Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

/ gazdaságpolitika 1986. október 9. • PETŐFI NÉPE • 5 BŐVÜLŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS Szövetkezeti küldöttség járt a Krímben Szeptember 26-1 számunkban rövid tájékoztatást adtunk arról, hogy a MÉSZÖV delegációja Bedő Tibor elnökhelyettes vezetésével Bács- Kiskun megye testvérmegyéjébe — a Krímbe — látogatott tapaszta­latcserére. Erre a két terület közötti gyümölcsöző együttműködés 25. évfordulóján került sor. A delegáció vezetőjével arról váltottunk szót, hogyan összegezhető a Krím-területi és a Bács-Kiskun megyei fo­gyasztási szövetkezetek kapcsolata. — Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy látogatásunk egybeesett a két megye közötti együttműködés, jeles évforduló­jával. A mi konkrét kapcsola­tunk csak 15 éves múltra tekint vissza, mindemellett nagy örö­münkre szolgál, hogy része an­nak a sokoldalú együttműködés­nek, amelyet Negyedszázad ba­rátsága címmel a megyei párt- bizottság jubileumi kiadványa foglalt össze. A szovjet fogyasz­tási szövetkezetek a manchesteri takácsok által megfogalmazott, többségében máig is érvényes szövetkezeti alapelvek szerint működnek. Az egyik, tétel az, hogy a szövetkezetek hazájukban és nemzetközileg is együttműköd­nek. — A kapcsolatok alapja a két területi pártbizottság között lét­rejött együttműködési megállapo­dás és a Fogyasztási Szövetkeze­tek Országos Tanácsa idevonat­kozó irányelve. — Valóban, az országos tanács irányelvben jelölte meg a fo­gyasztási szövetkezetek ezzel ösz- szefüggő feladatait. Hangsú­lyozva, hogy a nemzetközi kap­csolatok illeszkedjenek a megyei párt- és tanácsi szervek irányí­tásával kialakult testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatokhoz. A kölcsönös • delegációcserék egy­aránt szolgálják politikai és gaz­dasági Céljaink, valamint a szo­cialista országok népei közötti barátság elmélyítését. — Hogyan alakult ez a fogyasz­tási szövetkezeteknél? — A Krím területi és a Bács- Kiskun megyei fogyasztási szö­vetkezetek között évenként ke­rül sor delegációcserére úgy, hogy egyik évben a szovjet elvtársak látogatnak el hozzánk, míg a másik évben a mi delegációnk utazik. ‘ Szövetkezeteink eltérő szervezeti felépítése, jogi és köz- gazdasági szabályozása mellett is megtaláltuk azokat az érint­kezési formákat, ahol kölcsönö­sen hasznosíthatjuk egymás ta­pasztalatait. Különösen a keres­kedelem és a vendéglátó-hálózat fejlesztésében, technológiájában, az áruforgalmi munkában, a rek­lámtevékenységben, a háztáji gazdaságok integrációjában ér­tünk el kölcsönösen hasznosít­ható eredményeket. Kedvező ta­pasztalataink vannak a szovjet mezőgazdasági termelőszövetke­zetek és a fogyasztási szövetke­zetek gazdasági együttműködé­séről is. Nálunk móst fogalmazó­dott meg az az igény, hogy nö­vekedjék a gazdálkodó szervek érdekeltsége a tanyai és a kis­települések népességmegtartá­sában. Ez a Krímben régen élő valóság. — Konkrétan? — Számos olyan településen jártunk, ahol a kereskedelmi egységeket a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek építették fel és átadták a fogyasztási szövet­kezetnek üzemeltetésre. Olyan gyakorlat is van, hogy az építési anyagot a fogyasztási szövetkezet adja és az egységet a mezőgazda- sági szövetkezet építi fel térítés nélkül. A tapasztalatok átadása kölcsönös. Vendéglátóink öröm­mel mutatták be a kereskedelem­ben alkalmazott, tőlünk átvett technológiát is. Ezek: áruállvá­nyok, önkiválasztás, szakosítás, hűtőpultok, -vitrinek, italblokkok. Kulturáltak, esztétikusak és tisz­ták az ülőhelyes vendéglátó- egységeik, amelyek méreteiknél fogva inkább vendéglátó kombi­nátok. Nem csupán egy-egy nagy teremből állnak, van ben­nük hely fiataloknak, az időseb­beknek és gondolva a bérházi la­kásokra — a családi rendezvé­nyekre is. — Kialakult az élelmiszeripar is a szövetkezeteknél? — Ipari tevékenységük igen széles körű. Jártunk automata kenyér- és péksüteménygyárban, korszerű, és a magyar ízlésnek is megfelelő húsfeldolgozó- és cukrászüzemekben. Ugrásszerű fejlődésnek lehettünk szemlélői a kistermelésben. A szövetkezeti boltokban jelentős a háztáji gaz­daságokból felvásárolt zöldség-, gyümölcs- és húsféleség, ame­lyek minősége és ára is eltér az állami kereskedelemétől. — Mit tesznek a háztartási munka könnyítésére? — A nagyobb,egységekben sok a háztartási munkát megkönnyí­tő, nem mélyhűtött, félkész áru is: tészták, sütemények, húsok, de megtalálható a töltöttkáposz­ta is. A munkaidőalap védelmé­ben a vendéglátó üzemek .mel­lett, jelentős számú kereskedelmi egység vasárnap is —■ legalább délig — nyitva tart. Közöttük a ruházati és iparcikkeket árusító áruházak, boltok is. — A látogatás során minden bizonnyal szóba került az együtt' működés továbbfejlesztésének tar­talmi gazdagodása is? — Igen. Fogadta a küldöttsé­günket a Krím területi pártbi­zottság nemzetközi kapcsolatok­kal foglalkozó osztályvezetője és a területi pártbizottság gazdaság­politikai titkára is. Kölcsönösen kifejezésre juttattuk, hogy van­nak még a két szövetség és a hozzájuk tartozó szövetkezetek közötti együttműködésnek tar­talékai, további lehetőségei. Ilye­nek: a kereskedelmi és vendég­látóipari szakemberek cseréje, a szakmai turizmus bővítése, a né­pi együttesek kölcsönös vendég- szereplése. A Krím területi fo­gyasztási szövetkezetekre az egy járás, egy szövetkezet a jellem­ző. Nálunk ugyan megszűntek a járások, de vannak járási nagy­ságú szövetkezetek. — Érdemes lenne megfontolni, a mezőgazdasági termelőszövet­kezetek példáját követve, az egy- egy nagyobb szövetkezet közötti kapcsolat felvételét. — Valóban. Ez mindkét szö­vetkezet számára hasznos lehet­ne. Nagy az érdeklődés a nálunk alkalmazott új kereskedelmi és érdekeltségi formák, módszerek iránt. A kisgazdaságok kapcso­latrendszere, a reklám- és pro­pagandamunka, valamint az ipa­ri tevékenységek iránt szintén. A közvetlen kapcsolatok, egy­más munkájának mélyebb meg­ismerése mindkét fél számára előnyös és hasznos lehet — fe­jezte be a beszélgetést Bedő Tibor. Kereskedő Sándor —: Ott, ahol megfelelően,, tő- I rödixek vele, az erdőgazdálkodás | nyereséges, számtalan példa bi- I /.onyítja. Az erdőtelepítés költ- í ségeit az állam teljes egészében dotálja. A .gond inkább az, hogy a mezőgazdasági üzemek egy ré- szében, úgy kezelik, minit szűk- j séges rosszat, vagy még úgy ' sem. Szemlélet, hozzáállás kér­dése. Pedig sehol máshol nincs : olyan fontos szerepe a tájban az erdőnek, mint éppen a Duna— ; Tisza közén, ezen belül is a Ho- i mokhátságon. — Az üzemek a földhi­vatal engedélye alapján, a mezőgazdasági művelésből kivont, gyenge termfiké- pes9égű területen telepít­hetnek — kell, hogy tele­pítsenek — erdőt. A ható­ság ebbéli megítélése alap­vetően meghatározza a szemléletet... — Ugyanakkor a gyenge ter- mőképességű talaj az erdőgaz­dálkodás eredményességét is ne­gatívan befolyásolja. Nem jó ez sem az üzemnek, sem az ágazat­nak, sem a népgazdaságnak. Tár­sadalmi szinten kellene a szem­léletnek megváltoznia. Az erdő­sítés, fásítás szerepe nem csak gazdasági szempontból fontos. Az erdő anyagi haszna az is, hogy a vad állatvilág élőhelye. Nem anyagi természetű haszna a kör­nyezetvédelem (tisztítja a leve­gőt), közjóléti szerepe, hogy kirán­dulóhely és igy tovább. Az erdő funkciója hármas: gazdasági, kör­nyezetvédelmi és szociális-üdü­lési. Ez minden erdőre érvényes, csak a hangsúly és a sorrendiség változik. — Az ideálishoz képest milyen Bács megye erdő­sültsége? — 1950 és 1985 között nem ke­vesebb, mint 67,5 ezer hektár er­dőt telepítettünk. Így 136 ezer hektár az összes, erdőművelés alá vont terület, amelyen csak­nem 12 millió köbméter az élő- fakészlet, az erdősültségi arány közel 17 százalékos, megközelíti az országos átlagot. Ezen a tá­jon azonban a 23—25 százalékos lenne a kívánatos. Azzal az 51 ezer hektárral, amit a hosszú távú koncepció szerint terve­zünk telepíteni, meghaladjuk a 23°/o-ot, azaz megközelítjük a kí­vánatos arányt. Óriási eredmény, hogy a hosszú távú terv megha­tározásában teljes az egyetértés az üzemek, a földhivatal és a fel­ügyelőség között. Azt szeretnénk még elérni, hogy a rendelkezésre bocsátott 51 ezer hektár terület- bóka relatíve jobb minőségűeket telepítsék be először. Almás! Márta AKI FÁT ÜLTET...” A sokhasznú erdő Elkészült Bács-Kiskun me­gye erdőgazdálkodásának hosszú távú — 1986-tól 2015-ig szóló — koncepciója. Ez az első ilyen nagy időt magába foglaló tervdoku­mentum megyénk erdőgaz­dálkodásának történetében. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a koncepciót hatá­rozati rangra emelte. Azt a szándékot tanúsítja mindez, aminek megvalósulása révén az erdészeti ágazat fontossá­gának megfelelő helyre ke­rülhet. Minderről dr. Gőbölös Antallal, a Kecskeméti Erdő­felügyelőség igazgatójával beszélgettünk. — Közvetlen tapaszta­latra jókora terület ad Önöknek lehetőséget, mi­vel Bács, Békés, Csongrád megye tartozik a kecske­méti felügyelőséghez. Mi­lyen az erdőgazdálkodás sze­repének, helyének megíté­lése, miért érzik úgy, hogy az ágazat hincs ■ a fontos­ságának megfelelő helyen? — Kérdése nemcsak a hozzánk tartozó három megyére, hanem általában érvényes. A választ egy kicsit messziről kezdem, fur­csa példával. Tételezzünk fel egy olyan mezőgazdasági üzemet, ahol mindent megtermelnek, ami a megélhetéshez szükséges: bú­zát, kukoricát, zöldséget, szőlőt, gyümölcsöt, van' állattenyésztés, ipari üzem — csak éppen erdő nincs, de még egy sót fa sem a környezetben. Nem .sok időnek kellene elmúlni ahhoz, hogy nyil­vánvalóvá váljék: azon a helyen nemhogy megélni, de élni sem lehet. A vihar elpusztítaná, a homokfúvás betemetné a ter­mést, a szélsőséges klímától szenvedne minden élőlény, az emberek között egyre több len­ne az asztmás beteg, az utódok között a szellemi fogyatékos... — Ez utóbbi hogyan függ össze az erdővel? — Ügy, hogy az emberi szer­vezetre, különösen a magzat és az újszülött fejlődésére ártalmas niitritet, nitrátot tartalmazó talaj­víz bekerül az ásott kutakba. A . fa gyökere mélyen nyúlik a talaj­ba, az alsóbb rétegekben áramló szivárgó vízből kiemeli és hasz­nosítja a számunkra káros eleme­ket, mintegy megszűri, tisztítja a vizet. — Szerencsére ilyen „er- dőtlen-fátlan” környezet nincs a valóságban. De ha lenne, a (akart értékelni a hiányukon tanulnánk meg? — Az imént csupán néhány momentumot ragadtam ki abbór a bonyolult összefüggés-rendszer- ' bői, amely a környezet és az erdő között van. De marad­junk most csak a gazdasági szem­pontnál. Tény, hogy az erdő vé­di a kultúrnövényt a vihartól', ho­mokveréstől, ■széllknfúvástól, a víz' 'rombolásától, javítja a mik­ro- és mezoki imát. Ez a napi gya­korlatban nem mérhető, de nél­külözhetetlen gazdasági haszna, ami önmagában elegendő ok ar­ra, hogy így gondolkodjunk: van ötezer hektár területem, ezen ter­melek búzát, kukoricát, zöldsé­get ... és telepítek erdőt. — Csakhogy a búzán, ku­koricán van a nagyobb ha­szon, amit az üzemen szá­mon kérnek! — Nem lenne szabad -csak a mában gondolkodni, az erdő ökonómiai szerepét, hasznát a pillanattal mérni! Hangsúlyozom: az erdő a tájpotenciál kihaszná­lásának, illetve fokozásának is eszköze! Meg kellene tanulni „tájban” gondolkodni, egy adott táj valamennyi produktumának aiz összegét kellene nézni! — A mezőgazdasági üze­mek arról panaszkodnak, hogy erdészeti ágazatuk gazdaságtalan. A szárazság kedvezőtlen ha­tásai csak ezután érződnek igazán. Nyáron a mezőgazda- sági nagyüzemek bevételei más ágazatok termeléséből származtak, ezért akkor in­kább csak becsülgették a kö­zelgő veszélyt. Most viszont már „testközelbe” került hoz­zájuk, hiszen a szárazság mi­atti bevételkiesések ezekben a hetekben nehezítik a vá­sárlást. Azt ugyanis csak ke­vés gazdaság engedheti meg magának, hogy a nyári beta­karítást követő bevételeket nélkülözze. A bankszámlán felgyülem­lő pénznek ilyenkor ezernyi helye van. Kora ősszel kell vásárolni műtrágyákat, vető­magvakat, októberben, no­vemberben van a betakarítás dandárja, s ez növekvő al­katrész- és energiafelhaszná­lással jár együtt. Mindez pe­dig pénzbe kerül, s nem is kevésbe. Elmaradt bevételek A bevételek elmaradása ezért erősen ráncolja a ter­melőszövetkezeti és az állami gazdasági vezetők homlokát. Ha számlájukon kevés a pénz, hitelekkel ki lehet egészíteni azt, de ez megint csak drága művelet. Magasak a kama­tok, a gazdálkodás nyeresége viszont szerény, s az előbbit éppen az utóbbiból kellene fe­dezni. A szárazság tehát most te­szi próbára a gazdaságokat. A felmérések szerint a kalászos­gabonák a vártnál mintegy I—6 milliárd forinttal keve­sebb bevételt adtak, s a kilá­tások sem kedvezőek. A tartós meleget megsínylette a napra­forgó, a szőlő, a kukorica, így a már említett bevételkiesés a következő hetekben csak növekedni fog. Pótolják más ágazatokban a veszteségeket. — mondhat­nánk kapásból. Hasonló jóta- -nácsokat bőven kapnak a gaz­dasági vezetők, de többségük nem tud mit kezdeni velük. A pótlás forrása lehet az ipari tevékenység, amelynek viszont fejlődése lelassult a legutóbbi években, s a következő hóna­pokban is csak a csoda len­díthetne rajta. Mérsékelhetők a veszteségek az állattenyész­tésben is, de ez a lehetőség is inkább csak elméletben léte­zik a gazdaságok többségé­ben. Az állatállomány ugyan­is már tavaly a mélyponton volt' s a szárazság a takar­mánynövényeket sem kímélte. Személyes és közösségi érdek Az állatállomány persze így is kínálja a pótlást. Nem kell egyebet tenni, mint a növen­dékeket és a továbbtenyész- tésre alkalmas állatokat is értékesíteni a piacon. Ez a módszer gyors bevételt ad. De hát így a jövőt élik fel a gaz­daságok! Ezt a sokszor ismé­telt megállapítást magam is elmondtam tsz-vezető | isme­rősömnek. Finoman, szólva, ki­mosolygott, s magatartását in­dokolta is. Nekünk a jövő elő­ször is a jövő februárig tart © Hét vállalat kivitelezésében, a Debreceni MÄV Igazgatóság irányításával új híd , épöl a- Szamoson, Tunyogmatolcs határában. Képünkön: Építik az áthaladó sínpáí alapozását. Üj vasúti híd / ^épül Tunyogmatolcsnályj — mondta. Akkor lesz ugyan- > is a zárszámadás, amelyen a tagság előtt kell elszámolni a végzett munkával, illetve an­nak eredményével. Ha csak lehet, nyereséget kell elérni, mert ez feltétele a tagsági , jövedelmek megtartásának, közvetve pedig a szorgos mun- j kát megelőlegező közhangu­latnak is. A veszteség bonyo­lultabbá teszi a gazdálkodás | külső környezetét is, hiszen a rossz hír hamarosan elter­jed, -s megnehezül a partneri kapcsolatok tartása. Személyes és közösségi ér­dek is tehát a nyereségesség megőrzése. Ezért sok mindent megtesznek a gazdasági ve­zetők. Annak tudatában is, "| hogy felélik' jövőjüket, vál­lalják az állatállomány — • szakmailag indokolható mér­tékűnél nagyobb arányú — gyérítését, hogy b< /ételeiket pj növeljék. Nem riadjak vissza í az erőltetett . takarékossági módszerektől sem. Az emlí- ! tett tsz-vezetőhöz hasonlóan sokan mások ezt úgy érik el. hogy jelentősebb vásárlást : csak a gazdaság első számú vezetője vagy a főkönyvelője engedélyezhet, ök ismerik ugyanis leginkább napraké­szen a bankszámla összegét. \ Ez a módszer pedig eleve le­fékezi a vásárlásokat, hiszen az ágazatvezetők többször is meggondolják, milyen kérés­sel kopogtassanak az elnöki irodákban. Persze mindenütt jól tud- | ják, hogy ily módon csak el-, odázzák a gondokat, hiszen a ma elmaradó vásárlások a holnap jövedelmező gazdál­kodását is veszélyeztetik. Ha ugyanis szeptemberben, ok­tóberben nem kerül jó minő­ségű vetőmag a .tápanyaggal ellátott, s gondosan művelt földbe, egy esztendő múlva aratáskor nem szabad nagy termésre számítani. S ez ma már különösen igaz, hiszen az aszály és a pénzszűke már itöbb éve sanyargatja a gaz­daságokat. Korábban is a ] mostanihoz hasonlóan rea­gáltak rá a vezetők, vagyis j a bajokat előretolták, ’ ame­lyek most már összeadódtak. Fejleszteni kell! Véget kellene vetni az okta- j lan, szakmailag káros takaré- kosságnak,- mert végül terve- j ink teljésítése kerül veszély^ | be. A helytelen magatartás felszámolásához persze pénzre is szükség van. Ezt egyaránt tudják a gazdaságok vezetői. ' és azok, akiken a hiányzó ősz- I szeg előteremtése múlik. A közelmúltban már megjelen- | tek az aszálykárt enyhítő f pénzügyi intézkedések, ame­lyek a gazdaságok többségé­nek átmeneti segítséget nyúj- s tanak az ésszerű tenhelés • folytatásához. A rendelkezés­re álló összeg persze egyetlen • nagyüzem szekerét sem ránt- j ja ki ‘a kátyúból, de arra minden bizonnyal elegendő ■ lesz, hogy a lassú kimászás j elkezdődhessen. S éppen a jö- j vő érdekében erről sem sza­bad lemondani, vagyis a sze- \ rénynek tartott összeget is a termelés fejlesztésére kell fordítani. V. Farkas József Jövő a földeken

Next

/
Oldalképek
Tartalom