügy érzem, reális az eredmény, hiszen az elején nekünk volt több helyze­tünk. Fekete László A LABDABCGÖ NB U. ALLASA: 1. Vác 16 10 3 3 24—14 23 2. Bp. Volán 16 10 2 4 34—22 22 3. Csepel 16 7 6 3 22—11 20 4. Veszprém 16 9 2 5 19—17 20 S. Kaposvár 16 8 4 4 16—14 20 6. Nyíregyháza 16 8 3 5 25—20 19 7. Salgótarján 16 7 8 4 16—15 19 8. Komló 16 8 2 6 23—23 EL8 9. SZEOL-Délép 16 7 2 7 25—16 16 1«. Ganz-MAVAG 16 7 2 7 23—21 16 11. Metrlpond 16 6 3 7 23—19 iS. 12. Szolnok 16 6 3 7 21»—21 IS 13. Szarvas 16 8 2 8 21—22 14 14. Ózd 16 6 2 8 21—24 14 15. Baja 16 5 4 7 16—22 14 IS. Szekszárd 16 5 2 9 29—35 12 17. Nagykanizsa 16 4 3 9 21—3.1 11 18. Diósgyőr 16 2 7 7 15—27 11 19. Budafok 16 4 3 9 15—26 11 20. Keszthely 16 3 4 9 15-22 10 Eredmények: Komló—Olajbány is« 3—1, (Szeged—Keszthely 1—0, Bp. Volán—Szolnok 1—0, Nyíregyhá­za—Ganz-MAVAG 2—0, Szarvas—'Diós­győr 2—1, Salgótarján—Csepel 0—0, Vác—Metrlpond 2—0, Budafok—Veszp­rém 2—0, Ózd—Kaposvár 1—1. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE: SZEKSZÁRDI DÖZSA—BAJAI SK 2—2 (1—1) Székszárd, 2000 néző. Vezette: Vankó. Szekszárdi Huj bér — Lauer, Varga F., Kiss, Somodi, Dienes, Kmiesz (Varga II.), Márkus, Veittner, Varga I-, Szirják. Edző: Laki Zoltán. BSK: Majzlinger — TumÓ, Szabó, Krecska, Andreidesz, Har­sányi, Morvái, Szőcs, Tóth, Bognár, Horváth (Walter). Edző: Te­mesvári Tibor. Szögletarány: 6:5 (3:1), a Szekszárd javára. Területi labdarúgó-bajnokság KECSKEMÉTI TE— HONVÉD KUN BÉLA SE 1—0 (0—0) Kiskunfélegyháza, 500 néző. Ve­zette: Búzás. KTE: Varga — Egyed, Érsek, Csima, Rózsa, Hegyi, Szabó, Ber­ki (Lendvai, Andó), Horváth, Meszlényi, Kátai. Edző: Bende József. H. Kun B. SE: öllei — Vin- decker, Kránitz, Múlik, Tóth J. (Daróczi), Molnár Z., Tamási, Csincsák, Kottesz, Talmácsi, Ke- ®enés-*(F(Éri£ékas). Edző: Farkas László. 5. perc: Tamási átesett a vető­dő Varga kapuson. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Csincsák a bal sarok felé lőtte, de Varga vetődve hárította. 22. perc: Csincsák kapásból nagy gólt lőtt, de a játékvezető lest látott és érvénytelenítette a találatot. 58. perc: Horváth a bal olda­lon vitte fel a labdát. Ügyes csel­lel becsapta a védőket és a ka­puba lőtt. 1—0. A megyei rangadón a félegyhá­ziak birtokolták többet a labdát, sőt gólhelyzetük is akadt szép számmal, ám ezeket rendre el­hibázták. Kimaradt a büntető is és elég volt a KTE egyetlen iga­zi helyzete és a kecskemétiek ja­vára dőlt el a mérkőzés. Kitűnt: Varga, Csima, Horváth, Meszlényi, illetve Tamási, Molnár Z. Ifjúsági eredmény: H. Kun B. SE—KTE 4—1. KECSKEMÉTI SC— MEZÖKOVÁCSHAZA 1—0 (0—0) Kecskemét, 1200 néző. Vezette: Veres. KSC: Erdei — Mátrai, Somo­gyi J., Hoffmeister, Szabó B., Pe­tő (Csorba), Hájer, Czéh, Somo­gyi M. (Hegedűs), Tóth Cs., Rácz. Edző: Pataki Tamás. 72. perc: Bal oldali beadást kö­vetően Hegedűs egy csel után gyengén kapura lőtt, Szilva az érkező Csorba elé tenyerelte a labdát és a csereként beállt já­tékos közelről nem hibázott. 1—0. A kecskeméti szurkolók végig- bosszankodták a 90 percet, ked­venceik kevés biztatót, mutattak a mérkőzés során: a pályára lé­pett tizenhárom hazai labdarúgó közül nyolc formánkívüli telje­sítményt nyújtott. Kitűnt: Hoffmeister, Csorba, Szabó, B., ill. Kovács F., Zámbori. Ifjúsági eredmény: KSC—Me- zőkovácsháza 7—0. SOLTVADKERT— BÉKÉS 2—0 (1—0) Békés, 400 néző. Vezette: Se- lemczi. Solt vadkert: Kerpits — Cseh, Eiler, Galántai, Frittmann, Lehr (Szabadi), Juhász, Répási, Szűcs, Tóth (Szabó), Sörös. Edző: Mes- kó István. 5. perc: Sörös a félpályáról in. dúlt, majd 35 méterről váratlanul lövésre szánta el magát, s a lab­da a 'kapujából kint álló hazai portás fölött a hálóba hullott. 1—0. 80. perc: Egy kontratámadás végén ismét Sörös volt eredmé­nyes. 2—0. A hazaiak támadtak többet, ám az ellentámadásokkal operáló vendégek remekül használták ki lehetőségeiket és váratlan, de megérdemelt győzelmet arattak. Kitűnt: Sörös (a mezőny leg­jobbja), Eiler, Kerpits, illetve Süli. SZENTES—MISKE 3—0 (2—0) Szentes, 300 néző. Vezette: Guti. Miske: Tasnádi — Iván, Hu­bert, Pecznyik, Illés, Pongó, Do­mokos, Tóth, Pesti, Kákonyi, Bo- gárdi. Edző: Linka József. 13. perc: Kéri 14 méterről lőtt Tasnádi hálójába. 1—0. 19. perc: Patkó kilépett a vé­dők közül, majd 10 méterről ta­lált a kapuba. 2—0. 73. perc: Vörös jobb oldalról ívelt a kapu elé, s a magasan felugró - Kéri fejelt a kapuba. 3—0. A hat perc alatt kapott kél gól után a miskeiek kevés ellenállást tanúsítottak. Kitűnt: Kecskés, Kéri, Vörös, Bánfi, ill. Hubert, Illés. Ifjúsági eredmény: Szentes— Miske 1—1. Farkas Tibor OROSHÁZA— LAJOSMIZSE 3—1 (0—0) * Lajosmizse, 400 néző. Vezette: Herbály. Lajosmizse: Csontos -r- Pécseii, Törő, Petényi, Éder, Halász, Ko­vács, Hódermarszki, Juhász, Ko­csis, Pintye: Edző: Sz. Tóth An­tal. 65. perc: Kapu előtti kavarodás után Tapasztó szerezte meg a vezetést. 1—0. 83. perc: Tisza közelről talált a hálóba. 2—0. 84. perc: Tapasztó lőtt gólt. 3—0. 88. perc: Szöglet után Törő fe­jelt a hálóba 3—1. Kitűnt: Tisza, Hegedűs, 111. Juhász. Ifjúsági eredmény: Orosháza— Lajosmizse 3—1. A TERÜLETI BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Kecskeméti SC 13 10 3- 26-6 23 2. ÉDÍtök 13 9 3 1 30—6 21 3. Miske 13 7 5 1 19—11 19 4. KTE 13 6 4 3 22—14 16 5. Soltvadkert 13 6 4 3 22—16 16 6. Orosháza 13 5 4 4 12—11 14 7. Gyula 13 4 5 4 22—16 13 8. Gsongrád 13 6 1 6 16—20 13 9. H. Kun B. SE 13 4 4 5 17—17 12 10. Szentes 13 3 5 5 16—17 u 11* H. Köteles SE 13 3 4 6 13—16 10 12. SZVSE 13 3 4 6 11—16 10 13. MezSkavácsháza 13 3 4 6 17—27 10 14. Békés 13 2 3 8 13—22 7 15. Maikó 13 2 3 8 14—28 7 16. Lajosmizse 13 2 2 9 15—40 6 Eredményeik: Bp. Építők—G yiala 2—0, H. Köteles SE—SZVSE 0—0, Ma- Csanigrád 1—2. TOTÓ A tótó 45. heti játékszelvényén sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Düsseldorf—Hamburg 3S2 1 2. Mannheim—Bayern Münch. 3:3x 3. VfB Stuttgart—Bremen _ 4:0 1 4. Braunschweig—Ulm 2:2x 5. Solingen.—Hannover 2:4 2 6. Bielefeld—Osnabrück 2:3 2 7. Ascoli—Fiorentina , 021 2 3. Átalamta—Como 0:0 x 9. Empoli—Verona 1:0 1 10. Interna zfbanale—Torino 2:1 l 11. Juiventus—Napoli Hű 2 12. Sampdo ria—M illan félbeszakadt 10. Arezzo—Parma l:lx Pótmérkőzések: 14. Messina—«Genoa 22 1 15. Campobasso—Pisa 0:0 x 16. Tntestina—Pescara 3:1 1 sake 7 Megcsillant az ezüstérem Az értékelők kezében a döntés DUTÉP SC— BP. STATISZTIKA 10,5:2,5 (1). OB I-es férfimérkőzés, Kecske­mét. A bajnokság fináléja a lehető leg izgalmasabban alakult. Há­rom csapat szinte egyvonaüiban szakította át a képzeletbeli cél­szalagot, s a hatórás játékidő sem hozott végleges döntést. Egy biz­tos: az érmesek között ott talál, ható a szenzációs őszi sorozatot nyújtó Dutép SC is. A Bp. Spartacus és a Bp. Hon­véd két 'kiesőjelölttel játszott a szombati utolsó fordulóban^ A kecskemétiek ellenfele viszont — a Bp. Statisztika — mindössze egyszer szenvedett vereséget az idén. A papírforma szoros ered­ményt ígért, s ezzel bronzérmet a dutépeseknek. Ok azonban rá. cáfoltak a papírformára. A meccs fontos döntetlennel Indult. Grószpéter a 20. lépés kö­rül sötéttel kiegyenlítette állá­sát Adorján nagymester ellen, aki remit ajánlott. Adorján kivá­lásával mintha karmester nél­kül maradt volna a Statisztika. Több táblán előnyös pozícióba kerültek a kecskemétiek. Űjabb döntetlen, a Salánkié, majd az első egész pont. Máthé szerezte. S ékkor, a játékidő negyedik órájában ritmust váltottak a há­zigazdák. Erdélyi és Földi tisz­tet, Brandies minőséget nyert. Károlyi érvényesítette először álláselőnyét, s mintha jelt adott volna győzelmével a többieknek: negyedóra leforgása alatt 7:2-re alakult az eredmény. Majd pedig meg sem állt a kecskeméti együt­tes 10:2-ig. Az utolsó órákban már csak két nehézveretű játszma folyt. Varasdy gyalogelőnnyel nyerni próbált, míg Sárosi mlnőséghát- ránnyal a fél pontért küzdött Az előbbi játszma döntetlen, az utóbbi függő lett. Íme az egyéni teljesítmények: Grószpéter—­Adorján d- Károlyi—Végh 1:0, Varasdy—Zslnka d., Forgács— Marcsi d., Máthé—-Glatt *1:0, Kormányos—Széli 1:0, dr. Erdé­lyi—Bíró 1:0, Brandies—Wald­mann 1:0, Sárosi—Füsthy függő, Salánki—Tokaji Nagy d., Sikló­si—Müllner d., Bauer—Krajcso- vics 1:0, Czeglédi—Kulcsár 1:0, Földi—Vancsúra 1:0. Amíg Kecskeméten érlelődött a meglepetés-győzelem, a két ri­vális csapat is mindent megtett a jó eredményért. A Bp. Sparta­cus győzni tudott 7,5:6,5-<re a ki­esés ellen küzdő Törekvés ellen, s ezzel bebiztosította első helyét. A Bp. Honvédnák viszont hátrá­nya ledolgozásához szinte 100 szá­zalékos teljesítmény kellett. Meg is szereztek 12 pontot az Utasel­látó ellen, ám egyik ifíjátékosuk vesztett, s a másik játszmája hát­rányosabb állásban' függőben maradit. A sorrend tehát így ala­kult: Bp. Spartacus 115,5 pont, Dutép SC 114 (1), Bp. Honvéd 113,5 (1). Ha a kecskemétiek elveszítik a függőjátszmát, a Bp. Honvéd pedig döntetlent ér el, pontegyen­lőség alakul ki, ami a budapesti csapat számára kedvező. Kecske­méti döntetlen vagy honvédet vereség esetén viszont a Dutép SC ezüstérmes! A döntés most már az értékelőbizottság kezében van. Az állások alapos elemzé­se után, a hét közepén döntenek a függőben maradt játszmák, s ezzel a bajnoki helyezések sor­sáról. DUTÉP SC— BP. STATISZTIKA 1,5 :G,5 OB I-es női mérkőzés. A női csapat is dobogós helye­zésért játszott az utolsó forduló­ban. Az egyéni eredmények: Ku- rucsai M.—Grosch döntetlen, Ku- rucsainé—Tokajimé 1:0. L. D. Deák Ferenc Európa-bajnok Két magyar sikerrel fejeződött be vasárnap az ausztriai Leóm- dingban a junior cselgáncs Euró- pa-bajnokság. A férfiak két zá­ró számlában mindkét magyar dobogós lett, a 71 kg-ban a kecs­keméti Deák Ferenc nagyszerű sorozata után aranyérmet nyert, a 65 kg-ban pedig a tatabányai Csemovitzky Csaba bronz­éremhez jutott. Deák francia, szovjet és jugo­szláv ellenfelek legyőzése után került a döntőbe, amelyben a román Olteanu ellen kokával nyert. Csernovitzky bírói dön­téssel vereséget szenvedett, s így lett harmadik. A zárónap két súlycsoportjának végeredménye: 65 kg, Európa-bajnok: Bruno Carabetta (francia), 2. M. Alijev (szovjet), 3. 1 Csernovitzky Csa­ba és Quellmalz (NDK), 71 kg, Európa-bajnok: Deák Ferenc (ma­gyar), 2. S. Olteanu (román), 3. Roos (holland) és Celic (jugo­szláv). RÖPLABDA Kiesett a KEK-ből a KSC férficsapata VdS NYUGAT-BERLIN— KECSKEMÉTI SC 3:0 (9, 7, 13) A Nyugat-Berlinben játszott visszavágón a hazaiak kezdtek jobban, s a biztosan megnyert első játszma után könnyedén győztek. A harmadik játékrész­ben felcsillant a remény a kecs­kemétiek számára, de ismét a hazaiak kerekedtek felül. Így a VdS 6:2-es összesítéssel került a második fordulóba, ahol norvég együttessel kell megküz­denie a továbbjutásért. A KSC elbúcsúzott a további küzdel­mektől. DUTÉP SC—ALBA VOLÁN 3:1 (14, —5, 17, 10) i NB I-es női mérkőzés. Székes- fehérvár. Vezette: Bíró, Legen­dás. HUNGALU ATSC—DUTÉP SC 3:2 (9, —11, 14, —13, 9) NB I-es női mérkőzés. Almás­füzitő. Vezette: Takács, Legen­dás. 120 perces mérkőzésen nyert a hazai együttes. . Kitűnt: Crnkovics, Bognámé, Szabó. DUTÉP SC—HUNGALU ATSC 3:0 (16, 7, 11) NB I-es női mérkőzés. Kecs­kemét. Vezette: Máthé, Varga. Dutép SC: Bognárné, Kovács, Crnkovics, Szabó, Bőtös, Farkas. Csere: Kormos. Edző: Rapcsá- nyi István. Az idei legjobb játékával 66 perc alatt győzött a Dutép csa­pata az első hatos csoportba tar­tozó Hunigalu ATSC ellen. Ki­tűnt: Bognárné, Farkas, Bőtös. ASZTALITENISZ Újabb győzelem az NB I-ben KISKUNFÉLEGYHÁZI LENIN TSZ SK—G. MAVAG 13:12 Kiskunfélegyháza, NB I-es fér­fimérkőzés. Győztesek: Karsai 4, Szalaba 4, Verebes 4, Szily 1, ' illetve: Tóth B. 4, Gén 3, Bárány 2, Tóth H. 2, Gráczi 1. Kiskunfélegyházán nagy ér­deklődés előzte meg az újabb NB I-es találkozót, hiszen az ellen­fél, a húsz éve élvonalban ját­szó G. MÁVAG tekintélyt pa­rancsolt. Az első kör után 3:2-re a hazaiak vezettek. A folytatás a vendégeknek sikerült jobban és 4:6-ra fordítottak. A harmadik körben Verebes révén feljött a félegyházi csapat, 10:8-ra vezettek, s bár még 10:10 lett az eredmény, 12:10 állásnál Verebes megszerezte a végső si­kert jelentő 13. győzelmet. RÖVIDEN • RÖVIDEN X Befejeződött Kecskeméten, az árpádvárosi sportcsarnokban az NB II-be jutásért folyó férfi ■kézilabda-osztályozó első csoport­jának küzdelme. Végeredmény: 1. Hőgyész 8, 2. Környe 6 pont­tal. Ez a két csapat jutott fel. 3. Mecseknádasd 4, 4. Szarvas 2, 5. Bp. Húsos 0 ponttal. X Milan Ercegan hivatalos táviratban közölte az MTI-vel, hogy hivatalosan is világbajnok­nak nyilvánítja Komáromi Ti­bort és a jugoszláv Bogdán Da- rast. Mint emlékezetes, a két sportolót leléptették a budapesti birkózó-világbajnokságon a dön­tőben, s ez okozott zavart a vég­eredmény körül. Most a nem­zetközi szövetség elnöke végér­vényesen eldöntötte a kérdést. X Üjabb vereséget szenvedett a Vízmű SC vízipóló-együttese. Ezúttal az Eger' SE otthonában kaptak ki Magó Gábor „fiai”, bár végig egyenrangú ellenfelek vol­tak, az egriek 13—10 (4—2, 3—4, 3—2, 3—2)-re győztek. A kecs­kemétiek góljait Sóskúti (3), Lo­ványi, Király, Csillag (2—2), és Nagy lőtte. X Megkezdődött Szófiában a súlyemelő-világbajnokság. Az el­ső napon a magyarok közül az 52 kg-os Oláh Béla lépett dobo­góra és összetettben az ötödik lett. Az aranyérmet a bolgár Ms- rinov vehette át 257,5 kg-os tel­jesítményéért. Az 56 kg-osok kö­zött is a bolgár Grablev nyert, 290 kg-mal. X A budapesti 7:10 után va­sárnap a vízilabda BEK elödöov tőjében ismét vereséget szenve­dett az Ü. Dózsa;' a Dinamó Moszkva 13:8 (2:2, 2:1, 2:1, 7:4) arányban bizonyult jobbnak a li­la-fehéreknél. X Vasárnap, 71 esztendős korá­ban elhunyt Kees Kerdel, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság hol­land tagja. Kerdel 1977 óta volt a NOB tagja, s korábban a szer­vezet protokollfőnökeként tevé­kenykedett. Betegsége miatt már az októberi, lausaime-i ülésen sem tudott részt venni. A holland sportdiplomata halálával 91-re’ csökkent a NOB-tagok száma. MAI MŰSOR MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16Í15: Agroipari komplexum jelene és jövője. 16.45: Világhíredé. 17.00: Rajzfilm. 17.15: A Szovjet Milícia napja. 18.15: Hangverseny. 19.00: Híradó. 19.40: A hangverseny folytatása. A szünetben: Vi- lághfradó. 21.40: Súlyemelő-világbajnok­ság. 22.00: Nem templomban esküdtünk — film. 23.30: Hírek. ÚJVIDÉKI TV: 16.30: Műsorismertetés. 16.35: Sport­krónika. 16.55: Intermezzo. 17.00: Tv- napló — magyarul. 17.15: Reklám. 17.20: Akció. 17.25: Tv-napló. 17.45: RTV-kala- uz — magyarul. 18.00: Gyerünk az óvodá­ba — magyarul. 18.15: A művészetek vilá­gában. 18.45: Az önigazgatás folyamata — magyarul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Rek­lám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyarul. 21.10: Zsúr — szórakoztató zenei műsor. 21.40: Jv-napló. 22.00: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.15: Orosz nyelv haladóknak, 5. lecke. 16.35: Hírek. 16.40: Párizs mohikánjai — tévéfilmsorozat 1. rész (ism.). 17.35: A 21. emelet adása — ifjúsági műsor. 17.35: Ma­ja, á méhecske — rajzfilm. 18.3Q: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tv- torna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás­jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nép­színházi álarcok — dokumentumfilm. 20.30: Sporttükör. 21.30: Időszerű esemé­nyek. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Színművészeti magazin. 22.35: Színész vagyok. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggekl Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Mit üzen a rádió? (ism.) 9.00: A hét zeneműve — Schumann: Dal­csokor Op. 39. 9.30: A hét költűje: Csorba Győző (ism.) 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Haydn: D-dúr (Miracle) szimfónia No. 96 11.00: Orosz szemtanúk az T848—49-es magyar szabadságharcról 11.20: Az MRT énekkara énekel 11.34: Kun Béla — Szemelvények Kun Bé- láné visszaemlékezéseiből 7. rész 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Házunk tája 13.00: Pataky Kálmán énekel 14.05: Műsorismertetés 14.10: Nyelvrokonaink zenéjéből — Déli finnugor népek 14.30: Műsorajánlat 14.37: A beosztott altábornagy — Papp Dániel novellája (ism.) 14.55: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Veszélyben — Az Ifjúsági Rádió ér­dekvédelmi műsora 15.30: Kóruspódium 16.05: Játékteremtő 16.40: Illik—nem illik? 17.00: Eco-mix — Gazdasági magazin 17.30: Táncház Pesten. VI/6. rész 18.00: Chopin: E-dúr scherzo 18.12: Reklám 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 19.15: Mesék a lépcsőn. A Rádiókabaré vendége: a Bolgár Rádió humor és szatí­ra szerkesztősége 20.15: Reklámkoktél 20.20: Aranylemezek 20.59: Szovjet drámák szemléje — Az első- . szülött — Alekszandr Vampilov színmű­vének rádióváltozata 22.20: Tfz perc külpolitika 22.30: Zenekari operettrészletek 22.50: Hogyan történhetett: nyugatnémet történészek a hitleri hatalomra jutásról. Riport. 23.20:. Balettzene 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél .után PETŐFI: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Verbunkosok, nóták 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben ** Közben: 10.00—10.10: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Operettdalok 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Nyári muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... Közben 15.05— 15.10: Apróhirdetések 16.00: Reklám 16.05: Hangos képrejtvény 16.58: Műsorismertetés 17.08: Újdonságainkból — Népzenei fel­vételek 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Zeneközeiben ... 19.30: Sportvilág 20.00; Reklám ' 20.05— 23.00: Show, ami show—Változa­tok a szórakozásra. A pódiumon: Psota Irén, Nemcsak zene — A pódiumon: Benny Goodman. Randevú a Jókai klub­ban-23.20—0-14: MikiszTheodorakiszdalaiból 0.15-^4.20: Éjfél után ... 3. MŰSOR: 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Bemutatjuk Laurindo Almeida— Charlie Byrd együttesének .Tangó* cí­mű új dzsesszlemezét 9.48: Sári József műveiből 10.33: Népdalfeldolgozások 11.00: Operanyitányok 11.22: Händel: Acisz és Galathea — pász­torjáték 13.03: Műsorismertetés 13.05: Jákob lajtorjája—Jókai Anna regé­nye. 1. rész 14.04: Bergeni Fesztivál — XIV/2. rész — A Norvég Vonósnégyes hangversenye 15.35: Zenekari muzsika 17.00—17.30: Iskolarádió — Orosz nyelv kisiskolásoknak — Zenehallgatás 4. osz­tályosoknak 17.30: A hét zeneműve — Schumann: Dal- csokor Op. 39 (ism.) 18.00: Zsebrádiószínház — A diótorta — Hangjáték 18.19: Zenekari muzsika 19.03: Műsorismertetés 19:05: Újraolvasva — Gotfried Keller Falu­si Rómeó és Júlia című művéről beszél Németh G. Béla (ism.) 19.35: Új operalemezeinkből 20.39: Szvjatoszlav Richter Csajkovszkij- műveket zongorázik 21.46: A Jeunesses Musicales ének- és zenekarának hangversenye 23.20: Régi fúvószene

Next

/
Oldalképek
Tartalom