Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-05 / 261. szám

4 © PETŐFI NÉPE • 1986. november 5. kada elek közgazdasági szakközépiskola Versenyben a gimnáziumokkal HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Tavaly szeptemberben léptekbe először a kecskeméti Kada Elek Közgadasági Szakközépiskola ka­puján a számítástechnikai folya­matszervezd szakágazat diákjai. Az iskola fennállásának 75. év­fordulójával egyidőben indult az új szak, mely túljutva az első év megpróbáltatásain, sikeresnek bi­zonyult. — Az osztálly tanulmányi át­laga 4,16 1 mondja Hegedűs Deme Pál, a szakközépiskola igazgatója. — Emellett különbö­ző versenyeken fis kiemelkedő eredményeket énnek el a gyere­keink. Tavaly például az Orszá­gos Irinyi Kémiai Versenyen ki­lencedik helyezést ért él az egyik tanuló, az idei megyei iirtaltairiaíikai szakközépiskolás versenyen pedig tizenkilencen indultak a huszonnégy fős osz­tályból. összességében úgy ér­tékelem, hogy rhind az iskolára, mind a tanulás légkörére igen kedvező hatással volt a számí­tástechnikai szak beindítása. De az elmúlt 14 év országos szak­maii tanulmányi versenyei alap­ján egyébként ás előkelő helyet foglalunk el. Könyvvitelből például aiz összes közgazdasági szakközépiskola között a kilen­cedik helyet foglaljuk el. — Ügy tudom, hogy tovább ki. vánják bővíteni az iskola szak­ágazatait. — Már az idén ősszél két részre bontottuk az igazgatási osztályt. Egyik fele továbbra is a hagyományos képzésben ré­szesül, a többiek tanterve an­gol _ nyefljwvel és idegennyelvi gépírással egészült ki. A számí­tástechnika iránti óriási érdek­lődés arra késztet bennünket, hogy jövőre bevezessük a prog­ramozó szakot iB. A túljelentkezés mintegy kétszeres volt. Hogyan sikerült a legtehetségesebb gyerekeket ki­választani? — A jelentkezők száma már jó néhány éve szükségessé tet­te a felvételi vizsgát. Matema­tikából gondolkodtató feladato­kat oldanak meg a gyerekek, maid helyesírásból adnak szá­mot. Ehhez járul az általános iskolából hozott eredmény és a jellemzés. A felvételi utolsó lépcsőfoka a beszélgetés. A szak- középiskola tanulóiból 5—6 fős bizottságokat: lailalkítottunk ki, akik kötetlenül beszélgettek a felvételizőkkel, majd vélemé­nyezték őket. Számítástechnikai szakágazat — Általános szemlélet, hogy a továbbtanulni szzándékozók gim­náziumba mennek, mondván hogy a szakközépiskolában érett­ségizők hátrányosabb helyzetbe kerülnek a felsőoktatásban. Ön­nek ml erről a véleménye? — Korábban rendszeresen bí­rálták a szakközépiskolát, hogy a tanulók többsége a kettesért tanul. A 3,64-es tanulmányi is­kolaátlag is mutatja, hogy ez nálunk nem jellemző. A gimná­zium és a szakközépiskolák kö­zötti rést tulajdonképpen betöl­tötték azzal', hogy a szakirányú főiskolára, egyetemre jelentke­ző szakközépiskolás szakmai tárgyból felvételizhet. Ezzel tu­lajdonképpen kiegyenlítődtek az esélyek. Most azonban az új törvény két idegen nyelv isme­retét teszi a felsőoktatásiban kötelezővé. Ezziet ismét előnyt adtak a gimnáziumnak. Mi azonban léptünk, s nemcsak az angolt tanítjuk az orosz mellett, hanem rendkívüli tárgyként felvettük a franciát is. Ezen­kívül a fizikai munkás szülők gyerekei (nálunk 67 százalék az arányuk) egyetemi, főiskolai előkészítőkön vehetnek részt, s hogy a diákok az érettségit is könnyebben vegyék, az előző évek témáit .jkisérettségiken” dolgozzák fel, — Tehát a továbbtanuláshoz a lehetőség adott. Ki is használják? — Az elmúllt években érett­ségizettek 40 százaléka jelent­kezett főiskolára vagy egye­temre, s több mint fele szak- tírámyba. Tehát közgazdasági egyetemre, pénzügyi és számvi­teli vagy az Államigazgatási Főiskolára. De volt jelentkező a bölcsész s jogi karokra is. — Az új szakokon tanulók le­hetőségei milyenek? — Előttük méginkább meg­nyílnak az intézmények. Az ide­gen nyelvet tanulók mehetnek a Külkereskedelmi Főiskolára; a számítás tchnikai szakon vég­zők előtt nyitva, állnak a mű­szaki főiskolák és egyetemek, valamint a természettudományi karokon a programozó matema­tikusi szakok. — És aki nem tanul tovább? — A közgazdaságiban végzett fiatalok 90 százaléka szakirány­ban helyezkedik el ami nem okoz számukra gondot, sőt vá­logathatnak a kínálkozó lehető­ségek közül. Többen 4000 forin­tos fizetéssel kezdenek, ami egy­általán nem rossz. — Megvannak a feltételek a zökkenőmentes munkához? — Commodore számítógépe­ken kívül 9 MXT gépünk lesz. Ezenkívül Rositext szövegszer­kesztőket kapunk rövid időn belül, s most helyeztük üzembe a zárt láncú televízióhálózatot. A személyi feltételek dolgában már nem állunk ilyen jól. öt pedagógusi helyet nem tudtunk betölteni, öt tanárnő gyesén van, s még ketten elmennek a közeljövőben. — Céljaik? — Célunk elsősorban az, hogy a'z innen kikerülő fiatalok ne találkozzanak ismeretlen fel­adattal a gyakorlatban. Tehát igyekszünk, őket a lehető leg­jobban felkészíteni a továbbta­nulásra, a munkára. Tóth Tímea SZENTENDREI HANGULATOK Tahi Losonci Miklós képeiből mutatunk be kettőt. A művész Szentendrei hangulatok címmel állította ki sorozatát. ||||||g Homokfásítás A rajta élő embernek min­denkor gondot jelentett a ho­mok hasznosítása. Nehezen megzabolázható természeti adott­ságot, amit a ma emberé­nek a megváltozott körülmények­hez igazítva megint csak okosan, előrelátóan kell hasznosítania. Ebben a feladatban jelentős szerep jut az erdésznek, miként jutott korábban is. Egy múlt szá­zadi osztrák lexikon a Kecske­mét környéki homokról lakoni- kus rövidséggel ilyerj jellemzést ad: _„Sik, fátlan homokpuszta. Kezdődik Pestnél, tart Szegedig. Kagylókkal van födve, sasok és túzokok lakják". Az idézet jelle­mezte csupasz futóhomok megkö­tését már II. József sürgette 1788- ban. Az 1807-i országgyűlés azon­ban nem hozott szigorú határo­zatot, mert volt, aki úgy találta „hogyha 800 esztendeig a ma­gyarok a homoktól békében meg­fértek, meg fognak férni ezután is”. ,,A közönség közerővel” A mozgó homok kötésére Kecs­kemét is megteszi a maga intéz­kedéseit. Mivel a futóhomok a legelőket borítja, terjedésük gát­lására a következőt rendelik: „A homokoknak akadályoztatásokra egyedül a fákkal való beültetésük lehet a legsikeresebb mód, ezért ... a beültetést a közönség köz­erővel vagy a lakosság tulajdon szorgalmával fogja végrehajta­ni”. A homok elleni nagyszabású védekezés eredménye, hogy 1810 —1840 között szőlőknek 1600, er­dőknek 4074 holdat osztottak ki a város lakosai között. A homok­KÖNYVESPOLC Tatay Sándor legrangosabb prózaíróiruk egyike. E kijelen­tés evidenciáinak hangzik, még­is szükséges, mert aliig-aiág le­helt hiaMand—Olvasni. A sze­rénység csendjében olyan élet­mű épült és épül tovább ma is, a nyolcadik évtized sűrűjében járva, amelynek hivalkodás nél­küli értékei megérdemelnék a ■nagyobb figyelmet. A szakmá­tól és az olvasóktól egyaránt. Manapság hovatovább ott tar­tunk, hogy az Író vagy a szak­mának, vagy az olvasóiknak ír. Tatay Sándor nem hajlandó be­állni azok közé, akik >e tudatha­sadásos állapotot helyénvalónak tartják. Ö mia is a közönségnek ír. A Palacsinta apróban új el­beszélések gyűjteménye. Olyan műveké, amelyek valóban elbe­szélnek. A történetek Itt és most játszódnak, a írtad Magyarorszá­gon. is 'ha néha a régebbi időbe kalandoznak vissza, akkor is egy mai író idézi fel la múltat. Az egész kötet világát — tehát az írói világot — nagyfokú sze­mélyesség lengi 'be. De ez nem a lírikus, hanem az epikus sze­mélyessége. Hol áttételesebb, hol közvetlenebb önéletirajziság. Né­hol maga az elbeszélő is meg­jelenik. 'minit mefiiáikszereplő, mint tanú. aki meghallgatja mások történetét, sőt ezyszer fő­szereplővé is előlép (Harc egy csiipkebckorént). Általánosabb és egyúttal áttételesebb, jegye a személyességnek az a tény, hogy az elbeszélések hősei több­nyire öreg emberek. Ezek az öregek általában 'határozott vl- lágszemléletűek, akiknek véle­ményük van a viliág dolgai fe­lől. Vélhetnénk, hogy az öreg­ség 'lélektanának megfelelően harcban állnak a világ váitozá­J~ingedjék meg, hogy be­g'j mutatkozzam: Schulze mérnök vagyok, a he­lyi gyárban dolgozom. Kere­setem 800 márka, s ehhez jön még a negyedéves prémium. A pótszabadságomat mindig augusztusban veszem ki. A nyári termelési tanács­kozáson élesen megbíráltam az igazgató elvtársat a gyár­ban tapasztalható hiányos­ságok miatt. Erre az ez évi szabadságomat csak decem­berre adták ki. — Nem kellene annyit jár- . tatni a szádat — mondta a szakszervezeti bizalmi, ami­kor átadta a tengerhez szóló beutalót. — Semmi baj — válaszol­tam —, még jobb is, hogy té­len utazhatok üdülni. Egyrészt olcsóbb, másrészt nincs akkora tömeg. A lényeg: nekem az elv fontosabb, mint az üdü­lés! ' Egy idő múlva sajnos me­gint összetűzésbe kerültem az igazgatómmal. Szemére ve­Mennyit érnek az elveim? tettem ugyanis, hogy milyen rosszul szervezik meg nálunk az anyagellátást. Erre egy másik osztályra helyeztek. A fizetésem 600 márkára csök­kentették, s a prémiumokat természetesen megvonták. — Miért kell neked min­dennel foglalkozni? — kérdez­ték sokan. — Nem baj — válaszoltam —, legalább kevesebb nyug­díjjárulékot kell fizetnem. A prémiumnál pedig többet érnek az elveim! A gyárban minden visszás­ságra felfigyeltem, ami per­sze azzal járt, hogy újból több­ször megbíráltam „szeretett" igazgatóm vezetési stílusát. A vállalati ranglétrán egyre lej­jebb kerültem, fizetésem most már a minimumra csökken­tették. Az utolsó bírálatom után éjszakai portás lettem. — Most megnézheted ma­gad — korholtak ismerőseim. — Ha ezt akartad, hát meg­kaptad. — Nem baj — válaszoltam nekik —, most legalább éjsza­ka kipihenhetem magam, nap­pal . lesz elég időm; moziba járhatok, s azt csinálok, ami nekem tetszik. Nekem min­dennél . fontosabbak az elve­im! De még ebben a beosztás­ban sem tudtam nyugodtan maradni. Már odáig jutottam, hogy a helyi lapoknak is meg­írtam észrevételeimet. Beszá­molómban az igazgató elvtárs természetesen központi helyet kapott. Ezek után más beosz­tásba , már nem helyezhettek, s elbocsátani sem tudtak, mert nem járult hozzá a szak- szervezet. Egy szép napon hivatott az igazgató. — Tulajdonképpen miért bírálsz engem mindig? — kérdezte —. Mit akarsz tólem? Mi hasznod van ezekből az ál­landó összetűzésekből? — Itt az elveimről van szó — mondtam —. azokból sajnos senki és semmi kedvéért nem engedek. Nem hagyhatom csak úgy, szó nélkül, mindazokat a hiányosságokat, amiket ész­reveszek a gyárban. — És mégis mennyit érnek meg neked az elveid? — kér­dezte kicsit hunyorogva az igazgató. — Hát. 1000 márkát bizto­san — válaszoltam szemrebbe­nés nélkül. Azóta kineveztek igazgató- helyettessé. A fizetésem 1200 márka, természetesen a pré­miumok nélkül. A fontos az, hogy az ember a végsőkig ragaszkodjon az elveihez. Heil Busse (Fordította: Szabó Béla) veszedelem láttán az erdősítést a kecskeméti magisztrátus annyi­ra fontosnak Ítélte, hogy 1827- ben határozatot i'ozatt, amely szerint „a szőlők további szaporí­tását már csak azért sem enge­dik, nehogy a homok erdősítéssel való megkötése hátráltassék.” S ha a homoki város vezető testületé az erdőtelepítésben lát­ta a homok megkötésének leg­jobb módszerét, az arra is mu­tat: voltak kiváló erdészek, akik az erdősítés módját kipróbálták, elterjesztették és sokfelé meg­kedveltették. Közülük néhány nevet érdemes említenünk: Az erdő-törvény” Az első magyar nyelvű erdé­szeti tankönyvet Illés Nándor ké­szítette „Erdötenyésztéstan" cí­men, benne 10 oldalon foglalko­zik a homokkötéssel. Később er­ről a témáról külön könyvet is kiadott. Munkájának folytatója a szegedi „erdők atyja”, Móra Ferenc Panka unokájának „pö- leldőse”, Kiss Ferenc főerdész. A sikeres szakmai megoldások bevezetésének feltételeit kima­gasló erdész egyéniségünk, Kaán Károly, a két háború közötti idő­szak államtitkára, haladó szelle­mű erdész-közgazdásza alapozta meg. ö vitte sikerre az alföldfá­sítás programját és e törekvé­sek az 1934. évi „ei'dőitörvény”- ben kaptak jogi megfogalmazást. Nem Kaán Károlyon múlott, hogy reménykeltő • törekvései végül is nem értek célhoz. A gaz­dasági válság, a háborúra készü­lő Magyarország másirányú anyagi törekvései zsákutcába jut­tatták a biztatón megindult mozgalmat Ugyanígy elsorvadt a Kecskeméten létesített erdésze­ti kísérleti.telep is. A homokfá­sítás a nehézségek ellenére is ki­termeli a maga erdész-tudósát, Magyar Pált, akinek munkássága a mai alföldfásításnak is alapja. A felszabadulás után megvál­tozott birtokviszonyok az alföld­fásításnak új lendületet adtak. Az idevágó kormányzati intézkedé­sek nyomán a Duna—Tisza közi homok „erdősültsége” 30 év alatt kereken megkétszereződött. Az erdőtelepítések folyamata nem szakadt meg napjainkban sem, sőt Inkább fokozódik, mi­vel az elhagyott, gyenge, silány mezőgazdasági területek erdősí­tésére is sor került. A szakmai megvalósításhoz megint erdész­kutatók (Babos I., Keresztesi B., Simon M.) teremtették meg az alapot. Munkájuk nyomán 'ki­váló gyakorlati szakemberek váltak országhatárunkon túl is ismert homokfásltókká (Ván L., Horváth L., Bárányt L., Tóth I., Várkonyi L.) Jó közérzet A megnövekedett erdőterület nemcsak az ország faellátását szol. gálja, de fékezi a homok mozgá­sát, segíti a táj levegőjének tisz­tábbá tételét és a homoki ember számára is vonzó, jó közérzetet keltő környezetet teremt. A kockázatokkal terhes, nem csekély emberi erőfeszítést igény­lő nagyszabású munkára gondol­va nyugodtan mondhatjuk, meg­valósult Széchenyi István gon­dolata: „Roppant legelőink, va­lamint tág gabonás mezeink igen nagy fogyatkozása a minden ár­nyék nélküli, s igen nyílt lét: fák ültetése tehát részint legelőink javítására, részint mezeink ol­talmazására a nagy szelektől — ha valahol — valójában nálunk áll napirenden”. Dr. Szodfridt István Palacsinta apróban saivad, hogy mogorvák, értetle- ndk. Kétségtelen, ez a vonás is jelen van bennük, de korántsem ez a meghatározó. Nyitott szem­mel jámak-lkelnek a mai vi­lágban. Sok mindent elutasíta­nak, elítélnek, de nem öregsé­gük mdaitt, hanem azért, miért az ólitaluk képviselt életeszmények — amelyeknek lényegi jegye nem a nemzedéki jéHLeg —. erre késztetik őket. Alkalmazkodnak a világ változásaihoz, de e vál­tozásokat szeretnék a józanság keretében megtartani. .Itt van például az ember és a munka. Az írói világban a munka köz- közponiti énték, az ember lénye- gi jegye. Aki képes arra, hogy a munka öröméért dolgozzon, nem él (hiába. Ugyanakkor a munkavégzés az anyagi javak forrása, az önlkl zsákmányoló munkahiajszolás pedig a meg­KÉPERNYŐ gazdagodás • lehetőségét hozza magával. De ez már nem öröm, ez már egy kor torzulása. Egy koré, amelyben állandónak tar­tott életértékek devalválódnak, s közben az emberek elfeledik, hogy az életnek örülni is lehet. Elődeink bölcsességéinek M tisz- Itelieite és ímegfomitoClÉsina aján­lása. az élet tisztélete..és.-szere- lete vonzó stílusban és gazdag formában szólal meg. Tatay Sándor az a ,nagyapó”, aki elé bárki unoka odaülhet hallgatni a „mesét". S ha eleinte talán vonakodnia is televízión növek­vő lelke, egy Idő múlva azt ve­szi észre, hogy az elbeszélés sodra, a nyelv csillogó varázsa magával ragadta, a viszi, viszi — nem a meséik, hlamem az em­berisé? önismeretének világába. V. G. Hermelin „A Vígszínház közönsége tud­ta, hogy Szomoíy Dezsőtől min­dig különvéleményt kell várni. Ünneplő tapssal fogadta a köl­tőt”. írta a Hermelin bemutató­járól Kosztolányi Dezső. A költőt! A Budapesti Művészeti Hetek emblémájával sugárzott sejtel­mesen sokszínű színmű varázsát a kegyetlenül realista kamerák se szünkítették. A hálás sze­repeket szenvedéllyel életre — és micsoda életre! — keltő mű­vészek az íróhoz hasonlóén hit­ték küldetéáes nagyságukat. Gothár Péter rendező engedte, vagy megkövetelte azt a mámo­ros és elragadtatott játékstílust, amivel a kaposvári színház mű­vészei megajándékozták a néző­ket. Szeretném hinni: a tévé óriási nézőterén üldögélőik is szívesen a függöny elé tapsolták volna a szerzőt, a sugárzó napfényben és borongás alkonyatokon egyaránt otthonos költő-drámaírót. Az öreg gavallér már esek ilyennek mg rád meg képzeletünkben — csőket dobna a tisztelt publi­kumnak, hálásan odabiccentene a szivéhez- mindig oly közelálló művészeknek. És örvendezne: az alkotók ráéreztek arra, hogy más recent szerint keveri. ízesíti já­tékait. mint más. polgárinak mon­dott írók. Szomorysan játszot­ták a díszleteket, a jelmezeket, a szerepeket, ezért tetszett. „Hol sírjaink domborulnak...” Ráday Mihály és stábja ezzel a műsorral -is azt tudatosította, hogy minden tettünk, minden tárgyunk, minden döntésünk ma­gunkat minősíti. Ráday Mihály és stábja a szom­baton este sugárzott dokumen­tumriportban megint rátalált az egyéni és közérdek, az egyes ember és a nemzet közös neve­zőire. ■ Ki őseit, szeretteit feledi: önös ember. A nagyjait elhanyagoló nemzedékek magukra vessenek. Ezúttal sem elégedtek meg vi­szonylag pontos, jellemző leltár készítésével (ilyenek a magyar temetők 1986-ban); nemes ügyek kovászaként hatottak a szépen, kifejezően fényképezett temetői látképek,’ a nemzeti pantheonról kifejtett gondolatok. Műemlékvédelem A városszépítők és városvédők legutóbbi hódmezővásárhelyi ta­nácskozásán kicsit bosszantott az Országos Műemléki Felügye­lőség igazgatójának indulata: úgy általában (néhány kivételt, köz­tük lapunkat említve) elma­rasztalta műemlék-ügyekben a magyar sajtót. Az egyik hétvégi tévéhíradó­ban bemutatott riport láttán azonban értem bosszúságát. A valahol Magyarországon fellel­hető romos várat csak a Hivatal akadékoskodásai miatt nem hasz­nosíthatják célszerűbben, igy a ri­porter és a megszólaltatott ven­déglátó (idegenforgalmi) szak­ember. Kikapott a műemlékvéde­lem-építési isegély elmaradásáért, is. Elképzelhető: az adott eset­ben rugalmasabban is segíthette volna a megoldást az arra illeté­kes műemléki felügyelő. Talán tévedett a Hivatal. Erről azon­ban tényekkel, látta/tó képekkel, a másik fél meghallgatásával meg kell győzni a nézőt. Az ilyen hi­teltelen kritika csak nehezíti a (tévé más műsoraiban és a hír­adó más adásaiban Is népszerű­sített műemlékvédelem ügyét. Heltai Nándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom