Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-25 / 277. szám

KMP-ÉVFORDULÓ Emléktábla­koszorúzás 1918. november 24-én alakult meg a fővárosban a Kommunisták Magyaror­szági Pártja. Az évforduló alkalmából tegnap Kecskeméten — a pedagógus pártbizottság szervezésében — koszorú- zási ünnepséget tartottak annál a ház­nál, ahol — 1919 februárjában — a KMP kecskeméti szervezete megalakult. Az 1399. számú Jókai Mór Úttörőcsapat képviselői és a Kada Éllek Közgazdasági Szakközépiskola párt- és KlSZ-szerve- zete helyezte el az Úttörő utcai emlék­táblán a tisztelet koszorúit. (Fotó: Méhesi Éva) VÁLASZOLTAK AZ ILLETÉKESEK Még egyszer a fűtéskimaradásról PETŐFI NÉPE November 23-án — munkája végzése közben — életének SÍ. évében elhunyt Dörner Henrikné (Gergely Judit), a Bács-Kiskun Megyei Tanács V. B. környezet­és természetvédelmi titkára, az MSZMP megyei tanácsi bizottsá­gának tagja. Iskolai tanulmányait Székes- fehérváron és Szegeden végezte. 1954.ben kötött házasságot Dör- ner Henrikkel, akinek a Bács me­gyei Állami Építőipari Vállalat főmérnökévé történt kinevezése után 1959-ben Kecskemétre köl­töztek. 1962-től a Bács-Kiskun Megyei Tanács V. B. építési-közlekedési és vízügyi osztályán dolgozott műszaki ügyintézői munkakör­ben. 1973-tól a megyei tanács ta­nyatitkári feladatait látta el, 1979. tői a megyei tanács környezet, és természetvédelmi titkára volt. Valamennyi beosztásában nagy lelkesedéssel, körültekintően dől. gozott, s Bács-Kiskun megye sa­játosságait is figyelembe véve eredményesen látta el feladatait. Hivatali munkája mellett szé­les körű és hatékony társadalmi, közéleti tevékenységet végzett az apparátusi pártbizottság tagja­ként, valamint a megyei tanács szakszervezeti bizottsága szer. vező titkáraként. A Közalkalmazottak Szakszer­vezetének 1962-től, az MSZMP- nek 1972-től volt tagja. Dörner Henrikné családját sze­rető, a megyei tanács apparátu­sának ismert, színes egyénisége volt. Munkatársaihoz közvetlen, őszinte, baráti, elvtársi kapcsolat fűzte. Munkásságát számos kitünte­téssel ismerték el. Többek között birtokosa volt az Építőipar Kivá­ló Dolgozója, a Munka Érdem­rend bronz fokozata, az Emberi Környezetért, a Kiváló Társadal­mi Munkás kitüntetéseknek. Hirtelen halála megdöbben­tette és fájdalommal tölti él munkatársait, s mindazokat, akik­kel kapcsolatba került, és tisztel­ték munkáját, emberi értékeit. Temetése november 27-én (csü­törtök) délután 1/4 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Lapunk november 22-ei számá­ban fnegírtuk, hogy Kecskemét legnagyobb lakótelepén, a Szé- chenyivárosban egész nap szüne­telt a távfűtés. Miént? Ezt kér­deztük az illetékesektől', akik a következőket mondták el: A fűtőművet 1982 óta folyama­tosan bővítik. Az első ütemnek 1987. október 15-ére, a fűtési idény kezdetére kell elkészülnie. Ennek érdekében öt hónappal ez­előtt az Ipoly utcáitól 4,8 kilomé­ter célvezeték kiépítéséhez fog­tak hozzá. Közben több, előre nem látható műszaki akadály, il­letve anyaghiány gátolta a szer­ződésben rögzített határidő be­tartását. A szabályozó technoló­giai szerelése november 15-én befejeződött, ezt követően a ve­zeték 17-ére elkészült. A gyorsí­tott műszaki átadás-átvétel meg­kezdése után született a kivitele­ző és a szolgáltaitok közötti meg­állapodás, miszerint mielőbb történjen meg a vezeték átkötéj se, ami a bővített teljesítményű fűtőmű próbaüzemének a felté­tele. A munka megkezdése előtt a két szolgáltató vállalat — iKTV, DÉGÁZ — között létre­jött az a megállapodás, hogy az utóbbi vállalat a fűtési szünet­ről a Petőfi Népében tájékoz­tatja a lakosságot, bár a gázszol­gáltatás az érintett területen fo­lyamatos volt. A munkálatok csak a fűtőmű zavartalan műkö­dését szüntették meg — 8->tól 16 óráig — a „szerződés” szerint. Ezt az időt 1,08 órával lépték túl, szintén előre nem látható műsza­ki akadályok miatt. Fűtés nem, de langyos víz volt a csaknem hétezer lakásban. . Elmondták továbbá, hogy a kö­vetkező okok miatt végezték most az említett munkát: 1. A fűtés hatásfokát csak té­li üzemmódiban lehet mérni, leg­később február 28-áig meg kell - tartani a 72 órás próbaüzemet, és csak azután következhet az üzem­be helyezési eljárás, ami maxi­mum hat hónapot vehet igénybe. Tehát a fűtési idényén kívüli be­üzemelés ilyen létesítményeknél lehetetlen (miután nincs ener­giaelvétel). 2. A beruházás időbeni befeje­zését sürgeti a városrész újabb lakásainak, illetve intézményei­nek jövő évi átadása. Egyébként ez a bővítés része annak a programnak, melynek a megvalósulásával a fűtőmű 2000- ig kiszolgálja az érintett laká­sok, intézmények igényét. Az IKTV egyébként a fentiek miatt egy napi fűtési térítést elenged. — pulai — Megyénk az országos I sajtóban Film, Színház, Muzsika, 1986. 47. szám: Gyárfás- bemutató^ Kecskeméten. (A Képzelődök című előadás­ról.) Magyarország, 1986. 47. szám: Keresztényi Nándor: Élelmiszer-gazdaság. Ha­lászsiralmak. (A cikkben Tiszaalpárt is említik.) Üj Tükör, 1986. 47. szám: Borzák Tibor: „A jó pla­kát: váratlan pofon” (Be­szélgetés Pócs Péterrel, a Kecskeméten élő grafikus- művésszel.) Képes 7, 1986. 33. szám: Baján és Budán. (A szer­kesztőség olvasói találko­zóiról.) Kistenyésztők Lapja, 1986. 11. szám: Takács Vik­tor: Hozzászólás a kísér­let Kalocsán című cikk­hez. (A kiskunhalasi szer­ző tapasztalatairól számol be.) — —b—: Csökken a libatömők száma. (Az írás Kiskunfélegyházával is foglalkozik.) Művészet, 1986. 10. szám: Wehner Tibor: Romanti­ka. Kiss István kecskeméti Hunyadi-szobra. FOLYÖIRATSZEMLE A Forrás no­vemberi szá­mának első ol­dalain az öt­venéves Buda •Ferenc József- Attila-díjas költőt köszön­ni Ágh István és Hatvani Dániel. A fo­lyóirat főműin-1 katársa Szállj a kútba című ver­sével is jelentkezik. Balogh László irodalomtörténész, az Európa Könyvkiadónál megjelent Vaskor című kötetről, Haavikko „újrame­sélt” Kalevalájáról ad közre^ re­cenziót, Sümegi György művé- . széttörtónész pedig a magyar Ka- 'levala-illusztrációkat elemzi. (A ■Forrásban egyébként Szervátiusz Tibor .tusrajzai láthatók, melyek a* Kalevalához készültek.) Má­sodik folytatásban olvasható a szegedi Tóth Béla önéletrajzi ih­letésű írása, a Hazagondolások. Bakonyi István a Székesfehérvá­ron élő költővel, Takács Imrével készített interjút, Mezey László Miklós pedig Varga Csaba írót, a Magyar Írók Szövetségének titkárát kérdezi. ■ A tanulmányok sorában ugyan­csak érdekes olvasnivaló akad a Forrás legfrissebb számában. A bajai Kőhegyi Mihály elemzi Kosztolányi József feleségéhez írott levelét, amit az utolsó ne­mesi felkelés komáromi táborá­ból' küldött egykoron. Rádics Ká­roly A megőrző megőrzése című dolgozatában Németh László Mó­ricz Zsigmondnak küldött leve­leit ismerteti meg az olvasókkal. Mezey László Miklós A kisebb­ség küldetése című tanulmányá­ban arra a kérdésre keresi a vá­laszt, hogy milyen eszmei utak bejárása után- lépett fel a fiatal értelmiségi, írónemzedék, az „űjarcú magyarok” generációja, 1986. november 25-én, kedden. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 6 óraikor: KÉPZELŐDÖK. Er­kel Ferene-bérlet. A közgazdasági szakközépiskola tanulói részére be­mutatott előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IS óraikor: Különleges zöldségfélék termesztése. A csemege- és pattogat- nivaló kukorica. Előadó: dr. Bajtáy Ilona. Figyelem! A kertbarátkor december 2-án tartja legközelebbi foglalkozá­sát. Előzetes: december 1-jén, hétfőn 18.30 és 20.30 órakor a 3+2 együttes koncertje. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: A SÁRKÁNY ÚTJA. Sz.. hongkongi film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 8 <S 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁ­BAN. sz., mb., amerikai krimi. 10 éVen felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: A SÁRKÁNY ütja. sz., hongkongi fűm. Fél 6 órakor: AZ ELSŐ LO­VASHADSEREG. sz„ kétrészes, mb„ szovjet film. Stúdiómozi: 7 óraikor: KOVBOJOK. Magyar dokumentumfilm. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MESÉK PANNÓNIÁBÓL. Vldedmozl: (a művelődési központ­ban) : fél 9 órakor: SANTUNGI BAN­DITÁK. Sz., hongkongi kalandfilm. Planetárium-videomozi: fél 6 órakor: BETÖRŐ AZ ALBÉRLŐM. Sz., angol fűm vig játék. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: LENNI VAGY NEM LENNI. Sz.. mb, amerikai film. Központi mozi: szünnap. . Stúdiómozi: 7 órakor: MEGÁLL AZ IDŐ. Sz., magyar film. 14 éven felü­lieknek 1 BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 órakor: LONDONI RANDEVÚ. Sz.. mb„ angol krimi. M éven felülieknek! 7 órakor: FALFU- RO. sz.. magyar film. 18 éven íeMl- 1 leknek! KALOCSA Othon mozi: 4 órakor: BUMBÖ AZ ELEFÁNT. Sz.. szovjet film. 6 és 8 órakor: A BAL. sz.. olasz film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 órakor: FILMKLUB. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor: sOLYOMLADY. Sz., mb., amerikai kalandfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: EL­LENŐRZÉS AZ UTAKON. Mb., szov­jet film.' TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: NÁSZÚT FEL­ÁRON. Magyar íilmvlgjáték. 14 éven felülieknek! hogy megváltsa a glóbuszt és ál- tala Közép-Európát. Szociológia, néprajz, helytörté­net címszó alatt három könyvre­cenzió olvasható Vitányi Iván Egy harmadország, Gaál Károly Kire marad a kisködmön? és a Békés megyei népi orvoslás cí­mű kötetekről. (b.) Kertgazdaság, 1986. 3. szám: Hodossi Sándor: Zöldségfogyasztásunk és -termesztésünk értékelése. (Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága titká­rának tanulmánya.) —Fü­ri József—Küsz László— Szabó Szabolcs: Kommu­nális szennyvízzel történő öntözés szőlőben. (Füri Jó­zsef a Kertészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Ku­tató Intézetének munka­társa.) AMATŐR FOTÓSOKNAK! pp} 11j||||| g Pályázati felhívás , ) A Könyvértékesítő Vállalat pályázatot hirdet amatőr fotósdkinak Az olvasó ember címmel. Pályázni lehet 30x40 centiméteres, fekete­fehér papírfotókikal. A jeligés alkotásokat — lezárt borítékban .kell mellékelni a nevet, pontos címet —1987. április 15-éig lehet beküldeni az alábbi címre: Könyvért propagandaosztálya, Budapest, Pf.: 204. 1391. A beérkezett legjobb fotókból jövőre az ünnepi könyvhéten kiállí­tást rendeznek. Az eredményhirdetés a tárlat megnyitóján lesz; A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákért 12 ezer fo­rint értékben osztanak ki jutalmat. A Magyar Könyvkiadók és Köny- terjesztők Egyesülete 10 ezer forintos, a Szakszervezetek Bács-Kiskum Megyei Tanácsának központi könyvtára pedig háromezer forint kü- löndíjat ajánlott fel a pályázaton részt vevők jutalmazására. Részletesebb felvilágosítást a budapesti 201-266-os telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK A helyszínen meghalt — Ittasan kerékpározott A hét végén tíz halálos, negy­venöt súlyos és negyvenkilenc könnyű sérüléses közúti baleset történt az ország területén. Bács- Klskunból is több súlyos bal­esetről érkezett hír. Jakabszállásan november 2l-én Lehóczki Tibor 29 éves kecske­méti lakos (Bajnok u. 70.) te­hergépkocsival körültekintés nél­kül" akart megfordulni egy utcá­ban. összeütközött egy — őt már előző — motorkerékpárossal. A motoros. Fazekas Attila 17 éves jakabszállási lakos (Kun Béla u. 41.) súlyos sérülést szenvedett. Kiskunmaisa külterületén no­vember 22-én Petur L ász1 óné 31 éves helyi lakos (Ágasegyháza 28.) segédmotor-kerékpárját ve­zette. feltehetően rosszul lett, el­veszítette uralmát a jármű felett és elesett. Koponyaalapi törést szenvedett, és a helyszínen meg­halt. Kiskörös-Erdőtelken, lakott te­rületen november 23-án Náhlik János 65 éves kiskőrösi lakos (Agárhalom 11.) ittasain kerékpá­rozott. Balra kanyarodás közben összeütközött egy őt már előző és féktávolságon belül levő mo­torossal. A motorkerékpáros, Winter Tstván 19 éves kiskőrösi lakos íMáius 1. u. 6.) súlyos sé­rülést 0-u í áttörést — szenvedett. <*■»* 2: r. m. HÍREK HÍREK NAPTÁR 1986. november 25., kedd Névnap: Katalin «. Napkelte: 7 óra 02 perc Napnyugta: 16 óra 00 perc Holdkelte: — Holdnyugta: 13 óra 10 perc IDŐJÁRÁS Elhunyt Máriássy Judit Rövid, súlyos betegség követ­keztében életének 62. évében el­hunyt Máriássy Judit József At­tila- és Rózsa Ferenc-díjas újság­író. Temetéséről később intéz­kednek. Magyar Újságírók Szövetsége Élet és Irodalom Előrejelzés az, ország területé­re ma estig: Átmenetileg a ke­leti országrészben is erősen meg­növekszik a felhőzet és elszór­tan ott is várható eső. Később nyugat felől fokozatosan felsza­kadozik a felhőzet, számottevő eső már sehol sem várható. A legmagasabb nappali hőmérsék­let általában 6 és 11 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: November 23-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 6,0 (az $0 éves átlag 2,4), a legmagasabb hőmériéklet 12,1 Celsius-fok volt. A nap 1 Arán keresz­tül -sütött. Tegnap reggel 7 érakor 4,4, 13 órakor 7,9 fokot miértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 3,9 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,1 millibar — emelkedő — volt. November 23-án Baján a kőzépbő- mérséklet 6,0 (az 50 éves átlag 3,0), a legmagasabb hőmérséklet 12,8 Celsius- fok volt. A nap 3,1 Arán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 5,7, 13 órakor 6,7 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 4,3 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,5 millibar — emelkedő — volt. Ex libris-kiállítás Nemzetközi ex libris.kiállitást rendeztek a franciaországi Nan^ cy-ban az elmúlt hetekben. Ha­zánkat három kisgrafika képvi­selte: mindhárom a Baján élő grafikusművész, Klossy Irén al. kotása. Képünkön az egyik Klos. sy-grafika látható • Kiskunhalason, a gimnáziumban több mint tíz éve működik a Szl- lády galéria, ahol jelenleg Urban György festőművész kiállítása lát­ható. A művész nemes gesztussal a városnak ajándékozta Sugárzás című festményét. — DR. CZEIZEL Endre előadá­sa. Ma este fél hétkor tant elő­adást — a korábban, jelzett 5 órai kezdéssel ellentétben — dr. Özei. zel Endre a szakmán művelődé­si házban. — Tanácsülés Kiskunfélegy­házán. November 26-án, holnap délután tartja rendes _ ülését Kiskunfélegyháza Város Tanácsa. Többek között szó lesz Kiskun­félegyháza és a körzetébe tarto­zó települések hosszú távú fej­lesztési koncepciójáról, vala­mint a szociális gondozás hely­zetéről és az ezzel kapcsolatos toyábbi feladatokról. Ezt köve­tően a tanács végrehajtó bizott­sága -műszaki osztályának tevé­kenységéről hallhatnak beszá­molót a jelenlévők. — VILÁGTALÁLKOZÓ VT AN. Évzáró taggyűlést tart a kempin­gezők megyei szervezete pénte. ken 17.30-tól Kecskeméten, a Zi- may László utcai klubhelyiség­ben. A rendezvényen, melyen minden érdeklődő részt vehet, le. vetítik a nyári debreceni világta­lálkozóról készült videofilmét is. — Kecskeméti diákok sikere. Városi és megyei bemutatók előz­ték meg az Amfőra által kezde­ményezett Terülj, terülj asztal­kám című, 6—12 éves gyerme­keknek hirdetett országos terí­tési versenyt. A legjobbak va­sárnap Budapesten mérték össze * ‘ tudásukat, ügyességüket. A dön­tőbe jutott a kecskeméti Hunya­di János Általános Iskola 2. b. osztályából kikerült kis csapat is. Részvételük győzelemmel zárult: az Amfóra különdíjjal jutalmaz­ta őket: Csáky Zoltánt, Szabó Terézt és Vörös Editet. — TEKISZ-VÁSÁROK. Novem­ber 26-án és 27-én — szerdán és csütörtökön — Kecskeméten, a Tu­domány és Technika Házában rendez vásárt 9-től 18 óráig a TEKISZ. Importból származó tisz- títqtt felsőruházatot kínálnak a vevőknek. December 1-jén, 2-án, 3-án — hétfőn, kedden és szer­dán — az Imre Gábor klubban 13-tól 18 óráig elsősorban nyug­díjasoknak kínálják árujukat. KÍVÁNSÁG A vendéglőben rémesen játszik a zenekar. Az egyik vendég odainti a pincért: — Mondja, a zenekar el­játszik .mindent, amit ké­rek7 — Igen, uram. — Hát akkor itt van egy százas, és mondja meg ne­kik, hogy legalább fél órát játsszanak sakkot! — A PETŐFI NEPE szerkesz­tősége gyakorlattal rendelkező gépírónőket keres: hétköznapo­kon esti és vasárnapi munkára (ez lehet nyugdíjas is), valamint teljes munkaidőben! elfoglalt­ságra. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy te­lefonon a titkárságon (27-611). Holnapi lapszámunkból D Budával csaknem egyldő- ben szabadult fel Baja a török uralom alól. Ennek emlékére készített emlék­érmet a Duna-parti város­ban, erről lapunk negye­dik oldalán számolunk be. Képernyő rovatunk ezúttal a Rabszolgasors című tv- sorozattal foglalkozik, s itt közlünk portrét egy bí­rónőről, aki művészi szín­vonalon fest. A Könyves­polcra Köpeczi Bélának a magyar irodalom felsza­badulás utáni történetével foglalkozó könyvét ajánl­juk. A kereskedelmi tel-' ügyelőség vezetőjével ké­szült riportunk az ötödik oldalon kap helyet. Itt írunk a Kiskunhalasi Ál­lami Gazdaságban zajló búsmarhatartás gondjairól, a szekszárdi központú ku­koricatermesztési rendszer részközgyűléséről, és az új Duna-híd helyének kivá­lasztását megelőző vitáról. I PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun, Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András lgaagató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. '6001 Telefon: 27-Slil Telexszám: 28-216 bmlv h 1 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál •és kézbesítőknél. Élőfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft negyedévre: 129,— Ft félévre: 268,— Ft. egy évre: 816,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. «001 Telefon: 28-777 mm Vezérigazgató: Blrkás Béla HU ISSN 0113—ISIS

Next

/
Oldalképek
Tartalom