Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-29 / 255. szám

Százhetven- öt éve szüle­tett Louis Blanc (1811— 1882) francia politikus és tör­ténetíró, kis­polgári szo­cialista teore­tikus. Már fiatalon társadalmi kér­désekkel foglalkozott. Tíz év tör­ténete című ötkötetes müvében az 1830-as évek forradalmi moz­galmait és társadalmi reformter­veit foglalta össze. Müveit ha­zánkban is sokan olwisták, közé­jük tartozott Petőfi . is; Louis Blanc hatása a költőre Az apos- tól-ban mutatható ki. A nagy francia forradalom történetéről írt nagyszabású, 12 kötetes mun­kája 1847 és 1862 között jelent meg, míg legjelentősebb elméleti műve — A munka szervezése — 1849-ben látott napvilágot. Szer­zője a kapitalizmus ellentmondá­sainak felszámolását az államtól várta. Elképzelése szerint az ál­lami hitellel felállított nemzeti műhelyek, amelyekben a munká­sok a szükségleteiknek megfelelő bért kapnák, tönkre tudnák tenni a tőkés nagyipari vállalatokat. 1848-ban tagja volt a párizsi ide­iglenes kormánynak, amely, hogy cáfolja nézeteit, létrehozta az élet- képtelen nemzeti műhelyeket. A reakció elől Angliába emig­rált. 1870-ben tért vissza, mint a versailles-i nemzetgyűlés képvi­selője. Szembpnállt ugyan a Pá­rizsi Kommünnel, de annak bu­kása után fellépett a terror ellen. A nemzetközi munkásmozgalom­ban a reformizmus első ismert képviselője. Kínai újságírók látogatása Tegnap Kecskemétre, a Petőfi Népe szerkesztőségébe látogatott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége vendégeként hazáikban tar­tózkodó kínai újságíró-küldöttség: Jiang Tao, a Kínai Újságírók Szö­vetségének titkára, Liu Weimar», az Új Kína Hírügynökség munkatár­sa és Xing Jiantang, a taiyuani városi lap íőszerkesztőge. A vendége­ket elkísérte Bódonai Gábor, a MUOSZ nemzetközi osztályának he­lyettes vezetője. A kínai újságírókat dr. Gál Sándor, a Petőfi Népe főszerkesztő-he­lyettese tájékoztatta a 'lap munkájáról, belső felépítéséről, az újság­íróik élet- és munkakörülményeiről, Bács-Kiskun gazdasági, társadal­mi helyzetéről és válaszolt az 'igen nagy érdeklődést tanúsító újságírók kérdéseire. (Tóth Sándor felvétele) KÖLTŐ-KÖSZÖNTŐ Buda Ferenc ötvenéves Tegnap délután a Forrás szerkesztőségében nem szokvá­nyos szerkesztőbizottsági ülés­re gyűltek össze. Á folyóirat főmunkatársát, Buda Ferencet köszöntötték ötvenedik szü­letésnapján. Hatvani Dániel főszerkesztő az ünnepelt köl­tészetéről mondott néhány gondolatot: Buda áttekinthe­tően, kristálytisztán ír, amit megfogalmaz, az döbbenetes, kor-szerű, érvényes és mara­dandó. Buda Ferenc mintegy két évtizede, a megyeszékhely hí­vására telepedett le Kecske­méten. Fischer István, Kecs­kemét Város Tanácsának el­nökhelyettese tolmácsolta a megye vezetőinek jókívánsá­gait, és átadta a József Attila- díjas költőnek Kecskemét vá­ros plakettjét, valamint dr. Mező Mihály, a városi tanács elnöke és Bodóczky László, a városi pártbizottság első' titkára köszöntőlevelét, mely­ből a következő sorokat idéz­zük: „Köszönjük mindazt, amit költőként, műfordítóként, vá­rosi, majd később tanyai pe­dagógusként, a Forrás szer­kesztőségében, a köztünk élő fiatal tehetségek támogatásá­val, az itt töltött évek minden eredményével Kecskemét kul­turális és művészeti életének fejlődéséért tett. Büszkék va­gyunk arra, hogy mindezt nemcsak városunkban, hanem másutt is nagyra értékelik." TÜZRIADÓ! Húsz perc alatt megfékezték a lángokat Tegnap 12 óra 17 perckor a megyeszékhely zománc- és kád­gyárába riasztották a kecskeméti tűzoltókat, akik nagy erővel 3 perc alatt a helyszínre értek. Ak­kor már sötét füstfelhő borította a szomszédos lakótelepet, Lenin- várost és környékét. Biztonsági okokból kérték a kiskunfélegyhá­zi tűzoltók segítségét is, de fél- útról visszafordították őket, mert kiderült, hogy mégsem lesz rá­juk szükség. A kecskemétiek, amilyen gyor­san odaértek, olyan gyorsan — 20 perc alatt — lokalizálták a tü­zet. Mint Antal Mihály százados, a tűzoltás parancsnoka elmond­ta, a gyár úgynevezett acélszem­csés öntvénytisztító gépének gu­mitömítései fogtak tüzet, egyelő­re megállapíthatatlan ok miatt. A tűzoltók minden perc késedel­meskedése komoly bajt jelenthe­tett volna. Ugyanígy vélekedett a gyár főmérnöke: „Csak a tűzoltó­kon múlott, hogy jelentős anyagi kár nem keletkezett az üzemben, mert a lángok átterjedtek volna az öntvénytisztító gép elektro­• Mentik a kádakat. mos berendeléseire is, és ki tud­ja még, mire.” A kádgyári tűzeset okát vizs­gálják. NÉPFRONT­MUNKABIZOTTSÁGI ÜLÉS A fiatalok közéleti és jogi ismereteiről Tegnap délután ülést tartott a Hazafias Népfront közjogi társa­dalmi munkabizottsága a kecs­keméti Gépipari és Automatizá­lási Műszaki Főiskola dísztermé­ben. A bizottsági ülésre, melynek napirendjén a fiatal korosztályok közéleti és jogi tájékozottsága szerepelt, meghívták a megyei KISZ-ibizottság és a kecskeméti főiskolák képviselőit is. A népfront-munkabizottság el­nöke, dr. Abrahám István meg­nyitójában rámutatott, hogy a mozgalom ifjúságpolitikájának fontos része a fiatalok közéleti és jogi ismereteinek bővítése. Ezt követően Érsek György, a me­gyei tanács ifjúsági titkára tar­tott vitaindító előadást. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiata­lok — megfelelő tájékoztatás hiá­nyában — gyakran nincsenek tisztában jogaikkal. Ezért a köz­életi fórumok nyújtotta lehetősé­geket sem tudják kihasználni. Amint a vita során is megfo­galmazódott, ezen a helyzeten igyekszik változtatni a Hazafias Népfront. A hozzászólások so­rán több javaslat hangzott el, és értékelték a kecskeméti főiskolá­sok jogi és közéleti ismereteiről készült felmérést is. F. A. Telkek a Vacsi közben? A telekínséges időkben biz­tató hír: a kecskeméti tanács szakemberei tervezők bevonásá­val házhelyek kialakítását fon­tolgatják a Vacsi közben. Három terület kínál erre lehetőséget — mindegyik másmilyent. A busz­fordulón innen, a már elkészült épületekkel szemközt, az' út jobb oldalán valószínűleg az OTP bevonásával épülnek majd átrium jellegű családi házak (esetleg félkészen) összesen mint­egy 150. Jó alkalmat ad telek­alakításra a városhoz legköze­lebb fekvő, korábban sporttelep­nek (á KTE-pályának) kijelölt terület is, amelyet az Alpár ut­ca, a Vacsi köz és a Mikszáth ut­ca határol. 12 méter széles por­ták szerepelnek az elképzelések­ben, zártsorú beépítésre, kapcso­lattal a zöldterülethez — egy-egy telek mintegy 95—100 négyszögöl nagyságú lehetné. A harmadik színhely ugyanezen a környéken a sorházakon túli, a Budaihegy felé eső rész. Kimondottan zöld­övezeti jellegű beépítést szándé­koznak engedélyezni itt, jó szel- lősen, szabadon álló családi há­zakkal. Erre a 150—200 négyszö­göles telkek alkalmasak is lesz­nek. E két utóbb említett terület 100—100 porta kialakítását teszi lehetővé. A legnagyobb kérdés: mikor? Dr. Fáy Ferencné ta­nácselnök-helyettes és Öveges László főépítész tájékoztatása szerint leghamarabb 1988-ban kezdődhet meg az osztás (addig a különböző terveket kell elké­szíttetni). Ez a terület teljesen közművesített: van víz, villany, gáz és szennyvízcsatorna — en­nek megfelelően a használatba­vételi díjak: valószínűtlen, hogy egy-egy házhely 300 ezer forint­nál kevesebbe kerülne. Megyénk az országos sajtóban Szabad Föld, 1986. 44. szám: Fotó a Bajai Mezőgazdasági Kombinátban bevezetett (kiukoricafeldolgozásról. Modellezés, 1986. 10. szám: Rókás Agnes: F3—B Arany hóm ok Kupa. (Augusztus közepén rendezitek Kecskeméten.) — IX. FSR Sugovica Kupa. (A színhely: Baja.) EGY NAP A BALESETEK MEGELŐZÉSÉÉRT II. országos munkahelyi vetélkedő int. október 29-én, szerdán. A közúti közlekedés biztonsága fontos társadalompolitikai’' ér­dek, amely központi és helyi ösz- szehangolt tevékenységet igé­nyel. Ennek érdekében az OKBT, a SZOT, az Országos Munkavé­delmi Főfelügyelőség, a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége, a TOT, valamint az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hi­vatal a közlekedési baleseti hely­zet javítása, és az ezekből szár­mazó sérülések .súlyosságának mérséklése érdekében rendezik meg a II. országos munkahelyi munkavédelmi, közlekedésbiz­tonsági, elsősegélynyújtó, környe­zetvédelmi vetélkedősorozatot. A versenyeket három kategóriában: gyalogosok, utasok, kerékpárosok, valamint fogathajtók, segédmotor­kerékpárosok, targoncavezetők, illetve gépjárművezetők (vezetői engedéllyel rendelkezők) részére hirdették meg. A megyei szervezőbizottság in­formációja szerint megyeszerte megkezdődött az üzemi vetélke­dők szervezése, egybekötve mun­kavédelmi oktatással, közleke­désbiztonsági továbbképzéssel. A legjobb szervezőmunkát eddig Kiskunfélegyházán, Kiskunhala­son, Baján, Tiszakécskén és Kecs­keméten tapasztalták. Az üzemi vetélkedőket októberben és no­vemberben bonyolítják le, de ezeket húsz nappal a városi dön­tők előtt be kell fejezni. A váro­si döntőkre — amelyekre mind­három kategóriában öttagú csa­patok jelentkezhettek — jövő évben kerül sor, egybekötve a rádió Csúcsforgalom adásával. A városi versenyeken első helye­zett csapatok — amelyek tagjai személyenként 400 forint pénzju­talmat és serleget kapnak — jut­nak a megyei döntőbe, ahol a pénzjutalom már 15Ó0 forint sze­mélyenként. G. G. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 6 órakor: HÁBORÜ És BÉKE. Márkus LászLó-bérlet. A 607-es Sz. Gáspár András Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet részére rendezett előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 és 14 órakor az SZMT Művelődé­si Központban: Ciróka Bábszínház. ECKI-DECKI TENGERECKI. Ciróka A-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 0 és 8 órakor; A JED1 VISSZATÉR. Sz., amerikai film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor, féktelenül, sz., mb., szovjet film. 14 éven felülieknek! Csólyospáloson, a Kossuth és a Petőfi utca kereszteződésében ok­tóber 26-án Rabi József 51 éves helyi lakos (Felsőcsólyps 142.) személygépkocsijával balra ka­nyarodás közben elütött egy mo­torkerékpárost, aki szemből ér­kezett és egyenesen akart tovább­haladni. A motorost életveszélyes Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és fél 8 órakor: A HIVATALOS VÁL­TOZAT. Sz., argentin film. 14 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: JÉGKIRALYNö. Videómozl: a művelődési központ­ban: fél 9 órakor: NE VEREKEDJ! Sz.. hongkongi film. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: MACS­KAFOGÓ. Sz., magyar rajzfilm. 8 óra­kor: A ZSARU NEM TAGIT. Sz., mb., francia filmvígláték. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: LUTRA. Sz., magyar természetfilm. Háromne­gyed 6 és 8 órakor: VÉGSŐ MEGOL­DÁS. Sz., nlb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek! TISZÁK ÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor; HÓBORTOS NÉP­SÉG II. Sz., bo,tswanal filmvlgjáték. sérülésekkel szállították kórház­ba. Baja külterületén, az 5506-os számú úton 27-én Veres István 22 éves püspökladányi 1 lakos (Csenki u. 20.) figyelmetlenül ve­zette segédmotor-kerékpárját, és összeütközött egy előtte haladó lovas kocsival. Veres István sú­lyosan megsérült. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Életveszélyes sérülés Csólyospáloson NAPTÁR 1386. október 29., szerda Névnap: Nárcisz Napkelte: 6 óra 22 perc Napnyugta: 16 óra 34 perc Holdkelte: l óra 23 perc Holdnyugta: 15 óra 06 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológia! Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Október 27-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 7,8 (az 50 éves átlag 8,4), a legmagasabb hőmérséklet 9,9 Celslus-fok volt, efi milliméter csa­padék hullott. Tegnap reggel 7 Ara­kor 5,5, 13 Arakor 13,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let 5,0 Celslus-fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 1029,9 mUUbar — enyhén csökkenő — volt. Október 27-én Baján a középhőmér- séklet 6,8 (az 50 éves áUag 8,9), a leg­magasabb hőmérséklet 7,2 Celslus-fok volt, 10,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 6,4, 13 órakor 12,2 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb bőmérséklet 6,4 Celslus-fok, s tengerszintre átszámított légnyomás 1029,0 millibar — emelkedő — volt. TV-LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság novemberre TV-Iottószel- vényt hozott forgalomba. A szel­vények beérkezési határideje no­vember 15., szombat, déli 12 óra. A számsorsolást november 18- án rendezik, a november 25-i tárgynyereménysorsoláson pedig 502 darab nyeremény jut a sze­rencsés lottózóknak. Főnyeremé­nyek: Lada 1200 S és Skoda 120 L típusú személygépkocsi. — A PETŐFI NYOMDA, a Habselyem, a Mezőgép Vállalat és a Kecskeméti Közúti Építő Vállalat KISZ-szervezetei városi vetélkedőt szerveztek. Október 31-én 16 órakor a Mezőgép Vál­lalatnál kezdődik a Tájak, váro­sok, nevezetességek a nagyvilág­ból és Kecskemétről című vetél­kedő. — A boldogulásról. Kraszna- horkai László íróval találkozhat holnap 18 órától minden érdek­lődő, aki a boldogulásról szeret­ne beszélgetni. A színhely: a kecskeméti Dutép munkásszálló könyvtára. — Berkes-színjátszók voltak. Hétfői számunkban „Verseny a szállodában és a bolti pultnál” címmel tudósítást közöltünk az ifjúmunkás- és szakmunkásta­nuló-napok rendezvényéről. A megnyitóról írva, a hajdani kecs­keméti diákéletre emlékeztető színpadi jelenet szereplőit — té­vesen — a vendéglátó szak­munkásképző intézet tanulóinak neveztük. A fiatalok a Berkes Ferenc Városi Diák Színjátszó Csoport tagjai. — HOLLANDIAI KÉPEK. A kalocsai Viski Károly Múzeum és a TIT közös rendezésében ma 18 órai kezdettel .dr. Kása László kandidátus, egyetemi docens Hollandiai képek címmel tart előadást. Minden érdeklődőt vár­nak a múzeumban. Tanácsülés Kalocsán A Kalocsai Városi Tanács ok­tóber 31-én, pénteken 13.30 óra­kor tartja soros ülését. Megemlé­keznek a város felszabadulásának 42, évfordulójáról, megvitatják a KISZ várósi bizottsága, a szak­maközi bizottság és aZ MHSZ közötti együttműködés tapaszta­latait, valamint beszámolót hall­gatnak meg a végrehajtó bizott­ság (1985—1986-ban végzett mun­kájáról. — HAZÁNK GAZDASÁGI ÉLETE. Hartán, a Petőfi Műve­lődési Házban ma 18 órai kez­dettel Hirschler Richárd, a Heti Világgazdaság főszerkesztő-he­lyettese Hazánk gazdasági életé­nek alakulása 1986-ban címmel tart előadást. — Ünnepi kalendáriuim. Hol­nap ~17 órakor a kecskeméti Szal- vay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban Faragó Laura népdal­énekes Ünnepi kalendárium cím­mel ad műsort. A magyar éne­kes népszokásokat elevenít fel. — ÁLLANDÓ TÁRLAT. Ma 10 órakor a kecskeméti planetári­umban (Lánchíd utca 18.) a Föld­tani események és értékek az Al­földön címmel állandó kiállítás nyílik, amit dr. Dank Viktor, a Központi Földtani Hivatal elnöke nyit meg. — A szakmád művelődési ház vendége lesz csütörtökön 18 órá­tól dr. Szabó László, a Magyar Televízió Kék Fény című műso­rának szerkesztője. A találkozóra minden érdeklődőt várnak. — A KECSKEMÉTI 1 GALÉ­RIÁBAN holnap 15 órakor új időszaki kiállítások nyílnak Ipar­művészet a gödöllői művésztele­pen és A gödöllőiek könyvművé­szete címmel. A kiállításokat Po- lónyi Péter, a gödöllői városi helytörténeti gyűjtemény igaz­gatója nyitja meg. Az ünnepélyes megnyitón a kecskeméti zeneis­kola tanárai működnek közre. Az iparművészeti kiállításon a szá­zad elején beindult művésztelep szőnyegei, bútorai, bútortervei, bőrmunkái és üvegablakai, a könyvművészeti kiállításon ex- libriseik, könyvillusztrációik, és maguk az illusztrált könyvek is láthatók. A kiállítás megtekint­hető 1987. január 31-ig. — Közlemény. A TITÄSZ Vál­lalat szolnoki üzemigazgatósága közli, hogy a tiszakécskei Vegy- épszer Gyár villamosenergia-ellá- tására létesített 20 kV-os veze­tékhálózatát november 1-jén fe­szültség alá helyezi. Ezen idő­ponttól a létesítmény érintése, életveszélyes és bárminemű ron­gálását bünteti a törvény (2368) — Rivaldafény. A dunave- csei Petőfi Sándor Művelődési Házban holnap 18 órakor Rival­dafény címmel Galambos Erzsi és Haumann Péter zenés előadó­estjére kerül sor. A bevételt a nagyközségi tanács közművelő­dési alapjába fizetik be a ren­dezők. — Nyugdíjas-szabadegyetem. A kecskeméti Tudomány és Techni­ka, Házában holnap 15 órai kez­dettel Heltai Nándor, a Petőfi Népe főmunkatársa A lokálpat­riotizmus címmel tart előadást. — TENGER FÜTI A LAKÓ­HÁZAT. Az erőmű, amely köz­vetlenül á Fekete-tenger vizéből nyeri a hőt és azt lakóház fű­tésére használja fel, Jaltában (Krím-félsziget) működik. Telje­sítménye több mint két mega­watt. Még a téli alacsony hő­mérséklet mellett is hatalmas hő­készlet halmozódik fel a tenger­ben. Hővé való átalakításához hűtőgépeket használnak. Két szivattyú különleges csöveken minden órában 500 köbméter ten­gervizet szivattyúz át. A csövek­kel érintkező freon, a viszonylag alacsony hőmérséklet ellenére forrni kezd. Azután a kompresz- szorok kondenzálják a freongő- zöket, s ettől 100—110 Celsius- fokra hevülnek. Ezt a hőt hasz­nálják fel a lakóépület fűtésé­hez. Jíyáron a szivattyúkat lég­kondicionálókként lehet felhasz­nálni a helyiségek hűtéséhez. Kü­lönösen fontos, hogy ez a fűtési mód környezetvédelmi szempont­ból tiszta, veszélytelen és gazda­ságos. ELTŰNT — Igazgató elvtárs — ront be a párnázott ajtón a vállalati rendész —, Nel- like, a főpénztáros eltűnt. — Végünk van! — kap szivéhez az igazgató. — Tudja mit? Most rögtön nézze meg a széfet! Tíz perc múlva sápadtan visszajön a rendész; i — Abban sincs. Holnapi lapszámunkból J Ml történt 30 évvel ez­előtt a szolnoki' Kossuth Rádiónál? Műsorkrónlká- jókat a negyedik oldalon közöljük, ütött a cselek­vés órája! címmel. Ugyan­itt megismerkedhetünk a Sota Rusztaveli Grúz Drá­mai Színházzal, és írunk a politikai filmnapokról la. Az ötödik oldalon a Me­gyeszékhely című összeál­lítás kap helyet, amelyből megtudhatjuk, hogyan ért véget a kéményháború, g újabb kötvények kibocsá­tásáról Is hirt adunk. PETŐFI NEPE A Magyar Szoclallala Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András lgaagat» Szerkesztőság, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-011 Telexszám: 26-218 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta * Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 518,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába»•< ofszet rotációs -eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Blrkás Béla HU ISSN 0133—ZJSx HÍREK • HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom