Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-01 / 231. szám

A Paksi Atomerőműben vízvezeték Tabdin ÉVFORDULÓ Negyven évvel ezelőtt fejező­dött be Nümbergben a Nemzet­közi Katonai Törvényszék előtt a náci háborús főbűnösök pere, amely 1945. november 20-án kez­dődött meg. A második világháború ötödik esztendejében, 1943. október 30- án Moszkvában a Szovjetunió, Anglia, az VSA és Kína kormá­nyainak képviselői közös nyilat­kozatban deklarálták a fasiszta Németországgal és szövetségesei­vel harcban álló valamennyi nem­zet nevében, hogy a megkötendő fegyverszüneti egyezménnyel egyidőben a háborús bűncselek­ményekért közvetlenül felelős személyeket bíróság elé állítják. A moszkvai nyilatkozatban ki­fejezett elv végrehajtásaként 1945. augusztus 8-án az angol, francia, szovjet és amerikai kor­mány egyezményt kötött az eu­rópai tengelyhatalmak háborús főbűnöseinek megbüntetésére. A történelemben először von­tak felelősségre köztörvényes bű­nözőként olyan államférfiakat és katonai vezetőket, akik bűnösök voltak egy agresszív háború elő­készítésében, kirobbantásában, s megszegték a nemzetközi jog nor­máit, valamint azokat a nemzet­közi egyezményeket, amelyeket annak idején Németország is alá­írt. 1946. joktóber 1-jén a törvény­szék 12 háborús főbűnöst — köz­tük Göringet, Ribbentroppot, Keitélt, Frankot, Kaltenbrunnert, és távollétében Bormannt — ha­lálra, hármat életfogytiglani bör­tönre, négyet pedig különböző időtartamú elzárásra ítélt. Ok­tóber 16-án a halálra ítélteket kivégezték (Göring öngyilkos lett). 1380. október 1-Jén, szerdán. MOZI KECSKEMIST Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ EMBER. AKI TOL SOKAT TUDOTT, sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 óraikor: A CSAPAT. Sz., mb„ szovjet film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: CSILLAGOK HABORÜJA. Sz., amerikai kalandfilm. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MEDVE NYÍRFALABAKONj Video-klubmozi: (az Erdei Ferenc Művelődési Központban): 20.30 óra­kor: HALÁLOS JÁTSZMA II. Sz„ hongkongi kalandfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 árakor: IN­DIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA. Sz», amerikai kaland- . film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TÜZVONALBAN. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felüliek­nek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor TAMADAs A KRULL BOLYGÓ ELLEN. Sz., ame­rikai film. • Megkezdődött a villamosenergia-termelés a Paksi Atomerőmű most elkészült harmadik blokkjában. Az új r^aktorblokkot szeptember 28-ára virradó éjszaka 1 óra 58 perckor kapcsolták rá az országos energiahálózatra. A harmadik blokk ez év végére vagy 1987 január­jára már teljes kapacitással termel, az elkövetkező hónapok alatt fo­kozatosan éri el az 1320 megawatt teljesítményt. Ezzel a hazánkban termelt villamos energiának egyhannadát adja majd Paks. • A turbi­nagépház­ban. • A zóna- térkép a monito­rokon. MENNYIT KÖLTÖTTÜNK? Bőséges élelmiszer-kínálat A Belkereskedelmi Miniszté­rium áruforgalmi jelentése sze­rint január elejétől augusztus vé­géig a lakosság 356 milliárd fo­rint értékű árut vásárolt, folyó áron 8,1 százalékkal, összehason­lítható árakon pedig 3,5 százalék­kal többet, mint az elmúlt év azo­nos időszakában. A nyolc hónap során a folyó áron számított for­galomnövekedés a vegyes iparcik­kek körében volt a legmagasabb — 9,9 százalék —, a bolti élelmi­szerek forgalma 7,9, a ruházati cikkeké pedig 6,3 százalékkal nö­vekedett. Változatlan áron szá­molva a vendéglátás és a ruhá­zati kereskedelem árbevétele nem érte el a tavalyi szintet. Az augusztusi áruellátásról a jelentés megállapítja: az élelmi- szerek kínálata a korábbi idő­szakhoz hasonlóan bőséges és ki­egyensúlyozott volt. Az alapvető élelmiszerek többségéből a tavaly augusztusinál jobb volt a kíná­lat, nem volt azonban elegendő szalámi, szárazkolbász, naprafor­góolaj és oldódó kávékeverék. A tőkehús mennyisége elégnek bi­Attól függ... Van-e ember, aki nem látta hazánkban A hét mesterlö­vész című kiváló westernfil- met? Abban van egy szerep­lő, akinek jellembeli fogyaté­kosságaira utal az a tény, hogy a nadrágját■ kétszeresen biz­tosította a leeséstől: nadrág­szíjjal, meg nadrágtartóval is. A mellékelt képen is vala­mi ilyen megoldás látható, bár kissé bonyolultabban. A valamikor sámlin álló rádiót ügyes kezek dróttal a magasba emelték, bár félve attól, hogy mivel egyszer fent, másszor lent, meghagyták alatta a jó öreg sámlit is. Hogy ez miért érdekes? A tárgyaknak megvan a maguk élete. Ha esetünkben a vég nem is nevezhető tragikus­nak, a hányatott sors minősí­tés megilteti őket. E szóban (és képen) forgó rádió példá­ul hiába kap stabilizáló segít­séget fölülről is meg alulról is, a helyzete mégis egy drót­szálon függ. Szegény hiába bízik abban, hogy alulról támogatják, ha fölülről túl magasba emelték, nyilván azzal á szándékkal, hogy mindenütt jobban hall­ják, amit mond. A magasból nagyot lehet esni, az alulról jövő támaszték pedig csak ak­kor ér valamit, .ha nem sza­(Straszer András felvétele) kádunk el túlzottan az alap­tól. Ugyanakkor furcsa módon e rádió akklor lehet a legbiz­tosabb a fennmaradásában, ha meg sem szólal: nem nyo­mogatják, nem rezonál, nem tekergetik a gombjait, csak függ. De akkor meg minek? Végül is milyen következ­tetés vonható le mindebből? Kemény dió. Ha annál a hagyományos tanulságlevonási szisztémá­nál maradunk, amelyet az ál­lat-, nép- és egyéb meiék vit- tek sikerre, akkor a követke­zőket lehet, mondani: 1. Csak addig emelkedj, amíg talajt érzel a lábad alatt! • 2. Minél biztosabb, annál bizonytalanabb! 3. Ha magasban szárnyalsz, ne nagyon ordíts! 4. És így tovább...’ H. Z. zonyult, a minőséggel kapcsolat­ban azonban több helyről jelez­tek hiányosságokat. Burgonyából, zöldségből, gyü­mölcsből az évszaknak megfele­lően bőséges volt a kínálat, bár a budapesti szabadpiacokra 26,5 százalékkal kevesebbet hoztak a termelők, mint az elmúlt év au­gusztusában. Mennyiségi hiány ugyan így sem volt, viszont az árak 3,2 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbihoz képest. Ruházati cikkekből jó volt a választék, s kielégítő volt az is­kolaruházati cikkek, köpenyek, tornaruhák, -cipők kínálata is. A méteráruk közül egyes helyeken a selyem-, a karton-,-a pamut- és a flokonáruk választéka bizonyult szűkösnek. Zománc- és alqmíniumedé- nyekből, evőeszközökből, radiá­torokból,, zár- és lakatárukból ja­vult az ellátás, továbbra is kevés, viszont a hazai gyártású, nagy űrtartalmú hűtőszekrény és fa­gyasztóláda. Továbbra is hiányos a választék automata mosógépek­ből. A tüzelőanyagok iránt augusz­tusban kismértékben növekedett a kereslet, s a tüzépek mennyi­ségben kielégítették az igénye­ket. Az előző évinél jobb a keres­kedelem kínálata fenyő fűrész­árukból. Romlott az égetett tégla és cserép kínálata. Két évvel ezelőtt fogtak az ivóvízhálózat kiépítéséhez a köz­ségben. Az építés első ütemében — négy és fél millió forintos költ­séggel — kutat fúrtak, hidrogló- bjjszt állítottak és elkészült a köz- intézményeket ellátó gerincve­zeték is. A belterületen élő há­rom és félszáz család a tavalyi falugyűlésen döntött a lakossági vízműtársulat megalakításáról. A társulás vállalta az utcai ve­zetéképítés mellett a házi bekö­tések szervezését is. A vízvezeték lefektetését a nyár elején kezdték meg a Dél- Bács-iKiskun Megyei Vízmű Vál­lalat szakemberei és mostanra á Fenyves utca kivételével minde­nütt befejezték a munkát. Tíz csa­ládhoz már bekötötték az ivóvi­zet, és még az idén 20D—250 la­kást szeretnének rákapcsolni a hálózatra. A bekötések kisebb része ma­rad a jövő évre, és mivel a víz vastartalma az átlagosnál na­gyobb Tabdin. a községi vízmű­nél, vasitalanító berendezést sze­relnek fel. VIDEOTÉKA Változó kölcsönzési feltételek A Mozgókép-forgalmazási Vál­lalat — az első hazai videotéka alapítója — mintegy kétesztendős forgalmi tapasztalatait, s a köl­csönzők véleményét felhasznál­va — október 1-jétől módosítja a VHS-típusú műsoros videokazet­ták bérletének rendszerét. A jövőben a kölcsönzőkkel megállapodást kötnek, amelynek értelmében azok 1987. január 1- jétől évi 200 forintért juthatnak bérleti igazolványhoz (az idei év hátralevő részében ez az összeg 100 forint). A továbbiakban' en­nek felmutatásával vehetők igénybe a videotékák országos há­lózatának szolgáltatásai. Ezzel párhuzamosan megszűnik az ed­dig alkalmazott, kazettánkénti ezerforintos letéti díj. Az igazol­ványt évente meg kell újítani. A bérlőket számítógépes nyilván­tartásba veszik, s adataikat — a következő éves díj befizetése nél­kül is — három évig tárolják. A kölcsönzők ez idő alatt ingyene­sen jutnak hozzá a novemberben ismét megjelenő alapkatalógus­hoz, valamint az új műsorokat tartalmazó, negyedévenként je­lentkező kiadványokhoz. A tag­ságukat három évig folyamato­san megtartó bérlőknek a válla­lat a negyedik évben törzsköl- csönzői igazolványt állít ki, amely különféle kedvezményeket nyújt majd számukra. A kölcsöndíj ösz- szege egyelőre változatlan ma­rad, de a közeljövőben a MOKÉP tervezi ennek mérséklését is. Megyénk az országos sajtóban Szabad Föld, 1986. 40. f szám: Borzá'k Tibor: Ta-j | nulmányi felügyelő: százj s fokon. (Beszélgetés Lengyel | í Lászlóval, , Kecskemét Vá- f ! 'ros Tanácsa művelődési J | osztályának munkatársá-j í val.) — F. P. J: Józsi bá-1 ! esi, a kultúros. (Giszvein | ! Józsefről, a dunavecsei Pe-| ; tőfi Sándor Művelődési | í Ház munkatársáról.) | A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK' Halálra gázolta a vonat — Balesetet okozott a kutya r I Kisszállás külterületén, az 53- as és az 55-ös számú út keresz­teződésében. szeptember 26-án Horvaczki Béla 22 éves jugoszláv állampolgár, szabadkai lakos el­mulasztotta a kötelező elsőbbség­adást. Emiatt összeütközött egy tehergépkocsival. Váci Marianna 32 éves előadó, jugoszláv állam­polgár a helyszínen, Váci Mi- lennka 31 éves szakmunkás, jugo­szláv állampolgár a kórházba szállítás után életét vesztette. Váci Igor 8 éves tanuló életve­szélyes, Mikovic Katalin 21 éves földműves súlyos, a teherautó vezetője pedig könnyű sérülést szenvedett. Kiskunfélegyháza külterületén 27-én hajnalban Nagy Mihály József 30 éves állattenyésztő, kiskunfélegyházi lakos (Tánya, V. kerület 87.) személygépkocsijával vezetői engedély nélkül közle­kedett. Gyorshajtás miatt a jobb , oldali útárokba szaladt és felbo­rult. A személyautó vezetője és utasa, Hekkel Ferenc 18 éves szakmunkástanuló, kiskunfélegy­házi lakos (Tanya, V. kerület 95.) a helyszínen meghalt. Helvécia határában — a Kecs­HHH HÁNY ÓRA VAN? _ /Ua/npoI,£ár íál,y^nak íöle- Nem gyógyíthatatlan, tehát az állam. 5°;BáL feIt4,r.c,sázza Kecskeméten a megyei kórház rendelőintézetének fülésze- ti kartonozóját: jegyeznék elő a lányt másnap reggelre. Be is Írják a nevét a füzetbe 7 lóra 20-ra, a mielőtt lletenné a kagylót, hangzik a szigorú figyel­meztetés: legyenek Itt 7 óra 10-re a sorszámiért! Az állampolgár örül ennek az eiőjegyzéses rendszernek. Fél nyolcra .végeznek a kezeléssel, Idejében el­viheti a kicsit az óvodába, is nyolcra a munkahelyére Is beér. Másnap 7 óra 40-kor azután türelmetlenül megkérdezi a szomszédját, hány óránál tartanak a rendeléssel. O, nyolcnál előbb laz nem kezdődik el, mondja a hölgy, s hozzáteszi még, hogy ő csak tudja, hisz három hete idejár. Az ál­lampolgár azt hiszi, rosszul hall, de 7 óra 45-kor kijön két asszisztensnő, • s szaporodó betegek türelmét kéri. Nyolc óra két perckor azután tényleg elkezdődik a rendelés, öt perc alatt kiszórnak négy pácienst. A feldühödött állampolgár kifelé menet vet egy pil­lantást a táblára: a rendelést — jól gondolta —i, 7-kor kellett volna kezdeni. Ha öntudatos, /a munkahelyére beérve azon bosszankodik, hogy (de hány­szor) negyven perccel megint rövidebb lett a munkaidőalap. Bosszankodik, mert a rendelőintézetben úgy tesznek, mintha a szeme fájna, s nem látná az SZEMÉLYI HÍREK A munkásőrség országos pa­rancsnoka a megyei pártbizott­sággal egyetértésben október el­sejétől a munkásőrség megyei parancsnokhelyettesévé nevezte ki Simon Tibort, a munkásőrség megyei parancsnokságának alosz­tályvezetőjét. időt. NAPTÁR kémét—Helvécia közötti vasútvo­nalon — a vasút és a földút ke­reszteződésében 28-án Matula József 41 éves kecskeméti lakos (Akadémia krt. 13. 1/3.) személy- gépkocsival nem adott elsőbbsé­get a személyvonatnak. Össze­ütköztek, és Matula a helyszínen életét vesztette. Szalkszentmárton külterüle­tén, a dunaújvárosi rév-bekötő- úton 29-én Krepsz Mihály 29 éves szalkszentmártonl lakos (Ffelszabadulás u. 43.) pótkocsis teherautójával nem adott elsőbb­séget egy személyautónak, össze­ütköztek, és a személygépkocsi vezetője, Gyimesi László 41 éves budapesti lakos (Mártonfy u. 90.) könnyű, utasa, Gyimesi Tünde 14 éves tanuló pedig súlyos sérülést szenvedett. Szabadszálláson, a Balázs- puszta 140. számú ház előtt ugyan­csak 29-én Nagy Pál (ugyanot­tani lakos) kutyája kiszaladt az úttestre és rárohant Mankovics István 64 éves szabadszállási nyugdíjasra, aki kerékpáron ha­ladt az úton. Az idős ember el­esett és súlyosan megsérült. R. M. 1988. október 1., szerda Névnap: Malvin Napkelte: 5 óra 42 perc Napnyugta: 17 óra 26 perc Holdkelte: 2 óra 32 perc Holdnyugta: 16 óra 46 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a .Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Szeptember 29-én Kecskeméten a középhőmérséklet 11,4 (az 60 léves át­lag 13,6), a legmagasabb hőmérséklet 21,3 Celslus-fok volt. A nap 8 órán keresztül sütött. '.Tegnap reggel 7 óra­kor 11 A, 13 órakor El,9 fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,8 Celslus-fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1025,0 millibar — erő­sen csökkenő — volt. Szeptember 29-én Baján a közép­hőmérséklet 10,7 (az 50 éves átlag 14,7), a legmagasabb hőmérséklet 19,9 Celslus-fok volt. A nap 8,8 órán ke­resztül sütött. Tegnap reggel 7 óra­kor 5,6, 23 órakor 20,5 fokot mérteké A legalacsonyabb hőmérséklet 3,3 Cel­sius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1025,9 millibar — süllyedő — volt. — Nyugdíjas-szabadegyetem. Holnap Kecskeméten, a városi tanács dísztermében tartják a TIT nyugdíjas-szabadegyetemé­nek soron következő előadását, Szerelem, házasság, család cím­mel. A 15 órakor kezdődő ese­mény előadója dr. Bánki Dezső főiskolai tanár lesz. (A szabad- egyetem előadásaira bérletek a TIT-ben még válthatók.) — A HELYES SZÁM. Az el­múlt héten a Sportsegély Akció szervezői nyilvánosságra hozták annak a csekkszámlának és bank­számlának a számát, amelyre a nemes kezdeményezés támoga­tói különböző összeget átutal­hatnak. Sajnálatos módon az egyik szám közlésénél hiba tör­tént, ezért kiigazításra van szük­ség. A Sportsegély-csekkszámla száma a következő: 566—23331 II. kerület Frankel Leó u. 21— 23. Akik pedig a Nemzeti Ban­kon keresztül kívánják befizetni adományaikat, a következő bank­számon fizethetnek: 217—98302. — Ruhavásár. Holnap Kecske­méten, a' régi — Komszomol té­ri — rendelőintézetben tart ru­havásárt a Tekisz, 12-től 18 óráig. Október 3-án; pénteken, és 6-án, hétfőn-a megyei kórház Izsáki úti épületében rendezik meg az importból származó hasz­nált, tisztított felsőruházati cik­kek vásárát, 10-től 16 óráig. A kedvezményes akcióra az intéz­mény nyugdíjasait is várják. — GYORSPOSTA Belgiumba is. Október 1-jétől Belgium összes helységébe is fel lehet adni gyors­postai küldeményt. A küldemé­nyeket a feladási naptól és ren­deltetési helytől függően a belga posta 24—^48 órán belül kézbesíti. Gyorsposta-küldeményeket Bu­dapesten a 4-es, a 62-es és a 72-es, vidéken Miskolcon, Debrecen­ben, Szegeden, Pécsett az 1, szá­mú, Győrött a 2. számú posta- hivatalban lehet feladni. A Ma­gyar Posta ezt a szolgáltatást ed­dig az NSZK-val, Angliával, Franciaországgal, Hollandiával, Svédországgal és Ausztriával való kölcsönös forgalomban vezette be, s most Belgiumra is kiter­jesztette. Fortuna kegyeltje Az Országos Takarékpénztár 'kecskeméti 1-es számú körzeti fiókjának tájékoztatása szerint a 37. játékhéten a 13-as nyertes to­tószelvény tulajdonosa egy hel- véciai lakosú édesapa. A három­gyermekes családnak jól jött a 2 millió 837 ezer 459 forint. A 320 forinttal rendszeresen játszó nyertes traktoros, a feleségé me­zőgazdasági munkás. Mint mond­ták, türelemmel várták Fortuna ajándékát, amiből kifizették. ÓTP-tartozásaikat és jut egy kis anyagi támogatás a lányok építkezéséhez is. ŐSZINTE — Melyik tanító bácsit szereted jobban, azt, aki elment, vagy az újat? — A régit. — Miért? — Mert az már nem ad leckét. Lászlófalva község tanácsa tegnap ülést tartott. A megüre­sedett tanácselnöki tisztségre megválasztotta Szecsődi Györgyöt, a helyi Egyetértés Termelőszövet­kezet elnökét, aki társadalmi megbízatásként tölti be ezt a tiszt­séget. Az elnöki funkció társadal­mi megbízásúvá tételéről a helyi körülmények alapos mérlegelé­se után döntött a testület. — SPORTOLÓK AZ S. O. S. GYERMEKFALUÉRT. A ma kez­dődő Csepel Kupa Béke GP ke­rékpárverseny szervező bizott­sága, valamint a versenyre meg­hívott külföldi s hazai csapatok vezetői és résztvevői a nevezési díjakból befolyt teljes összeget felajánlják a battonyai gyermek­falu lakóinak. A Csepel SC el­nöksége egyben felhívással for­dul a külföldi és .hazai sportegye- süíetekhez, hogy támogassák a battonyai gyerekeket. Anyagi segítségüket, ajándéktárgyaikat december 15-ig juttassák el Bat- fonyára, hogy a gyermekfalu la­kóinak karácsonyát .ezzel is szeb­bé, boldogabbá tehessék. — ‘ NYOLCNYELVÜ SZÓTÁR. A Szansusa tokiói kiadó cég ked­den bejelentette, hogy egy 750 ezer szóból álló, nyolcnyelvű szó­tárt szerkesztett, aminek az anya­gát egyetlen 151,6 megabites kom­pakt memórialemezre vitték ráí A japán, angol, francia, olasz, né­met, spanyol, holland és kínai nyelvű szótárt az érintett orszá­gok kiadóival közösen szerkesz­tették. A technikai újdonságnak számító lemezszótárt a ma nyíló frankfurti nemzetközi könyvvá­sáron mutatják be. A negyedik oldalon meg­ismertetjük olvasóinkat az új hartai művészteleppel, s közöljük azt a beszélge­tést, amelyet az Országos Szórakoztató Zenei Köz­pont megyei kirendeltsé­gének vezetőjével folyta­tott munkatársunk. Pub­licisztikánk a fiatalokról szól, a címe: Menni, ül­ni, beszélni. Az ötödik ol­dalon megjelenő Építő­ipari gyermekbetegség cí­mű cikk arról szól, hogy miért késik a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ tetőfelújítása. Ugyanitt találják . olvasó­ink a szarvasmarha-tenyész­I tés helyzetével foglalkozó I írást. ■ wmamamm PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun Megyei Bizottságának napilapja. Ffiszerkesztó: dr. Sztrapák Ferenc FószerkesztS-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Klskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelűs kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság' tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv ti Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 268,— Ft. egy éyre: 618.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, . Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Birkás Béla HU ISSN 0133—235X V [ Holnapi l lapszámunkból

Next

/
Oldalképek
Tartalom